Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A magyarság igazi nemzeti sportja nem a vízipóló vagy a fogathajtás, sem a férfi kard, sőt nem is a gombfocira gondolok, hanem az újságba történő Hitlerbajusz-rajzolásra. Törikönyv, Népszabadság, Nyúltenyésztők lapja, mindegy hova, csak serkedjen a pamacsbajusz. Albert azért mutatta meg nekem a fenti, szerkesztőségben készült alkotását, mert az azért igen-igen ritka, hogy egy ekkora társaságból mindenkinek jól álljon a HB. Miközben a ritka jelenséget tanulmányoztuk, villámcsapásként ért az aktuálpolitikai felismerés, amiből hirtelen nem is tudom, mi következik: Lendvai pártelnök hitlerizált állapotban tiszta Jánosi György. Nekem személy szerint annyira hiányzik Minden Idők Leggöthösebb Sportminisztere, aki egyedül csikkvetésben és zakólökésben ért el kimagasló eredményeket, hogy az extázis határára kerültem. Lehet, hogy mindez azt jelenti, Lendvai Jánosi falova? Fakancája? Testvére? És ha igen, akkor az jót vagy rosszat jelent az MSZP-s "fiatalokkal" folytatott hatalmi harcban? Akinek van ötlete, írja meg!

A bejegyzés trackback címe:

https://szily.blog.hu/api/trackback/id/tr711203338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arabs 2009.06.23. 14:39:54

Ha nincs ötleted, inkább kussolj!
Ez egyszerűen szar! Ölel Arabsanyi

Ainult Mina 2009.06.23. 14:48:39

Orbán Viktor Hitler-bajusszal meg már milyen? Tisztára olyan, mint Orbán Viktor Hitler-bajusszal. Ej, Szily, Bayer Zsolt babérjaira törsz?

HgGina 2009.06.23. 14:59:52

Fostalicska.

Címkék közül a "humor" törlendő.
Az egész poszt törlendő.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.23. 15:07:05

Mostanában gyakran jut eszembe, hogy milyen kibaszott hálátlanok vagytok. Fizettetek a tartalomért? Nem. Jár a pofátok? Igen. pffff
----
Nem tudom, de ne szaporodjanak.

OmegA404 (törölt) 2009.06.23. 15:09:47

M.A... inkább cigánypímás... még így is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.23. 15:13:13

De hülyék vagytok... Ilyenen megsértődni...

VillonG 2009.06.23. 15:16:12

A humor az, hogy a képen láthatók közül, Veress Jani és Újhelyi valószínűleg az MSZP börtönfrakcióját fogja gazdagítani. Ja, és félreértés ne essék, ehhez még a hírhedt Fidesz-féle számonkérésnek sem kell bekövetkeznie...A közelmúlt hírei szerint eddig futottak... :)

szily 2009.06.23. 15:21:45

@Ainult Mina: Hogy jön ehhez Bayer Zsolt??

zsoltix 2009.06.23. 15:23:51

Lendvai külsejèn mèg egy Kövèr-fèle bajusz se sokat rontana:)

csi 2009.06.23. 15:30:01

A fiatalokon jól áll, a időseken már nem annyira.

Jövőre ez lesz a divat a szerkesztőségben?

marosy 2009.06.23. 15:33:12

viccen kivül, tényleg nemzeti szocialisták (nácik)

Ainult Mina 2009.06.23. 15:34:52

Volt egyszer egy faszi, Bayer Zsolt, akinek "egykor" az írásai a Népszabadságban olvasmányosak, rokonszenvesek voltak. Volt egyszer egy Szily, akinek az írásai olvasmányosak, rokonszenvesek voltak.

Jó tudom, változik a világ, mindenki elmegy jobbra, csak én maradok a baloldalon. Tudod, éppen ma kérdezte a lányom, hogy mi az a baloldali? Azt válaszoltam, amikor az osztályban a gyengék mellé állsz és a többséggel szemben is a pártjukat fogod, igaztalan vádjuk, erejük ellenében.

Kár volt ezt leírnom, tudom, ez a baloldal nincs Magyarországon. Be is fejeztem.

Sok sikert (bár emlékszem, volt négy év, amikor az állami hivatalokba csak két lapot lehetett - kellett - járatni, az milyen unalmas volt, mindig csak ugyanazt írták) és újabb előfizeteket!

Téglagyári Megálló 2009.06.23. 15:38:35

@Ainult Mina:

Ó tényleg, mikor is állt Lendvai Ildikó a párttól eltérő véleményt formálók mögé a nyolcvanas években? Vagy cenzor volt?

Ainult Mina 2009.06.23. 15:39:45

@Téglagyári Megálló:

"tudom, ez a baloldal nincs Magyarországon"

Mokele-Mbembe 2009.06.23. 15:42:18

@zsoltix: Sőt minél többet takar, annál jobb nekünk

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.23. 15:43:59

@Ainult Mina: "az állami hivatalokba" ne járasson senki semmiféle lapot.

Mária 2009.06.23. 15:46:28

Soha nem tettem még ilyet Szily posztjait olvasva, de most megtettem...

Felnyerítettem és ezt mondtam:

"Hát ez nem normális!"

XD XD XD

pistii 2009.06.23. 15:54:54

Bayer Zsolt írásaival mi a baj? Érzékenyen érint? Pedig csak az igazságot írja le. Jaj, elfelejtette: őt nem a kormány, meg az mszp pénzeli.

Nils. H 2009.06.23. 15:59:52

Olvasás közben, után úgy döntöttem beírom, hogy lám, a KépviselőFunky megint lépett egy szintet. Lefelé.

Aztán észrevettem, hogy ez Szily-blog.
Így már mindent értek.

Humor címke off.

rnmr (törölt) 2009.06.23. 16:04:19

a bayer is bértollnok, de nincs ezzel baj, ebben az országban mindenki az.

Telepi János · http://www.panel.blog.hu 2009.06.23. 16:08:14

@pistii: Majd fogja! A következő (választások után megalakuló, mert ugye jöhet még válságkormány-kezelő válságkormány, a fene se tudhassa előre...)! Wáhhháháhááá...

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.23. 16:10:25

@Ainult Mina:
Lányodnak mi a baja, hogy ilyen telibevert baromságokat kérdez?
Amúgy tök hihető a sztori.... A def. amit adtál kurvára nem a "baloldal" meghatározása. Mindegy. Végülis nem gyengébb azért " mert én is nő vagyok" -nál.

lila akác 2009.06.23. 16:16:25

Addig amig ezek az öregek és fiatalok
felelősségteljes orcával gyülnek,tanács-
koznak,csesznek,s lopnak szét szinte min-
dent maguk körül, igenis jogos a Hitler
bajusz:itélet lentről.

Hatványpatkány 2009.06.23. 16:17:12

Silly, ez most kicsit nem olyan yo poszt, mint ahogy szoktad.
Egyebekben Jánosinak nem is van Hitler bajsza, csak olyan morzsafogós.
Vonának se van Adolf-bajsza, de csak azért, mert neki befelé nő.

yda 2009.06.23. 16:18:33

Mintha Zuschlag Holokauszton Röhögő Jani
elvtársait látnám a képen.

bekukkancs 2009.06.23. 16:24:12

Szerintem egyértelmű.
Testvérek és közös gyermekük Mesterházy.
:)

fraki 2009.06.23. 16:32:15

Szily, jól írsz :)

states 2009.06.23. 16:51:38

Szily, Szily ez az alcím a Méteres süllőkkel a még szebb jövőért sokba kerülhet neked. Csak nem a nyilas pecások köszöntése ez? Ez a sok Hitler-bajusz mindenesetre ráerősít a gyanúra. Csak nehogy Lendvai kiszúrjon, mert akkor Tarlós után neked is lőttek...

CSÉ 2009.06.23. 16:59:09

Sajnálom, nem segíthetek.
Ellenben van egy KÉRDÉSem.
Milyen kapcsolatban áll Jánosi György a Nagy Imre leszármazott (asszem unokája) Jánosi Katalinnal? Előre s köszi.

CSÉ 2009.06.23. 17:00:37

Lendvai Ildikó külsején semmi sem ronthat, ami többet takar ki az arcából, mint ami most látható.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.06.23. 17:14:09

sokkoló poszt
nem tréfa!

azééé egy jujj++++ kijár

Ajtony 2009.06.23. 17:14:56

Sziasztok!
Derűs napom lett végül.:-))))

üdv

nagyza 2009.06.23. 17:29:28

Hát ez k... jó! :DDDD
Elég betegnek kell lenni, hogy az ember eddig eljusson, de akkor is állat!
Köszönet!
:DDDDD

Ajtony 2009.06.23. 17:33:23

@CSÉ: a mosolya! Az sokat ront. Éjjelente néha arra riadok, mellettem fekszik - de rögtön megnyugszom, ha a saját banyám horkolását meghallom.

torsokos 2009.06.23. 17:44:47

"...Kommentek, trackbackek, visszapingek..."
Adj magyarságot a magyarnak, hogy ne legyünk mi angol nyelvi gyarmat!
( Ismeretlen költő a XXI. századból )

Kivlov 2009.06.23. 19:04:28

Azért tartunk itt, mert ezeket az öreg komcsikat (mind1 most melyik pártban végzik látszattevékenységüket) '89-ben nyilvánosan fel kellett volna akasztani. Mint mindenkit, akinek köze volt a szovjetek szolgálatához (ezzel egyenes arányban a haza ellen közreműködtek). Csak hát ehhez is halvérű nép voltunk. Sajnos.
De az lett volna a minimum, hogy kitiltani a közéletből az összes néprabló, besúgó, magyarellenes senkiházit.

CSÉ 2009.06.23. 20:36:57

@Ajtony: Igazad van, a mosolya, vááá...
Hallod, ha tényleg hasonlít, mégha csak a sötétben és ha csak egy egészen kicsit, akkor is hatalmas trauma lehet. Homér Simpson egyszer 5000$-t kért Marge-tól a szexér (persze nem kapta meg), de ha nálatok tényleg ilyen kemény a helyzet, esetleg kialkudhatnál magadnak veszélyességi pótlékot, vagy mittomén.

eN 2009.06.23. 21:44:57

Jánosi LI magyar arca. Jót jelent, ő lesz a fiatalos dublőre.

Ajtony 2009.06.25. 06:58:56

@CSÉ: :-)))
Nem veszélyes. A "banyám" tök jól néz ki, csak "kicsit" horkol. Nincs is ezzel baj, ha nem álmodok Ildikó néniről, mert előbb alszom el - akkor meg lehet nyugodtan ágyúzni is.:-)
Amúgy külsőre (meg agyilag is) bombázó. kufirc közben meg nem bír horkolni.:-)))

Bladecatcher 2009.06.25. 18:46:18

Már látom is magam előtt a következő remekbe szabott Andrassew cikket, a fasizálódó Indexről. (Valahogy a fallosz is szerepelni fog benne, mert lőcs nélkül egy AI-cik olyan, mint egy Motörhead-koncert Ace OF Spades nélkül.)

Magyarul: zseniális.