Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Amikor már azt hittük, hogy a Gréczy Zsolt-féle vídiázást  - "Amikor néhány napja azt írtam, az országnak és a baloldalnak Gyurcsány Ferencre van szüksége, ez ma hatványozottan igaz. Egy vidia keménységű pártelnökre"í - egyszerűen képtelenség überelni, egy öreg ember megmutatta, hogy a megfelelő pártállami beágyazottság, és az ebből eredő élettapasztalat csodákra képes. Bajnokunk, Bodor "Diurnus" Pál, a Népszabadság egykori, unalommal ölő kommer kultúrharcosa olyan posztot tett le a képernyőre, hogy Debreczeni József vissza fogja adni a diplomáját, Dessewffy Tibor pedig állást vállal a magánszektorban. Íme egy kis ízelítő, aztán jöhet a politikai pornó:

A legsúlyosabb vetülete Magyarország Gyurcsány-tragédiájának, hogy végre adott volt egy koncepciózus, nemcsak politikailag művelt, nagyvonalú, kifogyhatatlan energiájú baloldali politikus - amilyen eddig egy sem volt, és kétlem, hogy más politikai színekben akadt párja – aki minden erejével ennek a nemzetnek a javát és a nemzet társadalmi kárvallottjainak javát akarta tiszta szívből. Ha soha többé nem hajlandó politikai szerepet vállalni, akkor eltűnését a közéletből a magyar történelem gyászolhatja.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szily.blog.hu/api/trackback/id/tr701034729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sapiens 2009.03.30. 11:55:17

@OmegA404: Te meg "abszorult" az vagy, ugye?

élő szövet a belső mészvázon 2009.03.30. 11:55:45

@kutty:
Továbbra is az a véleményem, hogy a chile társadalma, az ottani mozgatórugók, a politikai viszonyok, a térség jellege, a résztvevők eszkoztára, a történelmi múlt és mentalitás oly mértékben különbözik, hogy túlzás lenne Orbánt egy Pinochet-féle fasisztával egy lapon emlegetni, még párhuzam szintjén is.

stikasz_1 2009.03.30. 11:56:03

Februar18: mit nem hagytam én? Parlamenti demokráciában van négy évnyi garázdálkodási lehetősége a többségnek. 80-90 százalékos támogatottsága volt a pártban, sőt, évekig még a többséget biztosító koalíció is megvolt. Ha ez a fantasztikus ember 2 évig azért nem kormányzott, mert a hatalom kedvéért jobbnak látta hazudozni, 3 évig meg azért nem, mert gyáva volt, akkor mi az, ami bármelyik másik politikus felé emeli? Hazug és tehetetlen embert akármelyik pártban tucatszám találok. Bajnainak egy nap elég valamiféle programhoz meg megszorítások felvázolásához, annak beismeréséhez, hogy "fájdalmas lesz"? Pedig őt sem tartom korszakalkotó figurának.

epécske 2009.03.30. 11:56:17

@élő szövet a belső mészvázon:

"Nekünk már volt nem egy olyan miniszterelnökünk, aki a tisztésségért az életét áldozta."

Kösz ez jólesett.

Volt szerencsém Bodort ismerni 20 évvel ezelőtt,habzó szájjal örjöngött az akkori miniszterelnökkel szemben, és mivel nem az ő oldalán állt, eszébe sem jutott, hogy esetleg az őszinte is lehet, és jót akar a hazájának.

Debreczenit meg valószínűleg vonzódik ahhoz a fajta személyiségzavarhoz, amely egymás után kétszer juttatott egy szegény, dunántúli családból származó 4 (5) gyerekes családapát a miniszterelnöki székbe. Először az egyikbe szeretett bele, aztán a csalódás fóbiává nőtte ki magát, és ezért a másik karjaiba hullott.
Valamit, úgy látszik mindenkinek ki kell találnia ezekben a válságos időkban, hogy pénzhez jusson.

pucros 2009.03.30. 11:56:49

Több politikai kultúrát, emberek.

Fogadjátok el, hogy más polgártársak más dumát szopnak be. Legalább így, ebben a formában.

Ezt igazán meg lehetne tenni a jólneveltség látszata kedvéért. Még azt se kellene elképzelni, hogy a többiek többet gondolkodtak vagy alaposabb forráskritikával éltek, oszt mégis meglenne a korrektség. Hm?

pipacsaripacspapucs 2009.03.30. 11:57:38

@kutty: ...Én 1998-ra, a "Több, mint kormányváltás..." meghirdetett programra tenném a megosztás kezdetét. Csak innen nézve már elfelejtettük, hogy Medgyessy azért lett népszerű, mert visszafogottságával, úriemberségével, konszenzus-keresésével, még "emberarcú" hibáival is, igazi anti-Orbán volt.
---
Egyébként az eredeti poszthoz annyit hadd tegyek hozzá, hogy Diurnus eredetileg a Magyar Nemzet publicistája volt, már amíg a Magyar Nemzet címet nem az Új Magyarország viselte, a Fidesz-kormány hathatós közreműködése miatt.

Diurnus írásait mindig is élvezettel olvastam, most is azt teszem. Van véleménye, nem sodortatja magát a Gyurcsány-ellenes közhangulattal.

Én politikai pornónak azt tartom, ha valaki pénzért, státusza megtartásáért, vagy bármiért most elvtelenül csontig benyal Orbánnak, és még úgy is tesz, mintha élvezné. Diurnusnak erre nem hajlik a gerince, hát inkább sarkítja a véleményét.

Amit, ugye, jó Fidesz-jobber szokás szerint most lehet diszkreditálni.

Mikor nevezitek ki Diurnust is elmebetegnek, mintegy esztétikai-gondolati kritika gyanánt (helyett)?

kutty 2009.03.30. 11:58:16

@stikasz_1:
Tisztelt Stikasz!
Itt van, fentebb.
Abban egyetértünk, hogy ezt a beszédet - miután elmondta azon a frakcióértekezleten -, az egész nyilvánosság előtt is el kellett volna mondania ilyen bőven.
Azt azért az emlékezetedbe kell idéznem, hogy - igaz sokkal szűkszavúbban és bátortalanabbul - elmondta ám, csak erre nem szokás emlékezni.
Tessék kérem visszaemlékezni 2006 nyarára, amikor szabadsága előtt az m1-n mondott egy kb. 10 perces beszédet! Ott utalt azokra a hazugságokra, melyekkel szembe kell végre nézni! (Keressetek utána, biztos meg van az interneten.)
Persze ez nem váltotta ki azt - ebben egyetértünk -, hogy az őszödi beszédet nyilvánosan is el kellett volna mondania.

Tajbor77 2009.03.30. 11:59:16

Már nem emlékszem, hogy milyen díjat is szoktak átadni ezeknek a "nyelv"-zseniknek? Pincsikutya-díjat? Valaki segítsen ki! :)

stikasz_1 2009.03.30. 11:59:17

kutty: én is tele vagyok reformtervekkel, amiket végre AKAROK hajtani. Szerintem még jobbak is. Akkor én nagyobb ember vagyok. Köszönöm a tapsot, az elismerést, de el kell mondjam, mindez nem sikerülhetett volna a családom támogatása nélkül.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.03.30. 12:01:08

@kutty: Paprikajancsi tagadta le az államháztartási hiányt, és amikor az ellenzék a fizetős egészségügy és felsőoktatás rémével jött, akkor paprikajancsi és a pincsijei (neki ilyen Nyakó-félék jutottak) úgy viselkedtek, mint akiket önéreztükben sértettek meg és körömszakadtáig tiltakoztak.

Mi a faszt lehet ezen a bohócon értékelni? Meg útgy, általában az mszp-n? Az egész egy mucsai banda, egy hete még tapsikolás, most meg elzavarják a kedvencüket, hát ezek aztán konzekvens emberek. Őszödön meg lapítottak, mint szar a fűben.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.03.30. 12:01:59

Ahahahahahahahaaaa... hát, ez könnyeket csalt a szemembe.
Palikám, Palikám, az időzítés nem a legjobb.

Rá Dios 2009.03.30. 12:02:32

Mivel manapág nem az egyrészt-másrészt típusú árnyalt érvelés idejét éljük, kénytelen vagyok egyszerűsíteni. AS sárgával kiemelt (Diurnus?) szöveg alighanem úgy stimmel, ahogy van. MAJD látni fogjuk. Amúgy meg hajrá magyarok, haladjuk meg, legyünk szebbek, jobbak, szorgosabbak, igazabbak, jogkövetőbbek...vagy ne soroljam, mi minden NEM vagyunk?

PS: most akkor én gyurcsánybérenc vagyok immár? :-)

parttalan 2009.03.30. 12:02:33

jaj, hát ennyit sem lehet leírni Gyurcsány mellett megszólás és lekezelés nélkül? Tényleg ide jutottunk?

Bár a fideszbérenc Index-től ez már nem is meglepő. Nyaljátok barátocskáim Orbán s...gét aztán hátha kaptok zsíros álklami megrendeléseket, úgyis abban bíztok. Az index milliárdos üzleti vállalkozás, érdekei vannak, mint akármilyen hazai vállalatnak.

kutty 2009.03.30. 12:02:52

@élő szövet a belső mészvázon:
Kedves Élőszövet!
Chile történetében - ha jól tudom - a mai napig is a Pinochet féle katonai puccs volt az egyetlen. (Nem véletlen, hogy ehhez előbb le kellett mondatni Foch marsalt, a szárazföldi erők főparancsnokát júliusban.)
Amúgy Orbánt nem hasonlítottam Pinochethez, ha hozzá kell történelmi analógiát keresnem, inkább jut eszembe a mi Gömbösünk, mint Pinochet. (Eszembe sem jutott, hogy Orbán stadionokba záratná és százszámra gyilkoltatná politikai ellenfeleit!)

Tajbor77 2009.03.30. 12:02:54

ÁÁÁÁÁ!!! Szünetel a NOL-Blog? Minden Gyurcsány-ista talpnyaló itt akarja kiélni az imádatát még egyszer? Vagy ez már a kampány része? Gyurcsány szociopata. Ez tény. De hogy "őszinte"? meg egyenes? HAGYJUK MÁR EGYMÁST, ELVTÁRSAK!

freagle 2009.03.30. 12:04:20

@zulu: Ember, azért mielőtt véleményt mondasz, csak meg kéne nézned, mi is történt az elmúlt választások során a kampányokban...
1998-ban a Fidesz a Bokros-csomag gyalázásával kampányolt, az akkori állapotokat a tatárjárás utáni helyzethez hasonlítva. Ugye emlékszünk, akkor az ország már növekedési pályára volt állítva, a GDP-növekedés akkor volt a legmagasabb. Az Orbán-Horn-vitában Orbán nyílt színen, hamis, hazug adatokkal próbálta sarokbaszorítani Hornt. (Talán van még, aki emlészik, felolvasta!!! őket a KSH évkönyvből - csak éppen korábbiból...)
2002-ben alakult ki a "klasszikus" ígéretspirál, ahol mindenki hazudott minden jót a választóknak - MSZP, Fidesz, egyformán, ettől volt ugye spirál. Orbán ugyanazt csinálta, mint 2006-ban Gyurcsány, csak nem győzött vele. Kb. ennyi az "erkölcsi" (sic!) fölénye.
2006-ban (nézd vissza bátran!) a Fidesz kampányolt durva ígérgetésekkel, az MSZP kapmánya az "Igen! Megcsináljuk!" érzésre épült. Arra, hogy van koncepció egy jobb Magyarországot építeni. A kulcsszavak az "infrastruktúra" és a "szakképzés" voltak. Gyurcsány jövőképet mutatott, azzal nyert, nem ígérgetésekkel. Ez volt valójában a különbség. A Fidesz (ahogy a többi parlamenti párt is) végig tisztában volt az ország valós helyzetével - ehhez képest, na meg a második forduló stratégiájához képest, különösen durva volt az az abszurd ígérethalmaz, amivel a Fidesz kampányolt. A kérdést tehát úgy is fel lehetne tenni, hogy aki a "8 óra felett adómentes munka", meg a "ha az MSZP nyer, 300 ezer lesz egy mandulaműtét" színvonalon (igazságtartalmo) kampányolt, annak milyen alapon van arca mások kampányát (annak igazságtartalmát) kifogásolni.

Ezek alapján az MSZP kampánya sokkal "őszintébb" volt, mint a Fideszé, még akkor is, ha tudjuk, a kampányok mindig, minden szereplő esetében tele vannak hazugságokkal.

Aki 2006-7 kormányzati munkáját megpróbálja elfogulatlanul elemezni, az látja, hogy Gyurcsányban tagadhatatlanul megvolt a jobbítás, a struktúrák érdemi átalakításának szándéka.
Két dologgal nem számolt:
1. A Fidesz irracionális ellenállásával.
2. A saját pártja stupid tehetetlenségével és önzésével.
Bónuszként meg megkapta a nyakába a világválságot.

parttalan 2009.03.30. 12:06:07

Tajbor77, talpnyaló mondja talpnyalónak!

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.03.30. 12:06:54

@kutty:(Eszembe sem jutott, hogy Orbán stadionokba záratná és százszámra gyilkoltatná politikai ellenfeleit!)

Azért a lelked mélyén örülnél neki, ha eszedbe juthatna...
Erről beugrik a Kende könyv, amelyben leírja, hogy a városi legenda szerint Orbán félig zsidó, félig cigány, de ez nem igaz.

Rá Dios 2009.03.30. 12:07:00

@kutty: te csak ne adjál neki ötleteket!

huta9020 2009.03.30. 12:09:52

Döbbenetes. Egy másik blogon a magát baloldalnak nevező csoportosulás silányságát emlegettem. Sajnos, rá kell, hogy jöjjek, hogy a silányság túlságosan is gyenge szó erre. Itt már a valóságtudat végzetes torzulásáról van szó, a jó és rossz, a becsetelenség és a tisztesség, a önzetlen törekvés és a féktelen hatalomvágy megkülönböztetésének képtelenségéről. Ez a "baloldal" (idérőjelben!) saját magára mondott ítéletet.

élő szövet a belső mészvázon 2009.03.30. 12:10:53

@kutty:
Kezelhetőbb régió rendszer: egyben sokkal kisebb mozgásteret ad, jobban uralom alatt lehet tartani, ugye?
Felsőoktatás reformja: a többszáz éves poroszos modell igen komoly koponyákat nevelt ki. Szemben a mostani, félanalfabéta, látszak-szakokat elvégzők tömegétől.

kutty 2009.03.30. 12:12:48

@dino vercotti:
Kedves Dino!

"Szükségessé vált a szabályozott piac megteremtése (...) a verseny erősítése a szolgáltatók között, a piacralépést korlátozó szabályok kiküszöbölése (...).
... fontos elválasztani egymástól az egészségbiztosítás hatósági, forrásallokációs és szolgáltatás-vásárlói funkcióit."

Tudja ki írta ezt, hol és mikor?
Nos az idézett részletek a Fidesz 2001-es (három évnyi kormányzati tapasztalat után írt!) "A jövő elkezdődött" című programjából való!
És mikor a Gyurcsány-kormány meg akarta valósítani szinte pontosan ugyanezt, akkor...
Ugye tudja, kik, miért és hogyan reagáltak?

Carnivora (törölt) 2009.03.30. 12:14:45

@nius:

Népszabadság munkatársa volt ... ez nem mond el mindent? :D Ott objektivítást feltételezni :D

gagauzz kalauzz 2009.03.30. 12:16:19

Ennek a diurnus - nyalatnak már esztétikája vagyon. Egy ponton túl a rút széppé válik, méltóvá arra, hogy egy leendő politikai kommunikációs tankönyv megbecsült tananyaga legyen:))))

gagauzz kalauzz 2009.03.30. 12:16:40

Ennek a diurnus - nyalatnak már esztétikája vagyon. Egy ponton túl a rút széppé válik, méltóvá arra, hogy egy leendő politikai kommunikációs tankönyv megbecsült tananyaga legyen:))))

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.03.30. 12:16:57

arokaso.blog.hu/2008/07/26/bodor_pal
"Erős kezdés, ehhez jön még 40 évnyi üzletelés a Securitatével amellyel kapcsolatban az ínyenc közönséget a titkosszolgálati műelemzés fogalmával ismertette meg. Az eredmény az, hogy Pali bácsi komolyan veszi úgy a baloldaliságát, mint az Ellenség elleni, utolsó töltényig folytatott küzdelmet. "

kutty 2009.03.30. 12:17:14

@élő szövet a belső mészvázon:
Kedves Élő szövet!
Ez butaság! (Bocs!)
Miért adna kisebb mozgásteret egy területileg, lélekszámában és gazdaságilag is sokkal nagyobb egység, mint az ezer apró? Éppen fordítva!
A poroszos oktatási modell válságát éljük éppen, (ugye nem tegnap végeztek azok a félanalfabéták?) többek között ezért is kell a modellen változtatni.
A színvonal egy más kérdés, annak rettenetes silányságával egyetértünk!

Ipa 2009.03.30. 12:17:28

@freagle: Nem lehetsz ilyen elképesztően naiv. A 23 millió romás és a kövér-kötél showműsorban hol az őszinteség? Sehol. A hatalomért bármit. Azzal vádolta az ellenfeleit, ami rá volt a leginkább jellemző. Most meg a Kisbőgővel talált egy strómant, aki az ő nevében kormányoz, pontosabban folytatja a garázdálkodást.

drukkker 2009.03.30. 12:20:26

Nem tudom ki a ló...sz ez a bizonyos Szily, életemben nem hallottam róla. Diurnus viszont nem ismeretlen. Újságíró!!!!
Egyáltalán az Index pikkirt hangvétele stílusa, nem méltó a szerkesztői gárdájához. Ez az írás diurnuszról is lehangoló. Miért?
Diurnusz leírta a véleményét. Kit sért vele? Egyébként az idő igazolni fogja igazát.
Gyurcsány sajnálatra méltó hérosz.
Saját pártja áldozata. Békesi László jó egy évvel ezelőtt kitűnően meghatározta Gyurcsány és pártja viszonyát.
Azt mondta:"az MSZP Gyurcsányt megrágta és kiköpte"

borsoo 2009.03.30. 12:23:59

@Februar18: Nekem úgy tűnik, elvesztetted a kontextust, nem azért rossz, mert sokan gyűlölik, hanem azért gyűlölik sokan, mert rossz. Sokat ártott, és minimum a római mitilógia teljes panteonjában kell tudni hinni, hogy az ember azt bírja gondolni, hogy jószánék vezette ezt a derék embert.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.03.30. 12:24:01

@kutty: a társadalombiztosítási rendszer átalakítása csak egy része a dolgoknak, lehet nem konzekvensnek beállítani ebből a szempontból a Fideszt vagy annak egy részét, vagy akár Mikolát. És ugye az sem mindegy, hogy ki vesz át egy-egy kórházat. De én most kibaszottul nem erről írtam.

Mi köze van mindennek ahhoz, hogy Fletóék a szakadék szélén ellensúlyozva meghirdettek egy ötéves adócsökkentési programot a választások előtt két perccel, holott pontosan tudták, hogy ennek az ellenkezőjét fogják tenni? Mi köze van mindennek ahhoz, hogy Orbán 2002-es jóslatai szép lassan beigazolódni látszanak? Mi köze van mindennek ahhoz, hogy politikai ellenfelei habzó szájjal hazugnak nevezték Orbánt, miközben ők maguk hazudták végig a kormányzati ciklusukat? Mi a picsáról vitatkozunk még itt? Vitatkozzunk azon, hogy kék-e az ég? Hogy léteznek-e krokodilok? Az összemosás az utolsó fegyveretek, a szavak jelentésének átírása az utolsó és végső eszköz, amivel próbálkozhattok még.

igaz_ember 2009.03.30. 12:24:09

No akkor kedves Gyurcsány egy öszinte ember volt barátaim. Számoljunk jó? Nézzük a kérdéseket is. Mert a történelem azt teszi majd. Mekkora az államadósság most? És mekkora volt Orbán alatt? A Magyar Nemzet ha már laplopással is gyanúsítjuk a FIDESZ-t:) Eredetileg milyen pártnak a lapja volt?:)A Média-ban kié a többség? Miért alakult ez így? A sokat istenített átalakítások közül, például oktatás, érezhetően javult-e a felsőoktatásban tanuló diákok esélye az elhelyezkedésre? Sikerült-e bevezetnie az Eurót? A magyar gazdaságot milyen állapotban találta a válság? Ki van/volt:) kormányon 2002 óta? Ki/kik csinált/ak kutyakomédiát a magyar miniszterelnök posztjából? Az ellenzék egy kancelláriai rendszerű erős kormányfővel rendelkező demokráciában miért felelős? Alkotmányosan kinek vannak nagyobb lehetőségei a jelenlegi helyzetben? A Gömbös Orbán hasonlaton meg kínomban röhögtem...Teljesen más rendszer, más alkotmány, más jogkörök, más idők:) más mentalitás....szóval olvasni baller barátaim, olvasni sokat...aztán majd ne csodálkozatok ha az unokáink arról fognak olvasni a törikönyvekben, hogy a MASZOP-SZADESZ a felelős a legtöbb bajért:)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.03.30. 12:26:14

@drukkker: Szily is ismert újságíró ...ööö jav.: újságíró!!!!!!

(talpnyalási rekordkísérlet:)

élő szövet a belső mészvázon 2009.03.30. 12:28:39

@freagle:
Sajnos a szándék nem elég. De még a támogatotság sem elég. Kell hozzá egy megfelelő formátumú államférfi. Felelősségérzettel, karizmával, fellépéssel, identitással, kellő szilárdsággal. Tehetséggel és méltósággal.
Ezek egy része született adottság, egy része tanulható. Már pici kortól kezdve, ha az illető olyan olyan közegben nő fel, ahol az őt körülvevő felnőttektől is már ezt tanulhatja.
Na persze, ehhez megfelelő család, megfelelő múlt (akár többszáz évre visszanyúlóan) is kell, semmiből jött emberek ritkán válnak egy nemzet nagyjaivá (bár azért erre is van példa, és a háborúk kivétel).

S mára elfelejtsük hol a léc. Elég volt ahhoz, hogy örüljünk, ha valaki átsunnyog alatta, s tapsoljunk neki.

Ideje lenne, hogy valaki képes legyen átugrani a lécet.

epécske 2009.03.30. 12:30:45

Én nem vagyok Orbán-hívő, számtalan komoly problémám van a Fidesszel, nem hiszek benne, hogy azért volt nekünk rossz, mert az országnak csak az egyik fele becsületes és jó, és most épp a másik fele kormányoz.

De azt nagyon nem értem, hogy az elmúlt egy hét tragikomédiája, és az elmúlt évek kormányzása után miért Orbán tehet arról, ami most van?
Rosszul láttam, hogy nem ő volt a miniszterelnök?

Szerintetek az egy teljesen rendben lévő dolog, hogy most épp az látszik eldönteni az ország sorsát, hogy Fodor és Kóka emberei közül kit lehetett meggyőzni vagy megvenni arra, hogy 6-6-ból 5-7 csináljon?
Ez akkor is elképesztő, ha lehet, hogy még Bajnaival jártunk a legjobban. Ilyen fokig nem érteni a parlamentáris demokrácia logikáját, 20 év után sem, ez egészen tragikus.


Közben elolvastam ezt:
index.hu/velemeny/eheti/2009/03/30/butak/
Nagyon jó.

Gregor Elmarsson 2009.03.30. 12:31:03

Ilyen verbális mélytorkost még nem láttam (képzavar rulez!)...

Éljen Bodor "Obi-ugor" Pál!

Sün!

Machiavelli 2009.03.30. 12:35:16

Könyörgöm feszhítsük meg! Ha már életében szentté avatják, akkor legalább legyen ilyen nemes vége!!!

sprenczl 2009.03.30. 12:37:55

Ez nagyon durva nyalás. Gusztustalan. Vissza a Rákosi időkbe?!?

Gotama 2009.03.30. 12:38:32

Hihetetlen, hogy mennyi agyhalott zombi van!!!!
gyurcsány és az őszinteség....
Szánalmas h.ülyék

segabor 2009.03.30. 12:40:38

Egy ismerősömet idézném: "Ezek könyörögnek a lámpavasért...".

sprenczl 2009.03.30. 12:41:08

Fletó az őszinte....ja, persze. Szemét, hazug, sunyi, csaló disznó, börtönbe vele!

szépmező 2009.03.30. 12:41:24

Gyerekek, ez már a Rákosi-korszak hangvétele :)

Kár, hogy valaki nem nevezte el a gyárát Gyurcsány Műveknek.

Bakkerovics Bakker 2009.03.30. 12:41:42

hihetetlen.
azt még megértem, hogy akit köteleznek arra, hogy a valagát nyalja, az leír ilyen kreténségeket, de hogy lehet kívülről normálisnak látszó emberekben olyan fogalomzavar, hogy enneka beteges hazudozó, hatalommániás kreténnek akár egyetlen szavát is elhiszik...
az meg a másik borzalom, hogy hét év permanens faszatlankodás után még mindig előugranak olyan szellemi toprongyok, akik mindenér a patásördög orbánt teszik felelőssé...

segabor 2009.03.30. 12:42:23

@Februar18: lásd őszödi beszédet.

amfiteatrum 2009.03.30. 12:42:32

Szegény Assisi most forog a sírjában és retteg, hogy nehogy a mi Szent Fletónk átvegye a helyét. És majd ha egyszer úgy adódik, akkor a Ferencesek templomát Szent Gyurcsány templomnak fogják hívni, ahol egy nemzet borul le márványtáblája előtt.

A 100 éves nyugdíjas nénikék pedig virágot hordanak a sírjára és elmorzsolnak egy-egy rózsafüzért lelki üdvéért...

Kristl 2009.03.30. 12:45:16

Én csak azt nem értem, hogy ha Feri olyan nagyot akart tenni az országért, akkor mint miniszterelnök, vitathatatlanul erős pártelnök birván a nép tamogatását sokaig stb stb.. "Miért nem tett?"
:)

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2009.03.30. 12:48:00

Gyurcsány és Bajnai TEHETSÉGESEK, ami kell a kormányzáshoz, de a milliárdjaikat nem őszinte, tiszta emberként privatizálták össze, sokkal inkább úgy, hogy baromi nagy szeleteket hasítottak ki a magyar közvagyonból, visszaélve bennfentes pozíciójukkal. Szocialistaként ezeket az eszközöket a polgárok és az ország felemelkedésére kellett volna fordítani. Ne dumáljatok már őszinte és tiszta politikusokról, ilyen nem létezik.

-lyla- 2009.03.30. 12:53:21

valami megsajnáltatós vírus vagy mifenemém fertőz itt pár napja...

tegnap már a fiamat kellett majdnem kitagadnom, mert hirtelen meghülyülni látszott...

egy barom fentebb meg a nádas "hihetetlenretorikaiteljesítményvolt" péterkével képes jönni (esterházy is egyébként elmehet a picsába...)...

már azért megérdemelné, hogy fellógassák, amiért az őszödit maga terítette, abban bízva, majd igazságbeszédnek tartva azt, pajzsra emelik...

a 19-re lapot húzó skizó machinátor...

egyre többe kezd kerülni ez 43 + 4 + 7 év...

Wuff 2009.03.30. 12:54:56

@freagle: "Ezek alapján az MSZP kampánya sokkal "őszintébb" volt, mint a Fideszé"

Ezen jót szórakoztam. De rövid is az emlékezet. Ha jól emlékszem Gyurcsány mondta Orbánnak a miniszterelnöki vitában, hogy ne hazudjon, hogy ők a vizitdíjat be akarják vezetni, mert az igaztalan országhoz fog vezetni.

Hehe. Mást hazugsággal vádolni leplezve a saját hazugságát a legőszintébb emberre vall.

A pannonpumát most ráadásul elő sem hozom. Ugye.

Az őszödi beszédet meg nem az ország nyilvánosságának szánta, ehhez mérten kell értékelni.

pizsama 2009.03.30. 12:56:45

Nem akarom védeni a Gyurcsány-kormányt, mert amit az elmúlt 3(ill. 7) évben műveltek, az nem volt más, mint maszatolás. De azért a Fidesz is tehet arról, hogy semmilyen, de semmilyen "reform" nem valósulhatott meg. Ellehetetlenítették a kormányzást. Az ellenzéknek nem az a dolga, hogy konstans mindenre azt mondja "NEM!". Lényegében semmi konstruktívat nem tettek. Ez persze nem menti fel az MSZP-t és a kormányt a bűne alól.

Ezek után viszont kivácsni leszek, mihez kezd a Fidesz. Félek, hogy a nehézségeket (problémákat) egyszerűen az előző kormányra kenik (némiképp joggal). Ám a jövőbeni Fidesz bénázásaiért (mert tuti lesznek nekik is bénázásaik) nem lehet majd csak a mostani kormányt felelőssé tenni.

Be kell látnunk, a magyar politika és a magyar államigazgatás felépítése úgy ahogy van, szar! Nos, hiába jön egy másik kormány, erre a fos alapra nem lehet várat építeni. Egy jó gazdaságpolitikai program még nem húz ki minket a bajból, mert ugyanaz a rosszul működő állam probálja majd végrehajtani. Az adórendszer, a szociálisháló, az egész vízfejű, bürokratikus állami apparátus, valamint a begyöpösödött agyú magyar társadalom tehet arról, hogy egy ilyen szarul működő államban élünk. Amíg nem teszünk valamit az ellen, hogy ebben az országban az ügyeskedők, a haszonlesők, az ingyenélők, és a korruptak éljenek jól, és nem a dolgos, szorgalmas, egyszerű emberek, addig semmire sem fogjuk vinni.

Tóth Ágas 2009.03.30. 12:59:15

tényleg a javunkat akarják, de nem adjuk!

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.03.30. 13:03:03

Ugye látják már, hogy a személyi kultuszhoz nem kell terror? Hogy a személyi kultusz lehet őszinte? Csak a vak nem látja Diurnus cikkének hasznát: túl a nyilvánvaló esztétikai értéken (komikum), ez egy oktatócikk, mely segíti a történelem számos fejezetének megértését.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.03.30. 13:09:14

@dzsucseharcos:
"Ugye látják már, hogy a személyi kultuszhoz nem kell terror? "

Viszont Diurnusbol tul keves van. Ha harommillio Diurnus lett volna, a kurvaorszag nem sullyedt volna olyan melyre a magyar ugarba, hogy Ferit elkergesse.

Ahhoz a harommilliohoz kellett volna a terror. Terrorral felturbozott szemelyi kultusz+szabad valasztasok. Ez az uj otletem a menedzselt demokracia temakorben.

hakos2 2009.03.30. 13:11:47

Ezek a Gyurcsány-mosdató orbánfóbiások ingyen irkálnak, vagy pénzt kapnak ezért?

momo72 2009.03.30. 13:15:08

Nem is tudom, hogy mit várunk?
Csak meg kell nézni az Mszp szavazókat.
Az Index megmutatta.
Fogatlan, max 7 általánossal rendelkező alakok.
Ilyeneket látni Mónika show-ban.
Csodálkozik még valaki, hogy itt tartunk?

punpa 2009.03.30. 13:18:09

Ha Diurnus kifizeti az IMF csomagot, akkor én is beállok Gyurcsányt dícsérni...

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.03.30. 13:18:15

@Doomhammer:

>Ahhoz a harommilliohoz kellett volna a terror.

Igen, sajnos ez az egyetlen járható út - de miért is? Szerintem az EU és a schengeni határok miatt. Ha ugyanis a határok zárhatók lennének, akkor biztosítani lehetne, hogy a lakosság csak a művelt eliten keresztül szerezhessen tudomást a külföldi közállapotokról. Nem mellesleg az elit éppen abból merítené legitimációját, hogy a külfölddel kapcsolatban van. Az elit így egyszerre bírna az ellenzékiséghez, a semlegesszakértőiséghez és a hatalomközeliséghez tapadó összes méltósággal, és ez már terror nélkül is meggyőző lehetne. Hah, szép álmok...

Pomme 2009.03.30. 13:22:52

Bahh.. látom a gyurcsány-vallású turbóbalosok itt is nyomulnak, és a biblia továbbra is az Őszödi Nagy Szembenézés.

Pedig ugye... megkérném azokat, akik továbbra is könnyezve siratják a Mestert, idézzenek fel pár intézkedést, ami a nagy szembenézésben fel lett vázolva, és a mester regnálása idején megvalósult! Lehetőség ugye lett volna, hisz nem egy, gyakorlatilag pár hónap előkészítés után feles többséggel keresztülvihető ígéretet hallhattunk őszödön! Hol vannak ezek? Sehol.

Azért nincsenek, mert az őszödi baszod sem volt semmi egyéb, mint egy klasszikus gyurcsányi (egyébként professzionálisan eljátszott) blöff. Célja, pedig a hatalom megtartása, semmi más. Gyurcsánynak ugyanis nem volt más választása! Kétszámjegyű hiány mellett valószínűleg tiszavirág életű lett volna a 2. gyurcsány kormány, tehát muszáj volt egy azonnali kiigazító csomagra, amit be kellett valahogy adagolni a frakciónak is. Ehhez kellett ferinek eljátszania a nagyjelenetet, a lánglelkű reformert, aki leszámol a múlttal. (Az alakítás olyan jól sikerült, hogy lám, még ma is van, aki elhiszi ;) A frakció szerencsére már nem.)

Bok Choy 2009.03.30. 13:30:59

Nem szeretem Gyurcsány Ferencet, bár sok jót lehet róla mondani, de még több rosszat. Jó, hogy lemondott, hamarabb kellett volna. Azonban, ami a legtöbb ember figyelmét elkerülte, ő az öszödi beszédben azt, hogy hazudtunk, és azt, hogy elkúrtuk, azért mondta, mert fel akarta rázni a frakcióját, hogy emberek, végre változtatssunk már ezen. Na ez az, amivel senki se foglalkozott/-ik. Személy szerint Orbán Viktort sokkal kevésbé hiteles politikusnak tartom. Ő 93-ig egy, a mostani SZDSZ-nél is sokkal liberálisabb Fideszben politizált. Ő mondta Antall Józsefnek a parlamentben, hogy a miniszterelnök hazudik, ő és a frakciója vonult ki a parlamentből, mikor az MDF-esek Trianora emlékeztek, és ő mondta a kereszténydemokrata képviselőknek, hogy csuháso, térdre! És azután ő lett Antall József örököse, a határon túli magyarság szószólója, és keresztény, istenhívő, templomjáró ember. Csak azt nem értem azóta se, hogy nyelte le ezt az a sok híve neki... Gyurcsány, és az MSZP ami 89 előtt volt, az maradt. Nem mondom, hogy ez jó - nem jó -, de vajon ki itt a nagyobb hazug? Ennek ellenére a jobboldallal nem ez a legnagyobb problémám, hanem a vértől csöpögő, elvakult, fanatikus vicsorgás, ahogyan egy kicsi, de annál hangosabb részük magából kikelve gyaláz mindenkit, aki vele ellentétes véleményen van. Én elmondtam a véleményem, mégsem gondolok senkit se hazaárulónak, se abnormális gyökérnek, aki velem ellentétes oldalon áll. Én párbeszédet szeretnék, megvitatni a dolgokat, higgadtan, és úgy, hogy ne az érzelmek kapják az első, a második, a harmadik, de még a 10. helyet is ebben a vitában. A másik oldalon miért van olyan sok ember, aki erre szemlátomást totálisan képtelen? És ez sajnos az itt hozzászólók egy jelentős részére is igaz. Bár ne lenne.

5perc 2009.03.30. 13:31:35

Egy ilyen pártnak vihetnél akármilyen embert miniszterelnöknek, sosem derülhet ki, mit tud. És Gréczynek akár igaza is lehet.
Az "unalommal ölő kommer" posztjait nem ismerem de stílusa biztos távol áll attól az életfilozófiától, hogy a fikázás mindig érdekes és szórakoztató. Az index környezetéből kikerülő olvasók jó része pedig úgyis biztosan bólogatni fog akár igazság van egy cikkben, akár ordas tévedés.

freagle 2009.03.30. 13:32:33

@Roa: Valóban rövid az emlékezet. A miniszterelnöki vitában ugyanis Gyurcsány a Fidesz-kampány egy elemére reagált: jelesül az Orbán hangján folyó telefonos kampányra, amelyben a Nem Hazudó ember azt állította "ha a szocialisták nyernek, 300 ezer forint lesz egy mandulaműtét". A szocialisták nyertek - és most mennyi is a mandulaműtét? Mennyi volt a reform időszakában, amikor még volt vizitdíj? Ez egy egészen nyilvánvaló, nagyon durva, lejárató, pánikklető hazugság volt. (Persze, ez a Fidesztől nem idegen, a népszavazás előtt éppen így hazudták tele szájjal a közelgő vizitdíj emelést is...)
Te egyébként tisztában vagy vele, mit jelent a "fizetős egészségügy"? Ha azt gondolod, hogy a vizitdíjat, akkor bizony erősen el vagy tévedve. A fizetős egészségügy azt jelenti, hogy fizeted az ellátásod költségeit. Erről soha, sehol nem volt szó, még hasonlóról sem. Bizony, a Fidesz a "fizetős egészségügyről" is hazudott.
Megjegyzem, a miniszterelnöki vitában GyF az MSZP jelöltjeként vett részt, az MSZP-nek pedig nem volt a programjában a vizitdíj... (Sajnos.)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.03.30. 13:35:09

@dzsucseharcos:
Harcos, maga most bebizonyitotta, hogy nyitott hatarok mellett a terror nelkuli megoldas mukodeskeptelen.

En mast javaslok. Legyenek azok a hatarok nyitottak, aki ellendrukker, annak lehet menni. Belul ezzel szemben alakitsuk ki a tenyszeru tajekoztatas infrastrukturajat, terrorral is, ha kell. Aki nagy nyilvanossag elott nyavalyog, nyivakol, panaszfalat epit, annak lehet bekapni a fospumpat. A terrorizaltak koret igy sikerulne kicsinek tartani, mikozben a nep egyutt lelkesedhetne a helyzetet tenyszeruen latokkal.

pipacsaripacspapucs 2009.03.30. 13:36:10

@hakos2: Úgy érted, hogy a 2002. előtti mikrofonállványok-Orbánseggnyalók lennének azok, akik most az árral szemben kitartanak eddigi véleményük mellett?

Nem hiszem. Majd 2010. után megtalálod a médiában az összes opportunista majmot, akik a kritikátlan Orbán-fanok mellé igyekszenek lezárkózni, és elfelejteni a kérdéseiket. Nehogy a Kóczián sorsára jussanak azzal, hogy kényelmetlen helyzetbe hozzák a Vezért egy nem várt kérdéssel.

Bok Choy 2009.03.30. 13:43:48

Persze, hülye vagyok, mért ne fröcsögne a jobboldaliak nagy része minden színvonalat alulmúlón, ha maga a fővezérük, Orbán Viktor is ezt teszi már hosszú évek óta. Medgyessy és Gyurcsány is a megegyezés, az árkok betemetésének a jelszavával kezdte regnálását, de a Fidesz politikája a totális elutasítás, tkp. "azok" nem is magyarok, lehet, nem is emberek szerinte... A sokat emlegetett turáni átok legfőbb letéteményese a Fidesz. Mohácsot is úgy szoptuk be, hogy miközben itt volt a török, mi inkább egymást csépeltük jóízűen. Most a válság van itt... Ennek az országnak a vesztét szerintem ez az ellenségeskedés okozta/fogja okozni. És ez ugyanaz a politikai rövidlátás Orbán Viktor részéről, hogy neki csakis a szavazatok számítanak, az ország érdeke másodlagos (bár lehet, hogy ez is sokkal kevezőbb feltételezés a valóságnál, talán inkább tizedleges). Amíg ilyen Fideszünk van, és ilyen MSZP-nk, szerintem garantált az út a lejtőn lefelé.

Wuff 2009.03.30. 13:44:43

"A fizetős egészségügy azt jelenti, hogy fizeted az ellátásod költségeit. Erről soha, sehol nem volt szó, még hasonlóról sem."

Kár. Pedig csak ennek lenne értelme, a vizitdíjnak nem.

Egyébként most nekiállok előszedni a vitának a szó szerinti idézetét, megnézni, hogy is volt valójában.

Wuff 2009.03.30. 13:48:49

@Bok Choy:
"Medgyessy és Gyurcsány is a megegyezés, az árkok betemetésének a jelszavával kezdte regnálását"

Először kiássák az árkot, utána meg be akarják temetni? Ez így nem megy.

Bok Choy 2009.03.30. 13:51:57

@Roa: Hát Medgyessyre sok mindent lehet mondani, de hogy ő árkot ásott volna... Gyurcsány is csak azután lett ilyen agresszív és bunkó a Fidesszel, miután a megbékélésre Orbán V. és csapata hasonló stílusban reagált.

pizsama 2009.03.30. 13:56:10

@Bok Choy:
De akkor mit lehet csinálni? Az emberek többsége erre a két pártra szavaz. És hibába van elege sokaknak mindkettőből, a legtöbb ember arra a nagypártra fog szavazni, amelyiket kevésbé utál. Szavaznék én másra, de nincs alternatíva. Inkább nem megyek el szavazni, és így csípőből szidhatom bármelyiküket. Hisz nem én, hanem a "hülye többség" döntött.

Pártot alapítani (jobbító szándékkal!) hülyeség. Látható, hogy a régóta létező kispártok se tudnak bejutni a parlamentbe (lehet az SZDSZ, MDF se fog!). A "más út"-akat hírdető kezdeményezések mögé (pl. LMP) - bármennyire is "szimpatikusak" lehetnek - meg lehetetlen belátni!

Wuff 2009.03.30. 14:01:12

@Bok Choy: Medgyessy szegény valóban nem volt árokásó, viszont a hátországa annál inkább. A fasisztaveszélyezés, a MIÉP-FIDESZ szövetség volt az egyik legfőbb téma.

-lyla- 2009.03.30. 14:11:58

@Bok Choy: talán kinyithatnád a másik szemedet is, a nyitottal meg kevesebbet kéne hunyorognod...

pipacsaripacspapucs 2009.03.30. 14:15:59

@Roa: Szelektív az emlékezeted. Azt az árkot 1998-ban ásta ki a hogyishíjják... Tudod, az az izé, akinek rögtön gratulált Horn Gyula a győzelméhez, és aki nem gratulálni, de még a vereségét elismerni is vonakodott, nem is tette meg.

Persze, ha azt tekintjük árokásásnak, hogy a baloldali politikusok & szavazók konszenzust, együttműködést akartak, és ezt a Fidesz mindig elutasította, nos, akkor van valami az árokásásban: A két stílus között igen mély az árok, és ha a Fidesz állandó csatazaját tekintjük etalonnak, akkor bizony mély az árok a két stílus között...

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.03.30. 14:19:01

@Bok Choy: Helyes gondolatok. Meg kell szüntetni a pártoskodást, legyen egyetlen párt, amely az egész népet képviseli. Legyen a neve mondjuk Hazafias Népfront.

malmipal 2009.03.30. 14:20:44

Én azt ajánlanám Bodor Pál és társai figyelmébe, hogy az erkölcsben és a jogban, ha úgy tetszik, Isten és ember előtt, nem ad alapot a bűn alóli felmentésre a bűnösség beismerése. Max egy kis enyhítő körülmény a kemény büntetés kiszabásánál. Az se ok a felmentésre, hogy más is elkövetett már hasonló erkölcstelenséget. Ez még csak nem is enyhítő körülmény. Aki az egész világon évezredek óta érvényesülő ezeket a szabályokat figyelmen kívül hagyja, azzal nehéz megegyezésre jutni.

A 2006-os események idején is írtam, hogy a kormányzati semmittevés két éven át - itt és most a gazdaság szükséges karbantartásának elmulasztását értem alatta – szándékos és kárt okozó tételes hivatali visszaélés volt. Tételes hivatali bűncselekmény volt az is, hogy nem történt meg a költségvetés állapotának az őszödi beszéd részletességével való közlése a választópolgárokkal a választás előtt. A hazugság legalább ennek a két bűncselekménynek az elkövetését szolgálta. Ez a magatartás nem a politika, hanem a köztörvényesség kategóriájába esett.

A szerintem megfelelő eljárás kezdeményezése csak formálisan megerősítette volna az érintettek pozícióját, hiszen borítékolható volt, hogy a parlamenti többséget alkotó társak nem függesztik fel a közvetlen érintettek mentelmi jogát. Így csak a PR lehetett az eszköz az évezredes szabályok hangoztatására. A szokvány média viszont nagyon Bodros volt és némi kivétellel - az is maradt. Talán a blogok majd elhozzák a sokoldalú tájékoztatás aranykorát. Fújnak is már rájuk erősen a hivatásosok…

Bok Choy 2009.03.30. 14:32:24

@dzsucseharcos: Nem, egyátalán nem erre akartam kilyukadni. Csak arra, hogy ne kérdőjelezzük meg a másik emberi, illetve magyar mivoltát pusztán azért, mert az ellentétes odlalon politizál. És mondjuk ha nagyon nagy baj van (pl. most?), akkor legalább inimális mértékben működjünk együtt.

@pizsama: Totál itt tartok én is. De, mondjuk, ennél kevésbé polarizált politikai légkörben ezen is sokkal jobban lehetne (együtt)gondolkodni.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.03.30. 14:33:21

@malmipal:

>az erkölcsben és a jogban, ha úgy tetszik, Isten és ember előtt, nem ad alapot a bűn alóli felmentésre a bűnösség beismerése.

A Párt előtt azonban igen. Kritika és önkritika: nem hallotta még ezeket a kifejezéseket? Szocikkal bármit el lehet fogadtatni, ha elég nagy számú könnyes és elcsukló hangú "beismerés"-sel jár együtt.

A demokratát nem érdekli, hogy a Vezér "milyen ember". Egy demokratát az érdekli, hogy milyen kormányzati teljesítményt nyújt a miniszterelnök, illetve ellátja-e azoknak az érdekeinekk képviseletét, akik megválasztották. A demokrata ugyanis nem személyeket imád vagy gyűlöl, hanem érdekeket és programokat mérlegel, melyeknek a személyek csupán hordozóik.

A diurnusokat viszont az érdekli, hogy a Vezér "nagy ember"-e, vagy ellenkezőleg, vérfarkas-e, mint a mocskos cigány törpecerkóf, a fasiszták vezére. A beismerés erkölcsi érdem, hozzájárul a Vezér nagyember-voltához. A kormányzati teljesítmény pedig, őszintén szólva, smafu.

Amikor Diurnust és a kis diurnusokat olvassa, ne feledje el, hogy itt mitikus gondolkodással állunk szemben, ahol jó és gonosz tündérek, királyfik és sárkányok csapnak össze. Van a Jó, Őszintén Beismerő Feri, meg a gonosz Viktor, aki azt hazudja, hogy nem hazudik. GDP? Államadósság? Adóterhek? Mindez mit számít, ha Fény és Sötét küzd.

nius 2009.03.30. 14:35:39

@Bok Choy: Én nagyon tisztelek mindenféle oldalt, de akik most hatalmon vannak, őrültek, elmebetegek, közveszélyesek. Ha valaki nem tud vezetni, szeretnék kiszállni mellőle, ez csak természetes.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.03.30. 14:42:43

@Bok Choy:

>Csak arra, hogy ne kérdőjelezzük meg a másik emberi, illetve magyar mivoltát pusztán azért, mert az ellentétes odlalon politizál.

De ugye demokrata vagy európai voltát viszont szabad megkérdőjelezni? Ugye fasisztázni, szörnyetegezni, antiszemitázni stb. bezzeg szabad, azzal nincs gond, ugye?

Spielberg 2009.03.30. 14:44:37

BAAAAZZZZZZZDDDDMEEEEEEEGGGGG!!!!
Beszarok, ilyen nincs.
Bodor bácsi, csokis a szája!
Hagyjad fiam, le van szarva...

átlátó 2009.03.30. 14:46:21

Így utólag sajnálom, hogy amikor még alkalmam lett volna rá egy letépett szöges kerítésléccel, vagy statívval nem vertem hátba ezt a Gréczy gyereket. Akkortájt még csak slágerszövegíróként tett kísérletet formátuma megmutatására.
Ennek a másik, a cikkben szereplő baromnak a nevét se írom le.

Bok Choy 2009.03.30. 14:52:01

@nius: Ha ezt úgy érted, hogy akik most vannak hatalmon, azokat a hatalomvágy elvakította veszélyes mértékben, és ezért már képtelenek a társadalom (de lassan már önmaguk) számára optimális módon kormányozni és döntéseket hozni, akkor egyetértek. (De épp az ilyen megfogalmazásbeli nüanszoktól kapok kiütést...)

nius 2009.03.30. 14:56:41

@Bok Choy: Optimális?!? Semmilyen módon nem képesek döntést hozni. (Imádom a körmondatokat.)

Bok Choy 2009.03.30. 14:57:13

@dzsucseharcos: Hát itt ugye a kutya ott van elásva, hogy konkrétan kiről is mondják ezeket, illetve konkrétan mit is csinált, hogy ezt mondják. Mondjuk Csurka Pista bácsi, vagy Bayer Zsoci esetében remélem, te se találod ezeket túlzónak?

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.03.30. 15:10:06

@Bok Choy:

Értem én, hogy csak a szélsőjobb a nemeurópai és a fasisztaszörnyeteg. Tehát pl. az igazi- és megfelelőjobboldal (MDF) nem az. Mert az Ön demokráciamodelljében van hely az ellenzéknek is: a Kedves Vezetőhöz lojális ellenzék toleranciára számíthat.

Az Ön egész megközelítése súlyos politikai analfabetizmusról árulkodik.

Ugyanis a politika nevű izé nem arról híres, hogy csupa szelídség és kedvesség lengi be a benne résztvevők nyilatkozatait. Ön mégis a politikai nyilatkozatok stílusára van ráakadva mint fő problémára. Ebben látja az ország tragédiáját. A világért sem gazdaságpolitikai lépésekről beszél, vagy arról, hogy a kormányoknak mely társadalmi rétegek érdekeit milyen arányban kellene képviselniük. Nem, Ön szóhasználatokról okoskodik. A Bayer nevű súlytalan firkászról beszél, például. "Ott van a kutya elásva", hogy mit mond valaki Bayerről, állítja Ön. Egy fenét. A kutya ott van elásva, hogy mekkora a redisztribúció mértéke, mekkorák az adók, mennyi az államadósság, milyen "beruházások" valósulnak meg az adómból stb. Hogy ebben ki kivel ért egyet, és kinek mi az érdeke, az nem esztétikai kérdés.

A politika érdekekről és célok választásáról szól. Szóhasználatról az Önhöz hasonlók számára szól csak. Az Önhöz hasonlók számára alkotják a diurnusok a szórakoztató cikkeiket. A csecsemőnek csörgőt adnak a kezébe, a politikai analfabéták pedig rágódhatnak a stíluson, Feri beismeréseinek esztétikáján, Orbán vérfarkas-voltán és más hasonlókon.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.03.30. 15:59:30

@dzsucseharcos:
Harcos, egy allampolgarnak nem kell politikai szakertonek lennie. A demokracia mukodesi elve mondjuk elvarja, hogy az allampolgarok tisztaban legyenek a sajat erdekeikkel es azokat ervenyesitsek is a szavazaskor. Nem feladatuk, hogy atfogo megoldasokon torjek a fejuket, de azt tudniuk kell, hogy szerintuk nekik melyik jelolt lenne jo.

Ez a Bok Choy nevu alany nem igy gondolkodik, hanem a politikai kuzdelmet egy World of Warcraft jateknak latja. Ez eleg baj, mert ez azt jelenti, hogy a szavazofulkeben nem az erdekei alapjan szavaz, hanem azon mitosz alapjan, amit bekajalt. Mindig vannak ilyenek, kerdes, hogy hanyan vannak. Mert ha nincsenek sokan (millionyian) akkor a politikai partok egyszeruen kezelhetik oket azzal, hogy mitoszokat gyartanak nekik. A demokracia csak akkor kerul bajba, ha ilyenekbol nagyon sok van. Magyarorszagon szerintem nem ez a helyzet. A magyar szavazok kovetik a sajat erdekeiket. Pusztan egy gondot latok: nem gondolkoznak nehany honapnal elobbre. Ez kelet-europai betegseg es ez okozza ilyen Gyurcsany-fele kartevok felbukkanasat.

Bok Choy 2009.03.30. 19:25:34

@dzsucseharcos: kedves uram, ön kissé csúsztat az én megnyilvánulásaimmal kapcsolatban, ha szabad megjegyeznem. Ugyanis azt, hogy a kutya itt van elásva, kizárólag azzal a kérdéssel kapcsolatban mondtam, hogy kire mondjuk, hogy antiszemita meg stb., és kire nem, csakis ebből a szempontból lényeges az illető személye és cselekedete. Ha a politikáról, mint általános egészről beszélünk, és az ország érdekeiről, akkor egyetértek: a gazdasági, újraelosztási kérdések sokkal fontosabbak ezeknél. Csak megjegyzem, hogy ezt az antiszemitázós témát ön volt szives a társalgásba először behozni. Én azt sem mondtam, hogy a politikai nyilatkozatokat és a politikát csupa kedvesség és szelídség lengi be, vagy kéne, hogy belengje. Ellenben azt ítéltem el, mikor a másik politikai oldalt nem vesszük emberszámba, lehazaárulózzuk, csak mert nem ért egyet velünk, és rámutattam, hogy ez szerintem az érdemi vitát, eszmecserét meggátolja, sőt, amikor olyan helyzet van, hogy a két oldal legminimálisabb, de együttműködésére lenne szükség a hatékony cselekvéshez, azt is lehetetlenné teszi. Én ebben, a totális, ész nélküli, fanatikus, önmagáért való szembenállásban, széthúzásban és gyűlölködésben látom az ország tragédiáját, és nem a nyilatkozatok stílusában. Amennyiben ez politikai analfabetizmus, akkor büszkén vállalom, és sajnálom, hogy kevesen vagyunk "analfabéták". Sajnos, ön, tisztelt uram, nem tartozik közénk, ön a gyűlölködésben, a másik oldal kiátkozásában szemlátomást élen jár. Éljenek a politikailag okosok!

Bok Choy 2009.03.30. 19:30:06

@Doomhammer: Ez a Bok Choy nevű alany pedig úgy látja: hogy téged tévesztett meg a jobboldal nemzetiszínű-keresztény mítosza, amit jól bekajáltál. Én az érdekeim alapján szavazok, csak tudom, hiszen én voltam ott a szavazófülkében, mikor megtettem, és nem te. Vagy ebben is tévedek? Én látom a saját érdekeim, az ország érdekeivel is tisztában vagyok. Az pedig biztos, hogy nem a gyűlölködés a másik politikai oldallal szemben, ha van rá valódi ok, ha nincs. De sajnos, az ilyen Orbán-féle kártevők felbukkanása ezzel jár...

Bok Choy 2009.03.30. 19:44:24

Summa summárum: amíg ilyen surmók vannak a jobboldalon, tényleg csak két választás van: "visszagyűlöködni", vagy sz@rni az egészbe...

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.03.30. 20:33:24

@Bok Choy:

Megtisztítva a körítéstől, Ön ezt mondja:

>a totális, ész nélküli, fanatikus, önmagáért való szembenállásban, széthúzásban és gyűlölködésben látom az ország tragédiáját, és nem a nyilatkozatok stílusában.

Eltávolítva a hangulatfestő jelzőket, Ön ezt mondja:

>a szembenállásban, széthúzásban és gyűlölködésben látom az ország tragédiáját

Tehát Ön az ország "tragédiáját" a szembenállásra - arra, hogy van politika, vannak pártok, vannak eltérő érdekek, és ezek ütköznek - vezeti vissza, valamint arra, hogy a szembenállóknak milyen attitűdjeik ("gyűlölködés" - feltételezi Ön) vannak. Tehát a demokratikus politikával mint olyannal van baja, meg a jelenlegi magyar politika stílusával. Pontosan erre mondtam, hogy ez egy mitikus gondolkodás, mert az ország problémáit elsősorban rossz választói és kormányzati döntések okozzák, nem pedig az, hogy az emberek nem egyformák és ezért különböző érdekeik vannak. Ön nem tudja megemészteni, hogy többpártrendszer van. A többi, amit ír, líra.

Bok Choy 2009.03.30. 23:03:32

@dzsucseharcos: Ön ismét téved. A többpártrendszerrel semmi bajom. Nekem a párbeszédre képtelen hozzáállással van bajom, aminek Ön is az egyik zászlóvivője. Arra mindenképpen jó volt ez a beszélgetés, hogy megértsem: az ilyen honfitársaimmal reménytelen párbeszédre törekedni - ezért hálával tartozom Önnek. Kívánok további sikeres, lírától mentes, kirekesztő politizálást. Önnek és elv-társainak.

Bok Choy 2009.03.30. 23:25:25

@dzsucseharcos: Én nem azt kifogásolom, hogy vannak pártok, eltérő érdekek, és hogy ezek ütköznek. Ez teljesen rendjén van szerintem. Azonban az, hogy a másik oldalon állót, a másik párt hívét hazaárulónak béllyegzem és megkérdőjelezem magyarságát - amit én valójában kifogásolok (csak nem tudom, mért írom le újra meg újra, hiszen láthatóan erre a tényre az Ön igen tisztelt fülei egyértelműen süketek legnagyobb sajnálatomra)-, nem elidegeníthetetlen része a többpártrendszernek tudomásom szerint. De Ön majd, tisztelt Dzsungelharcos, nyilván ismét helyreigazít...

tevevanegypupu 2009.03.31. 16:56:37

@pipacsaripacspapucs:
Medgyessy a visszafogott D209-es uriember, Gyurcsany hazugsaggal nyert valasztasaval, hozzateve meglehetosen ketes, modhatjuk ugy is, hogy koztorvenyes bunokkel terhelt eloelete feltetlen elismerest erdemel? Diurnus akinek nem hajlik a gerince..Nehez kulturaltan, visszafogottan vitatkozni ilyesmivel, foleg akkor, ha ehhez meg hozzatesszuk azt a gazdasagi, erkolcsi katasztrofat amibe e derek fiatalember Gyurcsany az orszagot belevitte. Nagyvonalu, politikailag muvelt fiatalember? Ugy tunis szamos cselekedete ellentmond Diurnus szemelyes velemenyevel amit felo, hogy nagyon kevesen osztanak..

sonance · http://www.sonance.hu 2009.03.31. 17:16:51

hihi, ezt hívják Vörös Ködnek. =P

elgondolkodo 2009.03.31. 20:10:41

" – aki minden erejével ennek a nemzetnek a javát és a nemzet..."

És ez a nemzet pedig nem más, mint a
Zsidó..!

Új Nick 2009.04.01. 00:25:56

@Roa: aztán a köteles kampány (ahogy gy elmondta debreczeninek), tüntetés a Lendvay utcánál, a Lop-Stop, ami után Keller 2 évig kutatott, mint az amcsik atom után Irakban, később a 20millió románozás (ahogy gy elmondta debreczeninek) stb. a fasisztaveszély, a szlovák titkoszsoláglat által jelzett terroristák,

a visszafogott úriemberek.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.04.01. 00:33:06

Ez a magyar szopóirodalom gyöngyszeme. Disznók elé kellene vetni.
süti beállítások módosítása