Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Jeszenszky Zsolt szegény a D-listás mikrohírességek klubjából is kikopott egy ideje, és átkerült a pártközeli holdkórosoknak abba a szórakoztató, bár a közfelfogás szerint inkább "kínos" csapatába, akik választási éjszakákon keselyűként keringenek a büféasztal körül, hogy az arra tévedő pártelnököt pár másodpercre magukhoz szoríthassák a kamerák kereszttüzében, és úgy lóghassanak rajta egy kicsit, mint valami állami gondozásból frissen szabadult lajhár.

Rossz lehet idáig jutni, nem is csodálom, ha Jeszenszky Zsolt mostanában keresi a helyét, különös tekintettel arra, hogy az EP-választások estéjén már lógni sem hagyták a Fidesz kampányközpontjában, a showt teljesen ellopta tőle DJ Kun Miklós, szegény Jeszi kicsit mászkált a borok környékén, aztán elpályázott.

Nem kis megdöbbenésemre egészen a szégyenteljes terézvárosi csendrendelet elleni tüntetés mikrofonjáig jutott. Tegnap volt az esemény az Eötvös utcában, itt van Földes András beszámolója róla.

(Ha valaki nem ismerné, Jeszenszky Mester azzal az évek óta tartó bizarr kampánnyal szeretne bekerülni az apró betűs hírek közé, hogy kötelező központi DJ-vizsgát vezettetne be, amit, mit tesz isten, az ő szervezete bonylítana. Ezen kívül akkor bírt betörni a híroldalakra, amikor egy Wired-cikket megpróbált saját publicisztikájaként elpasszolni az Indexen, ráadásul sikerrel. Konkrétan lopott szavakkal kelt ki a szellemi tulajdon lopása ellen.)

Én eddig azt hittem, hogy a vendéglátósok gyakorlatias, sőt rafkós figurák, akik mindig tudják, merre hány óra, különben lehúzhatnák a rólót. Hát eszerint mégsem, mert akkor pontosan tudnák, hogy Jeszenszky abszolúte súlytalan fickó, annyira, hogy a DJ-kampányától már a főállású rettegőknek sem érdemes félniük, és információim szerint a Fidesz sem rá fogja építeni az új zenei- és médiastratégiáját. A hatodik kerület szórakozóhelyein általános utálatnak örvendő tréfamester tüntetésre való meghívása így csakis vicces provokációként értelmezhető, annak viszont gyenge volt nagyon. Az érzékeny nagyközönség reakcióit pompásan foglalja össze az a levél, amit a legendás Zoli vagyok blog azonos nevű bloggerétől kaptam az előbb:

Zoli vagyok, az azonos című blog írója. Láttam, hogy promóztad a homáron a csendrendelet elleni tüntetést. Nem tudom, kint voltál-e, én igen, egészen addig, amíg Jeszenszky Zsolt el nem kezdett a színpadon a csendrendelet ürügyén a DJ-vizsga mellett kampányolni.

Valóban felháborító, hogy a jegyző kommandósokkal járja a kerületet, és bezáratja a helyeket. Pont annyira, mint mikor DJ Jeszi VPOP-sokkal járja a helyeket, és zárja be a bulikat.

Kevés olyan kínos élmény volt életemben, mint a tegnapi. Odamegyek életem első tüntetésére, tényleg, hogy akkor szabadság meg ne zárják be, erre az a fickó beszél, aki a könnyűzene pártállami cenzúráját akarja visszacsempészni? Aki pont ugyanúgy razziázik, mint a csendrendeletes önkormányzat emberei? A szoci betiltó ellen fellépve törleszkedne hozzám a fideszes betiltó? Ennyire hülyének néz, b+, hát a betiltó az betiltó, bármilyen is a színe! Borzasztóan kínos volt, azzal a lendülettel léptem le onnan.

Mindezt csak azért írtam le, mert feltételezem, hogy amilyen naiv jóindulattal mentem ki, te is ugyanúgy ajánlottad a homár olvasóinak az eseményt - és ehhez képest elég fals lett a megvalósítás.

A bejegyzés trackback címe:

https://szily.blog.hu/api/trackback/id/tr381399056

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: DJ-vizsga és a szopás 2009.09.22. 14:09:56

Az akkreditáció intézménye a gyakorlatban – nálunk – a kilencvenes évek egyik legnagyobb bulija volt. Többé-kevésbé hozzáértő szervezetek, erős politikai lobbiháttérrel rátelepedtek egy-egy rendes szakmára és tanfolyamokat, vizsgákat kezdte...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoli vagyok · http://zolivagyok.freeblog.hu 2009.09.22. 15:06:33

@sokittaköcsög: meggyőztél, veszek egy susimelegítőt. Eddig a halálfejes pólómban jelentem meg a komoly öltönyös emberek között, de ezek szerint a melegítő jobban zavar téged, drága Zsolt.

Egyébként gratulálok, a statisztikád szerint ez volt az első hozzászólásod (ezen a néven) a blog.hu rendszerében. Üdvözöllek ebben a csodás, ámde bonyolult univerzumban, érezd jól magad közöttünk!

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.09.22. 15:12:25

Nálam is nyitogatja a bicskát a fickó a - szerintem - sok mellébeszéléssel megtüzdelt kampányával, írtam is róla, és minden hasonló hangvételű megmondásnak örülök. Ezzel a vehemenciával a kezdeményezés számomra értelmes részét is elhitelteleníti, és már régen át kellett volna passzolni valaki másnak, más üzenettel ezt a projektet, mert ebből az ügyből többel tudnának egyetérteni azok, akik most nem. Egyszerűen a személy miatt. Ha viszont az egész ötlet az ő gyereke, akkor persze csinálja ő, csak akkor nem lesz belőle semmi.

sokittaköcsög 2009.09.22. 15:19:37

oh, bassza meg, lebuktam :(
@zoli vagyok: zseniális nyomozó vagy. ha még tudnád, hogy ki mindenki én/ő vagyok a világhálón...
nem baj, amennyit a neten lógsz, lesz rá biztos időd...

sokittaköcsög 2009.09.22. 15:24:52

@kalannenikalandjai: ez egy bonyolultabb kérdés.
ha azt nézzük, hogy az internet, a fórumok, blogok, stb. mekkora lehetőséget, befolyást, ezáltal hatalmat adott arra abszolút alkalmatlan emberek kezébe, akkor valóban szabályzoni kellene.
de azt is el kell fogadni, hogy a vélemény-nyilvánítás szabadsága általános része az emberi szabadságnak, és a befogadó közegre, a társadalmomra kell bízni, hogy milyen stílusú, felkészültségű, műveltségű, stb. véleményformálókra hallgat.
és van még egy fontos különbség: a DJ pénzt keres a tevékenységével, a blogger meg hobbiból írja azt. a hobbi DJ-knek, saját szórakozásukra, baráti házibulikra, stb. semmilyen szabályozás nem szükséges.

sokittaköcsög 2009.09.22. 15:31:26

ja, most, hogy a DJ vizsgához is hozzászóltam, most már biztos, hogy maga Jeszenszky, Bárány, Spigiboy, sőt még Dévényi Tibi bácsi is vagyok egyszemélyben

eszem megáll ezen "csodás, ámde bonyolult univerzum" szereplőin...

kalannenikalandjai 2009.09.22. 15:35:35

@sokittaköcsög: Sok blogger pénzt keres a blogolással, sőt van aki abból él.

gonosz1hal 2009.09.22. 15:39:49

KÖTELEZŐ BLOGGERVIZSGÁT, randa, rosszindulatú népség, ti!

Kopiás Attila Steve 2009.09.22. 15:43:44

@kalannenikalandjai: Hát, akkor kénytelenek leszünk innentől minden témába nem vágó demonstráción többszörösen követelni a boggervizsga bevezetését, nincs mese... :+)

Amúgy a demón tényleg gáz volt, hogy felbukkant. Az emberek nagy része nem tudta, ki ő, de még így is kapott egy adag zúgolódást az elején, pedig akkor még nem mondta el a bicskanyitogató beszédét sem. Hát, reméljük, hogy csak egyszeri tévedés volt a szerepeltetése...

Hattory Hanzo 2009.09.22. 15:44:13

@sokittaköcsög:

Csak megjegyzem, hogy a DJ akkor keres pénzt, ha a tulaj ad neki, a tulaj pedig akkor ad, ha tud pakolni. Konkrétan senkit nem érdekel, hogy van-e bármilyen vizsgája, szeresse őt a publikum, legyen jó hangulat, és kész. Tehát, hogy értsd, normál cégnél nem kérdezik, hogy van-e nyelvvizsgád, hanem az adott nyelven beszélnek az interjún.

ommm 2009.09.22. 16:11:47

@sokittaköcsög: Szabályozd a menstruációt, ne azt, amire semmi szükség.

Deuce Bigalow 2009.09.22. 16:16:17

jó ez a blog, csak sok itt a köcsög! :-D
amúgy szóba jöhet még Császár Előd, vagy Voksán Virág, bár utóbbiból nem néznék ki még ilyen szintű megnyilvánulást sem....

sokittaköcsög 2009.09.22. 16:17:29

@Hattory Hanzo:

Tévedsz.
Ha nincs nyelvvizsgád/az adott területen dimplomád, el sem hívnak az interjúra.
A dimplomád pedig nem azt mutatja meg, hogy az adott cégnél jól fogsz-e dolgozni és az ügyfelek elégedettek lesznek-e, hanem hogy rendelkezel-e azokkal az alapvető (elméleti és gyakorlati) ismeretekkel, információkkal, amelyek szükségesek az adott tevékenységhez és/vagy ahhoz, hogy az adott munkakört szabályosan, jogszerűen betöltsd. A tényleges tudásodat csak akkor tudod megmutathatni, ha megvan a "belépőkódod".

kalannenikalandjai 2009.09.22. 16:28:07

@sokittaköcsög: Tök mindegy. A dj vizsga ettől függetlenül egy hatalmas hülyeség és felesleges. Ráadásul minél inkább kapartok miatta, annál inkább kiröhögnek titeket. A saját sírotok ássátok. És ne gyere nekem azzal hogy miféle igéreteket kaptatok, mert csak kamuznak.

snakekiller23 2009.09.22. 16:29:19

@sokittaköcsög:

Ezt a DJ-vizsgás, erdőspéteri ihletésű faszságot csak akkor védheti épeszű ember, ha anyagi érdeke fűződik hozzá. A DJ egy entertainer, egy előadó; a munkáltatóján és a közönségén kívül senkinek semmi köze ahhoz mit és hogyan csinál.

mement 2009.09.22. 16:33:42

@sokittaköcsög: A kozonseg majd megiteli ki jo ki szar dj... Nem tudom mit kel fontoskodni ilyen abszurd hulyeseggel, amikor ennek az egesznek van egy temreszetes szelekcioja.

sokittaköcsög 2009.09.22. 16:43:04

@mement:
igen, a temreszetes (vagy ahogy helyesen írják, természetes) szelekciója pillanatnyilag az, hogy 30 szátr DJ-n kívül senki nem él meg ebből a munkából, mert minden utolsó wannabe azt mondja magáról, hogy DJ, és szaré'-hugyé' vállalja el a bulikat, csak azért, hogy ő állhasson a pultban. a tulajokban pedig sajna, tisztelet a kivételnek, nincs annyi előrelátás, hogy inkább egy kicsit többet fizessenek a DJ-nek ezen a héten azért, hogy jó buli legyen és jövő héten is jöjjön a közönség.
lehet iszonyú okosnak lenni (kallaneni, snakekiller), nagyokat mondani a partvonalon kívülről, vagy lehet benne lenni a szakmában és tapasztalni saját bőrön a valós problémákat.

XXL (törölt) 2009.09.22. 16:43:47

@sokittaköcsög: Látom mostanában nem voltál állást keresni, akkor nem mondanál ekkora hülyeségeket.
A cégeket csak és kizárólag az érdekli hogy beszélsz-e az adott nyelven illetve hogy van-e valós tudásod az adott kérdésben, nem hogy milyen papírjaid vannak.
Azok értéke az utóbbi időszakban erősen zuhant és sok-sok tudás nélküli emberke rohangál mindenfelé mindenféle papírokkal.
Kérlek tájékozódj mielőtt újra írsz. Köszi.

sokittaköcsög 2009.09.22. 16:49:43

értem, akkor ezért van ekkora túljelentkezés az egyetemeken-főiskolákon, szakképző iskolákban, és ezért tesznek ilyen sokan nyelvvizsgát, mert semmi értelme mindezeknek...

snakekiller23 2009.09.22. 16:55:21

@sokittaköcsög:

Ehhez nem kell semmiféle kötelező vizsga. Ehhez igényesebb közönség szükségeltetne és olyan vendéglátói kultúra, amely nem a legkisebb közös nevezőhöz próbál minden áron igazodni. Sajnos az érvelésed kísérteties hasonlóságot mutat a pártállami kultúrpolitika mellett kardoskodó aparatcsikok szövegeivel, amitől én szíves engedelmeddel sugárban hányok.

kalannenikalandjai 2009.09.22. 17:02:31

@sokittaköcsög: Mert ha lesz vizsga, akkor például dj flowert egyből kibasszák a picsába és egy igazi tehetség kerül a helyére? Muhahahaaaaa!

sokittaköcsög 2009.09.22. 17:06:32

@snakekiller: nem, az érvelés nem a pártállamot idézi - bár kétségtelenül lehet néhány pontot szerezni ezzel a lejárt, ócska demagóg szöveggel, ha valamire at mondjuk, ha bírálni akarjuk, hogy posztkádárista. ez az érvelés az EU bizonyos irányelveivel mutat rokonságot, amelyek kimondják, hogy minden szakma végzéséhez szükséges egy minimális szint (és képesítés!) az azt végzők számára, ami egyben ún. minőségbiztosítási garanciákat jelent a fogyasztónak, az adott területen pedig a tiszta, igazságos verseny feltételeit teremti meg. persze lehet, hogy az EU-tól is hánysz, ilyen politikai közösségek is virágoznak magyarországon...
egyébként a Te érvelésed teljesen rendben van - csak sajnos az pedig egy idealista társadalomban állna meg. a valóság sajnos a közönség sosem alábecsülhető igénytelensége és a vendéglátói (és általában mindenféle)kultúra vészes igazodása mindig a legkisebb közös nevezőhöz. lásd TV-műsorok - és sajnos sokszor a blogok is.

sokittaköcsög 2009.09.22. 17:09:44

@kalanneni:
nagyon jól mondod. amikor életbe lép a szakmai szabályozás, Voksán Virágnak is meg kell felelnie az alapvető szakmai-etikai feltételeknek, neki is számlaképesnek, stb. kell lennie, és alkalmasságát be kell bizonyítania egy szakmai testület előtt.
ha nem teszi, akármennyit pózolhat meztelenül, a DJ pultban nem lesz helye. ha viszont leteszi, akkor onnantól kezdve ő nem egy "playmate-ből lett DJ wannabe", hanem egyszerűen egy DJ. és máris tisztul a szakma, javulnak a megélhetési lehetőségek azok számáram akik komolyan gondolják.

darkmirjam 2009.09.22. 17:21:51

Csaj azt nem értem, hogy akkor ezek szerint Moby nem léphetne fel Magyarországon? Vagy külföldön bejegyzettek esetében nem lényeg. Már látom a szlovák rendszámos autókból kipakoló szlovákiában bejegyzett DJ-ket.

sokittaköcsög 2009.09.22. 17:26:59

Moby, amikor koncertezik, önálló, alkotó tevékenységet végez, nem pedig mások által elkészített hangfelvételeket felrakosgatva végez "szak"munkát.
egyébként pedig Európa minden országában szabályozzák a DJ-k munkavégzését, Franciaországban 6 küllönböző papír kell (számlaképesség, TB-szám, stb.), Angliában kétféle licensz van, a "standard license" csak 300 fő alatti klubokban ad lehetőséget zenélni, afölött már a "professional license" kell, és azt kizárólag DJ-iskolákon keresztül lehet kiváltani. S mindkettőhöz természetesen kötelező a jogdíj megfizetése a BPI felé - például még bakelithasználatnál is!

snakekiller23 2009.09.22. 17:27:26

@sokittaköcsög:

Könyörgöm a DJ-ség nem olyan szakma, mint az asztalosság, vagy a villanyszerelősség. Ehhez az EU-nak semmi köze, vagy ha mégis e tekintetben elmehetnek a tudjákhova. A zenekaroknak is írjunk elő kötelező vizsgát mielőtt felléphetnének? És a humoristáknak? A bohócoknak, a bűvészeknek? Ebből az elképzelésből csak úgy süt, hogy egy csapat befolyásra áhítozó csinyovnik agyszüleménye. Amúgy felőlem mindenki olyan tanfolyamot indít, meg vizsgát szervez amilyet csak akar; csak könyörgöm kultúrális területen kötelező ne legyen!

darkmirjam 2009.09.22. 17:33:11

@sokittaköcsög: Pont ezért érdekes. Elvileg a DJ tevékenysége a művészeti alkotó tevékenységgel határos, ha nem épp az. Azt meg vagy befogadja a tanu füle vagy nem érti. Elmegy vagy marad. Egy zenekarnak sem kell levizsgáznia. Meg kell találnia közönségét és kijönnie valahogy velük. Ha nem megy, senki sem erőlteti...sokáig. Mi szerepe lenne ebben a folyamatban egy DJ vizsgának. Kulturális szűrőháló? Miféle objektivitáshoz lenne rögzítve a merő ízléskérdés területén?

kalannenikalandjai 2009.09.22. 17:41:00

@sokittaköcsög: Innentől nem hiszem el egy szavadat sem.

sokittaköcsög 2009.09.22. 17:43:26

@darkmirjam:
semmilyen szűrőhöz. a szakmai szabályozásnak nem az a feladata, hogy eldöntse, ki a jó DJ vagy ki nem. ezt valóban a piac dönti el, a közönségen keresztül. és ez így van jól.
a szabályozás azt dönti el, hogy az illető alkalmas, felkészült-e arra, hogy elektronikai eszközökkel dolgozzon, mások által elkészített alkotásokat legálisan használjon fel, munkája, pénzkeresete legális legyen (számla, alkalmi munkavállalói könyv, stb.).
és ebből a szempontból, @snakekiller, pontosan ugyanolyan szakma, mint pl. az asztalosság.
lehet megint népszerű szlogenekkel dobálózni ("csinovnyikok agyszüleménye", stb.), de kulturális területen is csak legálisan lehet munkát végezni, s ez a világ minden működő országában így van. megsúgom, hogy koncert után a zenekarok is ugyanúgy adnak számlát, kultúra ide vagy oda. és tagjai az adott ország zeneművészeti szakszervezetének (Angliában, USA-ban különösen elengedheteteln), különben sehol nem tudnak fellépni. és ez épp azért van, hogy a koncertszervezők, vendéglátók se tudjanak ár alatt kóklereket szerződtetni, még egy utolsó hátsó kentucky-i késdobálóban sem.

sokittaköcsög 2009.09.22. 17:46:11

@kalanneni:
a tényekkel szemben mindig a végletes butaság a legjobb pajzs.

mement 2009.09.22. 17:49:13

@sokittaköcsög: ez igy azert jo mert az olcsojanos tulajok jo bulik hijjan egyszeruen tonkre mennek, igy nem csak a szar dj hanem a szar tulajok is kiszelektalodnak, ha csak 30Dj re van igeny vagy anyit kepes kitermeli a kozonseg akkor ez van, igy eles a verseny.

snakekiller23 2009.09.22. 17:54:13

@sokittaköcsög:

A számlaképesség, stb. mint a fehérítés eszközei még elmennének, de itt vizsgáról volt szó, ami számomra nem ezt jelenti elsősorban. Én mondjuk ilyen területen a szakszervezetesdit, meg jogdíjasdit jelen formájában túlhaladott dolognak tartom, az internet és úgy általában a számítástechnika általában túl sok falat ledöntött már...

sokittaköcsög 2009.09.22. 17:54:42

@mement:

te úgy látod, hogy ez működik?
hogy a szar tulajok tönkremennek?
én valahogy inkább azt hallottam komoly, rendes helyeket működtető tulajoktól, hogy állandóan rájuk nyitnak a filléres helyek, szar DJ-vel, engedélyek nélkül, stb., és ha csak 1 hónapig üzemelnek, akkor is elszívnak hetente 2-300 vendéget, amit a nagy hely már nagyon megérez, és nem tud rentábilisan működni, és pont a "jó" tulajok mennek tönkre.
de lehet, hogy csak más világban élünk, mások a forrásaink.
szép, amit írsz, tök jó is lenne, de sajnos az idealizmus a gyakorlatban nem működik.

kalannenikalandjai 2009.09.22. 18:27:17

@sokittaköcsög: A Nóta tv-t mindig többen fogják nézni mint a National Geographic Channelt. Nem azért zárnak be a jó helyek, mert a másik helyen szar dj játszik fillérekért. Ráadásul ezt te is tudod.

Lotterfeld Boholy · http://www.boholy.blog.hu 2009.09.22. 21:08:38

lászló, neked ez a jeszenszky-gyerek megdugta a nődet a gimiben, vagy mi van? okés, tényleg egy barom, hülyeségeket beszél meg minden, ami kell. de. valamiért minden fórumon baszogatod, pedig te sem vagy teljesen tiszta a wired ügyben. ha jól tudom, te vagy a kult-rovat vezetője, tehát a kérdéses cikk azért jelenhetett meg, mert te, vagy valamelyik közvetlen munkatársad hozzájárult. aztán hogy-hogynem, öt perc alatt kiderült a turpisság, és valaki felnyomta a csávót a wired.com-nál ahelyett, hogy levette volna a posztot az indexről, mert lopás ugye. utána a wired válaszlevelét is kiposztoltad, és olyan hibát követtél el, ami a te angoltudásoddal szégyen lenne, ugyanis az incorrect-et inkorrekt-nek fordítottad. ezzel megváltoztattad az egész mondat értelmét, később meg a pörgésre fogtad, hát nem tudom. nem arról van szó, nem védeni akarom a gyereket, csak ha direkt beszopatsz valakit, akkor vállald fel, szerintem.

Bergeroth 2009.09.22. 22:21:41

@sokittaköcsög:
"...és ha csak 1 hónapig üzemelnek, akkor is elszívnak hetente 2-300 vendéget, amit a nagy hely már nagyon megérez, és nem tud rentábilisan működni..."

Bazdmeg! Akkor tehát jól értem, az a probléma, hogy valaki olyan zenét csinál, ami bejön annak a 2-300 embernek, akkor nem a nagy helynek kellene igényesebb zenét csinálni, hogy megtartsa a közönséget, hanem kössük engedélyhez a DJ-zést, nehogy már másnak is jól menjen? Tehát akkor nem a nagyobb hely játszik szar zenét, amiért elmennek onnan az emberek, hanem a kis hely a köcsög mert olyan zenét mert csinálni ami bejön annak a 2-300 embernek? Ha a nagyobb helynek szarul megy, akkor találjunk ki valamit, nehogy már másnak is jó legyen?
Mekkora egy szar ember vagy te hallod!

XXL (törölt) 2009.09.23. 00:40:15

De azért az mindenkinek megvan hogy ez a Jeszenszky gyerek itt SOKITTAKÖCSÖG ( gyengébbek kedvéért: SOK ITT A KÖCSÖG ) név/nick alatt osztja az észt mindenféle rentábilis működésről, jó/rossz tulajokról, idealizmusról, számlaképességről, zeneművészeti szakszervezetekről és végletes butaságról?
Na jó, a butaság még stimmel is, de szerintem nem végletes, végtelen. :)
Remélem amikor reggel az ágyadban kinyitod a szemed és öntudatra ébredsz, ugyanígy szembeköpöd magad.

Lotterfeld Boholy · http://www.boholy.blog.hu 2009.09.23. 07:35:27

van neki egy darab blogbejegyzése is. az de színvonalas!:) andjusticeforall.blog.hu

gastro vazze 2009.09.23. 09:13:24

@sokittaköcsög: elfogadhatónak maximum azt tartanám, ha a szórakozóhelyek (önkéntes alapon) mondjuk kamarába szerveződnének és a saját (!) helyeiken, csak az őáltaluk engedélyezett dj-k játszhatnának. A hozzáértésük kábé hasonló lehet, mint a Jeszenszky féle vizsgáztató bagázsnak...
Nomeg ki vizsgáztat? a B.Tóth? a Lauer? a Hajógyári különitmény? ki?
és mi van, ha nekem meg a haverjaimnak az a véleményünk, hogy éppen ők a szar dj-k (mármint aki vizsgáztat bárki legyen az)?! Kinek van joga megmondani ezt, ha nem a közönségnek?
Ha a tulaj nem előrelátó és szar dj-t alkalmaz, max. elszoknak az emberek a helyről... na és? bad luck...
Ha szar kaját adok ki, tőlem is elpártolnak az emberek...

gastro vazze 2009.09.23. 09:21:17

@darkmirjam: tegyük festek egy képet és valamiért nagyon bejön egy kortárs gyüjtőnek és felkapják a nevem, majd elkezdik venni a képeim 150ezer dollárért darabját.. Kell hozzá vizsga? vagy művészeti egyetemi végzettség? nem!
megtudom csinálni? nem, mert nincs hozzá tehetségem..
Rá tudom tukmálni a képeim egy seholnemvolt galériára is? maximum, ha én fizetek, hogy állitsák ki...
ezer és egy ilyen példa van a modellből lett (jó) szinészekké váláson át, a sikeres zenekarokon keresztül, az úszókig/teniszezőkig bezárólag, stb.. ..

kalannenikalandjai 2009.09.23. 11:42:04

Én csak azt nem tudom eldönteni, hogy hazudik vagy tényleg elhiszi amit mond?

ügyfélszolgálatos 2009.09.23. 14:48:17

@kalannenikalandjai: Szerintem a rosszabbik. Az ilyen jellegű térítők el is szokták hinni amit mondanak. Hasonló jelenség amikor a szektavezér hülyíti a népet, hogy ő a guru aki mindent tud, viszont annyit mondják a hívei vissza, hogy ő a guru aki mindent tud, hogy azt a maszlagot amit kitalált, végül maga is elhiszi.

Lotterfeld Boholy · http://www.boholy.blog.hu 2009.09.23. 15:06:02

@zoli vagyok: mindig is értékeltem, ha valaki rafináltan, és frappánsan tud bosszút állni:)

CHEETA (törölt) 2009.09.24. 00:18:22

Jeszi te tiszta ciki vagy, csinálj egy glammetál lemezboltot, és húzz el a politikábol.

Jeszenszky Zsolt 2009.09.24. 07:48:29

Srácok, sosem okozott gondot névvel, arccal válallni bármit, amit képviselek. ÉS NEKTEK??? ;)

Jeszenszky Zsolt 2009.09.24. 08:00:46

Abba érdemes lenne esetleg belegondolnia az összes nagyokosnak, aki most jobban érzi magát, hogy "hű de megmondhatta", hogy előfordulhat azért, hogy nem mindenki ennyire alulművelt; hogy lehet, hogy vannak, akik a makacs tényekkel szemben nem elégszenek meg azzal, hogy "egy szavadat sem hiszem", meg hogy a "kurvaanyád", stb., és esetleg nem a ti butaságaitokat fújják, bármily népszerű is legyen egy blogon egymásra (és a posztíróra) licitálni a tahóságban.
Persze lehet, hogy mindenki, aki nem ért veletek egyetek, az mind-mind én vagyok álnéven. Például a DJ Szövetség mind a 635 tagja is - ja, egyébként köszönet mindenkinek, a mostani kis szánalmas köpködéseitek is hoztak 5 új belépőt, anyázzatok (sőt, "apázzatok") még egy kicsit, év végéig 700 a cél!

zoli vagyok · http://zolivagyok.freeblog.hu 2009.09.24. 11:55:18

@Jeszenszky Zsolt: figyelj, téged még a jobbos blogokon is utálnak, ezen se gondolkodsz el soha?

Jeszenszky Zsolt 2009.09.24. 13:43:19

De, zoli, de. Amikor a hétköznapokban, a munkámat végzem, akár a zeneipar szereplői, akár a DJ szövetség tagjai érdekében, esetleg valamely, nálad picivel fajsúlyosabb társadalmi-gazdasági-közéleti szereplővel tárgyalok, de amikor kefélek, kitesurf-özöm, egy elegáns, jó étteremben vacsorázom, kiülök a kertbe egy jó könyvvel, stb., stb., akkor is mindig Rád és a többiekre gondolok... és fáj a szívem, hogy jajjaj, de szeretném, ha azok a nagyszerű és fontos bloggerek is szeretnének.

www.djfelvilagositas.hu
ezt meg külünösen ajánlom minden nagyokos számára

Bergeroth 2009.09.25. 00:09:44

@Jeszenszky Zsolt:
Szóval a lényeg, hogy te papírhoz kötnéd a kultúrát. Mert annyi eszed már nincs, hogy olyan zenét csinálj/csináljatok, amihez nem kell papír, csak tudás.
Mégegy ok, hogy miért húzok el lehetőleg minél messzebbre ebből a fostalicska országból.

Bergeroth 2009.09.25. 00:18:03

@Jeszenszky Zsolt:
Tudod, az a baj, hogy te a stílusokat és az egyéni érzéseket, hngulatokat akarod papírhoz kötni. Rengeteg érdést vet fel ez a dolog. Pl. mi alapján döntöd el, hogy ki a jó DJ? Mi van akkor ha neked/nektek nem tetszik amit csinál valaki, de mondjuk a másik 5000-nek kurvára bejön, hm? Mi alapján döntesz ebben a dologban. Vagy itt az a lényeg, hogy ki hogyan kever pl.? Vagy mi ez az egész?
Ez az egész kb. annyira abszurd, mintha megszabnád, hogy bizonyos zenéket nem lehet eldúdolni, mert jogsértő magatartás.
Tényleg nem érzed a súlyát annak, hogy mekkora ordas baromságot akarsz kivitelezni?
Nonszensz ez az egész. És sajnos azt gyanítom, hogy itt is csak a mocskos pénz és a politikai dörgölőzés van a háttérben.

Jeszenszky Zsolt 2009.09.25. 06:56:43

Bergeroth láthatóan alaposan elolvasta a felvilágosító oldalt...
Megszoktuk, hogy sokszor hangyáknak próbáljuk elmagyarázni a harmadik dimenziót, de néha újra és újra rá kell csodálkznunk az emberi bornírtságra: feketén-fehérem le van írva, hogy a szabályozás nem azt dönti el, hogy ki a jó DJ, azt természetesen a piac és a közönség dönti el.
Hogy a szabályozás egy rendezett, törvényes hátteret ad a működésnek, etikai irányvonalakat fektet le és lehetőséget teremt arra, hogy a tevékenységet űzők számára perspektívát és megélhetést jelenthessen a szakma.
Erre bumm, még egyszer leírja ugyanazt a faszságot, meg a szokásos üres szlogeneket a pénzről meg a politikáról... Persze mindenki maga dönti el, hogy 15 hasonszőrű, alulművelt seggluk előtt akar népszerűeket mondani, vagy a tények érdeklik.

Bergeroth 2009.09.25. 11:53:19

@Jeszenszky Zsolt:
Még mindig nem értem, hogy mi a lényege ennek a dolognak. Mi az, hogy rendezett, törvényes háttér? Mi a helyzet azzal, aki bakelitről kever, amit ugye nem lehet csak úgy lemásolni? Ha neki minden eredeti, ergo egyszer már megvette, akkor neki miért kell egy ilyen vizsgát tennie? Csak, hogy elmondhassa magáról, hogy igen, van róla papírom? Igaz, hogy papír nélkül is menne, de zsoltika azt mondta, hogy azt úgy nem lehet.
Nem lehet, hogy ez az egész dj baromságot csak azért erölteted, mert így reméled azt, hogy ki tudod ütni a konkurenciát? (Aki valljub be 1000-szer igényesebb zenét játszik mint te vagy a hozzád hasonlók) Csak mert ha ebben reménykedsz, megsúgom halkan, hogy akkor sem mennék el egy általad szervezett bulira ha nem lenne más.
Vagy nem az a lényeg, hogy mindene eredeti legyen, hanem csak annyi, hogy papírja legyen arról, hogy keverheti az eredeti bakelitjeit, az eredeti keverőin és az eredeti lemezjátszóin? Csak azért, hogy te rábólinthass a hitelességére?
Mellesleg ki vagy te, hogy el akarod dönteni, hogy ki/hol/mikor/miért/hogyan keverhet zenéket? Önjelölt prokátorokkal tele van már ez az ország, miért akarsz pont te a 12+1-ik lenni?

Döglött macska · http://www.pallas70.hu/tb-berugy-tanfolyam.php 2009.09.25. 15:04:49

@Bergeroth:
Osztom a véleményt. 1000.-rangú Dj-kkel tele van a padlás/pince/gulág.
De sebaj... ők jól elvannak.

gabor.voros 2009.09.25. 15:36:22

@Jeszenszky Zsolt:

Most ezt ugye nem gondolod komolyan, hogy bárki is elhiszi hogy ez az egész nem arról szól hogy te és kicsi baráti társaságod a "star Dj" kel lerántsátok a többieket.
De ha már itt tartunk ki választott meg téged? Vagy csak eldöntötted hogy csinálunk egy ilyet, mekkora jó buli is ez!
Ennyi erővel számomra aggályos hogy sok bringás nem közlekedik elég tehetségesen és szabályosan, ezért kitalálom hogy csak az bringázhat aki nálam (90 000 Ft-ért vizsgát tesz. hisz veszélyes a társadalomra.

Ha egy dj nem ad számlát az adócsalás DJ vizsgával vagy anélkül. etikai alap? mit értesz ez alatt?

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.09.26. 13:43:31

@Jeszenszky Zsolt: függetlenül attól, hogy okulva abból, amit kiváltasz az emberekből, szerintem már régen másnak kellene a kezdeményezésed mögött húzó(e???)névként állnia, ez a djfelvilagositas.hu igazán hasznos oldalnak tűnik. Az átlag, DJ vizsga kifejezés hallatán negatív érzelmekkel feltöltődő külső szemlélők nevében mondom, ezzel letettél valamit az asztalra, és nem csak indulatokat váltasz ki, éppen azokból, akiket amúgy magad mellé volna célod állítani.

Ahhoz képest, hogy májusban sikerült feltölteni tartalommal ezt az oldalt, és ennyi hozzászólót vonz a DJ téma, ahányszor csak előkerül, hiba, hogy én pl. csak most futok bele ebbe a linkbe.

Emellett a weboldallal is talán az a baj, mint a mondanivalóddal, hogy elvárod, hogy tájékozódjanak az emberek órákon át, míg egy weboldalon legtöbbször 1-2 percet sem tölt el a látogató. Nem várhatod el, hogy 15-20 oldalt olvassanak el azért, hogy a veled való vitatkozásra méltóvá nemesüljenek (vagy már ezt is vizsgához kötnéd?), sőt, egyáltalán kedvük legyen közeledni ahhoz, amit mondasz. Úgy nem fognak veled tömegesen egyetérteni, ha csak azzal állsz le, aki átrágta magát a propagandádon, mindenki más meg hülye. Legyen rövidebb a propaganda, máris beljebb vagy! Próbáljátok meg megfogalmazni rövidebben, egy oldalban, sőt, kampányonként új rövid üzenetekben azt az irányt, ami csak több órányi tájékozódás után jöhet le az "érdeklődők" számára, és akkor neked sem kell annyit hadakoznod. És szintén nem kell minden posztot a weboldalon kis pikírt visszavágással kezdened, ami bár nem tűnik profinak, igazságérzetem szerint azonban megillet, miután a legváltozatosabb fordulatokkal küldenek el a picsába az olvasottabb fórumok nagy részén, a saját házadban védd meg magadat.

Az egy abszurd elképzelés, hogy azt gondolod, mindenben igazad van, és hogy a vitapartnereid is ezt gondolják, sőt, egyáltalán az "igaza van" kifejezést az "egyetértek"-re szerencsés cserélni legtöbbször. Máskülönben az témáról való beszélgetés csak arra lesz jó, hogy emberek felidegesítsék magukat rajta.

Jó a web! Használd a tartalmát, de rövidíts, és ha nem sérti annyira az önérzetedet, kérd meg a Jay Lumen gyereket, hogy legyen ő a DJ Szövetség elnöke. Hehe, vagy az Erdélyi Zsoltot, neki legalább tényleg mindig igaza van. :)

ű 2009.10.23. 17:57:01

Kibaszottul bicskanyitogató stílusú ez a szerencsétlen sokittaköcsögjeszenszki zsolt nevű faszkalap.

tötsög 2009.10.23. 19:32:41

besza behu, ez a fiju annyira tré, hogy már a subbára.hu ra is felkerült egy hivatkozás erre a blogra, ha valaki nem tudná ott csak a legalja szemetet gyüjtik. hajrá Zsoltika, ne hagyd magad, én nagyon jól szórakozom.

DÍDZSÉVIZSGA VAZZE! A CUDAR MINDENIT NEKI!

legyenhived 2009.10.23. 20:02:59

@Jeszenszky Zsolt: ha nem jött össze név nélkül, akkor már így?

mangorlo 2009.10.23. 22:04:27

én csak azt nem értem hogyha egy dj-nek vizsgakötelesnek kellene lennie, akkor egy zenekarnak miért nem?

/tno+DA= 2009.10.23. 22:22:00

@sokittaköcsög:
Te Jeszibuzi, HALJÁL MÁR MEG TE FASZ!
Adjak kötelet???

max_headroom 2009.10.23. 23:00:35

@sokittaköcsög: "nem, az érvelés nem a pártállamot idézi"

De, pontosan azt. A lemezlovasok vizsgáztatásának ötlete a pártállam titkosszolgálatának (konkrétan a BM III/III-A alosztály) besúgójától, egy bizonyos "Zefír" fedőnevű ügynöktől származik. Ha esetleg nem tudtad volna, még nem késő utánaolvasni:
www.recreation.hu/DJ-vizsga-kronologia.html
www.recreation.hu/dj-vizsga.html

mgrc 2009.10.23. 23:10:09

@Jeszenszky Zsolt:

Kicsit pontosítsunk a dolgon. Az Országos Képzési Jegyzékben (ami az államilag elismert és állam által szabályozott, vizsgával záruló szakmát adó képzéseket jelenti) semmiféle DJ képzés és központi program nincs. SZóval bohóckodhatsz te akármilyen vizsgával, vállalkozói igazolványt a vizsga alapján semmilyen önkormányzat nem állíthat ki addig, amíg valamilyen miniszteri rendelet (nem egy mondvacsinált szövetség) nem ad erre módot. Magyarán szólva kitörölheted vele a kitörölnivalót. Azok a dj képzések pedig amit az általad linkelt oldalon találtam (EFHA által szervezett), igencsak hadilábon törvényi követelményekkel, ajánlom átolvasásra a 2001/CI törvényt a felnőttképzésről, jogszerűtlenúl és a megfelelő jogosultságok nélkül kvázi törvényellenesen hirdetik. Mivel te papolsz állandóan a képzés szerepéről, nem lenne ildomos másrahárítanod ezt a dolgot. Kezdjük azzal, hogy az illetékes (esetünkben fővárosi) Munkaügyi Központnál az EFHA be sincs jelentve, sem mint képző intézmény, sem pedig a képzés amelyeket meg akar valósítani. Ez pedig egy alapvető kötelezettsége magyarországon minden olyan cégnek aki képzési tevékenységet akar folytatni. Így nehéz komolyan vennem a számlaadásról meg a korrekt rendszerről szóló tanmesét. És ez csak egy a sok közül. Mindenesetre köszönöm a linket, mert mint a területen dolgozó szakértőnek morális kötelességem jelenteni a csaló céget aki felnőttképzési regisztráció nélkül hirdet képzési tevékenységet, melynek 5 éves képzéstől való eltiltás (és pénzbírság) lesz a jutalma. Ha trövényességről beszélünk, akkor rendet kellene rakni a házunk táján. Pánikolni meg már nem érdemes, a weboldalon minden hirdetési információ ott van, kivéve a Felnőttképzési regisztrációs számot, ami nélkül a tevékenységet nem lehet végezni. Arról nem is beszélve, hogy felnőttképzésben oklevelet nem állítunk ki (hagyjuk meg az egyetemeknek) csak tanúsítványt, vagy látogatási igazolást, és még sorolhatnám...

mgrc 2009.10.23. 23:12:02

Az elírásokért elnézést kérek.

max_headroom 2009.10.23. 23:13:30

Az egész, szomorúan magyar történetben van egy tisztázatlan pont. Feltéve, de meg nem engedve: még ha szükség is lenne a dj-k vizsgáztatására, mi teszi Jeszenszky Zsoltot alkalmassá az engedélyezési procedúra bonyolítására jogosult szervezet vezetésére? Mi az a szakmai eredmény, egyéni kvalitás, ami feljogosítja erre? Mert ő követeli a vizsgakényszer újbóli bevezetését leghangosabban? Ugyan már.

KenSentMe 2009.10.23. 23:19:19

Nem tudom, Jeszenszky miért nem érti meg, hogy ha egyszer a DJ-k majd tényleg céhbe fognak tömörülni, érdekvédelmi okokból (bár gondolom nyilván ez egy olyan szakma, ahol mindenki hiénaként maga védi a hírét és az érdekeit), akkor sem őt fogják királyuknak választani, meg nem is egy hozzá hasonló f*szkalapot.

vangogh? 2009.10.23. 23:20:11

Nézzenek oda...nem pont tök véletlenül ment el szuszókálni Sokittaköcsög amikor Jeszike megjött?...bazz mekkora véletlenek vannak...

cindbl 2009.10.23. 23:51:27

mondjuk nagy kiralysag lenne, ha peldaul azt irnatok le a weboldalatokra, ami az angol megfeleloben van (ha mar hivatkoztok az angol digital dj licensre). az a license ugyanis nem arrol szol, hogy kotelezo, hanem arrol, hogy ha akarod, akkor 200 fontos evi dijert tarthatsz maximum 20k digitalis masolatot zeneszamokrol.

"The licence is available to any DJ who wants to keep digital copies of sound recordings to use when DJing in public. DJs will be able to purchase the licence directly from PPL or through a number of agents."

hunRAT 2009.10.24. 00:00:02

Tisztelt Jeszenszky Zsolt!

A magam részéről elolvastama "propagandájukat", DJ kérdésben nem vagyok túl járatos, de sem ott sem itt nem kaptunk választ egy kérdésre, most miért éppen a DJ-ket kell "vizsgáztatni"?
Ez további kérdéseket is felvet: Ha Ön festő lenne, most festővizsgán törné a fejét?
Mi van a színészekkel, akiknek nincs papírjuk, a szobrászokkal, énekesekkel, zenekarokkal, humoristákkal akik mondjuk nem végeztek semmit, csak szimplán tehetségesek?
Nem kellene a labdarúgokat is vizsgáztatni, akinek pedig nincs pedigréje, hiába találja el a kaput menjen a francba?
Végezetül pedig egy kérdés, ami szintén többé kevésbé az Ön asztala hogy a fenébe gondolják emberek ebben az országban, hogy üres cd/dvd lemezek árába jogdíjat fizettetnek, amikor ugyebár lehet, hogy én a saját szellemi termékem másolnám rá. (Szerencsére ez a szabályozás is a kisembert érinti, a nagytételben "hamísitók" megoldják hologramm nélkül)
Tessék már egyszer kardoskodni valami könnyítés mellett, ne mindig újabb lehúzásokat kitalálni...mert annak teccik tudni rossz vége szokott lenni.
Az EU-ra pedig ne tessék mindig hivatkozni, mert a főnöke is megmondta van rajta kívül is élet.

vadkutya 2009.10.24. 02:32:26

Hááát... :D Engem nehéz megnevettetni, főleg könnyesre. Kééész, "sokittaköcsög", aztán saját név, muhaha! :D Ezt az önkritika-hiányt, virágszálam, ez igazi pánemetcirkenszesz, amit nyomsz, a filléres mindenedet! :D

BTW, ki ez a Jeszenszky és mit kell vele csinálni??? (Azon túl,h lenézni, mint egy veszett kutyát.) Egy sokadik lúzer, vagy egy igazán egzotikus példány???

vadkutya 2009.10.24. 02:49:27

@Jeszenszky Zsolt: "Amikor a hétköznapokban, a munkámat végzem, akár a zeneipar szereplői, akár a DJ szövetség tagjai érdekében, esetleg valamely, nálad picivel fajsúlyosabb társadalmi-gazdasági-közéleti szereplővel tárgyalok, de amikor kefélek, kitesurf-özöm, egy elegáns, jó étteremben vacsorázom, kiülök a kertbe egy jó könyvvel, stb., stb..." Jeejzussom, mi van?

Munkááádaaaat? - Háhá!

Hogy mi, kikkel tárgyalsz te? - Valszeg ők is a földet, esetleg a cipőjük hegyét nézegetik, mikor megpróbálsz összefüggő mondatokat kiböfögni magadból, Zsóti!

Kefélsz?? - Ugyan már, elnézve a szintet, amit megütsz, neked max matyi van pubertás óta...

Kite-surf? - Ez gondolom egy újabb mód,h idiótát csinálj magadból.

Elegáns étterem? - Egyem a szívedet, evés közben legalább csendben vagy. Nem csámcsogsz, ugye.

Olvasol? - Nem látszik. S ez itt a probléma, nem az impotens megnyilvánulásaid...

Te Zsóti, aztán mostmá' pihizzél.

vadkutya 2009.10.24. 02:59:34

Még annyit ehhez, így hajnali 3 tájékán: egy dologban biztos profi a csávó, ez pedig a túlélés. De eljön még az az idő, mikor vmi rommá varrt, szétnarkózott, "tedd be a hatos számot, köcsög", slkmercis hajatlan annyira pofán bassza vmi lebujban, h össze szalad az utca népe.

Ezt kívánom a "Jó éjszakát!" mellett...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.24. 03:54:07

@sokittaköcsög: @Jeszenszky Zsolt:
alapvető problémák vannak a gondolkodásoddal. egyrészt: a diploma kurvára nem ad sem elméleti, sem gyakorlati szinten elegendő ismeretet ahhoz, hogy egyáltalán el tudj kezdeni dolgozni. nem csak hazánkban, nagyjából máshol sem. mert mondjuk tanulsz az egyetemen matematikai analízist, formális nyelveket, alapszinten c-t, java-t, stb. majd ezek után közlik, hogy akkor üzemeltess egy szerverparkot úgy, hogy a policy-t nem ismered, amit követelnek.

ennek megfelelően a diploma maximum annak a mérője - és annak is egyre alkalmatlanabb a csodálatos bolognai rendszernek hála - hogy képes vagy-e egyáltalán a szükséges tudásmennyiség elsajátítására.

továbbá: kis hazánkban még szarabb a helyzet, mivel a diploma nem mér gyakorlati tudást, és alkalmazkodóképességet egy-két ultrabrutális szak kivételével.

a nagy csodaszép DJ-vizsgáról meg elég egyszerű véleményem van. a számodra ismeretlen szavaknak, kifejezéseknek nyugodtan nézz majd utána, mivel alapvetően a rockzenéket hallgatom.

Nagyjából annyira életszerű a DJ-k vizsgáztatása, és a vizsga kötelezővé tétele, mintha a Bay Area összes metálzenekarát, mondjuk élen anno a Metallicaval és a Slayerrel kötelezted volna arra, hogy végezzenek konzervatóriumot. Hogy hosszas keresések nélkül is megértsd: nettó faszságnak tartom. Egy zenéből, szórakoztatásból élő ember, vagy csapat - legyen bármely műfaj képviselője - vagy tehetséges, vagy nem. Ez nem köthető papírhoz. Aki tehetséges, annak lesz munkája/szerződése, azaz meg tud élni belőle (vagy legalább részben, a kevésbé népszerű műfajok esetében). Aki nem, az meg éhenhal, ha erre teszi fel az életét. Ilyen egyszerű az egész.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.24. 03:54:51

@sokittaköcsög: @Jeszenszky Zsolt:
alapvető problémák vannak a gondolkodásoddal. egyrészt: a diploma kurvára nem ad sem elméleti, sem gyakorlati szinten elegendő ismeretet ahhoz, hogy egyáltalán el tudj kezdeni dolgozni. nem csak hazánkban, nagyjából máshol sem. mert mondjuk tanulsz az egyetemen matematikai analízist, formális nyelveket, alapszinten c-t, java-t, stb. majd ezek után közlik, hogy akkor üzemeltess egy szerverparkot úgy, hogy a policy-t nem ismered, amit követelnek.

ennek megfelelően a diploma maximum annak a mérője - és annak is egyre alkalmatlanabb a csodálatos bolognai rendszernek hála - hogy képes vagy-e egyáltalán a szükséges tudásmennyiség elsajátítására.

továbbá: kis hazánkban még szarabb a helyzet, mivel a diploma nem mér gyakorlati tudást, és alkalmazkodóképességet egy-két ultrabrutális szak kivételével.

a nagy csodaszép DJ-vizsgáról meg elég egyszerű véleményem van. a számodra ismeretlen szavaknak, kifejezéseknek nyugodtan nézz majd utána, mivel alapvetően a rockzenéket hallgatom.

Nagyjából annyira életszerű a DJ-k vizsgáztatása, és a vizsga kötelezővé tétele, mintha a Bay Area összes metálzenekarát, mondjuk élen anno a Metallicaval és a Slayerrel kötelezted volna arra, hogy végezzenek konzervatóriumot. Hogy hosszas keresések nélkül is megértsd: nettó faszságnak tartom. Egy zenéből, szórakoztatásból élő ember, vagy csapat - legyen bármely műfaj képviselője - vagy tehetséges, vagy nem. Ez nem köthető papírhoz. Aki tehetséges, annak lesz munkája/szerződése, azaz meg tud élni belőle (vagy legalább részben, a kevésbé népszerű műfajok esetében). Aki nem, az meg éhenhal, ha erre teszi fel az életét. Ilyen egyszerű az egész.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.24. 03:55:37

@sokittaköcsög: @Jeszenszky Zsolt:
alapvető problémák vannak a gondolkodásoddal. egyrészt: a diploma kurvára nem ad sem elméleti, sem gyakorlati szinten elegendő ismeretet ahhoz, hogy egyáltalán el tudj kezdeni dolgozni. nem csak hazánkban, nagyjából máshol sem. mert mondjuk tanulsz az egyetemen matematikai analízist, formális nyelveket, alapszinten c-t, java-t, stb. majd ezek után közlik, hogy akkor üzemeltess egy szerverparkot úgy, hogy a policy-t nem ismered, amit követelnek.

ennek megfelelően a diploma maximum annak a mérője - és annak is egyre alkalmatlanabb a csodálatos bolognai rendszernek hála - hogy képes vagy-e egyáltalán a szükséges tudásmennyiség elsajátítására.

továbbá: kis hazánkban még szarabb a helyzet, mivel a diploma nem mér gyakorlati tudást, és alkalmazkodóképességet egy-két ultrabrutális szak kivételével.

a nagy csodaszép DJ-vizsgáról meg elég egyszerű véleményem van. a számodra ismeretlen szavaknak, kifejezéseknek nyugodtan nézz majd utána, mivel alapvetően a rockzenéket hallgatom.

Nagyjából annyira életszerű a DJ-k vizsgáztatása, és a vizsga kötelezővé tétele, mintha a Bay Area összes metálzenekarát, mondjuk élen anno a Metallicaval és a Slayerrel kötelezted volna arra, hogy végezzenek konzervatóriumot. Hogy hosszas keresések nélkül is megértsd: nettó faszságnak tartom. Egy zenéből, szórakoztatásból élő ember, vagy csapat - legyen bármely műfaj képviselője - vagy tehetséges, vagy nem. Ez nem köthető papírhoz. Aki tehetséges, annak lesz munkája/szerződése, azaz meg tud élni belőle (vagy legalább részben, a kevésbé népszerű műfajok esetében). Aki nem, az meg éhenhal, ha erre teszi fel az életét. Ilyen egyszerű az egész.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.24. 03:56:42

@sokittaköcsög: @Jeszenszky Zsolt:
alapvető problémák vannak a gondolkodásoddal. egyrészt: a diploma kurvára nem ad sem elméleti, sem gyakorlati szinten elegendő ismeretet ahhoz, hogy egyáltalán el tudj kezdeni dolgozni. nem csak hazánkban, nagyjából máshol sem. mert mondjuk tanulsz az egyetemen matematikai analízist, formális nyelveket, alapszinten c-t, java-t, stb. majd ezek után közlik, hogy akkor üzemeltess egy szerverparkot úgy, hogy a policy-t nem ismered, amit követelnek.

ennek megfelelően a diploma maximum annak a mérője - és annak is egyre alkalmatlanabb a csodálatos bolognai rendszernek hála - hogy képes vagy-e egyáltalán a szükséges tudásmennyiség elsajátítására.

továbbá: kis hazánkban még szarabb a helyzet, mivel a diploma nem mér gyakorlati tudást, és alkalmazkodóképességet egy-két ultrabrutális szak kivételével.

a nagy csodaszép DJ-vizsgáról meg elég egyszerű véleményem van. a számodra ismeretlen szavaknak, kifejezéseknek nyugodtan nézz majd utána, mivel alapvetően a rockzenéket hallgatom.

Nagyjából annyira életszerű a DJ-k vizsgáztatása, és a vizsga kötelezővé tétele, mintha a Bay Area összes metálzenekarát, mondjuk élen anno a Metallicaval és a Slayerrel kötelezted volna arra, hogy végezzenek konzervatóriumot. Hogy hosszas keresések nélkül is megértsd: nettó faszságnak tartom. Egy zenéből, szórakoztatásból élő ember, vagy csapat - legyen bármely műfaj képviselője - vagy tehetséges, vagy nem. Ez nem köthető papírhoz. Aki tehetséges, annak lesz munkája/szerződése, azaz meg tud élni belőle (vagy legalább részben, a kevésbé népszerű műfajok esetében). Aki nem, az meg éhenhal, ha erre teszi fel az életét. Ilyen egyszerű az egész.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.24. 03:59:28

@sokittaköcsög: @Jeszenszky Zsolt:
alapvető problémák vannak a gondolkodásoddal. egyrészt: a diploma kurvára nem ad sem elméleti, sem gyakorlati szinten elegendő ismeretet ahhoz, hogy egyáltalán el tudj kezdeni dolgozni. nem csak hazánkban, nagyjából máshol sem. mert mondjuk tanulsz az egyetemen matematikai analízist, formális nyelveket, alapszinten c-t, java-t, stb. majd ezek után közlik, hogy akkor üzemeltess egy szerverparkot úgy, hogy a policy-t nem ismered, amit követelnek.

ennek megfelelően a diploma maximum annak a mérője - és annak is egyre alkalmatlanabb a csodálatos bolognai rendszernek hála - hogy képes vagy-e egyáltalán a szükséges tudásmennyiség elsajátítására.

továbbá: kis hazánkban még szarabb a helyzet, mivel a diploma nem mér gyakorlati tudást, és alkalmazkodóképességet egy-két ultrabrutális szak kivételével.

a nagy csodaszép DJ-vizsgáról meg elég egyszerű véleményem van. a számodra ismeretlen szavaknak, kifejezéseknek nyugodtan nézz majd utána, mivel alapvetően a rockzenéket hallgatom.

Nagyjából annyira életszerű a DJ-k vizsgáztatása, és a vizsga kötelezővé tétele, mintha a Bay Area összes metálzenekarát, mondjuk élen anno a Metallicaval és a Slayerrel kötelezted volna arra, hogy végezzenek konzervatóriumot. Hogy hosszas keresések nélkül is megértsd: nettó faszságnak tartom. Egy zenéből, szórakoztatásból élő ember, vagy csapat - legyen bármely műfaj képviselője - vagy tehetséges, vagy nem. Ez nem köthető papírhoz. Aki tehetséges, annak lesz munkája/szerződése, azaz meg tud élni belőle (vagy legalább részben, a kevésbé népszerű műfajok esetében). Aki nem, az meg éhenhal, ha erre teszi fel az életét. Ilyen egyszerű az egész.

mlif 2009.10.24. 06:25:21

Kedves Zsolt!

Akkor én szeretném megalapítani a Magyar Lemezlovas Szövetség Ellenőrző Bizottságot!

Első körben megkérnélek, „elnök Úr”, hogy bizonyítsd be, jogos képviselője vagy az adott közösségnek (akik nem választottak meg). Ez kb azt jelentené, hogy a lemezlovasok (akikről szól az egész) összeállítanának egy komoly, szakmai tesztet, és nyilvános vizsgát kellene tenned.

Ha már önkényesen megválasztottad magad, akkor bizonyítsd be, hogy alkalmas vagy a pozícióra. Ugyanilyen jogunk van nekünk, a közönségnek is leellenőrizni téged, mint neked a dj-ket (Mert valójában mi döntünk arról, hogy ki a jó).

Ha szigorúan szakmaként kezeljük a lemezlovasokat, akkor elvárható, hogy az Elnök alaposan felkészült, a lehető legaprólékosabban kiismeri magát, akárcsak egy üzem vagy egy cég vezetője.

Csupán ízelítőként ilyen típusú kérdésékre számíthatnál:

- mi a különbség a wonky egy glitch hop között?
- az experimental és az idm között?
- milyen mintavételezési eljárással dolgoztak a djk a nyolcvanas években és milyennel napjainkban?
- lényeges-e a bit-rontás?
- a scratch kialakulása, néhány trükk részletes leírása!
- mi a különbség a break core és a broken beat között?
- esetleg mesélj a dubstep kultúráról, vagy csak úgy apró részletességgel tárd fel az euro disco, italo disco titkait.
- vessd össze a west coast es az east coast hasonlóságait.
- a techno térhódítása kelet-európában.
- Tiesto és Sasha? Mi a hasonlóság, mi a különbség?

Stb stb stb (kb 300 ilyen kaliberű kérdés, tételekre lebontva, plusz gyakorlati vizsga)
Még mielőtt kiakadnál, csak úgy elmondom, hogy van egy trance dj haverom, akitől a dj vizsgán azt kérdezték, ki volt a Boney M menedzsere?

Remélem, érzed az iróniát.

Senkinek nincs joga eldönteni, hogy másnak mi a jó!!!!

üdv.
Mlif

pizzaboy 2009.10.24. 06:43:22

JZS: hogy te mekkora egy cinikus faszkalap vagy... Aki nem birja az ostorozast semmi helye a közéletben.

_tx_ 2009.10.24. 10:25:08

Kedves Zsolt!

Hozzászólásaidban több oldalról is megvilágítottad, miért tartod szükségesnek a DJ vizsgát. Ha megengeded, összefoglalnám őket:

1. alapvető technikai ismeretek, szakmai színvonal és "etikus" hozzáállás biztosítása

2. a gagyi DJ-k kiszűrése, a piac tisztítása

3. a szerzői jogok hatékony érvényesítése

4. ösztönzés legális gazdasági tevékenységre (TB és adófizetésre)

Remélem, nem maradt ki semmi. Az alábbiakban röviden kommentálnám fenti szempontjaidat.

1. Technikai ismeretek és etikus hozzáállás: az etikus hozzáállás – hacsak nem a szerződi jogok tiszteletben tartására gondolsz (ezekről ld. a 3. pontot) – értelmezhetetlen. A szakmai színvonal egy kvázi művészetnél erősen szubjektív. A nyelvvizsgás példát nemcsak azért volt rossz, mert manapság valóban nem kell nyelvvizsga az érvényesüléshez, hanem azért is, mert míg egy cégnek joga van eldönteni, nyelvvizsgás vagy nyelvvizsga nélküli DJ-t akar-e foglalkoztatni, te kötelezővé tennéd a saját magad által kiadott akkreditációt. Vagyis ha a DJ vizsga egy ajánlás lenne, ami nem kötelező, de a szórakozóhely-tulajok etalonként fogadnák el és ők kérnék, egész más lenne a leányzó fekvése.

2. Gagyi DJ-k kiszűrése, piactisztítás: amire te gondolsz, az nem piactiztítás, hanem piackorlátozás. Mit értesz az alatt, hogy "illegális DJ-k"? Ha a megbízásuk feltételeit, akkor ld. 4. pont. Ha csak azt, hogy ismeretlenek és olcsóbbak, akkor álljunk meg egy pillanatra. A közönségnek joga van dönteni hová megy. És ha egy hely szerinted színvonaltalan, de a közönség mégis oda megy, akkor valamelyikőtök téved. Nyilván nem ízlésrendőrséget akarsz, vagyis tiszteletben kell tartanod mások döntését és nem szabad többet ezt a baromságot hangoztatnod.

3. Szerzői jogok: amennyiben valaki pénzt keres mások műalkotásaival, úgy természetes, ha ezért fizetnie kell. DE nem Neked, és pláne nem az Artis Jusnak (Neked). A hazai szerzői jog szabályozás nepotista korcs, amit egy szűk elit részére jogokat biztosít, de köszönőviszonyban sincs a valósággal. Jelen komment keretei nem engedik meg, hogy elmagyarázzam, miért gondolom így, de a végkövetkeztetést azért leírom: ezt a kérdést máshogy és más szinten kell kezelni, nem DJ vizsga segítségével. Rossz hír, hogyha a szabályozás az általam kívánt irányba módosul, az neked még kevesebb zsét jelent majd.

4. Adó, TB stb.: a gondolat szép. De talán te is tudod (ha nem, az az igazi baj), hogy a DJ vizsga megszerzésétől az emberi természet azért nem változnék meg. Valaki nem a DJ vizsgája miatt fog adózni, és egy szórakozóhely tulajdonosa továbbra is érdekelt lesz abban, hogy feketén vagy félig feketén foglalkoztassa (bízza meg) a lemezlovászt. Ergo te APEH helyett akarsz APEH lenni. Komolyan azt gondolod, hogy azért, mert a DJ tanfolyamon majd elmondjátok: feketegazdaság rossz, értem? - a delikvensek soha többé nem csalnak majd adót?

Összefoglalva: amit szeretnél az jó – neked és még pár díszpintynek. Mindenki másnak: DJ-knek, tulajoknak, közönségnek kőkemény szívás.

Bizsergető érzés volt olvasni, hogy a "társadalmi-gazdasági élet milyen [...] fajsúlyos szereplőivel" tárgyalsz, te, sikerember. Miért nem keresel valami rendes munkát, mint a többiek, akiknek a pénzét lopod? Miért lopsz cikkeket, miért írsz álnéven kommenteket, majd teszel úgy, mintha te válallnád a nevedet, holott csak szimplán lebuktál?

Most megállok, mert még a végén elkezdenék csúnyán beszélni (beszólni). Szégyelld magad, Zsolt.

_tx_ 2009.10.24. 10:40:26

Hé, eltűnt a kommentem?!

_tx_ 2009.10.24. 10:41:20

Megvan. A sok sajtóhibáért bocs, most ébredtem.

gpetersz 2009.10.24. 11:40:36

Hehe, az öreg is egy pöcs volt, ez is az lett.

Olyan ez mint amikor a szocializmusban megmondták, hogy melyik festő mennyi kiállítást rendezhet, melyik művészt támogatják.

Majd a piac dönt, nem? Persze akit nem szeretnek, az szeretné szabályozni a piacot...

Kyletroy 2009.10.24. 11:49:14

Jeszenszky úr!

A válaszai alapján kiderült, hogy teljesen felesleges bármilyen érvet felsorakoztatni kizárólag rögeszméit tudja mantrázni.

"én valahogy inkább azt hallottam komoly, rendes helyeket működtető tulajoktól, hogy állandóan rájuk nyitnak a filléres helyek, szar DJ-vel, engedélyek nélkül, stb., és ha csak 1 hónapig üzemelnek, akkor is elszívnak hetente 2-300 vendéget, amit a nagy hely már nagyon megérez, és nem tud rentábilisan működni, és pont a "jó" tulajok mennek tönkre."
Komoly, rendes hely? Árulja már el, milyen kritériumok alapján állítja fel rangsorát? (Tényleg nem tűnik fel önnek a párhuzam az előző éra kultúrpolitikájával? Nem akarja véletlenül a rendes helyekről a hosszabb hajú férfiakat kitiltani? Esetleg kötelező öltönyviseletet előírni?
Egy működő bejáratott helyre rányitni eleve igen kockázatos vállalkozás. Pláne, ha egy "filléres hely" teszi ezt, lényegesen alacsonyabb promóciós költséggel, stb. Mindenfajta realitást nélkülöz a mondandója, de hajlamos vagyok azt elfogadni, ha mond néhány példát a jelenségre.

A röhejes vizsgájukkal kapcsolatban:

Még mindig nem válaszolt arra a kérdésre, hogy hol, melyik dj iskolában sajátították el az önök "tanárai" a szakma fortélyait? Mi alapján érzik feljogosítva magukat arra, hogy bárkit is vizsgáztassanak?

Az érveihez:
- Számlaadási kötelezettség, céges működés. Ehhez önök miért kellenek? Erre vannak jogszabályok. Azokat be kell tartatni és kész. Nincs külön taxis iskola sem, mégis megbüntetik a jóembert, ha nem ad számlát pl. De Joli nénit is a fény utcai piacon, kofavizsga nélkül.
A jogdíjak tekintetében ugyanez a helyzet. (ide kapcsolódik: ha van Magyarországon egy egységes szabályzás a jogdíjakra vonatkozólag, akkor mi alapján lehetséges, hogy a dj szövetség tagjainak ez az éves díj alacsonyabb??? (a DJ szövetség befizeti a különbözetet???)
- "Felkészült-e arra, hogy elektronikai eszközökkel dolgozzon". Meg szeretném kérdezni, hogy látott-e már olyan DJ-t, aki nem tudta a lejátszókat, keverőt, stb működtetni és úgy pakolt? (melyik vizsgáztatójuk rendelkezik kapcsolódó végzettséggel?) Egy zenész, sőt mondjuk egy scratch dj, aki egy zenekarban nyomja, miért mentesül az alól, hogy a gittegyletük előtt vizsgáznia kelljen "lemezjátszó összedugásból"? Vagy ő kénye kedve szerint dugdoshat össze-vissza? (mellesleg olyan komolyan veszik mindezt, hogy a kis tanfolyamukon (index sorozat) még egy bakelit lejátszót sem tudnak mutatni a dj-knek /tűnyomás beállítás, ilyesmi.../)
Ehelyett van "mikrofonba beszélés" óra. Amit ha kicsit is képben vagy tudhatod, hogy Dévényi Tibi bácsi óta, csak az (persze általad gondolom "rendesnek" titulált) amúgy szánalmas helyeken művelik, azok a "lakossági" DJ-k, akiknek a fos zenéje nem tud önmagában hangulatot teremteni. Egy rendes szett-et alapvetően szét is cseszne, ha folyton belepofázna az ember a szokásos sztenderd orrhangján.
- Az etikai normákról ugye szót sem kell ejteni, mert bár tudom, az ön számára elcsépelt a Bárány "szopjon le" Attila dolog, de akkor is igaz. A DJ szövetség akkori elnökéről beszélünk! Ismét a kérdés ennek tükrében: ki és hogy veszi a bátorságot, hogy vizsgáztasson ilyen tekintetben?

Várom válaszát.

Kilencedik 2009.10.24. 12:25:41

a djfelvilagositas.hu-ról:
“Az underground DJ-k, az egy tök más világ, a MAHASZ-nak erről fogalma sincs.”
válasz részlet:
"A hangfelvételeket egyformán törvény védi, függetlenül attól, hogy a _Sláger Rádióban_ szólnak vagy egy _romkocsmában_."

aha, tehát romkocsma = underground. ekkora baromságot bazzeg O_o ember, halovány lila fingod sincs arról, amiről beszélsz. borzasztó, h mindig az ilyen félkegyelműek a leghangosabbak.

nem akarom tovább tekerni a témát, de annyit hozzátennék (sokadszorra), h amíg ilyen hiteltelen szutyok szaremberek "védik" az érdekeinket (igen, Dj vagyok), akik olyan gárdával akarnak minket vizsgáztatni, amitől egy normális embernek alapvetően hányingere támad, ennek az egész baromságnak annyi ereje lesz, mint Jeszi beszólásának huszonöt "sokittaköcsög" nickes rejtőzködő posztja után: "Srácok, sosem okozott gondot névvel, arccal válallni bármit, amit képviselek. ÉS NEKTEK??? ;)"
ostoba.

mlif 2009.10.24. 13:16:56

miert tuntek el a kommentek?

pasztasutta (törölt) 2009.10.24. 14:06:59

ha kiállok a vizsgabiztosok elé, és hibátlanul összemixelem (értsd. a tempót azonos sebességre állítom) az égő fa pattogását a naposcsibék csipogásával, megkapom a dj vizsgát? vagy elhajtanak, mert a Valódi DJk csak rendes valódi zenét játszhatnak? És ha nekem van közönségem a saját művészetemre? A VPOPsek elviszik a laptopomat, mert nem vettem százezerért matricát, hogy játszhassam a saját magam által kreált hülyeségeket? Ki mondja meg, hogy mi számít zenei szórakoztatásnak? És nevezi ki azt az embert, aki ezt megmondja? Jeszenszky? Ha van kertes háza, kitesurfje és csaja, akkor miért járt három napig éjjel-nappal ugyanabban a fekete "ipoop" feliratú pólóban a Balatonsoundon?

szido 2009.10.24. 14:14:52

Ennek a vitának soha nem lesz vége, mert csak a hallgatóság tudna dönteni. Az meg igénytelen...

cd-r 2009.10.24. 22:55:37

"És szintén nem kell minden posztot a weboldalon kis pikírt visszavágással kezdened, ami bár nem tűnik profinak"

nem is az. rohadtul amatőr dolog mindenkit nyilvánosan hülyének nézni, aki nem ért egyet. aki ennyire nem érzi, hogy hogy kell kommunikálni az mit keres ilyen pozíciókban könyörgöm.

T12345678 2009.10.25. 12:04:01

MODERÁTORT AZ INDEXRE!
MODERÁLJÁK A CIKKEK HOZZÁSZÓLÁSAIT IS!
ELÉG VOLT AZ ALPÁRI MEGNYILVÁNULÁSOKBÓL BULVÁRSZENNYBŐL ÉS A BULVÁRMÉDIA HAZUGSÁGAIBÓL!

ELÉG VOLT A NETEN FIKÁZÓ EMBEREKBŐL!
ELÉG VOLT AZ ARCTALAN FIKÁZÁSOKBÓL!
LEGYEN VÉGE AZ INTERNETES SZENNYÁRADATNAK A SZÓLÁSSZABADSÁG NEVÉBEN!

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2009.10.26. 09:15:54

@T12345678: f@szé ordítasz?

(Remélem, adtam az alpáriaellenességnek a szólássszabadság nevében. Vagy mi. Cenzúra a szólásszabadság nevében? Értem. Asszem...)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.10.26. 09:20:31

Ha jól értem, a DJ vizsga nem arról szól, hogy valaki jó (a bizottságnak tetszetős) zenét készít-e. A DJ vizsga arról szól, hogy valaki megfelelően tekergeti-e a potmétereket, és nem égeti-e le a lebujt, nomeg hogy tisztában van-e a mindenféle szerzői jogi jogszabályokkal.
Megeszem a kalapom, ha ezeket nem tudja minden DJ MAGÁTÓL IS.
Ez nem agysebészet. Az elején szarul megy, aztán meg majd jobban. Nem nagy kunszt, senki nem hal bele ha szar a lemezlovas, legfeljebb ő hal éhen.

Ennyi erővel vizsga kéne az utcai zenéléshez és a lakodalmokon előadott szinti/ének mutatványokhoz is.

mlif 2009.10.26. 11:26:33

nagyon elcsöndesedtünk

ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2009.10.26. 15:29:19

@Jeszenszky Zsolt:

Kedves Zsolt barátom, ez a szöveged (is)mérhetetlenül szánalmas.

A tahó bugris is "kitesurfözhet" és elmehet egy "elegáns, jó étterembe", talán ki sem dobják, de ettől még a kapanyél változatlanul kilóg a szájából. Mert amikor hazamegy, este otthon "kefél", ahogy te, és nem mondjuk szeretkezik. Hure bleibt Hure, ahogy azt Josephine Mutzenbachernek is az orra alá dörgölték anno.

Jut eszembe: ha már mások elütéseit javítgatod, legalább ugyanabban a mondatban figyelhetnél a sajátodra.

A régi barátságunk nélkül:
Péter