Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy csomószor magamat sem értem. Többször is megtörtént már például, hogy annak ellenére rákattintottam egy borzalmas linkre, hogy tényleg nem szeretem az ilyesmit, és napokig nem tudom kiverni a nyomasztó látványt a fejemből. A napokban a Tékozló Homár levelesládájában találtam egy ugróhivatkozást, de a szövegből nem derült ki, mit találok ott, csak annyi, hogy durva lesz. Ráklikkeltem, aztán, annak ellenére, hogy a szöveg elejéből világosan kiderült, hogy XXI. századi, jó minőségben végigfotózott emberevés lesz a műsoron, megbabonázva lefelé gördítettem, és vesztemre végignéztem. Mit mondjak, a legkevesebb, hogy más ember lettem utána. Napok óta furcsa, hideg ürességet érzek a mellkasom közepén miatta. Ezzel a poszttal most annyi a célom, hogy kiderüljön, mekkora az ilyen borzalmak vonzereje egyébként jóravaló olvasókra. A legkomolyabb tanácsom az, hogy semmiképpen se kattints erre a linkre. Tényleg nagyon rossz megnézni. Ha mégis megtetted volna, légyszíves jelezd az alanti szavazógépben. Akkor is, ha nem, vagy elkezdted, de az eleje láttán visszariadtál.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szily.blog.hu/api/trackback/id/tr521323340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2009.08.19. 13:35:30

Kemény fotók, nem kicsit. De végig lehet nézni.

Sikamlós Jim DiGriz 2009.08.19. 13:39:06

A franciatudásom már a múlté, felvilágosítana valaki a kontextusról? Nem értem, hogy miért esznek meg egy embert olyanok, akiket amúgy nyugodtan láthatnék a metrón, és eszembe se jutna róluk semmi rossz.

112233445566778899 (törölt) 2009.08.19. 13:40:50

Jelentem 3-nál elsötétült a világ, aztán öklendezi kezdtem és még most is remeg a kezem. Ez valami rettenetes. Milyen ember vagyok én, hogy erre rákattintottam? Már nagyon bánom. Vajon meddig fog kísérteni?

zsüber 2009.08.19. 13:42:46

Olyan nyugodtak és vidámak, mitha fake lenne az egész.
Valami Andokbeli őslekosevős sorozatban mindenki eltakarta az arcát és szakszerűtlenül, titokban dolgozták fel az áldozatot. Itt jobb a hangulat, mint egy falusi disznótorban. Még pózolnak is. Mintha egyenruhában lennének páran. Furcsa. Nem tudok franciául sajna.

Mitya Ivanov 2009.08.19. 13:43:25

de
végignéztem és a csak a végén éreztem furcsán magam, amikor ott pózolnak és jópofiznak a levágott kezével és a koponyával. Más engem ebben nem zavar, a hús az hús, olyan volt, mintha hentesüzletben lennénk.
de lehet, hogy én vagyok a furcsa

Delinquent 2009.08.19. 13:44:17

Huu itt nem merek rakattintani, majd otthon...vagy ez valami fake cucc? :)

igig (törölt) 2009.08.19. 13:48:35

Vajon milyen pluszt adhat, ha rákattintok?
Úgy tűnik semmit, így kihagyom.

jewel79bp 2009.08.19. 13:48:42

Nem tudom eldönteni, hogy igaziak-e a képek, szerintem nem. Végignéztem, nem érzek semmit. Ez már egy halott ember, tökmindegy, hogy mit csinálnak vele. Ha élő embert (vagy állatot) kínoznak, azt valóban nem tudom végignézni.

Wolf Gabor · http://www.MarketingCommando.hu 2009.08.19. 13:49:22

Ez az igazi evés a tudás fájáról!

Ha fake, akkor mind "bekajáltuk".

De ha igaz, akkor remek emlékeztető, hogy mennyire eltérők az egyes kultúrák - nekik egy happy meal, nekünk egy kész gyomorrontás.

Vajon mi az, ami nekünk ilyen természetes, de mások meg rosszul lennének tőle?

Mitya Ivanov 2009.08.19. 13:49:27

a szövegkörnyezet annyira nem érdekes, inkább csak annyi, hogy ezeket a képeket valami orosz cimről tették fel a világhálóra, a képek tulajdonosa amerikai (az emberi jogok hazája), ázsiában történt, az áldozat feketebőrű, meg hogy az emberevés bűntett és mindehol büntetik, valamint érzékeny lelkűeknek (így) nem ajánlják

2009.08.19. 13:52:31

Hát nem is tudom... onnantól, hogy látszik, hogy egy halottat dolgoznak fel, inkább hentesüzlet, nem emberevés. Ha épp nem látszik a feje, akkor már csak hús, nem ember.

Pala 2009.08.19. 13:53:24

Csak az ember darabolása durva, a levágott húsok látványa nem, hisz az tényleg olyan, mintha hentesnél lennénk.

qmanto 2009.08.19. 13:53:49

Megneztem es majd otthon megnezem behatobban is.
Konkretan semmi extra..
Csak nem ertem miert eszik meg...
Lehet h halotti tor volt?:))
Lehet az volt a kivansaga h egyek meg a rokonok:)

Az igazi Svarc Enegger · https://www.youtube.com/watch?v=Ik9qunsZZtY&index=21&list=RDJVoyWQSNr8I 2009.08.19. 13:54:04

A szöveg ismerete nélkül sosem fogjuk megtudni, hogy valójában mi történt.

Delinquent 2009.08.19. 13:54:29

A Subban volt egy kep egyszer egy tal pudingnak kinezo valamirol... aztan sajnos megtudtam mi az, es hetekig kisertett. Mostanaban kezdtem el jobban lenni de most megint eszembe juttattatok.

2009.08.19. 13:54:49

Sőt! Én képes vagyok az ilyen hivatkozásokat is nem megkattintani:

"William Golding kamaszkorában erőszakoskodott
A legyek ura írója egy 14 éves lányról azt feltételezte, a durva szexet kedveli."

A következő felmerülő ártatlan filozófiai kérdés: miért élnek egyesek abból, hogy az emberek alantas ösztöneik és kíváncsiságuk által hajtva majd kattintanak? :P

csillagkutya seven 2009.08.19. 13:55:55

végig néztem...azzal a tudattal, hogy ez nem lehet igaz, így bírtam.
szörnyű, de szerencsére nem közöttünk élnek ezek a kannibálok!

Cold Heart 2009.08.19. 13:57:02

ez így még tök jó, mert szóltál, hogy mi lesz
én azt utáltam, amikor egyes fórumokat telipakoltak undorító képekkel, így amikor az ember meglátogatta a kedvenc topicjait, elég durva dolgokba futhatott bele, ott esély sem volt elkerülni, itt meg nem kattintok és kész

Combi a ballibes Ferkófan 2009.08.19. 13:57:04

Tisztára mint egy disznóvágás :D

fric 2009.08.19. 13:57:19

asztakurva. Ez nagyon durva. Nem néztem végig. Disznóvágást sokat csináltam. De ez... Hánynom kell.

zzeldi 2009.08.19. 13:57:41

nekem egyszer küldtek egy olyan videót amin egy élő embert fejeznek le. Ráadásul úgy, hogy egy vicces videó lesz.
Csak az első pár másodpercet láttam, akkor kapcsoltam ki amikor beleszúrták a kést. Napokig rosszul voltam tőle, egész nap az áldozat hörgése.
Most is nagyon felzaklatott, pedig már 4 éve láttam.
Azt se akartam volna megnézni...

énis 2009.08.19. 13:59:18

a fehér gúnya engem is zavart kissé, de csak azért, mert így tényleg nem az ösztön jutott eszembe, hanem valami szerveződés, ettől függetlenül nem találom szörnyűnek, ha éhségről vagy szokásról van szó.

Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2009.08.19. 13:59:49

Elhagyatott állattartó telepnek néz ki. A feldolgozandó személyt talán egy funérkoporsó tetejére fektették. Érdekes, hogy a formaruhákon legalább háromféle írással készültek a feliratok. Az egyik kék zubbonyon orvos/mentős embléma van.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.08.19. 13:59:57

Szöveget meg egyszerűen bekopipészteled translate.google.com-on francia-angol, francia-magyar, ahogy tetszik.

Vámpír\\\'08 2009.08.19. 14:01:25

Sok függ attól is hogy hogyan készítik el ugye, márhogy rendesen pácolva van-e, lehártyázva a hús, aztán nem sütik-e túl, szóval nehéz kérdés... :)

Kentetsu 2009.08.19. 14:01:42

Kultúránként eltérő a kannibalizmus megítélése.Nincs jogunk elítélni őket valamiért,ami lehet ,hogy egy évszázados hagyomány.Miért a magyar disznóvágás jobb?
Lehet velem van a baj,de én a szakszerű darabolást és jókedvet szúrtam ki inkább.A hús meg tényleg hús,legyen az bármilyen élőlényé.Ez csak egy berögződött tabu a nyugati társadalomban.
A képek amúgy tényleg kicsit fake-nek hatnak..

Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2009.08.19. 14:01:55

A trancsírozás nem hasonlít a boncoláshoz, feltehetőleg nem orvos csinálja.

Andie 2009.08.19. 14:02:06

Ezek nem dúrvák, rotten-en sokkal keményebb dolgok is vannak. Nemmondom, hogy jót ebédelnék a képek nézegetése közben, de azért napokig nem alszok álmatlanul.
Ellentétben a kismacska és egyéb állatkinzós videókkal, amire bevallom nem kattintottam rá akkor sem és ezután sem fogok. Félek, hogy olyat tennék, amit aztán nagyon megbánnék.
(egyszer baroméknál voltam, és faterja állt ki a garázsból. nem vette észre, hogy a húsvéti nyúl ott van a kocsi alatt. ráhajtott szegény párára, az meg összeroncsolt koponyával visitva menekült ki az utcára, ahol elbújt az árok kijáró alatti csövében. na bazz, ezután hetekig nem tudtam aludni, kb olyan voltam mint Szily a fenti cikkben a képek után)

Lord_Cica (törölt) 2009.08.19. 14:02:12

Miért nincs olyan opció, hogy "Fú ez fincsi volt!"

Azért ez király: marinafm.net/up/group/mnde_awadem/21.jpg

:DDD

Andie 2009.08.19. 14:04:19

@Andie: a "baromék" természetesen "barátomék". Ekkora freudi elszólást bazzeg? :)

fly0ver 2009.08.19. 14:05:46

tenyleg livestrong karkotoben van az csoka?

jewel79bp 2009.08.19. 14:07:58

Andie, érdekes, a kismacskás videók engem is sokkal jobban felzaklattak... én sem értem, hogy pontosan mi az oka, de ez van.

skovalsky 2009.08.19. 14:09:21

Maradjunk annyiban, hogy nem igaziak akkor talán nem okádom el magam.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.08.19. 14:12:26

jujj

nem is maga a dolog

hanem a vidám pózolás a kamerának
ezeknek ez evidens, mindennapos dolog lehet

InteriorLulu 2009.08.19. 14:14:20

Végignéztem, de nem szavaztam, mert nem arról van szó, csípem-e, vagy nem az ilyen brutális képeket.
Egyszerűen kíváncsi vagyok rájuk Szily elővezetése után, ennyi. A tetszik/nem tetszik dimenzióban nem tudom a motivációm értelmezni.

Amúgy meg a fotósorozat nem mutat be emberevést: az áldozat széttrancsírozása alatt/előtt/után páran valamit készítenek, amit páran esznek. (Lásd: fake...)

qmanto 2009.08.19. 14:14:39

sokkal felzaklatobb az Index cimlapon levo raliautos sztori a loval..

Kentetsu 2009.08.19. 14:15:03

@fly0ver:
Annak tűnik,bár szerintem ez Thaiföldön fotózott sorozat.Legalábbis a feliratokból erre következtetek.Alaposabban megnézve a képeket a "főhentes" egy malat ( buddhista imaláncot) visel a nyakában.Úgyhogy azt kell mondanom,hogy tuti fake a sorozat.A darabolás lehet,hogy megtörtént,de tuti nem kajálták meg a tagot.

Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2009.08.19. 14:15:15

Én negyed órája egy külföldi linkről tévedtem erre az oldalra :) Először csak néztem, hogy mi van, de aztán rájöttem.

Szerintem keresik az alternatív módot a túlnépesedésre és a tömegétkeztetésre.
Nem tudja valaki, hogy a főétel hogyan halt meg? :)

SzexcentrikusAnyacsavarBecsavarodása · http://www.youtube.com/watch?v=2RiEy4es6lU 2009.08.19. 14:16:39

Thai konyha...

Azért az érdekelne, hogy friss volt-e a holttest? Illetve amikor élt bele egyezett-e, hogy halála után elfogyasszák?

jewel79bp 2009.08.19. 14:18:29

Szerintem is valami olyasmi lesz a sztori, hogy a pasas utolsó kívánsága az volt, hogy a szerveit adják a helyi iskola anatómiai szertárának.... vagy valami vallásos utolsó kívánság.

kitiara 2009.08.19. 14:18:55

Hmm...Szerintem aki járt már műtőben,azt nem tudja felzaklatni. Valahogy én sem lettem rosszul, sőt egyáltalán nem érintett érzékenyen. Nemúgy,mint a körlevélben terjedő motoros, aki valamelyik rakparton törte össze magát, azt hiszem a szalagkorlát vágta ketté. Na, az dujva!
Egyébként ha elő embert vagy állatot látok szétcincálva,az már valahogy jobban kiakaszt.

DArchAngel 2009.08.19. 14:19:28

Jobban belegondolva lehet, hogy én is így végzem.
Nyugati emberként borzongató a gondolat, hogy embert trancsíroznak, de csak mert ebben a kultúrkörben nőttünk fel.
Ráadásul ez egy halott. Arról inkább ne kezdjünk el értekezni, mit művel egy akna vagy repeszbomba az élő emberrel...

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2009.08.19. 14:19:54

Túlságosan el vagyunk szakadva a természettől. Sokaknak a hús az abc-ből jön, egy csirke megölését is véres borzalomnak fognak fel, pedig csak egy halom hús. Be kell látni, hogy vannak akiknek mi is azok vagyunk..

Beszter 2009.08.19. 14:20:11

Látjátok feleim szemtükkel mik vogymuk?

Izom, inak, bőr és belek vogymuk.

Na meg egy jóízű ebéd egy láthatóan 3. világbeli közösség számára kiábrándítóan nem 3. világbeli technikával.

Bűn-e? Kié?

t.o.d. 2009.08.19. 14:20:27

Kéne egy fordítás.
Nekem amúgy erős a gyanúm, hogy ez fake. Így nem vigyorog ferdeszemű egyenruhás ember arrafelé, ahol az internetfüggőséget is börtönnel büntetik.

☉ ☾ 2009.08.19. 14:20:41

Nem sok különbség van az állati és az emberi test között, jegyzem meg csendesen. Állatot pedig naponta fogyasztunk...

2009.08.19. 14:21:00

Undorító, hogy lehet emberhúst tésztával enni...

goldblum 2009.08.19. 14:21:08

Mennyivel jobb állatot darabolni és megenni?

Reggie 2009.08.19. 14:21:38

Milyen az emberhus ize?

CsigaBige 2009.08.19. 14:22:31

Én csak nem értem, hogy ez mi volt... ahogy a gumikesztűs csaj vidáman mosolyog a kamerába, fura nagyon...Amúgy végignéztem, és végig arra gondoltam, hogy ez nem más, mint egy halott, akit boncolgatnak...az evés résznél azért már lehet, hogy csak valami jó kis disznópörköltet esznek a boncolás után, csak azok a képsorok kimaradtak...Merem remélni...

Zümike (törölt) 2009.08.19. 14:24:03

Megnéztem és közben Kaukázust hallgattam.
De nem tetszett (a képek).

Karnamantra 2009.08.19. 14:24:38

Nem néztem meg.

@Delinquent: Én a Szánalmason szaladtam bele egy olyan videóba, amit hónapokig hevertem. Sem a cím, sem a kommentek nem figyelmeztettek, csak sokan nézték meg.

@qmanto: Ez viszonylag megmagyarázná, talán még fel is mentené őket. Csak optimistán.

Aropa · www.finnisztan.blogspot.com 2009.08.19. 14:25:53

Gondolom nem most csináltak ilyet, összeszokott csapatnak tűnnek. A disznótor hasonlat ül, nekem is az ugrott be.
Pont mint itt, egy zalai eset tavalyról:

www.youtube.com/watch?v=Pf-cRCJpK5Q

Nem tudjuk, hogy emberevés-e? Mivel nem látjuk, hogy mit esznek, és arról sincs kép, hogy pont az emberi részeket sütik meg.

SzexcentrikusAnyacsavarBecsavarodása · http://www.youtube.com/watch?v=2RiEy4es6lU 2009.08.19. 14:26:10

Pár hónappal ezelőtt találtam egy gif-et és én állat utána kerestem a neten. A lényeg az, hogy megtaláltam film felvételen és az azért komolyan megrázott lelkileg.... Az jóval durvább volt mint ez a pár kép....

Hegyirablo 2009.08.19. 14:28:43

A következő képen a Yeti lett volna, ahogy éppen a Loch Nessi szörnnyel szkanderozik, és egy földönkívüli lény volt a bíró...

jean sol partre 2009.08.19. 14:29:11

Az egyenruhásokon látható feliratok alapján (Sawang Rescue)a képek Thaiföldön készülhettek (esetleg Bhutan-ban, ott is van egy Sawang nevű város).
A Sawang Rescue egy létező Pattaya-i önkéntes mentős alapítvány (www.rescuesouthpattaya.com/).

Én éltem ott egy évet, simán el tudom képzelni, hogy vannak akik ezzel szórakoznak. Láttam teljesen nyilvánosan működő gyerekprostitúcióval is fogalakozó kuplerájt (többet is egy utcában), láttam élő majom agyvelejének evését, láttam a rendőrök korruptságát és brutalitását...

Az ő őrületük kicsit más mint a mienk.

papugaja 2009.08.19. 14:29:52

Köszönöm a figyelmeztetést.
Az első kép feléig görgettem, aztán bezártam.
Nem akarok más ember lenni. Így nem.

Karnamantra 2009.08.19. 14:33:09

@jewel79bp: Szerintem azért, met tv-ben, moziban, videojátékban már láttál elég szétszedet embert, és ott hozzászoktál, meg ahhoz is, hogy nem valódi.

jean sol partre 2009.08.19. 14:33:14

a buddhista imalánc szvsz semmit sem jelent
vannak szekták (buddhista jelképeket használók is) szép számmal arrafelé


A szövegről pedig már elmondta valaki feljebb, hogy miről szól. a konkrét helyzetről, az eseményről nem ír betűt sem, csak azt írja le, hogy mely szerveren találta az ipse a képeket (egy arab nyelvű oldal, szinte 0 szöveggel), illetve a már említett figyelmeztetés az érzékeny lelkűeknek.

micz 2009.08.19. 14:33:25

Én még azt sem bírom ki, hogy az ilyen blogokra ne kattintsak!

mialenyeg 2009.08.19. 14:33:46

Csak azt nem ertem, miert nincs kozben valami szexorgia? Ez igy gyenge.

Lord_Cica (törölt) 2009.08.19. 14:35:35

@mialenyeg: jaja, igazán beleélvezhettek volna a bordái közé...

bolomba (törölt) 2009.08.19. 14:37:07

amugy ahogy elnezem a kekruhasok tai specialis mentok:

www.rescuesouthpattaya.com/index.html

a feherek valoszinuleg valamilyen egyetemrol lehetnek.

hogy mit csinalnak?
- esetleg boncolnak
- utanana kifozik a csontokat

mero tipp

girosz · http://www.girosz.hu 2009.08.19. 14:37:16

@jean sol partre: Na utóbbikat keményen kihagynám inkább

csorsza 2009.08.19. 14:39:08

@the-real-tika: jaj, bazmeg, ezt nem bírtam pár másodpercnél tovább, pedig szily képei nem hatottak meg túlságosan. Hogy lehet élő emberrel így bánni??? Ezek állatok, egy golyó kellene minden ilyen véglény fejébe! Jaj, ettől tényleg émelyegek... :((

qmanto 2009.08.19. 14:39:53

@the-real-tika: Koszi
Majd otthon.
Meloban nem merek neki allni:)))
Meg a vegen betegnek neznek:)

Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2009.08.19. 14:39:57

@the-real-tika: B+ ezt nem kellett volna ide linkelni! Bloggazda, érdemes lenne törölni a linket! Tényleg.

Zümike (törölt) 2009.08.19. 14:40:28

@csorsza:
Azt hiszem ez különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság.

MP 2009.08.19. 14:41:24

Mi ebben a durva? Az ember ugyanolyan állat mint bármelyik amit megeszünk. Sőt sok helyen a disznót még állatszámba sem veszik. Én ezen nem akadtam ki. Sokkal jobban zavar ártatlan állatok kínzása sanyargatása mint hogy megesznek egy embert.

mialenyeg 2009.08.19. 14:41:27

Szerintem se kajaltak meg, azt olvastam, egyaltalan nem finom az emberi izom, kiveve egesz keves teruletet. Valami hulye boncolas-party lesz, esetleg legfeljebb egy kis belsoseget nasiznak a vegen a halott iranti tiszteletbol.

LiberAll 2009.08.19. 14:41:36

Zöld szoja... ha vágod, akkor OK, ha nem akkor keressél rá, ez ugrott be először a képek láttán :D
(Nah jó segítek :D
www.imdb.com/title/tt0070723/ )

Amúgy tényleg durvább dolgokat láttam a Rotten-en vagy akár a magyar autópálya mellett... szóval már nem akaszt ki.

Lord_Cica (törölt) 2009.08.19. 14:42:26

@the-real-tika: hú ezt még én is leállítottam fél perc után.

Szily! Címlapra vele! ;p

Zümike (törölt) 2009.08.19. 14:45:12

@Lord_Cica:

Ezt a videjófelvételt én sem bírtam végignézni.
Túl erős, túl hosszú.

yafet 2009.08.19. 14:45:31

És miért felsőbbrendű a fehér faj?!
Hát ezért!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.19. 14:47:10

megnéztem. de nem láttam igazából. ez azért lehet, mert tudtam, hogy "állítólag" embert fognak enni, de mégsem azt akartam látni. nem tudom, furcsa érzés volt, azt hiszem ez valami védekező mechanizmus nálam.

19 éves koromban külföldön a nyílt utcán géppisztolyoztak le a szemem láttára egy embert. mondhatom szarrá lőtték szegényt. kijött egy követség vagy mi kapuján, jött egy autó, lefékezett és szarrá lőtték, aztán továbbmentek. egy újságosnál vettem napilapot éppen, és nem is fogtam fel mit látok. oda kellett néznem, mert nagyot fékezett az autó, és a hangra fordultam oda.

sokkot kaptam úgy, hogy percekig álltam, nem bírtam elindulni semerre, pedig az újságos mondta, hogy üljek le a padra. egyszerűen nem tudtam megmozdulni. és nem bírtam beszélni sem, amikor kérdezte az újságos, aztán meg a mentős, hogy jól vagyok-e. kaptam nyugtatót, kérdezték akarok-e kórházba menni, nem akartam, ezért felhívták az ismerősömet, hogy vigyen haza. amikor megérkezett és kérdezte, hogy mi volt, nem tudtam elmondani, hogy mit láttam, de benne volt a fejemben. a rendőrnek is azt mondtam, hogy nem láttam semmit, pedig láttam, de akkor nem tudtam elmondani, hogy mit. asszem két nap múlva tudtam róla először beszélni, de összefüggéstelenül. például nem jutottak eszembe konkrét szavak ezzel kapcsolatban, mondjuk, hogy autó vagy újság vagy aprópénz, már nem emlékszem, de teljesen hétköznapi kifejezés.

egyébként ha leadnák a híradóban, a szellő pisti mondaná, hogy megrázó képek következnek, majd ennek ellenére egy fél ország tapadna a képernyőre.

kiskoromban úgy néztem a gyilkosos filmeket, hogy már a zenétől becsináltam, és csak kukkolni mertem. tudtam, hogy a borzalmas gyilkosság most fog megtörténni, és columbo majd megoldja, de mégis oda akartam nézni. utána meg nem bírtam elaludni.

Zümike (törölt) 2009.08.19. 14:49:51

@yafet:
Te, nézzed már meg a felettünk belinkelt videjót, ahol a felsőbbrendű fehér gyerek épp szarrákínozza az áldozatát.
Az pedig még él, nem csak egy hulla.

replikátor · http://reszegekistene.blog.hu/ 2009.08.19. 14:50:18

1. ezek valami hullamentők, láttam róluk valami filmet a diszkáverin... (most valamibe besegítenek, talán egy temetés, ugyanis arrafelé nem mindig várják meg a hús elporladását a csontok más helyre helyezésével)
2. az egyes verzió kiegészítve némi manipulációval, ugyanis mellérakták a kajás képeket, aztán mindenki arra asszociál amire akar... (rossz az aki rosszra... :D )

uff!! én beszéltem, a többi ugyancsak manipuláció (részünkre), aki tudja tudja, aki nem az nem... :)

Zümike (törölt) 2009.08.19. 14:50:27

@the-real-tika:
Köszi, elolvasom.

Patrona 2009.08.19. 14:51:34

Semmivel sem szörnyűbb, mint egy disznóvágás.

SzexcentrikusAnyacsavarBecsavarodása · http://www.youtube.com/watch?v=2RiEy4es6lU 2009.08.19. 14:51:48

@Márai Coelhó: Nem írtam oda,hogy kötelező lenne megnézni, és nem öncélúan linkeltem, hanem kérésre. De a reakciókból azt veszem észre nem csak engem rázott meg.

Delinquent 2009.08.19. 14:52:32

@Reggie: kivancsi lennek eszrevennenk-e ha a 3 Testverben baranyhus helyett emberhust tolnanak a gyrosba hajnali 4kor. Szerintem max azt gondolnank hogy mas a fuszerezes?
De az is lehet hogy a csirkehusra hasonlit az ize.
Amugy jo kerdes, nincs itt egy kannibal aki valaszolna?

Kozmokrator · http://www.tudtad.com 2009.08.19. 14:53:14

Igen, az nekem is feltűnt, hogy mentős ruhában vannak, ergo ezt szabályosan teszik, az meg tényleg hülye dolog, hogy oda teszik, hogy esznek.

qmanto 2009.08.19. 14:54:32

@the-real-tika: EN KERTEM:)
Kovezzetek meg:)
Ha naon durva akkor nem nezem meg:)
pl ez a fotosorozat 10 es skalan 1. akkor a video?:))

labove 2009.08.19. 14:55:08

Én innen szedtem le ezt a képsorozatot pár hete...
www.escalofrio.com/escalofrio.php?pag=1
A blogtéren nem mertem közzétenni, kirvára meglepett, h az index beengedi...

Tuti, h nem fake, és rohadt durva.
Aki elpoénkodik azon, h így disznóvágás, meg úgy ...az egy beteg fasz!
No nemkülönben, aki kurva tájékozott próbál lenni és előjön a kannibalizmus kultúrális antropológiájával...
egyébként ajándékba egy még durvább!

www.vbs.tv/watch/the-vice-guide-to-sex/imbalu-circumsion-party-2-of-2

jean sol partre 2009.08.19. 14:55:48

Egy Pattaya-i helyi lap beszámol egy eseményről, amely lehet, hogy a képeken látható jelenetek készítésének helyszíne volt.

A szöveg szerint az egyik temető egy részét tisztították meg, exhumálva 15 azonosítatlan holttestet. az eseményen részt vett a Sawang Rescue sok tagja is. Másnap az exhumált holttesteket "felkészítették a ceremóniára". Hogy ez mit jelent azt nem tudom, de lehet, hogy mégsem emberevésről volt itt szó.

nasha · http://banasha.freeblog.hu 2009.08.19. 14:56:03

Ezek lehetnek akár orvostanhallgatók is. Egykorúnak tűnnek, és nem szakadtak, és sok olyan kép van, amelyiken vizsgálgatják a testrészeket. Az is lehet, hogy elítélt volt, halálra ítélték, és most csontváz lesz belőle a szertárnak.

Az evős részének szerintem semmi köze a testhez, az üstben max kifőzték a csontokat, de sztem nem azt eszik meg. Aztán ki tudja.

jewel79bp 2009.08.19. 14:57:36

Én nagyon sokszor gondolkodom azon, hogy hogyan fogok meghalni. Rettenetes a videó, pl. de mondjuk milyen volt azoknak, akik egy repülőgép-szerencsétlenségben vagy balesetben halnak meg, a hasukba/fejükbe/lábukba fúródott vasdarabokkal...? Stb, stb... ezekben az a szörnyű, hogy egy másik ember okozza a fájdalmat, közben naponta sokan halnak meg balesetben, szerencsétlenségben talán épp ilyen vagy fájdalmasabb módon...

ghavin 2009.08.19. 14:57:46

Frankón megéheztem ahogy végignéztem. Imádom a husit.

jean sol partre 2009.08.19. 14:58:37

Rejtély megoldva.

köszi

proton1701 2009.08.19. 14:58:52

Bekker ezek beteg állatok. Az , hogy aberráltak az nem fedi teljesen a valóságot. Le kéne lőni őket ott helyben. A túróba a 21. században élünk és ilyenek még vannak? Hát mi a fasz van ezen a bolygón?

Zümike (törölt) 2009.08.19. 14:59:01

@the-real-tika:
Nem is neked, linkeltem hanem ha esetleg mást is érdekelne.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.08.19. 14:59:49

@labove: Sajnálom, hogy beteg fasz vagyok te kis mimózalelkű buzi :)

vagotamas (törölt) 2009.08.19. 15:00:07

A sztori:

Ezek egy thaiföldi mentőscsapat tagjai (google: Sawang Rescue), a halott, a csapat egyik nagy tiszteletben álló tagja/vezetője volt, és helyi értelemben vett "varázsló" is.

Az illető azt kérte, hogy amikor meghal, egyenek belőle, mert akkor jobb lesz azoknak, akik esznek belőle.

A sorozat kb. egy hónapja kering a neten, számomra a "pucolás" szisztematikussága volt az egészen megdöbbentő, ezért addig kerestem, amíg nem találtam legalább alapszinten "értelmes" magyarázatot.

Ez volt az...

jean sol partre 2009.08.19. 15:01:28

A további szörnyülködések helyett tessék elolvasni a hozzászólásokat.

NEM EMBEREVÉS: BONCOLÁS - HOLTTEST ELŐKÉSZÍTÉSE HELYI SZERTARTÁSRA

BushDoctor 2009.08.19. 15:02:35

Az egészen biztos hogy valamilyen preparáláshoz elvégzett művelet van a fotókon. Az hogy az utolsó képen kajáló mukik vannak, még nem jelenti azt hogy megették volna a fickót...amúgy messze nem olyan borzalmas a cucc, bizonyos snuff (igaz szerencsére azok 100% ban hamisak) sokkal durvább dolgok vannak és ráadásul többnyire a szexualitással is párhuzamba vannak állitva.

jean sol partre 2009.08.19. 15:03:30

@vagotamas:
ez egyáltalán nem biztos, valszeg inkább a sztorihoz hozzáköltött legenda

lásd a Pattayapeople cikket feljebb

Freechild 2009.08.19. 15:04:07

milyen álszent az ember... Ha sertés lenne, senkit nem zavarna...

proton1701 2009.08.19. 15:06:35

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: Sajnálhatod is te beteg állat mert én normális ember vagyok és nem attól vagyok kemény, hogy megnézek ilyen szarokat és nagy véleményeket mondok róla utána mert az nagyon laza és olyan mai mindent elfogadó stílus. Inkább téged kéne levágni olyan hülye vagy. Most már írhatsz bármit szarok rá. Semmivel nem vagy jobb az ősembernél, csak épp van mobilod és le tudod írni a neved "remélem"

algi 2009.08.19. 15:06:53

Egyik képen se látom, hogy ennének, szóval csalódás.

mbazs 2009.08.19. 15:07:12

@the-real-tika:

B@sszátok meg, ezt a Dnyepropetrovszk-os videót NE nézzétek meg! Nekem elég erős a gyomrom, de ettől 3 napig kóvályogtam.

vagotamas (törölt) 2009.08.19. 15:08:12

@jean sol partre:

olvastam a cikket. exhumálásnál nem szokták feldarabolni a testet, más a környezet.

De legyen igazad... talán jobb lenne...

uninterested 2009.08.19. 15:08:28

Pár ezer éve ez még normális volt. Azóta az ember nem sokat változott, csak a társadalmi elvárások miatt nem esszük meg a másikat.
Amúgy nem mi vagyunk a tápláléklánc csúcsán.. :D

Combi a ballibes Ferkófan 2009.08.19. 15:08:49

@proton1701: Ebben a fotósorozatban semmi durva nincs. Feldaraboltak egy pár napos hullát. Semmivel sem kegyetlenebb egy boncolásnál. Szerencsétlen hülye.
Fentebb van egy videó a kommentek között. Na az durva.

qmanto 2009.08.19. 15:08:56

@mbazs: Megnezzem v ne nezzem meg?
dilemmazok..

toxikus 2009.08.19. 15:09:25

proton1701 2009.08.19. 15:06:35

elgurult a gyógyszered? sipirc bőgni a sarokba:)

Zümike (törölt) 2009.08.19. 15:10:10

@qmanto:

Randomize nézz bele.
Én nem bírtam végignézni.

jean sol partre 2009.08.19. 15:14:05

@vagotamas:
és amire te utaltál azt hol olvastad?

mbazs 2009.08.19. 15:16:57

@qmanto:
De ha mégis megnézed, akkor legalább a hangot kapcsold ki.

redriot77 2009.08.19. 15:18:27

szily: Miből gondolod hogy megették a holttestet? Én sajnos nem tudok franciául, de a képek alapján nem kannibál rítusnak tűnik.

Valószínűleg nem ölték meg, hogy megehessék. Persze ettől függetlenül ha bevégzem nem szeretném, hogy egy retkes udvaron néhány hibbant feltrancsírozzon, vigyorogva pózoljon a megnyúzott fejemmel, majd a képeket az egészről felpakolja a netre.

Engem eddig a leginkább a Kannibál Holokauszt egy jelenete sokkolt: amikor egy élő teknősnek letépik és összezúzzák a páncélját. Egy védekezésre, kiszolgáltatott állatot halálra kínozni a legaljasabb dolog a világon.

Ez is durva még:

en.wikipedia.org/wiki/Unit_731

Ebben a táborban még Mengele doki is rosszul lett volna.

Sck: 2009.08.19. 15:18:52

@Kentetsu: Beteg vagy, hiába jó a gondolatmeneted.

qmanto 2009.08.19. 15:18:58

durvabb mint az a video amikor egy nonekoltozott ferfi eskuvoi ruhaban tisztaveres szobaban egy lenyuzott birka? tehen? veres fejet nyalogatva elvez el?
Biztos van aki veletlenul latta eme remekmuvet:)

azallamenvagyok 2009.08.19. 15:21:11

átfutottam őket, ha jobban megnézem, szerintem sírva fakadok:(

Lángharcos 2009.08.19. 15:24:41

Semmi különöset nem éreztem a képek láttán. Ok, szakmai ártalom, a biológusok gyomra erős kell, hogy legyen.

Miért is nézzük meg őket? Nagyon egyszerű: másképp nem igazán hisszük el, hogy ilyen megtörténik, hiszen az egyik legszigorúbb törvényünk mind jogi mind erkölcsi tekintetben egymás nem megölése és nem megevése.
Hasonló döbbenettel nézzük meg a balesetekről készült fotókat, hiszen egy biztonságos világban élünk, az elménk másképp nem fogja fel, hogy történhet ez másképp.

qmanto 2009.08.19. 15:25:55

@redriot77: ez nem tabor volt. Csak biologiai hadviseles rovarokkal..
azok a felhalmozott hullak akik pl pestisben meghaltak .. v hasonlo.

okoska100 2009.08.19. 15:27:06

Szakszerű hentesmunka,és milyen higiénikusak ,gumikesztyűben van a csaj aki a levágott kezet tartja.Csak dícsérni tudom.
De tésztával enni az emberhúst ,az egy kicsit gáz,a rízs jobban illene hozzá,egy kis csípős szósszal.
A heréjéből ott is biztos fínom pörköltet csinálnak.A farkát meg megszárítják és jobb aljzószer lesz belőle mint a viagrából.
Egyébként javasolnám nekik,hogy a fejről a húst ne késsel távolítsák el mert össze vissza vagdossa a koponyát,hanem főzzék le róla,6-7 óra intenzív főzést követően ,nagyon szépen lejön ,és gyönyörű fehér lesz a koponya.
Tudom ,mert az anyósom kobakját is így tartósítottam.

Lord_Cica (törölt) 2009.08.19. 15:27:14

@qmanto: az egy művészfilm volt. komoly.

Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2009.08.19. 15:27:36

Hát ne csodálkozz, hogy nem érzed jól magad. Munkaidőben, fizetésért ilyenekkel foglalkozni. Ejnye.

De azt sem értem, hogy miért a Homárnak küldte az illető. Ezt igérték neki és lemaradt?

Lángharcos 2009.08.19. 15:28:31

Úgy látom, az előző posztom nem ment el..

Szöveg fordításra mindenképpen: translate.google.com/translate_t#

okoska100 2009.08.19. 15:30:08

Ezek nem is gázos képek,nézzetek meg egy 10-15 napos vizihulláról készült képsorozatot ahol ha a testhez érnek szinte magátol leesnek a testrészek,illetve szappanos ,felpüffedt,az egész ember,és már meg sem állapítható róla ,hogy férfi,vagy nő volt -e korábban.

Jollipukki Bácsi 2009.08.19. 15:31:36

Nem értem, miért kell nyígni ezeken a képsorokon.
Ez egy halott ember, akit feldarabolnak.
A lelke már elszállt, onnantól kezdve már csak egy darab hús.
Ha eltemetik és a kukacok megeszik, vagy elégetik és a hamvait egy urnába teszik, vagy ha halála után feldarabolják és megeszik, az neki már tök mindegy.
És annak a kb 70 kilónyi húsnak, izomnak, csontnak, miegymásnak is tökmindegy hogy mi lesz vele, miután a lélek már elszállt belőle.

Mondjuk a képek számomra nem tetszetősek, de attól hogy láttam, még nem fogok befordulni, vagy nekivágni az elkáminnyónak...

Reggie 2009.08.19. 15:32:54

@Delinquent: En ugy hallottam, hogy az ember husa meglehetosen edeskes izu, leginkabb a mokusera hasonlit, csak hatha vki mas valami mast mond.

Mitya Ivanov 2009.08.19. 15:37:46

@the-real-tika: azthittem sokat bírok, de nem. Úristen.

qmanto 2009.08.19. 15:39:06

@Reggie:Holnap lovok egy ket mokust:)
A farka jo lesz kulcstartonak:)

eznemisénvagyok 2009.08.19. 15:39:24

Nem néztem meg egyiket sem, de elolvastam a dnyetroakármis gyilkosok wiki oldalát, amiben leírják a videó tartalmát.

Úgyhogy utólag is bebizonyosodott, hogy jól tettem hogy nem néztem meg.

Állatok.

OmegA404 (törölt) 2009.08.19. 15:40:43

Úgyan a kannibalizmus nélkül nem is fejlődünk volna ekkora agyú majommá...

Szarul néz ki... nekem az agyvelőt kiöntő csávó jött be.

Kánaán 2009.08.19. 16:02:29

Mi van ebben borzasztó? A kórházakban csomó embert felboncolnak, csak nem látjuk őket.

Az emberek kegyetlensége az élő állatokkal szemben, na az a borzasztó. Pl. a megláncolt kutyák akiket víz nélkül kinthagynak a napon, esetleg a kocsi után kötött és húzott kutyák, vagy a tévében is bemutatott állatok akik éhen- szomjanhaltak mert a "gazdájuk" sorsukra hagyta őket, esetleg az út szélére kocsiból kidobott kutyák-macskák sorsukra hagyva, pici korukban, és még sorolhatnám.

Ezen el kéne gondolkodni, hogy mitől fordul fel jobban az ember gyomra!!

kirbor 2009.08.19. 16:04:06

Végignéztem, és a következők jártak folyamatosan a fejemben:
1. Ez csak kamu, nem igazi emberről van szó.
2. Kik lehetnek azok, akik ott ténykednek?
3. Miféle egyenruha az, mit jelenthet a szöveg rajta?
4. Miért engedték a fotózást? (Ha ez olyan titkos dolog lenne, nem engedték volna, ha pedig legális, akkor mi a fene ez?)
4. A holttestet valahogy nem bírtam komolyan venni,azt kerestem, miféle magyarázat lehet erre, és komolyan azt vártam, hogy a végén jön a poén, hogy tényleg nem is igazi ember.
5. Gyengébb pillanatokban nyomást éreztem a gyomrom táján, de nem engedtem túl közel magamhoz a dolgot.

Őszintén érdekelne, valójában hol készülhettek ezek a képek. Tudja valaki?

lutria 2009.08.19. 16:18:23

Az nem lehet hogy ez az úgynevezett "macerálás"-nak nevezett szertartás amikor egy elhunytnak csak a csontjait küldik haza a messzi földön élő családjának?(Mint pl.Kolumbusz.)

Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu] 2009.08.19. 16:23:32

Hű, azt hiszem leszokom a kínai/thaiföldi kajáról... :DDD

Jodei 2009.08.19. 16:23:54

Az emberevesrol keszult kepsorozat egyertelmuen kamu, a hatterinformaciokbol is kiderult mar. Mindazonaltal a kannibalizmus jelenleg is letezo, es regota jelenlevo tradicio, azert mert szamunka idegen, meg nem kell sokkot kapni, rengeteg olyan dolog letezik, amit meg elkepzeni sem birunk.

A linkelt video valoban durva, de igazabol csak egy gyilkossag felvetele, barmely haboruban ennel sokkal durvabb dolgok tortennek, es tortennek a mai napon is.

Ossze lehetne szedni netrol az emberi kegyetlenseget bemutato filmhez jopar ora anyagot, meg csak meg se kell eroltetni magunkat a kereseshez, amitol nem par napig erezned magad rosszul, hanem egy eletre.

Ilyen az emberi termeszet...

labove 2009.08.19. 16:29:15

@Jodei: Úgy ahogy vagy, hülye vagy!!
Komolyan!
Pénzért vagy ekkora barom, vagy eredendően??

Lucius Flavius Arrianus 2009.08.19. 16:29:38

@Reggie:
a Salamon-szigeteken a fehér embert hosszú fehér disznónak nevezték az ottaniak, még a XIX. században. Az arravetődő misszionárusokat, utazókat, bálnavadászokat kedvvel fogyasztották, állításuk szerint az európai ember húsa ízesebb, mint honfitársaiké.
Valamikor az ötvenes években nyilatkozta Sanaila, egy fidzsi törzsfőnök (aki gyerekkorában még evett misszionáriust), hogy az aroma leginkább a disznóra hajaz.

ddevil 2009.08.19. 16:36:59

Megnyit, nagylevegő, gyorsangörget, bezár, nem emlékszik.

CernaGeza 2009.08.19. 16:43:21

@eznemisénvagyok:


az a vicces hogy a dnyetropetrovszk-i gyerekek közül az egyik csak 9 évet kapott, na az milyen?


(a fotósorozatnak meg annyi a tanulsága hogy belülről minden ember rózsaszín)

Escobar888 2009.08.19. 16:43:43

A képek nem zaklattak fel. Mondhatni egyáltalán nem.

Viszont a video...aki picit gyengébb idegrendszerrel van megáldva. NE NÉZZE MEG!! Sőt csak a mazohisták nézzék meg!

Kegyetlen gyilkosság és a haláltusa rögzítése percekig. Közben válogatott módszerekkel kegyetlenkednek még.

Őszintén mondom engem megrázott.
Halálbüntetés lehet csak a megfelelő megoldás. Aki még mindig megkérdőjelezi a létjogosultságát annak ezt a videót kell mutogatni.

Prophet 2009.08.19. 16:46:58

Benézek a hűtőbe, ott egy darab hús, úgy néz ki, mint az jópár képen...

eznemisénvagyok 2009.08.19. 16:48:05

@CernaGeza: Az, amelyik 9 évet kapott, a wiki szerint nem vett részt tevőlegesen gyilkosságban, "csak" néhány rablásban.

Ha jól emlékszem...

apci500 2009.08.19. 16:49:09

Érdekes, hogy egy meztelennős bejegyzés 18-as karika alatt megy itt, ez meg nem. Miért?

changebug (törölt) 2009.08.19. 17:05:08

Először mikor olvastam beszartam, nem mertem megnézni aztán kommentbe írták, hogy már halott - nem élve eszik meg.
Megnéztem. maguk a képek tényleg mint egy disznóvágás. A szöveget nem értem és lehet inkább nem is akarom tudni :)
Amúgy ha durvát akarsz, akkor volt egy ilyen többrészes videó, azt hiszem az volt a cime hogy "face of death" (a halál arcai) na AZT nem néztem végig.
Ott még volt amelyik élt a képsorok elején...

scavengario 2009.08.19. 17:05:23

semmi extra. egy halott embert (igazából csontot, bőrt, húst) darabolnak fel. nem kínzást látunk, egyszerű hentesmunkát.
ugyanilyen szörnyű látvány (ha nem rosszabb) egy átlagember számára a boncolás, a brutális balesetek, vizihulla, stb.

Ez nem kegyetlenség. Mások (akár ember, akár állat) kínzása az, ami miatt háborogni kéne.

Kovácsovics László, mosógépszerelő 2009.08.19. 17:17:38

Abszolút lelkiállapot és akaraterő kérdése. Ha a tudatod "átirányítod", akkor olyan a látvány, mint a disznóvágáskor (persze lehet, hogy valaki azt sem bírja).
Néztem a képeket, alaposan. Egy darabig ment, tárgyilagosan, aztán mindig előjött a humán-tudat, és akkor akkor már "fojtogat" a látvány.
Többet kell edzeni..:)
Jó dolog így kísérletezgetni, megyek inni, hogy ne álmodjak rosszat.

Amúgy teljesen jogos a téma-felvetés.

ja, a tegnapi subbás geronto-pornóhoz képest max. dörmögő-dömötör szint.

tommygun 2009.08.19. 17:34:28

A legviccesebb, ahogy a képeket tálalják (bocs): ez egy néger fajvédő honlap és arról beszélnek hogy Ázsiában megeszik a feketéket, jujj azonnal cselekedni kell.

Shitting Bull 2009.08.19. 17:35:42

Én ott nem láttam embert. Valami jól sikerült műanyag bábunak tűnt az állítólagos áldozat.

Celtic 2009.08.19. 17:43:58

Ez nagy nulla, ahhoz kepest, amikrol neha _olvasni_ lehet. Pl. a kulonfele afrikai miliciak kegyetlenkedeseirol: elve megenni egy bussmant (marmint, amig az aldozat el), mert attol eros lesz az elfogyasztoja es hasonlok. Es nem, nem ketszaz eve Uj-Guinean, hanem a '90-es evekben valahol Fekete-Afrikaban. Ez a pasi legalabb halott es megvan az eselye, hoyg csak egyszer probaltak ki, nem modszeresen vadasznak az e'lo emberre...

bdavd 2009.08.19. 17:49:07

Sajnos olyan szavazati lehetőség nem volt, hogy azért nézem meg, mert érdekel, ezért arra kattintottam, hogy mert birom. Nem tudom, engem annyira nem akaszt ki a dolog, nem mondom, hogy hű, nagyon élvezem, de érdekel. Igazából rosszul sem leszek tőle, nem hagy mély nyomot :).

Manóbuci (törölt) 2009.08.19. 17:56:09

Emlegették a Cannibal holokaust-ot. Nem hal meg ott senki, kamu az egész (mindjárt linkelek bizonyításul) meg a Neckromantik se valódi hullákkal készült, meg a Halál arcai is trükk. Senki nem hal meg sehol (néhány szegény állatot leszámítva, amiért simán börtön járna és a filmek végleges betiltása szerintem)

index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/snuff494/

Manóbuci (törölt) 2009.08.19. 17:58:59

Amúgy a képsorozat biológiai kíváncsiságomat kielégítette, ki nem borított.

CernaGeza 2009.08.19. 17:59:54

@eznemisénvagyok:


Ez igaz. Neki én pl. csak 250 év börtönt adnék, méltányossági alapon.

a másik kettőből meg minden nap levágnék egy darabot, ők mondhatják meg honnan.

vagy adnék nekik egy csavarhúzót, hadd szerelgessenek egymás között a cellában

Gaffel-Kölsch 2009.08.19. 18:01:47

Gyerekek ez a dnyetropetrovszk-i meszarlas
nem kellet volna most szivom el egymas utan a harmadik cigit, ha ezt tudom inkabb kihagytam volna.

jean sol partre 2009.08.19. 18:13:56

@kirbor:
Olvasd el a hozzászólásokat!

Jodei 2009.08.19. 18:49:16

@labove: Hehe, termeszetesen penzert.
Anyadat azert sajnalom...

napisokk 2009.08.19. 19:00:12

Ez nemhogy nem durva, de ráadásul nem is az, amit a címben leír a szerző. Ez, kéremszépen, egy közönséges fake.

Nem emberevés, boncolás.

Már ha boncolás...: http://video.xfree.hu/?n=vision10|b9548ae0481a11f88af188b9a7956cbb

Valaki linkelt be egy ukrán videót. Na az durva, elismerem.

Egyébként meg aki nem bírja, ne nézze! Menjen ki a teraszra, gyújtson rá egy cigire, de ne jajgasson az ilyen...

Zümike (törölt) 2009.08.19. 20:24:18

@Manóbuci:
Ha jól emlékszem (nem keresem most vissza)egy teknősbéka halála volt említve a CH kapcsán, nem pedig emberevés.
A teknyős pedig tényleg meghótt, ha jól sejtem.

Celtic 2009.08.19. 20:41:16

@the-real-tika: Ez kemeny volt, nagyon. Mondjuk, szinte porgettem (1-2 secet birtam, aztan 5 sec ugras). Na, erre gondolok, hogy ez tenyleg embertelen dolog, nem az, ha egy halottat megesznek. Felteve persze, ha nem azert vegjak le, hogy megegyek.

Celtic 2009.08.19. 20:44:25

@Jodei: Tokeletesen egyetertek. Csakhat, amirol nem tudunk, az nincs...

a_tom 2009.08.19. 20:54:40

Ha emberevés lett volna akkor azért néztem volna meg mert érdekel minden ami az emberi viselkedéssel kapcsolatos. Az ilyen szélsőséges szituációkban lehet a legőszintébb reakciókat megfigyelni, ezért lehet érdekes. Balesetek, kínzások nem érdekelnek mert többnyire az áldozatot mutatják, és az nekem is sok.

Valóban kétséges hogy megették volna, legalábbis ha én meg akarnék enni valakit akkor vagy megnyúznám, vagy leperzselném a szőrét. Ezzel mit csináltak, miért nem szőrös, megborotválták, gyantázták? Valami tisztább asztalon darabolnám, nem a földön a koszban, más büdös lába mellett. Sapkát vennék fel hogy ne hulljon bele a hajam az ételbe. Nem filézném ki, hanem a csonttal együtt sütném meg, úgy finomabb lehet. stb...

Nem hinném hogy vallási vagy temetési szertartás lenne, azt nem pózolva, vigyorogva szokás elvégezni.

Inkább valami őrült tudóscsoportnak néztek ki akik valami tudományos célból darabolták fel a testet. (Az őrültet úgy értem hogy szerintem egy se teljsene normális aki például egy jó kis boncolás közben vagy aranyérecsetelés után képes sajtossendvicset majszolni jó étvággyal...)

skovalsky 2009.08.19. 23:19:56

Volt egyszer egy videó régen amin csecsenek vágják el egy élő orosz katona torkát miután leteperték a földre az meg szerencsétlen könyörgött meg beszélt közben., abban az volt a nagyon rossz, hogy tudtuk, hogy kib@szottul igazi. Na azóta nem nézek ilyeneket.

ave 2009.08.20. 01:12:56

Can you handle life? ugyebar.

Legtobben szart se tudunk a vilagrol, egy szeppe gyurmazott kepet latunk csak.
Es aki ezt megnezte az mar 100x tobbet tud, mint az atlag.

jean sol partre 2009.08.20. 03:07:30

Kedves Szily kollega!

Érdemes lenne esetleg törölni ezt a szenzációhajhász blogbejegyzést,legalább most, hogy kiderült: nem emberevésről van szó. Mindenki mellétrafálhat, igaz egy újságírónak illene ráfordítani egy órát, hogy utánanézzen a dolgoknak néhány kattintással.

Jah 2009.08.22. 16:03:16

egyik böngészővel sem tudom megnyitni.... én vagyok a hülye? pedig kiváncsi lettem volna rá, "mert szeretem az ilyen képeket" ehhe.

jazz911 2009.09.25. 16:58:06

basszusgitár összeszorított fogakkal járkálok mióta megnéztem,akiket útálok el is küldtem mint jókívánság hehe

Lamia Canis 2013.08.26. 16:49:15

Igen, valóban szörnyű:

"Erreur 404: Non disponible
La page que vous avez demandée n'existe pas sur ce serveur, ou n'est pas disponible"

:)
süti beállítások módosítása