Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Bruhaha, rohannom kell a gyerekekért óvodába, de ezt nem bírom nem megírni két mondatban. Az Index ma vendégvéleménynként lehozta Jeszenszky Zsolt lendületes publicisztikáját, amiben a szerző, aki a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének munkatársa, és az online fájlcsere elleni harc közepesen ismert Pázmány Pétere, a Pirate Bay gazdáinak bírósági elítélésén örvendezik. A cikk óriási pofon a szellemi tulajdon eltulajdonítóinak arcán, különös bukéját azonban az adja meg, hogy Jeszenszky a szöveget szinte ez az egyben lopta, méghozzá a Wired szerkesztőségi cikkéből. Tessék megnézni, itt az eredeti, benne az összes idézet, példa, a hasonlatok, egész bekezdések szó szerint.

Jeszenszky Zsolt eszerint a magyar internet pillanatnyilag legnagyobb művésze, aki triplafenekű, tréfás akcióival mutat rá, hogy rohanó világunkban már semmiben sem lehetünk biztosak, nevetni viszont mindig jól esik.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://szily.blog.hu/api/trackback/id/tr521080263

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sárdobáló 2009.04.22. 20:06:07

Vesszőfutás a Kalóz-öbölben II: Szauron SzájaTudom, hogy szemét dolog a hírhozót lelőni, de most mégis ezt teszem. Lehet, hogy szakmabeli. Lehet, hogy nálam százszor jobb rálátása van a témára. Ez mégsem jogosítja fel arra, hogy bődületes baromságokat írj…

Trackback: Louie the purple horse 2009.04.22. 18:50:02

Arcomon kaján vigyor futkos és egy pillanatra a gyomorrontásomat is elfelejtem, mikor olyan vidám dolgokat olvasok, mint Jeszenszky Zsolt performansz-művész és adószakértő írása. Amelyről mellesleg kiderült hogy khm... na ... szóval tudják... J.ZS. meg...

Trackback: RE:blog 2009.04.22. 18:35:13

L, mint lopásjeszenszy "dj-vizsga" zsolt parades cikkere (amit, mint kiderult, ironikus modon lenyegeben egy-az-egyben nyult le a wiredtol) valszleg szamtalan reakcio szuletik majd. ime az egyik.figyelem: a cikk lenyegeben egy levelezolistara ir…

Trackback: Reakció - polgári underground 2009.04.22. 18:08:04

Jeszenszky a Wirednél - Ilyen ország pedig nincs CLVIII. Az Indexen jelent meg a szerzői jogvédelemben és a DJ-világ szabályozásában jeleskedő Jeszenszky Zsolt publicisztikája a Pirate Bay üzemeltetőinek bírósági ítéletéről. Átfutottam, némi örömködé…

Trackback: Sárdobáló 2009.04.22. 17:15:26

Vesszőfutás a Kalóz-öbölben II: Szauron SzájaTudom, hogy szemét dolog a hírhozót lelőni, de most mégis ezt teszem. Lehet, hogy szakmabeli. Lehet, hogy nálam százszor jobb rálátása van a témára. Ez mégsem jogosítja fel arra, hogy bődületes baromságokat írj…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

drogosmacska 2009.04.22. 16:35:53

Hát ez kibaszottul zseniális. Nem mintha ennél többet kinéztem volna Jeszenszky Zsoltból :)

jewel79bp 2009.04.22. 17:12:56

Már kicsit sérelmeztem is, hogy ahhoz a fantasztikus íráshoz nem lehet sehol hozzászólni... de megérte várni egy picit :) Jeszenszky Zsolt meg azt hiszem, baromira nem érti a probléma lényegét, dehát ezt kár is magyarázni...

SZZZZ 2009.04.22. 17:13:42

Küldtem neki e-mailt 1 órával a cikk megjelenése után, hogy mégis hogy van ez. A válasza: "A wired-ban leközölt anyagot a nemzetközi zeneipar azóta több helyen is használja - ugyanis épp innen került ki oda is." Na én ezt nem nagyon értem, szóval ha esetleg a wired is lopott, akkor már mindenkinek lehet?

ügyfélszolgálatos 2009.04.22. 17:13:43

Jeszenszky Zsolt egy szimpla tapló. Esetleg ha nem lennének a CD-k ilyen drágák kevesebben töltenének le zenét... Illetve nem lenne az iparon rajta a szokásos ingyenélő bürokrata társaság. Álszent egy kis köcsög ez is. Én akkor sem fogok egy Cd-ért többezer forintot fizetni.

subVito 2009.04.22. 17:13:47

Aztakurva... Hatalmas találat! Ez a Jeszenszky Zsolt mennyire nyomorék, aszitte, hogy senkinek se tűnik fel, vagy mi?!

Kixx 2009.04.22. 17:16:11

Szánalmas. Egy ilyen fasz oktat bennünket?
(A reverse DNS cuccon meg is lepődtem milyen menő a csávó.)

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2009.04.22. 17:17:05

ha saját szavai lennének, attól is kinyílt volna a pendrive a zsebemben

szánalmas

Azhát 2009.04.22. 17:18:30

Lehetséges, hogy Jeszenszky Zsolt otthonában is találnánk mindenféle másolt anyagot?... Talán még másolt zenei CD-t is? :)))))

Egyébként én bevallom, átmásoltam otthon a huszonötéves Hungária kazettámat, és odaadtam valakinek??
Bűnös-e vagyok?

Rwindx 2009.04.22. 17:19:32

Dehát a Wirednek semmi kára nem származik a fordításból! Nem "tűnik el" az eredeti helyéről, ez nem lopás! És pénzt meg amúgy sem fizettem volna érte. - gondolta jeszenszky zsolt, miután legírta és publikálta saját nevén a Wired írását.

Kixx 2009.04.22. 17:20:19

Ja és megnéztem Echo and the Bunnymen-re az amazon.co.uk 48 találatot ad, CD átlagár 7 GBP (2300 HUF). Booklineon találatok száma: 0, CD átlagár 5000 HUF.

88wx335dsf 2009.04.22. 17:21:32

Nem szabad egy fillért se adni neki(k). Az összes bohóc most akarja behajtani rajtunk az átbulizott életét.

eszpee · http://bp.underground.hu 2009.04.22. 17:24:50

Ez egy régi cikke a Zsoltinak amit a Wired ellopott, és Editorial néven sajátjának feltüntetve hozott le. Nem értem mit nem értetek.

HunFailure 2009.04.22. 17:25:27

én itt dobtam el a maradék hajamat is: "...Akik számára lassan értelmetlen alkotni, új zenéket készíteni, hiszen senki nem akar ezekért fizetni"

Oh, ezek szerint, a zene készítésének egyetlen kérlelhetetlen miértje a pénz!

Az összes hobbi- és örömzenész hülye, és szerencsétlen, ahogy a saját zenéjét saját hatáskörében közösbe dobó előadók is önsorsrontók!
A megélhetési zenészek pedig mind szentek.

Hát gratulálok.

Nade mit is várhatna az ember valaki olyan tollából, aki ebből él? Objektív helyzetértékelést? Lol!

HunFailure 2009.04.22. 17:26:35

ja hát igen, ráadásul nem is az ő tollából van, párdon. Csak kicsúszott a számon.

betemetaho 2009.04.22. 17:26:58

lehet h hülye vagyok, de ki a f%szom az a jeszenszky zsolt egyáltalán?

rnmr (törölt) 2009.04.22. 17:27:07

lol, dejó, ez volt az első gondolatom, amikor elolvastam!!! biztos voltam benne, hogy nem jzsírta, és ehhez csak a korábbi írásait kellett elolvasni (bár az nem volt kis teljesítmény) :DD

Ejjnye Bejjnye 2009.04.22. 17:28:47

Azt írta, hogy a szórakoztatóipar nem olyan emberekből áll, akik a bankókat számolgatják...
Dehogynem. Malibu, külön szigetek, fényűzés és dollármilliók repkednek. Feltételezem, hogy nem csak a sztároknak, hanem az őket foglalkoztatóknak is. A köznép, meg ilyen cd és dvd árak mellett gürizik a napi betevőjéért, bedőlendő lakáshiteléért. De azért szüksége van kikapcsolódásra is! Legyen jóval kevesebb az ipari-bevétele a szórakoztatóknak! Legyen kevesebb minőségen aluli terméke! Ami viszont jó, legyen megfizethető! No erre jó a net. A sok felhasználó fizessen sokkal kevesebbet egy letöltésért. Így reális értéken lévő pénze lesz a gyártónak, fizetéshez mérten lesz egy film mondjuk egy százas, egy lemez meg egy tizes. Utópia tudom. Dolgozzon rajta Hollywood, ez a dolga!

mnézis 2009.04.22. 17:29:25

arról miért nem ír ez a szarházi, hogy az általa vezetett törvényesen működő bűnbandák(artisjus és alegységei) hány tízmiliárdot lopnak el tőlünk évente, és az a pénz hova is kerül?

gaucho.magiar 2009.04.22. 17:30:44

de szánalmas ez a sztori. már jzs-ban sem lehetünk biztosak!

guni 2009.04.22. 17:31:38

@HunFailure: Jah, nekem is itt dobta le az agyam az ékszíjat. Kiegészítve avval, hogy egyelőre ahogy látom nem zsíroskenyéren élnek, azért meg had ne sajnáljam őket, hogy évente csak 20 millió Dollárt keresnek 30 helyett.

bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2009.04.22. 17:33:20

alig várom a vitriolosnak szánt visszavágását. ami vajon egy cracked poszt lesz, netalántán egy somethingawful fórumbejegyzés vagy esetleg előhúz a farzsebéből egy 4chan mémet?

rivera 2009.04.22. 17:33:43

#Rwindx, a nap kommentje. :DDD

Ez csak egy nick 2009.04.22. 17:34:52

@Azhát: Nem bűnös vagy, hanem terrorista.

2009.04.22. 17:36:57

Ja, arról meg persze mélyen hallgat, hogy mennyire iszonyú sikeres az iTunes, pedig az fizetős. Talán biztos azért van ez, mert drága. Vagy mert bonyolult. Az semmiképp sem lehet ok, hogy normális áron tudnánk rajta megvenni a zenéket, ráadásul úgy, hogy egyet kattintok és már meg is vettem. De persze errefelé iTunes nincs.
A múltkor kitaláltam, hogy egyefenyő, a magyar zenéket megveszem, de online, fájl formájában szeretném. Dráma és agyhalál, gyakorlatilag lehetetlen kurrens magyar zenéket vásárolni, az összes magyar zeneáruház egy fos (és drága).

clegane 2009.04.22. 17:37:13

tök jó nézni hogy itt a kommentelők közt sincs egy ember se, aki normálisnak tartaná ezt a... zsoltit.
valóban a legenyhébb jelző erre az egészre, amit ő képvisel, az a "szánalmas"... kár, hogy ez is csak egy olyan dolog, amin csak füstölögni lehet mert annyira nyilvánvalóan felháborító, amit csinálnak, és mégis képesek érvényesülni. hihetetlen.

titantoma 2009.04.22. 17:39:31

Jó gyerek lenne ez a Jeszenszky, csak egy tudatlan senkiházi paraszt.

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2009.04.22. 17:39:43

Jeszi stílusát és hozzáállását jó ideig bírtam, kifejezetten üde színfoltja volt a konzervatív oldalnak és a popzenei sajtónak. Később, amikor már egyre inkább a különböző szerzői jogvédő és DJ-parajelenségek szószólójává vált, a korábbinál árnyaltabbá vált a róla alkotott véleményem.

A korlátlanul és minőségromlás nélkül reprodukálható digitális tartalmak alapjaiban rengetik meg a szórakoztatóipart. Még ha vannak is látványos utóvédharcok (mint a mostani per is), a jelenlegi szisztéma nem tartható fent sokáig.

Jeszi bácsi másik nagy megfejtése, a DJ-szövetség pedig a már a 18. században is idejétmúlt céheket idézi. Már az 1723-as rendi országgyűlés által életrehívott rendszeres bizottság (Systematica Commissio)is foglalkozott a versenyt korlátozó céhek és monopóliumok megszüntetésével. Most 2009-et írunk, talán nem kellene egy többé-kevésbé önjelölt szakmai szervezetnek monopoljelleggel rátelepednie a DJ-társadalomra. Mondom mindezt mint többé-kevésbé aktív "laptop DJ".

Lehet, hogy kicsit terjedelmes és off voltam, de a hónapok óta tartó DJ- és torrent-vita alatt összegyűlt véleményemet most ide öntöttem ki.

Avatar 2009.04.22. 17:40:40

"A wired-ban leközölt anyagot a nemzetközi zeneipar azóta több helyen is használja"

Az általam letöltött filmeket meg a torrentezők azóta több helyen is használják... :)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.22. 17:41:15

Ha lejönne a cd-ről a nagyker ár meg a kisker ár, akkor simán adhatná neten keresztül 1500-2000 körül a kiadó

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.04.22. 17:41:36

Na ezért az egy posztért már megérte ezt a blogot nyomatni... ROTFL Jeszenszky komolyan MONNYON LE! :D

MoxNox 2009.04.22. 17:42:38

@betemetaho: Jeszenszky Zsolt apja Jeszenszky Géza, volt külügyminiszter. Én bírtam a srácot gimiben, meg tudott szerezni bármilyen zenét vagy videót másolt kazettán. Az iWiwen viszont törölnöm kellett az ismerősök közül, egyszerűen nem lehetett elviselni milyen iramban ontotta a nem éppen középutas és visszafogott politikai hülyeségeket az üzenőfalra.

Demo · http://nepkoztarsasagot.blog.hu 2009.04.22. 17:42:59

:D Szily keres, talál, lő, gól!

msmester 2009.04.22. 17:43:06

Kurvára jellemző egyébként erre az önjelölt DJ-re, hogy a cikk feletti név egy láthatólag nemlétező emailcímre (zsolt@jeszen.hu) mutat...

Én küldtem volna neki pár szót azokról a slendriánságokról, amiket leírt, rámutatva néhány nyilvánvaló hibára.

De így eléggé nehéz.

Köszönjük meg szépen az Indexnek is Jeszenszky Zsolt kiemelkedő publicisztikájának közlését. Esetleg hozzádobhattak volna egy szerkesztőségi véleményt...

Tenoce · http://www.deezer.com 2009.04.22. 17:45:12

@terry_sanfransisco: Csak erdekelne, hogy mi az amit fosnak talasz a magyar zenearuhazakban? A DRM-tol eltekintve, mert az tenyleg zavarhat.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.04.22. 17:45:32

@MoxNox: ..meg tudott szerezni bármilyen zenét vagy videót másolt kazettán...-> Na hát ez meg már milyen?! :D

grigorij (törölt) 2009.04.22. 17:46:20

Én pedig azt kérdezném meg JZs és az össze hanglemezes, kiadós buzeránstól, hogy hol az a pénz, amit évek óta lenyúlnak, ellopnak más jogtulajdonosoktól?????

Kedves JZs!!!!

Hol az a sok miilliárd amit mondjuk az elmúlt 5 évben zenei jogdíjként beszedtek a cégek, a közintézmények, ügyvédek, orvosok, mérnökök CD és DVD beszerzései során????

Nem az átlagember plázás vásárlását kérdem!

A céges, APEH által is ellenőrzött adattárolásra, adatarchiválásra alkalmazott sok százezer CD és DVD alapján beszedett ZENEI JOGDÍJAKRÓL!!!

Mi alapon ítéli el az EGYIK TOLVAJ A MÁSIKAT!!!???

A mi cégünket ugyanis nem a torrentezők lopják meg!!!

Nem ám!

Hanem a Jeszenszky féle lemezkiadó senkiháziak!
Akik más szellemi terméke utáni jogdíjat elosztják egymást között!!!

Az én jogdíjamból Jeszenszky VASTÜDŐT vásároljon a jó ÉDESANYJÁNAK!!!

A többi részesedő zenész meg költse sugárkezelésre...

SZZZZ 2009.04.22. 17:47:02

@msmester: FYI: az e-mailcím létezik, arról válaszolt nekem. Nem lehet nagyon tudatlan, hiszen angolul minden bizonnyal jól tud :). Na de azt hinni, hogy egy ilyent nem vesznek észre az olvasók, na ez elég naiv dolog.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.04.22. 17:47:42

@msmester: ezek a szerkesztő megmondja-dolgok olyan népszabis ízűek. sima kommentelesét kellett volna utána engedélyezni, moderátor nélkül, hadd lobogjon a flame! :D

Tyl3r 2009.04.22. 17:47:42

szily: es a plagizalast eloszor te vetted eszre, vagy Bede Marton? :D

bedemarton.tumblr.com/post/98900156/mi-a-szellemi-term-k-lop-sa

ügyfélszolgálatos 2009.04.22. 17:48:39

@SZZZZ: Márha nem lefordították neki...

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.04.22. 17:50:12

@bad_rock: szijjelröhögöm ma az agyam. sírás lesz a vége.

Parasite 2009.04.22. 17:50:18

le kell szarni, töltsetek és zsótika bekaphatja a brokkolit, ennyi

Tenoce · http://www.deezer.com 2009.04.22. 17:50:41

@Őrnagy Őrnagy: Ha a jelenlegi Artisjus es EJI dijszabasaval kalkulalsz, akkor egy 15 dalos album letoltesekor kifizetsz osszesen: 15 db x (28,8 + 36) = 972 Ft-ot az Artisjusnak es az EJI-nek. A maradekon osztozik a zenearuhaz + a kiado.
Persze az mar vita kerdese, hogy szukseg van-e egy "tartalom-aggregator" zenearuhazra, vagy minden kiado es zenekar csinalja meg a maga mikro aruhazat (aminek azert van ktg.-e).

MattShit 2009.04.22. 17:52:49

Jeszenszky mindig azzal próbálja hitelteleníteni az ellene támadókat, hogy minősíthetetlen stílusuk van, nem is emberek, az nem érv, hogy kapja be. De leszarom. Most már olvashatott elég értelmes véleményt (már én is írtam máshova), úgyhogy KABBE TE NYOMORULT MEGÉLHETÉSI BÜROGENNY!

ügyfélszolgálatos 2009.04.22. 17:54:44

@MattShit: Bürogenny... Nice!

Egyébként meg volt egy csajom aki az Artisjusnál dolgozott és ő mesélte, hogy bent állandóan megy a dc++ (még a torrent előtti időkben). Szóval filiszteusok ezek mind.

Borzasztó Károly 2009.04.22. 17:54:50

biztos merges, mert lebukott, - es tobben rohognek most rajta, mint ahanyan olvastak a cikkeket, csodalatos.

patrona- · http://gumiketrec.blogter.hu/ 2009.04.22. 17:56:51

EPIC FAIL!

Ezt a szánalmas férget valaki öntse már le egy vödör szarral a nevemben is, köszi. Nevetséges amit művel, kvázi védelmi pénzt szed a DJktől meg a többi faszság, hát ember az ilyen? Sokkal hülyébb mint az apja, pedig az se volt egyszerű.

ámbátor 2009.04.22. 17:59:38

"A költő ír, a macska
miákol és az eb vonít s a kis halacska
ikrát ürít kacéran."

A zenész meg zenél, mert muszáj neki, ha fizetik, ha nem. Aki meg csak a nagy lóvéért csinálja, az leülhet, egyes, mehet haza. Akkor lesz jó, ha nem lehet vagyont alapozni arra, hogy három kretén tátog plébekkre.

BENIARRIVO · http://forzaitalia.blog.hu 2009.04.22. 18:00:16

mindig is egy tenyérbe mászó, ocsmány figurának tartottam a kis Jeszenszkyt, ehhez jött az utóbbi idők dj-vizsgás -, ellenőrzős projektje, és most meg ez a förtelem...

gratulálok Zsolti!!!

röntgenszeműlány 2009.04.22. 18:04:15

Már elnézést, baszki, de perpillanat az Index szedi ezért a lopott, törvénysértő cikkért a reklámpénzt. Akkor is, ha "vendégvéleménynként" ((C)Szily) jelent meg. Nem kéne esetleg kurvagyorsan leszedni? Vagy Szily már nem az Indexnél dolgozik, hogy kívülállóként vigyoroghat az egészen?

2009.04.22. 18:05:56

He-he.
Ez jó kis történet.
A sírvaröhögős fajtából :'D
Kíváncsian várjuk, mit hoz majd fel mentségül.

manes 2009.04.22. 18:06:54

Jeszenszky egy büdös,horgasorrú fasz.

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2009.04.22. 18:06:56

@Rwindx: Tényleg nem lopás. Szerzői jog megsértése. Pont ugyanazt követi el, ami ellen fellép. Szánalom a köbön.

tripanek (törölt) 2009.04.22. 18:08:53

Kedves Zsolti!

Hagy idézzem kedves mondásomat:
kapitalizmusban szokás tönkremenni is.

Szokd a gondolatot.

málészájú tévésztár 2009.04.22. 18:10:42

Lehet, hogy nem jogszerű leszeni cucokat innen-onnan, de ez a Jeszenszky nevű napszámos is igen el van tévedve. Ez a rendszer ugyanis épp arról szól, hogy a tecnika fejlődik, és mindenkinek alkalmazkodni kell(ene). Van aki ezt felismeri, és van aki a mellét/f*szát veri, visszasírva a feudális világot, ahol minden fekete és fehér volt, nem kellett semmin agyalni.

Érdekes módon a kedvenc bandáim már több éve nem holni artisjus nevű vizfej segítségére várnak. Ferlismerték, hogy ez már más világ, mint a jó tíz évvel ezelőtti. A Cd-k helyett a bevételeik jelentős részét turnézásból, ruházati termékekből, és egyéb kiegészítőkből szerzik. Ezeket ugyanis nem lehet letölteni. Persze, tudom én, hogy a fordított arányosság a cél. Minimalizálni a munkába feccölt energiát, maximalizálni a hasznot.

A letöltéseknek egy óriási haszna éppen az (és itt most nem menteni akarom a tevékenységet), hogy célirányos. Mondjuk gyanítom, hogy ha nem is a nemzetközi, de a magyar zenei élet buckalakóinak ezzel a célirányossággal, és tudatosságal van a legfőbb bajuk. Mert a netről már le tudod húzni a Tankcsapda, vagy Kispál összest is. Persze ettől te még a koncertre is elfogsz menni, és megnézed a kedvenc bandádat (jellemzően évente nem is egyszer). Viszont az a korosztály, akikre Lajcsit, meg Postás Józsit erőszakolták rá, lófüttyöt sem ért a torrentekhez. És ebből lesz a probléma. A fiatalok nem veszik a lemezeket, nincs kit megfejni, hogy vissza tudják osztani a lét az egylemezes szupersztároknak. A fiatalok inkább megrendelik a neten ugyanazt a lemezt fele, vagy harmada áron, vagy átruccannak a szomszédos országokba nagybevásárolni.

Nem csinálok ebből az egészből ideológiai kérdést, de pont az a jó a netben, hogy a jobbnál jobb lehetőségeket az ember orra elé hozza. Legálisakat és illegálisakat egyaránt. És az egyeduralmi helyzeteknek ezzel vége. Persze így is lehetne kaszálni a piacon. Ám ahhoz nem ártana gondolkozni, új stratégiákat kidolgozni, és a bevételi források szerkezetét átcsoportosítani. Csakhogy az átlagmagyar (dolgozzon akár a zeneiparban, akár máshol) jellemzően lusta egy barom. Mindegy mi van, csak dolgozni ne kelljen.


A magam részéről azt mondom, hulljon a férgese.

daneeka 2009.04.22. 18:25:59

Egyértelmű, hogy mire megy ki a játék. A kiadók nem a művészek érdekeit védik, hanem a sajátjukat. Félnek tőle, hogy az előadók "megkerülik" őket, és közvetlenül a célközönségnek tudják majd eladni a saját zenéjüket.
Egyébként nem kell félteni a torrentet, már régóta van alternatívája, ami ráadásul sokkal kifinomultabb és biztonságosabb:
freenetproject.org/philosophy.html

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.04.22. 18:28:01

@Kixx:
A reverse DNS valóban gyanús volt - lehet, hogy az buktatta le. :]

Gerry. 2009.04.22. 18:36:19

Legalább annyi esze lett volna Herr Jeszenszkinek, magyarhon lánglelkű lemezlovasának, hogy egy kevéssé ismert lap cikkét nyúlja le, és táltalja némileg átalakítva, nem a Wired-ét. Pedig ahhoz, hogy ne az egyik legnagyobb lapból lopjunk (ohhpárdon, "használjuk fel"), elvileg tényleg nem kéne túl sok ész...elvileg.

moncayo 2009.04.22. 18:39:00

Egyszer kiállító voltam egy kis standon.
Volt nálunk egy pici mini-hifi, hozzá csatlakozva egy mikrofon és azon át tájékoztattuk a látogatókat. Semmi zene, csak a saját dumánk. A szarházi Artisjus napi 5000 Ft-ot akart a cégemmel fizettetni, szerzői jogként. Amiért én dumálok a mikrofonba. Én! Kidobtam, mint macskát szarni. Ugyan írogattak a Bíróságnak, de bénák voltak, a bíró elutasította. Biztos, hogy tejelnek a politikusoknak, hogy hagyják ezt.

Dave_hu (törölt) 2009.04.22. 18:39:14

annyi azért értékelendő, hogy leforditotta a cikket. Ami valljuk be, kiválló, csodálkoztam is, amikor olvasva feltekertem a lapot, hogy ki is ir ennyire jól összeszedetten a témáról... és megláttam a Jesszit. FA!L - fel kell jelenteni szerzői jog megsértéséért.

Amálka666 2009.04.22. 18:39:14

Nem akarom eltartani ezt a lófejű okostojást. :/

mazsi6000 · https://tudnijo.hu 2009.04.22. 18:39:48

Jeszenszky ezt az egyet jól megtanulta a kommunista apjától.
Hogy kell uszítani a népet a saját érdekünknek megfelelően.
Egyből beállította hogy: "micsoda szemetek a pirate bayosok, egyből rátok akartak kenni mindent."
Jeszenszky bandája sokkal szemetebb, ők már évekkel ezelőtt ránkkenték az egészet. Hiszen már éek óta eleve megbélyegzett bűnözőkként fizetjük nekik a jogdíj általányt minden adathordozón.

Jeszenszky az apád nagyobb tolvaj mint bármelyik torrentes, egyszerüen abból kiindulva, hogy egy kommunista politikus volt. A vér pedig nem válik vízzé.

bridgeman 2009.04.22. 18:41:14

@ügyfélszolgálatos: *farizeusok* ezek mind. A filiszteusok a 2000 évvel ezelőtti palesztinok. A többi stimmel :)

Dave_hu (törölt) 2009.04.22. 18:41:44

@röntgenszeműlány: az index, mint szolgáltató nem felelős a rajta átmenő cikkek esetleges szerzői jog sértése miatt. Az index munkatársai kizárólag az oldal technikai működését biztosítják. SZARKAZMUS!

kpityu2 2009.04.22. 18:43:20

Ünnepélyesen megígérem jeszenszky zsoltnak, hogy egyetlen letöltött filmet és zenét sem fogok a saját művemként publikálni.

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.04.22. 18:43:59


Hej júú!

"nagyjából (...) az összes jogvédő kinyalhatja a fényes seggemet"

tyberius 2009.04.22. 18:44:49

@Kixx: "(A reverse DNS cuccon meg is lepődtem milyen menő a csávó.)"

Annyira nem menő, hogy Futuramát nézzen, és ismerje a "bite my shiny metal ass" szállóige eredetét. Mínusz pont, hozzáadódik a kb. hatmillióhoz, amit az álszent fikázásával egyébként összegyűjtött.

Dave_hu (törölt) 2009.04.22. 18:44:52

@kpityu2: ha az index tökös, most kirakja cimlapra a sztorit. UPÉ?

SzuperKiraly 2009.04.22. 18:46:59

Rohadt tolvaj banda ez.

Ami egy dolog, de pofátlanok is.

xD kártya után fizettem nekik a jogdíjat, ami tudtommal csak fényképezőgépekben használnak. Ellopták tőlem azt a pénzt, és szétosztották maguk között.

És erre ez a pofátlan majom lopott cuccal osztja az észt.

Mint Dopeman, aki pofánveri azt a rajongóját aki másolt CD-t dedikáltatna, aztán énekli hogy Megyünk lopni...

Tudom nyugdíjas mamának hangzok ezzel a rinyával, és többet nem is tudok tenni ennél, de azt azért szeretném hogy minnél többen lássák ezt a pofára esést.

Anyád picsáját Jeszenszky, az összes mutyizós haveroddal el mehettek a picsába, éljen a torrent, meg a szürkeimport pendrive!

SteveJobs · http://16bit.blog.hu 2009.04.22. 18:47:54

//Szabad asszociáció

Jeszenszky, te balfasz. Bevallom, szarrá lopkodtam az összes buzi kiadót, téged, és azokat akiket képviselsz!
Ti éveken át (az internet "elötti" időkben) úgy huztatok le ahogy akartatok. Tetszett egy zene, szartatok rá, vegyem meg az egész albumot. Az sem baj, hogy nem tudom jó e az egyáltalán nekem.. pofátlan árakat kértetek persze mindezért.. én pedig dolgos zeneszeretőként vásároltam. Eljött az internet, kaptam jobb alternatívát. Immár nem kell egy teljes albumnyi szart megvennem egy zenéért, sőt, már a vétel elött megszerezhetem és meghallgathatom, hogy ELDÖNTSEM, kell e ez nekem vagy nem. Sőőt, jobbat mondok, most már gyakorlatilag a zeneszerzőktől vásárolhatok.. egy szám, pofátlanul olcsón, és még azt is tudom, hogy ezzel a készítőt támogatom. Ja hogy nektek ez sem tetszik? Igazoljam, hogy mondjuk a Beatportról vásároltam? Vigyem be nektek a zenék papírjait? Igen? Közben jogdíjat szedtek azért ha kiírom cédére, vagy felmásolom memóriakártyára? Sőt, ha azt mondom szeretném megmutatni pár haveromnak, akkor is fizessek utánna? Vagy azt mondom, szeretek zenét írni, írok, de én megszeretném mutatni másoknak akkor azért is fizessek? Vagy ha öregapám régi bakelit zenéit beripelem, hogy anyám is hallgatni tudja meló közben akkor is fizessek?

HÁT MI A KURVA ANYÁD VAN TE FASZKALAP??

Azthiszed megállíthatod az internetet? Azthiszed bármit számít a Piratebay? Elmondom neked, nem.. mindig van új, jobb.. jönnek új technológiák, új emberek, akik ugyanúgy fognak gondolkodni mint a piratebayosok.. nem ők döntöttek arról, hogy "illegális" dolgokat osztanak meg. Azt mi döntöttük el, mi a felhasználók mert ti pofátlan tolvaj nyomorék módjára kihasználtatok minket..

Köszönjétek magatoknak.
Puszi

Dave_hu (törölt) 2009.04.22. 18:48:58

@JulWCZar: dopemenék lopták az összes alapot a zenéhez a hőskorban. Attól még jóvolt.

2009.04.22. 18:50:27

@Songoman: Bocsánat, nem akartam a lelkedbe mászni. Azt találom nem jónak (és engedd meg, hogy elnézést kérjek), hogy ez is ugyanolyan szétszabdalt történet, mint annyi minden más. Ha vásárolni akarok, akkor azt jó volna egy helyről megtenni, nem pedig a Songo/Dalok.hu/Origozene (nem emlékszem a nevére) - zenekar honlapja utakon folyamatosan vándorolva. Nem hiszem egy percig sem, hogy a ti hibátok volna, sokkal inkább ez is a kiadók sara, kivel hajlandók és nem hajlandók megegyezni, milyen feltételek mellett. Magyarán nincs olyan jelentős piaci szereplő, aki diktálhatna, aki megkerülhetetlen lenne a kiadók szempontjából.
A DRM-et direkt nem hoztam fel, az más tészta, lehetne rajta vitatkozni, de itt az alapok sem jók még.

MasterMason 2009.04.22. 18:51:12

www.youtube.com/watch?v=xFB7k-Q7Btw

Szóval igy sikkasztja el Jeszenszky Zsolt a pénzt! Talán mindenki meg fogja érteni a videót!

Hiccup 2009.04.22. 18:51:18

Barátaim ! Ne vitatkozzunk a lopott cikk tartalmával, ez ügyben írjatok a Wired-nek. Most inkább gyújtsunk gyertyát, dőljünk hátra és örüljünk annak, hogy ez címeres barom ilyen csúnyán tökön szúrta magát! Szegényszerencsétlen.

MasterMason 2009.04.22. 18:53:49

www.youtube.com/watch?v=xFB7k-Q7Btw

Szóval ez a videó, kötelező azok számára akik matekból nem buktak meg az általános iskola 8. osztályában! Jeszenszky Zsolt és a Mahasz elsikkasztja a pénzt folyamatosan, hát ez a videó bizonyíték sikkasztásra!

I'll be Beck! 2009.04.22. 18:54:32

Nem tom mér, de gyerekkoromban PONT úgy képzeltem el Bruckner Szigfridet, mint Jeszenszky Géza. Egy-az-egyben. Annak ellenére, hogy így utólag inkább kecske, mint oroszlánszerű. A fia meg Süsü. És? Fél kezemen fel tudnék sorolni hat nagyobb állatot akit felmenő hozott helyzetbe.

Jeszenszky Zsolt 2009.04.22. 18:56:47

köszönet Új Petinek a cikk leközléséért, és hogy segített rávilágítani, hogy a zeneipartól származó cikk újabb megjelentetése sokkal jobban fog működni, ha nem hivatalos közleményként jelenik meg, hanem "olvasói levélként". Szily Lacinak köszönet, amiért még nagyobb publicitást biztosított neki, a sok droid-nak pedig a téma további felpörgetéséért jár egy csillagos ötös, élén a konzervatórium zseniális publicistájának, király ráknak, aki úgy tűnik, másodszor fut be az utcába.
a rendkívül művelt, felkészült, bölcs és kultúrált hozzászólásokra tartalmilag reagálni teljesen fölösleges, de azért ezek közül is kiemelkedik az apámat a billentyűzet biztonsága mögül lekommunikstázó mazsika - igen színvonalas.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2009.04.22. 19:01:17

VÁHÁHÁ, mosolyodtam el a szám szegletéből. Milyen szép is az amikor valaki magaslatnak érzi a meszesgödör alját...

MasterMason 2009.04.22. 19:01:26

A parazita zs... patkány le droidozza, rabszolgázza az embereket!

www.youtube.com/watch?v=xFB7k-Q7Btw

Host 2009.04.22. 19:04:31

Ő a letöltés ellen harcol és nem a CTRL+C ellen. Mit nem lehet ezen érteni? :)

BKV - Önnek megyünk 2009.04.22. 19:07:22

@Jeszenszky Zsolt: "köszönet, amiért még nagyobb publicitást biztosított neki"

koszonjuk a sok boldog percet amit nekunk okozol minden megszolalasoddal! rendkivul jokat lehet rohogni azon ahogy idorol idore hulyet csinlasz magadbol.

azert meg hozzatennem hogy nem szep dolog mas szellemi termeket ellopni, pláne ha kozben kikialtod magad az internet fogadatlan jogvedojenek!

suicide commando 2009.04.22. 19:08:07

Kedves Zsolti!

Apukádat nagyon szívesen lekommunistáznám akár élőben is!

SzuperKiraly 2009.04.22. 19:09:24

Írtam neki egy levelet is az iwiwjére:

"Tolvaj vagy. Loptál a Wiredtől, meg tőlem is sokszor a barátaiddal együtt. Ha voltak is elveid, a munkásságod alapján régóta leszarod.

Meglepett hogy egy 37 éves ember ilyen gerinctelen, és hogy egy önhatalmú, idejemúlt és törvénytelen szervezethez adja az arcát (és lopja hozzá a szöveget).

És még játszod itt az adatlapodon a jófejt. Baszd meg Zsolt, loptál tőlem, és kurvára nem szégyelled, belevigyorogsz a képembe.

Ha ennyi idősen én is ekkora féreg leszek ekkora hatalommal, akkor 2022-ben bocsánatot kérek ezért a levélért."

Tényleg meglepett mennyire fiatal. Én valami 50-es mutyizós szocit vártam.

Jeszenszky Zsolt 2009.04.22. 19:12:05

s még egy apró gondolat:
én annak idején úgy tanultam a szüleimtől, hogy ha valakivel nem értek egyet, vitatkozzak vele érvekkel, tényekkel, kultúráltan. persze, lehet, ezt csak a zsidóknál tanítják így - mert hogy állítólag én is az vagyok, az előbbi anyázó iwiw-es üzenő épp lebibsizett. :) most amúgy is ez a legújabb net-es mém: mindenki zsidó, aki a zenéért pénzt akar a szegény magyaroktól. vicces, de nem zavar: ha a zsidókat szidják, az vagyok, ha az árpádsávos zászlót, akkor azt védem meg.

szerencsére a politikában is, ha nagyok is a nézetkülönbségek, a felek a civilizált viselkedés keretein belül ütköztetik ezeket.

csodás képet mutatnak magukról, s nagy siker várhat az életben is az itt hozzászólokra, akik ezt a leckét sajnos otthon nem kapták meg.

MoxNox 2009.04.22. 19:13:35

@mazsi6000: Milyen kommunistáról beszélsz te lökött? Az apja részt vett az 56-os forradalomban, szamizdatokba írt a Kádár rendszer alatt, ott volt Lakitelken, aztán az Antall kormány külügyminsztere lett és volt valami posztja az Orbán kormány alatt is, ha jól emlékszem. Mindig is jobboldali érzelmű ember volt, ahogy egyébként a fia is. De itt ugye most nem politikáról beszélünk.

BKV - Önnek megyünk 2009.04.22. 19:13:56

szerintem uj ige keletkezett:

jeszenszkyzni!

az elavult bort iszok es vizet prédikálokat siman ki lehet valtani vele. rovidebb velősebb...

BKV - Önnek megyünk 2009.04.22. 19:17:05

@MoxNox: ne a droidokkal vitatkozz hanm a lenygre koncentralj szerintem!

jogvédo=>mas szellemi termeket atalakitva sajat neve alatt adja le=> ... itt jonne a kovtkeztetés mar aki le tudja vonni

MoxNox 2009.04.22. 19:19:57

@D - Lord: Na megjött az első zsidózó egybites agyú is... A Jeszenszky család messze nem zsidó. Nem mintha ez bármit is számítana, és gondolom nálad alapban mindenki zsidó, aki nem te vagy. Ehh...

Ettől függetlenül persze az Artisjus és a DJ szövetség is pofátlan, gerinctelen, és kamu banda, de hát nagy pénzeket kaszálnak, nyilván nem fogják abbahagyni, mindig jut majd kenőpénzre is... Hogy meghátrált nemrég valamelyik ballib miniszter is, amikor megpróbálta megszüntetni a kötelező DJ vizsgát (ami egy elképesztő anakronizmus, tényleg egy kommunista időkből ránkmaradt röhelyszervezet). Azt mondta, ha jól emlékszem, hogy új, meggyőző szempontokkal ismerkedett meg, haha :D

yanchi345 2009.04.22. 19:20:21

@Ejjnye Bejjnye: Ja, a zeneipar. Ahol ipari termelés folyik, a kiadók vezényletével gyári munkások rakják össze futószalagon a terméket. Aztán csodálkoznak, hogy a piac nem akarja értékén felül finanszírozni a termékeiket. Mintha a szobafestő lenne felháborodva, hogy nem keres egy négyzetméterért annyit, mint Michelangelo...
Milyen érdekes, sok valódi (ámde nem sztárolt) zenész jól elvan ezzel a helyzettel, engem marhára nem zavar, hogy lemásolják a kiadványainkat, amíg a koncert után a pultnál elfogy annyi, hogy megéri megcsinálni. Akinek meg tetszik a zenénk, és megengedheti magának, úgy tapasztalom, hogy megveszi a CD-t.

röntgenszeműlány 2009.04.22. 19:21:32

Ez felettébb érdekes. Mit ugrál ez itt még tovább? Nem inkább kussolni kéne? Igaz, a szégyenérzet nyilván hiányzik belőle, mint artisjusosból, munkaköri ártalom. Vagy felvételi követelmény.

MoxNox 2009.04.22. 19:21:49

@BKV - Önnek megyünk: A következtetést olvashatod egy hozzászólással később. Szoktam hallani zenészkörökben épp elég véleményt erről a rohadék Artisjus bandáról, nagyon is képben vagyok milyen egy tetű társaság ;)

MasterMason 2009.04.22. 19:22:38

Te lopni meg hazudni tanultál Zsolti!
Sikkasztani, hát milyen jogdíj az olyan, amely által minden producer elveszti a bevételét?
www.youtube.com/watch?v=xFB7k-Q7Btw

mazsi6000 · https://tudnijo.hu 2009.04.22. 19:24:47

"én annak idején úgy tanultam a szüleimtől, hogy ha valakivel nem értek egyet, vitatkozzak vele érvekkel, tényekkel, kultúráltan."
Szerintem inkább azt a stílust tanultad tőlük, ami a cikkben is benne van.
Fordítsuk szembe a közvéleményt a célpontunkkal.
Amúgy meg apád nem volt kommunista? Vagy miért baj, hogy lekommunistázom?
Csak nem valami csúnya dolog kommunista diktatúrát szolgálni a tisztes kétkezi munka helyett?

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.04.22. 19:27:01

@Jeszenszky Zsolt: Milyen utcába, kedves Zsolt? :) Nálunk egyszer 600+ kommentelő küldött el téged a sunyiba, most is ez történik, csak Szilynél.

MasterMason 2009.04.22. 19:28:18

@MoxNox: Igen Bárányék legyilkolták a gyerekeket, ez volt az a meggyőzö érv, jobb ha tudod... Jeszenszky Zsolti, Spiegelhalter, Musinger stb. Ezek nem zsidók á nem. Nem volna baj, ha zsidó ha nem lenne parazita, nézd meg ezt a videót:
www.youtube.com/watch?v=xFB7k-Q7Btw

A Mahasz:
„Az átalánydíj megfizetésével a felhasználó korlátlan mennyiségben, bármilyen formátumban (CD, DVD, mp3, számítógép, stb.) használhat fel hangfelvételeket.”

1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról: 44. §
(1) Semmis a felhasználási szerződésnek az a kikötése, amellyel a szerző meghatározatlan számú jövőbeli művének felhasználására ad engedélyt.

Ugye ha mutatok számlát betaportost vagy bármilyet, akkor ingyen kapom a matricát, magyarul nem kell jogdíjat fizetni, hát ha kéne jogdíjat fizetni akkor nem adhatná ingyen a matricát még számla bemutatása ellenében sem! :P De azáltal, hogy a számla bemutatása nélkül is ad pénzért matricát, azzal elsikkasztja az én bevételemet, sőt az átalánnyal még a SZJT 44. § (1) paragrafusát is sérti, hiszen a szerő jövőbeni még meg sem jelent műveire korlátlanul nem adhat felhasználási engedélyt, márpedig ezt teszik ami által elsikkasztják a bevételeket! :P
Másik:
Ki az hülye aki azért fizessen 30 ezret a Dj szövetségnek, hogy utána fizethessen még 90 ezret a Mahasznak, amely által ha producer is még elveszted majd a bevételedet is?! Miféle jogdíj az olyan, amely által elveszti a bevételét?! Ilyen hülye nem lehet a Magyar!
Tudsz számolni? akkor probáld meg!

arabs 2009.04.22. 19:28:43

Nyomorult féreg vagy! Dolgozzá, rohaggyá meg, ne másokon élősködj!

EasyFriend 2009.04.22. 19:29:19

Nem értem, hogy az miért nem merül fel senkiben, hogy J.Zs. a wired.com publicistája lenne.
Meg azt sem értem, hogy ha már bejön ide válaszolni, akkor miért csak a kommentekkel foglalkozik, a posthoz miért nem fűz egy sor magyarázatot sem.
:-)

FotelTroll 2009.04.22. 19:30:56

es ha tudnatok hogy mekkora egy elszallt kis faszrago kocsog ez a jeszenszky... a papatol volt mit tanulnia

yanchi345 2009.04.22. 19:31:41

@manes: Oszt mitől lenne horgasorrú, te kis szerencsétlen? Mindenki zsidó, aki neked nem tetszik, mi? Legalább olvass már utána, ki is az a JZS... de lehet, hirtelen beleszeretsz, ha megtudod.

2009.04.22. 19:32:46

@Kixx: echo and the bunnygeci az szar zene.

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2009.04.22. 19:33:45

@Jeszenszky Zsolt: Számomra eléggé ellenérzést keltő, hogy csak a nyilvánvalóan provokáló megjegyzésekre reagálsz, és magához a témához ennyire nincs hozzáfűznivalód. Vagy úgy érzed, hogy ennyire rendjén való, amit csináltál?

BKV - Önnek megyünk 2009.04.22. 19:35:03

en kovetelem hogy allando rovata legyen az indexnel! hihetetlen sokat lehet rohogni a csavon... hihihihihih

megveszek a hulysegeitol... jo mondjuk en kulfoldon nyomom es nem kell se vele se a cegeivel hogy kapcsolatba legyek...

eN 2009.04.22. 19:35:13

@Jeszenszky Zsolt:
"Jeszenszky Zsolt kurva anyád!", hogy plagizáljak én is, vagy csak neked szabad?

röntgenszeműlány 2009.04.22. 19:36:52

@EasyFriend: Mert mi kis férgek vagyunk, lényeginek szánt megállapításaink is féregségek csupán. Említésre sem méltóak.

***

Index szedje le a cikket, tartsa be a szerzői jogi törvényeket.

***

Jaj, pedig olyan sok katt jön az oldalra, milyen jól is lehet ezzel keresni!

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.04.22. 19:38:34

Személy szerint a szerzői és szabadalmi jog teljes eltörlését támogatom, de ez nem jelenti azt, hogy a plágiumot ne tartanám rossznak vagy büntetendőnek.

Más által létrehozott információt terjeszteni nem egyenlő azzal, ha valaki más munkáját a sajátjának próbálja beállítani.

Az előbbi természetes, a másik meg káros.

Dr Kangörény 2009.04.22. 19:42:49

@Jeszenszky Zsolt: droidozd ám le a jó kurva anyádat, te tudatlan pöcs!
Van pofád a kommentelőket fikázni, miután te magad nem vagy képes normálisan érvelni? Nyald ki a seggem!

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2009.04.22. 19:43:57

@br: "Személy szerint a szerzői és szabadalmi jog teljes eltörlését támogatom"

Én meg nem. Az írás ugyanúgy munka, mint a buszvezetés, vagy a tanítás.

playgorro 2009.04.22. 19:44:12

A balfasz!!! és lopásról lopott anyaggal?

powerage 2009.04.22. 19:46:03

@Jeszenszky Zsolt:
"...a sok droid-nak pedig a téma további felpörgetéséért jár egy csillagos ötös..."

Ha egy ilyen beégés után még nekiállsz osztani az észt, akkor ne csodálkozz, ha ezentúl veled fogják kalibrálni a balfasz-o-métereket, te szerencsétlen...

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.04.22. 19:56:09

@Bastie: Persze, ezzel akár egyet is lehet érteni. A szerzői jog kérdése ortogonális az írásra nézve.

A szerzői jog ugyanis az írás elkészülte utáni reprodukció feletti monopóliumról szól.

Kicsit hosszú lenne kifejteni, hogy erre miért nincs szüksége az előállítóknak és miért rossz mindenki másnak, inkább adok egy linket:

www.dklevine.com/general/intellectual/againstfinal.htm

wice 2009.04.22. 20:00:29

zsolti: te ugye nem is vadaszni jarsz ide?

tobbiek, akit erint: a zsidozassal volnatok kedvesek eltakarodni vmi erre szakosodott oldalra, illetve (fakultative) az anyatok picsajaba? rossz szinben tuntettek fel mindenkit, akinek egyebkent csak zsoltika aljassaga es ostobasaga ellen van (teljesen jogosan) kifogasuk.

Keen25 2009.04.22. 20:00:42

En nem kivanok anyazni. Egy dolgon lepodtem csak meg igazan. azon a "debezzeg" eloadon, aki kiall a kalozok mellett.
Nem . Alapveto tevedes. Senki nem all ki a kalozkodas mellett. Jo pelda erre a kis senki, aki azt mondta: Gyerek. NE toltsetek le torrentrol.... Inkabb gyertek el az oldalamra, ingyen, vagy 1 USD-ert toltsd le jo minosegben... Ha mar az en zenemet hallgatod, akkor tisztelj meg azzal, hogy nem 128Kb/s ben tolod.
Jah. Ez az ember telleg egy kis senki Valami Trent Reznor.... Asszem semmi kulonoset nem tett le az asztalra. Valami elsorangu "DJ" zeneiro, szovegiro, zenesz, producer....estebe... VAlami NIN nevu egyuttese is van..... Jah, es jol el belole....

A gond tenyleg ott van. Metallica uj album 3900 Ft. Ruzsa Magdi 5 rongy.... Minoseg? Kerem... VAn egy arnyalatnyi.

thrill 2009.04.22. 20:01:01

Nem csoda, hogy a "Byte my shiny metal ass" eredetét sem tudta, nagyjából ennek a saját kútfőből szopott magyarázatát tudta a lopott anyaghoz hozzátenni.
De amúgy "a zindex" is megéri a pénzét, hogy ilyen baromságokat lehoz.
Most akkor ki is a szánalmasabb?

2009.04.22. 20:12:20


nemrég elég sokat lehetett látni Takáts "DirtyBlues" Tamás lakásából képeket, ha megnézitek a CD-s polcát tele volt másolt cédékkel... pl itt is:

index.hu/cikkepek/0904/velvet/t.jpg

biztos a saját demo felvételek... de az összes általam ismert zenész (olyanok akik amúgy még az artisjustól is kapnak pénzt) tele vannak ilyesmivel, ez a Jeszenszky gyerek biztos tiszta

Rosszindulatú Vászka 2009.04.22. 20:13:49

Két dolgot nem értek.

Ád egy:
Szeretem a zenét, van is jópár lemezem, normál lemeztől a sugárlemezig minden fajta. Magyar könnyűzenére még a sávszélességet is salynálom. Nem kéne annyi silány szart kiadni, lehet, hogy több lemez fogyna.

Ád kettő:
A megasztáros szarokat letöltő kiskorú terroristára mijen logika szerint lehet ráhúzni az okozott kárt? Mi bizonyíttya, hogy ha nem tuggya letölteni ezt a sok ótvar vackot, akkor megvenné? Feltételezett vélhető lopás? Gondolatbűn? Legálisan szerzett íróberendezéssel, legálisan fenntartott sávszélességen nagyrészt nem lopott nyersanyagra írná a cuccot, ha nem MP3-at hallgatna évek óta. És ez dinosazurusz banda a cd-fogyást sérelmezi. Ijen alapon minden potens hímet sarcoltatni kéne a nemi erőszakok vélhető emelkedése okán és általányba bűntetni.

Sztem.

kafferbivalybalamber 2009.04.22. 20:16:27

@Jeszenszky Zsolt:

Figyi: bohócot csináltál magadból. Ezen kívül elloptál egy cikket.
Pont jó helyen vagy ott az Artisjus nevű rablóbandánál. Nincs másik ilyen pofátlan disznó társaság, amelyik feudális módon jövedéki adót szed a saját zsebébe.
Ha legalább állam lennétek. Valahol Szibériában.

Ver Sacrum 2009.04.22. 20:19:17

@Jeszenszky Zsolt: Kedves Zsolt, kíváncsi volnék, mit gondolsz Szily írásáról, illetve a hasonlóságokról a Wired-cikk és a cikked (fordításod?) között. Tényleg tőled lopták?

dr.chelesby 2009.04.22. 20:19:41

@Jeszenszky Zsolt: figyi te ingyenélő féreg, szerintem itt sok érv elhangzott. Miért nem azokkal vitatkozol?

patrona- · http://gumiketrec.blogter.hu/ 2009.04.22. 20:22:13

@patrona-: És nincs avatar. Ennyit az indáról. Sírok.

Taurusz 2009.04.22. 20:22:59

@Jeszenszky Zsolt:

Még hogy nem vagy zsidó? Meg kell mondanom semmi bajom a zsidókkal, csak az emberekkel, egyenként. Például veled. Mi is van az iwiw adatlapodon?

Anyanyelv jiddis

Nem én találtam ki, oda van írva. Nem érdekel, abszolút, de ha tényleg, akkor meg miért tagadod le, ha meg nem, akkor minek hazudozol?

És mi is van az index cikk végén?
(A szerző a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének munkatársa.)
A szerző! Érted, nem a fordító. Ha már az érvek hiányát hoztad fel...
Így jár az, aki bort iszik, és asvát prédikál.
Tudod, a tények makacs dolgok.

Rosszindulatú Vászka 2009.04.22. 20:26:15

Arra azért kiváncsi lennék hogy vajon a több kommentben negatív színbe feltűntetett júzer vajon követi-é itten továbbra is az attakot, avagy duzzog valahol és mereng az emberi gonoszságon?

MasterMason 2009.04.22. 20:28:59

www.youtube.com/watch?v=xFB7k-Q7Btw

Aki producer tegyen feljelentést, ugyanis elsikkasztják a teljes bevételt, bizonyitani lehet! Én holnap teszem meg a feljelentést, ma pedig az ombudsmannál voltam egy másik ehhez a témához kapcsolodo ügyben. Producerek tegyetek feljelentést, a videó példáját mondjátok el, hogy igy lopják el a bevételt! Olyan "jogdíj" nem létezik, amely által elveszithetnéd a teljes bevételed! Ez csalás sikkasztás, ha lesz legalább 5 feljelentő Jeszenszky és csapata megy a sitre!

rennie 2009.04.22. 20:32:59

CD-t venni? CD-t?? És miután kicsengettem xezer forintot, utána még álljak neki mp3-mat kreálni belőle? Hát nagy véreres-kékeres lóf.... Évek óta nem hallgatok cd-t, mert elavult, mert helyet foglal, mert jaj csak meg ne karcolódjon, mert kevés szám fér rá, cserélgetni kell, stb.
Múltkor le akartam tölteni egy albumot, magyar oldalról, na ott kaptam agybajt, amikor megláttam, hogy a számok összességét nézve dettó ugyanannyiba kerül, mintha boltban megvenném, tehát kb. 4500-5000eFt. Kisker, nagyker, borító és egyéb nyalánkságok nélkül, na menjetek az anyátokba...

BKV - Önnek megyünk 2009.04.22. 20:33:38

@Rosszindulatú Vászka: dehogy! az az ember annyira vak magara nezve hogy a felisten szerpbol sose tudna kilepni.

mindenki szemet csak ö a tisztesseges...

egybkent ez az ember onmagaban jellemzi a magyar viszonyokoat. apu anyu adja a nnevet meg a kapcsolatokat, az o hatukon eljut valami zsiros pozicioba vagy az allami penzeken es / vagy mmonopoliumokon ceget alapit. es aztan rajon hogy nem csak szep de okos is. csak azzal nm szamolt hogy a kommentezok kozott ez mitse szamit.

2009.04.22. 20:33:47

amúgy az a lényeg, hogy Jeszike most akkor töcsköli azt a tucatmodellcsajt, akinek a nevét sem jegyeztem meg, vagy nem? mer' az a nemmindegy, mer' az én pénzemből finanszírozza...

Rwindx 2009.04.22. 20:35:58

@Bastie: Nem akartam cifrázni.

kafferbivalybalamber 2009.04.22. 20:36:53

@D - Lord:
Nem nekünk kell bizonyítani, hogy elsikkasztják a teljes bevételt. (Mellesleg nem, a haverok kapnak belőle vastagon.) Egy mindenféle demokratikus utat nélkülöző, "kapcsolati tőke" alapján kinevezett adószedő szervezetről beszélünk. Amelyik élből meghágja az ártatlanság vélelme alapvető jogelvét. Ezen kívül jövedéki adót szed, törvényi felhatalmazás nélkül. Vagyis közpénzzel gazdálkodnak, más kérdés, hogy milyen alapon. De a közpénzzel a kezelőjének akkor is el kell (-ene) számolni az utolsó fillérig, nyilvánosan.
Kíváncsi lennék egyébként az Artisjus elnökének, bizonyos Bródy Jánosnak avéleményére is, úgy általában is, meg erről a cikklopásról is.
Mellesleg Jeszenszkyt nem látom a tisztségviselők között.
artisjus.hu/egyesulet/szervezet.html

BKV - Önnek megyünk 2009.04.22. 20:37:36

@D - Lord: ilyen hatszellel mint neki van? ugyanmár...

Rosszindulatú Vászka 2009.04.22. 20:38:37

És én kérek elnézést, de ha már ebben a vicces jogértelmezésű országban jogokról meg hanghordozók kiadástól esik szó, nem állhatom meg, hogy az éterbe ne rikolcsam:

erdőspéterqrvaanyád

talán kicsit releváns.

Rosszindulatú Vászka 2009.04.22. 20:42:57

@kafferbivalybalamber: na ja, a harmadik dolog amit nem értek, hogy mi retkes qrvaannyukér kell nekem az MP3-jáccóm meg a fótómasinába való memóriakártyám meg a pendrájvjaim után pénzt adnom a máriónak meg nemtommijen outszájder hun zeneipari élősködőnek az ájpodomon tárolt Jimi Hendrix meg Mozart lemezeim után?

babsz 2009.04.22. 20:46:36

én csak a satöbbi zenekart idézném

lí-lí-lí pumukli
je-je-je jeszenszky

bár ez még apának szólt

indapass90210 2009.04.22. 20:48:24

Nos, srácok, nincs más megoldás, mivel a nyomorult torrentezők miatt Zsoltból és a többi zenészből előbb-utóbb kukaturkáló lesz, ezt megakadályozandő hétfőtől minden nap valaki felajánlja, hogy ott lakhat és vacsorázhat nála egy zenész egy napig! Akkor részemről a hétfői napot felajánlom ...mondjuk... Christina Aguileranak, hogy nálam aludhat. Ki vállalja Zsoltot?

kafferbivalybalamber 2009.04.22. 20:49:43

@Rosszindulatú Vászka: Leginkább azért, mert még senki nem számoltatta el az Artisjust.
Meg azért is, mert nem az itmedia.sk-tól rendeled őket, mint mindenki más. :)

Új Nick 2009.04.22. 20:55:41

Szerintem a legszebb az az egészben, hogy (mivel nagy íráskészséget egyszerűen nem tudok erről az arcról feltételezni) szerintem egyszerűen kiadta valami törtető csicskásnak a négermunkát, aki igyekezett a minimális befektetés - maximális lenyúlás elvét (amit gazdájától tanulhatott) csiszolni egy kicsit és lerakta a mesterművet a főnök asztalára. Aki azt saját néven publikálta. A kis csicska meg már rég el is kurvázta a hallgatási pénzt. Muhaha

Rosszindulatú Vászka 2009.04.22. 20:56:35

@kafferbivalybalamber: nem igaz! Kikérem magamnak! Egyrészt a lemezvilag sopp, másrészt a Párkányi kapcsolat :)))

Szal csak elméleti kísérlet volt. Mivelhogy sérelmezem az ártaztlanság és ízlés vélelmét, hogy miért vagyok potenciális letöltőkalóz minden kiszabott cédé megvásárlásával?

délioldal 2009.04.22. 20:56:43

már megint a jeszenszky? fél éve már megmondtam neki a véleményem sokadmagammal persze... akkor a dj-k vizsgáztatása volt a téma most ez...
el kellene gondolkodni egy kicsikét mert kezd olyan érzésem támadni mintha hirtelen 25-30 évvel ezelőtt lennénk.

Blowzy 2009.04.22. 21:03:53

"Erdős Péter kurva anyád"

yupi 2009.04.22. 21:04:10

Te szerencsétlen fogadatlan prókátor!!
Miért nem szólsz a kétbalkezes fahangu magyar zenészeidbónek, hogy csináljanak valami olyat is ami eladható a világon. Nem ebből a 10 millió emberből kellene élni ennek a sok béna fahanú mulatós köcsögnek! Ja hogy más országban eladhatatlan??? Na ezen kéne javítani és akkor eladható lenne a magyar zene!! Nem is beszélve Presszerről és többiről akik 100 milliókat vesznek fel a "nagykapból". Ugye tudod miről beszélek? A többiek kedvéért: minden cd dvd és egyéb hanghordozó mostmár a pendrive ára is jogdíjat tartalmaz. Ezek súlyos milliók amiket úgy osztanak szét, hogy befolyik a pénz a jogvédőhöz, onnan osztják szét pontszámok után. Minnél régebben és minél több dalt írt valaki annál több a pontja. Ezzel nem is lenne baj, ha a kommunizmusban kizárólag nem csak az a néhány ember írhatott volna bármilyen dalt. Most meg osztoznak azon az üres cd dvd stb- árán amit én te mi ők fizetünk a media markt-ban. Vagy kedves Zsóti miért kerül 4000-be egy magyar cd???? Talán a világ legdrágább stúdiójában készül??? Vagy a legdrábább hangmérnök gázsija miatt?? Vagy az 1 millió dolláros klipp miatt??? Mert a külföldiek ezért! A magyar miért?????

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2009.04.22. 21:07:58

@br: Próbálkozz meg vele, mert egy egész könyvet nem fogok elolvasni.

Egyébként a szerző dönthet úgy is, hogy nem kér a művéért semmit. A szerzői jog csak megadja a lehetőséget, hogy ő dönthessen, hogy kér-e fizetést a munkájáért.

Te ingyen dolgozol?

Rejtett a Szám 2009.04.22. 21:09:32

@Dövan: Majd én bazeg. De ne pokrócot, hanem nejlon zsákot és ásót hozzon magával.

Kurva érdekes, hogy a Magyarországon kiadott, külföldi rádiókban rendszeresen játszott és több díjat nyert lemez miatt még nem keresett meg az Artisjus ,hogy ugyanmá fizetne nekem legalább egy sörrevalót.

Veder1 2009.04.22. 21:11:38

haha Jeszenszky Zsolt pawned!

Gondoltam is, hogy milyen összeszedett cikk, ami nem jellemző az állam csecsét szopókra, hát nem kiderül, hogy lopás?!

ROTFL

Kixx 2009.04.22. 21:14:50

@Bölcs Ész: Márminthogy nemhanem szerintem jó de mindegy. Sejted nem ez voltalényeg.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.04.22. 21:15:15

Hiába erőlködik Zsolt, a néppel szemben nehéz pisilni.

phaidros 2009.04.22. 21:16:25

Jeszenkszkyzik itt... ez jó. :)

babsz 2009.04.22. 21:18:48

jeszenszky amúgy egyszer már írt egy gyöngyszemet, hogy jajjmimagyarok miértnemtudunk olyan fasza slágert írni, mint a numa numa iei, bezzeg a románok, vagy valami ilyet

itten is van ehun
www.zeneforum.hu/index.asp?cat=main&mid=6&newsid=13666

szerinte tekknó miki élvonalas, hát kell ennél több?

yupi 2009.04.22. 21:20:01

@bigC: Szó szerint igaz!!!!!

Egyébként én szerző vagyok!!!! Alig várom hogy valaki letöltse azt a szart amit a 90'-es évekban írtam, de a kutyának sem kell!! Nem véletlenül!!!

Színes Géza 2009.04.22. 21:29:41

Jeszenszky majomgyerek!

Szánalmas más cikkével ékeskedni!

Ezért most azonnal letöltök 3 albumot!

wice 2009.04.22. 21:35:00

zsoltika, remelem lassan leesik neked is, h up jol beszopatott. ez a tortenet (fuggetlenul attol, h a cikket egyebkent joggal hasznaltad-e fel) nem jeszenszky zsolt bravuros mediahekkjekent fog bevonulni a kollektiv koztudatba, hanem ugy, h "jeszenszky zsolt, a nagy szerzoi jogvedo, cikket lopott".

es ez igy van jol.

Rosszindulatú Vászka 2009.04.22. 21:50:00

Lehet, hogy a szőkeségem az oka, de eztet nem értem:

"én annak idején úgy tanultam a szüleimtől, hogy ha valakivel nem értek egyet, vitatkozzak vele érvekkel, tényekkel, kultúráltan. persze, lehet, ezt csak a zsidóknál tanítják így - mert hogy állítólag én is az vagyok, az előbbi anyázó iwiw-es üzenő épp lebibsizett. :) most amúgy is ez a legújabb net-es mém: mindenki zsidó, aki a zenéért pénzt akar a szegény magyaroktól. vicces, de nem zavar: ha a zsidókat szidják, az vagyok, ha az árpádsávos zászlót, akkor azt védem meg."

2009.04.22. 21:56:22

@Rosszindulatú Vászka: Pedig teljesen érthető. Árpádsávos zászlónak képzeli magát, középen némi Dávid-csillaggal. De a sárga csillag csak akkor látszik, ha a kellő szellemi fény elárasztja az étert.

Egyébként szerintem ő sem érti. Meghasonlott önmagával, plusz némi képzavar is becsúszott.
Majd megszokja. Jobb helyeken az ilyesmi mindennapos (pl. nálam).

Rosszindulatú Vászka 2009.04.22. 22:01:37

@VicGilson: nekem simán ojan sunyi mosakodás ízű, de persze én vidéki vagyok, meg ijenek... jelzem képzavarban én senem vagyok kezdő, de a tied is advanszed szintű :)

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.04.22. 22:03:42

@Bastie:

"Egyébként a szerző dönthet úgy is, hogy nem kér a művéért semmit. A szerzői jog csak megadja a lehetőséget, hogy ő dönthessen, hogy kér-e fizetést a munkájáért."

A szerzői jog nem a fizetésről/nem fizetésről szól. Az újságcikkeket nem azért írod meg, mert az olvasók azért fizetnek, sőt. Az újságcikket azért írod meg, mert az adott portál/újság megfizet érte, az adott médium meg a reklámbevételekből él.

Szerzői jog nélkül mi változna? Továbbra is írnád a cikkeket, amik továbbra is az adott portálon jelennének meg. A különbség az, hogy miután kikerült a cikk, mások forrás és szerző megjelölésével átvehetnék (ez amúgy is megtörténik az RSS világában), illetve az egyszeri júzer a te engedélyed nélkül fél év múlva átdolgozhatná.

"Te ingyen dolgozol? "

Nem. Érdekes módon az informatikában ahol dolgozom, GPL és egyéb szabad licenszeket használok, mégis megfizetnek érte.

nyamnyogó 2009.04.22. 22:05:28

faszt írogattok itt hüjék, nézzétek inkább a Ház Doktort a televízilóban! JéZsé meg monnyon le!

lyoker · http://dagonya.hu 2009.04.22. 22:07:43

Hát ez öngól kedves yes&sky

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.04.22. 22:09:32

@nyamnyogó: Múlt hétfőn volt az utolsó rész, már láttam.

Pajtás 2009.04.22. 22:11:18

remélem a wired beszedi a jogdíjat tőle:D

nyamnyogó 2009.04.22. 22:13:32

OK, akkor te szidhatod a zsoltit (CSUPA KISBETŰVEL!)

ügyfélszolgálatos 2009.04.22. 22:20:29

Ne feledjétek, hogy nem komcsi családból származik, faterja az Antall kormányban volt külügyminiszter ha jól emlékszem. Ez a kis pöcs meg az msat-on vezetett valami "vicces" műsort.
Szánalmas kis nyominger.

2009.04.22. 22:23:45

@Rosszindulatú Vászka: "sunyi mosakodás" - ez de szép kifejezés! Ez jó! Harmincéves elmúltam, és még sosem mondtam ezt, hogy 'sunyi mosakodás'.
Ezért szeretem az internetet.
/én is vidéki vagyok - lehet, hogy ezért nem használok ilyen szóösszetételeket?/

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2009.04.22. 22:25:04

Azért azt végig számolhatnánk mennyibe is kerül egy cd. 5000 darab esetén az előállítási költség 26 eurócent (80 forint), tokkal borítóval max 150 forintnál tartunk. Költsünk reklámra 300 forintot. Gyanítom hogy elég kevés magyar lemez kap másfél milliós keretet. Még így sem értük el az 500 forintot. Tehát a kiadó, a forgalmazó és a szerző osztozik a maradék 3500 forinton. Ez ennél a példányszámnál 17.5 millió forint. Tudom ez csak elméletig vezethető így le, de akkor is pofátlan nyereségnek tűnik.

SteveJobs · http://16bit.blog.hu 2009.04.22. 22:25:10

@yupi: Köszi .:>
Azt gondolom, aki zenél ne a pénzért zenéljen.. legyen hobby, amit szeretetből csinál.. ja igen, pénzbe kerül ? Baszki, a horgászok se háborognak, hogy milyen sokba kerül a felszerelésük.. vagy a gokartosok, vagy még sorolhatnék egy csomó drágább hobbyt. Én ettől függetlenül bármelyik előadót támogatom szívessen. Amennyi zenét csak tudok, megvásárolok (mivel viszonylag behatárolható irányzatot szeretek ezért könnyű helyzetben vagyok.. általában Beatportról veszem). Nem tagadom, nem veszem meg az összes zenét mert ami nem tetszik azért nem akarok fizetni, illetve nem mindig van rá pénzem..

Zárásnak pedig a h2osok mondatát ajánlanám :
T r y B e f o r e Y o u B u y
//ennyi

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2009.04.22. 22:31:32

@br: "A szerzői jog nem a fizetésről/nem fizetésről szól."

De, arról is. Ezt Carol Bengle Gilbert frappánsan fogalmazta meg:

"If you are a blogger, here's is something you need to know if you don't already: printing other writers' articles on your site without permission is stealing. No different than if you helped yourself to the contents of their wallets.

Writers work hard to create content and what they earn for it is based in part on people viewing it where they publish it.

You are stealing their income, dear Blogger, if you use their work without permission. People who read other writers' stolen articles on your blog will not come to their sites and read it. The writers' advertising or pay per view income dwindles. Their reputations may suffer. Your advertising income may go up, temporarily, but remember that money is not yours. That money belongs to someone else. It's stolen."

www.associatedcontent.com/article/908549/stolen_blog_content_reprinting_articles.html?cat=17

Az anyagin kívül még sok más oka is lehet annak, hogy a szerző korlátozni akarja a cikke felhasználását.

Rosszindulatú Vászka 2009.04.22. 22:32:14

@VicGilson: hát a pöstiek erre aszondik, vetítés :P

@chipanddale74: a Bartókon volt valamejik műsorban, hogy a Hungaroton klasszikus szortimentyét kb. 1.500 júzer tartya el. Pedig ott azért világszenzációk is vannak. Döbbenetes. Nemtom a cukrozott takonynak mijen a konzumértéke, de valszeg csak az áruházi drótvázas cuccok kelendőek. És nem tartós értékek. Persze, hogy idegesek.

DJ BOBO 2009.04.22. 22:36:44


Sziasztok,

Elősször is ki aza kis szarházi aki az itt blogolgatott a nevemben?
Nagyon felháborító,hogy a nevemmel visszaélve valótlan véleményeket közöl a nevemben valaki úgy ,hogy közben a nevemet használja nick-ként.

Én vagyok az igazi Jeszenszky Zsolt nem pedig az bloghuszár aki itt irogatott a nevemben.
Szóval ezt tisztáztuk.

1. Ne baszogassátok az apámat mert nem érdemli meg
2.Ne baszogassatok hiszen én csak a szerzők jogait védem.
3. Minden baszogatás csak megerősít a hitemben, hogy igenis van értelme annak amit a kultúráért teszek.

Egyébként meg teszek rátok, nem veszitek észre magatokat, hogy mindenhol fizetnek?
Fizessetek ti is... Ok és nem lesz harag.

U.i. az vesse rám az első követ aki még nem másolt ki újságból semmit sem.

Felháborító önelégült faszkalapok vagytok mind, hát nem értitek?!

átlátó 2009.04.22. 22:39:01

Én most csak annyit akarok mondani, hogy eddig se dicsekedtem, hogy volt idő amikor a Zsoltal beszélő viszonyban voltam. De szerintem ez őt se zavarja. Az Artisjus egy showhivatal.

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2009.04.22. 22:39:21

@Jeszenszky Zsolti: Nem úgy tűnik, mintha nagy eltérés lenne az ál-te és közted.

postakocsi 2009.04.22. 22:40:09

Kedves Zsolti!
Ha már így megtisztelsz....
Kedves nevelőanyád az önelégült faszkalap, amikor munka után hazajön a sarokról!

DJ BOBO 2009.04.22. 22:40:56

De van!!! én ezt a hazámért és a zenéért teszem amit teszek!!

Blowzy 2009.04.22. 22:42:57

@Jeszenszky Zsolti: kultúra? neharagudj Spigiboy az kultúra? :D

Blowzy 2009.04.22. 22:45:23

@Jeszenszky Zsolti: mint a hazád állampolgára kérlek, tedd meg, hogy eltakarodsz a faszba

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2009.04.22. 22:47:58

@Jeszenszky Zsolti: Gondoltam itt többek között olyanokra, mint stílus, többiek általános degradálása.

Rosszindulatú Vászka 2009.04.22. 22:49:55

@Jeszenszky Zsolti:

Jeszenszky Zsolti 0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Köszönnyük Emese :P

art · http://www.nyctrip.blog.hu 2009.04.22. 22:50:34

Hé, ez a kamu Jeszenszky. Az első volt az igazi. Nekem ismerősöm (volt kollégám), épp most leveleztem vele. Az előző az ő stílusa, nem ez.

DJ BOBO 2009.04.22. 22:54:04

Igenis a Spigiboy is kultúra és az ilyenek miatt mint TI ! van az hogy nem telik neki angoltanfolyamra. Nem tud fejlődni, ti meg a fejlődést várjátok tőle..

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2009.04.22. 22:54:42

@art: Biztos megbeszélte otthon, hogy mennyire beégett, és kikupálták, hogy jobb lesz, ha úgy csinál, mintha az első kommenteket nem ő írta volna. Még egyszer regisztrált, és úgy csinál, mintha más lenne, pedig.

(Mel gibson meg most biztos irigykedik.)

DJ BOBO 2009.04.22. 22:54:51


neem én vagyok az igazi nem ő én.. okk?

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.04.22. 22:55:27

@Bastie:

"If you are a blogger, here's is something you need to know if you don't already: printing other writers' articles on your site without permission is stealing. No different than if you helped yourself to the contents of their wallets."

Ez a lopás "kreatív" definíciója. Ha valaki nem vesz meg valamit, az nem eredményez bevételt annak, aki azt a valamit _eladni_ akarja.

Ettől a folyamat nem lesz lopás. A lopás definíciójából adóan szükség van egy fizikai tárgyra és arra, hogy az a fizikai tárgy valamilyen tevékenység folytán gazdát cseréljen. Ezt hívják lopásnak.

A jelenleg hatályos törvények alapján maximum a szerzői jog megsértéséről lehet beszélni a fennt leírt esetben. A világ legtöbb országában a cselekmény nem véletlenül magánvádas: a szerző eldöntheti, hogy van-e problémája azzal, ha valaki terjeszti az anyagát.

"Writers work hard to create content and what they earn for it is based in part on people viewing it where they publish it."

Ha valaki név és forrásmegjelölés nélkül veszi át a valaki más által létrehozott tartalmat, az plágiumot követ el, ami már elítélendő.

Ellenkező esetben viszont, ott a készítő neve és a publikáció helye, amiből már profitál az alkotó. Ja, hogy nem annyit, ha exkluzívan ott nézheti meg a júzer a tartalmat? Tessék erre a felhasználót rávenni egy igényes, tartalmas oldallal, de egyébként az ember hadd dönthesse már el, hogy hol szeretné megnézni az adott tartalmat.

"You are stealing their income, dear Blogger, if you use their work without permission. People who read other writers' stolen articles on your blog will not come to their sites and read it."

Ha van forrás és alkotó megjelölés, akkor igenis fognak, hiszen sokkal jobb egy elsődleges forrásból beszerezni a tartalmat, mint egy másik emberen keresztül - feltéve, hogy az elsődleges forrás kényelmes.

Példának okáért, ott a wikipédia. Az ottani teljes tartalom elérhető megfelelő formátumban és felhasználható. Vannak cégek akik a wikipédia tartalmát (is) közzéteszik az oldalaikon. Szerintem ennek ellenére elég sokan látogatják a wikipédiát az eredeti oldalán továbbra is...

"The writers' advertising or pay per view income dwindles. Their reputations may suffer. Your advertising income may go up, temporarily, but remember that money is not yours. That money belongs to someone else. It's stolen."

Lásd a lopás pontos definícióját fentebb.

Ha ez a szemlélet uralkodott volna a tudományos életben is, akkor Magyarország államformája még mindig királyság lenne és gyertával világítanánk.

DJ BOBO 2009.04.22. 22:55:28

pontosabban nem ő vagyok hanem én !

art · http://www.nyctrip.blog.hu 2009.04.22. 22:55:43

@Bastie: Szerintem inkább Emese hülyéskedik:)

Ted Striker 2009.04.22. 23:03:35


B@sszus JZS ellopta a cikket, erre valaki ellopta JZS virtuális identitását: skandalum! :-)))

DJ BOBO 2009.04.22. 23:05:32

no erről beszélek...pontosan ennyire veszélyes az internet.

2009.04.22. 23:12:11

Kezdetben vala Jeszenszky Zsolt.
Majd beregelt vala Jeszenszky Zsolti.
Itt már bonyolódni kezdtek az identitások.
Szily! Zárold gyorsan a kommenteket, mielőtt megjelenik Jeszenszky Zsoltika is!

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2009.04.22. 23:14:32

@br:
"... Ettől a folyamat nem lesz lopás."

Lapozz feljebb, én is ezt mondtam. A néni viszont joggal von párhuzamot a lopással, hiszen a szerzőt rövidíted meg. Nem hiába tér ki erre az Szjt, amikor azt szabályozza, hogy a szerző követelheti a jogsértéssel elért gazdagodás megtérítését.

"... ott a készítő neve és a publikáció helye, amiből már profitál az alkotó."

Értem. Lemásolom az indexet, a CNN-t, és mindenkit, akit érek, beteszem közé a saját reklámjaimat, és elvárom hogy jó fejnek nézzenek.

"... de egyébként az ember hadd dönthesse már el, hogy hol szeretné megnézni az adott tartalmat."

Ne döntse el. Ha én olyan betűtípust, színeket, képeket, tördelést és elrendezést képzeltem el, akkor hadd legyek annyira igényes a munkámra, hogy csak így hagyom megjeleníteni. Ha esetleg vétettem a szövegben egy vesszőhibát, amit csak később veszek észre, hadd javíthassam ki. Hadd ne kelljen körbetelefonálnom az összes tartalomtolvajt hogy ők is léci-léci javítsák ki a szöveget. Abszurdum.

A Wikipedia pedig nagyon rossz példa, mert ott mindenki tisztában van azzal, hogy GNU licenc alatt jelenik meg az alkotás, ami megengedi a terjesztést.

Blowzy 2009.04.22. 23:16:49

igazából mindegy melyik ő, mert pont ugyanazon a színvonalon gondolkodnak csak az első (valószínűleg igazi) már nagyon jól alkalmazza a politikus haverjaitól eltanult "diplomatikusan megírom, hogy leszophattok" stílust. de hát ez van ha bezárják az ideggyógyintézetet, az őrültek máshol próbálnak érvényesülni

Kajmós Orrú Totojmász 2009.04.22. 23:16:52

Az elébb pelepukiztam a tenyerembe és bekaptam a buborékot.

Na ennyit a nikkszédelgésről.

U.i.: ha valakinek kedve támadott a dologhoz, úgy lehet azonosnak tűnő nikket gyártani akár reg nálkül, hogy több szóközöt kell rakni a szavak közé. Jó szórakozást :)))

Jeszenszky Zsolt 2009.04.22. 23:19:56

azt hiszem, az ál-énnel sikerült véglegesen belőni a szintet.
alapvetően nem tudom, vicces-e vagy szánalmas, hogy miközben egyesek büszkén ordítják (persze csak a billentyűzet biztonsága mögül), hogy "ezt nektek, úgyis ellopom a zenét", eközben iszonyú álszent, farizeus módon jogvédőként akarnak fellépni egy állítólagos plagizálással szemben - ami egyébként nem az, hanem egy, a zeneiparból származó anyag magyar változata- de ez a haza bölcseinek úgysem számít.
a legmegdöbbentőbb azonban, újra és újra, az alpári hangnem, az érdemi érvütköztetésre való abszolút képtelenség, a zsidózás, a primitív, prejudikatív kijelentések, és persze épp az előbb említett gusztustalan képmutatás. csak hab a tortán, hogy valakit - bárkit, tök mindegy, ki az - aki egy ellentétes véleményt fogalmaz meg, vagy akinek a véleménye nem tetszik, rögtön személyeskedő rágalmazások érik, s nem csak sörrel való leöntéssel, de még gyilkossággal való fenyegetések is.
ez nem csak az alapvető kulturáltság és szocializáció teljes hiánya, de remekül mutatja a hazai bloggerek, fórumozók általános színvonalát (tisztelet a kivételnek), s a lehető legjobb bizonyítékok mindenfajta hatóság előtt az alkotókkal szemben felálló "kalóz fronttal" szemben.
úgyhogy, ha kérhetem, írjatok még, sokat...

DJ BOBO 2009.04.22. 23:24:45

ok bevallom nem én vagyok Ő !

Pedig már egészen megszeretem, szinte kezdtem magaménak érezni!
Ezennel visszaadom virtuális identitását! Igen.. tudom disznóság volt, de én csak kicsit kölcsönvettem Őt, és azt is csak egy kis időre.
Nem lopás ez, csak kicsit úgy tettem mintha enyém lenne.

Legyen az övé ! Nekem már nem is kell.

E-one 2009.04.22. 23:26:13

@Jeszenszky Zsolt: Ahogy óhajtod, Mester (már ha ez a nick az igazi):)
Fáj, mi, hogy a Fidesz-maffia nem tudja a netet úgy megvásárolni, mint a Magyar Hírlapot meg a Nemzetet meg mint anno kormányon a királyi tévét? Bezonybezony, ez az a hely, ahol iszonyú csúnyákat rúgnak belétek is, ha valamit nem jól csináltok. Barátkozz a gondolattal:)

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2009.04.22. 23:27:50

@Jeszenszky Zsolt: "... jogvédőként akarnak fellépni egy állítólagos plagizálással szemben - ami egyébként nem az, hanem egy, a zeneiparból származó anyag magyar változata- de ez a haza bölcseinek úgysem számít."

Az eredeti cikknél a lap alján akkor biztos csak viccből írták oda, hogy "Wired.com © 2009 Condé Nast Digital. All rights reserved."

Mellesleg ez nem csak szerzői jog sértés, hanem plágium is, mert ugye a cikkedben hivatkozás nem volt.

Blowzy 2009.04.22. 23:28:13

nem az a baj, hogy más a véleményed a dolgokról, hanem az, hogy egy ekkora balfasz, mint te a közéletben szerepelhetsz és onthatod magadból a hülyeséget, sőt még lobbiznak is neked a haverjaid.
meg hogy mellesleg ezzel nyírod ki a nem létező magyar zeneipart és hogy senki nem kért rá, hogy védd a jogait

dorka at london · http://dorka.tumblr.com 2009.04.22. 23:30:27

plagizalasnak hivjak.

az egyetemen bukta es fegyelmi targyalas jart erte.
de igazabol altalanos iskola harmadik osztaly utan mar nem csinalunk ilyet.

zala 2009.04.22. 23:40:35

"... jogvédőként akarnak fellépni egy állítólagos plagizálással szemben - ami egyébként nem az, hanem egy, a zeneiparból származó anyag magyar változata ..."

a múlt héten leszedtem a Pride.and.Glory.2008.DVDRip.Xvid.Hun-rtz6-t és azóta is osztom vissza,
de a fenti logika szerint ez nem lehet lopás, hanem egy a filmiparból származó anyag magyar változatának ismeretlen barátaim felé történő továbbkölcsönzése

Kajmós Orrú Totojmász 2009.04.22. 23:42:06

@Jeszenszky Zsolt:

(én csak álca vagyok, nemám az igazi jellemes popkommandós, csak egy billentyűkuruc nímand :)

Ki zsidózott itt? Nem te kezdted? Nem te fojtatod? Majom!

Nem lopok zenét. Számomra az egész hun popbiznic erdőspétertől tőledig sérelem és szánalomhalom, undormányos vergődés. Színvonaltalan blöff. Érted? Letölteni senem érdemes. Épp ezért nem tudom elfogadni, hogy az aretisjus élősköggyön a pénztárcámon. Zöld?

És digitális tartalmat loptál. Lebuktál, mint a Rottenbiller. Sunyogjál, ne agyat növesszél rá. Vágod?

Ez egy vélemény volt. Érted?

jo nev 2009.04.22. 23:43:36

az ilyen spigiboyokat haggyuk mar, azt csak a parasztok hallgatjak (igaz veluk konnyen babozik jeszenszky mert ok is annyira primitivek mint a kozonseguk). a magyar elektronikus zene nem naluk kezdodik. ez nagyjabol az a szint mintha gyoziket zenesznek nevezne vki. csakhogy kepben legyetek.

jeszenszky te meg baszd meg az anyad amiert bulikat baszol el, remelem egyszer vki kitiporja a beled

Páneurópai Harci Kos 2009.04.22. 23:44:18

Attól a tény még tény marad, hogy a "letöltés" anélkül hogy fizetne az ember lopás.
Milyen erkölcsi alapja van bárkinek is arra hogy számonkérjev valamit amikor ugyanugy lopást követ le?
ugyhogy szerintem nagyon helyes hogy beárták azt a bűnbarlangot.
(ugyis lesz helyette más, pl Kina, Oroszok stb)

eszemmm 2009.04.22. 23:45:26

@Jeszenszky Zsolt:

Szia,

Örülök, h itten is osztod az észt. Az h bárki besétált az utcádba, muhaha. Te olyan ostoba vagy, hogy leközölsz egy LOPOTT cikket arról h milyen gáz lopott zenét letölteni. Muhaha megint.

Egyébként ha már az indexre kirakott írásod (bocs, nem a tiéd, a wired magaziné, és abban is kételkedem, h te képes voltál lefordítani, de ez csak puszta előítélet), nem lehet kommentálni, hagy tegyek itt néhány megjegyzést a cikkhez:

1: a film és zeneipar tényleg átaludta az internetkor hajnalát, teljesen rugalmatlanul reagált arra a tényre, h ahhoz, h odaadjam vkinek az általam legálisan megvett zenét, ahhoz nem kell személyesen is találkozni. De nyilván ha valaki azt üvöltözi esténként a szétkokszolt tizenéveseknek, h "szopassatok", az lehet h ezt TÉNYLEG nem fogta fel.

2: A szerzői jog rendszerét meghaladta az idő. Pont az internet korszakának beköszönte tette azzá, mert megszüntette a kontroll lehetőségét. A jogrendszer nem alkalmazkodott a technológiai vívmányokhoz, láttunk már ilyet a történelem során néhányszor, gondoljunk csak vissza, hogy milyen következményei lettek.

3: Arról ne is beszéljünk, hogy a zenészeknek/filmeseknek a koncertekből/moziból kellene eltartania magát.

4: Ami zenét/filmet szeretek, és az előadót/színészt/rendezőt tisztelem, annak megveszem a CD/DVD-jét, mert:
a., szeretem azokat az extrákat, miket kapok vele
b., szeretném támogatni a művészt, hogy továbbra is alkosson
c., megtisztelem ezzel.
Továbbá elmegyek a koncertjére ha idejön Mo-ra, esetleg el is utazom külföldre érte, mert jobb élőben. Mert az produktum. Illetve elmegyek moziba megnézni, mert jobb, mint itthon a TV-n/gépen. Ezzel szemben aki nem tetszik, azt letöltöm, meghallgatom, majd esetleg letörlöm, esetleg nem. Ahogy kedvem tartja, de mivel nem okozott élményt nekem, ezért nem is fizetek érte.

Összességében fel kellene fognod neked meg a szimpatikus barátaidnak az artisjusnál, hogy maga a CD/DVD csak egy promo, amivel a mozit/koncertet próbálja eladni.

Ja, hogy ezt nem neked hanem a wired-nek kellett volna írnom? Bocs, nem tudom a címüket? Megtennéd, hogy lefordítod és elküldöd nekik?

Köszi előre is!

Kajmós Orrú Totojmász 2009.04.22. 23:48:27

@Páneurópai Harci Kos:

(én csak álca vagyok, nemám az igazi jellemes popkommandós, csak egy billentyűkuruc nímand :)

Azért ennél cizelláltabb a jogállás. A letöltés nem jogszerűtlen, a megosztás az, elvileg. No és ugye az üzletszerűség már ráutaló magatartás a bűncselekményre. Vajon egy megélhetési csepűrágó a lopott cikkért pénzet-e kapott? Vagy kitől ugye? Na innen kezd viccessé válni ez a vihar a pohár takonyban.

Sztem. Ez egy vélemény volt :)))

Rwindx 2009.04.22. 23:51:22

"egy állítólagos plagizálással szemben - ami egyébként nem az, hanem egy, a zeneiparból származó anyag magyar változata"

Nem látom az eredeti szerző nevét, a forrást feltüntetve. Csak annyit: " * Jeszenszky Zsolt

| 2009. április 22., szerda 11:58"

Ez nem szimpla felhasználás. Te ezt saját véleményedként szerzeményedként kívántad eladni.

"iszonyú álszent, farizeus módon jogvédőként akarnak fellépni"

Tévedés, te akarsz jogvédőként feltűnni, miközben kvázi azt teszed ami ellen kikelsz.

Szily és a kommentelők arra hívják fel a figyelmet hogy bort iszol és vizet prédikálsz. Tehát amivel te vádolod itt a kommentelőket, az jobbára a te bűnöd. A hamis vád előbb utóbb visszaszáll a vádló fejére.

Remélem te is úgy ítéled meg hogy a kommentemben annyi volt a zsidózás, mint a te írásodban az eredetiség.

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2009.04.22. 23:53:38

@Rwindx: "Remélem te is úgy ítéled meg hogy a kommentemben annyi volt a zsidózás, mint a te írásodban az eredetiség."

MegaLOL

DJ BOBO 2009.04.22. 23:53:52

"ez nem csak az alapvető kulturáltság és szocializáció teljes hiánya, de remekül mutatja a hazai bloggerek, fórumozók általános színvonalát (tisztelet a kivételnek), s a lehető legjobb bizonyítékok mindenfajta hatóság előtt az alkotókkal szemben felálló "kalóz fronttal" szemben."

-akkor most beperlem az internetet??
-a kalózterroristákat?
- a mindenféle hatóságoknál?
-jól meggondoltam én ezt?


én még mindig nem az vagyok akinek gondoltok,viszont ismerek valakit aki zeneiparból származó anyag magyar változata .Nemsokára visszakapja az identitását ő is, én is ..

üdv

Wired.com © 2009 Condé Nast Digital. All rights reserved."

Kajmós Orrú Totojmász 2009.04.22. 23:56:38

(én csak álca vagyok, nemám az igazi jellemes popkommandós, csak egy billentyűkuruc nímand :)

Remekül szórakoztam, köszönöm mindenkinek.

Na húztam letorrentezni a nox összest, szeretnék vele rajozni az ovi előtt, egy karton kakasos nyalókát már soppoltam hozzá. Természetesen hologrammos matrickás cédére fogom kiírni. Bár sanszos, hogy a tejbetökök körberöhögnek az ájpogyukkal a cédéimmel együtt.

Jóccakát :P

indapass90210 2009.04.22. 23:57:04

Az volt már kommentben, hogy "és ezért tart ott az ország, ahol" ?

spencer 2009.04.22. 23:59:28

állítólag ő lesz az új kultuszminiszter.

demisrussos 2009.04.23. 00:02:09

osztogatni fogja majd a nyalókát

pókarc 2009.04.23. 00:06:43

Elolvastam a Jeszenszky cikkét, nézek nagyot, mondom ki ez a barom? Kicsit utánanéztem a neten, most már nem érdekel, hogy ki ez a barom.

De HOGY KERÜL EZ IDE?

zala 2009.04.23. 00:07:11

Jeszenszky Zsolt 2009.04.22. 23:16:52
"Az elébb pelepukiztam a tenyerembe és bekaptam a buborékot."

Kedves egészségedre Zsolt! Remélem gyakran fogod ehhez hasonló kis intermezzókkal színesíteni szürke hétköznapjaidat.

Remélem érdemben fogsz reagálni Bastie 23:27:50-kor írt hozzászólására is. Mióta ugyanis elolvastam, kicsit összezavarodtam. Te jogvédőként biztos jobban tudod mint én, hogy mi az a zárójelbe zárt cé betű. Segíts kérlek ennek fényében értelmezni azt a megállapításodat, hogy a cikk ami a neved alatt megjelent nem plagizálás, hanem "egy, a zeneiparból származó anyag magyar változata".

Személyes véleményem pedig az, hogy te pontosan az általad megfestett hazai fórumozó és blogger szinvonalat hozod (szolgálati közlemény: a színvonal az pl. a piros csík nem?) amikor következetesen az anyázásokra reagálsz, az érdemi felvetésekre meg nem.
Egészen apró, szinte már észrevehetetlen a különbség a puki és a fing között és ez az apró különbség sem a kultúráltság-kultúrálatlanság fronton áll fenn. Szerintem.

További jó fingszagolgatást. Egy jószándékú apró tanács egy vizuális alkattól: kádvízben próbáld, akkor nem csak a szagát, de a formáját is élvezheted.

E-one 2009.04.23. 00:09:08

Rosszindulatúak vagytok.
Jeszenszky Zsolt igenis mérhetetlen sokat tesz a magyar zeneélet tisztaságáért. Mert ugyan az eddigi 217 kommentből az, amit nem ő írt, mind szidta őt, de az a több ezer olvasó, aki némán, csendben meghúzódva látja mindezt, JZS cicerói élesszólásától meggyőzve holnaptól csak legális cd-ket vesz. Sőt, nem is cd-ket, hiszen azt könnyű másolni minőségromlás nélkül. Kazettákat! Természetesen csakis a Mahasz és az Artisjus által engedélyezetteket. Hiszen belátták: a magyar zeneipar életben maradását csakis az szolgálhatja, ha az ebből megszerzett pénzből minden évszakban felfuttatnak egy, az énekhangokkal súlyosan hadilábon álló vizenyős tekintetű görög istent vagy nagymellű szőkét. Biztos vagyok benne. Ti talán nem?

hetvenhet 2009.04.23. 00:09:54

@Jeszenszky Zsolt:

"eközben iszonyú álszent, farizeus módon jogvédőként akarnak fellépni egy állítólagos plagizálással szemben - ami egyébként nem az, hanem egy, a zeneiparból származó anyag magyar változata"

magyar változata..

szerzői jogokkal kapcsolatban nem vagy képben, azt hiszem. Ez önmagában nem probléma, de miért kell a témában publikálni?

Ezekre ugye NEM válasz, hogy a kétszáz komment között sok az arctalan és névtelen, valaki sörrel akart leönteni, vagy agresszív volt veled.

Nils. H 2009.04.23. 00:22:37

@Jeszenszky Zsolt:
Azért neked tényleg nem szúrja a szemedet, hogy az első kommentbeli megszólalásod előtt jóval leírták, hogy azt fogod csinálni, hogy közlöd, ezzel a stílussal nem tudsz mit kezdeni??
Szép.

Ez lenne az érvelés???
Vagy esetleg egy cikk (nagyjából) ellopása? (A szerzői jogok legnagyobb védelmezőjeként??? :D )
Micsoda érveléstechnikai bravúrok. A köcsögözéssel pont egy szint, gondoltam szólok.

Roquentin 2009.04.23. 00:31:48

Jó hát kivételesen tényleg visszafoghatnák magukat az erre hajlamosak, és egy kis időre tartózkodhatnának a zsidózástól és az anyázástól, hiszen azért ez már milyen: az nem is lopás volt, hanem a cikk magyar változata...

De az is jó, hogyha a zsidókat bántják, akkor ő zsidóvédő, ha ellenben az árpádsávos zászlót, akkor meg azt védi rettenthetetlenül. Gondolom, amikor Pol-Potot bántják, őt is megvédi, amikor viszont a sorozatgyilkosokat, akkor menten sorozatgyilkos-védővé lép elő.

Szóval mintha úgy tűnne, ez a fiú hebeg-habog, össze-vissza beszél. Hogy is van az a mondás a hazug ember, meg a sánta kutya futóversenyéről?

Alternatív 2009.04.23. 00:47:35

Magyarországon a hallgatott zenék max. 5%-a magyar. Az Artisjus a bevételeinek hány százalékát utalja át külföldre, a jogtulajdonosoknak?

ügyfélszolgálatos 2009.04.23. 00:59:19

@Jeszenszky Zsolti: "1. Ne baszogassátok az apámat mert nem érdemli meg"

Apád balfasz volt miniszternek, és ahogy a stílusodból látom apának is.

demisrussos 2009.04.23. 01:36:24

meg ugye a Mahasz is csak 1400 kiadót tömörít..mégis beszedi a kiadóidíjakat az összes zene után ami meg ugy nem 1400 hanem vagy 250-300.EZER .. de jó lehet Mahaszosnak lenni.. dől a lé! Milyen lehet az az érzés amikor más kiadók pénzét elrakod zsebre? Mert ugye ha nem jelentkezik a kiadó a pénzéért akkor 2 év alvószámla után a Mahasz közgyűlés hogy-hogy nem úgy dönt szétosztja tagjai között. 200 szoros a szorzó... !!

MEGVILÁGOSODTAM !!!!
Megpróbálom érthetően leírni miért is éri meg szar zenét kiadni Magyarországon.

1.lépés csinálsz egy zenét, tudod hogy a kutyának sem kell, de kinyomod 5000 példányban. Jó drágán árazod be a kiadványt jó sok számlát kérsz a költségekről.De úgy,hogy minden kiadásod számlája 15.000db-ról szól.
ráköltesz darabonként 400Ft-ot.Promóval együtt mondjuk 700 Ft-ot.

2.lépés mivel eleve tudtad hogy szar amit kiadsz, nem is számítasz nagy fogyásra ..meg hát 6000Ft az ára.. persze a kutyának sem kell. nemsokára a legalsó polcon árulják 199Ft-ért

3.lépés nem szomorkodsz, szépen felvásároltatod egy jó ismerősöddel mind az 5.000 db lemezt..és jól bezúzod, hogy ne foglalja a helyet
Eddig befektettél 4.5M Ft-ot

4. ooopsz tátátá! aranylemez lett !!nem is hittük volna , de minden arra vall,hogy mégiscsak fogyott,hiszen 15000db-ot megvásároltak belőle

5. jön a nagy Mahasz nap... összegyűltök, szavaztok és a 2 évig alvószámlákon nyugvó kb 236500 kiadó pénzét szépen szétosztjátok ugye mert nem jelentkezett a Mahasznál magától. Miért tette volna? (a Mahasz által kitalált matricás rendszer ugyanis nem teszi lehetővé a kiadó azonosítást)Szóval nem kérvényezték a Mahasz tagságukat ezért nem is jár nekik. Ez az alvószámlákon nyugvó összeg számításaim szerint minimum 1-1.5 MRD forint évente

6.Figyelnetek kell arra, hogy nagy táskával érkezzetek az ünnepélyes ceremóniára. Figyelni kell arra is,hogy a tolakodásnál az arany-platina-gyémánt lemezeseknek, vagyis nektek kiemelten több pénz jár! Mivel nem egyenlőarányban oszlik el a pénz. Ha szerencséd van és a többiek sem adtak el 10-15 ezer darabnál többet akkor szép napod lesz.

7. Mivel csak kb 20-30 arany-platina lemezes van évente Magyarországon. Szerencsére nem sok felé kell osztani a lopott pénz nagy részét.(most már te is a klikkhez tartozol úgyhogy csendben maradsz és kapsz 30-40 millát.

Nem rossz: sztár lettél vagy sztárt csináltál, kerestél nagyon sok pénzt,kaptál vázát, kaptál egy zsiráfot is, meg még pénzt. Ja és ne felejtsük el 4.5 milla volt csak a befektetni valód.

Na ezért éri meg nagyon szar zenét kiadni vagy csinálni.

demisrussos 2009.04.23. 01:49:22

Ja és ez hogy jön a Jeszenszky féle DJ szövetséghez.

Jeszi a Mahasz matricával legalizálja a DJ-k nyilvános zeneszolgáltatásának jogdíjait. Mivel tulajdonképpen nagyjából csak a DJ szövetség prominens tagjai adnak ki hivatalosan DJ mixeket.Ugye ők általában saját producereik/kiadóik is maguknak. Évente aránytalanul sokat adnak ki fejenként.
A Mahasztól a kiadóktól elcsent és az év végén szétosztott összegből így már nekik is elég szép összeg jár. Nem a DJ szövetséghez befutó pénz a biznisz hanem a Mahasztól a DJ szövetség tagjaihoz befolyó lé.

Erre mondják azt, hogy ügyes... de akkor is lopás.Ugyanolyan lopás mint más cikke alá oda írni a nevünket, vagy ellopni más virtuális identitását. :)

*fucktore* (törölt) · http://hulyitodoboz.prae.hu/ 2009.04.23. 02:17:00

szánalmas. az szdsz az emberek veretésénél helyesel (révész mártíriusz, empátia nulla), a jobbosközeli szabadságharcosok meg kiélt kurvák között fotózkodnak és jogtalan bevételeket szednek be emberek ezreitől, közben seggbeerőszakolják a valódi dj-ket, vizsgáztatnák a tehetségeket.. egy dj ismerősöm jobbik szavazó lett mert azok legalább a cigányokat helyretennék. majd rak pár matricát a műszereire, az ilyen köcsögöket meg meglincselik akár egyedül jönnek akár rendőrökkel

*fucktore* (törölt) · http://hulyitodoboz.prae.hu/ 2009.04.23. 02:25:02

@E-one: nem tudom mennyi pénzt kapnak a valódi alternatív zenék de én inkább megveszem a belépőt meg a magánkiadású cdt, a dj takony, nox, ratyi peti, zimány márk, tótgabi lemezeket le se töltenék, harakirit követnék el ha még pénzelném is őket. féreértés ne essék lovat is dughat tőlem csak készítsen minőségi zenét

karatekutya 2009.04.23. 02:27:34

Jó kis zsákuccába került az Artisjus. Sztem a törvényhozás nem fog tudni kialakítani olyan konstellációt ahol ők is támogatnák a letöltés büntethetőségét. Mert abban a pillanatban meg kellene szüntetni a matricázást, jogdíjakat a pendriveokon és az abból származó bevételeket nem szedhetnék be (el is esnének 1-2 Mrd forinttól).
Viszont a letöltési szokások nyilván nem változnának meg egyhamar.

Egyébként én ázsiabuzi vagyok, japán zenét hallgatok, és kínai filmet nézek. Ha meghallok egy magyar tüc-tüc tömeggyártású zenét, kiráz a hideg, és elkapcsolok. Ebből következik, hogy nyilván imádok jogdíjat fizetni a fényképezőmbe rakott SD kártya után. (najó, SD kártya még belemehet zenelejátszóba, de b@zmeg, láttak már a tisztelt Artisjus jogászok CompactFlash kártyát, csókolom?)
Sztem is letölteni fizetés nélkül más művét, az lopás (bocsi, most jöhet a kövezés), akár szoftver, akár videó, akár audió anyag. De: a magyar jogszabályok lehetővé teszik nekem a letöltést (szoftvert nem!), és ezért én ezzel a jogommal élek. Ha visszaosztok, akkor a fair use-ra fogok hivatkozni és arra, hogy semminemű anyagi haszonszerzésre nem használtam.
Ha majd megváltozik a jog, megváltozik az Artisjus féle szervezetek gondolkodása és megváltoznak azok a rendszerek, amiken keresztül - legálisan - tartalomhoz jutok ésszerű áron, akkor várható el tőlem is hogy változzak.
Sajnálom, de azt a rossz rendszert, ami most van - amit a kapzsiság teremtett, hogy garantálja a valódi alkotó munka nélküli biztos bevételt - azt nem én alakítottam ki, ezért nem is tőlem kell várni a változás megkezdését.

Akkor mondjuk elismerően hümmentenék, ha elolvashatnám az Artisjus honlapján, hogy pl. a Japán székhelyű Production IG nevű cégnek (vagy egyik kiadójának) kifizettek X dollárt, mivel a magyarországi felhasználású adathordozókon becslés alapján Y százalényi olyan animét tárolnak, amelyeket ők gyártottak.

*fucktore* (törölt) · http://hulyitodoboz.prae.hu/ 2009.04.23. 02:43:30

@*fucktore*: (gyk árpádsávos nagyMo-osat nem hamaszzsiráfosat :D )

Jeszenszky Zsolt 2009.04.23. 05:58:19

A média negyedik hatalmi ággá válása az internet tömeges elterjedésével kiteljesedett, több szinten is. Egyfelől soha nem látott eszközöket adott a kisemberek tömegeinek kezébe, amivel képessé váltak nagy, megdönthetetlennek hitt intézmények, status quo-k, establishment-ek teljes felforgatására. Ennek talán legjobb példája a zene-, film- és szoftveriparral szembeni tömeges kalózkodás: a világháló és a mögötte álló újabb és újabb technológiák hatására az általuk előállított termékek fogyasztói korábban soha nem látott zsarolási pozícióba kerültek, s nem csak üzleti modellek, de gyakorlatilag komplett iparágak ellehetetlenítésére alkalmas eszközzel rendelkeznek, amivel szemben mind a törvényi, mind a morális korlátok gyakorlatilag hatástalanná váltak.
A másik, hogy ugyanezen kisemberek számára óriási lehetőség nyílt a látszólagos szellemi, lelki kielégülésre is: az említett establishment-tel, bármilyen hatalmi helyzetben lévő emberrel, vállalattal, az állammal vagy bármilyen entitással szemben hirtelen óriásira bővült a hangos vélemény-nyilvánítás lehetősége, s a pszichológia által régóta ismert eszköz, a "jól megmondom neki" alkalmazása emberek milliói számára jelent folyamatos lehetőséget általános frusztráltságuk ily módon történő levezetésére, egészen az emberi faj szunnyadó sötét örökségei, az irigység, a gyűlölködés és a rosszindulat határtalan kiéléséig. A névtelenség homályába burkolózott "bátor" kiállás a hatalom illúziójának gőgjét, mámoros érzését adja szocializálatlan, a társadalmi érintkezés hagyományos formáira alkalmatlan, sok esetben lelkileg sérült emberek tömegei számára, akik ezáltal azt az illúziót is megszerzik maguknak, hogy az irigyelt-gyűlölt, számukra elérhetetlen lehetőségekkel bíró és pozíciókban lévő embertársaikat sikerül ily módon "lehúzni" maguk mellé.
S sok esetben mindezt egy adott mikroszubkulturális kör ovációjától kísérve, egymásra licitálva tehetik, így újra és újra megerősítve egymásban ezt a gőgős mámort.

ja, zsenidroidok, lehet guglizni, hogy hol és ki írta ezt... :D

art · http://www.nyctrip.blog.hu 2009.04.23. 07:17:59

Én névvel vállalom a következő sorokat. Kátai Artúr vagyok, volt kolléga, ismerős.

Zsolti, faszér' kell ezt?

Sajnálom, de azt kell mondjam, hogy egy pöcs vagy.

Tisztelettel: artúr

indapass90210 2009.04.23. 07:31:39

@Jeszenszky Zsolt:

A komplett iparágak (bár szerintem ez a veszély nem áll fenn) egyszerűen azért tudnának ellehetetlenülni, mert hibás az üzleti modell. Azért is hibás, mert feltételezi, hogy egy átlagember egy közepesen szar órás esti film megtekintéséért cserébe hajlandó lesz beáldozni a teljes aznapi fizetését. Vagy ugyenez igaz a zenére is. Emellett sok helyen sokan megfogalmazták már valamilyen formában, hogy a zenei cd-k silányak, általában 1-2 olyan szám van rajtuk, amit érdemes meghallgatni.
Azt már csak pluszként mondom, hogy vérlázító, amikor a _megvásárolt_ dvd-n azt kell néznem 3 percig, hogy hogyan vagyok tolvaj, ha filmet töltök le. Hát a jókurvaanyját annak, aki szerint ez normális dolog.
Emellett ott van az adathordozók árába épített jogdíj. Azt hiszem, hogy ez erkölcsileg legalizálja a letöltést, már csak azért is, mert alapból feltételezi, azért veszek memóriakártyát, hogy a "Jeszenszky összes művei"-t könnyebben körbe tudjam adni a barátaim között.

Arrogánsnak pedig nem kellene lenned, aztán meg csodálkozni azon, hogy válogatott módon elküldenek valahova...

art · http://www.nyctrip.blog.hu 2009.04.23. 07:36:25

És egy kis magyarázat.

Amikor az iwiw-en a figyelmembe ajánlottad a cikket, már akkor kinyílt a bicska a zsebemben a "bloggerszféra internetes droidjai" kifejezés miatt. Ezt megbeszéltük, a szokásos arrogáns formában lebasztál, hogy én mindenért megsértődöm.

Nem, dehogy sértődöm, csak sajnálom, hogy egy egyébként jófej srácnak elsorvad az agya. Ezzel a stílussal elijeszted magad és az érveid mellől még azokat is, akik esetleg szimpatizálnak veled/érveiddel. Te ennél okosabb vagy.

Az Internet ilyen. És ezek szerint Te is átaludtad az Internet-forradalmat. Egy új szituációban nem mindig működnek a régi rendszerek. 2009-ben hiba börtönbe zárni bárkit letöltés miatt, és hiba belekötni az "internetes droidokba".

Kicsit olyannak érzem ezt az ügyet, meg az egész Artisjus nevű sóhivatalt, mint Don Quijotét. Csak azzal a különbséggel, hogy Cervantes regényében egy bolond küzdött a szélmalommal egy jó ügy érdekében, addig itt okos emberek pisálnak széllel szemben, ráadásul az ügy sem egyértelműen jó. Tessék felismerni, hogy a XXI. század már eljött, és még 91 évig itt lesz. És ennél csak durvább dolgok jönnek.

Én szóltam.

Utólag átolvasva az előző hozzászólásomat a pöcs szót visszavonom. Bántanak Téged itt elegen.

Üdv: artúr

Rejtett a Szám 2009.04.23. 07:39:51

@Jeszenszky Zsolt:

Hát Zsoltika, már az ismerősök sem a régiek..
Nem baj! Van új! Egy Washingtonnál sose láss többet!
Kapálózz csak. Nem tudod visszahozni a régi rendszert, bármennyire is büszke lenne a család.

Kihalsz baszod. Szépen, lassan.

Üdv egy zenésztől, aki koncertezik és nem vállalja a nevét,mert nincsenek politikus ismerősei mint neked.

Képes lennél még ezt a keveset is elvenni.
De esküszöm, ha meglátlak "kezet szorítok" veled.

MasterMason 2009.04.23. 07:40:01

@kafferbivalybalamber: Hát akkor lépjünk már fel együtt! Tüntetést kéne szervezni a Dj szövetség ellen. Nehogy már egy támogatás nélküli ember szipolyozza a kulturát, a Dj-k is már ugy utálják mint a szart. Nem csodálom, csoró fiataloknak akarja elvenni a zsebpénzüket ez a gusztustalan parazita. Nem szégyeli magát ez az alja féreg, a fiatal srácok producerek bevételeit sikkasztja el? Mit képzel ez magáról, persze, hogy elmegy a kedvük a fiataloknak, ha elsikkasztja még azt a kis bevételüket is. Az ilyeneket egy jobb országban azonnal akasztják.

MasterMason 2009.04.23. 07:49:10

Mégegyszer hogy az is láthassa aki eddig nem:

www.youtube.com/watch?v=xFB7k-Q7Btw

Szóval ez csalás sikkasztás, a fiatal producereknek elsikkasztják a zsebpénzét is, amit fejlesztésre és egyéb dolgokra tudna költeni. Hát nehogy fejlödjön a gyerek vehessen magának vasakat, nem egy parazita FÉREG hadd tegye zsebre a lóvét, ha vegye el a fiatalok pénzét. Isten bizony, ezt meg kéne lincselni, szóval az ilyen parazitákat meg kell lincselni. Addig nem tanul, amig egyszer ugy rá nem baszik, mint a Zuschlag. Itt volna az ideje!

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.04.23. 07:56:57

@Jeszenszky Zsolt: láthatólag nem nagyon érted a netes generáció lélektanát.

Ha valamit tömegek akarnak, akkor az ellen lehet kapálózni, de nem érdemes, mert a fejlődést nem lehet megállítani.

Világosan kellene látni, hogy a zeneipar nem számíthat olyan bevételekre a digitális zeneletöltés korában, mint korábban, amikor a terjesztés minden szegmensét uralta.

Jobb minőségű zenével kell előállni, és kevesebbet kell kérni érte. Másképp nem fog menni.

Persze kapálózni lehet ellene, de csak ideig-óráig lehet késleltetni az elkerülhetetlent. Gondolom ez utóbbiról van szó, hogy addig kell összegereblyézni minél több pénzt, amíg még a régi üzleti modell valamennyire működik. Végülis érthető.

(Zárójelben: én nem szoktam zenét letölteni a netről, úgyhogy pártatlan vagyok a kérdésben.)

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.04.23. 08:12:11

@agyvihar: "a zeneipar nem számíthat olyan bevételekre a digitális zeneletöltés korában, mint korábban"

Ez persze az egységekért elkért őénzre értendő. Összességében lehet, hogy több pénz fog befolyni így, mint korábban.

MasterMason 2009.04.23. 08:20:59

@Dövan: Ez nem véletlen, hát nem az az üzlet, ha eladsz 40-50 ezer filmet, az lószar. Az az üzlet, ha 2-3 millió olyan adathordozó után tudsz bevételt szedni, amivel semmilyen költséged nem volt ;)
Nem ő gyártotta, nem ő építette fel a céget, ők csak rárakják a sápot! Na ez az üzlet.

Ez olyan mintha csinálnék egy író szövetséget, és minden papírra, amire írni lehet, ráraknék egy kis jogdíjat, mondván, hogy még a WC papírra is lehet Petőfitől idézni: "Foglalod ám a jó kurva anyádat, de nem ám az én hazámat!"

kholiq 2009.04.23. 08:29:05

Az elso mondatok utan kisse furcsan ereztem magam, mert ugy hangzott, mintha valami komoly ember irna. Nem passzolt ehhez az oltari seggfej Jeszenszkyhez.

A fasz, aki az internet koraban az egyik legnepszerubb tech portalrol lelop es lefordittat egy cikket, rabiggyeszti a nevet es el akarja adni, mint sajatjat? Hat, bazmeg, ez idiota, ez semmit nem ert az Internet lenyegebol.

Tiszta mint a Geszti, basszus, a masik tolvaj.

yupi 2009.04.23. 08:39:08

JAAAJ majnem elfelejtettem!!! Bergendy Pista bácsinál jártál már te balfasz??? ...hogy ellopta a Süsü zenéjét??A falhoz állítottad?? Vagy az nem lopás?? Te marha!

Dave_hu (törölt) 2009.04.23. 08:40:29

Kicsit a szakmában dolgozom, konkértan cd gyártásban. Zsolti te fasz, inkább hozzáadott értékkel lehetne vásárlásra csábitani a "fiatalokat" (via modorosblog).

Néhány tipp:
- rakjatok ajándék koncertjegyet a cd-be, mondjuk 2-3db-ot

- járjon a cd mellé a zene drm free mp3-ban is

- rakjatok reklámot a dvd filmbe, és adjátok 300Ft-ért.

- adjátok legalább 4 mozijegy mellé a filmhez köthető másik film dvd-jét ajándékba.

- oldájátok meg, hogy ha a friss dvd megjelenésekből akarok esete nézni valamit, akkor ne csak torrentről jöjjön le annyi idő alatt, amig megiszok egy sört, hanem legyen ugyanilyen jól működő fizetős modell is.

Hattory Hanzo 2009.04.23. 08:42:14

Kedves Jeszenszky Zsolt!

Ha nyitok egy helyet, amit arra (is) találok ki, hogy noname DJ-ket felfedezzek, akkor az most nem mehet szerintetek, mert nincs vizsgája? Túl azon, hogy tetszik, hogy mások akarják megmondani, hogy a saját vállalkozásomban kit alkalmazhatok, érdeklődnék, hogy a saját stúdiómba beküldhetem-e, hogy az én pénzemen elkészítendő albumot készítsen, vagy szerintetek az sem ér? Illendő-e felgyújtanom az összes Esterházy könyvemet, mivel az írójuk matematikus végzettségű, és soha nem vizsgázott írásból? Töröljem-e az összes Latinovits felvételemet, lévén Ő mérnök volt, és segégszínészként kezdte, mindenféle vizsga nélkül? Hofi? Csontváry Kosztka Tivadar? Minek fest egy gyógyszerész, aki ráadásul minden művészeti iskolát otthagyott? Yonderboi “Shallow and Profound” albumát mikor tervezitek bezúzni, mégis csak tarthatatlan, hogy otthon buheráljon össze valaki mindenféle végzettség és vizsga nélkül zenéket? Hát ez mégis csak egy szakma!

Lalikiraly 2009.04.23. 09:00:58

Jeszenszky Zsolt bemutatja hogy kell nyilvánosan lopni. Remélem hamar felakasszák már.

minifik 2009.04.23. 09:10:41

@demisrussos: zseniális megközelítés!
terjeszteni fogom :)

gatsy 2009.04.23. 09:12:46

@agyvihar: A bevételekkel kapcsolatban kissé tévedszszerintem. Megfelelő minőség és ár mellett sokkal nagyobb bevételekre is szert tehetnének, de ők inkább ragaszkodnak a régi "jólbevált" módszerekhez...és ebbe buknak bele!

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.04.23. 09:13:21

Ha már Wired:
www.wired.com/techbiz/it/magazine/16-03/ff_free

Az 'ingyenes' a jövő biznisze. Aki nem száll fel időben a hajóra, annak reszeltek.
Ez olyasmi, mint annó az informatikai forradalom volt: a nagy ipari mamutok vezetői nyilván kiröhögtek volna egy pár nerd hülyegyereket, akik egy garázsban reszelik a biteket, most meg konkrétan a Google többet ér, mint a GM, pedig minden szolgáltatása ingyenes.
Persze, hogy vergődnek a zene- és filmforgalmazó mogulok, nem értik, mi folyik itt, nem értik, miért mennek a levesbe, nem látják, hogyan fogják elszedni az üzletüket a kis pöcs bitvadászok.
Ámen.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.04.23. 09:19:47

@demisrussos: Ajánlott olvasmány: Umbero Eco: A Focault-inga.
Kb. ugyanez a trükk, csak könyvkiadókkal. :)

Tenoce · http://www.deezer.com 2009.04.23. 09:20:57

@terry_sanfransisco: Koszi mindenben egyetertunk. Viszont csak azert kerdeztem, mert a lehetosegeinkhez kepest szeretnek egy jo weboldalt csinalni. Es csak erdekelt, hogy mi az amit nem tartasz jonak benne.

zaphodbeeb 2009.04.23. 09:21:30

A könnyűzene után, hogyis van a könnyűiparban?
Cipőgyárosként mondom, mindenki bűnöző aki nem az általam gyártott cipőben jár, és kéretik börtönbe csukatni!!! Miértis? A kínai szar elözönlötte az országot és köztudott, hogy a kínai termékek kb. 99%-ához kötődik valamiféle csalás (vám, áfa, bér- és járulékok, stb.). Letöltjük a lábunkra a kínai terméket oszt jónapot.

Sir Humphrey · http://konzervatorium.blog.hu 2009.04.23. 09:23:21

Ha jól érzékelem, ez a Jeszenszky srác nagyon gagyi...csak így röviden.

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2009.04.23. 09:24:09

@Jeszenszky Zsolt: Egyre irritálóbb ez a magas lóról beszólás. Szerinted mindenki, aki nem ért veled egyet, az "kisember" és "zsenidroid", és ráadásul nem is meri vállalni a nevét.

Ezen kívül önellentmondásba is kerülsz, mert először azt mondod, hogy érvekkel kell vitatkozni, de azokon a kommenteken kényelmesen továbbugrasz, amikben konkrét érvek szerepelnek.

zaphodbeeb 2009.04.23. 09:24:09

Amúgy Dr. Ottoval értek egyet. A mammutok is mindent kipróbáltak annak idején, hogy megváltoztassák a klímát meg miegymást. Biztos kitaláltak hülye szabályokat is. Oszt ki lettek halva.

zaphodbeeb 2009.04.23. 09:26:59

Dr. Ottval értek egyet én is. Annak idején a mammutok is mindent kipróbáltak, hogy megváltoztassák a klímát és egyebeket, biztos hoztak hülye szabályokat is a túlélés érdekében.
Oszt ki lettek halva.

Sir Humphrey · http://konzervatorium.blog.hu 2009.04.23. 09:32:04

A szánalom egyébként tényleg az, hogy DJ Nyitrai is mellette áll, így hosszútávon is számolnunk kell a Jeszenszky gyerekkel...:(

indapass90210 2009.04.23. 09:41:06

@Hattory Hanzo: "...Illendő-e felgyújtanom az összes Esterházy könyvemet, mivel az írójuk matematikus végzettségű, és soha nem vizsgázott írásból?..."

Pedig elgondolkodtató a kérdés, mert Jeszenszky Zsolt szülei sem vizsgáztak gyerekcsinálásból, aztán tessék, itt látható az ilyen munka eredménye!

Sötét korom 2009.04.23. 09:45:58

Csak annyit tennék hozzá: az Internet valóban új helyzetet teremt(ett), mert a home-jogokat könnyedén kiterjeszthetővé teszi digitális/digitalizálható médiák esetében. Ezért ezek terjesztésére kialakított régi módszerek nem működnek (már).

Ez a tényhelyzet. Új értékesítési koncepciók kellenek, mert ugyanakkor a potenciális vevők száma (is) radikálisan megemelkedett.

A régi trükkök nem (nagyon) működnek: hetente beetetek és hetente megesznek a tömegek egy (többnyire igen gagyi) filmet. Számomra ez (már a szándék is) az igazi csalás (ha tetszik: (pénz)lopás).


Még egy apró gondolat: rossz, megválaszolhatatlan kérdéseket lehet feltenni, de ebből még nem következik, hogy nekem van igazam...

Jó kérdések és jó válaszok kellenek. A Google egy jó válasz. Szerintem jönnek még hasonlók.

indapass90210 2009.04.23. 10:31:50

@Nevermore a holló: Az is biztos, hogy nem voltak a teszkóban gumit venni!

mqqq 2009.04.23. 10:47:42

@Jeszenszky Zsolt: Nekem rövidebb a véleményem rólad: fasz vagy.

zala 2009.04.23. 10:49:08

@Jeszenszky Zsolt:

Többek között én is úgy vélem az intelligens, kultúrált párbeszéd alapja volna, hogy a felek reagáljanak egymás érdemi mondanivalójára, és lehetőleg figyelmen kívül hagyják a személyeskedést.
Lehet veled ezen keretek között értelmesen beszélni? Úgy tűnik nem.
Mi okból kommentelsz mégis? Csak nem azon mikroszubkultúra tagja vagy, melynek a "jól megmondom neki" alkalmazása jelent folyamatos lehetőséget általános frusztráltága levezetéséhez? Ezt a benyomásomat erősíti az is, te kis molyrágta Chewbakka, hogy a minden humort nélkülöző és érezhetően frusztráltságoldó céllal írt kommented kettőspontnagydével zárod.
Szeretném aláhúzni korábban már leírt véleményem: attól nem tűnsz kultúráltabbnak, ha a fing helyett pukit írsz. Attól csak puhapöcsnek tűnsz.

demisrussos 2009.04.23. 11:04:56

Kedves Zsolt

Vége van !! Nem leszel államtitkár!Nem lesz nyugdíj!! Ebben már biztosak vagyunk.

Viszont elárulnád hova tüntetted a major kiadók által a DJ szövetséghez eljuttatott köteles példányokat?
Eladtad?

Hol a cucc Zsolti?

El kell számolni vele...

Ennyire nem lehetsz éhes és pitiáner.. tényleg ennyire szarul keresel?

Téged ki fognak rúgni mert ekkora fasz vagy . A szövetséged meg eltűnik a süllyesztőben.
Kár hogy nem veszed észre: AZ EJI-nek, az ARTISJUST-nak és a MAHASZNAK is nagyon ciki lettél.
Képzeld el bíróság fogja vizsgálni az ügyedet.
Addig ugráltál amíg a nagy pénzlopókról is lekerült a lepel.
Nagyságrendileg nagyobb pénzeket buknak azon,ha kiderül milyen módon károsítják meg a kiadókat,művészeket mint ha hagynak téged "kultúrát csinálni". Okosban kellett volna csinálni,de Te mindig folyamatosan botrányt csinálsz. Eközben meg a nagy pénzlopókról lerántódik a lepel miattad.

Ujjuj baj van !!

Zsolti ! TE képtelen vagy megérteni, nem te vagy JÉZUS!

1 hónapot nem adok neked és kirúgnak.

Legalább lesz időd blogolni.

Kajmós Orrú Totojmász 2009.04.23. 11:13:31

(én csak álca vagyok, nemám az igazi jellemes popkommandós, csak egy billentyűkuruc nímand :)

Úgy szeretném megérteni végre, miért vagyok rögtön illegálisan letöltő piréz, amint ditigális muzsika tárolására is alkalmas eszközöt soppolok.

Van konyhakésem is, azér kinek tejejjek? A böllérszöveccségnek, vagy a séfeknek?

Nem ellenkezik ez valami alkotmányfélével? Az ombucmanusnak mi erről a vélemények? Kérdezte már valaki?

BTM · http://dokumentalis.blog.hu 2009.04.23. 11:30:51

@Jeszenszky Zsolt:
Már a szóhasználatod is remek jellemképet alkot rólad. "Kisemberek". "Kisember". És ti vagytok a nagyemberek apukával? Ezt is otthon tanultad?

Annak az establishment-jéről irnál végre (az egyre hosszabbra nyúló, lenéző és kioktató kommentjeid helyett), hogy a Wired.com cikkjével betűre megegyező irományod aljára biggyesztett Jeszenszky Zsolt aláirás hogyan viszonyul az általad képviselt szerzői jogi nézetekhez???

j.G. 2009.04.23. 11:31:34

Fiam!
Ha én ezt tudom.. gumit húztam volna!
Apád

makimajom 2009.04.23. 11:59:47

Kedves Jeszenszky Zsolt, hát neked bizony a jó kurva anyád.

Zalzan Kavol 2009.04.23. 12:20:48

Hadd pofázzanak a felhasználók, ők ennél többet úgysem tudnak tenni. A kiadók, jogvédők meg szájkarate helyett inkább próbáljanak kitalálni valamit, ami mindkét oldal számára jó.

Azért felvetem a javaslataimat...
- nekem nem kell CD, mert nagy, sérülékeny, és úgyis mp3 lejátszón hallgatom. Ha már meguntam, a fájlt letörölhetem, míg a CD kidobásával csak a veszélyes hulladék mennyiségét növelem
- hajlandó vagyok fizetni online tartalmakért, de nem bődületes összeget
- a filmek jelenjenek meg egyszerre dvd-n, online tékában és a moziban, hogy aki nem szeret másokat szagolva, hallgatva filmet nézni, ős is élvezhesse a premier napján a filmeket
- hajlandó vagyok havi átalánydíjat fizetni, amiért annyi filmet/zenét tölthetek le, nézhetek online, amennyit akarok
- tanulják már meg a forgalmazók, hogy sok kicsi sokra megy

Hattory Hanzo 2009.04.23. 12:26:55

Kedves Jeszenszky Zsolt!

Találtam egy hírt, ami jól példázza, hova jut a világ, ha egy kicsit nem figyelünk

"Több mint 15 millió néző választotta ki a YouTube-on azt a 93 zenészt akik a világ harminc különböző országából származnak, hogy együtt alkossák a YouTube Szimfonikus Zenekart.Ausztráliától Dél-Koreáig érkeztek 15-55 éves korú zenészek és mindössze három napjuk volt a próbákra az első előadás előtt, melyre a Carnegie Hall-ban került sor. Volt közöttük ismert profi, és olyan is, aki még életében nem hagyta el a hazáját. A részvevők közt profi pókerjátékos és csellós, valamint brácsás, hivatását tekintve sebészt is találunk illetve két magyart is beválogattak: Bencze László nagybőgőst és Bátki Viktor brácsást."

Hát ez meg mi ez? Hol a papír? A vizsga? A szakmai zsűri? 15 millió kisember ilyen döntéseket hozhat, aztán lehet, hogy van közöttük egy csomó kőműves meg CNC marós? Azok honnan értenének a zenéhez? Nem lesz ez így jó..

fraki 2009.04.23. 12:28:56

Érdekes, hogy idejött a csávó. Ezzel a "piszkálom az alja tömeget" megjelenésével csak ront a saját helyzetén.

demisrussos 2009.04.23. 12:37:20

meg ugye a Mahasz is csak 1400 kiadót tömörít..mégis beszedi a kiadóidíjakat az összes zene után ami meg ugy nem 1400 hanem vagy 250-300.EZER .. de jó lehet Mahaszosnak lenni.. dől a lé! Milyen lehet az az érzés amikor más kiadók pénzét elrakod zsebre? Mert ugye ha nem jelentkezik a kiadó a pénzéért akkor 2 év alvószámla után a Mahasz közgyűlés hogy-hogy nem úgy dönt szétosztja tagjai között. 200 szoros a szorzó... !!

MEGVILÁGOSODTAM !!!!
Megpróbálom érthetően leírni miért is éri meg szar zenét kiadni Magyarországon.

1.lépés csinálsz egy zenét, tudod hogy a kutyának sem kell, de kinyomod 5000 példányban. Jó drágán árazod be a kiadványt jó sok számlát kérsz a költségekről.De úgy,hogy minden kiadásod számlája 15.000db-ról szól.
ráköltesz darabonként 400Ft-ot.Promóval együtt mondjuk 700 Ft-ot.

2.lépés mivel eleve tudtad hogy szar amit kiadsz, nem is számítasz nagy fogyásra ..meg hát 6000Ft az ára.. persze a kutyának sem kell. nemsokára a legalsó polcon árulják 199Ft-ért

3.lépés nem szomorkodsz, szépen felvásároltatod egy jó ismerősöddel mind az 5.000 db lemezt..és jól bezúzod, hogy ne foglalja a helyet
Eddig befektettél 4.5M Ft-ot

4. ooopsz tátátá! aranylemez lett !!nem is hittük volna , de minden arra vall,hogy mégiscsak fogyott,hiszen 15000db-ot megvásároltak belőle

5. jön a nagy Mahasz nap... összegyűltök, szavaztok és a 2 évig alvószámlákon nyugvó kb 236500 kiadó pénzét szépen szétosztjátok ugye mert nem jelentkezett a Mahasznál magától. Miért tette volna? (a Mahasz által kitalált matricás rendszer ugyanis nem teszi lehetővé a kiadó azonosítást)Szóval nem kérvényezték a Mahasz tagságukat ezért nem is jár nekik. Ez az alvószámlákon nyugvó összeg számításaim szerint minimum 1-1.5 MRD forint évente

6.Figyelnetek kell arra, hogy nagy táskával érkezzetek az ünnepélyes ceremóniára. Figyelni kell arra is,hogy a tolakodásnál az arany-platina-gyémánt lemezeseknek, vagyis nektek kiemelten több pénz jár! Mivel nem egyenlőarányban oszlik el a pénz. Ha szerencséd van és a többiek sem adtak el 10-15 ezer darabnál többet akkor szép napod lesz.

7. Mivel csak kb 20-30 arany-platina lemezes van évente Magyarországon. Szerencsére nem sok felé kell osztani a lopott pénz nagy részét.(most már te is a klikkhez tartozol úgyhogy csendben maradsz és kapsz 30-40 millát.

Nem rossz: sztár lettél vagy sztárt csináltál, kerestél nagyon sok pénzt,kaptál vázát, kaptál egy zsiráfot is, meg még pénzt. Ja és ne felejtsük el 4.5 milla volt csak a befektetni valód.

Na ezért éri meg nagyon szar zenét kiadni vagy csinálni.

Ja és ez hogy jön a Jeszenszky féle DJ szövetséghez.

Jeszi a Mahasz matricával legalizálja a DJ-k nyilvános zeneszolgáltatásának jogdíjait. Mivel tulajdonképpen nagyjából csak a DJ szövetség prominens tagjai adnak ki hivatalosan DJ mixeket.Ugye ők általában saját producereik/kiadóik is maguknak. Évente aránytalanul sokat adnak ki fejenként.
A Mahasztól a kiadóktól elcsent és az év végén szétosztott összegből így már nekik is elég szép összeg jár. Nem a DJ szövetséghez befutó pénz a biznisz hanem a Mahasztól a DJ szövetség tagjaihoz befolyó lé.

Erre mondják azt, hogy ügyes... de akkor is lopás.Ugyanolyan lopás mint más cikke alá oda írni a nevünket, vagy ellopni más virtuális identitását. :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.23. 12:45:28

Az alja tömeg meg majd megveszi Szlovákiában a nyers cd-t/dvd-t, a pendrive-ot stb. Nem veszi észre a nyomorult kis molyette wookie, hogy ezzel a magyar kereskedőket teszi tönkre. Ha pedig ők nem adnak el árut, akkor nincs kin zsírosodnia a kis féregnek. Vagy a szlovákoktól is akar pénzt szedni? Vagy megtiltatja, hogy magyaroknak adjanak el bármit? :) Hülye ez. Az hogy arrogáns paraszt is, csak hab a tortán, ahogy az is, hogy a wired-ről lopta a "saját gondolatait". Gratulálok! Zsolt, azt kívánom neked, hogy életed végéig a magyar könnyűzene csengjen szép, elálló füleidbe. Ha kell, ha nem.

Kajmós Orrú Totojmász 2009.04.23. 13:31:57

(én csak álca vagyok, nemám az igazi jellemes popkommandós, csak egy billentyűkuruc nímand :)

villaminterju.blog.hu/2009/04/23/villaminterju_jeszenszky_zsolttal_a_magyar_hanglemezkiadok_szovetsegenek_munkatarsaval_es_a_magyar_l

Mottó: ha hallgattam volna, bölcs marattam volna.

Sötét korom 2009.04.23. 13:50:08

@demisrussos: Kösz a megvilágosítást!!!

geert 2009.04.23. 14:14:14

ha oink-ék össze tudtak dobni egy olyan csak zenés site-ot, ami szinte archívumként működött, hogy lehet hogy a mammut kiadók erre képtelenek? miért nem jó az, ha van egy ordas nagy adatbázis, valamiért cserébe kapsz hozzáférést, a letöltéseid halálpontosan logolva vannak, mindenhez hozzáférsz ami valaha megjelent? nem lehet mutyizni? oda az egyeduralom? húdeszar...

bár oinkot sikerült kinyírni, nőtt a helyébe azonnal pár utód, élnek, virulnak, hasznos kis alkalmazások fejlesztődnek hogy megkönnyítsék a zenebuzik tájékozódását a rengetegben, a mammutok meg a végén úgyis kihalnak.

mike gorgon 2009.04.23. 14:25:18

Jeszenszky Tanár Úr annak a picológiai motivációjáról esetleg nem tud valamit mondani, hogy miért kell valakinek mindig fáradhatatlanul újra és újra olyan emberek közé kommenteni, akikkel kölcsönösen fasznak tartják egymást és akik viszont - többségben lévén - minden alkalommal bohóccá alázzák azt a valakit az "adott mikroszubkulturális kör ovációjától kísérve, egymásra licitálva, így újra és újra megerősítve egymásban ezt a gőgős mámort."

Valami hiányzott gyermekkorban, vagy azóta, vagy mi a fasz??? Nincs elég bajod, bmeg? Nincs mit dolgozzál?

TH 2009.04.23. 15:05:14

@Jeszenszky Zsolt: Gyere, beszéljünk meg egy találkozót, én élőben is szívesen elmondom neked a véleményemet rólad, nem csak a "billentyűzet biztonsága mögül".

majke 2009.04.23. 15:18:36

@TH: egyfajta rajongói klub? volnánk páran... :)

TH 2009.04.23. 15:27:06

@majke: hát nekem mindegy...gondoltam, hogy egy sör mellett ha elmondom neki, hogy mit gondolok róla, akkor elhiszi, hogy nem csak billentyűzeten lehet azt begépelni. De persze össze lehet gyűlni többen is. :)
Egyébként nagyjából annyi lenne, amit elmondanék, hogy
- egy elvtelen, gerinctelen alak vagy, aki anyagi haszonszerzés reményében teljesen abszurd ötletekkel állsz elő (ld. DJ-vizsga)
- szintén pénzszerzés kedvéért kiáll a szerzői jogok mellett, de egyértelmű, hogy nem a szegény szerzőket véded, hanem a saját és haverjaid pénztárcáit
- ehhez társul, hogy borzasztóan buta vagy
- nincs erkölcsi érzéked és tartásod
- vitatkozni sem vagy képes mondjuk egy blog kommentjeiben, kíváncsi vagyok, itt okosabb tudsz-e lenni
- ellopsz és saját neved alatt megjelenteted másnak a cikkét, és annyit sem mondasz, hogy "bocs, hülye voltam"...
Hát kb. ennyi. :)

mizrolist 2009.04.23. 15:31:55

@Jeszenszky Zsolt: a zsenialitást terjeszteni kell; küldjétek tovább a fenti linket, akár iWiW-en, akár facebookon :D

TH 2009.04.23. 15:53:09

@Jeszenszky Zsolt: Még egy megjegyzés:

"miközben egyesek büszkén ordítják (persze csak a billentyűzet biztonsága mögül), hogy "ezt nektek, úgyis ellopom a zenét", eközben iszonyú álszent, farizeus módon jogvédőként akarnak fellépni egy állítólagos plagizálással szemben"
Nem ordítanának érte, ha nem pont ezzel a cikkel próbáltál volna keményen jogvédőnek tűnni. Nem abszurd kicsit, hogy a más által megírt jogvédelemről szóló cikket ellopod és sajátodként tünteted fel? Nem bagoly mondja verébnek kissé a dolog?

Lobster1978 2009.04.23. 18:59:54

Új tárgyalást kérnek mert a bíró mellesleg több szerzői jogvédő szervezet tagja... Egyébként az eredetileg kijelölt bírót pont emiatt cserélték le, de "érdekes módon" az új bíró is jogvédő... Nagyon biztosra akarnak ott valakik menni :D

Mindenesetre JZS duplán mellétalált ha tényleg új tárgyalás lesz, mert még elsőfokú ítélet sincs ez esetben :D

szörecsen/dagattpanda (törölt) 2009.04.23. 22:03:30

sex Jeszenszky orál sex brutál anál szex Jeszenszky
teen sex teensex Jeszenszky animal sex Jeszenszky
porn porn pussy tits boob Jeszenszky állat ló szex Jeszenszky
terhes szex pornó Jeszenszky Jeszenszky szex rosszlány letöltés Jeszenszky
Ingyen szex képek - ngyen szex videók minden mennyiségben
További szex képek megtekintéséhez Jeszenszky ingyen szex képek és filmek Jeszenszky
Tovább az ingyen szex képek és filmek oldal Jeszenszky ingyen szex képek Jeszenszky
szex képei Jeszenszky Szex képek Teljes szex képek galéria megtekintés Jeszenszky
maszturbál ázsiai gruppen szex sex Jeszenszky orál sex brutál anál szex Jeszenszky
teen sex teensex Jeszenszky animal sex Jeszenszky
porn porn pussy tits boob Jeszenszky állat ló szex Jeszenszky
terhes szex pornó Jeszenszky Jeszenszky szex rosszlány letöltés Jeszenszky
Ingyen szex képek - ngyen szex videók minden mennyiségben
További szex képek megtekintéséhez Jeszenszky ingyen szex képek és filmek Jeszenszky
Tovább az ingyen szex képek és filmek oldal Jeszenszky ingyen szex képek Jeszenszky
szex képei Jeszenszky Szex képek Teljes szex képek galéria megtekintés Jeszenszky
maszturbál ázsiai gruppen szex

monkeybus 2010.03.27. 17:25:46

Vannak törvények melyek a jogvédelemről szólnak és vannak emberek, akik megsértik ezeket a törvényeket. Lehet valamiért harcolni és annak szellemében hibázni, akár elbukni is, de attól még a törvény az törvény és mint olyan mindenkire nézve kötelező, vagyis hiába volt figyelmetlen Jeszenszky és hibázott azzal, hogy aláírta a nevét az alá, amit írt, mert ő is leírta mégha másolta is az ő figyelmetlensége hibája még nem mentesít senkit a törvény betartása és az esetleges felelőségrevonások alól bármilyen jól esik is újjal mutogatni, mint az ovodában. Ő is... Ő is... csakhogy nem lopott, csak figyelmetlen volt és miután széleskörű olvasásra közzétett egy cikket azzal, hogy felhívta rá a figyelmet az irományát aláírta, mert bizonyára nem gondolta, hogy akadnak olyanok is akik csak erre várnak, hogy lecsaphassanak és ezzel akarják mentesíteni magukat saját bűnűk, törvényszegésük alól. Ezért a cikkért külön díjazásban nem részesült, tehát nem valósult meg a törvény által is említett haszonszerzés, akkor meg miért is kérne bocsánatot.
süti beállítások módosítása