Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Elfogadhatatlannak mondta ki pénteki állásfoglalásában Jóri András adatvédelmi biztos, hogy a rendőrség hónapokig ül a lefoglalt számítógépeken, így az érintettek az ügy által nem érintett személyes információikhoz sem juthatnak hozzá. A hír hatására érzelmek - úgymint düh és rombolási vágy - öntötték el az ex matula.hu-s Tamás Bence Gáspárt, a legviccesebb zsidó adatbázis egyik kitalálóját, és azon nyomban kitálalt nekünk, elmesélve, hogyan is tette tönkre a drámaian tudatlan rendőrség két számítógépét is, törvénytelenül, ráadásul teljesen feleslegesen. Bence szerint az ombudsman csak a felszínt kapargatja, bármit is jelentsen ez.

Az előzményekről annyit érdemes tudni, hogy az IZsDB (Internet Zsidó Database) nevű online szolgáltatást minden idők legviccesebb magyar vicclapja, a Matula szerkesztői találták ki: az ember beírta egy közszereplő nevét, a varázsdoboz megmondta, hogy az illető zsidó-e. A dolog amilyen tréfás volt, annyira heves hullámokat kavart: a Jobbik fel is jelentette a Matulát, a rendőrök eszetlenül lefoglalták Bence és barátnője, Kati gépét, fél évig ültek rajtuk, aztán tönkretett állapotban visszadták a maradványokat. Ennek a története olvasható alant, Tamás Bence Gáspár előadásában:

Elfogadhatatlan az a gyakorlat, hogy a rendőrség a lefoglalt személyes jellegű információkat tartalmazó számítógépet, adathordozókat csak jelentős késéssel adja vissza a tulajdonosoknak az adatvédelmi biztos szerint. Jóri András egy panaszos beadvány kapcsán arra figyelmeztet, hogy a lefoglalt adathordozókon tárolt információkhoz való hozzáférés - az eljárás sajátosságaira tekintettel - ésszerű időhatáron belül korlátozható csupán.

Nem ülhet a rendőrség a lefoglalt gépeken


http://index.hu/tech/jog/2009/04/03/nem_ulhet_a_rendorseg_a_lefoglalt_gepeken_/


A saját és a csajom gépét - mindkettő munkaeszközként funkcionált - fél évre vitte el az alulművelt XV. kerületi rendőrség, amikor a Jobbik feljelentést tett a matulás Izsdb miatt, és a vincseszteremen keresték minden idők legnagyobb magyarzsidó-adatbázisát. A dolog azzal kezdődött, hogy a rendőrség már néhány hónappal azelőtt keresett, de mindig korán reggel dörömböltek, és nem ébredtem föl. Aztán iszonyatos hatékonysággal hagytak egy számot, én hülye pedig visszahívtam őket. A naiv, a rendőrség munkáját segítő állampolgárt persze teljesen hülyeség volt erőltetni, mert alaposan visszaéltek vele.

Egyrészt szánalmas, és úgy általában a kormányzat által szétrabolt rendőrség állapotát tükrözi, hogy a nyomozó olyanokat kérdezett tőlem, amit egy Google-kereséssel megtudhatott volna. Kérdezem, miért nem keresett rá eddig ezekre a neten, mire a válasz: nem használhatunk internetet! WTF? A magyar nyomozó nem használhat netet? Aztán a
nyomozó kiszól a 60 éves rendszergazdának, hogy nem mozdul a kurozor a képernyőn. Béla bácsi bejön, visszadugja a PS2-es csatit, és működik. Úúúúú, gondolom magamban.

No, ezek után nem csoda, hogy hiába magyaráztam el, hogy nincs semmiféle adatbázis az Izsdb mögött, pláne nem nálam, hiszen az egész Matula Magazin, mint arról ők is meggyőződhettek, egy amerikai szerverről futott, mentünk haza begyűjteni a számítógépeket. Sajnos annyira hülye voltam akkoriban, hogy még ügyvédet sem hívtam fel, csak
később tettem panaszt. A 2 rendőr (a csaj és egy macsó faszi) kijött tehát hozzánk, és kérdezték, hogy hol van a gép. Mondtam, hogy ott, de hát nincs rajta semmi.

Őket ez nem érdekelte, az meg pláne nem, hogy a törvény szerint nem is kéne elvinniük, hanem tükrözniük, és csak ha ez nem lehetséges, akkor lehet elkobozni vizsgálatra. Mondanom sem kell, ezek a vadnyugati külvárosi zsaruk még internetről sem hallottak, nemhogy mirrorozásról, felkapták a gépet és elvitték. Én meg voltam olyan barom, hogy még a csajom laptopjára is rámutattam, hogy hehe, ott is van egy gép, mire fogták, azt is elvitték. Ez volt márciusban, a gépet valamikor ősz elején kaptam vissza, több darabban, vagyis a vincsesztereket kivették a házból, és külön adták vissza. Mondanom sem kell, soha nem indult a gép újra.

A végén elkeseredésemben még mondtam nekik, hogy - mivel ősgeek apától származom -  tele van régi vassal a szoba, ami nem tűnt fel nekik, erre ők: elvisgyük azokat is? Na, akkor mondtam, inkább hagyjuk az egészet.

Tanulság? Lehetne - sőt kell is - basztatni a bunkó, az emberséget hírből sem ismerő külvárosi zsarukat a bunkóságuk miatt, de úgy érzem, itt valami sokkal magasabb szinten van elbaszarintva: Nincs net a nyomozónál, nincs infrastruktúra az ilyen ügyekre (a tükrözéshez pl.), nincs szakember (külsős programozókat vonnak be ilyenkor) miért? Mert ugyan öntik bele a milliárdokat a rendőrségbe, a pénzek valahogy nyomtalanul eltűnnek az ilyen-olyan indokkal titkosított tendereken. Ugrálhat az ombudsman, sőt ugráljon is, de sajnos csak a felszínt kapargatja.

A bejegyzés trackback címe:

https://szily.blog.hu/api/trackback/id/tr921044222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

S. Annyi 2009.04.03. 23:05:51

Másik aranyköpés az ATV-hírekből. "A szabadtéri programokat érdemes úgy szervezni, hogy legyenek szabadtériek." Eszemfaszom megáll.

S. Annyi 2009.04.03. 23:11:42

Na, tegyünk pontot a vita végére. Magyarországon él a világ fasisztáinak 99 százaléka, a rasszisták 88 százaléka. A söpredék aránya a társadalom háromnegyedét teszi ki. Ezentúl évente kötelező lesz 66 holokauszt konferenciát tartani. A holokauszttal már óvodás korban (lehetőleg kiscsoportos foglalkozásokon) meg kell ismertetni a gyerekeket. A holokausztról szóló hanganyagot kell naponta terhes nőknek hallgatniuk ezentúl, a hastól maximum 10 centire elhelyezett 250 wattos hangszórókkal. Jó éjszakát.

S. Annyi 2009.04.03. 23:16:07

Ja! És a holokauszt volt a világ legeslegeslegeslegeslegeslegeslegebb szörnytette. Emellett minden más nép szenvedése,a sokmillió, diktatúrák, háborúk, üldözések által láb alól eltett ember halála semmit sem ér, mondhatni szemernyit sem.

2009.04.03. 23:18:13

@Csomorkány: Sajnos nem áll a rendelkezésemre elegendő infó az ügyről. Örülök, hogy valaki ilyet is ír, mint te. Nekem ugyan nincs semmilyen más identitásom, mint a magyar, de azért megértem, ha a zsidók nem tudják megbocsátani, amit velük tettünk. Mindazonáltal érdemes lenne azon is elgondolkodni, hogy az idegengyűlölet nem abból fakad, hogy a magyar az egy különösen, gonosz nép. Sokkal inkább valami természetes törvényszerűség áll mögötte. Úgyanígy, a környező országok magyargyűlölete sem az ottani nemzetek minden képzeletet felülmúló gonoszságából ered.

Na mindegy, ez hosszú lenne. Mindenesetre egy kicsit megkeveredtem most. Akkor ki kivel van?

S. Annyi 2009.04.03. 23:21:23

Az évi 66 holokausztkonferencia kevés lesz. 78324678326462463 kell ide, mert a magyar az bűnös nép.

Jehuda 2009.04.03. 23:23:22

Aki molotov koktélokat dobál az utcán és a fél várost lángba borítja, autókat tesz tönkre, az számomra söpredék, akár Magyarországon él, akár Franciaországban, akár máshol.

Konkrétan ez a bátor társaság hol volt abban a 35 évben, amit még a szocializmusban éltem meg, és ami szerintük ugyanolyan rossz rendszer volt, mint a mostani?

Akkor március 15-én a Döbrentei téren napoztam, és nem kellett randalírozó csürhétől tartanom. Most nem merném március 15-én ugyanezt megtenni.

Egyebekben én senkitől nem várok el együttérzést a Holocaust miatt, az viszont tény, hogy ez is a magyar történelem része, nem lehet belőle kitörölni, nem értek egyet vele, hogy a csapból is az folyik, azonban az helyes, ha valaki ennek történetét legalább annyira ismeri, mint azt, hogy a tatárjáráskor mi történt, és ki volt Mátyás király.

Azt azonban elvárom, hogy zsidó vallású magyar állampolgárként, akinek az üknagyapja az 1848-as szabadságharcban harcolt, ugyanolyan megbecsültségben legyen részem, mint bármely más olyan magyar állampolgárnak, aki Magyarországon élte le életét, és ne legyek másodrendű állampolgárként kezelve.

Gondolom, hogy ha Holocausttagadó nemzettársaim kerülnének hatalomra, azért ez nem teljesen lenne így, és csak idő kérdése lenne, mikor kereshetek el kanárisárga ruhanyagot keresni.

S. Annyi 2009.04.03. 23:28:40

@Jehuda: A tatárjárás és Mátyás korában sem tudtál volna napozni a Döbrentei téren. Akkor is fasiszta hordák tartották rettegésben az emberiség felét. A tatárok koncentrációs táborokban tartották a zsidókat, igaz csak 1 évig tartott a borzalom. Mátyásnak (szörnyű ezt kimondani) fekete serege volt. Olyan fekete, most most a gárdisták. Vasárnap megyek a csürhegyűlésre, majd felszólalok a Döbrentei tér ügyében. Ne mondd, hogy nem gondoltam rád.

drmanhattan 2009.04.03. 23:29:37

@88wx335dsf:
Kösz a bókot. Gondoltam a igyekszem nem túlszárnyalni a hely színvonalát, hogy ha lehet mindenki megértse a dolgot.
Egyébként 1990 és 2005 között 53 milliár eurónyi FDI érkezett az országba ami rekord a régióban. 1999 ben a külföldi tulajdonú cégek termelték a magyar GDP 32%-át, a bruttó export 72%-át és a hozzáadott érték 45%-át. Ezek a cégek foglalkoztatták a teljes privát szektor 25%-át. Szóval nélkülük elég nagy szarban lennénk nagyokos barátom

S. Annyi 2009.04.03. 23:31:21

Ja. Arra nem gondoltál, hogy a molotovkoktélt dobáló csürhe estleg a maszop által, vagy valakik által beszerbvezett provokátor volt? Valami borzalomról kellett írnia a ballib médiának.

2009.04.03. 23:34:56

@Jehuda: Végül is mi volt a holokauszt? A népek, mint rivális populációk közötti küzdelem egy brutális fejezete. Ha olyan távolságból nézzük, hogy már nem az egyes embereket, hanem a nemzeteket látjuk, akkor ne nézzük etikai szemszögből. Az emberi természetbő fakadó vetélkedésnek egy látványos fejezete volt, mint pl. Trianon. Sok ilyen volt, sok ilyen lesz még.

Ha viszont közelebb megyünk, és az egyes embereket nézzük, akkor szívszorító tragédiát látunk. Valami olyasmit, amit magukat kereszténynek nevező embereknek nem hogy elkövetni nem szabadott volna, de még késztetést sem szabadna rá érezni. Szerintem nem lehet keresztény az, aki antiszemita.

Viszont kérdeznék én valamit: Te, mint zsidó, őszintén azt tudod állítani, hogy a magyarokra és a keresztényekre nem mint valami alacsonyabbrendű lényekre gondolsz? És hogy vannak ezzel a zsidók általában, hm?

S. Annyi 2009.04.03. 23:34:58

@drmanhattan: IQ-d nagysága előtt meghajlok. Miért is nem merült fel a neved a Nagy Miniszterelnök Kerestetik Showban? Én Béla bácsit, a szomszédomat ajánlottam volna. Igaz, nem ért semmihez, de legalább tisztességes ember, nem hazudik és minden nap mos fogat.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.04.03. 23:35:55

@Jehuda: Nincs is jobb olyanról sírni amire nem is emlékszel. Amúgymeg éljen a szólásszabadság, de dögöljön meg mindenki aki beszól dicső zsidó őseimre, ígyevane? Fasztarisznya.

Lord_Cica (törölt) 2009.04.03. 23:37:18

Ha valamelyik tudatlan nácizna, az írja bele az izsdb-be, hogy: jézus
apropó Kocsis atyát nem lehetne feltámasztani?

Jehuda 2009.04.03. 23:37:34

Hitler pedig kommunista ügynök volt, akit Sztálin szervezett be, hogy az uralmát fenntartsa a Szovjetunióban.

S. Annyi 2009.04.03. 23:40:12

Hogy is van ez a palesztinokkal? A holokausztos nép nem tanult a borzalmakból. Jön itt a dumával, holokausztkonferenciákat tart nekünk, oszt öli a palókat? Nincs ez így rendjén, nem klappol a dolog.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.04.03. 23:41:45

@S. Annyi: Teljesen egyértelmű, hogy aki a molotov-koktélt dobta az egy nácirasszistafasisztahortysta disznó-e volt. Egyébként, aki nem zsidó, az náci.

drmanhattan 2009.04.03. 23:42:39

@S. Annyi:
Miért is nem merült fel a neved a Nagy Miniszterelnök Kerestetik Showban?

de felmerült : )

S. Annyi 2009.04.03. 23:43:30

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:
Először is: Cső cselék!
Másodszor is nem nácista, hanem náczista.
Harmadszor is, aki nem zsidó, az náczi. DDDD

S. Annyi 2009.04.03. 23:45:05

@drmanhattan: A Manhattan, mint koktél bejön. Melyik versenyző voltál? A porszívós, vagy a Biszku-leszármazott?

S. Annyi 2009.04.03. 23:47:15

Óhhh. drmanhattan és a titkok kamrája...

S. Annyi 2009.04.03. 23:49:34

Biztos nem mentél át a szarember-vizsgán. Mert csak, az lehetett a befutó, aki átment rajta. Egy jó pontod már van. Ne bánkódj, nem vesztettél semmit. Egyébként Czeizel Endre volt a legnagyobb vesztese a Shownak.

Jehuda 2009.04.03. 23:50:34

Két láb rossz, négy láb jó
(Orwell: Animal Farm)

S. Annyi 2009.04.03. 23:51:41

Ja és nyomoztass le, oszt kűdd ide a fekete autót, mert lehet, vannak még savas kádak. Ki tudja, hisz rendszerváltás az elmaradt, ugye....

2009.04.03. 23:52:29

@drmanhattan: OK, mindig azzal jöttök, hogy a multik nélkül mennyire szar lenne. Elhiszem, hogy rövid távon így van, de azt talán ki lehet mondani, hogy nem éppen egészéges a számunkra, ha a magyarság feletti hatalom idegen kezekben van. Törekedni kellene ara, hogy hosszútávon változhasson a helyzet. Ehhez azonban a lakossággal, az emberanyaggal is meg kellene tanulni gazdálkodni. z emberanyagba is tankolni kell, hogy működjön. Vagy hosszabb távra nézve gondozni kell, hogy kibontakozzon. De hogy a technokraták is megértsék: az emberanyagba is be kell fektetni, hogy hasznot hajtson. És az emberanyag esetében a megtérülési idő NAGYON hosszú.

S. Annyi 2009.04.03. 23:52:35

Orwell: Állatfarm

magyarul...

star77 2009.04.03. 23:55:54

@S. Annyi: Látogass már ki egyszer Izraelbe,és nézd már meg,hogy élnek ott az arabok,és hogy "írtják"a palesztinokat.fingod sincs az ottani helyzetről,felesleges innen osztanod az észt.csak magadat járatod le.

drmanhattan 2009.04.03. 23:56:44

@Űrlény Lajos:
"azzal jöttök"

Te miröl beszélsz? Ki az a ti? Valami zsidó világmaffia?

"magyarság feletti hatalom"

Jézusom. Javasolnék egy bevezetés a közgazdaságtanba órát mindenkinek aki ennyire ostoba

S. Annyi 2009.04.03. 23:58:18

Az arabok azok, akik padokat vittek ki a domboldalba és onnan nézték a bombázást, miközben piknikeltek? Kicsit hasonlítanak a zsidókra azok az arabok nem? Na pá. Jó éjt gyerekek. Szeressük egymástat.

2009.04.04. 00:06:05

@drmanhattan: Nem, nem így értettem. Nem politikai értelemben vett hatalomról beszéltem, és nem is összeesküvésről. Csak arra gondoltam, hogy a pénz tulajdonképpen hatalom. Eszköz az akaratod érvényesítésére. És hát végül is a tőke emberek kezében van, nem? Az emberek pedig általában valamilyen nemzethez tartoznak. És inkább nézik annak a nemzetnek a javát, ahova tartoznak, nem pedig egy más nemzetét. Csak erre gondoltam, nem többre.

A tőke magához vonzza a hasznot, és mivel kevés tőke összpontosul a magyarok kezében, ezért inkább kiáramlanak inkább a javak, mint be. A szerepünk tehát inkább perifériális, mint központi. Szellemi, tudományos értelemben is. Ez pedig nem hat éppen pozitívan a magyarok nemzeti büszkeségére.

Ez így érthető?

N.Zoli 2009.04.04. 00:08:46

En ismerek egy olyan arcot, akitol mar vittek el gepet, mert tobbek kozott okirathamisitassal is foglalkozott. Volt olyan targyalasa, ami 24 rendbeli volt, tehat bejaratos volt a rendorsegre. Volt olyan idoszak, hogy kisvarosunk rendorsegi epuletet tataroztak es atmenetileg a gimnazium kollegiumaban volt a fohadiszallas. "Hosunk" betort oda es ellopta a bunugyi osztaly szamitogepeit. Mivel kisvarosban eltunk es jelentos priusza volt az illetonek(nem volt nehez nagyon szukiteni a kort) gyorsan le is foglaltak a gepeket, ill. visszafoglaltak, de valahogy ez az eset egyetlen bunugyi hiradasba sem kerult be, meg megyei, vagy varosi szinten sem.
Vagy lehet varosi szinten igen, mert a bunugyi osztaly-t talan olvastam valahol, vagy mar nem emlekszem honnan tudom, hogy ok lettek megkarositva.

drmanhattan 2009.04.04. 00:23:18

@Űrlény Lajos:
Háát talán ez volt a helyzet 20 éve, de most már néhány vállalatnak olyan bonyolult a tulajdoni szerkezete, hogy azt sem tudod megmondnai, hogy milyen nemzetiségű. A Mercedes pl lassan egy arab tulajdonú cég lesz. A Jaguár és a Rover meg indiaiaké. De persze mögöttük is a zsidók állnak, az tuti

2009.04.04. 00:38:14

@drmanhattan: OK, értem én, és én is fel tudnék hozni a saját érveim ellen egy csomó ellenérvet. Mindazonáltam úgy ÉRZEM, nem sok jó sülhet ki a hatalom (nem politikai) idegen kezekbe adásából. Jó, ez nagyon összetett, de ha elfajul a helyzet, és nem lesz szükség a magyarok szellemi kapacitására, akkor érdek és lehetőség híján parlagra kerülnek az emberanyag magasabb szintű funkciói.
Na, mindegy, szerintem igaza volt a Sólyom Lacáéknak: az oktatással kellene törődni. Végül is ki hozhatna jólétet, ha nem magasan kvalifikált (és jól kihasznált) munkaerő. Mondjuk egy olyan ország, ahol nagy hozzáadott értéket termelő munka folyik, gazdag tőkében, az meg természetszerúleg "kizsákmányolja" a gyengébbeket.
Válasszunk: köcsög lúzerek vagy köcsög kizsákmányolók akarunk lenni? Na meg persze néha a köcsög kizsákmányolók valami jót is hoznak a kizsákmányoltaknak. Pax Americana, meg minden.

oscar dirlewanger 2009.04.04. 01:04:23

"minden idők legviccesebb magyar honlapja"apátok faszát, büdös zsidók......ana frank hogy szopik??????

Dr. Kocsis László · http://naczivadasz.com/ 2009.04.04. 01:20:06

Lám-lám! Ugyan kigondolta volna, hogy a jobbratolódott Szily Laci újra masírozik egy sort?

Innen is látszik, hogy Szily mekkora ordas náczi: Legutóbb Ferencz mesterünk sírógörcsét kritizálta ki, ami persze okvetlen Zsidózást váltott ki az olvasókból. Látszólag most sem uszít a szerencsétlen üldöztetett Zsidóság ellen, de fura módon, megint kitört a bakancsozás. Elmondható tehát:
Szily Laci + Kommentelők == zsidózás

Azaz fenti tényezők együtthatója adja a náczizmus egyenletét itt az indexen. Egyenként egyik sem reakciós, de valamelyiket büntetni kell! Ejh, egyre félelem keltőbb ez a zinternet.

A Matula meg kibaszott jó volt, sajnálatos, hogy éppen a Jobbik nyomta fel.

Na osszátok be jól a kárpit, jön a recesszió!

drmanhattan 2009.04.04. 01:23:54

@oscar dirlewanger:
"ana frank"
figyejjé má te büdös paraszt, legalább a személyneveket illik pontosan leírni. És itt nem a nagybetüre gondoltam. Ált isk. kb. 2.osztály

Empty 2009.04.04. 01:25:22

@drmanhattan:

Azért az erôs túlzás:

Daimler-Benz
Shareholder Structure
in % of registered capital stock

by Region

Germany
47.4 %
Europe,
without Germany
23.8 %
USA
12.2 %
United Arab Emirates
9.1 %
Kuwait
6.9 %
Others
0.6 %
Total
100.0 %

16% van arab kézben. 47% németben.

drmanhattan 2009.04.04. 01:33:07

@Empty:
Egyrészt nem azt írtam, hogy már arab tulajdonban van. És az is nagyon jól látszik, hogy a német tulajdonhányad már 50% alatt van.

drmanhattan 2009.04.04. 01:35:09

@Empty:
És egyébként is csak egy példa volt arra, hogy még az emlematikus nagy nemzeti vállalatok sem annyira nemzetiek már. Azért ha belegondolsz elég vicces a 16%-os arab tulajdon a merciben. Na jó, de hol vannak a zsidók?

oscar dirlewanger 2009.04.04. 01:35:45

mindenki tudja, hogy a zsidók, és a bérenceik el akarják üldözni magyarországól a magyarokaT, ÉS ITT LESZ az ÚJ ISRAEL....ez nem faji antiszemitizmus, hanem jogos önvédelem.....

Empty 2009.04.04. 01:37:30

@drmanhattan:

Zsidó, arab egyre megy... ;-)

Empty 2009.04.04. 01:38:38

@drmanhattan:

Egyébként is logikus, ahol sok Mercit vesznek beszálltak a cégbe, lásd USA is. :-)

Empty 2009.04.04. 01:39:50

@drmanhattan:

Ja, s maga az emblemetikus USA meg Japán és Kína kezében van... :-)

drmanhattan 2009.04.04. 01:41:45

@Empty:
Csak azt nem értem milyen nemzeti vagyont félt itt mindenki

Empty 2009.04.04. 01:44:52

@drmanhattan:

Hát az izét. A MOLtot meg az otépét. Meg a Nagycsarnokot, s a gazdagréti éjjel-nappalt. Gondolom. ;-)

oscar dirlewanger 2009.04.04. 01:49:28

nem a nemzeti vagyont kell védeni, hanem a magyar fajt, az ateizmus, feminizmus, liberalizmus, aburtusz, ellen!!!!!!!!!!!

drmanhattan 2009.04.04. 01:51:44

@oscar dirlewanger:
magyar faj? tiszta kékszemű, mi?

Empty 2009.04.04. 01:55:18

Én személy szerint minden izmustól, s tusztól félek, s kékszemû is vagyok.

drmanhattan 2009.04.04. 02:00:34

@oscar dirlewanger:
fogadjunk ha vért vennének tőled meg egy rasta jamaikaitól az orvosok nem nagyon tudnák eldönteni, hogy melyik minta tartalmazza az igazi tiszta fasza magyar vért

Empty 2009.04.04. 02:05:04

@drmanhattan:

A példa nem jó, a jamaikai vérében rengeteg THC van, na meg a ritmus. :-)

oscar dirlewanger 2009.04.04. 02:05:27

mi van, én kékszemű vagyok, szőke(kopasz, mert nullásgép)185 cm. magas, 90 kg.....sok nyomorék nagypofájunak az a baja, hogy nyomi.....

drmanhattan 2009.04.04. 02:06:57

@oscar dirlewanger:
lehet azért simán megbasználak kisköcsög

oscar dirlewanger 2009.04.04. 02:07:09

római katolikus családból származom, német ősökkel.....

oscar dirlewanger 2009.04.04. 02:08:27

megbasznál??buzi vagy??akkor hello, utálom a mocskos buzikat, kár, hogy szóba álltam veled...

Tolby · http://szupernovember.blog.hu/ 2009.04.04. 02:28:43

azért az vágó, hogy itt vincseszterről meg az egyik hatalmi ág balfaszkodásáról van szó, ugye?

Távfosó Előd 2009.04.04. 02:42:41

ölni tudnék egy Nobel-békedíjért*

steverubellreborn 2009.04.04. 02:44:36

@S. Annyi: miért gondolod,hogy neki kettő van?

steverubellreborn 2009.04.04. 02:47:08

@hadrianus:
kultúrház uszoda.persze.nem is úgy volt,nem annyi.vegyél be egy ciántablettát seggfej.

steverubellreborn 2009.04.04. 02:48:42

@S. Annyi:
van amelyik igen. ott van csr is.

steverubellreborn 2009.04.04. 02:53:01

@oscar te az típus vagy aki tiz perc után leszop báérki vcsak fasz legyen.utána azt mondja,hogy ő hetero és nős.

steverubellreborn 2009.04.04. 02:55:48

@S. Annyi:
igen,ugyanúgy mint mohácsozni meg tatárjárásozni mindhárom a magyar történelem része.

minifik 2009.04.04. 03:36:50

@S. Annyi:
Hát ez így nem igaz, lévén hogy berlusconi napbarnítozta le obamát nem az angol királynő (aki mindíg otthonkában van???)
videó erről: webcast.tv2.hu/dynamic/index.php?m=video&video_id=384435
ami viszont érdekesebb az az hogy állítólag az angol királynő (aki a videó szerint megint 1 rózsaszín, nyílván olcsó otthonkában van????) lebassza a műhajas berluscóbit hogy mit ordibál
videó erről:www.youtube.com/watch?v=eSUn_J__MUk&feature=channel_page

ja szerintem azt mondja a végén a háborgó tapasztalt nyugdíjas hogy have you lost your mind?

jóindulat2009 2009.04.04. 04:45:42

@drmanhattan : A nagyon keménynek tartott , tesztoszteronfűtésű eszközödet , szerintem próbáld meg először a végbeledbe vájni , hogy már ne legyél "érintetlen".

Amiket reagálni tudsz az lehet , hogy nem ide való?....

Az első mondat próbált a stílusodhoz közelíteni , de rájöttem , hogy nem lehet Téged felülmúlni!

Legalábbis negatív IQ-ban!

Búcsú!

Mi is a kedvenc megszólításod?

Talán Kisköcsög?

Akkor ezután így nevezlek.

Szép napot!

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.04.04. 05:19:22

Nem lenne baj a kulsos szakertovel, ha hirtelen nem tud elorantani (es eltartani) nehanyat a rendorseg akkor az teljesen rendben van. De akkor vigyek ki, tukrozzek az adatokat, _csinaljanak jegyzokonyvet_ ami tartalmazza az image digitalis ujjlenyomatat, ezt adjak oda digitalisan alairt formaban is. Csaka bizalom kedveert, nehogy veletlenul megvaltozzanak az adatok es persze a gyanusitott se hivatkozhasson erre. (Ehhez kene egy db. opensource szoftverekbol osszeallitott letoltheto CD image.)

De hat amig csak ugy be lehet rugni az ajtot, addig mindig ez fog tortenni, mert ez azert olcsobb. Mondjuk ilyenkor miert nincs karteritesi per a rendorseg ellen? Ha dolgozik valaki a gepevel, akkor az adatai tobb szazezer-tobb millio forintot ernek altalaban. Fel ev alatt jo esellyel mindet ujra kell termelni.

jóindulat2009 2009.04.04. 05:38:26

@atleta.hu
Teljesen igazad van.

Ez a pontos műszaki leírása a jogosan lefolytatható vizsgálatnak.(szerintem....)

Te láttál már ilyet?
Szerinted amit leírtál az "illetékesek" közül hányan értik meg?

A mondandód eleje tartalmazza a választ is , sajnos....

Akkor is Nálad a pont!

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.04.04. 05:40:33

@hadrianus: > "Auswitz" című DVD-t, amelyet egy zsidó
> származású rendező készített

Ennyi ostoba segget egyrakason. Gondolom Danikennek is hiszel (tudod az UFOs csavo), mert o is csinalt filmet meg persze Egelynek. De akkor mar ne alljunk meg itt, szerintem Copperfield is belefer vagy akar George Lucas.

Mellesleg az emberek tobbsege ugy valogatja meg az informacio forrasait, hogy azok alatamasszak az addig felepitett hiedelemrendszeret. Es nagyjabol mindenki hajlamos ra... akinek meg van egy kicsi esze, az inkabb annak nez utana, ha valami ellentmondot talal azzal, amiben addig hitt, vagy amit annak feltetelezett.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.04.04. 05:42:48

@atleta.hu:

"mindig ez fog tortenni, mert ez azert olcsobb."

Ez fog történni, de nem azért, mert olcsóbb, hanem mert félelmetesebb. Itt tart a magyar rendőrség.

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.04.04. 05:53:33

Igazabol egy dolog miatt olvasgattam a kommenteket: miert olyan egyertelmu, hogy ez az IZsDB poen volt. Eleg benfentes lehet, mert nekem nem esett le. Pedig biztos 'artatlan' meg ugy van, ha egyszer olyan emberek irogatjak, akikrol egyebkent 100%-ra veheto, hogy semmi kozuk a rasszizmushoz. Szoval mi a megodas? Foleg annak fenyeben erdekelne, hogy az alkotoja szerint "nincs semmiféle adatbázis az Izsdb mögött". Hat akkor marad az algoritmikus generalas. (Mondjuk akinek a nevenek a betuinek az ASCII kodjat osszeadogatva tizeneggyel oszthato szamotkapunk, az zsido. Ehhez kepest ez annyira nem latszik a keresesi eredmenyeken.)

Az alnaivaknak meg, hogy miert nem lehet meg ezt is biztos a zsidok .... ugye az adatvedelmi torvenyrol mar tetszettek hallani? Ha nem, itt utana lehet nezni: abiweb.obh.hu/adatved/magyar/avtv.htm

"2. különleges adat:

a) a faji eredetre, a nemzeti, nemzetiségi és etnikai hovatartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más meggyõzõdésre, ..."

"(2) Különleges adat akkor kezelhetõ, ha

a) az adatkezeléshez az érintett írásban hozzájárul, vagy

b) a 2. § 2. a) pontjában foglalt adatok esetében, az nemzetközi egyezményen alapul, vagy Alkotmányban biztosított alapvetõ jog érvényesítése, továbbá a nemzetbiztonság, a bûnmegelõzés vagy a bûnüldözés érdekében törvény elrendeli;

c) egyéb esetekben azt törvény elrendeli. "

Ilyen egyszeru, es kurvara semmi koze nincs a zsidokhoz. Hogy a kozszereploket ilyen szempontbol kulonlegesen kell-e (lehet-e) kezelni, azt egy ugyved biztosan meg tudja mondani.

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.04.04. 05:58:01

@jóindulat2009: > Szerinted amit leírtál az "illetékesek" közül hányan értik meg?

Nem is ezt kene megerteniuk. Az illetekesek managerek, vezetok. Neki azt kell megertenie, hogy van egy problema amit kezelni kell, ahhoz elo kel rantani nehany szakertot, aki majd kitalalja, hogy hogy. Kb. ennyi egy vezeto dolga, de mint a vilagban sokfele latszik ez azert egyaltalan nem olyan egyszeru am. :(

elemes2: > Ez fog történni, de nem azért, mert olcsóbb,
> hanem mert félelmetesebb. Itt tart a magyar rendőrség.

Igen, ez a masik elonye. Szoval van egy jo megoldas, aminek jelen pillanatban a rendorseg szamara csak hatranyai lennenek, es van a bevett gyakorlat. Hat igy tul sok jora nem szamithatunk. :)

hadrianus 2009.04.04. 06:30:55

@atleta.hu: Ne bennem keress szálkát, nézd meg a filmet! NÉÉÉZD MEEG!

jóindulat2009 2009.04.04. 07:20:02

@atleta.hu:

.... managerek....

Na ezt most hagyjuk!

Én voltam fegyveres testületnél.

Amikor azt "managerek" vezetik , ott a vége.

Demokrácia ide, vagy oda de ilyen testületeknél , a működőképesség fenntartása végett vannak szabályok is!
Nem demokratikusak!

Ez van.

Nem csak itt , a világ bármelyik működő államát nézheted.

Talán itt a baj egyik forrása?

mokas_gizi 2009.04.04. 07:29:25

Tisztelt Fórumozók!
A kommentárokat, amiket tegnap írtam törölték, szerintem semmi olyan nem volt benne ami miatt törölni kellett volna...csak az igazság volt benne ami bárki számára hozzáférhető!!!

Én többet ide nem írnék, mert nem igen van annak értelme... Egy idézettel búcsúznék tőletek:
" Az igazság keresztre feszítve, bitóra húzva
és suttogásra kárhoztatva is igaz marad!!!
"

mokas_gizi 2009.04.04. 07:31:30

Szomorú, hogy a cenzorok itt is igazán élénkek...azt hittem idáig hogy csak a zsindex fórumban vannak ilyen dolgok...természetesen ezt az esetet jelezni fogom pár megfelelő helyen!

yda 2009.04.04. 08:25:12

Holokauszt éjjel,nappal Mo.-n.A környező országok megemlékeznek amikor ideje van és máskor se a blogokban se az
újságokban nem darálnak állandóan,pedig ők sem ártatlan bárányok.
Az örmények nem pofáznak állandóan,
pedig ök is vannak elegen Mo.-n és a
környező országokban és öket is érte egy
"kis"atrocitás.

yda 2009.04.04. 08:27:51

@yda: ök és öket=ők,őket

zorglub 2009.04.04. 08:37:11

Valaki kiszerkesztette a hozzászólásom az éjszaka folyamán. Kérdem, miért, milyen alapon?

Eltűntek egy Schulteisz, az ikrek nevű hozzászóló bejegyzései és az egyikhez írt válaszom.

Az illető kifejtette, hogy nem szimpatizál egyes emberi fajokkal, a hozzászólásomban tájékoztattam arról, hogy a nevét pont egy olyan ember találta ki, aki ebbe a fajba tartozik.

Zsidó.

Milyen alapon szerkesztették ki a hozzászólásomat? Melyik szabályz sértettem meg?

Önkényes, diktatórikus eljárásnak tartom, ami történt.

Elfogadhatatlan, hogy

SHaXmBAndART 2009.04.04. 09:33:38

@mokas_gizi: nagyapád is, amikor nyilas házfelügyelő volt, jelezte a bizonyos helyekre?

SHaXmBAndART 2009.04.04. 09:43:19

@oscar dirlewanger: oscar folt? ő már sehogy, ideje se volt megtanulni... de a mamád az igen... veled is csinálja v. csak pár fröccsért, pardon árja pancser, spitzerért?

jóindulat2009 2009.04.04. 10:34:55

@SHaXmBAndART: KisCsiga!

Ugyan nem tisztem , de a moderátor helyett kérlek , hogy próbáld moderálni magadat!
A hozzászólásod azt mondja, hogy Neked hat @nyád volt és 86 tesód , és mind egymástól vagytok eredeztetve.
Itt nincs árja , csak Te képzeled ide.
Nyilasokról csak Te beszélsz.
Nem veszed észre?(meg a tesóid 86-an)
Fajvédő Úr!
Lehet , hogy rossz ösvényre tévedtél?
És mellik fajt véded , a sajátodat , ormányos?

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.04.04. 12:37:59

Én is jót röhögtem az adatbázison, meg értettem, mi benne a poén, de azért tegyük hozzá, hogy ha zsidó lennék, biztos nem lelkesednék az ötletért, bármennyire humoros.

mokas_gizi 2009.04.04. 13:19:43

@SHaXmBAndART:
Ha a náci akciókat összefüggésbe hoznák a zsidó kommunizmus förtelmes bűneivel az oroszországi és keleteurópai keresztényekkel szemben, a közvélemény megértené, hogy Hitler és a nácik csupán reakció volt a zsidó-kommunista ember irtásra.
Ezért van az, hogy a hollywoodi filmek soha nem dokumentálták a zsidó kommunizmus alapvető tényeit, ezeket soha nem vitatták egyetemi tanfolyamokon és soha nem hozták képüket nyilvánosságra színes folyóirataiban…

cpandacsoki · http://isis.blog.hu 2009.04.04. 13:47:46

@zorglub: Te nem itt élsz? Nem veszed észre, hogy a gáztározós cikk óta veszélyben vannak a fiúk? Nem esik le, hogy ki van "Schulteisz, az ikrek" mögött??

Basszus, szerencsétlen, most látom, hogy már a hozzászólást sem tudta befejezni. Remélem ebből mindenki okul.

Féldecis Rezsim · http://tisztaudvar.blog.hu 2009.04.04. 15:13:37

@Jehuda:
szerintem másodrendű állampolgár csak a barom nézeteid,meg a hülye elveid miatt lehetsz.
És hogy a távoli ősöd egy igazán tisztességes ember volt,az nem jelenti okvetlenül azt,hogy Te is az lennél.
Tartozz bármely felekezethez,vallási,etnikai blablabla csoporthoz.
Érted?
A geci -bármilyen színű is- csapkod a farkával és tolakszik.
Sapienti sat.

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.04.04. 17:25:04

@hadrianus: Nem keresek szalkat senkiben (jo kis kepzavar), de nem neeeezem meeeeg. Beleneztem Danikenbe, beleolvastam Egelybe, es ilyen okorseget is hallottam mar. Nem fogom az osszes hulyeseget megnezni es meghallgatni. Mondom, olvastam holokauszt tagado faszsagokat, hogy lassam az ervelest. Beleneztem a feljebb valaki altal linkelt oldalba is, az is total baromsag, internetrol konnyen ellenorizheto hazugsagokkal. Ettol persze meg mindig lesz egy ujabb meg egy ujabb 'igazi' leleplezes, ahogy mindig van ujabb meg ujabb sumer-magyar bizonyitek is, de ez nem tudomanyos erveles, csak kifarasztas. Azert ha egyszer nagyon unatkozom, es kivancsi leszek, hogy milyen okorsegeknek doltel be, akkor majd talan belenezek. De tudod en az alapjan is latom, hogy baromsag,amit itt leirtal. Eltitkolt uszodak meg hasonlo faszsagok. Daniken es Egely is erdekes modon az 'eltitkolt' bizonyitekokkal hadonaszik mindig ;). Mindig kell valami titok, mert azt kenyelmes elhinni es nem nagyon kell szembeallitani a tenyekkel. Hiszen nem latszik, ezert bizonyitani sem kell a letet. Eleg mondani, hogy eltitkoljak. (BTW a rasszizmus - foleg a paranoid antiszemitizmus - is ezen a mintan alapszik, lasd lathatatlan osszeeskuvesek.)

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.04.04. 17:30:27

@jóindulat2009:> managerek.... Na ezt most hagyjuk!
> Én voltam fegyveres testületnél.
> Amikor azt "managerek" vezetik , ott a vége.

En nem idezojeles managerekrol beszeltem, hanem a szo eredeti (mondjuk hogy nem a magyarban meghonosodott) jelenteserol. A vezetorol, igazgatorol aki igazgatja az ala beosztottakat es nem pedig probal okosabb lenni naluk.

> Demokrácia ide, vagy oda de ilyen testületeknél , a
> működőképesség fenntartása végett vannak szabályok is! Nem demokratikusak!

Ez meg mas kerdes. Ilyen kornyezetben elvileg konnyebb a feladata egy vezetonek, viszont ebbol kovetkezoen sajnos a tehetsegtelenebbek is egesz jol elboldogulnak. Nem kell vitatkozni a tizedessel akit kikuldenek szamitogepet lefoglalni, hogy akkor ok most ertenek-e hozza, meg hogy olyan ciki az egesz, hogy hulyere veszik oket :). (Ez persze csak moka, a lenyeg az lenne, hogy a megfelelo ember a megfelelo poszton azt lenne kepes belatni, hogy van egy problema, aminek a megoldasahoz, szervezesehez szakember kell. Aztan ez a szakember mar szepen megtervezhetne a folyamatot, stb.)

> Ez van.

Hat ez a baj :)

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.04.04. 17:36:07

@G.d.Magister: > Én is jót röhögtem az adatbázison, meg értettem, mi benne a poén

Te vagy az en emberem! Elmagyarazod nekem? :)

@mokas_gizi: > Én többet ide nem írnék, mert nem igen van annak
> értelme... Egy idézettel búcsúznék tőletek:

Hat foleg akkor nincs, ha te csinalod. De errol rajtad kivul mas nem nagyon tehet. Kicsit sajnalom, hogy vegul nem tartottad be a szavad.

> " Az igazság keresztre feszítve, bitóra húzva
> és suttogásra kárhoztatva is igaz marad!!!
"

Kiegeszitenem ezt azzal, hogy attol, hogy sokan elkuldenek a picsaba, es moderaljak a hozzaszolasaidat mert mondjuk a blog gazdaja elfogadhatatlannak tarta a megnyilvanulasaidat, attol meg nem lesz igazad. Meg akkor sem, ha suttogsz es latvanyosan keresztre feszited magad.

Féldecis Rezsim · http://tisztaudvar.blog.hu 2009.04.05. 11:47:40

Azért -mert maradjunk a mai,jeles nap egyik legfontosabb eseményénél- van annak valami diszkrét bája,hadd ne mondjam:üzenete,hogy jó eséllyel az a Lendvai Ildikó lehet az MSZP elnöke,aki a "legendás" APO-ban tevékenykedett.
Persze -elképzelhető- hogy a KGB-befolyás ellenében tevékenykedett...
:-0)

2009.04.05. 21:01:20

@atleta.hu: OK, kedves zsidó testvéreim, magyar létemre belátom, hogy annak ellenére, hogy én is hsználom néha az IZSDB-t, és tulajdonképpen önmagában még rá is lehetne fogni, hogy nem antiszemita, valójában a kontextus miatt mégis azzá válhat, ha valaki antiszemita érzülettől vezérelve használja. Ráadásul, gondolom, a többség ilyen.

De azért játsszunk el a gondolattal: Ha Szlovákiában, Romániában, Ukrajnában és Szerbiában lenne egy Internet Magyar Database, az ugyanilyen sértő lenne ránk nézve? Vagy ha Spanyolországban lenne egy Internet Baszk Database ? Vagy mondjuk Belgiumban Internet Flamand/Fallon Database?

Nem biztos, hogy minden ilyen verziós sértő lenne. Bizonyos környezetben még büszke is lenne rá, aki bekerül. Mi például hogy örülnénk, ha lenne egy World Wide Magyar Database, és mindenki megtudhatná belőle, hogy...

Akik pedig titkolni akarják az identitásukat/azt gondolják, hogy hátrányos annak a nyilvánosságra jutása, azok tiltakoznának ellene. Gondolom, ilyen az IZSDB, és ezért antiszemita.

mkmax 2009.04.06. 10:32:55

@Űrlény Lajos: "nem antiszemita, valójában a kontextus miatt mégis azzá válhat, ha valaki antiszemita érzülettől vezérelve használja"

-> van egy bicskám, itt a táskámban. Belezhetnék vele akár kismacskát is, lásd:
Stephen Lynch: Kitten
www.youtube.com/watch?v=oOfb9XgYlk4

Lajos, van legalább egy kezed? Akkor akár meg is fojthatnál vele valakit.

[nem rossz logikailag az érvelésed egyébként, de itt a buktatója]

2009.04.06. 11:19:31

@mkmax: Őőőőő... Hát, ha egy zsidó esetleg kifejtené pontosan (nem szűklátókörűen, egyetlen érzelmi alapon álló indulatszóval), hogy mit gondol ezzel kapcsolatban, akkor talán jobban megérthetnénk. Én magyar létemre próbáltam az ő szempontjukból nézni a dolgot, nem biztos, hogy jól láttam. Annyi azért kétségtelen, hogy bizonyos körökben a "zsidó" tulajdonképpen szitokszó. És ha ezek a körök egyáltalán kimondják a zsidó szót, az már önmagában a zsidók felhördülését vonja maga után. Közben pedig szerintem saját maguk is így hívják magukat. Szóval ez leginkáb kontextus kérdése lehet. Kicsit olyan, mint a "cigány" szó. De az is lehet, hogy hülyeséget mondok.

mkmax 2009.04.06. 19:00:39

@Űrlény Lajos: Nem, teljesen rendben van ez is. Hallottam például olyat nem egyszer, hogy a _román_ k. anyád, ami további súlyosbítása egy sima káromkodásnak.

Sőt, egyszer pár éve egy helyközi buszjáraton (Zalaegerszeg -> Nagykanizsa) a _magyar_ szót hallottam hasonló szövegkörnyezetben, lehet tippelni, hogy milyen etnikumhoz tartozó ember szájából.

2009.04.07. 10:31:13

@mkmax: Hát, igen, gondoltam is rá, hogy sok helyen meg biztos a "magyar" a szitokszó :) Sőt, úgy halottam, néhány környező országban a kurvákat valahogy úgy hívják, hogy magyarica (a magyar lányok magasfokú erkölcsi tartására utalva :).

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.04.08. 01:11:14

@Űrlény Lajos: > De azért játsszunk el a gondolattal: Ha Szlovákiában,
> Romániában, Ukrajnában és Szerbiában lenne egy Internet
> Magyar Database, az ugyanilyen sértő lenne ránk nézve?

Klassz dolog a relativizalas es a hasonlatok, de ervnek gyenge. Ha mar az en kommentemre nyomtal valaszt, akkor valaszolok. De hat igazabol ezt mar elmondtam, es be is ideztem. Torvenytelen, mert az adatvdelemi torveny ezt mondja ki. Ilyen adat nem tarthato nyilvan az erintettek beleegegyezese nelkul. Ahogy (mint az fent is latszik) a szexualis eletre vonatkozo adatok sem, tehat az "internet buzi db" is pont ugyanolyan necces.

Bar en elsosorban azt akartam megtudni, hogy mitol poen, es hogy van az, hogy mint az alkotoja allitja nincs mogotte adatbazis. Engem ez tenyleg erdekel, mindenfele felhaborodas nelkul.

> Vagy ha Spanyolországban lenne egy Internet Baszk Database ?
> Vagy mondjuk Belgiumban Internet Flamand/Fallon Database?

Azert azt te is erzed, hogy ezeknek sem egyforma a sulya. Romaniaban problemasabb magyarnak lenni, mint Belgiumban Vallonnak. Mar csak azert is, mert ott egyszeruen nagyjabol ket fele van az orszagnak es kesz. Na meg azert, mert az nem Kelet-Europa. De mondjuk ha mar szomszed orszagok, akkor bizony volt olyan idoszak amikor kellemetlen volt, ha az emberrol egy szerb faluban azt kezdtek feltetelezni, hogy horvat, vagy forditva. De egy tuszi adatbazisban sem lehet nagy orom szerepelni, ha Ruandaban el az ember. Pedig hat akar buszke is lehetne ra.

> Nem biztos, hogy minden ilyen verziós sértő lenne.

Szerintem erted te ezt, csak maszatolni kenyelmesebb.

> Mi például hogy örülnénk, ha lenne egy World Wide
> Magyar Database, és mindenki megtudhatná belőle, hogy...

Aha, csak a kontextus a kerdes. Meg fogsz lepodni, ha rakeresel (en kiprobaltam) fogsz talalni olyan oldalt is, amit zsidok szerkesztenek es a nevezetes zsidokat gyujti. Sot, hat ilyen szerintem amugy is van nemzetekre lebontva a wikipediaban is. Marmint adott nemzetek hires fiai. Csak hat most mar aztan egeszen masrol beszelunk, mint a postban szereplo vicces nemadatbazis.

> Akik pedig titkolni akarják az identitásukat/azt
> gondolják, hogy hátrányos annak a nyilvánosságra
> jutása, azok tiltakoznának ellene.

Nem, azok tiltakoznak az ilyenek ellen, akik mar lattak, hogy mire jok az ilyen listazasok meg akiknek van barmi kis erzekuk az adatvedelem irant. Titkolni? LOL Annyi kozod van hozza (vagy akar nekem a te szarmazasodhoz), mint ahhoz, hogy hogy ki hogy szokta megrakni otthon a nojet. Maganugy, privat szfera, privacy.

> Gondolom, ilyen az IZSDB, és ezért antiszemita.

Alapvetoen torvenyserto, emellett pedig egyes emberek velemenye az, hogy antiszemita. Ha neked nem az, akkor nem az, de akkor minek rugozol rajta? Emellett az ilyen adatbazisok a tortenelem folyaman ritkan kerultek joindulatu felhasznalasra. De ezt is egeszen biztosan tudod.

Na, akkor jon valaki, aki elmondja 1-2 mondatban, hogy mi a poen benne es hogy muxik adatbazis nelkul? Mert azok az indexes ujsagirok akik szerint ez csak egy poen azoktol az eddigi munkassaguk alapjan tenyleg eleg messze all a rasszizmus, tehat nyilvan nem csak kamuznak.

2009.04.08. 09:21:19

@atleta.hu:

> Klassz dolog a relativizalas es a
> hasonlatok, de ervnek gyenge.

Egyáltalán nem akartam érvelni. Szó szerint értettem, hogy játsszunk el a gondolattal, de te úgy értetted, mintha én már végkövetkeztetésre jutottam volna, és ironikusan utalnék rá. Pedig nem.

> Azert azt te is erzed, hogy ezeknek
> sem egyforma a sulya.

Pontosan. Érzem, és nem is akartam letagadni. Igazán nem szeretnék veszekedni veled ezen, főleg azért, mert eddigi életemben még egyetlen zsidóval sem találkoztam, és nem akarok mindjárt az elsővel összeveszni:)

> Szerintem erted te ezt, csak
> maszatolni kenyelmesebb.

Nem akarok maszatolni, és NEM VAGYOK ANTISZEMITA. Én megpróbáltam zsidó szemszögből is nézni a dolgot, magyar létemre rávilágítottam arra, hogy az IZSDB antiszemita, és mégis nekemugrasz? Mégis, mit vársz el tőlem?! Lőjek fejbe mindenkit, aki szerint nem az?

> Ha neked nem az, akkor nem az, de
> akkor minek rugozol rajta?

Először is, megírtam, hogy szerintem is antiszemita, de azt szeretném, ha jönne egy zsidó, és "kifejtené pontosan (nem szűklátókörűen, egyetlen érzelmi alapon álló indulatszóval), hogy mit gondol ezzel kapcsolatban, akkor talán jobban megérthetnénk." Pontosabban inkább az lenne az én elképzelésem, ha a zsidók és a magyarok között valami párbeszéd folytán közös álláspont alakulna ki.

2009.04.08. 09:31:24

@atleta.hu:

Na jó, most írok egy-két durvább, provokatívabb dolgot is. Ha van némi diplomáciai érzéked, akkor képes leszel higgadtan válaszolni:

> Klassz dolog a relativizalas es a
> hasonlatok, DE

Ha lehet hinni a zsidókról kialakult sztereotípiáknak, akkor ez a mondatkezdés (a DE szó miatt) egy zsidó szájából egyszerűen nevetséges.


És még egy extra provokatív kérdés, amit már feltettem, de egyelőre senki nem válaszolt:

Te, mint zsidó, őszintén ki mered jelenteni, hogy a magyarokra és a keresztényekre nem mint valami alacsonyabbrendű lényekre gondolsz? És hogy vannak ezzel a zsidók általában?

szpal 2009.04.14. 17:58:36

az egész izsdb-ügy nevetséges, nem is tudom, mi miatt nyomozott a rendőrség. Személyes adatok közzététele? De hát a srácnak nem volt hozzáférése semmilyen hivatalos/zsinagógai nyilvántartáshoz, csupán pesti pletykák alapján döntötte el, hogy kit tekint zsidónak és kit nem. Ez amúgy a honlapon magán is deklaráltan szerepel. Külföldön is vannak ilyen nyilvántartások, erősíti a zsidó nemzeti öntudatot, és összetartozásérzést:
www.heebz.com/
Szóval ha a rendőrség kárt okozott, szépen tessék kifizettetni velük, nem pedig itt ajvékolni.
süti beállítások módosítása