Az év messze legjobb gyerek- és felnőttprogramja volt kimenni a Galoppra megnézni Túladagolást, a magyar csodalovat.
A metróból a Pillangó utcánál kiszállva megcsapott a régi, Népstadionbeli kettős rangadók összetéveszthetetlen hangulata, megfejelve azzal a fájdalommal, hogy sosem élhettem át egyetlen kettős rangadót sem. Az első autók a metrónál parkoltak, jó kilométerre a pálya bejáratától. Az utcán mindenki egy irányba tartott izgatottan zsizsegve, az út mentén perec- szotyi- és nemzetiszínűbaselballsapka-árusok próbálkoztak. Utóbbi jelenléte talányos volt, tekintve, hogy hazai versenyre igyekeztünk.
A lóversenypálya koncerteket kivéve nyilván még sosem volt így tele: az új főlelátó dugig + a két oldalán lecsorduló, de valahogy mégis megkapaszkodó tömegek + az épület mögött, és tőle jobbra-balra újabb ezrek + rengeteg sörsátor és sütöde, de volt felfújt csúszda és gyermekét gardírozó Hajós András is. No meg Orbán Viktor, ezúttal a kedélyes lótenyésztő szerepében, nyilván direkt Farkasházy "Szívesen nyilatkozom!" Tivadar kedvéért. A hangulat elképesztően jó volt, és nyilván nem kizárólag a csodás idő és a marha gyors ló miatt. A nagy vidámságot szerintem az okozta, hogy
1.) Magyarországon sajnos nem nagyon szoktak olyan események lenni, ahol többen vannak ötezernél, és nem kell menekülni. A szerencsésebb országok lakói ezt az érzést focimeccseken is átélhetik.
2.) Bár nagy, de mégis véges helyre zsúfolódott össze pár langyos órára a magyar társadalom szinte összes rétege, a VIP-helyeken és a főlelátón tobzódó gazdagoktól, bűnözőktől és politikusoktól a tér összes pontján fellehető médiakurvákon át az én térfelemen önfeledten szórakozó cigány családokig. Bár az ember általában úgy érzi, hogy inkább töltene időt egy raj szexuálisan túlfűtött piranyával, időről-időre a magyarok jelenléte is tud örömet okozni, ha nem beszélnek sokat, nem túl részegek, és nem tesznek kárt semmiben.
3.) A magyar ember egy másik magyar sikerének tud csak örülni igazán, még akkor is, ha az a másik magyar minden ízében brit.
Ezzel rá is térnék az egész délután legzavarbaejtőbb jelenetére. Overdose, ahogy kell, másfél csuklóbusznyival lenyomta a mezőnyt, a tömeg lelkesen ünnepelte az állatot meg a híres zsokét, aztán sokan benyomultak a pályára, köztük én is, de nem lóhuligánságból, hanem mert soha többet nem láttam volna a gyerekeimet, ha kint maradok. A tiszteletkör, vagyis a pálya adottságaiból adódóan a tiszteletuborka megtétele után a lovászlány megállt Overdose-zal a főtribün előtt, és körbe-körbe járatta, miközben a szervezők bejátszották a Himunszt, mindenki fölállt és ha nem is mindenki, de sokan énekeltek.
Szó mi szó, tényleg megható volt, hogy egy ló, akit egy lelkes öreg magyartanár fedezett az eldugott kunsági tanya homokjában, edzés helyett Arany Jánost olvasott, és szteroidok helyett maximum kovászosuborka-levet ihatott a felkészülési időszakban, hogy aztán az egész világ meglepetésére a surranópályáról lenyomja az angol és arab főúri -- vagyishogy. Vagyishogy tényleg talányos volt, miért ünnepelték Himnusz-énekléssel egy amúgy tényleg baromi fürge, ámde ír anyától és angol apától származó, angol fajtájú, ivarérett koráig a Brit szigeteken nevelkedő, angol nevet viselő ló győzelmét, amit egy belga születésű francia zsokéval a nyergében ért el.
Nem azt mondom, hogy ez rossz lenne, sőt ellenkezőleg, de erre tényleg nem számítottam. Most már biztos vagyok benne, hogy az én életemben lehet néger miniszterelnöke Magyarországnak, feltéve, hogy hat negyvenet ugrik rúddal. És ez jó.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Az utolsó 100 komment: