Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Nem is tudom, mikor olvastam utoljára olyan meghökkentő és felkavaró írást a magyar sajtóban, mint György Péter "Az apám"-ja a legutóbbi ÉS-ben. (E pillanatban még nincs fönt a netes verzióban, ha kirakják, rögtön linkelem. Aki türelmetlen, vegye meg a lapot, csak emiatt is megéri, amúgy elég érdektelen szám. Update 1.: Feltették, itt elolvasható.)

Az írás arról szól, hogy az ismert esztéta, PC (mármint politikai korrektség)-lovag, tanár és Matáv-tanácsadó egy hónappal ezelőtt, 82 évesen meghalt édesapja amellett, hogy zsidó volt, a bori tábor túlélője, rajongott a Jobbikért, a Magyar Gárdért és a Kárpátia című lapért.

 

A hihetetlen határát súroló, személyes sztorit György Péter elképesztően higgadt precizitással adja elő (másképp talán nem is lehet ilyesmit). Az überasszimiláns, a zsidóságát a magyarkodás túlteljesítésével kompenzáló tudós apa igazi drámai hős, olyan nagyszabásúan és megrázóan felrajzolva, hogy azonnal helyet kapott a Nagy Irodalmi Apák klubjában, pedig nem is szépíró írta és nem is fiktív hős, hanem halálában is nagyon is valóságos ember.

Annál a résznél, amikor a halállal viaskodó apa felidézi az eltűnt osztálytársát, akivel nem is volt jóban, és akinek a nevét felnőttként nagy nyugati városok telefonkönyveiben kereste, (hiába), elkönnyeztem magam. Az viszont a legszebb, hogy György Péter a legelképesztőbbnek azt tartja édesapja politikai tevékenységéből - hiszen zárójeles felkiáltójellel (!) emeli ki - hogy egy, a Fidesznek (!) készült filmben nyilatkozott. Atyavilág, szegény Gy.P. tuti, hogy minimum kannibáloknak tekinti a fideszeseket. Nem is lenne rossz egy erős polgári kannibál középpárt a parlamentben, egyetlen monolitikus jobboldali tömb helyett.


http://hu.wikipedia.org/wiki/Philip_Roth

A bejegyzés trackback címe:

https://szily.blog.hu/api/trackback/id/tr15746548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsotykai 2008.11.03. 15:27:31

De amúgy kösz h. felhívtad rá a figyelmem, korrekt cikk, és alapból nem szoktam elolvasni az írásait :-)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.11.03. 18:22:22

egyelőre olvasatlanul: önélveboncolás?
avagy grafomániája legyőzte saját árokásós deliriumát..? :P
(ahonnan még hiányzik: arokaso.blog.hu ...de már készül)

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2008.11.03. 18:27:06

ez most jó vagy gáz, mert alapvetöen azt látom tetszik neked, de a végén kel a belerugás, amit akkor meg nem értek.
Ha tetszik mért keresel ilyen csomon olyan kákát

A. B. Normal 2008.11.03. 18:32:56

Hát azért gyépé nem véletlenül gyépé :D
"...évtizedeken át élhetett identitás nélkül." Érted? Ha nincs zsidó identitásod, NYILVÁN nincs is identitásod. Ami az öregnek volt, az NYILVÁN nem lehet az. Ki a rasszista, könyörgöm?

Gardó 2008.11.03. 19:09:44

Gempa Grill, te annyira sötét vagy. Az ember első 16 évében meghatározó a család, a kultúra, amiben felnő. Az, aki ezt feladja, az nem cserél, hanem elveszti.
Ez olyan, mintha mától kitalálnák, hogy mától nem beszélsz magyarul. Te is meg lennél keveredve. Én nem kedvelem György Péter, évekig tanultam az általa vezetett tanszéken, művelt, okos, humoros embernek tartom, de nem kedveltem soha, és nem azért mert az apja zsidó volt. GyP nagyon kellemetlen tud lenni, ennek ellenére bejártam az óráira, mert érdekelt, amit mondott.
Ez az írás kimondottan jó, minden szavát értem, úgy érzem, pontosan értem, mit akar mondani.
Szerintem György Pétertől ez egy szép, őszinte írás. Persze, hát az édesapjáról írt, aki egy szelet a 20. századból.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2008.11.03. 19:12:55

Most készült el az "Fideszes zsidó..." c. film. Ugyanaz a problem, zsidó származású fideszes honatyát a zsidók megvetik, kirekesztik, meg aztán ugyanez fordítva, jobbos fickó válik, mert a felesége, s gyermekei anyja, nem nemzeti érzelmű... ez az, dolgozzuk fel a problémát. Az hiba persze, hogy GYP még ilyenkor is uszít a fidesz ellen, mintha az egy k. nagy náci párt lenne.

Gardó 2008.11.03. 19:15:24

szerintem nem uszit a fidesz ellen, de elolvasom megint..

Rejja 2008.11.03. 19:29:05

Bizton állíthatom, hogy Gardóval, többen egyetértünk GYp-vel kapcsolatban.
Itt viszont GYP, szerintem nem uszít.

TA (törölt) 2008.11.03. 19:29:23

Biztosan ez is reális kép Pirosról és árnyalja azt a képet ahogyan és amilyennek megismerhettem, ám a palesztinok mellett (és nem a palesztin erőszak mellett) azért állt ki, mert a nácikra is emlékeztették a zsidó állam védői.. én úgy éreztem emberségből áll a gyengébb mellé.

Ha túlkompenzáló zsidó lett volna, nem a FIDESZ szakértője lesz, amikor az a pár még nem volt sehogy sem a szélsőjobbhoz köthető.. és lehetett volna MIÉPes is.. a jobbik indulásakor annak IRAK politikája fogta meg, ahogy beszégetéseinkből emlékszem..

Úgy érzem, részben önmagának magyarázza meg a fia, miért nem azonosult a zsidósággal az apja.. pedig már csak azért sem, mert a zsidó vallás istenképe túl erőszakos volt számára, később ökológiai szempontból elemezve is a világ leigázásáról szólt.. nem tudni mekkora szerepe volt a gyermekkornak, de nem lett keresztény, misztikus lett.. ez nem illik a Péter rajzolta képbe.


Árnyaltabb ez a kép, szerintem.. hirtelen ennyi jutott eszembe. Nagyon jó, derűs ember volt.. de az utolsó hónapjaiban nem beszéltünk, sajnos, csak pár sor e-mailt.

És a szélsőjobbos Sólyom Lászlót is ő javasolta..

ezt kevesen tudják.. írott nyoma már nincs sok, e-mailek, de tudjuk..

nol.hu/archivum/archiv-364428
www.vedegylet.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=422

Sokat jelentettél nekünk!

Adrian Mole 2008.11.03. 19:30:51

Ismerve Pirost, GyP ezen írása nekem egyensúlyoz az önélveboncolás és a (szép)irodalmi munka között. De fontos írás, felkavaró volt olvasnom.

TA (törölt) 2008.11.03. 19:52:17

"A két oldalt gyakran nem a jövõképük, hanem a múltról alkotott nézeteik alapján ítélik meg. Egyesek a Horthy-rendszerre nosztalgiával gondolnak, mások "fasizmusnak" nevezik. (Ami tévedés, hiszen nem volt korporatív rendszer.) Pedig a Horthy-korszaknak is sokféle arca volt. Akik szeretik, azokat kérem, olvassák el Szabó Dezsõ, Németh László, a falukutatók - Féja Géza, Jócsik Lajos, Kovács Imre, Veres Péter vagy akár a fiatal Darvas József írásait és Püski Sándor Magyar Élet könyvkiadójának többi régi kötetét. Megtudják ezekbõl, hogy korántsem volt akkor mindenkinek nagyszerû élete. A legfõbb rossz persze a függetlenségünk elvesztése volt: a németeknek való behódolás és annak minden következménye. Akik nem szeretik azt a rendszert: azok gondolják végig, hogy az említett írók alkothattak, dolgozhattak, megjelenhettek, s minden idegen elnyomás ellenére a magyar kultúra, a színházi élet, a zenekultúra, az irodalom élt és virágzott."

"Szívesen mondunk ki egy-egy véleményre, emberre, nézetre határozott jelzõt anélkül, hogy elemeznénk, vitába szállnánk vele. Holott a dolgok nem egyszerûen feketék vagy fehérek, és változnak is. Érvek nélkül egyszerûen dobozokba sorolunk mindenkit. Angliában a neoliberális Thatcher valaha élesen szemben állt a "baloldali" Munkáspárttal. Nálunk a thatcherista, neoliberális SZDSZ sokak szemében baloldali. Miért? Mert az MSZP-vel volt koalícióban? A politikai elveik alapján egy amerikai biztosan a republikánusokkal azonosítaná õket. Sehogyan sem értettem, hogy az MSZP és az SZDSZ miért lépett koalícióra. Amikor errõl megkérdeztem az SZDSZ egyik harcos hívét, azt a választ kaptam: "Tudod, a hatalom az jó." Nos, ez világos beszéd, így kerültek egy dobozba. De hogyan kerültek ebbe a szakszervezetek? Talán mert a hatalomból õk is részesedni akartak, az elvek régen semmivé váltak. Az MSZP miért baloldali? Mert az MSZMP utódpártja?"

"Van, aki úgy gondolja: a baloldali a kommunista, aki vallásüldözõ vagy legalábbis vallásellenes. Furcsa fintora a történelemnek, hogy az évszázadok során egyetlen jól mûködõ kommunista állam létezett, s ennek polgárai naponta misét hallgattak: a paraguayi jezsuita államra gondolok. Az úgynevezett baloldaliak azokat nevezik (szélsõ)jobboldalinak, akik kirekesztenek egyes nemzetiségeket, kisebbségeket. Nos, akkor igencsak szélsõjobboldali volt a szovjet rendszer, amelyik lengyel katonatiszteket lõtt tarkón, aztán bíróság elé állított, elhurcolt, kivégzett zsidókat, krími tatárokat, letteket, s még hosszú a sor. A jobboldal - mondják elítélõen - nacionalista. Nem értem, hogy miért baj, ha valamely mozgalom szabadságot, új szabadságjogokat követel az elnyomott nemzeti kisebbségek, a korzikaiak, a tibetiek, a harmadik világbeli törzsi népek vagy a csángó magyarok számára? Ezek az amerikai szóhasználat szerint már nemcsak egyszerûen nacionalisták, hanem rendszerint "ultranacionalisták".

Hol helyezzem el a zöldeket? Egyesek szerint a zöldek balról jöttek, baloldaliak. Luc Ferry francia író viszont Az új rend, az ökológia címû könyvében jobboldaliaknak, nácibarátoknak nevezi õket - mert Hitler idején Németországban határozott természetvédelmi törvények, szabályozások voltak. Petra Kelly, a német Zöld Párt egyik alapítója mondta: "Nem vagyunk sem balra, sem jobbra: elöl vagyunk." A zöldek (ameddig hatalomra nem kerülnek) közvetlen, részvételi demokráciát akarnak, konzervatívok, mert meg akarják õrizni a természeti forrásokból és hagyományokból, amit még lehet, és inkább baloldali jellegû, polgári engedetlenségi, a népbõl, a lakosságból eredõ szervezeteket alkotnak."

www.freeweb.hu/ujsagcikkek/1999/magyarnemzet/MN1170.html

www.greenfo.hu/fotok/nagy/1797.jpg

György Péter azt hiszem a saját lelki békéjét keresi.. tudom milyen elveszíteni egy szülőt, megértem. De a Piros írásaiból kirajzolódó kép mégis inkább egy szabadon, kategóriáktól függetlenedni képes gondolkodóé, mint egy öngyűlölő asszimilálódni vágyó zsidóé, nem vitatva a múlt jelentőségét.. valóban "könnyeden" beszélt a bori táborról, talán feledni akarta, bár mintha arról is beszélt volna, hogy volt amikor majdnem meghalt. A H. rendszert sem színezi ki az idézetben feketére vagy fehérre.. talán képes volt árnyalatokat is látni, a fiával ellentétben.

Gift 2008.11.03. 19:55:30

gardó! nem az a sötét aki egyből üt és utána zöldségeket beszél? azon kívül, hogy megtudhattuk, hogy évekig jártál gy.p.-hez, mondtál valami olyat ami alátámasztaná gempa grill sötétségét? amit kérdésével sugallt, azt a sötétezésen kívül valami értelmessel is sikerült megválaszolnod?
nem unalmas már ez az identitását vesztett "öngyűlölő zsidó" szöveg? 82 mínusz 16 év alatt nem találta az identitását ez a kiváló ember? nem lehet, hogy a fia jár tévúton? lehet, hogy a világ, az ország dolgait nem egy önkéntes gettó hübriszéből kéne megítélni? biztos, hogy aki zsidó létére náciközelinek ítéli izrael állam némely ténykedését, aki nem csak a "baloldalba" betonozva képzeli a zsidóság helyét, az elveszett ember? a gazdaszervezet immuntevékenységének olyan jelenségei, mint a jobbik, biztos, hogy azonnal nácigyilkosgazemberverjükagyon szörnyűségek?

La_Fayette (törölt) 2008.11.03. 20:02:05

Kedves Szily!

Félreértetted a mondatot a Fideszes filmmel kapcsolatban, amiben György Péter édesapja nyilatkozott. Nem az döbbenti meg ugyanis, hogy édesapja a Fidesz egyik filmjében Pesty Lászlónak nyilatkozik, hanem az, hogy miről:

"Pesty László kamerája előtt úgy fogalmazott, hogy a médiában való túlreprezentáltságuk miatt a zsidók némi önmérsékletről tehetnének tanúbizonyságot."

Ez pedig valóban megdöbbentő. Hogy kerül egy ilyen nyilatkozat a Fidesz egyik filmjébe (ennek szól a zárójeles felkiáltójel)? Hogy kerül egyáltalán elő ez a téma? Egy olyan országban, ahol már volt rá példa, nem is oly rég, hogy ezt az önmérsékletet nem bízták rá a "zsidókra", gondoskodtak róla, hogy korlátozva legyenek "ők". Ráadásul egy zsidóval mondatják ki, György Péter fiával. Ennek az aktusnak az értékelését rád bízom.

Egyébként ezen a szinten már a 30-as években túl voltak egyesek. Fejtő írja meg, hogy a Szép Szót támadták azért, mert túl sok zsidó írót közöl. Javasolta is (Fejtő a zsidó) (a keresztény) József Attilának, hogy ne adjunk erre a támadásra alapot, legyünk kiegyensúlyozottak (faji alapon mármint). József Attila nem is akarta érteni ezt a logikát, illetve nagyon is értette (mi az, hogy túl sok zsidó? mennyi a kevés? mennyi a pont jó?), ezért annyit felelt, hogy ő felel a lap tartalmáért, irodalmilag mármint, őt pedig nem érdekli, hogy egy írást milyen származású ember írt, csak az, hogy jó-e vagy nem. A Szép Szó tehát továbbra sem volt faji alapon kiegyensúlyozott, csak esztétikailag. Érdekes, hogy Fejtő évtizedekkel később, amikor ezt leírta is úgy gondolta, neki volt igaza. Szerintem pedig József Attilának.

La_Fayette (törölt) 2008.11.03. 20:04:26

Bocs, György Péter apjával. Fáradt vagyok :)

Gardó 2008.11.03. 20:05:30

Gift! sok olyan emberrel találkoztam már, aki nem beszélhetett az anyanyelvén, nem ismerhette be származását, nem énekelhett, olvashatott azon a nyelven, amit a szocializáció első ajándéka volt. Nem minden fekete és fehér, az elnyomott identitást nem cseréli fel másik. Ha kicsit belegondolsz, megérted. Az én magyar keresztény nagyszüleim évtizedekig dolgoztak bányában, gyárban, irodában, a nagyanyámból városi nő lett, kendő a fején soha nem volt, és csak magassarkuban jár. De amikor leül a nap végén, eszébe jutnak az elkobzott földek, a tarló, miegymás. Elvették tőle, máshogy élt, megszokta, de nem lett más.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2008.11.03. 20:07:22

Kontextus! Azért megnézném, milyen összefüggésben hangzott el ez a kijelentés. Mindenesetre tényleg gáz.

RoFä 2008.11.03. 20:08:36

Durva. De engem semmi esetre nem lepett meg, személyes okokból és olvasmányélmények alapján sem.

Szily, szerintem is félreértetted a fidesz mögötti felkiáltójelet...

RoFä 2008.11.03. 20:09:27

R.A.F. 2008.11.03. 20:02:05

Fejtő stratéga volt, J.A. forradalmár, ebben a vitában. Én meg nem tudok igazságot tenni.

Gift 2008.11.03. 20:10:05

nézd, gardó! nem vették el a nyelvét. nem vették el, nem rúgta le az identitását, csak másként gondolkodott arról a csoportról amiből származott. ha a magyar magyarkodik akkor hülye. ha a zsidó nem zsidólkodik akkor elveszett, identitás nélküli ember? nem vicces ez?

por 2008.11.03. 20:11:06

a papa több lett mint: zsidó. az, hogy gaiával foglalkozott, misztikus volt, a gyengébbekkel azonosult, ezekre fel kell figyelni egy romboló, "racionális", hatalomimádó (értsd akár neofasiszta) világban. amit az írásban a fia mellé kanyarít, az többet beszél róla mint az apjáról.

RoFä 2008.11.03. 20:12:13

Gift 2008.11.03. 20:10:05

Hát talán számít, hogy egy egészen picikét meg is akarták ölni.

Kimaradt a szövegből, illetve legalábbis explicite maradt ki (mert GYP szerint valószínűleg evidens kollektív tudásanyag), de: Bor az tudtommal verte halálozási rátában a bubópestist.

Gift 2008.11.03. 20:15:19

" RoFä


Hát talán számít, hogy egy egészen picikét meg is akarták ölni."

kik? a fidesz? a jobbik? mert ha nem, akkor nem értem a felvetést. ha anyámat meg akarták erőszakolni az oroszok, akkor nem olvashatok dosztojevszkijt?

Gardó 2008.11.03. 20:15:54

szerintem pont azt írja, hogy bújdosott a zsidó léte elöl.
én csak azt nem értem, hogy a többségnek a kisebbséggel szemben miért kell "többségeskednie"
amúgy szerintem nem egy dologról beszélünk. GyP apját külső körülmények vitték erre. Az én magyar identitásomat nem veszélyezteti semmi.

por 2008.11.03. 20:17:53

háborúban mindenkit meg akarnak ölni. rofa, te beszélsz rátákról, akkor leírom, hogy a harci veszteségek jóval felülmúlták a munkaszolgálatos veszteségeket. hozzátéve azt, hogy egyik sem kívánt halálnem.

RoFä 2008.11.03. 20:19:05

Gift 2008.11.03. 20:15:19

Az identitásvesztésről és az öngyűlöletről beszélek, nem a fideszről. Eredetileg erről volt szó, én meg nem akartam a hányadék napipolitikát belekeverni.

Ne legyél troll pls.

RoFä 2008.11.03. 20:22:41

por 2008.11.03. 20:17:53

Véralgebra baze, hagyjámár. A ti hulláitok, a mi hulláink. Hogy unom, kicsinyes és gusztustalan.

Annyit akartam mondani, hogy talán belejátszhatott az identitása végletes - de úgy tűnik nem teljesen sikeres - elvetésébe, hogy a származása miatt kis híján otthagyta a fogát. Erre jöttök nekem a fidesszel meg a doni halottakkal... első irreleváns, a második meg valaki más sorsában lehet releváns, ahogy például a gulág is. De ezeket összemérni, ahogy a kiskatonák szokták a farkukat... hogy is mondjam, finom társaságban szerintem nem ildomos :))

Gift 2008.11.03. 20:26:46

rofa, te nem az identitásról beszéltél hanem egy hamis identitásról, a "meg akartak ölni" identitásáról. ilyen pedig egészséges emberben nincs. és egyáltalán milyen identitást vesztett? ortodox, neológ, vallástalan zsidó identitást? az ortodox szemében identitását vesztette a neológ, a neológ ugyanezt mondja a vallástalanról. a vallástalan identitását meg az adja, hogy meg akarták ölni? mi ez? értelmes beszéd?

Gardó 2008.11.03. 20:30:08

Gift! szerinted a 2. VH alatt/után nem jogos a "meg akartak ölni" identitás?

Gift 2008.11.03. 20:32:48

gardó! szerintem nem. az egy borzalmas élmény, egy tapasztalat, ami persze elindíthat sokféle gondolatmenetet, életfilozófiát teremthet, de nem identitást. ha igen, akkor az pszichotikus.

Gift 2008.11.03. 20:34:44

Gardó! szerintem nem. egy borzalmas tapasztalás nem lehet egy identitás alapja. csak, ha pszichotikus az illető.

Gardó 2008.11.03. 20:37:08

én azért gondolom, hogy van jogosultsága, mert összegyűjtötték őket és elvitték megölni őket.

por 2008.11.03. 20:56:03

por, azt hittem nem félreérthető, a háború az háború minden emberi lény számára. a győzelem érdekében kit ezért, kit azért akartak megölni.
biztosan volt az identitásról a papának véleménye. azt nem tudtuk itt meg. hogy derűvel próbált új életet kezdeni, az szép emberi törekvés. azt hogy egy nézőpontból ő azért "dörgölözött" volna valamilyen csoporthoz, hogy magát álcázva megússzon egy lehetséges hasonló helyzetet, mint a bori: nevetséges. a papa szerintem nem volt beteges.

BandW (törölt) 2008.11.03. 21:09:58

"Az viszont a legszebb, hogy György Péter a legelképesztőbbnek azt tartja édesapja politikai tevékenységéből - hiszen zárójeles felkiáltójellel (!) emeli ki - hogy egy, a Fidesznek (!) készült filmben nyilatkozott."

Atyavilág Szily bazdmeg.
Tényleg nem tudsz magyarul leírt szöveget olvasni és értelmezni?
Olvasd el mégegyszer.

"Szorgalmas olvasója volt a szélsőjobboldalon belül is kissé ezoterikus Kárpátia című lapnak, 2007-ben egy, a Fidesz (!) számára készített videointerjújában, Pesty László kamerája előtt úgy fogalmazott, hogy a médiában való túlreprezentáltságuk miatt a zsidók némi önmérsékletről tehetnének tanúbizonyságot."

Ebben hol a faszban van benne az, hogy a "legelképesztőbbnek azt tartja édesapja politikai tevékenységéből hogy egy, a Fidesznek (!) készült filmben nyilatkozott."

A szövegből az látszik inkább, hogy "miért pünkt a fidesz".

De mindegy is, ha te a kommunizmus által fasisztává tett uccsó hülye mártír akarsz lenni, hát legyen, ámbátor kissé nevetséges az erőlködés.

BandW (törölt) 2008.11.03. 21:22:54

Ja, amit vépgül mondani akartam, az meg lemaradott.

Amiért a poszt megint szar lett, az az, hogy sikerült a leglényegtelenebb dolgot kiemelned az írásból.

"Atyavilág, szegény Gy.P. tuti, hogy minimum kannibáloknak tekinti a fideszeseket. Nem is lenne rossz egy erős polgári kannibál középpárt a parlamentben, egyetlen monolitikus jobboldali tömb helyett."

És ráadásként megfejeled egy tömény baromsággal.
Mi a faszból gondolod, hogy GY. P. tuti kannibáloknak tekinti a fideszeseket?
Mannyél vissza horgászni.
Azok a cikkek kurva jók voltak.
A politika meg neked nem nagyon megyen.
Pont azt a középszert hozod, amiből Dunát lehetne rekeszteni.

Teddypompom 2008.11.03. 22:24:11



György Péter megsértődött a történelemre.
Ráadásul azon is megsértődik, hogy a kedves papa nem sértődött meg.
Ilyennel ritkán találkozik az ember..
Mindenesetre a hozzászólásokat olvasva , szívből sajnálom, hogy nem volt módom találkozni a Vezéresztéta édesapjával.
Nagy lélek lehetett.

hamu 2008.11.03. 22:54:52

BandW

Hol üti ez meg akár a középszert?

Máriáshuncut 2008.11.03. 23:03:48

Amiről GyP ír, nagyon sok zsidó, vagy zsidó származású család számára ismert jelenség. Az én apám is a harmincas évek végén volt kamasz, református családba született, szüleiről csak később tudta meg, hogy valójában asszimiláns zsidók, amikor a zsidó-törvények korlátozásai őt is elérték. Addig úgy gondolt magára, mint baloldali népies magyarra, Németh László hívére. Mélyen a Kádár-rendszerben is minden évben keserűen emlékezett meg a trianoni békekötés napjáról. Gimnazistakén bicikli kirándulásokat tett a Felvidéken, Erdélyben, református lelkészi pályáról álmodott apró gyülekezetről valahol falun, melynek életét gonddal vezetheti. Egy napon, közölték vele, hogy bármit tesz is, ő: zsidó! Fehér munkaszolgálatos lett, miként a nagyapám is, akit szintén nem érdekelt már a zsidósága, I VH-s Nagy Vitézségi Érmére volt büszke holtáig, pedig mindketten klasszikus pesti zsidó életet éltek lipótvárosi, újlipótvárosi zsidó baráti körben, sőt inkább mikrotársadalomban. Úgy beszéltek, úgy gondolkoztak. Nehezen, de túlélték. GyP hibátlanul fogalmaz, ahogy az ő apjának sem "csak az ő története volt. Nem az ő sorsa volt, de ő élte át.", úgy történt meg az én apámmal is zsidó identitásának fel nem vétele, személyes integritásától való eltartása, amelybe - mivel ez szükségképp nehéz mutatvány volt - mind több zavaros érzelem, harag vegyült. " Életének egy bizonyos pontján nem lehetett ura a sorsának, s ezt a hosszú évtizedek alatt, mint végül megértettem, soha nem heverte ki. Ugyanúgy nem volt ura a sorsának, mint azok a százezrek, akiket zsidótörvények sora fosztott meg autonómiájuktól és méltóságuktól. A kamaszkorát determináló trauma, mint láthattam, végül átformálta egész életét, noha ennek kérlelhetetlenségét ő maga a leghevesebben visszautasította, ha épp felmerült benne, hogy miféle kényszerek alakítják sorsát." Ezek az idézett mondatok tökéletesen fedik az én megrontott sorsú apám életét is. Ő ugyan nem sodródott a szélsőjobbra soha, de az élete vezérlésétől való megfosztottság élményét dühödt akarattal ellentételezte úgy, hogy végül legfontosabb sorsfordulatát, halálát maga rendezte meg. Sokáig kerestem azt a sűrű, átláthatatlan tájat, ahová ő eltévedt, s amelynek sajátos veszélyeiről hálistennek nincsenek fogalmaim. GyP egyszerre megrendült és rezignált írása egy tükör fonákságával mutatta meg, hogy mi is történhetett ebben a húszas években szültetett zsidó nemzedékben.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2008.11.03. 23:10:37

Na most még a Fidesz (!)-nél maradva.

Az nem a Fidesz hibája, ha a papa hülyeséget beszél bele a kamerába. Nyilván nem a Fidesz tette fel a kérdést hogy "ugye hogy túl vannak reprezentálva stb.?" Szóval GYP mégiscsak csúsztat ottan, meg a "fidesz antiszemita" sugallatot adja, indokolatlanul. Bár jó lenne, a valaki látta volna azt az interjút.

por 2008.11.04. 00:39:40

elméletileg van közös platform egy zsidó származása miatt meghurcolt ember és a határon túl rekedt változatlanul elnyomott magyarok érdekében fellépő emberek között. a közös pletform a származás miatti hátrányos következmények elleni küzdelem. aki átélt ilyet, és tiszta érzelmű annak ez kézenfekvő is lehet.
gy.p. más úton jár. igazán meg sem bántották. betokosodott sztaniolos árokásó.

A. B. Normal 2008.11.04. 08:57:25

Gardó: Bocs a késői válaszért, kimaradtam az esti bunyóból. A lesötétezés valóban reflexesnek tűnik, igazából az első 1-2 komment alapján nekem nem jött le, hogy itt a többség gyépét valamiféle szakmai és erkölcsi orákulumnak tekinti. Ez aranyos, direkt nem hivatkozom az érdemi válasz nélkül maradt "A féltudású magyar elit" cikksorozatra, nyilván hősünket még véletlenül sem lehet ide sorolni páratlan magyar és idegenynyelvű szakmai tevékenysége és emberi nagysága okán.
"Az ember első 16 évében meghatározó a család, a kultúra, amiben felnő." : öööö, biztos, hogy nem 17? esetleg 15? Ez lenne az erős érv, ami bizonyítja, hogy ha egy zsidó nem zsidul ezerrel egész élete során, beleértve a pesti gyépés és tégéemes értelmiség infantilis megnyilvánulásaival való teljes azonosulást, és a kötelező szdsz-támogatást, akkor annak más nincs, és nem is lehet identitása, hanem - mondjuk ki bátran - sorstalan szegény?
Különben szerintem is érdekes és őszinte írás, ezért is olvastam el, de azért undorító is: "tükörben seggét nézi", és nem, nem árulom el kitől idéztem :)

Máriáshuncut 2008.11.05. 00:42:57

Nem, GyP nem orákulum, nem is erkölcsi fárosz. Gyarló ember, akinek gyengeségei, mert sokszor mozog nyilvánosság előtt, felnagyulva mutatkoznak. Olykor pontosan fogalmaz, olykor idegesítően elfogult. Olykor elájul önnön intellektuális nagyságától, miközben sokszor, amilyen stréber igyekezettel kukucskál ki idézett, vagy hivatkozott kedvenc szerzői háta mögül, egy a tekintélytisztelettől beszart kissrác, aki fél saját gondolatot suttogni a sötét éjszaka csendjébe. Igyekvő ember. Szorgalmas. Küzd, mindenekelőtt saját gyengeségeivel, amelyek egy részéről maga sem tudja, hogy haragszik-e rájuk, vagy éppen azokat szereti magában. Ez az írása is ilyen: tisztességre törekvő, de néha ki-kibicsaklik. Csak piciket. Ettől függetlenül jól ír le fontos dolgokat, amelyeket, ha most éppen érdekelne valakit, hogy mint fordultak vissza a nem a háború után kommunisták közé menekült, hanem valamennyi józanságot megőrző túlélő zsidók (kiknek szülei már erősen asszimilánsok voltak)gyermekei a zsidósághoz. A fajtagadó apa is szimptomatikus, de a bezsiduló fia is. Nem ők az egyetlenek, akikkel ez történt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2008.11.06. 05:47:39

Máriáshuncut!

Pontosan úgy van, ahogyan mondod. S éppen ezért nem szabadna ebből ideológiai fegyvert kovácsolni és olyan esetekben hivatkozni rá, amikor teljességgel irreleváns.

ü
bbjnick

Gift 2008.11.06. 08:52:03

jól értem máriás huncutot? fajtagadó apa? tessék? ez valami eugenikai alapon létező dolog? miben áll az apa fajtagadása? abban, hogy nem talált magának hamis identitást a holotúlélésben?
egy vallásos zsidó szerint, az már nem is zsidó aki elhagyja a vallását. az asszimiláns zsidó nem azért bizonytalan identitású, ha az, mert magyarrá vált, hanem mert vallástalanná.
ráadásul ez a "faj" dolog azért is sántít, mert maguk a zsidók kérték ki maguknak a rendszerváltás idején, mikor berendeződött a mai világ, hogy ők nem nemzeti kisebbség, hanem vallási közösség. ilyen is a jogállásuk jelenleg. tehát, ha a zsidók magukat nem tekintik nemzeti kisebbségnek, ergo magyarnak tekintik magukat, akkor mi a baj egy ateista fiúnak azzal, hogy a papa magyar identitású?
az meg már a vicc kategóriája lenne, ha nem lenne világkeserítően gyalázatos, hogy a vallástalan fiúk a holobizniszben találták meg karikaturisztikus identitásukat és ezt hatalmi erővé tették.
kérdezem én, miben áll gyépé zsidósága?

Máriáshuncut 2008.11.06. 22:28:43

abban, hogy annak tekinti magát.

Leonard Zelig 2008.11.10. 16:52:38

Most olvastam on line, eléggé meghökkentő, jó írás, személyes érintettség miatt mondhatnám (mondom) megrázónak is.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.11.18. 09:47:52

Valóban meglepően jó írás, még az sem árt neki, hogy a vita össze vissza rángatja. Nem fogom megszeretni az íróját, legfeljebb továbbra is érdekel.Mindenkinek vannak zsidó ismerősei kinek több kinek kevesebb.Pilgrim blogjában olvastam az írást, ott kommenteltem a zsidóság elképesztő töredezettségéről.Saját tapasztalataim alapján.Példa lehet az elmúlt héten "lejátszott" zsidókongresszus. Máriáshuncuttal tökéletesen egyetértek, elmondta amit mondani akartam.

Bezuhov. 2008.11.29. 14:33:04

jujj Istenem! negatív kontextusban merték megemlíteni a Fitymaszt, ezt a nagyszerű pártot. Felháborító gyalázat!