Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Újabb improvizáció, ami ezúttal a gyerekközönséget is fellelkesítette, a szülők pedig üveges szemmel, de lelkesen faltak. A téma: bundázott, sült, halas rizsgombóc.

Hétfőn Indexből hazamotorozás közben kellett kitalálnom valamit, ami 5 perc alatt megvehető alkatrészekből áll, játszás közben is beadagolható a gyerekeknek, ugyanakkor persze lehengerlően finom. Ez lett belőle azután, hogy csak a Fény utcai Ezerfűszer boltba tudtam beugrani, tényleg 5 percre, aztán volt még 25 arra, hogy elkészüljek. Vettem 2 kis konzerv natúr spanyol tonhalat, egy közepes üveg, talán 75 grammos szardellafilét, meg a legkisebb konzerv, másfél decis kókusztejet, egy csomó thai bazsalikomot, egy csomó koriandert, és egy kis zacskó limelevelet, ami mostanában talán a kedvenc fűszerem.

Feltettem és puhára főztem másfél teásbögre jázmin rizst. A boldogsághormonokat felszabadító illata miatt mindig ilyet használok, hacsak egy recept miatt nem kell valami nagyon spéci rizst bedobni.

Egy kisebb serpenyőben, olivaolajon aranyosra pirítottam egy nagyobb fej hagymát, mellédobtam 4-5 gerezd durván feldarabolt fokhagymát, rázogattam, aztán ráöntöttem a szardella olaját és a felvagdosott filéket, majd a két tonhalkonzervet, pirítottam kicsit, rászórtam az apróra vágott koriandert, limelevelet és thai bazsalikomot, rádöntöttem a kis kókusztejkonzervet, meglocsoltam halszósszal, és közepes lángon pár percig forraltam, míg hirtelen be nem sűrűsödött. (Ha nem lettek volna otthon a gyerekek, belevágok legalább két egész friss csilipaprikát.) A gezemicét ezután jól összedolgoztam a kis vájdlingba szedett rizzsel. Amikor már nem volt olyan forró, először , hozzákevertem még egy, az előzőnél jóval kisebb adag, egészen apró csíkokra vágott zöldfűszert, aztán 3 egész tojást.

A masszából random méretű, de tyúktojásnál mindenképp jóval kisebb gombócokat gyúrtam, utána megforgattam őket japán morzsában. Ez panírozáshoz való, isteni, a miénknél nagyobb darabokból álló, igazi kenyérmorzsa. Jobb csemegeboltokban és szupermarketekben kapni, ez a legjobb például olajban sült garnéla panírozásához, de halakhoz és vörös húsokhoz is ideális. Finomabb, mint a zsemlemorzsa és borzasabb felületet ad. Egy kis közepes zacskó 700-750 forint.

A gombócokat hirtelen kell kisütni, bő, egészen forró olajban, ettől a felületük azonnal ropogós lesz, a színük vonzó barna, a belsejük pedig, ha ügyesek voltunk, puha és szaftos marad.

Akinek van kedve pöcsölni, lehet gyártani hozzájuk sokféle mártást, de én opportunista voltam, és kész ketchuppal, mazonézzel és zöls chiliszósszal dobtam asztalra, 12 perc alatt mind elfogyott. Még gourmet-bb alkalmakra ki fogom próbálni friss szardíniával vagy tintahallal.

A bejegyzés trackback címe:

https://szily.blog.hu/api/trackback/id/tr931175180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemuccaszoc 2009.06.09. 21:57:39

Sukár vagy, nem is tudtam főzöl is.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.06.09. 22:01:30

panga-filé felkockázva+konzerv kukorica+párolt rizs+tojás+petrezselyem meghengergetve zsmorzsában oszt olajba pottyantva ugyanaz. nem lehet eleget csinálni belőle.

demura-szan 2009.06.09. 22:02:08

Nalunk van egy hasonlo etel, otoshi age, vagy sindzso age, az elnevezes lenyegeben jelentektelen mert csak a fo osszetevore illetve az elkeszites modjara utalnak a japan etelnevek, de lenyeg a lenyegben, hogy mi egyszeruen csak ledaralunk mindenfele halat (ton, lazac, lemon sole, tintahal, ami van, plusz scallop (fesukagylo (?)) narancssarga reszet aminek vegkepp nem tudom a magyar nevet, bocs, ezeket aztan osszekeverjuk fuszerekkel, mint furikake fuszerkeverek amit lehet venni igy egyben is, de amugy szaritott bonito meg fekete szezam, meg szojagranulatum nagyreszt, aztan meg shiszo levelet, yuzu-t, ami a limehoz hasonlo kicsit, meg amit akarsz, majd rizsliszttel meg szojaval, valamint tojasfeherjevel osszekeverni, hogy az allaga amolyan konnyu levegos, de megsem szetesos legyen, s ezt egyszeruen ket kanallal kiszaggatva forro olajban megsutni pillanatok alatt. Kivul ropogos, beliul puha es omlos. A hozzavalok aranyaitol fuggoen, vagyis hogy milyen halak dominalnak benne lehet enni egyszeru thai chilli szosszal, vagy unagi szosszal es bonitoval nyakon ontve, egy szelet lime levevel bolonditva meg. Esetleg egy miso-alapu leben talalva sok gyomberrel. Imadom.

bolek 2009.06.09. 22:10:45

úgy látom (vö. Index cikkei, 2009. jún 9. 22:09), az Index az SzDSz kifingása miatti bánatában eszik, Auschwitz-cal foglalkozik, és általában mindenféle bulvár és/vagy szadeszes húrokat pengető témákkal foglalkozik, csak hogy ne kelljen azon agyalni, miért is kapott ekkora pofont az eddig kedvenc párt.

Egyébként a recept finom, kipróbálom legközelebb! Köszi.

Ленина · http://szanalmas.hu 2009.06.09. 22:13:41

egész finoman hangzik! mindig elbűvölt a távolkeleti konyha :)

Botfülű Suzan Boyle hasonmás · http://zoltanatya.blog.hu 2009.06.09. 23:01:21

"Ha nem lettek volna otthon a gyerekek, belevágok legalább két egész friss csilipaprikát" boldog ember, aki tcsak a gyerekek tartanak távol a dupla csilitől és nem az outputot megkeserítő aranyér.

Bocs az alpári asszociációért, amúgy a recept guszta.

pinkfarktus 2009.06.09. 23:11:05

wow. Tulajdonképpen most botlottam csak bele a blogba, nem olvasgatom. De tetszik, ha ilyet is tud szily, írjon még! Köszi.

patomio 2009.06.09. 23:51:10

szily újabban a NŐI beosztottaival irat bejegyzéseket a blogjába?

zsoltikam · http://catapult.blog.hu 2009.06.09. 23:56:02

nekem is volt 5 percem hazafele, vettem 20dk sonkat meg 4 zsomlet.

hazaerve pikansan kettevagtam a zsomleket, majd szecsuáni rama vajjal megkentem oket, majd rahelyeztem a sonkakat, ovatosan. kis kecsappal megbolonditottam, majd 5 perc alatt el is fogyott.

basszameg megeheztem.

AzHofi 2009.06.10. 00:05:00

Ezt a sok beszerezhetetlen európán túli szart megenni... :-) Én maradok a karajhúslevesnél csigatésztával, nagymagyarország alakú rántott húsnál, krumplipirével, almakompóttal vagy cseresnyebefőttel, utána madártejjel mintegy megkoronázva a mise utáni vasárnapi ebédet.

Szaki4 2009.06.10. 01:02:08

Mivel az indexen szépen letiltották szily úr irományánál a reagálást, (éljen a szólásszabadság 2009-ben) így ide kommentelek:

És igen szinte biztosra vettem, hogy a cikket Szily "úr" írta, pedig csak egy részletet olvastam belőle és a forrást. Ilyen tömény elmebajt már nagyon régen olvastam, nem is nagyon véleményezném, de megnyugodhat a "hugyos Gyurcsányos" eszmefuttatása máig a Number one elmebaj.

A szélsőjobboldal megerősödése egyértelműen a Fidesz számlájára írható, a 2006-os őszi eseményeken háttértámogatást nyújtottak a szélsőjobbnak, egyetlen szóval nem ítélték el a zavargásokat annak a reményében, hogy majd a rendbontók kikaparják a gesztenyét, vagyis az előrehozott választásokat. A rendőrségbe vetett bizalom gyengítése újabb eszköz volt a zavarkeltésben, kart karba öltve vitte Utcára a népet Viktor nagyvezír elvegyülve a radikálisokkal, majd jött a kordonbontás (ezzel együtt a szélsőjobbos dicséret) végül a reformok elleni irtóhadjárat, szintén radikalista segítséggel.

Az igazi cél persze az volt, hogy a Fidesz radikális szavazókat olvasszon magában, ez részben sikerült is, de eközben rákos daganatként burjánzó gyorsasággal erősödött a jobbik is. Most már világosan látszik hogy mekkora bakot lőtt a Fidesz ezzel a politikával, csak sajnos a levét az egész ország issza.

Ez a tömény igazság, kedves Orbán imádó Szily úr, ha netán szüksége van rá küldök fájdalomcsillapítót :)))

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.06.10. 03:52:49

Tényleg beteg ez az ország, ha már a kajás postokhoz is jönnek a polkommentek. Kis fa.om, élvezzétek az életet, egyetek, keféljetek, utazzatok, a pártvezérek meg forduljanak föl, egytől egyig.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.10. 06:29:10

en tegnap este rantott hust sutottem Marynek mert kikovetelte
levettem a fagyasztobol es 20perc alatt kesz volt
imadja
zoldsegkorettel adtam

baliquez 2009.06.10. 08:46:32

Triumphator, a panga-filé magyarul afrikaiharcsa-filé. A magyar nyelv a magyaroké, ha nem muszáj külföldiül affektálni akkor nemá', kösz. Borzas panírozáshoz meg elég összetörni pár marék kukoricapelyhet és kívánt arányban belekeverni a zsemlemorzsába. Egyetek több gyömbért!

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.06.10. 09:04:07

@baliquez:
az afrikai harcsa az más. én a vietnámi pangasius filére gondoltam, amit magyarul panga néven illetnek jó sok helyen. shopban, hipermarketben meg teszkóban is. snájdig magyar nickneved van, kicsit affektálós, de kúl.

efzsé 2009.06.20. 23:14:20

@baliquez:

A magyar nyelv a magyaroké.
Aha.
És az afrikai törpeharcsa is a magyaroké-e, hogy magyarul kell hívni?
Meghülyültél-e Morvai Krisztinától?
süti beállítások módosítása