Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.


Az ember hajlamos arra, hogy a kommunizmust, mármint a kommunizmus alatti életet valami egynemű, szürke masszának lássa. Ez távolról persze igaz is volt, de ha közelebb hajolunk, itt-ott egészen elképesztő (elképesztően szórakoztató) zavarok keletkeztek az Erőben. Itt van például ez a klip (via Bede Márton), amin az ismert énekesnő nem félreérthető, vagy mai füllel vicces, hanem egész egyszerűen arról énekel, milyen jó dolog pszichoaktív gombát - talán légyölő galócát - fogyasztani. Illetve hogy milyen jó azzal kereskedni. Az akciódús klipben a magyar színészek színe-virága mutatja meg, mennyire mókás dolog istenesen begombázni, Garas Dezső ott horgászik, ahol víz sincs (és tényleg, a gomba a messze legszórakoztatóbb horgászdrog), Kibédi Ervin pedig trippelés közben rémarcot rajzol.

A gombázásnál egy jobb dolog létezik, ügyetlen gombázókat figyelni józanul. Jó rég történt, hogy egy rakás barátom kitalálta, kipróbálják a galócázást. Azt olvasták, hogy alkoholba kell áztatni galóca kalapját, így valahonnan szereztek gombát, majd beletették vodkába és vártak egy hetet. Az adagolásról viszont fogalmuk sem volt. Elkezdtek felesezni. Egy feles, semmi. Két feles, semmi. Három feles, részegség, de semmi extra. Vártam fél órát, de továbbra sem történt velük semmi szokatlan. Erre bosszúsan megittak még két kupicával, aztán hortyogva elaludtak, én pedig elmentem haza. Hajnali három után szólt a telefon, P. volt az a bandából, elég érthetetlenül beszélt, furcsa, gurgulázó nevetéssel kísérve, hogy azonnal jöjjek, mert "fölkergette őket a fára egy gyapjas jak". A budai társasház előkertjében még horgászmércével mérve is különös látvány fogadott. A pár évvel korábban ültetett, csenevész fasor három fácskáján egy-egy hisztérikusan vihogó horgász kapaszkodott, mint valami túlméretezett, bizarr madárcsapat. A csukló vastagságú törzsek vészesen hajladoztak alattuk, a földszinten lakó alkesz bácsi viszont, aki alattuk feküdt a fűben a félig szétrohadt, hosszú szőrű bekecsében, meg sem moccant, csak átható hangon hortyogott. Később mégis bejött, mondta P., teljesen feleslegesen.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szily.blog.hu/api/trackback/id/tr2948396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pistola 2009.02.17. 13:02:29

:)))))))))))))))) ez jólesett!

mangorlo 2009.02.17. 13:08:06

ez hihetetlen ez a video, komolyan csak neztem tagra nyilt pulillaval hahaha.

haver meselte hogy nekik ugy tanitotta a legyolozest beavatott, hogy beaztatni kalapot alkoholba, es meginni max 2 felest. na lett is belole ugy tv szereles ejszaka hogy nem volt tv a szobaban.

untitled808 2009.02.17. 13:31:27

Az a baj, hogy úgy maradtak...

sorex 2009.02.17. 13:39:04

Ez is a komenisták trükkje vót biztos...
Szerencsére ma már tilos ilyeneket csinálni. Nagy nyilvánosság előtt elkövetett drogfogyasztásra buzdítás. Kapna érte annyit legalább, mintha részegen elgázolja a gyerkedet.

átlátó 2009.02.17. 13:43:38

:) :) :) :) :)

Azért Acél elvtárs se volt mindig résen....vagy fogyasztott.

Fekete Pákó 2009.02.17. 13:47:00

végre valami normális poszt szily

mangorlo 2009.02.17. 13:56:11

engemet az erdekelne hogya ment ez at a sancdalbizottsagon?

bar azt nem meselik el benne hogy legyolo galoca vagy tragyagomba, vagy badargomba, vagy susulyka, vagy langgomba es hogy azokbol is melyik ;)

darvas · http://dtp.tumblr.com 2009.02.17. 14:03:33

40 fokos lázam van, megy a hasam, hányingerem van, világvége, gondoltam olvasok vmit a kaszás érkezése előtt, most meg fuldoklok a röhögéstől. Szily még ezt megbánod :)

Kabarészínész 2009.02.17. 14:47:01

Komoly sztori. Az angyaltrombta is csinál hasonló, fotelheggesztéssel, kézzel meszeléssel, zoknirágyújtással, távirányítóval telefonálással, szekrényben pultos kereséssel és tömény szörp ivással végződő történeteket....

Bergeroth 2009.02.17. 14:56:16

@sorex:
"Nagy nyilvánosság előtt elkövetett drogfogyasztásra buzdítás."

Hogy is van akkor azokkal az italreklámokkal?

Az évek meg a rutin 2009.02.17. 15:00:40

Besz@rok, ez óriási... De hogy vették rá a színészóriásokat a szereplésre? Kaptak egy csomó ingyengombát? A Márkuslaci a legjobb. És a végén az az össztánc... Tiszta Britney.

öreg róka (törölt) 2009.02.17. 15:04:43

Rohadt drogosok! Meg fogtok dögleni a börtönben!

Bergeroth 2009.02.17. 15:15:36

@öreg róka:
Kérlek definiáld nekem a drog szó fogalmát.

automentesnap 2009.02.17. 15:19:57

Azta!
És ki rendezte a klipet?

Káoszfej 2009.02.17. 15:20:21

@öreg róka: Gratulálok a megnyilvánulásodhoz. Néztél már körbe szerinted mennyi börtön kellene? A fővállalkozókat kellene inkább lecsukni akik körbetartozásaik miatt nem tudnak fizetni a melósnak aki beledöglik a hiteleibe. ez pedig az én véleményem.

tusuanzen 2009.02.17. 15:27:07

@öreg róka: Te meg meg fogsz dögleni csak úgy...XD

KopaszMercis 2009.02.17. 15:30:03

De regote rohogtem ilyen jot...

szily 2009.02.17. 15:37:13

Márkus László tényleg kiváló, a gyerekekkel most láttam éppen az Égigérő füvet (bruhaha), úgyhogy a gombázó Rajz János külön megfogott.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.02.17. 15:50:26

Fasza. És azt megfigyeltétek, hogy Cini 0:53 és 1:25 között mennyire hasonlít Elvishez?

magpet · http://zsemlediszno.blog.hu 2009.02.17. 16:22:54

szily: nagyon jó az írás, meg a klipp is, köszönöm! Ha már az Égigérő füvet említetted: nem tudod véletlenül, hol forgott a film? Konkrétan a ház kellene maga. ELkezdtük gyűjtögetni a legendás filmek forgatási helyszíneit (gpsgames.hu), ez is nagyon kellene! :)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.02.17. 17:06:54

Hát, ez jó szar, de legalább tényleg vicces volt! :)

Vincent70 2009.02.17. 17:08:25

Egyszer valaki számolja már össze, hányan propagálják azt ,hogy: "bebaszunk oszt szétverünk valakit", vagy a "gyújtsunk má rá öcsém, leszarom a tüdőrákot"
A pszcihedelikus szerek egyike sem, így a gomba sem erre való, amit a hülye haverjaid csináltak, de azért a szórakoztató értéke megvan.

Zombecz 2009.02.17. 19:41:06

Tetszetős bejegyzés.:-)

Amúgy Sub Bass Monster: 4 ütem?
"Dopeman"?

De azért az a szép, hogy akkor ez tényleg átment...

KiNG 2009.02.17. 19:56:47

Érdekes klip :D
A drogosok, dealerek, csempészek, termesztők pedig szépen oda kerülnek manapság, ahová valók ;)

Bergeroth 2009.02.17. 21:36:20

@The King & Kinga:
Te már itt is megpróbálsz beleokoskodni abba, amiről a leghalványabb fogalmad sincsen?
Édes istenem, mikor tanulod már meg, hogyha valamihez hozzá akarsz szólni, akkor előbb tájékozodj az adott dologgal kapcsolatban!?


Mindenki másnak mondom, aki nem érti miért írtam ezt.
Egy másik blogon, többedmagammal, 2 napon keresztül vitáztunk The King & Kinga- val, és Ő az égegyadta világon semmilyen, de tényleg szó szerint S.E.M.M.I.L.Y.E.N., konkrét érvet nem tudott felhozni arra, hogy a drog miért rossz v. miért jó.
Pl. kérdezzétek meg tőle, hogy szerinte mi az a drog. Megsúgom, soha nem fogtok választ kapni rá, vagy ha igen akkor az nem lesz több a média által szajkózott sorozatosan megbukott dogmáknál.
Nincs önálló véleménye, pedig állítólag értelmiséginek mondja magát.
Én, és még sokan mások, mostmár több hete nem kaptunk választ a neki feltett kérdéseinkre. Viszont olyan emeletes baromságokat tudott leírni, teljesen őszintén, hogy én pl. visítva és sírva röhögve olvastam végig azt, amiket ő "érveknek" nevezett. :D

(Bár, én arra tippelek, hogy Ő nem más mint egy túlfejlett és bekapcsolva hagyott csetrobot.)

KiNG 2009.02.18. 17:53:30

@Bergeroth:

Istenem, ennyire szánalmasan cinikus terelést, mellébeszélést, keresztkérdéseket már régen nem hallottam. De akkor megint.

Én meg már annyiszor, de annyiszor elmondtam az érveimet, csak értelmezni kellene őket. De ne is várjam, hogy egy drogos, drogdíler majd egyetért velem.

De elmondtam a megoldást is. Ha aaaanyira fontos és életbevágó a kábítószerkérdés, akkor tessék népszavaztatni. Tessék, tessék! Nem kell hozzá más, csak összegyűjteni 200e aláírást, mint a Seres Marcsi, bár ő a kritikust még duplaennyivel megfejelte! És mennyi is ez a 200e? Magyarország lakosságának 2, azaz kettő(!) százaléka. Bakker, demokrácia vagyunk, és kúúúrva nagy demokrácia, súlyát érzékeljük, igen jelentős. Ha nem vagytok ki 2%-an, akkor szarok rátok, és a másik 98+% is. Aztán így persze még a népszavi (jajdekiscuki) nem feltétlen érvényes, vagy főleg eredményes.

Mert ugye felhozzátok Svájcot, hogy ott, hogy ott... Bizony, ott is népszavazás volt! Ahol mellesleg - noha a heroinfüggők helyzetének könnyítéséért ment a dolog- a fű legalizálását ellenezték!

Amíg ez nincs, addig KUSS a neved. Addig tapsot érdemel mindenki, aki szigorít, aki lövet, aki elítél, aki a szerek ellen felszólal. Addig a kábszer is drágább (és mindez ám a saját hülyeségetek miatt!!!) Mert a többségért teszi, a többség érdekében cselekszik, és tudtommal demokrácia van.

Ezt kell tiszteletben tartani.

Bergeroth 2009.02.18. 18:46:20

@The King & Kinga:
"Én meg már annyiszor, de annyiszor elmondtam az érveimet, csak értelmezni kellene őket."
Soha nem mondtál még olyan érveket, amik a te saját véleményeid lettek volna. Legalábbis semmivel nem volt benne több értelmes összefüggés, mint a szokásos propagandáknál megszokott néphülyítésekben.

"De ne is várjam, hogy egy drogos, drogdíler majd egyetért velem."
Hol írtam olyat hogy az vagyok?
Ez bizony öngól.

"Bakker, demokrácia vagyunk, és kúúúrva nagy demokrácia, súlyát érzékeljük, igen jelentős."
Hmm, neked úgy tűnik, hogy itt demokrácia van? Érdekes, nekem nem.

"Amíg ez nincs, addig KUSS a neved. Addig tapsot érdemel mindenki, aki szigorít, aki lövet, aki elítél, aki a szerek ellen felszólal."
Lövet? Ne haragudj de te normális vagy? Miről beszélsz ember?
Mexikóban a "drog" elleni harcban, már több mint 6000 ember halt meg mindkét oldalon. Vállalod értük a felelősséget? Mert akkor egyetértek veled, de csakis akkor.

"Mert a többségért teszi, a többség érdekében cselekszik, és tudtommal demokrácia van.
Ezt kell tiszteletben tartani."
Te beszélsz demokráciáról és tiszteletről? Hol van abban a demokrácia, hogy nem vagy hajlandó elfogadni más beállítottságú embereket, és legszívesebben lelövetnéd őket? Hol van abban a tisztelet, hogy nem vagy elfogadni azt aki más mint te, és legszívesebben lelövetnéd őket?
Neked ezt jelenti a demokrácia? Mindenesetre érdekes hozzáállás...


Nos úgy látom, hogy még mindig nem változtál. Sajnos a butaság nem erény. Neked pedig, mint gyakorló értelmiségi, kifejezetten nagyon rosszul áll.

kovácske 2009.02.19. 19:42:23

a klipp arról szól, hogy "emberek, higyjétek el, az teljesen rendben van, hogy itt mindenki csak rosszul érezheti magát, amíg józan". diktatúrák jellemző foogása a legális narkotikumok árának alacsonyan tartása: "az állampolgár rúgjon (vagy gombázzon be) ha nem tetszik az élet, addig sincs vele probléma, majd másnapra kialussza, aztán kezdje elölről, csak ne gondolkodjon azon, miért is nem jó".
ps: nem is tudtam, hogy a zalatnay ilyen jól nézett ki.

king and kinga azt akarta mondani (csak közben elkalandozott): hogy ha népszavazás dönt a drogokról, akkor akkor az a döntés csak helyes lehet, addig viszont szerinte tilos kritizálni a fennálló szabályozást.

bergeroth: sok mindenre reagáltál (hasonló stílusban, melyet most ne is minősítsünk) king and kinga szövegéből, csak az érdemi részére (lásd előző bekezdés) nem. egyformák vagytok.

Bergeroth 2009.02.20. 00:28:55

@kovácske:
Van egy másik blog, ahol 2 napon keresztül ugyanazokat ismételgette, csak más szavakkal. A feltett kérdésekre nem akart vagy nem tudott válaszolni. Hiteles forrásból származó érveket nem tudott felmutatni.
Nem poénból írtam azt, amit.

Melyik érdemi részére gondolsz?
Ahol azt írja, hogy a "drogosok" lelövése szerinte helyes?
Ilyen kijelentésre sajnos nem lehet normálisan válaszolni.

őszecske 2009.02.20. 07:22:52

Nem semmi ez a videó!
Ezt még nem láttam soha, nem mai csirke vagyok...:)

lega 2009.02.27. 12:40:56

Zseniális. Gyöngyszem. Szocreál tudatmódosító! Hát, jobb is mint a párttagkönyv :-)
süti beállítások módosítása