Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Van viccesebb nácizós balos kultúrszamuráj Buda Péternél! Andrassew Iván csodálatos blogbejegyzésben gyalázkodik a Gyurcsány nyilvános hüppögéséről írott publicisztikám miatt. Ízelítő: "Remélem, hogy Szilyt is, Vidát is ágybavizeléssel bünteti majd az Isten, nemsokára."

Egy kis kötelező oroszjózsefizmus után - a cikkem címében szereplő "Ágybevizelő Ferenc" jelzős szerkezetet szó szerint kell érteni, hiszen ugye ha valakit lebénázunk, az is egy betegséggel való gúnyolódás - szóval egy kis oroszozás után kicsapja az asztalra az európai értelemben vett péniszkomplexust. Az alanti sorok után iszonyúan örülök, hogy Bolgár György nem tolódott jobbra velem és az Indexszel együtt, hiszen akkor már több tucatnyian vernénk a klaviatúrára, ami olyan hangzavart okoz, ami már akadályozza a korszerű hírszerkesztést. Az év idézete, benne náci Matula.hu és rengeteg rejszolás:

A hang, ami Szilyből jön, az a matula.hu-ból szivárgott. Mostanra elöntötte az Indexet. Ha emlékszik még valaki a Matulára. Szinte csak a kurucinfóhoz hasonlathatóan aljas oldal volt. Vélhetően Szily is dolgozott bele. Arról szólt, hogy amúgy nem tehetségtelen, de morális értelemben véglénykedő, hihetetlenül perverz írástudók, hihetetlen gusztustalanságokat írtak le, és közben nyilvánvalóan fölállt a farkuk. A szóval való kínzás izgalmától.


Szily írásán átüt, hogy alkotás közben folyamatosan morzsinkálta magát. Van olyan, hogy az írás beteges kényszerekkel jár. Az ágybavizeléshez hasonlatosan.

Update 1: Tényleg elkezdődött a holdkórosok fesztiválja, a következő versenyző Föld S. Péter:

Szily egyébként angolul azt jelenti: hülye. Lehet, hogy ezt sem kellett volna megírni, de úgyis sokan beszélnek mifelénk angolul, fölösleges lett volna elhallgatni.

Nem is akartam.

A bejegyzés trackback címe:

https://szily.blog.hu/api/trackback/id/tr51706273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lopici_gaspar 2008.10.10. 08:20:32

Gyurcsanyt ismerjuk, Andrassewrol is tudunk, de ki a fasz az a szily?

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2008.10.10. 08:25:57

jézusom matula=kuruc.info.
ez egy barom bár edig is tudtuk ezt
matulát vissza, mindent vissza, lesz még erdély Bede Marcié, salalalalalalallla la la

Fuck Hope! 2008.10.10. 08:27:26

A nagyszakállú feljelentő, a nyugdíjas munkásőrök kedvence, a Gój Motorosok ostora Gyurcsány seggéből kikandikálva felháborodik. Szép!

dr. Erika Zangolna 2008.10.10. 08:28:59

Szerintem a matula nagyon rendben volt. provokált, tabukat döngetett, de mindenki tudhatta, hogy az egész oldal erre jött létre, mármint provokációra. rendes, intelligens ürgék baszták fel szemforgató seggfejek agyát benne. Szerintem a matulát úgy olvasni, mint egy indexet egyszerűen seggfejség, az egy másik intézmény.

amúgy tényleg jobb helyen lett volna a cikk a matulán, én ezt nem szidalmazásként mondtam először sem. Utazás a haldokló pápában, Kocsis atya, majombaszó főfideszes, és pártszékházi gengbeng, ott szerintem fel sem tűnt volna egy haldokló ferike.

dr. Erika Zangolna 2008.10.10. 08:32:23

László meg szerintem ne önérzeteskedjen kivont fallosszal, ha egyszer el lett könyvelve indexes főnácinak, legyen inkább csendben büszke rá. Kezd a dolognak egy csöppet túl nagy feneket keríteni.

Chicano 2008.10.10. 08:34:37

No, ezt jól megkaptad te sötétben bujkáló morzsinkáló! Ilyen hiteles emberektől ilyen csúnyán kikapni, hát rossz lehet mos neked.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2008.10.10. 08:35:11

morzsinkálni - istenem, micsoda találmány e szó! már ezért is megérte megírni a cikket.

dr. Erika Zangolna 2008.10.10. 08:36:25

btw: morzsinkálni nagy dákót is lehet vagy csak morzsa méretűt?

_laze_ 2008.10.10. 08:38:21

Namost. Andrassew Iván csak. Tőmondatokat ír. Le. A cikkében. Szerintem így. Olvashatatlan. Egyébként meg a matulát ne szidja senki, annál jobb kevés volt a földön... :) Anno mindig olvastam, és sokat "sírtam", hogy bezárt. :(

szily 2008.10.10. 08:40:45

A morzsinkálás tényleg fenomenális, mondtam, hogy megéri elolvasni.

Lári-Feri 2008.10.10. 08:41:14

A.I. elég beteges ember. Nem tudom, mért csodálkozol. :D

l.x. 2008.10.10. 08:42:45

Perverz örömöt tudok érezni, amikor elméletileg írástudó emberek a szent pécé szellemében és arra hivatkozva csinálnak kiüresedett bohóctréfát a pécéből. Végre.

Az évek meg a rutin 2008.10.10. 08:44:31

A Matula volt minden idők legjobb magyar weboldala. Ezt onnan tudom, hogy minden egyes számán hangosan nevettem, amilyen csodát az Index, a Velvet, a Blikk és az Állami Számvevőszék honlapja sem volt képes művelni velem.

OftF 2008.10.10. 08:45:36

náív kérdésem
De most akkor nem értem, miért sír most hirtelen mindenki, akik eddig Orbán érinthetetlenségéből űztek (amúgy helyesen, csak éppen elég bénán - jajj bocs, a bénát nem úgy értem) gúnyt. Ferencet se szabad piszkálni? Láthatóan megrendült, és most féltik a teljes idegösszeroppanástól? Ferenc valószínűleg leszarja Szilyt. Átvittem a szar értelmét is, még mielőtt valaki, ugye.

Maddness69 2008.10.10. 08:48:12

Matula.hu-t vissza, azonnal!

kinot 2008.10.10. 08:50:17

szerintem teljesen egyértelmű, hogy a korai kuruc.info a matulával szoros rokonságban állt. a színtiszta vitriol dadaizmusba hajló, nevettető megnyilvánulása volt mind a kettő.
persze semmi köze a jelenlegi, nbh-s, moszados, átlátszóan bábszínház kuruchoz.
vissza a matulát!
/az ágybavizelő feris cikk pedig régóta az első volt az indexen, ami őszintén megnevettetett/

Editor Bob 2008.10.10. 08:51:12

Andrassew már akkor címeres broki volt, amikor az Internettot vezette 2000 körül, és mindenkit kimoderáltatott a fórumról, aki egy kicsit is eltért a szocio-liberális vonaltól. Sajnos született ballibsi véglény ő.

A Matula pedig nagyon jó volt, a Lamperth Mónikás cikk mindent vitt, és a "kibaszott világ" is színvonalas volt.

mindenlébenkétkanál · http://bamberg.blog.hu 2008.10.10. 08:53:09

ti fújjátok föl, vagy tényleg ennyire rátok szálltak?

roccobarocco 2008.10.10. 08:54:26

Az akolmelegben bátran forgatják tollaikat a Szilyk, Andrassewek, Tóták...
Lehet kérem vitatkozni Feri könnyein, de ne emlegessük az adócsökkentést, a gazdaságot! Tessék csak tessék: kérdezzük meg a közönséget a naplóban: önök szerint igaz vagy hamis Feri sírása? Átvágó? Jöhet!!

Maddness69 2008.10.10. 08:58:34

Itt az ideje, hogy megmondjam a frankót. Az ME szinészk... pardon. Ripacskodott.
Ennek pediglen csak egy oka volt. Népszerűségre szert tenni. Bármi áron.
A kulcsszó pedig a "bármi áron".

Csülök 2008.10.10. 08:59:37

A probléma az óhatatlan gyanú lehet, mely felmerül a cikk hangneme és az Index tulajdonasainak politikai hovatartozása közötti esetleges összefüggés kapcsán.
Röviden:
Pénzért bármit.
Ahogy Hofi Géza mondaná: "szopok, nyalok, gombot varrok..."

szilárdan... · http://www.flickr.com/photos/haazee 2008.10.10. 09:02:17

És? Elélveztél már U.P. farkától? Vagy abszolúte frigiddé tett, amikor a turul kúrta szét a szaros segged?

ekkerjoz 2008.10.10. 09:03:28

Ezt a "morzsinkálás" dolgot Váncsától olvastam először, mikor arról írt, hogy nézte a tévében Ganxsta Zoltán és a zenekar klipjét, és mind "morzsinkálta" a zacseszt, ha nála volt a mikrofon, ez Váncsa szerint a rap egyik tünete.
De hát ennek van vagy hét éve, de lehet, hogy nyolcz.
Amúgy is egy cég.

cato fong 2008.10.10. 09:03:36

:-DDDDDDDDDDD
napok óta ezen röhögök sírva. itthon már elnyomta a gazdasági világválságról és a budapesti nato csúcsról szóló híreket. szerintem előbb-utóbb az NYT, az FZZ, az NZZ, a Le Figaro, a Yomiuri shimbun, a Pravda első oldalairól is kiszorítja ez a polémia a jelentéktelen történéseket.
többen megfogalmazták már ugyan előttem, de tény, hogy a mindenkori ellenoldalon veszélyesebbnek tartják az ellenfél bértollnokainál azokat, akik független véleményt fogalmaznak meg. balodali-liberális judeofaszisztaként (igen, eddig 2x az SZDSZ-nek ment az X, 2006-ban meg senkinek) is öklendezhetnékem támadt az ominózus Gyurcsány nyilatkozat nézése közben. olyan ideges lettem, mint amikor régen belekapcsoltam a Sajtóklub (Lovas, Bencsik, Bayer, stb.) adásába. Egyszerűen gusztustalan, amennyire cinikus és amennyire hülyére veszi az embereket.
A matulát a kuruc.info-val rokonítani nettó B.U.T.A.S.Á.G.

l.x. 2008.10.10. 09:03:37

"A probléma az óhatatlan gyanú lehet, mely felmerül a cikk hangneme és az Index tulajdonasainak politikai hovatartozása közötti esetleges összefüggés kapcsán."


No, akkor soroljad be Tóta W.-t a kedvemért, plíz!

nem várt fordulat 2008.10.10. 09:04:38

azért van ebben az írásban igazság is:

"Szily egyébként szakmai értelemben Tóta-epigon, aki viszont Uj Péter-epigon. A harmadik vonalban már nagyon kell kunsztozni, hogy valakit észrevegyenek. Hát most észrevettük. "

szilárdan... · http://www.flickr.com/photos/haazee 2008.10.10. 09:06:14

OftF: ferencünket lehet cikizni, köpködni, mocskolni, de amit ez a féreg művel újságírás címén, azzal nem azt a rablóvezért járatja le, hanem az újságírást, mint szakmát. (ha még van hová persze... - de amint láthatjuk, szilyke mindig talál még lefelé...)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.10. 09:06:45

Fenék Tibiről hogyhogy nem ír egyik véleményformáló sem? Ő volt a legnácibb a matulán.

Dzsungellakó (törölt) · http://dzsungelvilag.blog.hu 2008.10.10. 09:09:11

Élvezettel figyelem az index imázsmódosítási manővereit! Siessetek, közeleg az idő!

(u.i. A Matula bizony hiányzik...)

a katona fehérben 2008.10.10. 09:09:27

Matulát vissza!
Föld S. Péter-tréfákat a szóviccblogba!
Politoxikomán kórboncnokokat az Indexbe!

Julius Frey 2008.10.10. 09:15:26

Kérem Gyurcsány Ferencet, hogy adjon már valami stallumot a párt bundásszájú öklének!
Nekem arra áll fel, amikor elképzelem, hogy egy gojmotoros betűri iván bácsi bozontos buciját a bőrnadrágja sliccébe. Most akkkor perverz-e vagyok?

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.10. 09:15:49

Szily azért büszke lehet magára! Együtt fikázza Andrassew Bayer Zsolttal, ez nem semmi. Összenő, ami összetartozik. :)

Julius Frey 2008.10.10. 09:22:30

Őrnagy,

Andrassew bácsinak nem számít a különbségtétel: aki nincs velünk az ellenünk....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.10.10. 09:22:38

xDDDDD

A hónap idézete, köszönjük!!!

Milyen érzés Szily a balos célkeresztben állni?
Bírod-e még?

tatuli 2008.10.10. 09:24:38

banyek, morzsinkáláson, és arról szóló kommenteken hangosan röhögök itt... köszönet érte minden közreműködőnek! az Isten áldja meg.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.10. 09:26:23

Szily! Remélem téged, meg a szákállas haverodat küld az index tudósítani a szombati MSZP Kongresszusról.:)

states 2008.10.10. 09:26:54

Hát nem irigylem sem szegény Orosz Józsit, sem a Klubrádiót, sem a Népszavát, Andrassewet pedig a legkevésbé. Ennek a legújabb Gyurcsány-attrakciónak a védelme már meghaladja az amúgy sem az egeket verő képességeiket. Ezt onnan lehet tudni, hogy amikor cserben hagyja őket a fantáziájuk, semmilyen érv nem jut az eszükbe, akkor elkezdenek nácizni. Ami érthető, mert józan érvekkel már régóta védhetetlen ez a retardált, szánalmas, miniszterelnöknek egy pillanatig nem látszó figura...

Proszektura · http://proszektura.blog.hu 2008.10.10. 09:30:20

A Matula méltó szellemi örököse lett aztán a Szélsőközép, amelyik éppen a napokban húzza le végleg a rolót. www.szelsokozep.hu

Francois Pignon 2008.10.10. 09:30:26

Remek. Meddig lesz még ez a vezető téma?
Még szerencsétlen Bayer elől is sikerült elszívni a levegőt, pedig odatette magát a héten.

ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2008.10.10. 09:34:05

Szily, azzal nem enyhíted a szád szarosságát, hogy bemutatod, hogy másoké is szaros. A tiéden ugyanannyi maradt.

kanbatu 2008.10.10. 09:36:00

Tessék visszaállítani a Matulát! Most!

TH 2008.10.10. 09:37:41

Editor Bob 2008.10.10. 08:51:12
"Sajnos született ballibsi véglény ő."
Mármint inkább MSZP-SZDSZ legény. Szomorúnak tartom, hogy lejáratják nálunk a baloldali meg a liberális fogalmakat is. Persze a "jobboldali" és "konzervatív" szavaink sem járnak jobban.
Mindkét beidézett írás igen mókás volt. Itt a végtelen setétség üli torát, és ezek a - tényleg - véglények még azt sem veszik észre, hogy ugyanígy szokták támadni az Indexet jobbról is. Érdekes, akkor ők nem esnek neki. Érdekes, hogy csak és kizárólag pártsajtóban tudnak gondolkozni.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.10. 09:39:30

Csak aztán nehogy 2010 körül visszataláljon az index Ferike ülepébe, mint 2006-ban.

states 2008.10.10. 09:39:58

Na már be lett vetve Szily ellen a Klubrádió, Orosz Józsi, a Népszava, Andrassew, most már csak a nagyágyúk következhetnek. Várjuk a Gréczy Zsolt-hengert...

TH 2008.10.10. 09:43:30

states 2008.10.10. 09:39:58
Hát de igazuk is van! Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, ha a dicső, hős vezért valaki meggyalázza! Kivéve, ha a rút ellen dicső, hős vezéréről van szó, mert arról bárki bármit írhat szerintük. Pedig várnám, hogy egyszer Orosz Józsi kikeljen egy csúnya, Orbánt szídó cikk ellen.

phaidros 2008.10.10. 09:43:41

Mostanában csak a gazdasági válságról szóló híreket olvastam, így nem vagyok képben:

Ferenc már abbahagyta a sírást, vagy még mindig pirosak a kis szemei? Lényeges lenne ezt tudnom akkor, amikor a Ft egy nap alatt 20 Ft-ot esik, és éppen a legnagyobb lakossági bankot ostromolják.

Idióta BALfaszok.

Az évek meg a rutin 2008.10.10. 09:44:45

A különbség Szily és a gyurcsányista ellentábor között az, hogy az előbbinek (még) van humorérzéke az utóbbi(ak)nak sose volt. Lássuk be, van, ami védhetetlen. Fletó itt feladta a magas labdát.

Rwindx 2008.10.10. 09:45:23

Szily:
Én is csak röhögni tudok napok óta :D Ne hagyd abba :D

Von Siebenbuergen · http://koszelet.blog.hu/ 2008.10.10. 09:45:59

Proszektura:

Azzal a különbséggel, hogy a Matula egy telitalálat volt, a Szélsőközép meg izzadtságszagú fröcsögés. Egyébként mint két tojás.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.10. 09:47:04

Kedves László!

Először te nem értetted a Klónt, és ezt megírtad a magad kissé bunkó módján, és elvártad, hogy ezt mindenki értse.

Aztán mások nem értették, és megírták a maguk kissé bunkó módján, és most te nem érted.

Gratulálok.

states 2008.10.10. 09:47:48

Hát arra én is kíváncsi leszek, hogy hány perces hatásszüneteket fog tartani, mekkorákat fog hüppögni Fletó a 300 forintos eurónál, ha így megy tovább...

deealer 2008.10.10. 09:49:45

Azt ti tudtátok, hogy az oroszjózsinak a mellére van tetováltatva a komplet kormánynévsor? Hajrá Szily, oroszjózsi és a bandája meg monnyon le.

kinot 2008.10.10. 09:52:19

túlsúlyos tini akrobata: ezek szerint nem olvastad a korai kurucot, erről ennyit tudok mondani. mondjuk szdsz szavazóként nem csodálkozom rajta. igenis sok hasonló hang volt a régi kurucon, meg a matulán. a mostani kuruc természetesen moslék. és már elég rég óta (a leállítás-visszaállítás óta meg szabályosan undorító).

brkla 2008.10.10. 09:54:31

holnap reggel - még álló farokkal - kimegyek Etyekre csukázni, a kárászos cuccra véglényeket tűzök, de előtte beetetek morzsinkával.

amúgy a tóparton mindig valamim Föld S. lesz. Nem akartam nem leírni. de leírtam.

RoFä 2008.10.10. 10:00:26

Bazeg én ingerküszöbből és botrányfaktorból írom a nagydoktorimat, és most kinyilatkoztatok:

Az ágybavizelős cikk SEHOL NEM VOLT egy átlag Matula-számhoz képest (Kocsis atya!!! csak annyit mondok). Ugyan kérem!

Szóval Andrasswe egy hülye.

RoFä 2008.10.10. 10:02:35

Von Siebenbuergen 2008.10.10. 09:45:59

Más a cél és a célcsoport, szerintem a szélsőközép is elég értelmes és önálló gondolkodású kisgyerekekből áll, azaz eleve jobb, mint a kétoldali tüdőgyulladás és a kétoldali pártsajtó.

Uff.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.10. 10:07:24

De RoFä, az más volt. Akkor a papokat, a jobboldalt, meg más fikázható entitásokat figurázták ki. Komoly bőgés csak az mszppornós cikkből lett. Meg a zsidó-database-ből.

geistwald · http://geistwald.blog.hu/ 2008.10.10. 10:08:08


Vicces, hogy Andrassew Iván tizeniksz éves onlájnkodás után is ennyire hülye. Remélem, hogy a posztjában még ide is linkelt, hogy olvasókat hozzon Nácifalvára. (Ha nem tette, akkor valószínűleg azért nem, mert nem tudja, hogy kell.)

l.x. 2008.10.10. 10:13:16

A zindexes újságírás jó ideje a direkt belemenéses szabadszájúságról szól - mértékadó értelmiségi körökben gecizmusként illik nevezni az ilyesmit, ha szalonképes akar maradni az ember. Ami meglepő és mulatságos, hogy a netet naponta forgató figuráknak erre 2008. októberében sikerül csak rádöbbenniük. Ha ilyen tempóban haladnak, még számos különlegességet tartogat számukra az élet, pl. létezik már a 28.8kbs fölötti adatátvitel is.

Bandi NL 2008.10.10. 10:19:21

szerintem a Szily - silly kapcsolat megerne egy bejegyzest a szoviccblogon

bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2008.10.10. 10:21:31

"it's only words, and words are all i have, to take your heart away"

AI szájkaratéja fenomenálisan szar.

nekem volt egy ismerősöm, aki abból akart filmet csinálni, hogy leforgatja az embereket, akik kijönnek a moziból, feedback #1 címmel. aztán levetítené a feedback #1-et és a kijövő közönségből leforgatná a feedback #2-t. ahogy látom, az eredeti cikk reakciói önmagukat fogják gerjeszteni, amíg mondjuk össze nem omlik a gazdaság. mindig lesz egy reakció.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.10. 10:28:10

Hoppá, a már emlegetett szélsőközép is álló faszú indexesekről írt, ergó ők is komancsok, fúj.

szelsokozep.freeblog.hu/archives/2008/09/22/9_indexbusinesshu/

2008.10.10. 10:31:46

Az, hogy az index mocskolódik és bulvárosodik, csak annak meglepetés, aki már évekkel ezelőtt olvasta utoljára ezt a nagy látogatottságú online napilapot.

mista · http://langologitarok.blog.hu 2008.10.10. 10:37:06

igen, ahogy a szilyt ejtjük, az pont úgy hangzik, mintha angolul az, hogy hülye. valóban. viszont van ebben az országban egy másik, y nélküli szili, aki történetesen katalin és egyesek nagyon szerettek volna belőle köztársasági elnököt csinálni, ugye. most meg ezek jönnek a név humorfaktorával? pedig az sokkal viccesebb lett volna, ahogy a magyar köztársasági elnök külföldön kb bárhol megjelenik ezzel a névvel. vagy akkor még az illetékesek nem tudtak ennyire angolul?

Ron Vibbentrop 2008.10.10. 10:38:18

"Morzsinkálja magát"

Ezt a kifejezést még nem hallottam, de teccik
Fogom is használni

OftF 2008.10.10. 10:39:39

szilárdan...
nem értem a válaszod.
lehet, hogy nem értetted a kérdést.
lehet, hogy nem értettem a reakciókat.
lehet, hogy nem értették szilyt.
lehet, hogy szily sem értette Első Nagy Ferencet.
de mindez teljesen lényegtelen.
a végeredmény, hogy vannak ferencnek is rajongói, akik megvédik ha báncsák.
eg szóval sem említettem szily stílusát, részletkérdés (bár lenne épp munícióm, nekem tetszett a cikk, miként a korábbiak is. meglepett, az igaz, de inkább érdekességként)

és a lényeg nem a részletekben van itt és most, hanem a frecsegésben.
lehetne közhelyezni, hogy az kiabál akinek a háza ég, meg nyüszítenek a vesztüket érezvén satöbbi, de az demagógia lenne :-D

Google 2008.10.10. 10:43:28

Érdemes megnézni, micsoda alakok vonultak fel Gy.F. védelmére: Orosz, Buda, Andrassew, Föld S., folyt.köv.
Mindannyian halálosan komolyan veszik magukat, és ugyanilyen halálosan komolyan védik megszerzett pozícióikat is. Egy szót nem ejtenek arról, hogy ha a miniszterelnök sír, mit tegyünk mi. Zokogjunk? Mert nem tudja összeszedni a szükséges szavazatot a költségvetéséhez?
Ez már minden csak nem szórakoztató, lemondanak méltóságról, emberségről, a gyűlölet egyszerűen elvakítja őket. Érzik, ők itt és most sokat veszíthetnek.
Elveszett benne a jó tollú sajtómunkás, hát most észrevettük - így fenyegetőznek az urak. Legyen ágybavizelős, ráolvasnak.
Valaki tényleg ágybavizelős?
Gyurcsány jön, Gyurcsány megy, de mi maradunk. Maradunk a káoszban, az árok két oldalán, ahonnan ellenérzésekkel, gyanakodva figyeljük egymást.
Ég a ház, s az öregasszony fésülködik benne - csak ezt látjuk, és nem értjük.

szalmaegér 2008.10.10. 10:44:22

Szerintem nem volt szép dolog ferit bántani.
Szegény olyan szomorú volt, amikor a mikrofon elé állt.
Bár a 9 éves fiam, aki épp a tv előtt állt, mondta, hogy ez a bácsi úgy szomorú, mintha nem is lenne az.
Az anyja mondta, hogy talán azért, mert igaziból tényleg nem az.
Aztán elkapcsoltunk és néztük a barátok köztöt.
Ripacs van ott is, de legalább nem ráz tőlük a hideg.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.10.10. 10:50:10

Andrassew egy hülye.
Szily is egy hülye.
Az kettő.
Ágybavizelős Ferenc is hülye.
Király Rák is hülye.
Az ugye már négy.
Én is hülye vagyok.
Így öten vagyunk már hülyék
A többi kommentelő is hülye.
Az egész ország hülye.


Magyarország átlag IQ-ja (minő meglepetés) éppen 100.

VillonG 2008.10.10. 10:51:27

Föld S. Péter fából vaskarikája:

"Ilyen alapon azt is megírhatná bárki, hogy a Vezénylő Tábornokot minden elveszített választás után komoly pszichiátriai kezeléseknek vetették alá, s legutóbb is csak saját felelősségére engedték haza.

Ha Szily újságíró ilyet hall, rohanvást azt is megírja?

Vagy arról beszél két ember az utcán, hogy Kossuth Lajos Reinkarnációja veri az asszonyt. Nem mindig persze, csak akkor, amikor olyanja van.

Vagy... de ezt már le sem írom, hátha Szily újságírót ez is megihleti.

Nem kell mindig minden hülyeséget megírni."

Föld S.Péterből a blog írása közben "bárki" lesz és elméletileg lehúzza magát oda, ahova Szilyt helyezte. Ez egy fackalap!!! :D Legalább gondolkozna el, mielőtt valakit kritizál...

states 2008.10.10. 10:52:14

Google
Igen, az önmagáért beszél, hogy kik védik Fletó legújabb alakítását, Orosz, Andrassew, azt nem értem, hol marad Gréczy, mert vele lenne teljes a lista...

VillonG 2008.10.10. 10:53:12

Hogy az előbbi gondolatmenetemet valaki megérthesse: valaki azért lő le másvalakit, mert az önbíráskodott, és az első ezt elítéli... :)

jorgecosta 2008.10.10. 11:00:03

tótavénél mostanában tök unalmas minden, nem tudnak dobálózni a kommentelők sem, erre kitalálták szilyt, jó vitaszítóra!

ez az index _MÉDIAHEKK_!

egyébként meg tényleg tehetségtelen, gennyes senki persze, amit az is bizonyít, hogy csak 8 éve dolgozik az ország egy vezető onlájn hírportáljánál. de persze az semmi esetre sem lehet szempont a megítéléshez, hogy sokan olvassák.

szóval kirúgni (de a szóviccet még hadd vigye azé)!

Rá Dios 2008.10.10. 11:00:33

Olvasva a piszkos szájú vitát és azt gerjesztő kommenteket, eszembe jut valami, ami ideillik:

"Maguknál vannak maguk?'

M a r c e l 2008.10.10. 11:05:51

Én azt hiszem, hogy a legkönnyebb kigúnyolni a másikat. Ha Orbán sír a kamerák előtt, persze kellő óvatossággal, de őt is megvédeném. Az óvatosság abban áll, hogy elgondolkozom rajta, mennyi ebben a píár. Gyurcsánynál azt gondolom, ismerni kell az embert is, mielőtt ítélkezünk. Ha nyomon követi valaki és utánaolvasott, tudja, hogy nagyon is benne van a hasonló érzelmes megnyilvánulás. Ő ilyen ember. Emberi méltóságát neki is tisztelni kell és ha könnyet ejt ártatlan emberek halála miatt, azért elég gusztustalan dolog ilyen módon fikázni. Tudom, politika, meg minden. Divat most belerúgni. Röhögni, anyázni, "takarodjozni", stb. Szily is játssza a megmondóembert. Nagy ügy. Tizenkettő egy tucat. A kocsmában is bemondják a "tutit".

M a r c e l 2008.10.10. 11:08:18

Igen, ez médiahekk, ettől nő az olvasottság/nézettség, benyomunk pár idióta firkászt - tótawé, szily stb, akik majd a jónépet ősszecsődítik, mint a bohócok és mindenki előadja magát. A látogatottság meg az egeket verdesi, a hirdetők tejelnek...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2008.10.10. 11:10:20

Gyurcsanyt ismerjuk, Andrassewrol is tudunk, de ki a fasz az a szily?

Kiszivárgott az MSZP Keresztény Tagozat Bibliája??

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.10. 11:19:04

M a r c e l 2008.10.10. 11:08:18:
"Igen, ez médiahekk, ettől nő az olvasottság/nézettség, benyomunk pár idióta firkászt - tótawé, szily stb, akik majd a jónépet ősszecsődítik,"

Mediahekkhez kellenek kreten partnerek, akik ugranak a provokaciora.
mszp.hu/velemeny/bovebben/ha-en-szily-lehetnek

Civil Hangya Banda 2008.10.10. 11:19:49

érdekes lenne tudni, az mszp-ben pl. akadt-e akár egyetlen olyan fazon, aki szóvá tette volna (akár csak gondolatban is) gyurcsánynak, hogy feri, izé, nem tudom, de azért ennyire talán mégsem kellett volna... vagy ha már mindenképpen, akkor legalább csurig a zsebkendőt...

Redneck agenda 2008.10.10. 11:23:19

Az is hülye, aki még ma is foglalkozik ezzel az egész herélt bikasággal.

Bede Márton 2008.10.10. 11:24:36

Szily soha nem irt egyetlen betut sem a Matulara (hiszen nem utotte meg a szinvonalat). Andrassew viszont igen: matula.hu/index.php?section=article&rel=32&id=383

bocadilla 2008.10.10. 11:31:30

Péniszirigység áll az egész hátterében. Mert AI-nak már nem áll fel. Ezért írkál állófarkú újságírókról.
LOL

Bezuhov. 2008.10.10. 11:34:25

Iván ráérzet

Most már oly sokaknak jelent élvezetet az orrba szájba Fletózás, hogy az szignifikáns keresletet generált a nyettársadalomban. Csak erre reagált az Index.

szily meg csak egy x-dik ripacs (a nem kevés közül), aki jól megél ebből a termékből(GYF)
no meg láthatóan azt is szereti, ha körbenyalják, körbetapsolják :)

Rwindx 2008.10.10. 11:41:47

Bezuhov:
"Most már oly sokaknak jelent élvezetet az orrba szájba Fletózás, hogy az szignifikáns keresletet generált a nyettársadalomban."

Igen. De vajon miért van így? Nem lehet hogy azért mert már a legtöbbeknek (oldaltól függetlenül) kínos gyf?
Ha gyf olyan jó lenne, akkor ennek nem lenne piaca.

Epokit Drive 2008.10.10. 11:46:54

Kedves Szily!

Nagyjából végigröhögtem a műsort, örülök, hogy ezen a vonalon sikerült továbbvinni a kritikák kritikáját, mert Andrassew-vel és az mszp.hu tehetségtelen publicistájával kár lett volna lemenni kutyába.
Jobboldaliként persze jobbratolódásodat földrajzi jellegűnek tartom csupán, de azt az arcátlan ripacskodást, amit a miniszterelnök megengedett magának, még Szabózé kollégád személyes terének csorbítása árán is szükséges volt helyretenni, és köszönöm a szókimondásod, valamint azt a tökéletes párhuzamot, amit az a tragikus aug. 20-i tűzijáték jelent, amikor persze senki nem sírt, és senki nem mondott le hat halott után sem.

Bezuhov. 2008.10.10. 11:53:12

Rwindx 2008.10.10. 11:41:47

Egy majom a majomketrcben önmagában is élvezetes. De a majomketrecen kívülről ugráló nézelődők, akik "Nézd már a hülye majmot!" -t ordibálnak az még viccesebb.

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2008.10.10. 11:59:30

Pedig ez a Föld S. Péter régen néha vicceseket is írt.

Google 2008.10.10. 12:05:06

Andrassewnek a Matula-beli cikke (ha nem vicc) olyan, mint egy másodikosnak az élménybeszámolója, na jó, ötödikesnek.
Minden jó volt, minden szép volt, nekem ez tetszett, az meg nem tetszett, a tanítónénit pedig nem szeretem. Vén bánya és a szőlőben lakik.

Rwindx 2008.10.10. 12:10:07

Bezuhov:
Igen, de a nézelődők egy idő után hazamennek, a majom pedig majom marad a ketrecében aki éjszaka is vicces dolgokat csinál amikor senki sem látja. A nézelődők pedig otthon is nevetni fognak a majmon, visszagondolva az élményre, nézegetve a képeket.

Egyébként ez nem cáfolja azt amit írtam :)
Ugyanis ha a majom nem lenne írtó vicces, akkor kutya sem mondaná: "Nézd már a hülye majmot!".

lopici_gaspar 2008.10.10. 12:11:30

"szily az index kiszel tundeje"

Google 2008.10.10. 12:15:36

Marcel,

könnyű így azt mondani, ha Orbán sírt volna, őt is ...
Egy a bökkenő: nem ő sírt.
A ha-t és Orbánt innen nyugodtan ki lehetne hagyni, de mégsem lehet, mert róla szól a Gyurcsány-fanok minden sora. Nem emlékszem arra, hogy valaha megvédték volna, a támadások mellett erre nem maradt idejük. Pedig védték volna.
States, Gréczy a blogjában vitézkedik, a stop.hu-n; ő is támadva védi a főnököt.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.10.10. 12:21:27

lopici_gaspar a kommentelők Gazsi bácsija

Ez sem nem humoros, sem nem értelmes.

Pont, mint


lótetű!

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.10.10. 12:23:05

Google, az hogy most néhány balos blogger hülyét csinál magából, még nem jelenti azt, hogy


az ország IQ-ja 100

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.10. 12:35:15

Google, szerinted Iván barátunk írt a matulába? Ugye nem. Meg Ariel Sharon? Nem voltál rendszeres matula olvasó, ez látszik.

Komment Elek 2008.10.10. 12:48:46

Témától függetlenül, de ahhoz kapcsolódva. Most látom hogy a Föld S. Péter nem is egy, a szárnyait ovatósan borzolgató, nyelvét a vezető székekben ülő seggek felé hegyező huszonéves. Pedig "silly" cikke engem erre enged következtetni. Minden mondatában tagolt, sekélyes kreativitást is csak imitáló, iskolás fogalmazás. Akkor is csak jóindulattal tudnék hármast adni ha az apukája téeszes pártitkár volna a faluban, nekem meg épp a háztájimban dolgozna a szövetkezeti traktor.

play_off 2008.10.10. 12:51:08

" Julius Frey 2008.10.10. 09:15:26
Kérem Gyurcsány Ferencet, hogy adjon már valami stallumot a párt bundásszájú öklének!
Nekem arra áll fel, amikor elképzelem, hogy egy gojmotoros betűri iván bácsi bozontos buciját a bőrnadrágja sliccébe. Most akkkor perverz-e vagyok?"

: - )))))) De rég röhögtem ilyen jó!
Grtula Julius!

Komment Elek 2008.10.10. 12:53:10

A gojmotorosok bírják a mettált.

Komment Elek 2008.10.10. 13:01:26

Vajon érdekükben állhatott e a bankoknak mesterségesen generálni egy ilyen, jelenlegi pénzügyi krízist? Ugyanis az elmúlt 5 év mesébe illő hitelkunstrukcióinak egyik lehetőségeként nyilván számításba vehető volt egyfajta, a mostanihoz hasonló jelenség.

Google 2008.10.10. 13:32:50

Őrnagy, őrnagy,
leleplezett.
Tényleg kevés Matulát olvastam, de többet képzeltem róla.
Többet, mint hogy ilyen A.I. (nem Amnesty International)jellegű írások tárháza lett volna. Mondja, hogy több volt, hogy jobb volt!

Szilynek a kabátja színe sem áll jól, nem előnyös, snassz narancs.
A mai világban a munkaruha inkább legyen vörös. Mint a buli színe.

lopici_gaspar 2008.10.10. 13:56:00

szily!

remelem olvastad itt az index fooldalan(ahol te is megjelensz), hogy kiszel tunde eppen leendo gyermekenek keres apajeloltet!? te remekbe b...szabott alany lennel neki. :DDDD

Google 2008.10.10. 14:13:19

De csúf személyeskedés, és mindez egy Zokogó Majom miatt!
Miközben minden értelemben tombol a válság.

lOc (a pasztafáriánus) 2008.10.10. 14:40:04

Nagy játékos ez a Fletó. Eljátssza a hattyú halálát, aztán a népek meg egymást szidják miatta. Persze aki bevette azt a pityogást az az a népréteg lehet akinek a Barátok közt/Jóban rosszban páros is szórakoztató tud lenni. A színészi teljesítmény mindhárom esetben azonos mélyen található.

neménvagyok 2008.10.10. 15:08:30

Örüjjé Szily, soha többé nem fog veled ennyit foglalkozni senki. A negatív reklám is reklám, kérdezd csak meg Kiszel Tüncit. :o))

Lord_Cica (törölt) 2008.10.10. 15:24:40

Ez nem médiahekk. Gyurcsánynak tényleg le kéne mondani, az ő érdekében. Már teljesen tönkrement szegény. Jajj lehet hogy jobbra tolódtam, hol a csizmám.

Lord_Cica (törölt) 2008.10.10. 15:29:55

A Hannibal Lektűr-attitűd · hannibal.blog.hu 2008.10.10. 12:23:05
"Google, az hogy most néhány balos blogger hülyét csinál magából, még nem jelenti azt, hogy
az ország IQ-ja 100"

Az ország IQ-ja mindig, mindenhol 100 :) Az a definíciója az eredményének, hogy átlaga 100 és a szórása 15. Mármint annál a csoportnál amire beállították/bemérték. Más csoport nem mérhető vele. Ezért van az hogy különböző nyelvű/kultúrájú országokat nem lehet összehasonlítani IQ alapján, mert minden országon belül 100 az átlag.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.10. 15:49:57

Maga nem érti az iróniát Google. A.I. féle kétes alakok soha sem mozogtak a matula környékén.

Google 2008.10.10. 16:31:07

De, azt hiszem, értem.
Azért írtam azt, hogy Bede viccelhetett a beidézett Matulás A.I. cikkel.
De igaza van, Őrnagy de Őrnagy úr, magyarázkodom. Mindenkivel előfordulhat ez, az. Velem is.

laciba42 2008.10.10. 16:49:55

Szilyke semmi más csak egy jobbrahuzó modernkedő svábbogár. Ebböl a fajtából dőgivel volt a kuruc infón, Leképezi a mai magyar , modern polgári jobboldalt. Mostani teljesitménye egyenlö a nullával ,Nem értem hogyan irhatott ez a valaki a Narancsba.

Lord_Cica (törölt) 2008.10.10. 17:04:12

laciba42 2008.10.10. 16:49:55

Olvassa el ezt: hu.wikipedia.org/wiki/Ir%C3%B3nia

És utána nézze meg újra a videót.

Lore 2008.10.10. 17:08:46

Hm, egyre gázabb így dolog. Azt hitte Laci jó lesz neki és csodálkozik, hogy támadják? Most meg visszavág, Bayer is szokott még kapálózni, de már fulladozik ő is, veled is ez lesz. Amúgy a feltűnési kór, amiben szenvedsz, meghozta 'sikerét', ' élvezd ki!'

Lore 2008.10.10. 17:11:37

hm, bemásolni az ironia fogalmát, hűűű (taps.) pfff

Lord_Cica (törölt) 2008.10.10. 17:15:21

Béka 2008.10.10. 17:11:37

Sajnos szükséges. Mellesleg olyanok támadják, akiket senki sem olvas, senki sem hallgat. Nem úgy tűnik mintha fulladozna.

Google 2008.10.10. 17:20:36

Hiába ismételgetik, semmi köze egymáshoz a kurucnak és a Zindexnek.
De jól esik nekik, hát mondogatják.Egy kuruccal több, vagy kevesebb, mi az nekik.

Egy székely népmesében találtam, a "kurucosan járni" kifejezést. Azt jelenti, pórul jár, rossz vége lesz a dolognak.

Lore 2008.10.10. 17:24:00

Felőlem nyalogathatod a lába nyomát. Szerintem az is 'támadhatja', akit nem ismernek, miért hírnév vagy valami fos írás kell az indexen ahhoz, hogy vélemény mondjanak Szilyről? Szólásszabadság van, ezzel élnek, mint ahogy Lacikánk is élet vele.

Amúgy lehet néha a másik véleménybe is igazság, vonatbalesetet felhasználni arra, hogy gyurcsányozzunk valljuk be nem szép dolog. Másnap kamera előtt ripacskodni, elég gáz.

Más véleményen vagyunk, én elfogadom, de azért szentté ne avassuk már.

Google 2008.10.10. 17:36:33

Hú, ahhoz, hogy szentté avathassuk, először boldoggá kell nyilvánítanunk őt.
Kellenek még a csodák is, szóval addig amíg, még halászhat egy sort.
A vonatbalesetet mellesleg más használta fel.
Helyettük,azt a a vonalat sem erőltetném, az hatotta meg, hogy egy szoci képviselő is a vonaton volt.
Még úgy tűnne, csak a szoci ember.
Vettük észre, de azért mégis.

Lore 2008.10.10. 17:41:36

Google,.... csak a Gyurcsány használt fel a balesetet, senki más... aha,' okos '. Egyoldalú gondolkodás... de azt gonoldsz, amit akarsz, felőlem.

Lord_Cica (törölt) 2008.10.10. 18:17:12

Béka 2008.10.10. 17:41:36

Igen, a Gyurcsány. Szily csak annyiban érintette az esetet, hogy Gyurcsány akkor csinálta a műsort, amikor arról nyilatkozott. Nagyon átlátszó csúsztatás volt ez az MSZP közeli médiától.

Béka 2008.10.10. 17:24:00

Egy szóval sem mondtam, hogy nem támadhatják. Csak azt mondtam, hogy még csak nem is szarnak rájuk, mert egyrészt debilek, másrészt pártközeliek.

Avenarius 2008.10.10. 22:39:06

ebben a pillanatban jöttem rá, hogy az elfogult kommunistákat jobban utálom, mint az agyhalott nácikat.
és mindezt dzsungellakó 9:09-es kommentje érte el. köszönöm.

tomika 2008.10.10. 23:20:58

szeretnék gratulálni a megfelelő technikai gárdáknak, hogy sikerült online tolódni, még sok ilyen tolódást kívánok minden gondolkodni hajlandó és nevetni szerető kitartársunknak, hogy a konyhanyelvből emeljek ide egy wassas képzavart, vagy akármit,
hajrá Laci, hajrá magyarok, bucóra tolódni! ha idézhetek Vektor következő beszédéből

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2008.10.11. 01:11:10

Már az eredeti is kötelező magas labdás akció volt, de, hogy egy Andrasew + MSZP.hu ezt még tovább tetézik bónuszként az tényelg hihetetlen.

GyF ordító álszentségét, a halottak gyalázását azért, hogy elfedjék a volt POSTA vezér 2. balhéját a cangatender után, illetve, hogy a helyée kerüljön a nagy pénzgyűjtő Puch a MÁV-nál. amit véletlenül pont most dobtak meg 100 Mrd-al (lásd hírszerző Tallián cikke) csak így lehetett hitelesen, és szükségesen lereagáni.

Szily !

Én beraknán mindkét sztorit, hogy a megtévedtek is érsék, hogy a nagy bőgés közben azért lendületesn nyúlják az országot, ami után végképp hiteltelen minden fényezés.

Amúgy azt nem értem, hogy TWÁ, mint régi nagy kritikusa a megjátszásnak és koorupció hajtotta demokráciának, miért nem ejtett egyik témáról sem egy szót sem ? Felosztottátok az oldalakat ?
Lesz esetleg egy death match köztetek szintén élőben ? Tényleg érdekelnek !

Joschka Fischer (törölt) 2008.10.19. 18:20:38

39. FSP
2008. 10. 09. 9:55

Csillagjáró, soha nem dolgoztam megrendelésre. Soha nem voltam pártkatona. Véleményem van. Gyurcsány alakításától sem vagyok oda, Szilytől viszont még hányni sincs kedvem. Szily írt megrendelésre, Szily a pártkatona.

106. FSP
2008. 10. 10. 14:45

Beindultak Szily-Pelikánék.
szily.blog.hu/2008/10/10/allo_farokkal_irnak_az_index_nacijai
Szerintem meghülyültek. Többet vártam tőlük.

:-DDDDD

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.11.25. 09:50:54

Szily a múltkori nácitalálkozón nem voltál ott. Most ezt mire véljem? Kezdesz balra tolódni? Nem lesz ez így jó :D

Föld S. Péter írásait, pedig szeretem :) Még akkor is, ha azt írja, hogy Szily :P
süti beállítások módosítása