Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az utóbbi napokban a Facebook lett a fiatal, nevetséges helyzetüket nehezen viselő SZDSZ-képviselők lelki szelepe, ahol kicsit ki tudták ereszteni a frusztrációjukat. Ha ma reggel nem éreznék magukat elég rosszul, olvassák csak el Magyari Péter remek írását az Indexen, amelyikből majd meg fogják tudni, miért van belőlük örökre elege majdnem mindenkinek. Na persze mindenki olvassa el, ne csak az ex-SZDSZ-esek, az írás arról szól, hogy valójában milyenek az úgynevezett kommunisták és egykor, nagyon-nagyon régen, liberálisnak nevezett segédcsapataik. Nem az a baj, hogy véreskezűek, gonoszak, összeesküvők vagy ilyesmik lennének, hanem az, hogy kivételesen, halmozottan, felfoghatatlanul buták. Kis idézetcsokor kedvcsinálónak:

Nyilvánvalóvá vált, hogy a múlt rendszer elitjét támogató erők (az MSZP és az SZDSZ) a rendszerváltás 20. évfordulójára már csak félkegyelműekből állnak.

Joggal merült fel az aggodalom: ha így intézik, hogy ki lesz a következő miniszterelnök, akkor hogyan jártak el egyéb ügyekben? Ha ebben a kérdésben ennyire képtelenek voltak önmérsékletre, fegyelmezettségre és belátásra, akkor hogyan kormányozták 2002 óta az országot?

Számtalan dolog látszik arra utalni, hogy pontosan ugyanilyen színvonalon. Hirtelen világossá vált, milyen közeg kell ahhoz, hogy alagutat és viaduktot építsenek a síkság fölé, hogy ne legyenek képesek üzembe helyezni egy villamost, hogy építsenek egy hasznavehetetlen gáztárolót, hogy csak néhány furcsa beruházást említsünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://szily.blog.hu/api/trackback/id/tr971034617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2009.03.30. 11:19:40

A baj csak az, hogy hiába állítanak ki magukról száz rossz bizonyítványt, a rajongók mégsem engedik őket eltűnni a süllyesztőben.

Rózsa Misi 2009.03.30. 11:33:55

Általában szeretem amit írsz, de most jó nagy pöcs vagy! Komolyan. Mi lett volna szerinted a jó megoldás? Van egyáltalán jó megoldás ebben a kibaszott helyzetben, amibe az idióta MSZP és a végtelenül aljas Fidesz együtt terelte az országot?

Igen. Én is azt mondtam és mondom, hogy az előrehozott választásokat kellett volna az SZDSZ ügyvivőinek választaniuk. Miközben mi lenne abból? Jön az éhes kisgömböc, rászabadul az országra, és aligha hihető, hogy nem azzal kezdi, hogy végre a 7 év nélkülözés után, ne zabálja betegre magát. Te el tudod hinni, hogy Orbán és bandája neki fog állni és megcsinálja az ország érdekében a szükséges reformokat? Aligha. Akkor meg szopunk tovább, mint a torkos borz.

Miközben az is igaz, hogy a becstelen szocialista primitív elvtársaktól, még annyi reform sem várható, mint Orbánéktól, mert ezek a marhák nem is értik miért kellenének reformok. Máshoz szocializálódtak 40 éven át rezsimük alatt elvtársék.

Tudom mi az optimális megoldás. Elzavarni a vörösöket a kormány közeléből is, de úgy, hogy ne az éhes Viktort szabadítsuk ezzel rá az országra. Ez lenne az ideális állapot. De látsz arra reális esélyt, hogy az emberek itt megértsék tömegesen, hogy saját érdekükben kell a választásokon a két nagy ellen szavazni tudatosan? Mert én nem látok sajnos, mert ez egy kurva ország. Ha pedig nem látok, akkor marad a választási lehetőség a cseber és a veder között.

Bajnai Gyurcsány Ferenc barátja. Szilvásy, Gyurcsány, Bajnai, Kóka, buli-haverok-fanta. Bassza meg. Ahogy ugye az se mindegy, hogy Bajnai már sikeresen tett taccsra egy nagyvállalatot. Nekem sem tetszik a pofája. De előállt egy programmal, ami valóban reformprogram és nagyrészben fedi is a reformszövetség programját. Ennek megvalósulása nem lenne rossz az országnak. Megígérte azt is, hogy egyetlen szocialista faszkalapnak sem ad lehetőséget as kormányában kártékonykodni, külsős emberek munkájára számít. Ez is jó pont, mert így már megvalósult, hogy az MSZP politikusai, akik tönkre tették sikeresen az országot el kell, hogy takarodjanak a kormányból. Aztán még írásos nyilatkozatot is kikövetelt az agyatlan szocialista frakciótól, amiben leírja nekik, hogy nincs vita, nincs kérdés, nincs okoskodás, amit a kormány beterjeszt, azt szépen fegyelmezetten és kussban megszavazzák, szerepük gombnyomásra zsugorodik. Vannak kétségeim, hogy erre a bonyolult feladatra is mind alkalmas lenne, de legyünk optimisták.

Bajnait és kormányát, tehát akár még kész lennék a lehetséges rossz lehetőségek közül az egyik legkisebb rossznak tekinteni. De a kétségeim a szocialisták szavahihetőségében van. Nem hiszem, hogy tartani fogják szavukat és ígéretüket, mert eddig is mindig hazudtak. Szeretnek hazudni reggel, délben meg este, mert bőszmék úgy ahogy vannak. Megmondta a führerjük is nagy tetszésükre, hogy számukra az adott szó és a szerződés nem szentírás. A magam részéről azt sem hiszem el ezeknek, amit kérdeznek. De még fiatal vagyok, hiszek a mesékben, és bár ma már nem dugnám meg az erdőben a rőzsecipelő öregasszonyt, de picit reménykedek egy olyan csodában, hogy kivételesen valami bibliai csoda által nem fognak hazudni a szocialisták. Őket ismerve nagy összegben nem fogadnék rá, de hátha. Ha pedig valóban reformok indulnak meg, ezek meg végre kussolnak és csak a gombot nyomkodják, az akár jó is lehet az országnak. Jobb mintha maradhatnának a Veres és Szekeres féle zombik, vagy jönne az éhes kannibál Orbán.

északfok5 2009.03.30. 12:24:11

"Te el tudod hinni, hogy Orbán és bandája neki fog állni és megcsinálja az ország érdekében a szükséges reformokat? Aligha."

Nem magatokból kell kiindulni :DD

Kissé bonyolultabb formába kellene önteni a konc zsugorodása és a pozíciók majdani elvesztése felett érzett félelmet és fájdalmat... Már ha képesek vagytok rá :DD
süti beállítások módosítása