Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Bukott bloggerkollégám élete legérzelmesebb posztjában búcsúzik a háttéremberektől. A titkárnők, kutatók, hivatalsegédek és elemzők mind megkapják az illő köszönést, de a testőröknél ehhez képest is átszíneződik a hang, finoman himnikus lesz a lejtés, aztán megszólal az I Will Always Love You:

Sokat köszönhetek azoknak, akik testőrként vigyáztak ránk. Nehéz volt ezt megszokni, időnként próbáltunk kitörni a szigorú felügyelet alól, legtöbbször nem sok sikerrel. Nem volt könnyű rám vigyázni a 20-30 km-es hegyi futásokkal, a lovaglással, vagy akár a borulási határon kísérletező vitorlázással. Ha konditeremben voltam, ott voltak mellettem, ha moziba mentem, pár sorral hátrébb ők is ott ültek, legtöbb esetben láthatatlanul. Kiválóan végezték a dolgukat, hálás vagyok nekik!

Aki kiváncsi a volt miniszterelnök érzékeny oldalára, feltétlen olvassa el a posztot, no meg szokás szerint a kommenteket is, egy kis ízelítő:

Nagyon rendes pasi vagy.

Hiányozni fog a huncut mosolyod.

Ne törjön le nekem mindig is, ahogy a két gyerekem mondta, amikor írtam nekik, vagy beszélgettem velük, csak ennyit mondtak, vagy kérdeztek vissza: Igen Anyukám, tudom Gyurcsány Ferenc a "KEDVENC MINISZTERELNÖKÖD"!

Remélem Katus is egy új oldalt nyit a sors könyvében.


 

A bejegyzés trackback címe:

https://szily.blog.hu/api/trackback/id/tr651054295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_tx_ 2009.04.08. 18:51:15

"
#472153 | Luca59 | 2009-04-08 18:30
Miniszterelnök Úr!

Jó volt olvasni ezt a nagyon emberi írást! Azt gondolom azt önt körülvevő embereknek ugyanolyan nehéz a búcsú, mint nekünk!

Én csak egyetlen dolognak örülök, hogy megszabadult mindattól, ami önt méltatlanul nap mint nap körülvette a rengeteg munkája , az ország érdekében történő fáradozása ellenére!

Nagyon jó pihenést kívánok önnek és kedves családjának, kellemes húsvéti ünnepeket, és várjuk vissza miniszterelnök úr újult erővel a baloldalt erősítve!
"

states 2009.04.08. 18:56:31

Bepárásodott szemekkel ütök mellé a billentyűknek, ezért csak annyit, hogy ezek a testőrök még csak egy szaros mandzsettagombot vagy tollat sem kaptak, bezzeg Szűcs Erika...

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.04.08. 18:59:45

Ez a sok "köszönöm" mindenkinek, mintha az Oscart venné éppen át. Pedig éppen bukik, mint egy stohlajtó. Na ez a teljes szerepzavar és önimádat...

tripanek (törölt) 2009.04.08. 19:00:15

"Remélem Katus is egy új oldalt nyit a sors könyvében."

Hát ez aztán morbid komment vazz.

terran 2009.04.08. 19:01:02

nekem a kedvencem:

Kedves kedvenc Miniszterelnököm!

Köszönjük, hogy voltál, hogy vagy és leszel!!!
Jó feltöltődést, pihenést családot körében!

Kellemes húsvéti ünnepeket Mindannyiotoknak!!

voltál vagy leszel

MirwaisJanan · http://mindenaminem.blog.hu/ 2009.04.08. 19:02:32

vajon a szexnél is ott voltak? nem tudom kit sajnáljak jobban: a testőröket, vagy klárát... : )

ez nagyon szentimentálisra sikeredett. és ne felejtsük el: egy ilyen nagy államférfi még a kávét sem felejti el megköszönni. Nemcsak államférfi, Don Juan De Marco is.

drill_ 2009.04.08. 19:21:18

Érdekes, hogy az emberek el tudják képzelni a "vezetőinket" ilyen nagyon emberi szerepekben, de nem jut eszükbe soha elképzelni, amint a többi bájos, emberi miniszterrel meg tanácsadóval azt latolgatják, hogyan kellene kicsinálni ezt vagy azt az ellenfelet, uszítani az embereket, hogy ne a gazdasággal foglalkozzanak, vagy egyszerűen megvonni valamilyen odaígért támogatást - és ez persze nem párthovatartozás függő, a politikusok állítólag ilyenekről szoktak beszélgetni.
Egyébként ezek a testőrök tényleg kemény manók voltak, volt szerencsém előben is látni őket, olyan éberek voltak hogy csak na, komolyan. Ha kellően félsz a külvilágtól, akkor nagyon fel tud értékelődni az ilyen...

drill_ 2009.04.08. 19:22:56

Na mert hogy tulajdonképpen azt akartam ezzel mondani, hogy aki megeszi ezt a "nagyon emberi hangú" búcsúzkodást, az meg is érdemli.
És hát megeszik! Ha másra nem, szemmel láthatóan egy kis szavazatmegtartásra ez is jó.

retroflexus 2009.04.08. 19:26:01

Remélem a szex is úgy zajlott, hogy jó szorosan ott áltt mögötte valami kigyúrt kopasz...
Ebben a helyzetben igazából a ferenc szegény családjáért aggódom: mi lesz most? mit fog közöttük osztogatni emelkedett ellkületű emberünk?

Werwolf 2009.04.08. 19:26:44

annyira szanalmas mar ez a fasz.
hazudik, elkurja, annyira elkurja, hogy mar a sajat kontraszelektalt elvtarsai is hagyjak elcsapni, mikor megjön az ukaz.
ezek utan triumfalva vonul le, ahelyett, hogy szegyeneben szipogva kotrodna el minnel messzebb.
szereptevesztö, narcisztikus, idegbeteg bohoc. szanalom...

smartdrive 2009.04.08. 19:28:50

majd ha a golyót fogja fel az egyik, akkor visszatérhetünk erre. addig bullshit

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2009.04.08. 19:28:53

Fáj, hogy miniszterelnökünk, Gy. Fletó nemcsak Államférfi a szó legnemesebb értelmében, hanem igazi, érző Ember is, ugye? Hát most, hogy földre került, gyerünk, rúgjatok bele még egyszer az ezer sebből vérző kőszáli oroszlánba, gyerünk! Ti, gyáva, gyönge lelkek, ti nyűvek, ti, nyomorú férgek... dögevők vagytok ti, és miközben azt hiszitek, hogy a nagy reformer teteméből haraptok, valójában az ország testét tépitek-szaggatjátok, ezért a kurva országért, ami annyira nem érdemelte meg a Ferit!! Isten veled, Miniszterelnök Úr, miránk a nap sem úgy süt le már az égről ezután, minekünk már soha nem lesz nyár, csak hosszú ősz, aztán jéghideg tél, ahol a temetőben a patásördög Orbán táncol ennek a sírba vitt országnak a koporsója fölött!

guga 2009.04.08. 19:30:21

Ezt a Gyurcsány blogot egy spam robot írja :)
Spam-et minden hívőnek!

Werwolf 2009.04.08. 19:38:52

fleto helyeben addig oldalognek el Magyarorszagrol, amig meg bekeben, peldaul vagyonelkobzas es tömlöc nelkül megtehetem. Nem is beszelve az egyszerü jarokelök gyülöleteröl, akik barmikor leköphetik, stb. :)))

Mária 2009.04.08. 19:42:42

"Bukott bloggerkollégám..."

LOL

avejoe · http://ostobacsajok.blog.hu/2008/04/14/avejoe_szuletese_es_megdicsoulese 2009.04.08. 19:48:55

Vazz, és még a komcsi vadbarmok nyirmogtak nem is olyan nagyon régen, hogy Orbán személyi kultuszt épít...

Pofám leszakad. Avagy: Magyarország, én most megint leiszom magam.

törppapa 2009.04.08. 20:04:24

@Zigomer Trubahin
Orvos látott már?
Ha kimentél volna néha az utcára, akkor tudnád, hogy nem csak a bukása után köpködik.
A patásördög Orbán alatt egyébként Magyarország a térség éllovasa volt, csökkenő államdóssággal, csökkenő munkanélküliséggel. Pedig közben volt olajválság, árvíz - és az akkori ellenzék részéről köpködés bőven. Az állítólagos visszaélések leleplezésére külön államtitkárságot hoztak létre Keller elvtárs vezetésével. Aztán az államtitkárság a teljes eredménytelenség miatt egyszerűen megszűnt.
Szóval, vagy vedd le végre a szemellenzőt, vagy menj el orvoshoz...

Carnivora (törölt) 2009.04.08. 20:13:22

Élete végéig testőrbirgádot fizethet :D jó, ha megszokja őket. -

1953 2009.04.08. 20:14:28

Zigomer Trubahin!
Csak a meleg sz.rig testvér,csak a meleg sz.rig.

molaris 2009.04.08. 20:15:39

@Zigomer Trubahin:
Nem maradt ki egy adag gyógyszer a nap folyamán?

Calogero 2009.04.08. 20:17:56

@Zigomer Trubahin: ez zseniális volt, én ezennel csatlakozom és büszkén hajlok meg valaha volt legnagyobb miniszterelnökünk mind emberi, mind országoltalmazó nagysága előtt, ki számunkra, örök megtévedetteknek hozta el az évszázadok óta remélt fényt, egy boldog Kárpát-medence igaz ígéretét :-)

Dextro (törölt) 2009.04.08. 20:18:50

Zigomer Trubahin

Ugye ez csak flame? Vagy tényleg ennyire hülye vagy? lol

molaris 2009.04.08. 20:19:41

@Carnivora:
Lehet annak az őrségnek más neve is? Mondjuk börtönőrség?::))

beleszolok 2009.04.08. 20:24:57

@Zigomer Trubahin: Ez kibaszottul költői volt. :D

Carnivora (törölt) 2009.04.08. 20:25:51

@molaris:

A szegedi csillag is jó hely lenne neki őrök nélkül a zuhanyzóban az életfogytosok közt :D

beleszolok 2009.04.08. 20:26:56

@molaris: Gyurcsány őrizetes! Csomag! :D

states 2009.04.08. 20:46:48

Érdemes lesz megfigyelni, hogy azok a fogyatékosok, akik most Fletó bukása miatt öngyilkosságot fontolgatnak, hogyan fognak 2 hét alatt Gordon-rajongóvá válni. Az emberi hülyeség ugyanis erősen pártfüggő...

beleszolok 2009.04.08. 20:52:03

Főleg ha lesz Gordon Blőg :D

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2009.04.08. 21:07:29

Szily valamiért van egy olyan gyanúm h te olvasod az én blogomat is. :)
Akár ki is tehetnétek az index főoldalra.

átlátó 2009.04.08. 21:10:41

Én csak annyit akarok most mondani, hogy senki nem tűz, víz, sav és golyóálló. Testőrség ide, vagy oda.

Balt 2009.04.08. 21:10:56

Nem igaz, hogy ennyi költői véna nem szorult belétek! Nem értitek a Trubahint, nahát! :))

Balt 2009.04.08. 21:13:48

Egyébként tényleg jó: 1 évig még jár a kormányőrség "hivatalból", utána meg fakultatíve, így vagy úgy. (Reméljük úgy. Mint Zuschlag párttársnak...)

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.04.08. 21:20:56

Szily, te egy érzéketlen firkász vagy. a múltkor is leszóltad az ország első emberét, amikor az érzőszív kitört a sziklakülső mögül. szégyeld magad.

a felelősségteljes arcok dalban... izé versben mondják el. és persze eszükbe se jut, hogy rólad írjanak posztot.

a börtönfílinget meglovagolva: lehetne a 2010es őszi pártkongresszus a csillagban.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.04.08. 21:22:46

Ilyen őrök kellenének a metróbejáratokhoz, és a BKV más járataira is:)

Mária 2009.04.08. 21:32:33

@Werwolf:

Hehehe... ekkora elírást :)

Szívesen látnám viszont élesben valamelyik baller hírportálon véletlenül begépelve :)

Mondjuk hírek miatt nagyjából csak a Zindexet olvasom úgyhogy nem túl esélyes a dolog :)

Rá Dios 2009.04.08. 21:59:48

Szily úr, ugye tudja, hogy minden nap alulmúlja tegnapi önmagát?

Rá Dios 2009.04.08. 22:01:31

@Werwolf: hehe.. nagyon szar vicc volt, mondta a kis elefánt az ormányát leharapó krokodilnak...

beleszolok 2009.04.08. 22:11:36

@Rá Dios: a krokodilnak nem az a célja, hogy leharapjon bármit is, pláne nem elefántról, hanem, hogy a lehető legerősebben belekapaszkodjon az áldozatba, és lehúzza a víz alá.

Egyébként örülök, hogy abban egyetértünk, hogy fletó a magyarok "megcsonkításán" gondolkozott mindig is.

KF 2009.04.08. 22:21:18

Egy Ferencet, aki vezette nemzetét, már felakasztottak...

beleszolok 2009.04.08. 22:29:51

@KF: Arra gondolsz, hogy ezért jár konditerembe? Szálasít? :D

bunkó paraszt 2009.04.08. 22:45:23

@beleszolok: nyakra gyúr a köcsög ferenc, de hiába, legfeljebb tovább fog tartani :)

Lichtenstein · http://terrormedia.blog.hu 2009.04.08. 23:11:45

FERI!!! Nekünk ÖRÖKRE megmarad PÁRIZS!

states 2009.04.08. 23:18:39

A döglött oroszlánt nem elegáns rugdosni. Legfeljebb akkor, ha fennáll veszélye, hogy magához tér...

beleszolok 2009.04.08. 23:24:28

@states: Igazából nemigen értem az oroszlánt jelen esetben. Max patkányról lehet szó. És nem rugdosni, hanem megnyúzni kellene.

cavinton 2009.04.09. 01:07:43

Szerintem sokkal többet tett az utóbbi években Magyarországért mint az itt írók bármelyike.

Hogy egy folyamatosan mindent romboló ellenzékkel, egy harácsoló koalíciós partnerrel, egy régmúltat idézően viselkedő saját párttal szemben nem bírta erővel az nagyon sajnálatos.

Most mocskoljátok őt, de a történelem könyvbe pozitív figuraként írta be magát ha tetszik ha nem.

beleszolok 2009.04.09. 02:29:47

@cavinton: inkább katasztrófaként. Persze lobotómia után akár szimpatikusnak is tűnhet.

Ainult Mina 2009.04.09. 03:42:34

"Fáj, hogy miniszterelnökünk, Gy. Fletó nemcsak Államférfi a szó legnemesebb értelmében, hanem igazi, érző Ember is, ugye? Hát most, hogy földre került, gyerünk, rúgjatok bele még egyszer az ezer sebből vérző kőszáli oroszlánba, gyerünk! Ti, gyáva, gyönge lelkek, ti nyűvek, ti, nyomorú férgek... dögevők vagytok ti, és miközben azt hiszitek, hogy a nagy reformer teteméből haraptok, valójában az ország testét tépitek-szaggatjátok, ezért a kurva országért, ami annyira nem érdemelte meg a Ferit!! Isten veled, Miniszterelnök Úr, miránk a nap sem úgy süt le már az égről ezután, minekünk már soha nem lesz nyár, csak hosszú ősz, aztán jéghideg tél, ahol a temetőben a patásördög Orbán táncol ennek a sírba vitt országnak a koporsója fölött!"

Na majd meg fogjátok látni. De nem fogjátok érteni, érezni, mert agyatokat eltompítja a demagóg szöveg, látásotok nem tiszta a zászlóerdő árnyéka miatt. De jó lesz majd magyarnak lenni, ugye?

Álmodjatok.

Szánalmas.

Mária 2009.04.09. 06:00:42

@cavinton:

Cavinton, elgurult a gyógyszered :)

Werwolf 2009.04.09. 06:21:49

meg mindig akad par szalondebil, akinek nem esett le a papirtantusz fleto-ügyben.

nehez, nagyon nehez...

elvisvegas 2009.04.09. 07:09:32

Aki erre a baromra pozitívan tud gondolni az elmebeteg.

Werwolf 2009.04.09. 07:15:34

Ainult Mina,

az nem lehet, hogy a te agyadat az mszmp-propaganda tompitotta el, igaz?
Ha nem, akkor vmi mas volt. Szerencsetlen...

KF 2009.04.09. 07:33:25

Fejezzétek be az ellenzék baszogatását, nem ők kormányoznak, és nem övék a felelősség sem. A nevében benne van, mi a dolguk. A kormány dolga meg hogy kormányozzon, ne vinnyogjon, hogy jaj de szar, hogy nekik mindig keresztbe tesz valaki. Oldják meg. Azért kapnak fizetést.

Csülök 2009.04.09. 07:51:08

Azért csak volt valaki ez a Feri gyerek, ha a bére..., elnézést önkéntes urak még mindíg ennyi energiát pazarolnak a köpködésére.
Szily önkéntes úrnak külön gratulálok a kitartásához! Mit össze kell innia ennyi nyálhoz.

KF 2009.04.09. 08:05:16

@Csülök: Gyurcsány azért valaki, mert köpködik? Ne röhögtess. Akkor Hitler, meg Idi Amin, Pol Pot, Sztálin (ez 4 "ember")mind azért valakik mert köpködik őket?
Ha Neked úgy jó, beteheted a sorba cigánynáci viktort is.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.04.09. 08:11:12

@states: Sőt, 2 év múlva Viktor-rajongóvá vagy Vona-istává. Biztos vagyok benne, hogy sok ilyen is lesz. Ezeknél a fanatikusoknál könnyebb a rajongás tárgyát változtatni, mint magát ezt a rajongást mint szerkezetet.

@Werwolf: Kérem, ő egy önállóangondolkodó.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.04.09. 08:17:22

@Csülök: Önismerete fejlesztése érdekében, javaslom, tanulmányozza a blogomat.

Carnivora (törölt) 2009.04.09. 08:26:30

@cavinton:

Na jah végülis az előző Feri is ilyesmiket gondolt aztán Szálasiról sem sok jó került be, ahogyan az új Feri ideológiai elődjéről Rákosi úrról sem.

Gyurcsány békeidőben volt képes egy több évtizedes rombolásra pár év alatt ...

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.04.09. 08:35:48

@Carnivora: Micsoda vicc lenne Cavintonnal, Csülökkel stb. kifizettetni azt a pár tízmilliárd eurót, amire becsülhető Gyurcsány károkozása. Ugye ne csak a szájuk járjon, vállalják a felelősséget 2006-os szavazatukért és későbbi, Fletó melletti harcos kiállásukért. Ha a készpénzük, lakásuk stb. nem elég a kártérítés fedezésére, akkor bányában le is dolgozhatják. Komoly lépés lenne a felelős állampolgári gondolkodás kialakítása felé...

jpmjpm 2009.04.09. 08:43:54

Ez mekkora retard már!:

#472465 | gyöngyösi | 2009-04-09 08:14
Igen, én is egyetértek a Miniszterurnak a munkájával de nem lehet megengedni hogy a rosszakaró ellenzéki társadalom és a felbujtok mégnehezebbé tegye a munkát ebben az órszágban..Valoss tény hogy nagyon szoros és sürgös intézkedésekrre van szükség A társadalomnak is egyett kell ércsen és pozitiv véleménnyel kell döntenijük ahoz hogy ujra stabillan és egyhangujan müködjön minden hiszen csak igy tudjuk megmenteni és megvédni a hazánkat.!!! Persze most is vannak rossz akaró és rossz benyómásu emberek de ugygondolom hogy ők is magukba másképfognak dönteni. Én ugylátom és érzem hogy a Miniszter urrnak, Gyurcsány Ferencnek egy kihivás és egy nagyon nehéz megpróbáltatás volt a munkájja. Mindenesetre köszönöm a eddigi munkavégzését és a türelmét. És a kis versemmel fejezem be a mondanivalómat.. NE ITÉLKEZZÜNK EGYMÁS ELLEN CSAK KÖZÖSEN ÉS AKARATTAL ÉLHETÜNK EGYMÁSMELLET.!!

vérnyúl a 327-es számú uttörőcsapatból 2009.04.09. 08:45:08

Nem hiszem el, hogy senki nem látja az iróniát Zigomer Trubahin commentjében.
:D
ezer sebből vérző kőszáli oroszlán, meg hasonlók...

Rwindx 2009.04.09. 09:30:41

jajj, moderálva lettem, pedig nem is voltam annyira durva. Visszafogtam magam esküszöm :)

Rwindx 2009.04.09. 09:32:42

hmm, vagy tegnap este éppen akkor ment el a netem... akkor Szily bocs a feltételezést.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.04.09. 09:49:48

@cepulacalului: Irónia, barátom. Bár megértem, ha károsodott az irónia iránti érzéke. Az elmúlt napok cikk- és blogtermésének olvasása járhat ilyen következményekkel.

igig (törölt) 2009.04.09. 16:55:54

@cavinton: elgurult a Cavintonod?
Pozitív figuraként?!
A történelem könyvekbe??!
Melyik országban? És miért lenne már pozitív, mikor nem az!
Mit kellett volna tennie Ferkódnak, hogy negatív figuraként emlékezzenek rá a történelemkönyvek?
Bár ahhoz ki kellett volna adnia egy soul-os, funky-s dalcsokrot is.

molaris 2009.04.10. 09:38:32

@Carnivora: @beleszolok:
Azért valamit tisztázzunk. Csak a megszorítások világa, a kimondott szakmaiság és az önzetlen segítőkészség vezetett. Szép, magas, vastag, falak, kiképzett őrség, rendes ellátás, szervezett napirend, stb.! Persze, lehet, hogy még onnan is kiútálnák Őkigyelmit.::))

molaris 2009.04.10. 09:41:21

@cavinton:
A szmájlit elfelejtetted.

Sunabouzu 2009.04.17. 01:11:51

@Zigomer Trubahin: Én már nem is mondok semmit...
süti beállítások módosítása