Mi volt a legcikibb a 2010-es választásban?
Az OVB összeomlása? A Fidesz-henger? A szakállas szociológusok leváltása multiknál dolgozó, de multiellenes ördögpálcásokkal? A halálosan fejbebotoxozott Lendvai Ildikó kataton kubatovozása?
Egyik sem jutott a közelébe sem annak a sajtótörténeti pillanatnak, hogy a Magyar Narancs, a magyar újságírás legendás megújítója, a kritikus hang, az okos beszólás, a megvesztegethetetlen majomkodás hazai elterjesztője ez után a nyolc év után szerkesztőségi cikkben szólított fel az MSZP támogatására.
A harminc év alatti olvasó, aki már csak a Narancs kétezres évekbeli, seggnyaló mutációjával találkozott, el sem tudja képzelni, hogy a kommunizmus bukása után ez a lap volt a legnagyobb forradalom a magyar újságírásban. A sajtótörténetben nem is annyira ritka jelenség, hogy titokzatos módon egyetlen szerkesztőségben gyűljenek össze egy generáció legtehetségesebb írói-szerkesztői, hogy pár év közös csillogás után szétszéledjenek, ilyen volt például az amerikai Spy magazin is.
A Narancs annak ellenére tudott gyakorlatilag egymaga lenni az új kor független, viccesen szemétkedő hangja, hogy fideszes pártlapnak indult. Ma már egyszerűen elképzelhetetlen, hogy 1988-90-ben nem a legszarabb, hanem a legjobb fejek nyüzsögtek a pártok környékén. És a Narancsban olyan óriási volt a potenciál, hogy egészen rövid idő múlva kibújt ebből a pártpórázból is. Itt lehetett először olvasni magyarul életmódcikket, rendes elemzést, politikai háttéranyagot, vicces riportot meg egotripet, mert magyar nyelven ilyesmik előtte egyszerűen nem léteztek. Jól érzékelteti a Narancs túlzás nélkül forradalmi mivoltát hogy a lap két riportere, Weyer Balázs és Kóczián Péter találták fel magyarul azt, hogy szó szerint leírják, amit a politikusok mondanak. Előttük ezer éven át csak bikkfanyelvű közlemények és retusált hazugságok léteztek, szó szerint idézni pornográfnak számított volna.
A Narancs nemcsak formailag és nyelvezetében volt sokszínű meg újító. A legmarkánsabb tulajdonsága a tökösség volt. Ma már biztos kevesen emlékeznek arra, hogy a fideszes korszak után következett SZDSZ-szerelem csúcsán micsoda botrány rázta meg a lapot, miután Weyerék leközölték az SZDSZ-ról szóló, Mérleg utca nyelve című sorozatot. A szadirajongók hihetelen ricsajt csaptak, a szerkesztőségből többen távoztak, az újság soha nem lett már a régi, de a cikk azért megjelenhetett, hiszen az lap neve egyet jelentett a semmivel sem törődő bátorsággal, és ezt akkor még a szadisták is tiszteletben tartották.
(Szétrajzó ex-narancsosok iránytják azóta a Magyar Rádiót, az Indexet, az Origót és még egy rakás sajtóterméket.)
A Narancsnak folyamatosan veszteséges lapként finanszírozóra lett szüksége. Ettől nyilván nem függetlenül az újság feladta kritikusan liberális attitüdjét és az MSZP-SZDSZ koalíció kritikátlan kiszolgálója lett.
Nekem a Narancs pont ugyanazt jelentette, mint Ottlik Gézának a Nyugat. "Ültem már, még fiatalabb fővel más folyóiratok munkatársi összejövetelein, az előkelő Magyar Szemle vacsoraasztalánál, (...) Ott nem jöttem zavarba, csak unatkoztam, nem a megtiszteltetést éreztem, hanem azt, hogy semmi közöm sincs hozzájuk. A Nyugat asztalánál most a zavarommal, a félszeg helyzetemmel együtt boldogan, szinte csökönyösen ültem, a boldogságom sérthetetlen volt. (...) Az irodalom, úgy képzeltem, ott kezdődik, ahol több önmagánál: arkangyalok összeesküvése a világ feje fölött: ami a Nyugat volt."
Amíg Déri Miki, az újság fotósa meg nem szólított egy Nagycsarnok melletti kocsmában, hogy lefotózhat-e egy kocsmaguide cikkhez és hogy ha már így alakult, akkor nem lenne-e kedvem írni a Narancs horgászmellékletébe, addig úgy képzeltem, hogy már azt se élném túl, ha egy félisten-szerű Narancs-szerző egyáltalán megszólítana. Pedig kábé annyi idősek voltak, mint én. Ehhez képest lazán túléltem a megbeszélést, sőt nem sokkal később a Para-Kovács Imrével történt találkozást is, (a rövidnadrágos Turcsányi Sándor képe azért hetekig kísértett), aztán horgászrovatom is lett, és éveken át írtam mindenféle cikkeket a lapba. Egészen addig, amíg meg nem hallottam, hogy Bojtár főszerkesztő egy értekezleten felhívta a figyelmet, hogy csak azért, mert újságírók vagyunk, nem kell abstart szemétkedni az új szocialista kormánnyal. Innentől soha többet nem írtam az újságba, mert meg akartam őrizni a mesés emlékeimet a becsületes korszakról.
Az utóbbi nyolc évben már sírni se bírtam azon, hogy a Narancs lett a Heti Népszava, egyfajta 168 óra-junior. Az sem volt így annyira meglepő, hogy a vezércikk 2006-ban az MSZP második fordulós támogatására szólított fel. De ami most történt, az ehhez képest is annyira ciki, színvonaltalan és szánalmas, hogy még engem, a semmit sem várót is szíven ütött. És még csak nem is igazán a legendás zárómondat - "A szerk. ezért a Magyar Szocialista Pártot választja." - miatt.
Hanem emiatt. Íme a magyar sajtótörténet legostobább, leghazugabb, legszánalmasabb bekezdése:
"Csak egy lépést kéne hátralépni, hogy a szocpártot körülölelő gyanút, vagy egyes szocialista politikusok bizonyítottnak tekinthető korrupciós ügyeit a most uralkodónál kicsit árnyaltabb fénytörésben lássuk. Ceterum censeo: ha a pártokhoz kötődő, a "korrupció" gyűjtőnév alá sorolható cselekmények teljessége ismeretlen előttünk, de azt tudjuk, és biztosan tudjuk, hogy a magyar politika minden eddigi szereplője megégette magát, akkor minden olyan kijelentés, miszerint a szocpárt különösen, aránytalanul, megveszekedetten korrupt lenne, alátámasztatlan. Addig a "korrupció" emlegetése a választási kampányban csak a politikai manipuláció eszköze lehet. Zuschlag lebukott. Helyes. Meglett 50 millió. Hol a többi? A többi milliárd? "Nem szavazok olyan pártra, amelynek egyik területi listáját Veres János vezeti." Helyes. Mondjunk más pártok környékéről hasonló formátumú személyeket? Hányat? Mondjunk rendes embert a szocpárt szűkebb listájáról? Hányat? S valóban: sok rossz elmondható az MSZP kormányzati teljesítményéről és választási programjáról is. De most nem kormányzásra keresünk alkalmas gárdát."
Árnyaltabb fénytörés? Rendes emberek? Idézőjeles korrupció? Fulladjon meg Bojtár B. Endre főszerkesztő Veres János árnyalt fénytörésében azért a szemétségért, amit minden idők legjobb magyar magazinjával művelt. A vezércikk MSZP-s részéhez Bojtár az erős fénytörés miatt elfelejtette odaírni, hogy itt az elmúlt nyolc évben Magyarországot a teljes gazdasági és morális csődbe vezető pártról van szó, amelyik minden demokratikus idők messze legrosszabb kormányzati teljesítményét és legtöbb korrupciós ügyét produkálta.
Tőlem lehet szeretni az MSZP-t, naná, mindenkinek szíve joga, rosszabb ember nem lesz tőle, de hogy egy Magyar Narancs ilyen színvonalú "érvek" alapján szeresse, az szánalmas. Ami ennél is szánalmasabb, az az, hogy a tulajdonos-főszerkesztő Bojtárnak teljesen elszállt a realitásérzéke, így a választások első fordulójának estéjén a magyar főszerkesztői karból egyedül ő jelent meg smúzolni az MSZP-székházban, ahonnan már Kolláth "Olyan Még Nem Volt, Akinek Én Ne Nyitakoztam Volna" György is elmenekült.
Azoknak, akik nem olvashatták élőben a jobbra érdemes lap halotti beszédét, itt az eredeti:
Csak szavazz!
Mit tegyenek most vasárnap azok, akik nem akarják, hogy a Fidesznek kétharmada legyen az új Országgyűlésben?
Mi sem akarjuk - mégiscsak abszurd lenne, ha egy olyan párt kapna szabad kezet az ország akár teljes átalakításához - az alkotmányozáshoz -, amelynek a jövőbeli cselekedeteit tárgyazó megnyilvánulásaiból minden és mindennek az ellenkezője is kiolvasható. Az is, hogy csinálnak "valamit" a gazdaságban, meg az is, hogy nem csinálnak semmit, csak várják, hogy jobbra forduljanak a dolgok; meglehet, evvel járna mindenki a legjobban. Azt is beléjük lehet látni, hogy szétdúrják a még működő demokratikus intézményeket, a rosszul működőkhöz viszont nem nyúlnak, meg a fordítottját is.
Amit viszont biztosan ismerhetünk a Fideszből, az a múltja. Az sem különösebben bizalomgerjesztő: az 1998-2002-es ciklus emléke. A demokratikus intézmények erodálása, a fékek és ellensúlyok befolyásolására tett megannyi kísérlet, a demokratikus eljárásrendek nem kellő tisztelete, a gazdasági klientúraépítés, a piaccal szembeni gyanakvás - és végül, legsúlyosabban: az a beszéd és az az érintkezési mód a magyar politikában, a nemzet felosztása jókra és rosszakra, amit e párt tett bevetté, s aminek a Jobbik csak logikus folytatása.
Azok tehát, akik nem akarják, hogy a Fidesznek kétharmada legyen, hovatovább azt akarják, hogy sima többségét is erős ellenzék tartsa demokratikus korlátok közt, három pártra szavazhatnak: az MSZP-re, az MDF-re és az LMP-re.
Az LMP-re azért lehet szavazni, mert tagjainak és jelöltjeinek jóhiszeműsége többé-kevésbé evidens, és mert egy csomó dologban helyes és tisztességes álláspontot képviselnek. Ezek az egyéni szabadságjogok érvényesülését, a parlamentáris demokrácia intézményrendszerének sérthetetlenségét, a kívánatos (az általunk is kívánatosnak tartott) szociálpolitikát, az állam működésének átláthatóságát és nyilvánosságát érintik. Rokonszenves, ahogy oszlatnák a homályt, ahogy a poshadt hatalmi viszonyokat újrarendeznék, s szakítanának az alávetettségek és a kiszolgáltatottság évtizedes rendjével. Rokonszenves a szabadság és a nyitottság, ami körüllengi jelenlétüket. Rendes baloldali párt ez, mi bajunk lehetne vele? Hátha egyszer ők lesznek az igazi baloldali párt!
Az LMP-re azért nehéz szavazni mégis, mert a demokratikus Magyarországot akkora szörnyű válságban látják, amilyenben egészen biztosan nincs. Márpedig a "válságról" szóló beszéd mértékvesztetté válása éppenséggel az autoriter hatalomgyakorlásnak ágyaz meg. Nehéz rájuk szavazni azért is, mert sok olyan elképzeléshez ragaszkodnak, amelyeket ez a lap nem oszt. Ha mi helyesnek gondoltuk a vizítdíj és a tandíj bevezetését, a magánosítást az egészségügyben és a közlekedésben; ha ez a lap nem hisz feltétel nélkül sem az államilag finanszírozott "zöld" gazdaságélénkítésben, sem a protekcionizmusban, a gazdasági nacionalizmus semmilyen formájában, viszont hisz abban, hogy az országot és lakóinak jólétét a szabad verseny viszi előre, mely során az államnak nem a vállalkozás, hanem a fair feltételek, a startpozíciók egyenlőségének biztosítása a feladata, akkor miért választaná az LMP-t?
És mi a helyzet a másik kis párttal, az MDF-fel?
Mi szavazhatunk-e rájuk?
Miért ne? Annál is inkább, mert az MDF-é ma az egyetlen valóban liberális program a szegényes menüsorban, s ez mégiscsak egy liberális újság lenne.
De az is biztos, hogy nem egykönnyen. Azért, mert egyáltalán nem biztos, hogy léteznek. Bokros Lajos kétségkívül kiváló ellenzéke lenne egyfajta kormánypolitikának; de mögötte alig is látszik működő, élő szervezet, infrastruktúrával, szakértőkkel. És bár nincs okunk kételkedni Bokros vagy az MDF demokratikus elköteleződésében, a parlamentáris demokrácia őszinte hívei csak erős fintorgással bírták végignézni azokat a machinációkat, amelyekkel Dávid Ibolya megmentette frakcióját a teljes leolvadástól. (Ha mégoly nemtelen támadások is érték és érik őket mind a mai napig.)
Harmadik jelöltünkre, az MSZP-re sem könynyű szavazni. Soroljuk? A sok megalkuvás a kormányzati munkában. A hajlam a lustaságra, a sunnyogásra. A népbutításra - melynek következményeit máig nyögi Magyarország. A 2008 márciusában beállt gondolattalanság. A siralmas káderállomány. És persze - a nettó lopások sűrű szériája.
De nem is lehetetlen.
Csak egy lépést kéne hátralépni, hogy a szocpártot körülölelő gyanút, vagy egyes szocialista politikusok bizonyítottnak tekinthető korrupciós ügyeit a most uralkodónál kicsit árnyaltabb fénytörésben lássuk. Ceterum censeo: ha a pártokhoz kötődő, a "korrupció" gyűjtőnév alá sorolható cselekmények teljessége ismeretlen előttünk, de azt tudjuk, és biztosan tudjuk, hogy a magyar politika minden eddigi szereplője megégette magát, akkor minden olyan kijelentés, miszerint a szocpárt különösen, aránytalanul, megveszekedetten korrupt lenne, alátámasztatlan. Addig a "korrupció" emlegetése a választási kampányban csak a politikai manipuláció eszköze lehet. Zuschlag lebukott. Helyes. Meglett 50 millió. Hol a többi? A többi milliárd? "Nem szavazok olyan pártra, amelynek egyik területi listáját Veres János vezeti." Helyes. Mondjunk más pártok környékéről hasonló formátumú személyeket? Hányat? Mondjunk rendes embert a szocpárt szűkebb listájáról? Hányat? S valóban: sok rossz elmondható az MSZP kormányzati teljesítményéről és választási programjáról is. De most nem kormányzásra keresünk alkalmas gárdát.
Meggyőződésünk azonban az is, hogy a haza életének e pillanatában nem tehetjük meg, hogy személyes választásunkat csak elvi megfontolások vezessék. A helyzetünk ettől persze csak nehezebb. Hisz azt kéne tudnunk, hogy mi jár a hozzánk többé-kevésbé hasonlóan gondolkodó milliónyi honfitársunk fejében. Hogy milyen impulzusnak engedelmeskednek majd, midőn tolluk április 11-én elindul a papíron. E tanácstalanság, a Fideszt a háta közepére sem kívánó népesség bizonytalansága és megosztottsága ma a Fidesz legerősebb esélye a kétharmadra.
Kétségtelen, hogy célunkat - miszerint a Fidesz-kormánynak legyen erős baloldali és liberális, jelen alkotmányos berendezkedésünket és az egyéni szabadságjogokat vad párducként vagy anyazsiráfként védelmező ellenzéke - jobban szolgálná, ha mindhárom, fent méltatott formáció képviseletet nyerne a parlamentben. Nemcsak a kétharmad válna így távolabbivá, de a parlamentben, a bizottságokban, az ilyen-olyan kuratóriumokban is több vigyázó szem figyelné a hatalom birtokosainak kezét és zsebét. És nem mindegy az sem, hogy az MDF és az LMP hardcore támogatói így nem veszítenék el érzelmi érdekeltségüket, érdeklődésüket a magyar politika iránt: a két kis párttal az Országgyűlésben és a tévékben vidámabb színezetű lenne közéletünk hímes mezeje.
Ugyanakkor ha a két kis párt nem ugorja meg az ötszázalékos küszöböt, és a rájuk eső összesen 3, 5, 9,99 százaléknyi szavazat a semmibe hullik, megeshet a katasztrófa - az, hogy a Fidesz legerősebb ellenzéke a Jobbik lesz.
Még akkor is, ha nem úgy van az, hogy aki az LMP-re vagy az MDF-re szavaz, az okvetlenül a szocialistákra szavazna, ha nem lenne LMP vagy nem lenne MDF.
De valamennyire úgy van.
Szavazz az MDF-re, mert így is, úgy is sokan szavaznak rá, és lehet, hogy a te szavazatodon múlik, hogy elvész-e 4,99 százalék, vagy sem.
Szavazz az LMP-re, mert... mint fent.
Szavazz a szocialistákra, mert különben fölöslegesen szavazol.
E ponton, midőn e talányos matematikához értünk, mi sem tehetünk mást, csak széttárjuk a kezünket.
De szavazni kell, szavazni fogunk.
Az MDF-re adott voks hasznosulásának esélyét szerfölött csekélynek látjuk. Ne legyen igazunk, de a három területi lista hiánya eldönti sorsukat.
Az LMP-re adott voks több eséllyel hasznosulhat. Drukkolunk az LMP-nek, annál is inkább, mivel olvasóink és rendszeres szerzőink, sőt szerkesztőségünk tagjai közül is számosan bennük találták meg kedvencüket.
De ha a szocpárt nyomorúságos tizenpár százalékon végzi, akkor a magyar Országgyűlésben hosszú évekig nem marad számottevő, cselekvőképes baloldali és liberális ellensúlya annak a tekintélyuralmi kormányzásnak, amelynek sarokkövei jól láthatón az etnikai protekcionizmus, a nemzeti antikapitalizmus, a klerikalizmus lesznek; és amely a bírói hatalmi ág s a fékek és ellensúlyok maradék függetlensége elleni mindennapi támadásokat ígér. Lehet, az ellensúly szerepéhez elég erőt és felhatalmazást gyűjt magának idővel az LMP. Az is lehet, hogy az MSZP megroppan e teher alatt: hisz azt se tudjuk, megérik-e egy darabban a következő pár hónapot.
De ebben a pillanatban akkor is ők tűnnek a legalkalmasabbnak e szerepre.
A szerk. ezért a Magyar Szocialista Pártot választja.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Az utolsó 100 komment: