Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Végre történik valami a búbánatos nyomtatott médiában, de szegényeknek még ehhez is online segítség kell. Kezdjük a vége előtt eggyel: ebből a nemzetes cikkből kiderül, hogy Temesi Ferenc írót, akinek én gimis koromban óriási rajongója voltam a Por miatt, kirúgták a Magyar Nemzettől, mert nyúlta a kedvenc blogom, a Szlengblog szövegeit. Az ügyet a szintén blog.hu-s Antagon robbantotta ki, ahol Vorák Anita ebben a posztjában leleplezte, hogy nemrég indult sorozatában az író kicsit átpofozva Nyelvész Józsi definícióit közli újra.

Szűk hét elteltével a jobboldali napilap lapátra tette az enyves kezű művészt. Tóth Szabolcs Töhötöm MN-szerkesztő-rovatvezető fantasztikus magyarázatot ad a kirúgásra, olyan gyémántokkal a szövegben, mint "Ezt a munkatempót azonban nem lehet bírni a végtelenségig. Hogy Ferinek rabszolgahajcsára lettem, talán mégsem az én hibám. A hiba talán ott van, hogy az a magyar író, aki egykor letette az asztalra a Por című regényt, mind a mai napig napszámosmunkát kénytelen végezni." no meg hogy "Az eset azt mutatja, hogy a heti rendszeres közlés, nyolc év után, túl nagy terhet ró Temesi Ferencre. (Túl nagy terhet rótt volna bárki másra is!)"

Napi rendszeres közlőként egészen el is fáradtam, de ekkor jött a slusszpoén, ami azonnal életre keltett: Temesi szalmaözvegysége olyan rövid ideg tartott, hogy a nemzetes cikk printbéli megjelenésének napján már a Magyar Hírlapban publikált. (Ezt az emasa cikkében olvastam.) Rekordsebességű reciklálás, a Hírlap remek érzékkel csapott le a parlagon hagyott plagizálóra.

Az Antagon vonatkozó posztjának kommentjeiből az is kiderül, hogy az eset kirobbanása után Temesi bocsánatot kért Nyelvész Józsitól:

Nyelvész Józsi  2009.05.19. 22:26:28
Ápdét: Temesi Ferenc emailben kért bocsánatot, és a Magyar Nemzet egy szerkesztője megkért, hogy írjam meg, a Szóbánya cikkek mely részletei származnak tőlem - ezt megtettem. Bízom benne, hogy a forrásmegjelölés az online verzióban linkekkel, és a nyomtatott verzióban utólagosan megtörténik.
Abban is reménykedem, hogy Temesi Ferenc esetleg ehhez a poszthoz hozzászól, erre megkértem. Szerintem jót tenne az ügynek.


Eddig sajnos nem szólt hozzá, ha megtenné, visszatérek a témára.




 

A bejegyzés trackback címe:

http://szily.blog.hu/api/trackback/id/tr481144925

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csöndzsákból hangot lop 2009.09.01. 11:10:41

A héten nem akartam írni, mert lenne épp elég dolgom, de Temesi Ferenc író szlenges plágiumbalhéja és ezért parkolópályára pöckölése után talán nem érdektelen a saját kis történetem.A képek megcsócsálásán túl ritkán olvasok bele a Playboy cikkeibe, egy...

Trackback: Fideszfigyelő 2009.05.26. 16:27:31

Alig használt Orbán új szlogenjeOrbán új szlogenje az "Új irány Magyarország" valahonnan már ismerős. Bár ez előzőleg sem volt másként. Emlékszünk, néhány éve Orbán Viktor nagygyűlése Hajrá Magyarország! -gal ért véget. Kissé kínos volt, me…

Trackback: A Hannibál Lektűr-attitűd 2009.05.26. 16:24:46

A Nemzet napszámosaVan ugyi ez a lenyúlásos botrányocska Temesi Ferenc körül - aminek méretes hepiend a vége. Már az külön öröm, hogy kiderül: Szily is (velem és sok belvárosi, éppen jobbra tolódó;) libsivel együtt) rajongott a Por című remek műért (...eg…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rosencrantzhu 2009.05.26. 15:45:44

biztos túl megértő vagyok, de valahol érthető, hogy 8 év közösködés után nem "takarodj az anyádba" felhanggal zavarták el az újságtól. az elvárásaim is alacsonyan lehetnek, mert pl. a MN-től nem néztem volna ki , hogy lapátra teszi Temesit, ezért meg respect nekik.

Goose-T · http://blacksabbath.blog.hu/ 2009.05.26. 15:48:40

Érdekes, hogy a döglődő papírkiadványok alkalmazottai még mindig mennyire lenézik az online újságírást. Gondolom úgy volt vele TF, hogy a szlengblogot úgyis csak néhány mitugrász olvassa, soha nem fog kiderülni a plágiuma. Hát tévedett.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2009.05.26. 15:49:20

Jó nagy marha volt hogy elküldte...

Fandorin 2009.05.26. 15:57:57

Némely megjegyzés a Por írójának kirúgása kapcsán.
1. " Nyelvész Józsi" vajon kit nevez meg forrásnak mondjuk a cápázik, cápázás kapcsán. Mert ugye ő sem adja meg linkben, hivatkozással. Valszeg mert ő sem phd-nek szánja. Vagyis szerintem ő is csak egy utánközlő, ám ha tévednék ocsikabocsikacsocsika. Ráadásul a kommentekben sokszor kiegészítik a jelentést is, mint ezt magam is volt tettem.
2. Több esetben annyira erőltetettnek érzem a szlenget hogy már szinte fáj. Ezt is szóváteszi több olvasó.
3.Érdemes lenne utánanézni, hogy nem az angol, amerikai, ausztrál stb. szleng hirtelenjött magyarításairól van e szó. Némely eset több mint gyanús...

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.05.26. 16:00:40

"hogy az a magyar író, aki egykor letette az asztalra a Por című regényt, mind a mai napig napszámosmunkát kénytelen végezni"

eszem-faszom megáll

Például a Nyugat - Temesinél talán nem kisebb jelentőségű - írói tán vígan ingyenéltek, míg meg nem haltak?!?

on the other hand 2009.05.26. 16:03:15

1. attól még, hogy nem PhD. még plágium, ha ellopják, nem? mi köze ennek ahhoz, hogy hová írja? Ha sublótfiókba, de saját szellemi termék, akkor plágium és kész.

2. és? vagy ez csak úgy mellékesen ? :)

3. ha úgy érted, hogy nem is terjedt el a maygar szlengben, akkor gáz. de valszeg egy csomó azért tűnik magyarításnak, mert tényleg az is.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.05.26. 16:03:26

Ezt úgy mondják, hogy benézte a koma. Az viszont vicces, hogy az emasa kiemelten foglalkozott a témával. (MÚOSZ: mert ugye pénzt beszedni tudnak, megvédeni a tagokat nem /csak kiállni mögülük/)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.05.26. 16:12:02

vagy a posztmodern intertextualitást nem értik a Nemzetnél - vagy csomagolhat Esterházy is a Magvetőnél... :DDD

(na jó, nem volt full komoly komment)

on the other hand 2009.05.26. 16:14:09

Azé' pl. a kisssregény egri csillagok jelenetét nem hasonlítanám ehhez a szituhoz :)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2009.05.26. 16:15:25

@on the other hand: 88ban vettem már magyar-angol, angol-magyar szlengszótárat...
tán ez az egész szlenggyűjtést Nyelvész Józsi találta ki?
az ő szellemi terméke?

ugyan már kérem...
ugyan már.
Temesi fasságot csinált, de ez egy hatalmas hiba hogy kicsapták ezért...

Lyss 2009.05.26. 16:17:55

Nem sorolom fel hány online oldalon és offline lapon működöm közre szerzőként vagy éppen szerkesztőként. Majdnem minden anyagomat viszontlátom az interneten - sokszor szórol-szóra - mindenféle hivatkozás nélkül. Ezt úgy hívják, hogy lopás.
Úgyhogy mielőtt a jelen blog igen tisztelt gazdura kedvenc szokása szerint megint a nyomtatott sajtót alázgatná, előbb a saját világában nézzen szét.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.05.26. 16:18:05

sajnos eszembe jut egy több éves eset: egy öreg, sokat olvasott kollégámnak mutattam 1 friss MN-t, benne - ezért ajánlottam - egy frenetikusan vicces TF-írást - és ekkor a kolléga megjegyezte, az bizony plágium... szóval jó eséllyel régóta khm, intertextualizál Temesi - akit én is imádtam, anno.

on the other hand 2009.05.26. 16:22:25

hmmm. szerintem senki nem azért támadja Temesit, mert ő is szlenggyűjtésbe fogott, vagy igen?

nem ez a szellemi termék, hanem a konkrét definíciók, meghatározások, szövegek azok.

"emlékeim szerint nem Einstein volt az első, aki a kvantumelmélettel foglalkozott, ezért most már akadálytalanul ellophatom az ő hozzájárulását a témához?" :)

szily 2009.05.26. 16:25:19

@Lyss: Küldjél példákat, csodálatos érzés lenne tolvaj bloggereket keresztre feszíteni. Papírt úgyis olyan kevesen olvasnak, hogy nekem is jobban jönnének a netes sztorik.

zsombor 2009.05.26. 16:32:09

@Andreisen: egy szervezet, de - és ezt vállaltan elfogultan írom - érdemes az emasát külön mérni a múosztól, az emasánál újságírók dolgoznak, szerintem jól (a szóban forgó antagon-posztot is az egyik emasás újságírótól kaptuk).

tvscoopie 2009.05.26. 16:36:58

"Majdnem minden anyagomat viszontlátom az interneten - sokszor szórol-szóra -"

Ez mekkora arcoskodás. Vagy írt két anyagot és majdnem mindet, azt az egyet viszontlátta valahol (mert ugye nem sorolja fel, hogy mennyiben működik közre).

Mert azt nem tudom elképzelni, hogy lenne a neten olyan szerző, aki annyi eredeti anyagot produkál, hogy mindet nyúlni lenne érdemes.

Ez a jó az ilyen homályos sejtetésben. Lehet kamuzni. Bár ez nem kamu volt, hanem inkább melldöngetés, miszerint ő akkora ász, hogy nyúlják.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.05.26. 16:56:47

Szóval a Temesi nem a Nyelvész Józsi. Jó, hogy (számomra) kiderült, mert így biztos, hogy Temesi tolvaj.

A különböző posztmodern idézet-technikákat pedig hagyjuk, mert ez egyik sem. Mint, ahogy van különbség abban, hogy azt írom "Lenni vagy nem lenni", forrásmegjelölés nélkül, vagy ráklikkelek Nyelvész Józsi csúnyaszó-szótárára, és egyes definíciókat, szócikkeket tartalmilag, értelmileg azonosan, csupán kicsit stilisztikailag meghúzva sajátomként adom közre.

Fandorin 2009.05.26. 17:00:00

Naponta kapok új szót magyarázattal az alábbi linken:

http://slang.otheday.com/2009/05/lope-2/
Aki ezeket a példadmondatokat felhaszálja az plagizál ? nem hisz a példamondatok igen primkók. hasonlóak NYJ-é is.

veny 2009.05.26. 17:05:09

Ha jól értem a helyzet, Temesi et. érdemei elismerése mellett más beosztásban folytathatja építő munkáját, történt is valami meg nem is, K. János vidámbarakkátor ellopott feje meg valamiért szolidan somolyog... :)

kovácske 2009.05.26. 17:18:30

@Goose-T: "Gondolom úgy volt vele TF, hogy a szlengblogot úgyis csak néhány mitugrász olvassa, soha nem fog kiderülni "
-vagy azt gondolta, hogy a MN-t alig olvassa egy két ember,azoknak meg úgyse tűnik fel.
:P

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.05.26. 17:27:52

Kőműves vagyok, csak a példa kedvéért. Képzeld el, hogy régebben, mikor még fiatal voltam és heves, egyetlen nap leforgása alatt 150 négyzetmétert vakoltam (simítással együtt), és ezt a mai napig egy oklevéllel tudom bizonyítani. Valljuk be: akkor még állt a pötsöm és sztahanovista voltam, de úgy istenuccse!

Igen ám, de külső tényezők miatt nem éri meg egyedül maszekolni, így beálltam egy brigádba, ahol már nem napi a teljesítményem, hanem heti. Hetente mindössze 60-70 néghyzetmétert kell levakolnom (simítással együtt), és ezért elég szép pénzt kapok, meg aztán időnként sokan szemmel akarják látni az oklevelemet, így fénymásolom, átadom nekik, ebből is jön mellékes.
Amúgy burkolni nem tudok.

De aztán észrevettem, hogy sokkal több, akár 80-91 négyzetméternyi vakolást is fel tudok mutatni hetente, ha az ifjú, de figyelmetlen kollégák, illetve más brigádbéli szakemberek által vakolt falakat is az én munkámnak mutatom be a brigádvezető előtt - vagyis lopok, de istenesen, és ez senkit sem zavar, mert honnan jönnének rá?

Aztán rájöttek.
Emlékszem, régen én voltam a király, mikor azt a 150 négyzetmétert levakoltam (simítással együtt), de most, mikor észrevették, hogy hónapok óta lopom a négyzetmétereket, szinte az egész falu köpköd rám. Miért?

Szerencsére Gazsi szomszéd alkalmazott a kirúgásom után, és megígértette velem, hogy lesz heti 50-60 négyzetméter vakolás (simítással együtt), de nem lopok, és becsületesen űzöm az ipart.

Ígértem, hogy így lesz.

Szánalmas vagyok, tudom, de hát... ez a világ rendje?

on the other hand 2009.05.26. 17:34:43

@Fandorin: "Aki ezeket a példadmondatokat felhaszálja az plagizál ? nem hisz a példamondatok igen primkók."

ezek szerint a plagizálás első számú ismérve, hogy tetszik-e, amit ellopsz? ha nem tetszik, akkor nem is lopás? :)

is 2009.05.26. 17:38:57

szóval az MSZP-s dzsolli-dzsóker politikusnál csak a jobbos (újság)író reciklálható jobban, könnyebben, gyorsabban :-)?

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.05.26. 17:39:14

@zsombor: persze le lehet választani az emasát a szövetségről. inkább csak morogtam.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.05.26. 17:49:02

Na, ezért a surmóságért a Sikonya Gyulabá tutira leveri a csávó veséjét egy vascsővel!

Nolik · http://www.nolikantal.com 2009.05.26. 18:16:47

@szily:
Ha saját magamtól lopok az ér?


http://hivatal.blog.hu/2009/04/21/vandanak_nem_jott_meg#comments

egy kommentelő felvetette, hogy ez a rész, hmm, hadd disztingváljak: „vendégszöveg”


„- Mondd csak Vanda, hogy álltok Güntherrel? – kérdezte tőle valamelyik nap Aranka, amikor lehussantak cigizni, vagyis csak Ari cigizett, mert Vanda most már nem kockáztat.

- Úgy érzem, hogy nagyon harmonikus a kapcsolatunk. Günthi rendkívül megértő, toleráns fickó. Nekem valahogy a víz jelekkel az igazi (remélem most már végleg, hi-hi) röhej, de picit turiztam a családfájába és dédszülőkig még aszcendensekben is rengeteg az átfedés köztünk. Mondjuk néha úgy érzem, mintha pár dolgot elengedne a füle mellett. A szocpol terveket se hallgatja végig, meg nem is nagyon érti az ilyesmit azzal a kocka német agyával. Mondjuk te is tudod, hogy a Düssi Önkormit [Düsseldorfi Önkormányzat; N.A.] is tolja szimultán és így nagyon elfoglalt, néha hetekre sehol, ezért az összebutit se erőltetem, a kineziológus Kriszta szerint a mai férfiaknak nagy légtérre van szüksége, azt mondja, hogy Márkot és Bencét is a túlzott bújással buktam be, pedig szagimmunisok voltak, nekem meg már vészesen ketyeg a biológiai órám, több rossz dobást nem szeretnék. Hát dióhéjban ennyi, ha egyszer lesz időnk egy rendes dumcsira, hahh, ugye soha napján, mindig ezek a határidős basztatások a minisztériumból! Na majd akkor picit részletezem.

Kábé ugyanekkor Samu pedig Günthernél kérdezett rá hasonló mód a témára:

- Mondd csak Günther, hogy álltok Vandával?
- Kúrogatunk, semmi komoly. „
Majd Felhomályosítottam egy válaszkommentben, hogy bizony saját magamtól loptam:

forum.index.hu/Article/showResultList?o=4&aq_text=&aq_cre=&user_id=188195&topic_id=&forum_id=0&aq_ext=0&t=9015243

2007.02.23-as bejegyzés, SZUROKSZÉKLET nicktől. Párbeszédek címmel.

Aztán átvette pár viccoldal, de nincs azzal gond, hadd működjön a cREATIVE cOMMONE:-)


Amúgy az egész hivatal.blog.hu blogom kapott egy koppintás „bókot” itt érintettől (nem Szilytől) offline regényem végén pedig így kezeltem a vendégszöveg problematikát:

„UTÓSZÓ
1.)
VENDÉGSZÖVEG/VENDÉGÖTLET SZÁJBARÁGÓ

Aki nem szeretné, hogy szinte az összes kulisszatitkot felfedje a szerző, az bátran tépje ki a kijelölés mentén ezt a részt. Akit viszont érdekel, annak hajrá! Meglepő, de szerintem néhány, eredetileg a negyvenes években lejegyzett mondatot akár ma is írhatták volna. Másrészt, lehet, hogy én vagyok a primitív, buta, nullkilométeres ponyvaíró, a posztmodern kortárs géniuszok tengerében, de bárhogy is forgatom a hatályos szerzői jogi törvényünket, ezt adja ki: „ …A szerzőt a mű részletének átvétele, idézése vagy ismertetése esetén is meg kell jelölni…” (1999. évi LXXVI törvény a szerzői jogról 12. § . Mielőtt bárki(1)). Bódis Kriszta, Esterházy Péter, watch and learn rám vetné az első követ, a teljesség igénye nélküli a lista. Ha valakinek hiányérzete van, kérem azt küldje meg a nolikantal@gmail.com e-mail címre és megfontolom, hogy a javított kiadásba beemeljem-e a javaslatát. Amit kihagytam, vagy nyilvánvaló és rövid, vagy az olvasó számára nem tartalmaz hozzáadott értéket.

29. old. Marczal (egyes források szerint: Marcal) János segédtiszt; az LGT szól a rádió c. dalából kölcsönzött: „És műsor gyanánt akkoriban az is megfelelt,ha Marczal János segédtiszt egy nótát énekelt.”

68. old. Gyönyörűen éneklő kislány; az Edith Piaf életmű filmből származik az ötlet, amikor a kis Edith mutatványos apja és a közönség unszolására elénekli a Marseillest.

76. old. „Dísz iz ö bigining of bjutifull frendsipp.” a Casablanca és a Macskajaj c. filmek ihlették (utóbbit pedig az előbbi)

96. old. „Na azért még ne kezdjük szopni egymás faszát” – idézet a Ponyvaregény c. filmből.

101. old. „Egyszerűen belelőttek a hordókba, alájuk hasaltak, és úgy vedelték a szeszt. A legtöbbjük ott is fagyott meg… „Kézigránátdobáshoz kész.” Akkor beálltak. „Dobás!” Dobták az üveget.”; Sára Sándor:Pergőtűz

105. old. „A Váci utcában fiatal tiszteket látott, karddal az oldalukon sétafikálni…”; Boldizsár Iván: Don - Buda - Párizs
106. old. „Árpi nevű jómunkásember épít, és olyan csudagép is lesz benne, ami harmincezer, vagy háromszázezer liter vízbül szedi ki a zoxigént.”; Az ötletet a Szalacsi Sándorral készült híres interjú adta. Szalacsi az első magyar internetes hírességek egyike. Egy róla készült televíziós felvétel tette híressé, ami rövid idő alatt bejárta az országot. A felvétel eredetileg Bogdányi Ferenc amatőrfilmjéhez készült a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kocsordon, ahol egy helyi lakos, Fogarassy Árpád atombunkert épített a kertjében. A rendező úgy gondolta, érdemes lenne erről egy riportot készíteni, és elindult, hogy a falubeliek véleményét kérdezze a dologról. Így került kamerája elé Szalacsi Sándor. Szalacsinak a filmen elhangzott több szófordulata is gyorsan szállóigévé vált, mint például a „jómunkásember”, „ojjektum”, „a vízbül veszi ki a zokszigént”, „háromszázezer/harmincezer litér”, „nem… igen… az ellen nem véd”, „kéremkapcsojjaki”. A kultikus „hőssé” vált Szalacsi Sándor rajongóit dicséri, hogy a leromlott egészségi állapotú hősük szeretetotthonba történő elhelyezése az ő tevőleges segítségükkel és adományaik útján jött létre.
107. old. „ …Hanyas vagy te disznó?...”; egy másik interneten terjedő kultikus anyag, a „Baromarcúként” híressé-hírhedté vált betelefonáló ihlette. A minden bizonnyal hölgy „elkövető”, egy irigylésre méltóan türelmes ügyfélszolgálati munkatársat illet ízesen-válogatott trágárságokkal.

118-119. old. ”Inkább Ukrajnában... Miért nem a Fokföldön? Milyen gyenge érv! Evvel akarják megokolni a háborúban való részvételünket s felkelteni a „harci kedvet”? Hát dúljon! - mondhatná akárki. És micsoda nagy árat kér a másik! Először csak rossz ritmusa bántott, később figyeltem fel a tartalmára. Az otthoniaknak szól, a hozzátartozóknak. Mit szólnak hozzá ők? Nem lehet valami nagy vigasztalás az édesanyának, aki odaadja fiát áldozatul a „Szovjet haláláért”. Azt hiszem mindenkit dühítenek ezek a feliratok, aki elolvassa őket. Nem értenek még a propagandához sem, minek erőltetik akkor? Hagyják inkább üresen a tábori lapokat, hogy többet lehessen írni rájuk! –”; Kónya Lajos: Az eladott hadsereg stb."

Nektek hogyan tetszik az én módszerem? Nem biztos, hogy ez az üdvözítő, bátran fikázzatok, csak lehetőleg minél konkrétabb érvekkel alátámasztva és bocs a hosszú kommentért.

Fandorin 2009.05.26. 18:49:34

@Tom Bobb: Igen rossz összehasonlítás. Ugyanis egyedül többet lehet maszekolni. Tapasztalat. :)

Fandorin 2009.05.26. 18:59:52

@on the other hand: Nem, ebből az derül ki hogy ezek a mondatok annyira egyszerűek, hogy ezt egyszerűen képtelenség plagizálni. ( pld. Ne cápázzá, gecaú! ) De ha azt írom az eredeti helyett (Misi, hogy futsz a labda után, a faszom a füledbe! Fitymaszűkületed van vagy cápázik a Szabina? ) Lütyőkém hogy a kácsa faszában futsz a bőr után , tán megdagadtak a tökeid vagy megcápázott az Ilcsi ? - akkor ez plagizálás ? Ráadásul a mostani tápos szó meg nem is igazán új. Igazi katonai szlengszó. Hmvhelyen igen közismert vót, legalább annyira mint Pósa örgy. et.

pepin_nymburk 2009.05.26. 19:10:08

Szánalmas ez az egész hajcihő, vihar egy kanál vízben...Temesit nem emiatt kellett volna piszkálni, hanem azért, hogy mikor kezd már írni végre...12 éve nem tett le semmit az asztalra...Ez csak ürügy a MNnek, hogy megszabaduljanak tőle...

I'll be Beck! 2009.05.26. 19:10:43

A Por mekkora szar volt már!

*fucktore* (törölt) · http://hulyitodoboz.prae.hu/ 2009.05.26. 21:15:46

Magyarországon a lopás alap..

Bódis "És mi, nem cigányok is legyünk büszkék arra, hogy van egy ilyen cigányságunk" Kriszta is összelopkodta az Artistát, aztán mégse rúgták ki sehonnan, viszont odarakták a tarka magyar élére. Temesi meg tényleg csöbörből vödörbe került.

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2009.05.26. 22:00:33

@*fucktore*: Lehet, hogy összelopkodta, cserébe a feléig se jutottam.

Pápai 2009.05.31. 21:47:10

Talán a pédánál is pikánsabb, h a Magyar Hírlap ehhez a karikatúrához:
http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=167624
a Népszavából(!) ollózta a druszád fejét. Nem tudom, hogy lehet képet küldeni,de, ha megtudom, elküldöm az eredetit is. Többször "idézték" már a hírlapban a karikatúráimat, de ilyen pészt innt eddig nem láttam