Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A csodás Olimpia étterem beindította Budapest nyálelválasztását, talán ennek köszönhető, hogy a Váci utcában megnyílt Bábel étterem provanszál lantolásra késztette a pesti kajabloggereket, köztük a Pápanőt, Chili és Vaníliát. (Nem linkelek többet, mert az ő posztja úgyis tele van hiper- illetve ugróhivatkozásokkal.) Részben a trubadúrénekek hatására Bede kollégával és Erik D'Amatóval elnéztünk a helyre, de a szájjal kéjelgés temploma helyett erősen túlárazott és módfelett túlértékelt éttermet találtunk. (A Chili és Vanília-poszt miatt abszolúte pozitív előítéletekkel érkeztem, ráadásul az ember nem szereti bevallani, ha hülyeségre tolt el 20 rugót 2 óra leforgása alatt, és mégis.) A Bábelről legutóbb Angelday írt a Plastikon, oda írtam ma egy hosszabb kommentet, ezt sütöm el most posztként, mert jó hosszú lett és hátha sikerül megóvnom pár embert a csalódástól.
* szerintem extrém erős túlzás, hogy a belső kialakítás "végtelenül igényes" lenne. Nem ízléstelen, igénytelen vagy ilyesmi, de a város, nemtom, tíz legdrágább - és ahogy József nagyon helyesen megállapította, a csúcsgasztronómiára hajtó - éttermének egyikéhez képest nekem ez kevés. Csillogó feketeség mindenütt - ez jól mehet egy luxusautószalonhoz, luxusétteremnek, a gasztronómia kifinomult szentélyének nekem ez kevés és főleg rideg. (Zárójeles kérdés, hogy ha valaki igazi csúcséttermet álmodik, hogyan választhatja helyszínnek a rettenetes asszociációkat keltő Váci utcát. De ez legyen a tulaj baja.)
* az adagok mikroszkópikussága egyszerűen tényleg túlmegy a tűréshatáron. Értem én, hogy egy csúcshelyre nem dagadni jár az ember, de az sem normális, ha egy ilyen sokfogásos vacsora végére nemhogy nem laksz jól, de enyhe teltségérzeted sincs, a fogások meg akkorák, mint a Subbacultcha szerint Szellő István pénisze. Bizonyos esetekben mire eldöntöttem volna, hogy ízlik-e, vége is volt. Hogy plasztikus - bruhaha - legyek a legtöbb tétel nincsen két normális evőkanálnyi!
* én is a magyar menüt ettem, a legtöbb fogás ugyanaz volt, mint a Józsinál. A "kocsonyázott malac főtt borjúnyelvvel, tormás lencsesalátával" szép, de abszolúte nem különleges fogás, semmi plusz, jó, de nem kiugró kocsonya LSD-bélyeg méretben, jellegtelen nyelvvel és papucsállatkányi salátával. A halászlé viszont nekem, fanatikus bajai-mohácsi-dunai halasként, gyakorló halfőző horgászként is meglepően jó élmény volt, a szemcseppentőnyi adag ugyanis majdnem képes volt hozni egy közepes Baja-környéki, otthon főzött lé szintjét. Ami nem kevés, és ez nem léha vicc a részemről, hiszen a hazai éttermek 99 százalékában képtelenek ilyesmire, budapesti menő helyek included. Érdekes kérdés, hogy adott-e hozzá az élményhez, hogy valamilyen molekuláris eljárással kihipózták, sárgává tették és kicsit meghabosították a halászlét (nem adott), illetve hogy folyami rákot is tettek bele (adott). A mikromérethez képest nagyvonalúan adagolt haltej viszont kissé nyers maradt, ami nem vált a javára. A sorbet tényleg a menüsor mélypontja volt, túl hideg, teljesen ízmentes, a molekuláris hab meg akkora sznobizmus, hogy azt csak egy kétoldalas képlettel tudnám kifejezni. A főétel (bikabélszín rókagombás marhapofa raguval) volt az egyetlen, csúcsárat kérő önjelölt csúcsétteremhez valóban méltó fogás. Tökéletes állag, kiváló nyersanyagok, olyan mártással, hogy attól sírva is fakadhat, aki az ilyesmire hajlamos. A tündéri pincércsaj elmesélte, hogy a mártást külön készítik, e célra szánt bélszínből, amit utána az ő macskája kap meg enni.
* Szóval nagyjából ennyi, itt most nyilván a kritikus vonal domborodik ki jobban, az étterem összességében azért egyáltalán nem rossz, szándéka szerint még igényes is lenne, de minden ételre kiül az El Bulli étterem titkos laboratóriumában lepárolt molekuláris izzadság, a görcsös, egy idő után feszélyesző igyekezet, hogy nagyot villantsanak. Ez nem barátja az igazán oldott gasztronómiai élvezeteknek. És a hely külön pechje, hogy nagyjából egy időben indult a hasonló profilú (menü formájában szolgáltatott sokfogásos csúcsgasztronómia) Olimpiával, ami eleve sokkal jobb nála, az ár/érték-arány pedig egyszerűen összehasonlíthatatlan. Nem beszélve arról, hogy ott milyen vicces a régi görög étteremből megmaradt környezet és a csillagok szerencsés mozgása esetén együtt ihatunk a konyhában a séffel. A Bábel főnöke gondolom részecskegyorsítóba dugja a nyelvét, ha egy kicsit le akar lazulni.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.