Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sok dolog miatt jó blogot írni, az egyik ilyen az, amikor befut egy-egy csodálatos, váratlan, zseniális komment. Tegnap indexes hrügyelet közben írtam egy villámpublicisztika-szerűséget a XXI. század eddig legnagyobb magyar tökfilkójáról, Szabó Jánosról, a Nemzetvédelmi Egyetem rektoráról, aki magas rangú katona és tanár létére nevetséges módon próbálta megzsarolni a DHL-t, (és a Népszabadság szerint más cégeket is), aztán, amikor őrizetbe akarták venni az irodájában, ellenállt a kommandósoknak, hogy még jól le is verjék. A poszthoz e pillanatig több, mint 230 hozzászólás érkezett, ezek között van egy fergeteges, amit nyilvánvalóan egy másik katona írt, aki rettentően rühelli a rendőröket. Íme az évtized legmeglepőbb hozzászólása, manager2008 tollából, örökre hálás leszek érte:

Amikor befutott a Híradó értesülése, majd utána az Index saját információja arról, hogy a nemzetvédelmi egyetem rektora egészen idióta, már-már Darwin-díjas privát zsarolási ügybe keveredett, hirtelen úgy éreztem, mintha ollózásos gólt lőttem volna a Real Madridnak.

Őrülten csapkodtam a levegőbe, a testem pedig könnyűvé vált, mintha maga Székely Tamás egészségügyi miniszter töltené belé a kéjgázt. Felhívtam Haszán kollégát, aki lelkesen végighallgatott, és két perc múlva felszabadultan nevetett velem.

Aztán hirtelen elhallgattunk, zavart csönd állt be, majd megkérdeztük egymást, hogy bakker, minek örülünk olyan nagyon?

Szerdán nyílt meg a kedvenc kortárs magyar festőm, Nagy Gabriella kiállítása, mármint én nyitottam meg. Mivel a helyszín nem klasszikus galéria, hanem egy reklámügynökség - a Café Reklám - székháza volt, a kőkemény műelemzést alpári szexuális célzásokkal és magánéleti kiszivárogtatásokkal igyekeztem elegyíteni, ami a várakozásnak megfelelően egész jó hangulatot teremtett. Főleg, hogy a Férfi az Index fotóriportere, és ott irult-pirult tőlem 3 lépésre. Íme a szöveg, benne a 4 kiállított művel, utána pár remek kép a megnyitóról, a cafés Györgyfi Róbert jóvoltából. Szóval:

Én mindig is tudtam, hogy Nagy Gabriella a XXI. század Caspar David Friedrichje.

Jó, a folyamat igazából úgy zajlott, hogy 1999-ben megismerkedtem Gabó képeivel és rájöttem, hogy ez a női Csontváry valójában az új idősebb Markó Károly. Egy Delacroix, mínusz a figurák. Ne csodálkozzanak, a nagyszabású légköri jelenségek – különös tekintettel a sokmillió voltos elektromos kisülésekre – fura hatással vannak az emberre. Nagy Gabriella pedig a nagyszabású légköri jelenségek mestere. Kevés festőt láttam életemben, aki így tud bánni a térrel, és itt ne a Váli Dezső-féle pár négyzetméteres kis fing terekre tessék gondolni, Nagynál kilométerek tucatjaiban megy a játék, a távlat itt nem üres reklámszöveg, hanem repülőgéppel, de minimum siklóernyővel bejárható távolság. Miközben mások belenéznek a zsebükbe, és elájulnak a mélységtől. És erre képesek életműveket alapozni!

 

(n80qd felvétele, továbbiak a kommentek között)

Baglyot nézni majdnem olyan jó, mint kutyát vakarni, fogalmam sincs, hogy miért. Talán a rokonszenvesen dagadt sziluettje, talán a bizarrul körbeforduló feje, talán a felháborodott tekintete, talán a mesébe illő álfülek teszik. Vagy az a csodás tulajdonsága, hogy tökéletesen hangtalanul, szárnysuhogás nélkül képes repülni, amit kilométerekre elhallatszó, éles visongással ünnepel. A bagoly a való életben igen rokonszenves, de nem annyira bölcsnek tűnik, mint inkább részegnek.

hogy tegnap a Markó utcában volt dolga, elgondolkozva megy a bíróság felé, amikor szembetalálkozik egy párral, akik láthatólag bentről érkeznek, valami perről. A nagynéném felnéz, amikor a nő annyit mond: "Ne harapjál!" A nő egyik arcfele tele van friss, piros harapásnyomokkal, azon az oldalon hiányzik a füléből egy nagy darab és folyik belőle a vér. A csávó átkarolja, ráhajol, mint 1 vámpír, és a nagynéném szeme láttára megint beleharap. Aszongya a nagynéném, hogy húsz és harminc között voltak valahol. Én előítéletes módon automatikusan egy hatvan pluszos alkesz párt vizionáltam.

Frady Endre a neve mellett a költeményével is azonnal lenyügözött. A szóvicces nevű művész az index ügyeleti postaládájába küldte el az alant olvasható, a BKV-sofőrök sztrájkjára reflektáló remeket, ami a politikai-közéleti költészet többszáz éves magyar hagyományát folytatja, méghozzá prímán. Először is olvassátok el a verset:

BKV sofőr

(Petőfi nyomán...)

Elődeim szép kék busza
Rossz, mint romlott túrós csusza,
Aggódásra nincs nagy ok,
BKV sofőr vagyok.

Lusta vagyok, ez a trendi,
Nem maradi menetrendi,
Indulok, ha akarok,
BKV sofőr vagyok.

Pesti sofőr ritkán vezet,
Megvédi a szakszervezet.
Mindegy, a nép mit gagyog,
BKV sofőr vagyok.

Önző sztrájktól szép az élet,
Kárba vész sok havi bérlet,
Utast cserben így hagyok,
BKV sofőr vagyok.

Mit törődöm én a néppel,
Őket árulom most épp el,
Szmogos a Nap, nem ragyog,
BKV sofőr vagyok.

Hol a metróm, villamosom?
Át kell kelnem fél városon,
Csak nem járhatok gyalog?!
BKV sofőr vagyok.

Sztrájkjoggal a buszgarázsban,
Létemet, ha elkártyáztam,
Sírba tesznek italok,
BKV sofőr vagyok.

A Homáron éppen az Electro World szennyes titkait teregeti ki egy volt alkalmazott, úgyhogy emelem a tétet, és magát az Indexet adom ki mindjárt. Úgyis egy csomóan szokták kérdezni, hogy milyen online újságírónak lenni. Szombat éjjel ilyen volt:

Tegnap délután, már sötétben elmentünk szánkózni a gyerekkel meg a kutyával a 11-es busz végállomásánál lévő erdőbe. Puma mudi, ennek megfelelően villámgyors és idegbeteg, de van egy vitathatatlanul jó tulajdonsága, hogy sosem szökik el. Sőt 20 méternél messzebb se csavarog e soha. A szánkózás végén már majdnem a kocsinál jártunk, amikor elrohant, és nem jött vissza. Az erdőből két furcsán elhaló, vinnyogó vakkantást hallottunk, oszt semmit. Hiába kiabáltunk. A vinnyogó vakkantás irányában van a hajléktalanok erdei tábora, sátrakkal, kunyhókkal. Azonnal rájöttünk az Imolával, hogy mi történt: a geciládák elkapták és megfojtották a kutyát. A családot visszaküldtem az autóhoz, hogy ne lássák a brutalitást, és elkezdtem gondolkozni. Felborítsam a sátraikat egyből, vagy előbb fenyegessem meg őket, hogy agyonverek mindenkit, ha nem adják vissza a kutyát? Nyilván alultápláltak, egy ütés egy hajléktalan, de mi van, ha bűzzel térdre kényszerítenek? Jobb taktika fenyegetni, vagy legyen inkább lerohanás, hogy ne legyen idejük eldugni a kutya hulláját? Mert élni már nyilván nem él, hangot ugyanis nem adott. Hallgatóztam percekig, tuti döglött. Nem voltam persze olyan nagy legény, végül ugyanis a rákérdezés mellett döntöttem, de minden sátorból azt dörmögték ki, hogy nem láttak kutyát. Körbementem a közeli ösvényeken, ordibáltam, nem jött, aztán csendben visszalopóztam, felkészülve a támadásra. Kutyatémákról beszélgettek bent, ha már ötletet adtam. Aztán arra gondoltam, hogy a megfojtott, talán már ki is belezett Pumát rosszabb lenne látni, mint nem. Majdnem sírtam a tehetelenségtől, ahogy visszamentem a családhoz. A rohadékok, ahogy elhajtunk, azonnal nekiállnak a mudifőzésnek. Hívjak ide rendőrt? Kiröhögne, ha egy elrabolt, raádsul döglött kutya miatt föl akarnám ráncigálni a havas erdőbe. Ekkor vettük észre 200 méterrel arrébb a Pumát, aki, mint kiderült, egy macska után szaladt el, és hibátlan ősmagyar ösztöneinek köszönhetően nem talált meg minket.

Ütközések címmel forgatókönyv írásába kezdtem.

Ezt a posztot azért írtam, hogy megtaláljak egy nagyon régi pornófilmet.

Amikor a nyolcvanas évek elején felső tagozatos lettem, az osztályban talán két gyereknek volt videója. Az egyikük Z. volt, akinek az apja külügyes volt vagy krupié - nekem mindegy volt, mert egyik szót sem értettem - de mindenképp olyan ember, aki külföldre utazhat és állati menő cuccokat hozhat haza. Z. egyszer elhívott ötünket Gazdagrétre pornófilmet nézni. Semmilyen videófilmet nem láttam addig, nemhogy dugósat, úgyhogy járni is alig tudtam az izgalomtól, miközben előjátékként békákat csúzliztunk az épülő panelházak betonalapjaiban összegyűlt esővízben. De ennek szerencsére vége szakadt egyszer, és felmentünk videózni.

Oldalast sütni hálás dolog, mert szinte lehetetlenség elrontani. A hús annyira zsíros-szaftos, hogy kiszárítani képtelenség, és annyira zamatos önmagában is, hogy igazából szinte mindegy, mit kenünk rá, mindezekhez képest fillérekbe kerül. Az oldalas éppen ezért a szmóker szakácsok és a zabolátlan fantáziájú konyhai kísérletezők kedvence. Jól megy hozzá a töménytelen fokhagyma, a sör, a szójaszósz, bármi, ami édes, aztán a kömény, a chili, a gyömbér, a szerecsendióvirág, a pirospaprika, de valószínűleg tejszínnel, kakaóval, cipőpasztával és kormányelőterjesztésekkel megspékelve is finom lenne.

Tegnap Imola hozott egy kábé másfél kilós darabot, meg két éhes gyereket, sokat pácolgatni nem volt idő, villámgyorsan kellett cselekedni.


Fú, azt sose gondoltam volna, hogy a XXI. század első évtizedének leggusztustalanabb futballjelensége pont Henry lesz. Hogy pont ő lesz Vacskamati után a második nagy, egyetemes, világméretű csaló.

A csodás pasi, Arsenal-legenda, Barcelona-libling Thierry, a flegma gólörömével és fantasztikus elfutásaival a franciautálók nem kis táborát is megnyerő csatár. Aki ráadásul majdnem olyan jól öltözik, mint Pep Guardiola.

Ha valaki véletlenül nem látta volna: a vb-pótselejtező visszavágóján a hős írek 1-0-ra vezettek Párizsban, miután otthon egy ultrapeches megpattanó góllal szintén eggyel kaptak ki a franciáktól.

Ma már hihetetlennek hangzik, de 1989 október 23.-án egy rakás budapesti gimnazista meg szerette volna nézni, ahogy Szűrös Mátyás, a rosszul dizájnolt komenista a Parlament erkélyéről kikáltja a Magyar Köztársaságot. Sok iskolából központilag vitték a gyerekeket a térre, más gimikben viszont megtiltották, hogy a diákok elmenjenek a történelmi eseményre. Volt, ahol ebből botrány tört ki, például a Szilágyi gimnáziumban, ahol szabályszerűen bezárták a gyerekeket, többen mégis kiszöktek, a portáslelkű tanárok elkapták őket, eés jött a retorzió. Volt talán olyan is, akit kirúgtak emiatt.

Az Indexen többek között a Szűrös-mikrobotrányt is fel szeretnénk idézni az október 23.-ai anyagok között. Ez itt egy felhívás, amiben arra buzdítanám az olvasókat, hogy aki annak idején részt vett a drámai eseményekben, akár elszenvedő diákként, akár izgatott tanárként vagy pedellusként, az jelentkezzen. Aki pár mondtaban megírná, mi történt vele, az a tszenesi kukac mail.index.hu címre küldje az élményeket vagy fotókat, akinek lenne kedve a kalandjairól kamerába is mesélni, az a szily kukac mail.index.hu-ra írjon.

Nyomorult? Szánalmas? Szerencsétlen? Mi a legpontosabb fordítása annak, amikor a Eurosport kommentátorai "miserable"-nek nevezik a magyar válogatottat?

Ebben a pillanatban ért véget a Honduras-Magyarország meccs az U-20-as foci világbajnokságon, 3-0-ra picsáztak el minket a reménytelennek tartott hondurasiak, egészen ritka nagy bombagólokkal. Nem akarok nagy szavakat használni, de a magyar válogatott szerencsétlenebb volt az SZDSZ-nél is, ha emlékeznek még arra, mit jelent ez a rövidítés. Képzeljék el, amint a rövidgatyás Pető Iván keresztezni próbál, de a félvér fiú nevetve átugorja, aztán Magyar Bálint hiába ráncigálja a mezénél fogva, szegény Kuncze Gábor önfeláldozóan fejel, de Bauer Tamás omlik össze véres arccal, Tamás Gáspár Miklós meg egyszerűen hülyét csinál magából az ötösön.

Neten néztem, streamelve, itt, a Eurosport eredeti angol nyelvű közvetítését, (és vele párhuzamosan itt a hondurasi tévét), és abban az élményben volt részem, hogy a második félidő közepétől jó 25 perces magyargyalázást hallgathattam, ráadásul jogosan. Az egyik eurosportos kommentátor azon álmélkodott, hogy egyszerűen hihetetlen, hogy ennek a csapatnak a tagjai az angol, az olasz meg a spanyol bajnokságban játsszanak. Egészen testen kívüli élmény volt egy nem nekünk szánt, abszolúte elfogulatlan közvetítést hallgatni, ahol a magyar hengert váró britek elképedve jönnek rá, hogy itt akaratgyenge, lassú, hozzáállást és képességeket tekintve is gyenge ifjak rohangálnak.

Jeszenszky Zsolt szegény a D-listás mikrohírességek klubjából is kikopott egy ideje, és átkerült a pártközeli holdkórosoknak abba a szórakoztató, bár a közfelfogás szerint inkább "kínos" csapatába, akik választási éjszakákon keselyűként keringenek a büféasztal körül, hogy az arra tévedő pártelnököt pár másodpercre magukhoz szoríthassák a kamerák kereszttüzében, és úgy lóghassanak rajta egy kicsit, mint valami állami gondozásból frissen szabadult lajhár.

Rossz lehet idáig jutni, nem is csodálom, ha Jeszenszky Zsolt mostanában keresi a helyét, különös tekintettel arra, hogy az EP-választások estéjén már lógni sem hagyták a Fidesz kampányközpontjában, a showt teljesen ellopta tőle DJ Kun Miklós, szegény Jeszi kicsit mászkált a borok környékén, aztán elpályázott.

Nem kis megdöbbenésemre egészen a szégyenteljes terézvárosi csendrendelet elleni tüntetés mikrofonjáig jutott. Tegnap volt az esemény az Eötvös utcában, itt van Földes András beszámolója róla.

(Ha valaki nem ismerné, Jeszenszky Mester azzal az évek óta tartó bizarr kampánnyal szeretne bekerülni az apró betűs hírek közé, hogy kötelező központi DJ-vizsgát vezettetne be, amit, mit tesz isten, az ő szervezete bonylítana. Ezen kívül akkor bírt betörni a híroldalakra, amikor egy Wired-cikket megpróbált saját publicisztikájaként elpasszolni az Indexen, ráadásul sikerrel. Konkrétan lopott szavakkal kelt ki a szellemi tulajdon lopása ellen.)

Én eddig azt hittem, hogy a vendéglátósok gyakorlatias, sőt rafkós figurák, akik mindig tudják, merre hány óra, különben lehúzhatnák a rólót. Hát eszerint mégsem, mert akkor pontosan tudnák, hogy Jeszenszky abszolúte súlytalan fickó, annyira, hogy a DJ-kampányától már a főállású rettegőknek sem érdemes félniük, és információim szerint a Fidesz sem rá fogja építeni az új zenei- és médiastratégiáját. A hatodik kerület szórakozóhelyein általános utálatnak örvendő tréfamester tüntetésre való meghívása így csakis vicces provokációként értelmezhető, annak viszont gyenge volt nagyon. Az érzékeny nagyközönség reakcióit pompásan foglalja össze az a levél, amit a legendás Zoli vagyok blog azonos nevű bloggerétől kaptam az előbb:

Zoli vagyok, az azonos című blog írója. Láttam, hogy promóztad a homáron a csendrendelet elleni tüntetést. Nem tudom, kint voltál-e, én igen, egészen addig, amíg Jeszenszky Zsolt el nem kezdett a színpadon a csendrendelet ürügyén a DJ-vizsga mellett kampányolni.

Valóban felháborító, hogy a jegyző kommandósokkal járja a kerületet, és bezáratja a helyeket. Pont annyira, mint mikor DJ Jeszi VPOP-sokkal járja a helyeket, és zárja be a bulikat.

Kevés olyan kínos élmény volt életemben, mint a tegnapi. Odamegyek életem első tüntetésére, tényleg, hogy akkor szabadság meg ne zárják be, erre az a fickó beszél, aki a könnyűzene pártállami cenzúráját akarja visszacsempészni? Aki pont ugyanúgy razziázik, mint a csendrendeletes önkormányzat emberei? A szoci betiltó ellen fellépve törleszkedne hozzám a fideszes betiltó? Ennyire hülyének néz, b+, hát a betiltó az betiltó, bármilyen is a színe! Borzasztóan kínos volt, azzal a lendülettel léptem le onnan.

Mindezt csak azért írtam le, mert feltételezem, hogy amilyen naiv jóindulattal mentem ki, te is ugyanúgy ajánlottad a homár olvasóinak az eseményt - és ehhez képest elég fals lett a megvalósítás.

íme a végeredmény. Remélem, nem csak én vagyok a kilencvenes évek óta belezúgva Astrid Kumbernussba.

Isten az atyám, nem akartam többet foglalkozni a magyarságszakértő Dzsudzsák középpályással, de ő jött helybe a kötényért. Annyi történt, hogy több lap szerint is azt nyilatkozta a magyar-svéd meccs másnapján, hogy "aki azt mondja, hogy Magyarország jogosan kapott ki, az szerintem nem magyar." Én ezt a nso.hu-n olvastam, utána megírtam ezt a posztot. Aztán hétfő reggel, a nyomtatott Nemzeti Sport nagyinterjújában azt olvastam, hogy a pillanatnyilag legjobb magyar focista letagadta, hogy ilyet mondott volna. "Ilyet nem mondtam! Hogyan is jönnék én ahhoz, hogy valakinek a magyarságát megkérdőjelezzem? A kritikák kapcsán annyit mondtam, hogy aki a hozzállásunkat bírálja, az hazudik." Szegény driblimester nem a rafinált hazugságcsapdák nagymestere, az biztos, ugyanis a saját weboldalán azóta is megnézhető ez az interjú, ahol - hogy, hogy nem - kamerába mondja, amit letagadott. Két perc húsznál, ha valakit annyira érdekelne. Nincs ennek túl nagy jelentősége, én a focistákat nem a jellemük, hanem a játékuk alapján szeretem vagy utálom, Dzsudzsák mesterben meg annyira bízom, hogy nepperilletékkel emelt áron, 10 rugóért vettem 6 ezres jegyet a szerdai potugál meccsre, de ez azért, unter uns, epikus arcraesés. Hacsak nem az történt, hogy a Nemzeti Sport a szájába adott egy valójában soha el nem hangzott tagadást.

Update: Most tényleg rettenetesen unom, de ezt kötelező betenni. Dzsudzsák késő délután MTI-közleményben kért bocsánatot a nyilatkozatáért. A teljes szöveg itt olvasható. Azért csak most rakom be, mert gyereket pásztoroltam eddig, és nem voltam gépnél. Jó, hogy ezzel lezárulhat az ügy, ,hangolok szerdára, bár ha akkor is ilyen gyáva felállásban, csatár nélkül rakja össze a csapatot Koeman, úgyis mindegy lesz. De hátha mégsem.

 

 

Ha egy meccsen negyvenezren néznék, ahogy újra meg újra elfutok a szélen, kicselezem az emberemet, aztán megint, de a fiúk, mintha térdig homokban törnének előre, még mindig negyven méterre vannak, de az se lenne jobb, ha ott lennének, mert az egyik egy reménytelen mikroközépcsatár, a másik egy nanoközéppályás, körülvéve sudár svédekkel, akkor én is dühös lennék. Ha 3-4 helyett megúsznánk a meccset egy góllal, aztán kapnánk egy ajándék tizenegyest, hogy a meccs vége előtt 2 másodperccel az elvileg leghíresebb középpályásunk kivételesen amatőr balfaszsága miatt mégis kiszívjunk, akkor olyan dühös lennék, mint soha életemben.

Én tökre megértem, ha Dzsudzsák Balázs ki van borulva. Nézni is irtó rossz volt, ami szombaton a Puskás Stadionban történt a svédek ellen, elképzelem, milyen kellemetlen lett volna, ha rohangálnom is kell közben. Ő ráadásul tényleg mindent megtett, ügyes is volt, hajtott is, lelkesítette is a többieket, be is adott, cselezett, és ő csinálta meg a tizenegyest is. (Igaz, a második félidő elején a véletlenül kialakult ziccerét meg csúnyán, és az összes többi megmozdulásához képest ügyetlenül fölélőtte. De ezzel együtt is messze ő volt a legjobb mezőnyjátékos.) Szóval nem furcsa, ha a magyar-svéd után Dzsudzsák Balázs kiakadt.

A Nemzeti Sportnak ezt nyilatkozta, nem a meccs utáni begerjedt állapotban, hanem egy nappal később, legyúrva és lecsutakolva:

„Másfél éves munka eredményét vette el most tőlünk a sors; aki most azt mondja, hogy jogosan kaptunk ki, az nem magyar és hazudik".

Isteni szerencsémre nem én vagyok a Népszava meg az ÉS Páratlan oldala, így nem vagyok kénytelen hervasztó módon kiamagyarkianemmagyarozni. Nem kell végigjátszanom, hogy ha nem magyarok, akkor vajon kicsodák, akik szerint jogosan kaptunk ki, mondjuk antantosok-e. Csak annyit akarok mondani, hogy az úgynevezett magyar futballátok nem egy bosszúálló isten vagy a magyar alakú viaszbabákba tűket szurkáló románok és szlovákok műve, hanem a valóságérzék teljes hiányáé. Ha a magyar válogatott legjobb játékosa ezt a nyilatkozatát egy kicsit is komolyan gondolta, márpedig nyilván véres komolyan, akkor az ijesztőbb, mint egy gyertyával megvilágított arcú Pintér Sándor exbelügyminiszter.

Ha létezik ember, akinek az élete regény, vagyis inkább fergetegesen szórakoztató novellafüzér, akkor az Bodolai László nemzetközi horgász, vitorlázórepülő-pilóta és utazó, az Index ügyvédje. Ő az,

akit egyszer majdnem megölt Gyurcsány Ferenc

akivel együtt ettünk borzot

aki majdnem ott pusztult Kabul repterén, de végül inkább megírta a magyar drogos próza legviccesebb alkotását 

aki tiltott halfarkot tűzött a horogra Kankurtalan Gecidinél

Jogászunk honorárium gyanánt kapott egy műanyag csónaktestet, amit egy kevésbé romantikus lélek "roncsnak" nevezett volna, kapott mellé ajándékba egy ősrégi, felrobbant motort is, álmodott hozzá egy kajütöt, ami úgy néz ki, mint Bolgár "Cölöpverő" György szexkunyhója, majd három (3) éven át próbált összerakatni mindebből egy mesehajót regényhősszerű barátaival. Az alanti film bemutatja, hogyan esett meg a vízrerakás. A mozi alatt olvasható a fergeteges nap eseményeinek jegyzőkönyvszerű leírása, egy darabig tőlem, aztán magától az érintettől:

 

Amikor pár napja beposztoltam egy emberevős képsorozatot, pusztán az foglalkoztatott, hogy az ember (ez esetben én) miért kattint újra meg újra olyan fotók linkjére, amiket egyáltalán nem szeretne látni, sőt amik irtózást keltenek benne. Ezért is tettem bele szavazógépet, amiből kiderült, hogy bár előre elmondtam, hogy iszonyú lesz és nem érdemes, a válaszolni hajlandók (több, mint kétezren voltak) 65 százaléka mégis végignézte a fotókat, miközben a háromnegyedük azt állította, hogy egyébként nem csípi az ilyen látványt. Maga a képeken látható konkrét esemény, a fotószéria hitelessége és körülményei ebből a szempontból egyáltalán nem számítottak, így őszintén szólva meg sem próbáltam utánanézni, miért mosolyog olyan büszkén a nagy csapat thai nő és férfi egy fekete fickó aprólékos kicsontozása közben. Csak borzongtam.

NAK azonban megmentett a túl hosszú borzongástól, amiért örök hálám.
Így kiderült, hogy egyáltalán nem emberevésről van szó, hanem egy Thaiföldön is ritka buddhista temetési aktusról. A képeken a pattayai Sawang Boriboon Rescue nevű önkéntes vallásos mentőszervezet tagjai láthatók, akik sok más vöröskeresztes jellegű munka mellett mellett arról is gondoskodnak, hogy a családjuk által el nem hamvasztott halottak (például balesetek vagy bűncselekmények áldozatai) átkerülhessenek a túlvilágra. A thai buddhisták ugyanis azért égetik el a halottaikat, hogy a lélek kiszabadulhasson a testből.

Egy csomószor magamat sem értem. Többször is megtörtént már például, hogy annak ellenére rákattintottam egy borzalmas linkre, hogy tényleg nem szeretem az ilyesmit, és napokig nem tudom kiverni a nyomasztó látványt a fejemből. A napokban a Tékozló Homár levelesládájában találtam egy ugróhivatkozást, de a szövegből nem derült ki, mit találok ott, csak annyi, hogy durva lesz. Ráklikkeltem, aztán, annak ellenére, hogy a szöveg elejéből világosan kiderült, hogy XXI. századi, jó minőségben végigfotózott emberevés lesz a műsoron, megbabonázva lefelé gördítettem, és vesztemre végignéztem. Mit mondjak, a legkevesebb, hogy más ember lettem utána. Napok óta furcsa, hideg ürességet érzek a mellkasom közepén miatta. Ezzel a poszttal most annyi a célom, hogy kiderüljön, mekkora az ilyen borzalmak vonzereje egyébként jóravaló olvasókra. A legkomolyabb tanácsom az, hogy semmiképpen se kattints erre a linkre. Tényleg nagyon rossz megnézni. Ha mégis megtetted volna, légyszíves jelezd az alanti szavazógépben. Akkor is, ha nem, vagy elkezdted, de az eleje láttán visszariadtál.

 

A hónap igazi magyaros sztorija Jánosé és Ferencé, akik megsértették a Mindenkori Magyar Kormányszervek Íratlan Törvényét és, kapaszkodjatok meg, erős, érdekes pályaművet adtak le egy kormányzati pályázaton! Az illetékes kormányszerv viszont olyan arcpirítóan próbálta ezért megalázni őket, hogy az áldozatok bosszúból blogot indítottak, hurrá.

A sztori dióhéjban annyi, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program újságíró- és fotóspályázatot írt ki a Szigethez kapcsolva. A versenyzőknek a saját régiójukról kellett videót vagy cikket csinálniuk, a győzteseknek pedig a Szigetről kellett/lehetett volna tudósítaniuk. Embereink nyertek, vagyis persze csak nyertek volna, ugyanis kaptak egy elképesztő levelet a szervezőktől. Miszerint hivatalosan NEM ők nyertek, méghozzá azért, mert egyrészt túl jó volt a pályamunkájuk (hiszen nemcsak videót forgattak, hanem ugyanarról fasza cikket is írtak), másrészt - el se hinném, ha nem láttam volna - túl kemény munka lenne ténylegesen megcsinálniuk, amit a pályázati kiírásban lefektett a kiíró. Ezért nem nyerhettek, majd nyer egy szarabb, cserébe fogadjanak el a "megnyert" 2 hetijegy helyett 2-2 napijegyet, és azért by the way forgassanak egy filmet is az ÚMVP-nek. Íme a blog az összes linkkel, pályaművel, aljas ÚMVP-levéllel, érdemes olvasgatni és figyelni a folytatást!

És tessék, harmadik meccs, negyedik gól.

1 komment

Címkék: sport foci mtk

Nem tudok mit mondani, éppen a Cseh Tamás emlékműsort néztem a tévében, amikor ránéztem a katalán Sportra, és végképp elnémultam. Az Espanyol az olaszországi Covercianóban edzőtáborozott, és a csapatkapitányunk, a szuperrokonszenves Dani Jarque nem jött le a vacsorára. A szobatársa, Coro rosszat sejtve megnézte, mi van vele, de a kapitány akkor már eszméletlen volt. Állítólag szívroham végzett vele. A Sport szerint egész nap rosszul lehetett, mert nem ment el a többiekkel a firenzei csapatlazulásra. Remélem róla nevezik el az új stadiont, bár ugye ez lószart se számít. Update 1: A Barca fekete karszalaggal fog játszani hajnalban LA-ben a Chivas ellen. A hír a Valencia-Arsenal közben ért a Mestallába, a második félidő spontán, egyperces gyászszünettel kezdődött.

Most mit tehetnék, elszoruló torokkal üldögélek, és Jarque-videókat nézek jobb híján.

A legendás győztes gól a Real Madrid ellen:


Diavetítés állóképekből:

szily 2009.08.03. 02:32

Bolgár úr kérem

én nem véletlenül drukkolok az MTK-nak.

Továbbmegyek, drága Bolgár úr: senki se véletlenül drukkol az MTK-nak, azt ugyanis idővel a legszórakozottabb professzor is észreveszi, hogy minden második hétvéégén több száz, szerencsés esetben több ezer fiatal férfi dalban mocskoszsidózza egy beton emelvényről. Vagyis az MTK-drukkersághoz komoly, tudatos vállalás kell. Én 12 évesen döntöttem, amikor hatodikban Kurucz Kati behozott az osztályba egy csomó izgalmas kártyanaptárt, amikről kiderült, hogy nem is kártyanaptárak, hanem éves MTK-belépők, mert a Kurucz Kati mamája az MTK-ban dolgozott. Nem találtam még egy ekkora hülyét, így egyedül villamosoztam ki a Salgótarjáni útra, ahol a rég bezárt állóhelyi kanyarban foglaltam pozíciót, a kapu mögött, egy nagy csapat izgatott bácsika között.

A szektoromban legalább 80 év volt az átlagéletkor, és én még sosem láttam ilyen öreg embereket ilyen nagyokat köpni és ilyen érdekesen káromkodni.

A Tatabánya ellen játszottunk, azaz akkor még játszottak. Mind a két csapat színe kék-fehér, így az egyikük tiszta fehérben nyargalt. Én a focit baromi szenvedélyes dolognak képzeltem, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy életem első meccsén ugyanannak a csapatnak a drukkerei fognak kis híján összeverekedni egymással a szemem előtt, azaz a szemem fölött fél méterrel, ráadásul azon, hogy melyik a hazai csapat, amelyiknek mindannyian szurkolnak. Előbb a fehérek rúgtak egy gólt az előttünk lévő kapuba, mire bácsikák egyik fele tombolva ünnepelni kezdett, a másik fele gúnyosan cöcögött. Aztán a kék-fehérek raktak be egyet a láthatatlanul messze lévő túlsó kapuba, és megfordult a szereposztás, az eddig csujogatók cöcögtek és viszont. A fehérek jöttek megint, aztán hazamentem, és a Népsportban cöcögve elolvastam, hogy kiszívtunk 2:1-re. Mivel a klasszikus pesti kabaré rajongójaként akkor már tisztában voltam azzal, milyen a vérbeli zsidó humor, azonnal elköteleztem magam az MTK mellett.

Elkalandoztam, drága Bolgár úr. Ott tartottam, hogy ha a Húsosnak drokkolok, elvárom a büfében a jó fasírtos zsemlét, és én, kimondom kereken, nem azért járok sok-sok éve MTK-meccsre, hogy ügyetlenül, lassan fosszanak meg a pénzemtől!

Az történt, hogy véletlenül időben, a sípszó előtt 10 perccel érkeztem meg az MTK-Kispestre, de mire bejutottam a lelátóra, pont lement Molnár Marcell elfogulatlan szemlélők szerint csodálatos bombagólja a nyolcadik percben, és nem volt ismétlés. Azért maradtam le a gólról, ami egyébként a meccs okozta élvezetek 33,3 százalékát jelentette, mert 18 perc alatt jutottam be a stadionba, bár a tízezer férőhelyes csodakatlan MTK-s felén kábé ötszáz ember tökmagozott összesen. 18 perc alatt jutottam be, mert azon az oldalon, ahol érkeztem, mindössze egy pénztár volt nyitva, benne egy titokzatos fiatalemberrel, aki a minden nagy pénzzel fizető vásárlót elküldött a tökmagárushoz váltani, jóllehet láttam, hogy egy kartondoboznyi vegyes papírpénz van az ölében. De ha a fiatalember normális lett volna, az egy darab pénztár nyilvánvalóan akkor sem képes még ennyi kuncsaftot sem kiszolgálni. Ötven méteres sor alakult ki egy meccs előtt, miközben a helyek tizedét sem töltötték meg a fanatikusok. Meghökkentő, hogy ezek után még képesek arra panaszkodni, milyen kevés a néző.

Bent egyébként jó volt, mármint kellemes langyosság némi gyepillattal és elég szar, de
legalább nem eseménytelen meccsel. Sajó az MTK-drukker költő révén megismerkedtem életem második MTK-drukker költőjével, Garami mester elszunyókálhatott, mert végig fent hagyta Gosztonyit, a lajhárlelkű szerencsétlent, viszont lehozta Molnár Marcellt, aki meglepően ügyes volt. A Nemzeti Sport által oltárra emelt Sisa Tanár úr Kispestje elképesztő gyenge, Mackónak azért szuper haja van, amire lehetne építeni.

És lett új idényszerelmem, akit hagyományosan az első meccsen szoktam kiválasztani, hiszen úgyis minden idényben kicserélődik a csapat. Az új szerelmem Lencse László, aki nem az új Béla, hanem az új Romario, fasza gólt lőtt a hosszú alsóba, egy csomószor jól tartotta meg a labdát a két fejjel magasabb védők között, volt egy príma, félfordulatos lövése alig mellé, utána meg igazán elegánsan reagált arra, hogy a Kispestnek drukkoló fajkutató szakemberek kórusban cigányozták, ugyanis a meccs végén megtapsolta őket.

Minden Espanyol-szurkolónak üzenem, hogy itt a link az álommeccs góljaival. megnyílt ugyanis az új stadion, egy Liverpool elleni barátságos meccsel, játszott Gerrard, Torres, de , 3-0-val lesöpörtük őket. Luis Garcia lőtte az elsőt, aztán az új zsidó isten, Ben Sahar kettőt nyomott, érzem, hogy harmadikok leszünk a bajnokságban. Sixx, erre varrjál szép piros gombot!

süti beállítások módosítása