Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Nem térek magamhoz. Én mindig is mondtam, hogy a majmok túlértékelt, agresszív kis szemétládák, sőt, sokakkal ellentétben én aktívan fel is léptem ellenük. Hiába volt persze, a magyar társadalom még nem érett az ilyesmire. Aztán most tessék, egyszerre két, kísértetiesen hasonló sztori robbant arról, hogy mit érdemel az a homo, aki bizalmaskodik a majmokkal. Hozzáteszem, hogy az igazi ellenség a kis- és középméretű majom (kkm), az emberszabásúakat eddig kedveltem, bár a csimpánz igazán gusztustalan külsejű állat. A két sztoriból az egyiket talán mindenki olvasta. Travis, a gazdája jó barátnőjére rátamadó, annak arcát gyakorlatilag elfogyasztó, Xanaxot szedő, depis házi csimpánz, akit tulajdonosa konyhakéssel sem tudott kicsinálni, uralja az amerikai híreket. Főleg, hogy egy rasszista hangulatú karikatúra miatt a neve Obama elnökével együtt forog.

A másik történet főszereplője a Davis házaspár, olyan fantasztikus keresztnevekkel, mint LaDonna és St. James. A minden elképzelhetőnél szörnyebben bünhődő tökfejek gyerek helyett egy Moe nevű csimpánzot neveltek otthon, több mint harminc éven át. Balfácánék mindent megúszhattak volna, ha egy 1971-es majomperben nem sikerül megakadályozniuk, hogy a vadállatok otthoni tartását szabályozó helyi törvény alapján elvegyék tőlük az akkor még fiatalkorú Moe-t.

Pechükre győztek, a végeredmény pedig az lett, hogy egy pár évvel ezelőtti, majombörtönben tett látogatásuk közben két elszabadult hím csimpánz leharapta LaDonna egy ujját, St. Jamesnek viszont megették a háromnegyed arcát és fejét, illetve minden karnál kisebb testrészét, beleértve a pöcsét is. Az Esquire-ben megjelent sztori - a pár most mesélt először az esetről - rettenetes, gusztustalan, de a maga módján lenyügöző, tele egészen fantasztikus részletekkel. Nem posztolom be ide a képet a fickó arcáról, akit érdekel, találja meg maga a 4 oldalra tördelt cikkben.

Egy kis angol nyelvű kedvcsináló annak, aki otthon szeretne majmot tartani:

LaDonna tends to St. James because he can't tend to himself. St. James, sixty-six, a former high school football star and onetime Nascar driver, is severely disabled and disfigured. There's a two-inch hole in the heel of his swollen left foot, and he is confined to a wheelchair. He has no nose, only a red, raw, exposed septum, surrounded by narrow openings. At the top are three tiny magnets designed to hold in place a crude silicone prosthesis, which is constantly falling off. His right eye is gone, replaced with glass. The skin on his face droops like candle wax because so many bones around his cheeks and eyes were broken. His mouth, which has been completely reconstructed, is stuck in a frown. On his left hand, his index, middle, and ring fingers are stumps. His right hand is much worse. He has a misshapen hunk of flesh for a thumb, which appears as if it were lumped onto his wrist with clay. His index and middle fingers are gone; his ring finger and pinkie are immobile.

Annak, aki meg merte nézni a képet: ugye, hogy szegény St. James átalakított arca mennyira hasonlít egy majoméra a Majmok bolygójából?


 

A bejegyzés trackback címe:

https://szily.blog.hu/api/trackback/id/tr27952892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.02.19. 16:07:42

És a tévéből is tiltsák ki a majmokat. Az emberszabásúakat és az emberieket is.

dex.ion 2009.02.19. 16:11:20

laci, mi ez az örökös kirohangászás a majmok ellen? attól még, h nem vízben élnek, és nem esznek pinkit, lehetnek tisztességes állatok.
az a majom, aki otthon tart...

boldiii 2009.02.19. 16:15:22

Valami majomellenes captcha is kellene, nehogy elkezdjenek blogolni a szemetek.

Bert Sels 2009.02.19. 16:20:22

hogy kikerult rogton a cimlapra, nem semmi

Ésszelteli 2009.02.19. 16:26:37

Lehet hogy az áldozat is egy Darwin rajongó volt,és most már világos,hogy az ember mennyit szelidült.Te kis ősöcske!!

Közöd?? (törölt) 2009.02.19. 16:28:16

ez a manapság divatos marhaság miatt van, hogy minden állat kedves meg jófej és védjük őket és stb.stb. pedig az igazság az, hogy a vadállatok mindig is vadállatok maradnak és egyetlen dolog amit kapcsolatba szabad velük hozni az a puskagolyó.

Koky 2009.02.19. 16:29:08

egy nőt támadott meg te gyökér. olvasd el rendesen.

jack_the_lad 2009.02.19. 16:29:58

Mi az, hogy tulertekelt kis szemetladak?
Ilyet emberek is szoktak csinalni egymassal, megsem tiltja be oket senki.
Az ember nyilvan olyan allatot tartson otthon, amivel elbir fizikailag ( ez mar kizarna pl a lovakat is akik ugyanugy kepesek megolni egy embert, es agynitom hasonlo gyakorisaggal fordul elo mint csimpanzok eseteben, szazalekos aranyban persze ).

Közöd?? (törölt) 2009.02.19. 16:30:58

@jack_the_lad: hülyeség a ló nem vadállat, régóta szelídítve van.

Deuce Bigalow 2009.02.19. 16:32:10

OFF: csak azt nem vágom, hogy ha a majmok olyan q. intelligensek, akkor miért nem szobatiszták??? vagy mi pöcsért van rajtuk mindig pelenka, amikor cirkuszi majomként vannak bemutatva??
egyébként aszem a Nat.Geo-n reklámoznak valami majmokról szólól dok.filmet, amiben úgy kezdik, hogy "hamarosan átveszik az uralmat!"
szomat, hogy már ezek is ilyen hatásvadászok!

jack_the_lad 2009.02.19. 16:32:35

attol ugyanugy kepes eltaposni valakit ha ugy tartja kedve..a majom meg szazszor ertelmesebb

jack_the_lad 2009.02.19. 16:34:46

@deuce_bigalow: kozepkorban divat volt sarokbaszarni..afrika/del amerika/azsia egyes reszein meg ma is az utcara vagy haz moge nyomjak ( egyes esetekben itthon is )

Méhenkívüli 2009.02.19. 16:41:08

Régen volt olyan, hogy szemétparasztmajmok blog.

Koky 2009.02.19. 16:42:50

@Közöd??: jah, rajtad kéne tesztelni, mennyire hatásos.... faszkalap.

forumuser 2009.02.19. 16:43:28

"ez a manapság divatos marhaság miatt van, hogy minden állat kedves meg jófej és védjük őket és stb.stb."
Nem azért szükséges védeni őket, mert kedvesek.

Az évek meg a rutin 2009.02.19. 16:53:52

Csak 17 komment és teljes a majomparádé... Tudom, szólásszabadság, de akkor is.

2009.02.19. 16:56:28

@deuce_bigalow:

Azert, mert a majmoknak zaroizom a vegbeleben, igy nem tudjak visszatartani... Nem akarat kerdese, fiziakailag keptelenek ra :)

brodaclop 2009.02.19. 17:06:47

@deuce_bigalow:

Valoszunuleg nem csak a szobatisztasag miatt van rajtuk, hanem jo esellyel azert, hogy a kisgyerekek ne kerdezzek meg, hogy anyu, mi az az ize ott a majomnak, ami olyan, mint az apue, csak ketszer akkora, no meg azert is, hogy ne alljanak le a mutatvany kozepen kiverni.

Na ezek utan mondd, hogy nem intelligensek. :)

Circus 2009.02.19. 17:07:34

Már régóta tervezem a Free Apes (Szabadítsuk fel a főemléősöket) mozgalom megindítását, azt hiszem, ez jó időpont és alkalom lenne. Beszálltok?
:)

NEM kellene egy emberhez ennyire hasonló élőlényt rabszolgaként, vagy bohócként rabságban tartani, illetve nem kell csodálkozni, ha ez a vége... Ti mit tennétek hasonló helyzetben, mint rabszolga?

Menjetek el egy állatkertbe (akár a budapestibe), és nézzetek a gorilla, vagy az orangutánok szemébe néhány percig.

Aki nem érti, mire gondolok, annak nem részletezem, aki igen, annak sem, mert utóbbiak viszont pontosan tudják, hogy mire gondolok.

Más - kutya hányszor mercangolt szét már embert? Naugye...

____ 2009.02.19. 17:08:21

mar nincs sokaig para ezekkel a rohadt vadalatokkal se'. nemsokara hatradolhetunk, szep lassan, biztosan ki lesznek irtva nyomtalanul, es amikor az allatkertbe' se lesz mar majom, mer' nincs ma egyaltalan, na akkor nem nyomorit meg ma' tobb embert. a rohadt kis szemetladaja.

na kezicsokolom.

Helmeczi Tomi 2009.02.19. 17:14:42

A St.James-es sztori elég brutál és szerintem nem is érdemelte meg ezt... úgyhogy köcsög a blogger, de naon.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.02.19. 17:19:28

Utálom a majmokat, vadállat nem való lakásba, házba, stb, de ez egy kibaszott undorító post, Szily, csalódtam benned.

Trejo 2009.02.19. 17:21:45

Aki majmok közé megy, vagy majmokkal barátkozik az megérdemli, hogy bántsák.
Ha a majmok beszélni tudnának, folyamatosan káromkodnának!

kpityu2 2009.02.19. 17:26:42

A XANAX és társai alaposan kendőzött mellékhatása az agresszióra való hajlamosítás. Elég visszakeresni az Indexen meg jelent finn vonatkozású bűncselekményeket. A tartósan szedők egy idő után elveszítik erkölcsi érzéküket, közönyössé és antiszociálissá válnak a frontális lebeny tartós károsodása miatt. Ráadásul még egy kisebb csimpánz is sokszorta erősebb egy embernél.

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2009.02.19. 17:33:17

Koky: nem arról a legújabb hírről szól a cikk, hanem egy másik, hasonló majomtámadásról.

Abindarraez 2009.02.19. 17:36:04

Aki nagymajmokat tart, az tényleg megérdemli. Az egy dolog hogy ezek a vadállatok, főként a csimpánzok, nagyon aggresszívek és sokkal erősebbek, mint bármilyen ember, de az még nagyobb gond, hogy a háziállatként tartott egyedeknek gyakran az egész családját kiirtják az orvvadászok, hogy az akkor még aranyos bébimajmot eladhassák az idiótáknak.

A témáról bővebben:
bonobohandshake.blogspot.com/2008/06/can-i-have-that-chimp-as-my-pet.html

deresedő 2009.02.19. 17:37:08

Sajnos a házikedvencként tartott vadállatok nem csak a gazdáikra vagy azok gyerekeire jelentenek veszélyt. Plánbe sűrűbben lakott környezetben.
A szabadságjogok addig érvényesek, amíg valaki ezzel más nem veszélyeztet, nem károsít.
Mi dönti el, hogy egy állat veszélyes-e? Ez más kérdés, a harci kutyákról állandó a vita. De a vadállatok minősítése azért kicsit egyértelműbb.

burian 2009.02.19. 17:43:37

Én tartok egy nagytesű majmot. Nem bánt csak néha hülyül, leül az írógép elé és csapkodja. Több száz oldalt telepüföl és közben szarral dobálódzik. Aztán, ha néha találok valami véletlenül értelmeset a "leírtak" között, akkor megjelentetem egy blogon. Jó móka.

Szily! Szily hopp! Nesze, banán.

Monthy 2009.02.19. 17:50:01

Nem a saját majmuk harapta meg őket. Ha az állatkertben megszökik két csimpi, akkor ugyanígy jártak volna.
A Hunvaldos cikk viszont jó volt.

Közöd?? (törölt) 2009.02.19. 18:07:41

a vadállatok nem emberek közé valók, ez a tanulság hiába hörögtök. csak a hülyedegeneráltak tartanak pókot kígyót majmot párducot meg ilyen szarokat

deresedő 2009.02.19. 18:12:19

Tessék szárazföldi teknőst tartani! Nem szőrőz, nem nyálaz, nem támad, nem ugat/visít/ordit/hörög, nem eszik embert.
Igaz, nem is fogad szót és sosem segít semmiben.

temető gondnok 2009.02.19. 18:15:41

@dex.ion: családtagok. Szilly majom azért gyűlöli őket, mert szeretne emberré válni. Persze nem megy.

temető gondnok 2009.02.19. 18:18:20

@kpityu2: honnan veszed, hogy "elkendőzik" a mellékhatásait? Mivel kizárólag orvosi rendelvényre lehet hozzájutni ilyesmihez, elég ha az orvos tudja. Nem véletlen, hogy antidepresszánst kizárólag receptre lehet kapni.

aachi2 2009.02.19. 18:28:41

szily,

jó nagy butaságot sikerült összefirkálnod. állításoddal szemben nem a saját majmuk támadta meg őket. utánajársz te annak amit írsz? miért kell hülyeségeket terjeszteni ? te is járhattál volna úgy mint st james.

kékféltégla 2009.02.19. 18:41:16

az "asszony" nem tudom, mióta férfi..

Roth Mano 2009.02.19. 18:49:19

szerintem cool dolog panelban csimpánzot nevelni. hogy néha elfogyasztja az ember arcát... hát istenem.

invad3r 2009.02.19. 18:49:53

A majmok lényegében nagyon buta és szőrös négerek. Négereket sem tanácsos otthon tartani, majmokat pedig egyenesen öngyilkosság.
(viccelek)

aachi2 2009.02.19. 18:53:51

NEM A SAJÁT CSIMPÁNZA TÁMADTA MEG. SZILY VEDD MÁR LE EZT A MARHASÁGOT!!!!!!!!!!!!!!

Roth Mano 2009.02.19. 18:57:20

az is megérdemli, aki ilyennek az ismerőse!

Roth Mano 2009.02.19. 18:57:58

sőt, az ismerős ismerőse is!

Roth Mano 2009.02.19. 18:59:09

az ismerős ismerőse ismerősének megkegyelmeznék, de folyamatosan monitoroznám a viselkedését.

Roth Mano 2009.02.19. 19:00:24

ha úgy látnám, hogy előjönnek az ismerős vonások, neki is leszedetném az arcát egy csimpánzzal.

-rizs- 2009.02.19. 19:11:50

Ilyen nehez idoszakban jo hir viszont, hogy allamilag fogjak irtani a szurkemokusokat Skociaban!

kovácske 2009.02.19. 19:18:03

a cikknél (ha nem számítom a linkeket), jobbak voltak a kommentek.

thyles (törölt) 2009.02.19. 19:29:58

A csimpánzokat utálom csak igazán, hányingerkeltő, gusztustalan, undorító kis férgek, ronda, agresszív, pederaszta szörnyszülöttek, náluk már csak azok rosszabbak akik bírják a kis rohadékokat.

Az orángutánok csak simán rondák.

beleszolok 2009.02.19. 19:35:20

Ember is harapta már le másik embernek az orrát, illetve arcát.

Ez a majombörtön meg milyen horror lehet már az állatoknak. Nem csoda, ha teljesen megkattantak, és megtámadták a fegyvertelen, rabtartóra hasonlítókat.

islanđer 2009.02.19. 19:45:44

megnéztem az eredetit, a 3. oldalon van az átfazonírozott arc!, szerintem előnyére vált az átalakítás, a szeme sokkal kifejezőbb, ill. teljesen egyedi lett orr nélkül.

straumann 2009.02.19. 19:46:00

"Megérdemelte a férfi, hogy leharapják az arcát"

...eszedet hol hagytad blogíró?

Trejo 2009.02.19. 20:13:36

Tudtátok, hogy a csimpánzok 3x annyi embert ölnek meg évente, mint a vízilovak?

hu.wikipedia.org/wiki/Csimp%C3%A1nz

Dr. Trebitsch 2009.02.19. 20:38:18

@Anim: Ilyen, hogy majombűnözés, márpedig nincs! Már a kifejezés használata is azt sugallja, hogy a majmok bűnözők, pedig még azt sem sikerült eddig tudományosan igazolni, hogy bizonyos típusú bűncselekmények jellemzőbbek lennének majom bűnelkövetőkre!

beleszolok 2009.02.19. 20:44:38

@Trejo: "Tudtátok, hogy a csimpánzok 3x annyi embert ölnek meg évente, mint a vízilovak?"

Én a vizilovakkal vagyok.

mefiszta 2009.02.19. 22:59:18

Ne haragudj, de szerintem nincs igazad, a házaspár története egyáltalán nem jó példa arra, hogy miért ne tartsunk otthon majmot.
Velük egyszerűen egy szörnyű baleset történt. A saját majmuk egy ujjal sem nyúlt hozzájuk soha.
Lehet, hogy tökfejek, amit csak akarsz, én akkor is sajnálom őket, attól függetlenül, hogy én sem szeretném, ha egy csimpánz ugrálna a lakásomban.

Circus 2009.02.22. 00:08:30

@thyles:
Én viszont szeretlek, drága főemlős barátom :)

thyles (törölt) 2009.03.10. 22:04:03

most pedig az emberiség kiirtására készülnek a szemét kis szőredékek, az áruló panofil média meg elhallgatja

Le az emberszabású világösszeesküvéssel!
süti beállítások módosítása