Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A hónap igazi magyaros sztorija Jánosé és Ferencé, akik megsértették a Mindenkori Magyar Kormányszervek Íratlan Törvényét és, kapaszkodjatok meg, erős, érdekes pályaművet adtak le egy kormányzati pályázaton! Az illetékes kormányszerv viszont olyan arcpirítóan próbálta ezért megalázni őket, hogy az áldozatok bosszúból blogot indítottak, hurrá.

A sztori dióhéjban annyi, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program újságíró- és fotóspályázatot írt ki a Szigethez kapcsolva. A versenyzőknek a saját régiójukról kellett videót vagy cikket csinálniuk, a győzteseknek pedig a Szigetről kellett/lehetett volna tudósítaniuk. Embereink nyertek, vagyis persze csak nyertek volna, ugyanis kaptak egy elképesztő levelet a szervezőktől. Miszerint hivatalosan NEM ők nyertek, méghozzá azért, mert egyrészt túl jó volt a pályamunkájuk (hiszen nemcsak videót forgattak, hanem ugyanarról fasza cikket is írtak), másrészt - el se hinném, ha nem láttam volna - túl kemény munka lenne ténylegesen megcsinálniuk, amit a pályázati kiírásban lefektett a kiíró. Ezért nem nyerhettek, majd nyer egy szarabb, cserébe fogadjanak el a "megnyert" 2 hetijegy helyett 2-2 napijegyet, és azért by the way forgassanak egy filmet is az ÚMVP-nek. Íme a blog az összes linkkel, pályaművel, aljas ÚMVP-levéllel, érdemes olvasgatni és figyelni a folytatást!

A bejegyzés trackback címe:

https://szily.blog.hu/api/trackback/id/tr81299855

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Veszélyben a Magic Mirror 2009.08.10. 11:41:11

Az SZDSZ szavazótáborának elpárolgása miatt veszélybe került a Sziget állandó, Magic Mirror nevű sátrának idei működése.                 Az SZDSZ holdudvarába tartozó médiaszemélyiségek és művészek által futtat...

Trackback: Sünt osztanak a rendőrök a Szigeten 2009.08.10. 11:32:32

Azt hittem, hogy ez csak valami rossz vicc lehet, de nem: valóban van pofájuk bárgyú vigyorral jópofizni a rend éber őreinek azok után, amit az elmúlt 3 évben műveltek. Mert azt gondolják, hogy így majd - értékelve az öniróniát - sokan megszeretik...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.08.10. 11:05:55

Pofám leszakad. Hogy lehet már túl jó egy pályázat? Ilyen nincs.

tblv 2009.08.10. 11:13:53

Ez olyan, mint amikor megpályázol egy állást, amire már megvan a puncsos, de mivel fejvadászcégen keresztül érkezett a jelentkezésed, így valamit vissza kell írni. Én ilyen szituban kaptam meg azt az arcomba, hogy túlképzett vagyok a pozícióra. Fuck MTV Networks

Transylvanianmixedgrill 2009.08.10. 11:19:46

Ez nálam eddig az év Vastagbőr sztorija...

nina2000 2009.08.10. 11:22:32

Van egy orszááááág.....mese orszááááág

nina2000 2009.08.10. 11:25:07

...de ír6nám akár azt is ...nem kell már a SpangLee, anélkül is olyan mintha egy qrva Örkény ( vagy Bulgakov) darabban lennék statiszta.

KopaszMercis 2009.08.10. 11:29:19

En ugy hallottam hogy iden kurva keves hetijegyet kapnak az allami szervek... viszont sok napit >)

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2009.08.10. 11:31:48

Magyarország!

Így szeretlek!

Merre van a kijárat bmeg!?

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.08.10. 11:33:46

...és ki lett a hivatalos nyertes...?

atomrebel 2009.08.10. 11:34:14

atomot magyarországnak

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.10. 11:35:27

Van valakinek erkölcsi kifogása a szervezők nem szimbolikus pofánvágásával szemben? Én ésszerűnek tartanám. Ne kapjanak tőle agyrázkódást de fájjon.

Micsoda abszolút állatok!

apuska · http://kocsma.blog.hu 2009.08.10. 11:40:39

Csak szakítós dumában ismertem ezt eddig: "túl jó vagy te hozzám".
És ha lejjebb mennének a vállalással és direkt szarok lennének?
Gyász.

nina2000 2009.08.10. 11:46:42

Na itt van kicsit másképp Tereskovától

www.youtube.com/watch?v=slmGSEXqIdE

...."ahol a túl jó nem kell, csak az ajó középszer"

egysegelem 2009.08.10. 11:55:24

Szar ugy amikor mar a haveroknak oda lett igerve (germanizmus pfujj) a palyazat azt valami hulye komolyan vette es csinalt egy jo palyazatot. :->

Gabbesz 2009.08.10. 11:59:32

Mekkora kamunak ugranak megint neki az emberek?!
Hol van az a levél? Ilyet én is gyártok!

Marr 2009.08.10. 12:11:51

ennél még az is jobb lett volna, ha nem írnak vissza.

@tblv: Milyen állásra jelentkeztél?

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.08.10. 12:14:39

Ilyet még ha igaz sem írtam volna le.

Cyric 2009.08.10. 12:17:38

He he mint ahogy az eredeti cikkben is kommenteltem ez akkora hülyeség hogy az már fáj ...

Aki meg megeszi az magára vessen.

Nem tudom hányan kerültek már a kommentelők közül kapcsolatba pályázatokkal, de jó lenne tisztázni hogy soha soha nem szokták a hivatalok különösebben megindokolni hogy miért nyert vagy vesztett a pályázat. Maximum egy formalevél szintjén amiben leírják hogy a forma, tartalom stb. miatt.

De az hétszentség hogy olyant nem fognak neked visszaírni hogy:

"azzal nem számoltunk, hogy aki videót küldd be még írni is tud (már elnézést ezen profán kijelentésért) - így nagy dilemmába estünk Önökkel kapcsoltban"

Vagy hogy:

"5lettel"

Nincs olyan hivatal aki akkora kapitális barom hogy ezt ilyen nyíltan visszakövethető formában kijelentse.

Ezzel nem azt mondom hogy soha nem utasítottak még el hasonlók miatt pályázatot, vagy azért mert valakinek már odaígérték, igen néha előfordul az is. De abban is biztos lehetsz hogy akkor nem kapod meg értesítőben hogy bocs a te pályázatod volt a legjobb de a nagybátyám cégével már előre lezsíroztuk ...

Mint korábban is mondtam aki ezt a történetet beveszi, magára vessen ...

Belga Proliné 2009.08.10. 12:19:19

Még ezek sem lehetnek ennyire hülyék. Anna Rákhel meg a f*szom...

AzHofi 2009.08.10. 12:26:19

Magyarország. Az utolsó majd kapcsolja le a villanyt, ha még nincs ellopva a villany, meg a kapcsoló.

tblv 2009.08.10. 12:37:35

@Marr: ennyi év távlatából ez már nem számít, csak a lerázási technikát olvasva volt némi dezsavűm.

sapuh 2009.08.10. 12:55:09

@Cyric: igazad van, én is hackszagot érzed. Az meg csak a strandon jó, hekknek írva...

Kedves Szily! Ellenőrizted bármilyen módon a sztorit, mielőtt kitetted?

OmegA404 (törölt) 2009.08.10. 13:02:10

Gerendeai Nullaszaldó Károly nekicsit hátszelles.

OmegA404 (törölt) 2009.08.10. 13:02:41

Senkiháziak kezében van popszkma.

beszélő 2009.08.10. 13:04:48

Akinek van szeme és füle, tudja hogy nincs olyan közbeszerzési verseny, aminek a végeredményét úgy manipulálják, hogy aki nem "tejel" az nem nyer.A kizárási indokok a leggyakrabban: nem megfelelő referencia, a pályázat 17. oldalát a pályázó elfelejtette aláírni, túl alacsony az ár stb.Nem beszélve a "testre szabott" és a meghívásos pályázati kiírásokról.
A korrupció a kormányzati munka mindennapos velejárója.Természetesen akik kaszálnak;vagyontalanok, mert a szerzett anyagi javak szakszerű elrejtésére kitaposott utakon járnak.Ezért nem fizetnek ingatlan adót.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.08.10. 13:15:56

ha ha ha.. ez magyarország.

akinek nem tetszik, elmehet, mint azt tudjuk.

Karma · http://karma.blog.hu 2009.08.10. 13:19:03

Nagyon hekkszaga van. Ha nem hekk, akkor viszont csúnya.

nina2000 2009.08.10. 13:21:02

....hogy az élet mekkora balfaszokat hagy életben és ezek hol lopják a napot... a tamáskodók kedvijért egy régi emlék.
Talán van már három éve, hogy a magyarírószövetsége meg mégvalakik meghirdettek egy összművészeti pályázatot.
Jómagam és pár fiatal titán (írók,festők,..stb) elküldte a pályamunkát és várta az eredményhirdetéses naaagy napot a székházban (Bajza strasse)Jó sokan összegyültünk és valami furcsa okból mintegy tíz-húsz fős "baráti" társaság már az ülőhelyeket befoglalva a"zsűrivel" tolta a vakert. Mi halandók meg néztük a keret-paszpartu nélküli csálén felszegezett "műveket" és megcsapott minket a kamu szele. ( volt egy-két munka is azért) ...majd jött az eredményhirdetés, amin a móka kedvijért a zsűri vázolta hogy nehéz dolguk volt de azért jött a papírforma....HOGY MÍÍÍ ??? ...és azzal a lendülettel szétdobták a díjakat a tíz-húsz fős "baráti" slepp között, akik nem meglepődv vették át a lóvét....illetve az egyik zsűri tag jelezt a többinek, hogy a kálmán bá nem jött el, de a múlthéten már megbeszélte vele, mikor jó neki átvenni a díját. Ez azért érdekes, mert a kiírás szerint akkor volt az eredmény hirdetés is....az már lényegtelen, hogy néhány kategóriában nem volt második-harmadik hely, mert annnnyira nem tudtak választani a zsűritagok a sok jó alkotás közül....és ezt el is mondták a jelen lévő száz embernek :)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.10. 13:26:36

@Cyric:

Hihetetlenül fárasztónak érzem azt a túl gyakori magyar hozzáállást, hogy olyanok akiknek a hozzászólásából is kiderül, hogy amiről beszélnek arról semmi tárgyszerű fogalmuk nincs, elképzelnek valamit, vagy éppen nem tudnak elképzelni valamit és tudatlanságuk magabiztosságában kijelentik, hogy a valóság az, amit elképzelnek. Ez éppen olyan minden alkalommal kiszámíthatóan elhangzó bölcsesség, mint az el nem maradó panasz blogok címlapra kerüléséről.

A valóság nem attól függ, ki mit tud elképzelni.

beszélő 2009.08.10. 13:35:16

@A Nép - Te vagy!: Ha hallgattál volna bölcs maradtál volna.

murunga 2009.08.10. 13:35:39

bónuszkérdés: na és kiaf@szom az 5letteli annaráhel, na ki???

Cyric 2009.08.10. 13:40:52

@A Nép - Te vagy!: Akkor biztos bajban lehetsz a saját kommentjeiddel. ^^

Bár oké ide nem írtam csak az eredeti bloghoz de 2 évig dolgoztam egy pályázatíró cégnél és igenis van fogalmam róla hogy pl. mit válaszolnak és hogy milyen formátumban.

Még egyszer elmondom a te kedvedért:

Egy pályázatot kiíró hivataltól:

- NEM fogsz kapni személyes hangvételű visszajelzést

- NEM fogják megindokolni hogy miért került elutasításra a pályázat, azon felül hogy formai, tartalmi, költségvetési stb. hiányosságok voltak ...

- NEM fognak neked semmit felajánlani azért mert rosszul érzik magukat azért mert elutasították a pályázatodat

- NEM fog a válaszlevélben olyan szerepelni hogy 5lettel, vagy hogy profán módon. Többnyire azét mert amit visszaküldenek az egy olyan sablonlevél amit legelső megfogalmazáskor 100 nyelvész átnézett hogy még egy vesszőhiba se legyen benne és a hivatal fennállása óta azt küldik ki minden pályázatra válaszlevélnek maximum 10 szavas változtatásokkal. :p

Mindezt azért nem fogják megtenni mert ha ezt így megírnák neked hivatalosan akkor büntethetőek lennének ...

A valóság tényleg nem attól függ hogy ki mit tud elképzelni attól többnyire a hülyeség függ.

Ha te el tudsz képzelni egy akkora kapitális hülyeséget hogy egy állami cég kockáztatja a saját létét, hitelességét egy ekkora bődületes hülye visszanyomozható levéllel, pusztán azért mert rosszul érzik magukat amiatt hogy nem ezt a pályázatot választották nyertesnek ... hát akkor fárasztó életed lehet ...

murunga 2009.08.10. 13:42:38

ezt pont egy indexes szily nem szophatta így be. vagy csak része a gerilla-marketing akciónak, hurrá!

Volkov 2009.08.10. 13:50:57

Hagyományteremtő is lehet ez a kezdeményezés. Ha egy kicsi elvonatkoztatunk: az egészségügyben kiirt pályázatoknál a vigaszdíjként lehetne osztogatni pl. ingyen beöntésre jogosító bónt.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.10. 13:54:31

@beszélő:

Ez is egy komoly érv. Gyerekek vagytok. Már tudniilik az így kijelentők.

Tapasztaltam én már olyat, nem egyszer, hogy az egy évtizede valahol élőnek a szavát az aznap érkezett magyar kétségbevonja, azon az alapon, hogy ami annak mindennapos tapasztalat abban az országban, és persze bárhol könnyen leellenőrízhető egyszerű tény, az nem lehet úgy, mert magyarunk azt nem hiszi el. És fölszegi a fejét konok butaságában ismételve a nagy érvét hogy de az nincs úgy, mert az ő szűkebb ismeretvilágába nem fér bele. És azt hiszi, ha sokszor elmondja, majd úgy lesz. Primitívség ez, jobb ha tudod, de bölcsesség ozstogatója! És gyerekesség a primitívség mellett. Csak gyerekek érvelnek dühvel, görcsösen verve a lábukat a földhöz, győzni akarva azzal hogy „nem hiszem el beee”. És ez a bizonyíték. A beee, tudniilik.

Semmi sem lesz az országból, amíg a benne lakók egy kritikus tömege nem tesz szert több alázatra, a tényekkel szemben. Aki nem tud semmit, csak kételkedik, az ne tekintse a kételyét bizonyosságnak. Annyit tud csak igazán, hogy nem tud semmit. Ez nem alap akárminek a kijelentésre.

Nagyon jellemző a te hozzászólásod is a klasszikus gyerekes kijelentéseddel. Ugyanaz a primitívség, amit védeni akarsz.

tblv 2009.08.10. 14:04:31

@nina2000/ KORRUPTIVITY zRt: nem ez volt az a verspályázat, ahol a 48-as forradalom témában kellett alkotni, és egy fogyatékos, "Csudajó Únió" című verse lett a befutó?

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.10. 14:04:57

@Cyric:

Pont ez ellen a megközelítés ellen szóltam. Hogy ne a spekuláció legyen az alap. Tudod mit? Olyan gondolatokat mint mondtál elő lehet adni legitimen, azzal, hogy azok miatt neked a dolog gyanús. Amivel bajom az a kijelentés, az állítás. Mindig akad aki ezzel jön, kérdezed meg Szilyt! És máshol is persze. Mert attól, hogy valamiről vannak általános ismereteid még nem biztos, hogy alkamazhatók a konkrét esetre amiről tényleg nem tudsz.

OK, járjunk utána! Én ugyan nem mondom, hogy föltétlenül minden úgy van ahogyan a poszt elmondja, csak éppen nem jutna eszembe állítani az ellenkezőjét, ha nem voltam ott.

Szily úr, halló! Tekintettel az elhangztottakra kérhetjük egy jpg fölrakását? Bizonyára beszerezhető az érintetteről. Hogy ne vonja kétségbe senki az ön szavát. Vagy tied, mindegy.

Mitya Ivanov 2009.08.10. 14:07:45

A leírtak teljesen jellemzőek az ÚMVP-re. Sajnos ez a támogatási forma az MSZP-hez kötődő elit 2010 előtti utolsó támogatási formája lett, civil szervezeteken, polgármestereken és vállalkozókon keresztül. Pedig tényleg úgy indult, hogy demokratikus lesz, aztán máshogy alakult. Ha az EU illetékesei meglátnák, hogy mire menek el a vidékfejlesztési pénzek és milyen elvek szerint használják fel őket, akkor azzem rúgnának ki minket az Ez-ból. Mondjuk lehet hogy nem is lenne olyan rossz.

chico 2009.08.10. 14:09:04

A kétkedőknek:

ismerve hogyan működik a vidékfejlesztési pályázatokat, támogatásokat elbíráló MVH, simán elhiszem, ami a posztban áll. Az efféle kommunikációs pályázatokon, legalábbis az MVH hatáskörében csak a nagyon csókos, kipróbált kormányhű, vagy csak a pénzhez hű, újságíró, PR-es káderek nyernek... Még akkor is, ha csak a Szigetről való tudósításról van szó...

Egyébként igen, valóban, az NFÜ kezelésében lévő, vagy közbeszerzéses pályázatoknál semmitmondó leveleket kapnak a pályázók elutasításkor.

nina2000 2009.08.10. 15:00:27

@Cyric:

Boccs töki, de nállam van eltéve egy önkormányzati pályázatos papír, amiben a megnyert összeg 100.000 azaz százezer forintot a kifizetendő összeg 1.000.000 azaz egy millió forintra írták el. Négy ember aláírása szerepel rajta és pecsétje.Mire eljutott hozzám páran "átnéztékelolvasták" aztán látom, hogy nem stimmel ám a dokument...mondom a titkárságvezetőnek gebasz van...mire ő....bassssszus...már mindenki nyaral!!!...ezért, hibajavító elő, kihúz, csillag,megjegyzés,pecsét azt' kész is. Ha nyaralás van, kurvagyors tud lenni egy hivatal.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.10. 15:36:51

Hm. Nem több ez itt fönt kettővel az abszolút szükségesnél?

kyanzes (törölt) 2009.08.10. 16:06:14

Most mit tehettek volna? Gondolom már megvolt a nyertes.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.10. 18:00:49

Avagy így kell durva sztorit kerekíteni a semmiből.

Ha valaki utánanéz, megtudja, hogy az első helyezett 1-1 heti és 1-1 napi jegyet kapott, a második pedig 2-2 napi jegyet. Olvastam idióta pályázóink követelőző válaszát, hogy egyéb költségeiket is fizessék meg nekik, mert csak, nos ez az eredeti pályázat kiírásának ismeretében két nagyképű barom gusztustalan követelőzése.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.10. 18:19:20

@mavo:

Te figyelj, mintha nem e körül lett volna a probléma. Megnéznéd TE jobban?

Van történet.

Juditta 2009.08.10. 18:23:20

Hehe, akkor most kereshet magának mindenki másik koncot. Szánalom, ahogy páran ráugrottak a témára és mocskolódtak anélkül, hogy bárki utánanézett volna, pontosan miről is van szó. Megeszitek azt, amit az arcotokba kaptok, még ha szarból van is, kedves Önérzetes, Tudatos Állampolgárok :) Megfeleltek a pályázati kiírásnak? Nem. Ennek ellenére értékelték a munkájukat? Igen. A "Hivatal" kommunikációját lehet bírálni, de ugyanezt kapta volna, ha egy hivatalos, paragrafusokkal megtűzdelt választ küld. A pályázat témájához elfogadható a válaszadás stílusa. Nyilván ha azt írta volna Anna Ráhel, hogy megnyerték a pályázatot, még jó fejnek is tartanák Őt. Követelem, hogy a gatya.blog-tól kövesse meg azokat, akiket félrevezetett, és máskor olvassa el a pályázatok részvételi feltételeinek és díjazásának leírását :)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.10. 18:33:14

@Juditta:

Ne haragudj, valami sántít azzal ami miatt így idefortyantál. Kb az ami Mavonál. Ha megnézed, nem arról van szó, aminek beállítod. Hanem, hogy túlontúl megfeleltek. Meg egyebek. Olyasmit sejtek – csak lehetőség, mert nagyon furcsa az agressziód – hogy nem vagy egészen személyes szál/érdek nélkül a témában. És talán ezért. Ha mégsem, akkor elnézést, talán csak rossz napod volt.

sapuh 2009.08.10. 18:49:51

@A Nép - Te vagy!: valahogy nekem sem egészen tiszta ez a történet, amit egy félhivatalos emaillel illusztrált a két sértett szerző. Ha megvalósul, amit kérnek, akkor most egy másik pályázó fortyogna a blogján, mondván: egyesek mindent megkaphatnak.

Az én olvasatomban úgy szól a sztori, hogy két (ha jól látom, vidéki) újságíró, akiknek a beküldött referenciáik alapján nem sok közük van a kultúrához, államköltségen kívánt filmezgetni ÉS írogatni a Szigetről, ebből azonban csak az egyik valósulhatott volna meg, ráadásul "csak" jegyet biztosítottak volna számukra mindehhez. Erre ők megsértődtek, és benyomták ezt az emailt előzmények nélkül.

Tehát az Ingyenes szigetjegyekkel seftel a magyar kormány címből nem igaz sem az ingyenes, sem a seftel, sem a kormány, marad a magyar szigetjegy. Gratulálok. Tehetségtelen nyertes pályázó, nem sokkal jobb, de cserébe nagyképű vesztes pályázók, szenzációhajhász index. Na, ezért tenné jobban az ÚMVP, ha a vidéket fejlesztené, ezek helyett a hülyeségek helyett.

sapuh 2009.08.10. 18:56:57

@sapuh: felkerültek az előzmények, ezt a részét visszavonom.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.10. 19:04:19

@sapuh: Szerintem te itt mindent elég durván kiforgatsz. Mi van az e-maillel? Nem ér? Meg „féhivatalos”! ÉS???? Akkor nem ér? PECSÉT kellene rá? Kádár aláírása? Hol élsz te? Bürokráciában? BAROMIRA fáraszt ahogy halom emberben nálunk nics egy szemernyi őszinteség sem viták során. Gyűlölet árad belőled is, nem válaszkeresési készség. Teljesen tisztességtelen a beírásod. Csak nyerni akarsz valamiért, pontokat szterezni akármyilnen áron, az igazság meg le van szarva. Úgy nézem nem véletlen, hogy míg korábban mindenki látta a poszt értelmét, egy-két kivétellel, akik kamunak nyilvánították, most egyre-másra érkezik a hivatal válasza.

Szóval, mégegyszer, mi van az e-maillel? Javaslom gondold át egy kicsit jobban, mielőtt nekiállsz.

Juditta 2009.08.10. 19:05:16

Nincs rossz napom, és nincs közöm az érintettekhez. Egyeseknek az az elfoglaltsága, hogy köpködi azt, akire azt mondják, köpködni kell - most is ez történik. Ha kiírnak egy fotópályázatot, és arra valaki videot küld be, annak miért kéne automatikusan nyernie? Miért baj az, hogy mégis felajánlották nekik a napijegyet, cserében a videokészítésért? Mi a gond az udvarias elutasítással + ajánlattal? Süt a témából, hogy a két Úr meg volt győződve arról, hogy nyernek, és fáj nekik, hogy nem, ezért most "hangulatkeltenek", amihez jelen blog is csatlakozott. "Ezért nem nyerhettek, majd nyer egy szarabb, cserébe fogadjanak el a "megnyert" 2 hetijegy helyett 2-2 napijegyet, és azért by the way forgassanak egy filmet is az ÚMVP-nek." Ki mondta, hogy szarabb? Mihez képest "helyett"? Aki videos, az automatikusan fotós is és fordítva? Nem akarok túl sokat rágódni a témán, egyszerűen jól esett látnom, hogy végre bebizonyosodott egy alaptalan hangulatkeltés. Kicsit sok van belőle. Néha kicsit irritál.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.10. 19:11:39

@Juditta:

Na de nézd meg, a csaj azt írta nekik, hogy nyertek, ők a legjobbak, de olyan jók, hogy mégsem őket nyilvánítják nyertesnek, Most csak emlékezetből írom, szóval nem szószerint volt ez, de kb.

De megnézem mégegyszer, mert még félre is érthettem. Igazából engem nem is ez a része érdekelt, amikor elkezdtem itt pofázni, hanem a kamunak nyilvántás „nem hiszem” alapon, mint jelenség. De most már a végére járok, amennyire tudok és újabbam egy idő után várható.

dzsoni5 2009.08.10. 19:15:02

Aki már dolgozott valamennyit is pályázatok környékén, tudja, hogy ez kamu. Igen, sokszor igaz, hogy az értesítő levelek semmitmondóak, de mindenhol rögzített formájúak, stílusúak. Ahogy már előttem sokan elmondták, ilyet egy hivatalnál sem írnak le sohasem.

Viszont azok a pályázók szívesen gyártanak hasonló leveleket, akinél vmi nagy gebasz volt a pályázatban. Megnézném a pályázat írott részét, lehet nagyobbat ütne, mint a kitalált levél...

Az a baj, hogy az állami szervek valóban kaotikus működése nyomán és az emiatt a béka segge alatt levő bizalmi szint mellett a többség simán elhiszi a hasonló baromságokat, ez pedig csak még mélyebbre vezet.

finomanarancs 2009.08.10. 19:21:42

@Juditta: A Nép - Te vagy!-nak igaza van. Megy a fikázás mindenféle tájékozódás nélkül.
www.umvp.eu/files/A%20p%C3%A1ly%C3%A1zati%20le%C3%ADr%C3%A1s.doc

lássuk a lényegesebb részeket:

"Művészeti koncepció
A pályázat ideje alatt:
A pályázat ideje alatt olyan újságírói és fotó- és videoalkotásokat várunk, melyek Magyarország hét régiójában készülnek és a régióhoz tartozó megye, kistérség és/vagy község életforma/kultúra/gazdaság bármely aspektusát örökítik meg."


"A pályázók
Pályázhatnak régiónként újságírók és fotósok egyedül, vagy párban. Amennyiben a nyertes nem egy ’újságíró és fotós páros’, abban az esetben a 17. Sziget fesztivál ideje alatt szükségesek együtt dolgozni."

m.blog.hu/ga/gatya/file/K%C3%A9tked%C5%91knek1.txt

"A rossz hír, hogy hivatalosan nem nyerték meg a pályázatot, a jó hír viszont az, hogy milyen megfontolásból nem:
- nem tehetjük meg a nyertessel - aki videót küldött be -, azaz Önökkel, hogy írjanak is minden nap és a sziget végén, továbbá videót is készítsenek - mert az sok munka és nem ez volt a kiírásban, nekünk pedig szükségünk van hivatalos és tökkéletes napi szintû írásos megjelenésre a honlapon.
- azzal nem számoltunk, hogy aki videót küldd be még írni is tud (már elnézést ezen profán kijelentésért) - így nagy dilemmába estünk Önökkel kapcsoltban.
- ezért jött azon ötlet, hogy legyen egy fotós+írásos nyertesünk - mint eredetileg, és Önöket megkérjük arra, hogy:
Amennyiben Önöknek is megfelel kapnak 2-2 napi voucher jegyet (azaz a héten bármelyik 2 nap felhasználhatják) és cserébe mi csak egy aprócska filmecskét kérnénk a Hungarikum Faluról."

Szerintem elég egyértelmű.

Juditta 2009.08.10. 19:22:54

@A Nép - Te vagy!: Most visszaolvastam a kommentjeidet, és mi ketten valóban nem ugyanarról beszéltünk, így a véleményünk ellentétesnek is tűnhet. Örülök, hogy ez ilyen hamar kiderült, és nem hajnalig beszéltük a mást :)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.10. 19:26:30

@Juditta:

Egy pillanantra nagyon közel kerültem ahhoz, hogy térdenállva kérjek elnézést, mert a cím tényleg csak fotót említ, és úgy látszott ez téged igazol. De ezt megússzuk, mert utána két helyen is ez szerepel a pályázat kiírás szövegében:

„A pályázat ideje alatt olyan újságírói, fotó- vagy videó-alkotásokat várunk, melyek Magyarország hét régiójában készülnek....”

Tehát nincs olyasmiről szó mégsem, hogy ők műfajilag mással pályáztak volna mint a kiírás. Az idézett Anna Ráhel valami iszonyút zagyvált, és sajnos marad, hogy a jogos a súposzt és a nem nyertes nyertesek szóvátevése. Térdem tiszta marad, ezért elnézést.

finomanarancs 2009.08.10. 19:27:13

@bugmenot1234: ez még kimaradt pályázatból idézve:

"A 17. Sziget fesztivál ideje alatt: „A 17. Sziget fesztivál – egy gondolatban.”
Írásos anyag:
Minden nap/ min. 1 flekkes írás
Téma: választott téma és/vagy egy adott, vagy több régió (a Hungarikum falun belül) fontosabb eseményeit bemutató, leíró cikk és/vagy interjú, mely különleges, figyelemfelkeltő, érdekes
Képi- és videoanyag:
Minden nap 5-10 fotó és/vagy 1-2 videó"

Mintha kicsit változtak volna a feltételek.

Juditta 2009.08.10. 19:27:36

@bugmenot1234: A Nép - Te vagy! azon akadt fenn, hogy egyesek megkérdőjelezték a levelezés valódiságát. Én nem kérdőjeleztem meg, hogy megtörtént ez a levélváltás, hanem azon akadtam ki, hogy hogy beszopnak az emberek egy egyoldalúan előadott történetet, majd szapulják azt, akit "kell", ahelyett, hogy vennék a fáradtságot és kicsit mögénéznének.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.10. 19:27:38

@Juditta:

Na, látom közben te is működtél! Milyen jól megbeszéltük.

finomanarancs 2009.08.10. 19:36:43

@Juditta: Lehet, hogy nem értünk egyet, de ha én mögénézek, akkor azt látom, hogy Anna Ráhel a következőket mondja:
-önök nyertek
-önök mégse nyertek
-nem gondoltuk komolyan, hogy párban is jelentkezni fognak.
-jól dolgoznak, ezért 40e forintért (4db napijegy) készítsenek nekünk egy videóanyagot.

Lehet hogy a laza stílus megjelenik a fogalmazásban is, de akkor sem korrekt.

StopSzmog 2009.08.11. 02:28:57

FVM VKSZI Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóság Kommunikációs Kapcsolatok Osztály
(Bp. 1055 Kossuth L. tér 11.)

Kerényi Gyula osztályvezető
Müller Anna Ráhel referens

www.vkszi.hu/cikk.php?id=8

sapuh 2009.08.11. 02:32:47

@A Nép - Te vagy!: mi van????? Mi az, hogy nincs bennem "válaszkeresési készség", meg "őszinteség"? Milyen pontokat akarok én? Legalább te érted, amit írsz, ha már ilyen fogadatlan (?) prókátora lettél ennek a két embernek, aki szintemajdnem a Nixon-botrányhoz hasonló skandallumot fedett fel? (Amúgy külön vicces, hogy nem érik ám be két akármilyen hetijeggyel, MINDEN HELYSZÍNRE ÉRVÉNYES HETIJEGYET akarnak a videóért cserébe :))

Rohadtul nem érdekes az egész jelentéktelen ügy, mint ahogy az is hidegen hagy, ki forgat állami pénzen a Hungarikum faluról senkit nem érdeklő videókat.

sapuh 2009.08.11. 02:36:52

@Juditta: úgy, hogy imádnak felháborodni, és erre tökéletesen alkalmas a finoman szólva is félrevezető cím, aminél tovább nem jutnak...

murunga 2009.08.11. 09:14:45

a blogjegyző szily is mekkorát kummant má'! hehe

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.11. 10:10:59

@sapuh:

Ha annyira jelentéktelennek tartod, TE miért töröd magad vele?


Ez közvetlen súlyát tekintve kis ügy. Jelentősége óriási abban, hogy bepillantést enged abba, mi folyik a hazában minden szinten. Milyen hihetetlenül kisszerű ócskák, hogy még egy ilyen piszlicsáré pályázat nyerteseit is előre lejátsszák. Kiderül: minden hazugság.

Nem csoda: az egész rendszer az. Áldemokrácia.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2009.08.11. 10:25:54

@A Nép - Te vagy!: Ne fáraszd magad ezekkel a sötét kispolgárokkal. Nagyon jól megfogalmaztad a lényegét az "ilyen állat pedig nincs" székelybácsis attitűdnek.
Annyit tennék ehhez hozzá, konkrét nevek, közreműködő hatóságok és pályázatok megemlítése nélkül hogy ennél sokkal komolyabb horderejű, sokszázmilliós pályázatok elbírálásában és menedzselésében is olyanok működnek közre az NFÜ közreműködő hatóságai részéről akik szellemileg egy 17 éves myspace - facebook - myvip királylány szellemi és kommunikációs szintjén vannak, és számukra fel sem tűnik a tartalom és a forma közti kapcsolatnak ez az alapvető ellentmondása.
És akkor most a sztori tartalmi elemeiről nem is beszéltünk. :-)

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2009.08.11. 10:28:28

Nem az a baj, hogy a parasztnak is lehet netje, hanem hogy használja is. Pedig "jót, s jól, ebben áll a nagy titok: ezt ha nem érted szánts és vess, s hagyjad másra az áldozatot." :-)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.11. 11:21:41

@Karmadealer:

Igen, kösz. Tényleg melót hanyagoltam el tegnap emiatt, ennek vége.

vidékjáró · http://umvp.eu/ 2009.08.11. 16:49:41

Sziasztok, itt vagyunk.

Osztályvezető úr ma, 16 óra előtt nem sokkal, az alábbi e-mailt küldte a tisztelt pályázóknak:

"Tisztelt Uraim,

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy az umvp.eu honlapon meghirdetett "ÚMVP újságírói és fotós pályázat" keretében beküldött pályamunkáik egyik kategóriában sem kerültek az első három közé (eredmények bővebben itt: umvp.eu/?q=hirek/nyerteseink-hegedus-gabriella-es-meggyesi-balint).

A pályázat lebonyolításáért felelős Müller Anna Ráhel kolléganőm augusztus 4-én küldött e-mailje - az abban foglaltakkal együtt - egy félreértés és a magánvélemény sajnálatos keveréke, ilyenformán egy kizárólag Önöknek szánt magánlevél, mely a döntéshozatalt megelőzően ment ki, és az FVM VKSZI Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságának hivatalos álláspontját nem tükrözte. Az Önök erre adott válaszára, illetve az abban sorolt két alternatívára pénteken és a hétvégén egyéb elfoglaltságaim miatt mulasztottam el reagálni, ezt hétfőn terveztem megtenni valamiféle együttműködés felvázolása, kialakítása reményében - ekkor fogadott az említett magánlevéllel álláspontom szerint durván viszaélő, nem hivatalos félinformációkon és vélelmeken alapuló blogindító bejegyzés a gatya.blog.hu-n (nem beszélve az azt követő, még több csúsztatással, általánosítással érkező lavináról), ami egész más megvilágításba helyezte viszonyunkat. Ezúton is tudomásukra hozom, hogy sajnálom a kolléganő hibáját, az én mulasztásomat, ami a blog megszületéséhez vezetett, de nemkülönben az Önök három nap után megindított "szőnyegbombázását", melynek egyre táguló célkeresztjébe egy hibát vétő közalkalmazotton keresztül 'sikerült' befogni az FVM VKSZI-t, a minisztériumot, majd lassan a teljes magyar kormányt.

Kommunikációs osztályvezetőként nem tisztem megítélni az Önök eljárását, véleményemet egy magánlevélben fogom az Önök részére eljuttatni.

Kérem a fentiek szíves elfogadását, az FVM VKSZI TKI részéről az ügyet lezártnak gondolom, azonban ha mégis lenne valami fontos, amit az eddigiekben nem írtak volna ki magukból, és rám tartozna, várom.

Üdvözlettel,

Kerényi Gyula, osztályvezető"


Kérdés, sav jöhet.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.11. 20:27:17

Angolul ezt úgy mondják:

Kár korlátozási eljárás.

Magyarul:

Menti ami menthető.

Ebből is látszik mennyire helyes utat választottatok. Gratulálok hozzá. Ez már közel jár a győzelemhez.
Ha javasolhatok: A magánlevélvben alighanem érekző javaslatra méltósággal, lényegi érdekeiteket képvisleve, szem előtt tartva, és közben egy adag rugalmassággal reagáljatok. De tudjátok ti ezt nélkülem is, csak elmondom, mondjuk megerősítésként. Mégegyszer gratulálok.

U.i. Szegény Anna Ráhel

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.12. 00:26:40

@tésztakúra:

Én megvártam volna a jelzett levelét, de ez sem rossz. (Amit írtatok.)

Kár, hogy csak addig élt az érdeklődés itt a téma iránt, vagy alig tovább, amíg címlapon volt. Megérdemli az odafigyelést.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.12. 09:12:43

Vidékjáró nem azonos tésztakúrával?

Nem értem.

hexagonphoto 2009.08.12. 09:19:14

@A Nép - Te vagy!:
Vidékjáró az maga az umvp felhasználója. Tésztakúra meg a gatya :) Szerintem...

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.12. 10:11:54

@HeyJude:

Igen, kösz, már én is réjöttem a másik helyen adott válaszból. Alaposan félreértettem akkor tegnap.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.08.12. 10:16:00

@tésztakúra:

Elnézést a félreértésemért. Nekem úgy tűnt, hogy Vidékjáró kommentjét ti magatok tettétek ki, miután megkaptátok. Nem nagyon figyeltem a névre.

Ezt a bejegyzésemet
2009.08.11. 20:27:17

nektek címeztem, illetve ez volt a szándék, értelem.
süti beállítások módosítása