Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hadd kínozzam magam:

Bevégeztetett. Eddig kerestük-kutattuk, néha magunk is elhittük, hogy belekotnyeleskedünk, hogy a megfelelő prímszámú trombitaszó után következzen a második eljövetel, hát most itt van. Az új magyar konyha, csúfnevén nouvelle cuisine hongroise itt van közöttünk, minden nap hozzáférhető az aktuális inkarnáció - kivéve vasárnap. Takács és Csongrádi urak csodát tesznek, külön-külön, és együtt is.

Ezt nem én írtam, hanem Szindbádék, tavaly szeptember elején, de szóról szóra egyetértettem velük. Mit egyetértettem: hónapokon át lantoltam, süveget lengettem, könnyeztem és hozsannáztam, hogy itt van a legmenőbb, újító, sőt forradalmi magyar étterem, az egyszerre jó, modern és a magyar konyha, bónuszként elérhető áron és vicces környezetben. Annyira boldoggá tett maga a tudat, hogy az Olimpia létezik, hogy a hisztérikus lelkesültséghez képest kevésszer mentem el oda ténylegesen enni. Hosszabb idő után most egy hete jutottam el újra a tetthelyre. Hatan voltunk a szombati vacsorán, Imola kivételével mindenki a hatfogásos nagy ételsort ette.

Szinte ijesztő ilyet leírni, de az igazság az, hogy evés helyett inkább a majszolás, a nyammogás vagy a nyelvvel ide-oda tologatás lenne a megfelelő szó arra, amit a szájunkkal műveltünk. Az ételsor ugyanis az Olimpia korábbi színvonalához mérve pocsék, de a magyar átlaghoz viszonyítva is gyönge-semleges volt.

Nem arról van szó, hogy valamit elrontottak volna benne: az egész sor volt fantázia és lélek nélküli, néha íztelen, néha sós, és minden esetben tökéletesen érdektelen. Az is több izgalmat keltett volna, ha egy törpe Gyurcsány Ferenc csipogó hangon egy újabb reformprogramot jelent be a vajtartó mellől.

A séfek, ha ellátogatnak a konkurenciához, állítólag egyszerű sült csirkét szoktak rendelni, abból ugyanis mindennél jobban kiviláglik, milyen szakács a vendéglátónk. Na, a csirke itt is szépen jelezte a helyzetet: az enyém tökéletes állagú volt, szaftos, puha, de teljesen átsült, kívül ropogós bőrrel. Aromája ugyan nem volt rengeteg, de a szerkezeti tökéletesség elvitte a dolgot. Szegény Györgyié bezzeg véres volt a csont mellett, ráadásul egy baráti társaság, akik pár nappal előttünk jártak ott, pontosan ugyanezt a hibát tapasztalták.

A fűszerezési-konyhatechnikai malőrök mellett a felszolgálás is megsínylette a szétesést. Igazán nem vagyok az a szolgáltatásfetisiszta, aki megköveteli pincértől a hosszas elemző diskurálást az ételekről, de egy olyan helyen, ahol nincsen leírt menü, hanem menet közben derül ki, mit is kapott az ember,  legalábbis furcsa, ha a felszolgálók egyik felének fingja sincs, mit hoztak ki éppen.

Amikor a zuhanyhíradóban elterjedt, hogy a rajongók várakozásával ellentétben az idei, Molnár B. Tamás-féle alexandrás étteremguide nem adott magas pontszámot a kiadványban tavaly még nem szereplő Olimpiának, szemétséget kiáltottam. Most már világos, milyen élmény érhette a tesztelőket.

Hallomásból úgy tudom, hogy Takács séf lényegében egyedül tekeri a lantot az Olimpia konyhájában. Ha ez igaz, már teljesen érthető, hogy a hely hirtelen jött elképesztő népszerűségét képtelen volt kezelni. Fizikailag is elképzelhetetlen, hogyan lehetne ekkora vendégsereget komolyabb stáb nélkül nap mint nap jól tartani. Az Olimpia most még rettentően menő, minket a vacsora előtti délutánon felhívtak, hogy tuti megyünk-e, mert annyi a jelentkező a helyünkre. De ha így folytatják, pont ugyanolyan hamar kerülhetnek a mócsingos vájdlingba.

Update 1.: A rosszemlékű vacsorát Bede kollégával ettük végig, az ő értékelése a Plastik posztjához írott hozzászólásában olvasható. És még annyit, hogy ami még sosem történt meg az Olimpiában, most igen: több fogás egyszerűen nem fogyott el, tologattuk egymásnak a húsokat, aztán a végén általában Bede "Konyhamalac" Márton vállalta be a piszkos munkát.

A bejegyzés trackback címe:

https://szily.blog.hu/api/trackback/id/tr151020086

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: választásaink [jók.rosszak.] 2009.03.25. 16:25:47

oilmpia ismét. bár a múltkor a györgyi ráfaragott, meg a szily is megírta, hogy nem mindig kóser,  a tegnapi vacsoránk hibátlan volt, a menüsorban csak egy - közepes - mélypont volt mindkettőnknek, de nem

Trackback: választásaink [jók.rosszak.] 2009.03.25. 16:24:24

oilmpia ismét. bár a múltkor a györgyi ráfaragott, meg a szily is megírta, hogy nem mindig kóser,  a tegnapi vacsoránk hibátlan volt, a menüsorban csak 1 mélypont volt mindkettőnknek, de nem azért

Trackback: választásaink [jók.rosszak.] 2009.03.25. 16:24:01

oilmpia ismét. bár a múltkor a györgyi ráfaragott, meg a szily is megírta, hogy nem mindig kóser,  a tegnapi vacsoránk hibátlan volt, a menüsorban csak 1 mélypont volt mindkettőnknek, de nem azért

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.03.23. 13:44:08

Szomorúan hallom, de valószínűleg jól látod a probléma okát. Pici konyhán, egy séf, egy ebédeltetést még elbír, de egy csordultig tele vendéglőt, hatfogásos vacsival ezek szerint már neccesen. Nekem még csak jó tapasztalataim voltak, bízok benne, hogy túljutnak ezeken a bukkanókon, Lajos roppant mértékben elhivatott ember.
azbeszt.blog.hu/2008/12/04/olimpia_etterem_1
azbeszt.blog.hu/2009/03/06/olimpia_etterem_ebed_2

ekkerjoz 2009.03.23. 13:45:21

Pénteken jártunk így, de én adok még esélyt a javításra, azért nem forszíroztam. Hátha.

muskotály küvé 2009.03.23. 13:46:17

Nincsenek friss élményeim a helyről - de Lajos csodákra képes. De el bírom képzelni róla, hogy nem mindig egyforma színvonalon dolgozik.
Két tartalmi kérdésem/megjegyzésem lenne:
- a csirke csontja mellől némi rózsaszín/piros lé folyik, az nem baj, ha a hús maga nem totál nyers. "Rendes" magyar vendéglőben először megfőzik a csirkét és úgy sütik ki, mer' a magyar nem szereti, ha "nyers". Szóval ez megszokás kérdése (persze a konkrét csirke ismerete nélkül).
- a hely hangulátahoz hozzátartozik a "laza", mondhatni "komolytalan" kiszolgálás - nem feltétlenül csak pozitív értelemben.

apci500 2009.03.23. 13:54:38

Márc. 20-án pénteken ebédeltem ott. Minden nagyon rendben volt!

efhábé 2009.03.23. 13:59:57

@muskotály küvé: Há' nem tudom, én otthon sosem főzöm meg a csirkét, mégis átsül rendesen úgy, hogy közben nem szárad ki. Csirkét sütni nem olyan nagy mutatvány szvsz.
Ott lehet elrontani, ha kapkod az ember, ami egyszemélyes konyhánál, 6 fogásos menüsorral, sok vendéggel simán elképzelhető, sőt, biztos.

Fekete Pákó 2009.03.23. 14:40:45

szily neked jobban áll, ha Uj Péter faszát szopod (átvitt vagy valós értelemben egyaránt)

gastro vazze 2009.03.23. 14:44:15

én úgy tudtam, hogy a húsleves a szakácsmérő kaja...ott azért tudni is kell, nem csak a csirke minősége a mérvadó:)

Amby · http://amby.hu 2009.03.23. 14:44:37

Kicsit szégyenlem magam, de én örülök, hogy leírásra kerül az Olimpia árnyoldala is.

Kétszer jártunk ott (külföldi barátokkal, aztán osztálytalálkozón) és bár a kaja rendben volt, alapvetően a kiszolgálás vette el a kedvünket mindentől.

Első alkalommal egy agyonerőltetett pacal (amire többször rámondtuk, hogy utáljuk, mégis hozott belőle kóstolót, majd kiszámlázta), második alkalommal pedig a "külön nem lehet számolni fogyasztást, csak egybe" és a van szörp, Unicum és bor felkészültség csapta ki a biztosítékot.

Ennek ellenére jó ötletnek tartom az Olimpiát és remélem fennmarad - de lehet, hogy tényleg túl sok lett a sztárolás. Mi eddig csak a pincéren éreztük, hogy elhitte, nagyobb ember, mint a vendég.

Gregor Elmarsson 2009.03.23. 15:08:44

Múlt szerdán voltam először az Olimpiában, a hasát szintén tisztelve kedvelő cimborámmal. Ez volt az első látogatásunk a helyen, és amellett, hogy kissé le lettünk szúrva, amiért 19 óra előtt 2 perccel be mertük tenni a lábunkat a szentélybe, más rossz élmény nem ért minket. Sőt.

Igaz, hogy a hat fogás során (amiből valójában hét lett a végére) nem volt "egyenszilárdságú" a konyha teljesítménye, de az erős jó színvonal alá egyszer sem ment, és voltak egészen kiemelkedő pillanatai. Komoly gasztro-sokként ért például a kacsamáj, amitől szinte sírni tudtam volna, annyira hihetetlenül jó volt. Tényleg ritka pillanat volt, egyszerűen azt éreztem, hogy felrobbannak az ízlelőbimbók a nyelvemen. A pincérek kedvesek, udvariasak voltak, pálinka- és borjavaslataik pedig maradéktalanul helytállónak bizonyultak.

Lehet, hogy csak szerencsénk volt, mindenesetre hamarosan újra megyünk. Remélem, ismét jó napot fogunk ki...

lorien · http://lorien.blog.hu 2009.03.23. 15:26:31

Étterembe nem azért járunk, hogy orosz rulettet játszunk. Olyan csak nálunk lehetséges, hogy az egyik vendég kiválót ételt kap, a másik pedig ehetetlent. Nonszensz...

muskotály küvé 2009.03.23. 15:30:01

@efhábé: mondom még egyszer, nem biztos hogy baj, ha rózsaszín a csirke belseje. Bizonyos mértékig pont az a jó. A kacsamellnél, marhánál sokan elfogadják ezt, a véres csirkétől hanyatt vágják magukat - nem biztos, hogy a szakács hibája. De elmehetsz megmutatni a Lajosnak, hogy kell csirkét sütni.

szily 2009.03.23. 15:38:50

@muskotály küvé: Sajnos nem a csirkén múlott az este. Mondom ezt abszolúte rajongóként. Pozitív előítéletekkel és várakozással telve mentem oda, barátokkal, de pórul jártunk.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.03.23. 15:50:36

@muskotály küvé: a csirkét nem lehet rozéra sütni. Szaftos maradhat, de ez már egy másik kategória.

@Gregor Elmarsson: a kacsamáj engem is levett a lábamról, egyszerűen hihetetlen (mélységű és minőségű) íze volt.

muskotály küvé 2009.03.23. 16:24:13

@Before: na jó, kicsit rozés levűre.

muskotály küvé 2009.03.23. 16:25:40

@szily: Te voltál ott :)
Lehet, hogy Lajoshoz szerencse is kell.

erőmű 2009.03.23. 17:00:42

Tulajdonképpen szörnyen elégedett vagyok, hogy az mindentudó indexes gasztro- és borsznobok végre eltűnnek az Olimpiából. Járjanak csak a Molnár B. féle csúcsétterembe: a Costes-ba!

Uff

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.03.23. 17:05:08

A csirke nem annyira, inkább a húsleves a szakácsok közkedvelt tesztkajája. Legalábbis Magyarországon, több szakács egybehangzó állítása alapján. A húsleves íz, állag, szín, hőmérséklet, az alkatrészek minősége, íze, állaga, stb., stb. többet mond el egy szuszra a szakácsról, mint egy csirkecomb.

erőmű 2009.03.23. 17:08:08

És az év gasztrodrámája szerintem az lesz, hogy a pletyók szerint az új Bor- és Étteremkalauzban a Costes nyer...

S.O.S.

mrssolis 2009.03.23. 17:56:54

Lajoshoz mindig is szerencse kellett. Már Badacsonyban is úgy volt, hogy voltak szuper napjai, amikor sírtunk a gyönyörtől, volt amikor meg alig lehetett megenni a kajáját.

Új Nick 2009.03.23. 18:11:46

nem akarok beleszólni, de én madarakat a hölgyrokonoknál szoktam enni nagy számban. Miért nem esztek húst, ha már nem vega kaját?

szily 2009.03.23. 19:31:31

@erőmű: Kik a mindentudó indexes gasztro- és borsznobok?

szily 2009.03.23. 19:32:49

@ekkerjoz: Mi szombaton voltunk, eszerint a szinuszhullám aljánál jártunk ott mind2en.

Petibá 2009.03.23. 21:48:31

izéééé... khm... az a véleményem, hogy ez egy cseppet túlméretezett tónus Szilytől(nem először és habitusát ismerve nem utoljára). Takács Lajos vitathatatlan géniusza a mai magyar konyhaművészetnek, ergo "bénának" titulálni több, mint "szakmai" merészség olyas valakitől, aki csak ugatja a gasztronómiát, legfeljebb lúzer júzer ebben a témában. Azt javaslom, hogy Szily jobb, ha kissé visszafogja magát, mert nincs mire ekkora szájjal lennie. "Mondhatta volna szebben, kis lovag..."
Az viszont tény, hogy az Olimpia étterem már a nyitásnál is jellemzően lassú kiszolgálásával tüntetett: például már tavaly ősszel is egy vacsora 5 órát tartott Lajoskánál. Az más kérdés, hogy élmény volt minden falat, de kibírhatatlanul fárasztó volt 5 órát ücsörögni mindezért. Viszont ha nem készült ki Lajos ebben a számára túlfeszített hajtásban, akkor olyan ételeket kaptunk, ami bénára verte a hazai mezőnyt.(Tisztelet a legfeljebb két kézen megszámolható kivételeknek) Vagyis egyértelmű volt már a nyitáskor, hogy Takács Lajoshoz annak érdemes menni, aki képes ezt elviselni és tudomásul veszi, hogy nála a kimerültség okán(akkor is és azóta is egyedül csinál mindent a konyhában) nem folyamatos a színvonal. Aki nem vak, annak a belépéskor kiderül mindez. Amennyiben ennek ellenére vállalja a következményeket, akkor marad, ha nem, akkor(hál' Istennek) lehet menni máshová. Bíró Lajosnál például garantált a színvonal, mert van tőke, hogy a színvonalat, amit képvisel a többi konyhai dolgozó is átvehesse, így a séf alkotó fantáziája nem merül ki a kulimunkában. Takács Lajosnak nincs ilyen háttere. Félreértés ne essék: ettől még Bíró Lajos és Takács Lajos két zseniális szakács, akire büszke lehet a hazai gasztronómia. Üzletileg nem ugyan az a színvonal, de konyhai képességekben nincs difi.
Vagyis az Olimpia étterem nem béna, csak túldimenzionált, üzletileg rosszul felmért vállalkozás, mert Takács Lajosék nem gondoltak arra, hogy ekkora karriert fut be az étterem ilyen rövid idő alatt és ilyen színvonalat egyedül úgy látszik ő nem képes fenntartani. Rosszul mérte fel a saját erőforrásait. De nem béna. Nagyon nem.

bukott madonna, nagy didikkel 2009.03.23. 23:09:10

Komolyan mondjátok, hogy Pelé hétfőn négy gólt rúg, kedden meg csak kettőt, tehát egy lábatlan béna nyúl, aki a cipőfűzőjét sem tudja bekötni? Telehisztiztétek a virtuális valóságot, hogy az Olimpiában sírni kell a májtól, de amikor mindenki a máj fölött könnyezett, és túl trendi hely lett, akkor már azt diktálja a sznobériátok, hogy rúgjatok egyet abba, amit ti hype-oltatok föl.
Sipákoltok, hogy lassúak, de az meg sem fordul a fejetekben, hogy ha 5-6 fogást (ami az amuse-ökkel együtt 8-9) másfél óra alatt tolna a Takács Lajos a fejetekbe, akkor mindenki holtan távozna.
Olasz meló, a kóstolót nem számlázzák ki, amit a rendelt fogásokon felül kapsz, az mind a ház ajándéka. Adtak neked egy esélyt, hátha az általuk újragondolt pacal ízleni fog. A házi és bolti szörpiken, Unicumon, boron kívül van még sör meg pálinkák. A teljesség kedvéért.

szily 2009.03.24. 01:30:01

@mortal vombat: Én biztos nem sipákoltam, hogy lassú, szellemekkel hadakozol. Ha egyszer lett volna egy darab rossz élményünk, más lenne a helyzet, de mostanában sajnos több, (egyformán Olimpia-rajongó!) barátunk ugyanezt tapasztalta. Ami rossz jel, ezért írtam posztot.

Én nem mondtam olyat, de még csak nem is gondoltam, (üzenem ezt Petibának is), hogy Takács Lajos béna, vagy akár csak a korábbinál bénább séf lenne. Amennyire meg tudom ítélni, igen ügyes, szenvedélyes és fantáziadús szakács. De a hely, amit vezet, jelenleg sajnos béna hely, mert az ember, a fogyasztó, amikor helyet foglal magának jó előre, nem lehet benne biztos, hogy a fantasztikus Olimpia-színvonalat kapja, vagy egy unalmas, szétesett, felejthető ételsort. És hiába tündököl akárhány napon Takács mester, ha több más napon meg szétesik.

Nem tudom, csak sejtem, hogy a probléma ott lehet, hogy ma Magyarországon csak egy bizonyos asztalszám fölött lehet gazdaságosan éttermet üzemeltetni, a két Olimpia-tulajdonosnak meg nem volt rengeteg induló pénze egy nagy helyre nagy konyhával és megfelelő személyzettel. Gondolom annyira futotta, hogy a korábbi dizájnt megtartva elinduljon a főzés jó alapanyagokból. Aztán jött a szinte azonnali, minden túlzás nélkül hisztérikus népszerűség, és nem tudtak ellenállni, bevállalták a rengeteg napi vendéget, miközben a körülmények ezt igazából józanul végiggondolva nem tennék lehetővé.

No de vendégként ez engem nem kell, hogy érdekeljen, főleg, hogy az elején jól beetettek azzal, hogy itt olyan élményekben lesz részem, amilyenekben ma Budapesten nem sok helyen.

bukott madonna, nagy didikkel 2009.03.24. 09:12:50

Az Olimpiát az önjelölt gasztrobloggerek fújták föl akkorára, amekkora soha nem akart lenni. Most, amikor elmúlt a hisztéria és unalmas lett, mert mindenki az Olimpia glóriáját szidolozta ezerrel, meg vagytok lepve, hogy a dolog nem az, aminek ti beállítottátok és látni akartátok, hanem ami.

muskotály küvé 2009.03.24. 12:14:09

@szily: egyetértve Petibával és mortal kombattal, Lajoshoz öntudatos FOGYASZTÓ ne menjen. Fogyasztani a mekiben meg a teszkóban lehet. Ha mondjuk a Szépmnűvészeti Múzeumban egy olyan kiállítást szerveznek, ami neked nem tetszik, telekürtölöd az étert, hogy "béna lett a Szépművészeti Múzeum?"
A rencerváltás óta úgy vagyok vele, nem állok sorba semmiért - lassan itt az én időm :)

Bede Márton 2009.03.24. 12:25:13

Hello.

Egy jo etteremben legyen megbizhato a szonvonal. Az Olimpiaban nem az. Ennyi. Takacs Lajos ettol meg nyilvan zsenialis szakacs. A ket teny teljesen nyugodtan elfer egymas mellett.

erőmű 2009.03.24. 13:23:44

@Bede Márton: Hello!

Az indexen okoskodni nem menő.

További sok sikert!

Bede Márton 2009.03.24. 13:33:59

Szia eromu!

Nekem ez jutott :-(((
Olimpiat nem veded meg egy kicsit?

Amby · http://amby.hu 2009.03.24. 20:37:46

@mortal vombat: hát a pacalt kiszámlázták és az osztálytalálkozón előzetes kérés ellenére sem volt italválaszték.

Ez ennyi, nem kell többet beleolvasni, mint amit leírtam.

vonal 2009.03.27. 17:36:32

szerintem mehet az Olimpiába öntudatos fogyasztó én egy elég nehéz eset és öntudatos fogyasztó vagyok és kettőből kétszer nagyon jól éreztem magam az Olimpiában és az ott eltöltött 5 óra sem zavart, mivel a társasággal (4-en voltunk) nagyon jól eltöltöttük az időt és nem a konyhát és az ételeket mustráltuk folyamatosan. Azaz de, mert kíváncsiak voltunk mi is. Én még a pozitív előítéleteimen is könnyen át tudok lendülni negatívba, hát még ha egyből negatívan indítok (ami sajnos gyakori, erre mondanák sokan, hogy magyar, de ez nem magyar sajátosság sőt az öntudatos fogyasztó "nyugaton" sokkal gyakoribb) szóval nem baj, ha vannak igényei az embernek. A lényeg, hogy nem is azt éreztem, hogy mi tökéletes és minek milyennek kéne lennie valójában, hihetetlen mennyien értenek mostanában a gasztronómiához, hanem az érdekelt illetve azt ÉREZTEM, hogy mindent megtesznek értem és minden finom és felejthetetlen. Varázslat és nem azért mert jó vagy rossz a színvonal. A szakács lelke benne van. Ezt vonalzóval és körzővel nem lehet csinálni, ugyanúgy nem lehet ellenőrizni semmilyen műszerrel, csak érezni lehet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.29. 18:06:38

namost
ne keverjuk a dogokat
a marha lehet veres kozepesen atsutott es total atsutott, ahogy a vendeh keri
a csirke nem
en meg nem lattam etlapon, hogy veres csirke
nem tudom mekkora az etterem de itt dolgoztam olyan helyen ahol 100 fos vendegreszhez oluan 24 nm-es konyha vlt mosogatoval egyutt
az is igaz az etlap is igazodott ehhez

AATA 2009.04.04. 00:02:30

A kritikus munkája sok szempontból egyszerű, keveset kockáztat miközben élvezi helyzetét, hogy szabadon bírálhatja mások munkáját és tehetségét fürdőzünk a negatív kritikákban amiket jó írni és olvasni, de néha szembenézünk a keserű igazsággal, hogy a világ nagy egészében akár az értéktelen szemét több értékkel bírhat, mint egy frappánsan megírt vitriolos kritika. és vannak pillanatok amikor a kritikus tényleg kockáztat, amikor felfedezi az újat és mellé áll. a világ olykor kegyetlen az új tehetségekkel az új alkotásokkal az újnak támogató kell.
AE

AATA 2009.04.04. 09:29:44


felszínesen általánosító vélemény, negatív elképzelések és előítéletek együttese azaz sztereotípia..
mi a bajod a a zaftos csirkével???
nem értem?

szulfit 2009.04.07. 08:54:54

Most voltam először. Szinte minden ételünk hideg volt, a pincér kioktató, az ételek között semmi kiugró. Adok neki még egy esélyt, de ahol lehetséges egy ilyen hullámvölgy, az a hely talán nincs az élvonalban.
süti beállítások módosítása