Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Aki túl korán ellövöldözte a patronjait, az  most sajnálkozhat, mert messze nem a választási este volt az Országos Választási Bizottság történetének legkínosabb szereplése. A pompás testület pár percel ezelőtt 5:2-es szavazataránnyal úgy döntött, hogy nem jogsértő az MSZP plakátja. Arról a plakátról, pontosabban hirdetésről van szó, amin az európai értelemben vett szociáldemokrata főerő, a gonosz Fidesz túlhatalmának leendő ellensúlya, a Magyar Narancs főszerkesztőjének szerelme egész egyszerűen ellopta egy konkurens politikai párt nevét. Vagyis a nevét és fő választási szlogenjét. Nézzétek meg, ennek az értelmezéséhez nem kell OVB-tagnak lenni:



Az OVB pártdelegátusairól az elmúlt hetekben csak az derült ki, hogy az anyjukat is eladnám a többiek megszívatásáért, az egész társaságról meg az, hogy tehetetlenebbek, mint Medgyessy Péter a rapperbajnokságon, de hogy ilyen cinikus idióták, azt ezek után sem gondoltam volna.

A Választókat Legidiótábbnak Néző Nyilatkozó címet hétfőn Lendvai Ildikó MSZP-elnök nyerte, ezzel:

Kétlem, hogy létezik olyan ember, aki ne tudná, hogy Molnár Gyula
MSZP-s képviselő. Mindenki tudja, hogy ő az MSZP jelöltje. Nézzék csak
meg a választási hirdetéseinket, mindegyikben szerepelnek a lehet, a
más, és a politika szavak, az 'a' névelőről nem is beszélve, az is
lehet, hogy egymás után is szerepelnek ezek a kifejezések. És nem
hinném, hogy attól lesz más a politika, ha egy párt levéd szavakat" -
mondta Lendvai Ildikó pártelnök az MSZP hétfő délutáni
sajtótájékoztatóján az LMP feljelentésére reagálva.

Erről a Molnár-plakátról beszélt:



Bármely más napon ő lett volna a Nap Embere, de most az öt nemmel szavazó OVB-tag mögé szorult szegény. próbálom megtudni, kik voltak név szerint, hadd kerüljenek ki a szégyenfalra, az MTI-közleményből annyi derült ki, hogy a két igen szavazat az LMP-s Szabó Miklóstól és a fideszes pártküldöttől érkezett.

Update 1: A nap híradóképe a Tumblerről:

A bejegyzés trackback címe:

https://szily.blog.hu/api/trackback/id/tr651935183

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nyílt levél az OVB-nek 2010.04.21. 01:15:10

Tisztelt Országos Választási Bizottság! Mivel nem csak Önök, de mások is olvassák szavaimat, némi értelmezést engedjenek meg nekem! A háttér: 1989-ben az MSzMP (később MSzP) választási nyomását elkerülendő, azért, hogy a párt által kinevezett főnö...

Trackback: Az MSzP végső harca 2010.04.19. 23:44:36

Az MSzP bepróbálkozott. Visszalépett négy helyen, mondván: várják a "gesztus" viszonzását az LMP részéről. Úgy tett, mintha tett volna valamit. Úgy tett, mintha az LMP esetleges visszalépése automatikusan hozzá vándoroltatná a szavazókat. Hol...

Trackback: Az adatvédelmi biztos szerint is el lett cseszve 2010.04.19. 20:10:11

Az OVB a mai Magyarország aktuálisan legszánalmasabb köztestülete.Voilá, itt egy hivatalos verdikt is arról, hogy mekkora lúzerkedés folyt a választás estéjén az OVI-ban és az OVB-ben. Jóri András adatvédelmi biztos szerint az OVI-nak adatot kellett vo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

periplaneta plumbum · http://atomgomba.blog.hu 2010.04.19. 19:42:22

döbbenet komolyan, döbbenet. molnàr ùr meg egyen domesztoszt.

Budapester81 2010.04.19. 19:43:34

szégyenfalat kezdheted a saját neveddel

mert nem állsz ki a kollégád Bodoky mellett

mert az U20-asokat undoritó módon fikáztad nagytehetségű Bede kollégáddal

mert nem bújsz ki Uj Péter főnököd hátsó feléből

és mert olyan undoritoan magabiztos vagy a sok THC-tól

amikor még D.M. mellett horgászgattál sokkal szimpatikusabb srác voltál nem egy önelégült öntelt .....

Énbagoly 2010.04.19. 19:46:44

Azért ez már akkora pofátlanság az mszp részéről hogy bőven megérdemelték azt a pofont, amit kaptak. És megérdemli az OVB, hogy kirúgják őket a francba.

Peppone Botazzi 2010.04.19. 19:46:48

Ez nagyon gáz. Nem gondoltam hogy ezt meg merik engedni maguknak...
Most csinálták ki magukat ezek az emberek szerintem.

Wiseacre_ 2010.04.19. 19:53:43

Elképesztő. A süllyedést nem megállítani akarják, hanem még egy léket ütnek a hajóra. Elvesztették a kontrollt rendesen.

miva? 2010.04.19. 19:56:00

@Budapester81: ez meg hogy jön ide? vagy akárhová?

Órvel györgy aszongya valahol, hogy a kommunistákkal azért nem lehet vitatkozni, mert minden tény vagy vélemény felvetésére a vitapartner emberevő gerinctelen tolvajhernyónak minősítésével válaszolnak.

Az MSZP az egy tréfa, és ez a tréfa ültetett egy csomó vicces bohócot mindenféle pozícióba. Náluk egyetlen erény van? a hűség. Ezért ekkora balfék a banda.
Tehetség nem számít, hozzáállás és tudás szintúgy. A lényeg, hogy a főnökével a végtelenségig loLYális legyen - kiemelés jobbikos cimboráknak, tanuljanak csak valamit - ennyi.

fakarikú 2010.04.19. 19:56:24

Mit meg nem tesz egy ronda nő, hogy megdugják.. Már bocsánat!

egy maréknyi dollár 2010.04.19. 19:58:40

Szerencsére olyan helyen lakom, ahol nem botlok lépten-nyomon választási plakátokba;ezt is itt láttam először.Engem nem háborít fel,szerintem az LMP is nagyvonalúan legyinthetett volna rá, annyira szánalmas és kisstílű alkotás.Nem is értem a célját és nem tudom elképzelni,hogy épeszű szavazót bármilyen módon megtéveszthetne.

seusokincs 2010.04.19. 20:01:37

Hihetetlen butaságokat írsz ebben a blogbejegyzésben, mintha nem is itt éltél volna az elmúlt években. Az MSZP módszerében lepkefingnyi elítélhetőség sincs a Fidesz szokásos és mindennapi módszerei mellett, és ezekre épp a választópolgár mondott igent, vagyis innentől kezdve bárki alkalmazhatja őket. Milliónyi példa mellett csak emlékeztetnélek a 2002-es "MSZP=nemzeti gödör, Fidesz=Nemzeti Színház" szórólapjára, a párt említésének elhagyására jó példa a rendszeresen megjelenő veszprémi Fidesz-lap, aminek csak az impresszumában olvashatod a párt nevét, a lap címe asszem A Mi Világunk.
Az OVB pedig nem arra jött létre, hogy a Te vagy bárki más politikai elvárásainak feleljen meg, itt még a pártdelegáltak sem lehetnek annyira elfogultak elméletileg, mint amennyire Te vagy gyakorlatilag. A plakát nem támadható, ehhez még jogásznak sem kell lenni.

tollaszerge (törölt) 2010.04.19. 20:02:24

Hát ezek szerint az OVB még mindig tud lentebb menni. Nem gondoltam volna.

Az MSZPtől viszont nem nagyon vártam mást. Ha képesek lennének kicsit előrenézni, és viszonylag korrekten viselkednének, akkor a rövidebb emlékezetű szavazókkal 2014-ben el lehetne majd hitetni, hogy inkább ők, mint a Fidesz, de így teljesen szétverik a reményét is. Gratula. Mondjuk jobb is ez így.

Budapester81 2010.04.19. 20:03:38

@miva?:

úgy jön ide hogy olyan ember itélkezik és küldd másokat szégyenfalra aki maga is odavaló

olyan hiteles ez mint amikor GYF a gazdaság kifehérítésről beszélt

tollaszerge (törölt) 2010.04.19. 20:08:56

@seusokincs: Ritka őszinte hozzászólás volt, benne van minden szokásos formai elem: térdreflex-szerű Fidesz-alapú relativizálás és OVB elfogultságának mentegetése.

Csak halkan jegyzem meg, hogy Szily, mint magánember a blogján akármilyen elfogult lehet, az OVB pedig, mint választás tisztaságáért felelős intézmény, nem. Ez ennyire egyszerű, bár látom, hogy nem mindenkinek sikerült felfogni, valóban furfangos dolog a demokrácia.

Tamara Jagello 2010.04.19. 20:10:36

A pecaügyi szaksajtó nyilván nem taglalja, de ha már valaki közéleti bloggerkedik, mi az istenért nem néz utána annak, amiről ír...?

2002-ben, 2006-ban és a 2008-as népszavazás idején is megjelentek olyan plakátok, amelyek az ellenfél jelszavait, fő kampányüzeneteit, vagy épp plakátjait plagizálták. Azokból se lett semmiféle eltiltás, nem volt semmilyen elmarasztaló jogkövetkezménye ezeknek a dolgoknak.

Tessék, egy példa, mert látom, a képesség csak addig terjed, hogy nagy garral Szily olv.társ ír valami nagyon hangzatosat. www.origo.hu/nepszavazas-2008/20080304-sajat-igen-igenes-kampanyat-forditanak-az-mszp-ellen.html

Mindazonáltal tényleg nem tudom, miért nem ad annyit magára a T. Szerző Úr, hogy ha már szóvá tesz valamit, legalább utánanézzen, hogy ne csináljon magából nagy nyilvánosság előtt teljesen hülyét.

Persze, gondolom amíg ezt írta, addig se kellett azon morfondíroznia, hogy esetleg a Bodoky-témában megszólaljon - ha már a médiaetika oly bátor lovagja volt múlt héten. Igaz, itt a mostani kenyéradóról kéne írni, az meg mindig neccesebb, mint az ex.

tollaszerge (törölt) 2010.04.19. 20:12:52

@Budapester81: Látom hogy mindent megteszel, csak ne kelljen a konkrét témáról beszélni, inkább menjen az ad hominem fröcsögés a posztíróra.

Legalább így mindenki azt csinálja, amihez ért :-)

Tamara Jagello 2010.04.19. 20:13:47

@Tamara Jagello: ettől függetlenül szánalmas az mszp plakátja, az egész visszalépéses nyomulás is az volt, amit eddig előadtak.

de a szocpárt hülyesége egy dolog, az OVB lehetőségei és joggyakorlata meg egy másik. persze most nagyon menő szidni őket, így nem véletlen, hogy mindenki a könnyebb utat választja (ahelyett, hogy kicsit emlékezne, vagy utánanézne dolgoknak)

Matyko 2010.04.19. 20:15:03

maxicsicskak. szegyellem, hogy valaha tamogattam oket. maszop, phiiii, wazze'

east69 2010.04.19. 20:15:27

Nem kell a vergődés! :)
Az MSZP plakátjával nincs semmi gond.
Ennyi.

fedélzeti kompót 2010.04.19. 20:17:05

tényleg nevet vált az mszp? új baloldal, régi elvtársak?

Budapester81 2010.04.19. 20:17:40

konkrét ügyről az a véleményem, hogy szily nem akar kiállni Bodoky mellett ezért ír egy ilyen szánalmas poszt-ot egy olyan hirdetésről, ami lehet hogy pont erről szól hogy minnél többet foglalkozzanak vele

így szerintem ezt fikázni kontraproduktiv

Misa76 2010.04.19. 20:18:04

Eddie Murphy-nek is bejött ez a trükk a dzsentlemanusban, gondolták hátha...
Kb. olyan színvonal mint Eddie filmjei, és az mutatja, hogy az MSZP a hülyékre épít.

igazságos 2010.04.19. 20:20:34

Ez az OVB már nagyon égő.

Komolyan, nem veszik észre, hogy lejáratják magukat? Nem tartanak ezek önvizsgálatot? MSZP-sek is egy nagy zacskót húzhatnának magukra, olyan szánalmasak.

miva? 2010.04.19. 20:20:51

A szavazófülkében minden ember neve mellett ott lesz a logo, és a legtöbb ember meg sem nézi majd a többit.
tök mindegy, hogy mit erőlködnek most.
aki meg tudja jegyezni a nevet addig, azt nem tudják átverni, mert emlékszik másra is, aki nem tudja, annak meg hiába is nyomják a képébe a plakátot.
aki neve mellett a szavazólapon ott lesz az lmp, az megkapja az x-et, aki mellett meg nem, az mehet a családi céghez vissza, és nem tuti, hogy a kövi kormány is ki fogja tömni őket melóval.

jejejejejeeeeee

jet set 2010.04.19. 20:21:47

@seusokincs: Te egyszerűen seggfej vagy!

Balaint 2010.04.19. 20:23:28

@seusokincs:

Te mit szívsz? Mert hogy van benne anyag az tuti! Hogy lett 500 milliárd a 4-es metró. Minek kell völgyhíd és alagút a síkságra? Ehhez képest a Keller által fel nem tárt VÉLELMEZETT Fideszes ügyek együtt nem rúgnak labdába!

szily 2010.04.19. 20:24:11

@Budapester81: Valóban, a legkevésbé sem akarok kiállni a Bodoky mellett, sőt ellenkezőleg, de hogy jön ez ide? Nem erről szól a poszt.

Közöd?? (törölt) 2010.04.19. 20:24:38

Mint mszp szavazó meg kell szólaljak, igen is van gond az mszp plakátjával, szánalmas idióták gyülekezete, választási harcban csak szépen veszíteni érdemes, tényleg jobb ha az mszp elpusztul hátha nő a helyére valami rendes párt, ez már teljesen lezülött.

Tamara Jagello 2010.04.19. 20:31:05

És akkor még egy (jé, pont Bodoky-írás, most látom), az átfazonírozott plakátokról.

www.mediakutato.hu/cikk/2006_02_nyar/01_tobbet_retusalunk/06.html

csendben jegyzem meg, egyiknek sem lett jogkövetkezménye, az ovb ezekben az ügyekben se tiltott el senkit.

ennyit ennek a posztnak az értelméről - az mszp hülye, az tény, de ezt a hülyeséget nem az OVB-n kell elverni. nem tudok mást mondani, kicsit érdemes utánanézni a dolgoknak, mielőtt írunk egy bejegyzést - hogy ne csináljunk hülyét magunkból...

szily 2010.04.19. 20:31:49

@Tamara Jagello: Nem értem, mi köze a posztomnak ahhoz, hogy évekkel ezelőtt mik történtek? Az MSZP most szánalmas és nevetséges módon próbált szlogent lopni, és az OVB ezt hagyta neki, erről szólt az írás. Vicces, ahogy először megpróbálták erőből leradírozni az LMP-t, elvesztegetettnek nevezték a rájuk adott szavazatokat, aztán megpróbálták rávenni őket, hogy a parlamenti alakuló ülés előtt semmisítsék meg magukat egy második fordulós összefogással, aztán álságosan visszaléptek pár reménytelen helyen a javukra, majd logikus utolsó lépésként lenyúlták a szlogenjüket.

A Bodoky-ügyi megszólaláson tényleg nem sokat gondolkodtam, többek között mert akkor sem szeretem a belső ügyeket nagy nyilvánosság előtt tárgyalni, ha mások imádják az ilyesmit. De ennek ugye tényleg semmi köze a mai OVB-döntéshez.

Rántott máj (törölt) 2010.04.19. 20:32:35

Aha. Es ha egy LMP jelolt plakatjan tortenetesen ez szerepelne:
"Szavazzon az LMP - a Magyar, Szocialista Part - jeloltjere"
Persze lehetoleg az LMP apro, zold betukkel, a masik pedig virito vorossel.
Akkor mit mondana, kedves Ildiko a szavak levedeserol?

tollaszerge (törölt) 2010.04.19. 20:34:57

@Budapester81: Nem teljesen látom a logikai kapcsolatot. Kb ugyanennyire valószínű, hogy Szily azért írta ezt a posztot, mert káposztás cvekedlit ebédelt. Isten tudja.

Mindenesetre szerintem sokkal kézenfekvőbb a leírtakról eszmét cserélni, mint spekulálni azon hogy miért írta. Persze tudom, hogy ősi magyar szokás blogokat látogatni, és ott elkezdeni agyalni az aktuális rögeszménkről a téma helyett.

Tamara Jagello 2010.04.19. 20:36:45

@szily: annyi köze van, hogy 1) a jogszabályok nem változtak, 2) az OVB ilyen ügyekben általában egységes joggyakorlatot folytat (ahogy fellebviteli szerve, a Legfelsőbb Bíróság is). tehát megnézi, hogy korábban ilyen ügyeben mit és hogyan döntöttek, és azonos szitukban ugyanígy döntenek - a kiszámítható jogalkalmazás miatt.

az mszp most pont ugyanúgy lopott - és abban igazad van, hogy szánalmas és nevetséges módon -, ahogy korábban lopott más. és az OVB nekik is hagyta.

az lmp-t nagyon sajnálom ebben az egész történetben, de főleg azért, mert az első forduló óta eltűnt a humor és a könnyedség. befeszültek ők is, hirtelen mintha nagyon (szerintem túlságosan) komolyan vennék magukat, és ezzel csak rontanak az összképen. de ez megint másik téma. esetünkben a lényeg az a következetes jogalkalmazás. gondolj arra, hogy ha a szomszédodat nem büntetnék meg vmiért, Téged meg egy vay két év múlva igen, amit egyébként abban a tudatban követtél el, hogy nem büntetik, hiszen az eddigi jogalkalmazás következetesen ez volt, akkor mit szólnál?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.19. 20:37:04

szerinterm sincs semmi baj a plakattal, miert ne mondhatna ezt egy egyeni kepviselo?
a hianyerzetem az MSZP logo hianya

Tamara Jagello 2010.04.19. 20:37:58

@szily: szerintem a bodoky-kommentre azért vár szinte mindenki, mert akárhogy is nézem, a narancs-posztban (és kommentekben) is lettek belső ügyek feszegetve. persze értem, az már nem realtime cucc

AnnaKarenina 2010.04.19. 20:38:03

Szerintem ez az ügy csak vicces, akár visszautalás is lehetne a Lehet Más a Politika nevű pártra, és még az is lehet, hogy valakinek őket reklámozza.
Annyiból ki van találva a dolog, hogy sem a szavakat, sem a kifejezést nem birtokolhatja az LMP, ha az OVB most eltiltja az MSzP-t e szavak használatától, az nevetséges lenne és alaptalan.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.19. 20:39:36

helyesel az LMP-nek, hogy je, tenyleg lehet mas a politika
en sem tiltottam volna be
azert azt senki nem gondolja, hogy abban a szvazokorben valaki is azt hiszi O LMP-s
ne nezzzunk hulyenek mindenkit

AnnaKarenina 2010.04.19. 20:42:23

@piro: Mondjuk ennek nem lenne sok értelme. Szerintem Ildikó örülne.

Leonce 2010.04.19. 20:44:06

Jah: a Lendvai nemcsak gesztustalan (merugye a botox), hanem gusztustalan is.
Molnár meg lassan Demszky 2. lesz...

miva? 2010.04.19. 20:46:00

@Bőnyeg: hinnye, akutyafáját

a hírtv-seknek meg kinőtt a humoruk?

nem lenne baj

miva? 2010.04.19. 20:47:51

na ki nyúlja még le az amatőr esélyesincs szakasics amerikaipénzes úgysejutbe lmp valamijét amíg elkészül egy lágytojás?

mimindannyian · http://wmiki.blog.hu/ 2010.04.19. 20:48:16

@hagyma: dehogynem, van elég hülye, erről szól, ez a kis haláltánc. Nem véletlenül nincs egy kis mszp logo sem az egészen...

Ha az LMP nem akarta támogatni őket szándékosan, majd ők tesznek róla, hogy ne szándékosan, de támogassa.

Az mszp egy lelkileg lezüllőtt banda, mindent megpróbál belülről megrohasztani és kirágni, nem várhatunk tőlük jobbat. A saját ocsmányságaikat látják minden más pártban, emberi magatartás.

Hallgasd csak, kit mivel vádolnak és helyettesítsd be őket alanyként, találó megfogalmazásaik vannak.

AnnaKarenina 2010.04.19. 20:49:56

@Tamara Jagello: Szerintem azt a valószínűleg egységes joggyakorlatot követték -logikusan-, hogy megvizsgálták, vajon kizárólagosan az LMP használhatja ezeket a szavakat, vagy a kifejezést. Ha már ilyen nevet választottak maguknak, akkor kár erről beszélni. Ha valakik a Jó reggelt nevet választanák a pártjuknak, akkor ezeket már csak ők...? :)

miva? 2010.04.19. 20:50:26

@mimindannyian: de ha marinéni bemegy a fülkébe, ott a szavazólapon ott vigyorog a jelölt neve mellett, hogy mszp, meg logo
akkor meg b@szhassa

AnnaKarenina 2010.04.19. 20:51:58

@mimindannyian: Speciel látok a plakáton egy elég nagy vörös mezőben fehér betűs MSZP feliratot.:)

GGG77 2010.04.19. 20:52:48

Szánalmas, röhejes persze, de láttunk már ilyet. Az ilyeneknek a választók adják a legnagyobb pofont, Molnár úr majd kap még egyet 25.-én.

Tamara Jagello 2010.04.19. 20:54:09

@AnnaKarenina: nem hiszem, én ennyire nem vagyok cinikus. igenis van áthallás - ahogy eddig is volt, sokszor. nem tudom, voltatok-e már OVB-ülésen vagy választási ügyben LB-tárgyaláson, de tényleg állandóan a korábbi döntések alapján határoznak, ha van erre mód. nem kéne ezt túlspilázni.

a poszttal csak annyi a gondom, hogy a szocik szánalmas hülyeségét az OVB-n veri el, alaptalanul, hiszen ez nem most történik meg először.

az lmp meg pattog, és ezzel pont a könnyedségét veszti el )-:

tollaszerge (törölt) 2010.04.19. 20:54:25

@hagyma: Nem feltétlenül az a szándék, hogy LMP-snek higyjenek egy MSZP-s jelöltet. Elég lehet az is, ha azt a benyomást keltik, mint ha szövetségesek lennének, vagy ilyesmi.

Amúgy a jogi/morális dimenzió csak az egyik oldala a kérdésnek. Az is sokat elmond, ha egy párt annyira le van pukkanva szellemileg, hogy csak egy másik párt szlogenjét képes lenyúlni. Szánalmas.

mimindannyian · http://wmiki.blog.hu/ 2010.04.19. 20:55:16

@miva?: @AnnaKarenina: és ugye a reklámipar is teljesen tévúton jár, semmi finom manipulációnak nincs hatása. Hol éltek?... Ne magatokból, gondolkozó lényekből induljatok ki, mert akkor még az mszp kampánystábja is okosabb nálatok.

Red Velvet 2010.04.19. 20:58:06

Nem csipázom a szockókat, de ez simán belefér. Ez egy MSZP által vállalt hirdetés, közelébe sem megy a Narancsvidék c. szoci vagy a hasonló fideszes kiadványoknak, amelyek valóban megtévesztőek lehetnek. Jimmy Carter mondta: a politikában nincsen copyright. Ez erre az esetre is igaz.

Tamara Jagello 2010.04.19. 20:58:24

@tollaszerge: no ez az (-: főleg ami a második bekezdésben van, az agyhalott állapot. ennyi erővel azt is írhatnák, hogy feltámadunk.

egészen elképesztő, hogy 8 évnyi kormányzás után egy regnáló polgi azzal nyomul, hogy "lehet más". igen Géza, csak pont nélküled...

Gurney Halleck 2010.04.19. 21:01:45

Ha én holnap levédetem a "jónapot"-ot, akkor onnantól kezdve senki nem köszönhet így?

miva? 2010.04.19. 21:02:02

@mimindannyian: akkor egy oktondi bemagolja a nevet, meg hogy nememeszpénememeszpé.... mivel nincs ott az MSZP, eémegy szavazni, és a nevet ismeri fel a szavazólapon, miközben nem zavarja meg, hogy fölötte ott díszeleg az MSZP meg a pirosvirág?
nem életszerű

attól persze az mszp csak vágyhat olyan közmegbecsülés után, ami a kisgazdáknak kijár, mert amit itt művelnek, az valóban a dilettantizmus, az ízléstelenség, a gátlástalanság és a mohóság netovábbja.

Tamara Jagello 2010.04.19. 21:02:22

@Gurney Halleck: védesd le a szebb jövőt. az sajnos most jobban fizet, mert jóval többen használják

AnnaKarenina 2010.04.19. 21:02:42

@mimindannyian: Persze, hogy lehet ezt utalásnak érezni arra nézve, hogy az LMP-s választók fontolják meg, hogy a 2. fordulóban támogatják az amúgy valószínűleg esélytelen saját jelöltjüket, vagy támogatják az MSzP esetleg még esélyes jelöltjét a Fidesz 2/3-ának megakadályozása céljából. De ez mind oda is van írva. Értelmezhető LMP-nek, LMP-szimpatizánsoknak szóló üzenetként.

Gurney Halleck 2010.04.19. 21:03:25

@Tamara Jagello: nem is rossz ötlet. De akkor már az adjon az Isten-nel együtt.

fludd 2010.04.19. 21:03:43

Nem kell csodálkozni.
Benük van a rutin.
Eddig is tudtuk róluk, hogy ezek mindent lopnak... :)

miva? 2010.04.19. 21:04:18

@Red Velvet: ok, de mit vár ettől a politikus?
meséld már el, lécci

Gurney Halleck 2010.04.19. 21:04:59

@fludd: Tőled is megkérdezem: holnap megalapítom a Jónapot! pártot. Akkor már senki nem köszönhet így?

miva? 2010.04.19. 21:07:38

@Gurney Halleck: aha, mé nem azzal kampányol, hofy FiataLDemokraták. Szovetkezzünk a jövőért

Lyss 2010.04.19. 21:09:15

Kedves Szily Kartárs!

Önnek nem fog egyforma súllyal a billentyűzete!

Orbán plakátjain hol szerepel a Fidesz??? Persze tudom, gyűlöletes, undorító kommunista férgek, akik még az egyenlő elbánást sem érdemlik meg a jóféle kiegyensúlyozott bloggerektől.

Dekatlon 2010.04.19. 21:10:32

Az 'm', az 'sz' és a 'p' betűket se sajátíthatja ki egy párt, tehát, ha kiplakátoljuk, hogy az MSZP maffiózó idióták bandája, lehet, hogy csak a Mátészalkai Szűzlányok Pinceklubbjára értettük...
Ilyen OVB döntés mellett akkor már mindent lehet...

Parasite 2010.04.19. 21:10:37

szavakat nem lehet levédetni. LMP-nek meg szar a neve. változtassa meg a választások után és kész.

fludd 2010.04.19. 21:11:52

@Gurney Halleck: DE igen!
Csak az első fordulóig a komcsiknak(nektek) eszükbe se jutott ezeket a szavakat ilyen sorrendben és ilyen színben feltenni a plajkátjukra, vagy szórólapjukra. Az első forduló után, valahogy átjött nekik ez a szöveg. És ha már a párt érthető módon nem lép vissza, akkor lenyúlják ami nekik kell...

Ez a különbség!

Az lett volna még jó, hogy lehet más a politika és szebb a jövő... :))

Jó napot!

miva? 2010.04.19. 21:13:14

Mindenki tudja, mi lenne a helyes. Olyanok a törvényeink, amilyenek a jogászaink: szarok.

miattuk nem lenne ilyen magas az egy főre jutó nobel-díj arányunk.

BÉNÁK VAGYTOK, MAGYAR JOGÁSZOK!!!!!!!!!!!!

Parasite 2010.04.19. 21:13:16

@Dekatlon: félreértésben vagy. mszp nem alaptalan vádaskodáshoz használta fel a "lehet" a "más" a "politika" szavakat. LMP rosszul választott nevet. így elég magas labdát ad mindenkinek. ez van.

Parasite 2010.04.19. 21:14:18

@fludd: most az a baj hogy a komcsiknak (nekünk) jutott eszébe először, vagy az hogy nektek (náciknak) meg nem? :)

Dekatlon 2010.04.19. 21:15:06

@Parasite: meg fogsz lepődni, szlogeneket le lehet.
Szerinted mi lenne, ha az Adidas elkezdené úgy reklámozni a cipőit, hogy Just Do It?

miva? 2010.04.19. 21:15:21

@Parasite: lehet ez más, látom én

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.19. 21:16:05

@tollaszerge:
ezt en ertemde a "szanalamas"
meg a
"valasztassal kapcsolatos jog"
az kulon kategoria
mert miert ne mondhatnam
"en MSZP-s Gyula, egy szabad demokrata vagyok, aki ugy gondolja legyen mas a politika, es ezt mineden demokratikus forumon hirdetni fogom, Hajra Magyarorszag , hajra magyarok"?

Dekatlon 2010.04.19. 21:19:22

@Parasite: ja, akkor a Nike is rosszul választott szlogent, nem? Mert a mi az már, hogy levédeti a "csak csináld" kifejezést?
Nem itt van a lényeg. Választol valamit, bejáratod, megismerteted az emberekkel. Te (a termék) ugrik be nekik rólad. Erre valaki elkezdi használni, cinikusan, azzal érvelve, hogy ezek csak szavak.
Ezek nem szavak, ez egy brand.

fludd 2010.04.19. 21:21:20

@Parasite: Ha valaki LMP-re szavaz az náci? :)))És ha a fideszre?:)))

Nem az a baj, hogy kinek jutott ezébe, csak az, hogy ez lopás. kékkel a szabad demokraták vannak írva, pirossal a szociáldemokraták és az, hogy "Lehet más a Politik" zvéletlenül zölddel.
Mutass egy maszop plakátot vagy szóróanyagot az elmúlt 20 (vagy 20+40) évből ahol ez így szerepel, hogy "lehet más a politika", mint szlogen!

Egyszerű lopás ez. De ilyenek a kommancsok. Ostobák, és irigyek. Ha másnak van valami amit ők tisztességes úton nem tudnak megszerezni, mert tehetségtelenek, hát lenyúlják...
nincs ezen semmi meglepő... :)

Parasite 2010.04.19. 21:21:37

akkor jelentsük fel a Jobbikot is mert A nép nevébent lenyúlta Petőfitől a plakátjain.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.04.19. 21:22:50

Szerintem ez semmivel se szánalmasabb és cinikusabb, mint az az ügyészégi döntés, hogy nem nyomoznak a Kubatov videó ügyében...

fludd 2010.04.19. 21:23:45

@Parasite: Petőfi melyik párt? :)

eladopatron 2010.04.19. 21:25:38

akinek még nem esett le:

szili az anti tótavé.

ennyi.

Parasite 2010.04.19. 21:26:44

@fludd: ugye nem gondolod komolyan, ha csinálok egy Aki Másnak Vermet Ás, Maga Esik Bele nevű pártot, akkor többet nem használhatja senki ezt a mondást? :)

miva? 2010.04.19. 21:30:22

@Parasite: neked nem tűnt fel, hogy nem véletlen futott bele a brandlopásba az mszp, hanem szándékosan nyúlt?

mert ha feltűnt, akkor most arról győzködsz ám hogy :

ha nagyon hülye volnék, hihetném azt is, hogy véletlenül lenyúlták.

igen, bezony

neked nem is kell sok a hithez, ugye?

devadel 2010.04.19. 21:31:30

@szily: ehm, ha egy oknyomozó újságírót az oknyomozás miatt hátrány ér (hátránynak tekintem ha nem haggyák megírni az oknyomozás eredményét), akkor az teszerinted, szily, belső ügy?
talán tán a páty is a maffia meg a fidesz meg a szocik ÉS a megfélemlített képviselők belső ügye volna? talán bodoky ott hibázott, hogy ilyen belső ügyeket kiteregetett?

vajon...?

AnnaKarenina 2010.04.19. 21:33:15

@fludd: Üzenetként is felfoghatod: az LMP-s választók fontolják meg, hogy a 2. fordulóban támogatják az amúgy valószínűleg esélytelen saját jelöltjüket, vagy támogatják az MSzP esetleg még esélyes jelöltjét a Fidesz 2/3-ának megakadályozása céljából. De ez mind oda is van írva. Értelmezhető LMP-nek, LMP-szimpatizánsoknak szóló üzenetként.

Deneware. 2010.04.19. 21:33:27

Dekurva jó hogy nálunk nem lesz második forduló...

Kilgore Trout 2010.04.19. 21:33:41

@fludd: neked, szerintem fogalmad sincs róla, hogy mi az, hogy komcsi. Agymosott barom vagy, ak szajkózza, amit a szájába rágtak. Igazi pöcs. Jó éjt.

devadel 2010.04.19. 21:34:19

@szily: ... vajon nem inkább egyszerűen gyávaság-e egy magát egyébként nagypofájúnak mutató újságírótól, hogy belső ügyez? vajon titkosítanád-e a szerkesztőségi míting jegyzőkönyvét 80 évre?

te, szily, te...

Parasite 2010.04.19. 21:34:50

@miva?: senki nem mondta, hogy ez véletlen. ezért írtam, hogy az LMP neve rossz választás, mert magas labda. a narancsot is használhatná bárki, pedig a fidesz kampányolt vele, nem?

AnnaKarenina 2010.04.19. 21:35:30

Ha kritikaként valakik azt írnák egy plakátra: "Szebb jövő?", az is lopás lenne? Szerintem nem, csak megkérdőjelezés, pedig felhasznált valamit, amit ma kötünk egy párthoz.

én"a"polgár 2010.04.19. 21:39:16

jaj de várom már azt a napot amikor arról tudósítanak a médiában, hogy:
"a mai napon összevont elnökségi ülést tartott a maszop a Venyige utcai BV. Intézetben, és a BV Orsz.Főparancsnoka engedélyezte a női és férfi elítéltek keveredését, mert nem kívánta, hogy csonka légyen az elnökségi üldögélés"
ezek ténleg azt hiszik mindent megtehetnek, és ami a félelmetes, hogy hiába lapátolja ki a nép őket a parlamentből, legalábbis jó részüket, STATÉGIAi helyeken a strómannok ott ülnek! Nagyon veszélyes lesz az elkövetkezendő pár hónap, év, mert mindent megfognak tenni, hogy a dolgok szarul menjenek, a nép pocsékul érezze magát, és a látszat szerint ezért az új kormány a felelős! Ha 8 évig sikerült neki elhitetni, a sok zombival, hogy hiába ők kormányoztak, mégis az ellenzék volt minden rossznak az oka, akkor ez a pogramjuk most hatványozottan be fog indulni.És ha DRÁGA tömegek ezt is beszopják akkor 4 év múlva ismét beleülnek a tutiba!
Ne legyen igazam, de tartok ettől a scenariotól.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.04.19. 21:47:58

Tényleg lehet más a politika, ezek nélkül a selejtes idióták nélkül!

capor_ 2010.04.19. 21:53:00

Mi az a túlhatalom?

kristofnagy 2010.04.19. 21:53:38

A szocik ritka sunyik. bennem mindig volt egy iciri-piciri remény, hogy hátha ők is lehetnek rendesek, de ez most végleg összeomlott,hogy ütik az LMP-t, majd aztán nyúlnak tőlük. Képesek lennének azzal is kampányolni, hogy ők Fiatalok és Demokraták, vagy hogy egy szebb jövőt akarnak.

hairytiger 2010.04.19. 21:54:19

@AnnaKarenina: Tévedsz.. Szlogent, nevet, színhasználotot, betűtipus lehet kizárólagosan használatba venni. Ha holnap elkezdenél csokibevonatos túrórudat gyártani, és fehér alapon pöttyös tasakba csomagolni, majd ráírnád hogy Túró Rudi, 2 nap múlva már kapnád is a nyakadba a pert. És igen, egy párt neve, szlogenje ugyanolyan "márkanév", mint a "Jó Reggelt". Azonos termékkörön belül senki más nem használhatja. És itt az azonos temékkörön van a hangsúly. Így azt lehet mondani, hogy mint politikai párt, más nemigen használhatja, ha egy másik párt neve ez. Persze, mint tv műsor, vagy közbeszéd, továbbra is használható a Jó reggelt, de párt neve, szlogenje nem lehet.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.04.19. 21:55:12

Csak szólok, hogy az első plakáton a "megállítjuk" szót hosszú í-vel kellett volna írni, és az "igen" után, a "lehet" elé pedig vessző kell.

A plakáttal szemben támasztott eme kifogás tisztán formai jellegű, politikától mentes.

Az én személyes értelmezésem alapján - de akár tévedhetek is - ez a plakát az LMP szavazókat kéri meg, hogy a Fidesz 2/3 megakadályozása érdekében szavazzanak át az MSZP-re. Egyéni szavazói preferencia kérdése, hogy ezt megfontolandónak tartjuk, szánalmasnak vagy ízléstelennek.

Most azonnal utána kéne néznem a jogszabályoknak és jogértelmezéseknek, hogy tisztán lássak - de mondjuk ha tényleg törvény mondja ki kerekperec, hogy x párt nem használhatja fel a plakátján y párt nevét és szlogenjét, akkor engem elég nehéz volna meggyőzni arról, hogy ezzel a plakáttal minden rendben van.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.04.19. 21:56:03

Csak szólok, hogy az első plakáton a "megállítjuk" szót hosszú í-vel kellett volna írni, és az "igen" után, a "lehet" elé pedig vessző kell.

A plakáttal szemben támasztott eme kifogás tisztán formai jellegű, politikától mentes.

Az én személyes értelmezésem alapján - de akár tévedhetek is - ez a plakát az LMP szavazókat kéri meg, hogy a Fidesz 2/3 megakadályozása érdekében szavazzanak át az MSZP-re. Egyéni szavazói preferencia kérdése, hogy ezt megfontolandónak tartjuk, szánalmasnak vagy ízléstelennek.

Most azonnal utána kéne néznem a jogszabályoknak és jogértelmezéseknek, hogy tisztán lássak - de mondjuk ha tényleg törvény mondja ki kerekperec, hogy x párt nem használhatja fel a plakátján y párt nevét és szlogenjét, akkor engem elég nehéz volna meggyőzni arról, hogy ezzel a plakáttal minden rendben van.

Leonce 2010.04.19. 21:57:43

A Bodokyért meg tényleg igenis KÁR. ...és hol írjuk meg a problémánkat?? A Bodoky blogján? Azt ugysem olvasod szerintem. Tehát csak így jön ide.

különvélemény 2010.04.19. 22:01:37

Most meg asszem' a "Pokol". nevű energiaital reklámja megy, ennyi erővel akár xy ital szárnyakat ad, ja nem a vörös bika, a másik, csak mi is használhatjuk a "szárnyakat" és az "ad" szavakat.

szerella 2010.04.19. 22:02:50

Igen lehet használni ezt a szlogent másnak is csak az aktuális politikai környezetben ennek egyértelmüen lenyúlás szaga van. Meg groteszk is egy olyan párttól amelyik elötte 8 évig kormányon volt.
Ennek a plakátnak a haszna gyakorlatilag nulla, vagy inkább visszaüt, pedig valakik sok pénzt kaszáltak érte.

Pattogni meg kár, valóban volt már ilyen, annak se lett jó vége, meg ennek se lesz. Mindig irritál ha hülyének nézik a választót. Amelyik meg valóban az, ahhoz ez a plakát el se jut.

Igen, lehetne más a politika, de piszok nehéz.

különvélemény 2010.04.19. 22:06:44

Sőt, ez csak egy szlogen volt, mi vagyunk a Jobbik, Liberális, Népi Nemzeti, Keresztény, Demokrata, Szociális, Urbánus, Plebejus, Kommunista, Antifasiszta, Zsidó, Népnemzeti, Földműves, Keresztény, Neonáci, Ultraliberális/Ultrakonzervatív... kormány/ellenzék.

Vincenzo testvér 2010.04.19. 22:09:15

Egy élmény volt az OVB-ülést nézni a választás éjszakáján. Jóbarátaimmal a "kukoricagránát" szót emlegettük viszonylag gyakran, de előfordultak kevéssé cizellált jelzők is.
Szerencsére Jóri András adatvédelmi biztos rendbe rakta őket, később pedig a fidesz küldi majd el a társaságot melegebb helyre.

v79benno 2010.04.19. 22:10:48

Lehetetlen, hogy csak nekem tűnt volna fel, mindenesetre nem láttam, hogy bárki megemlítette volna, de a második plakáton, a Molnár Gyuláén nemhogy az MSZP logója nincs rajta, de a párt neve sincs említve apró betűkkel se, sehogyan. Az első plakáton legalább szerepel az "MSZP" a vörös sávban.

Ezt azért megemlítettem volna az OVB-beadványban, hogy nem önmagában a jelszavak ellopkodása utal szándékosságra, hanem a második plakáton enyhén szólva feltűnő, hogy a jelölő párt neve egyáltalán nem is szerepel. Azt meg csak a Lendvai Ildikó rokonsága fogja neki elhinni, hogy ez halálos véletlen...

fludd 2010.04.19. 22:12:35

@Parasite: Nem, de ilyet nem is mondtam!
CSak azt nem értem, hogy a maszop mire mondja, hogy lehet más a politika, mikor 8 azaz 2x4 évig ők voltak hatalmon. HA valóban mást akartak volna tehették volna...
Vagy meghasonlottak, és megbánták bűneiket, ahogy szokták és most akkor már máshogy akarják csinálni a politikát?
He?

Még egyszer kérlek, ha van tudomásod arról, hogy az emeszpé vagy jogelődjei (MSzMP, MDP, MKP) valmikor is használta ezt a szlogent? Mert ha nem, akkor egyértelmű, hogy a szlogen sikerére való tekintettel, lenyúlták... Ilyen egyszerű...
Mint Te.... :) (bocs, ezt nem tudtam kihagyni, ziccer volt)

flippant 2010.04.19. 22:15:03

Az LMP legalább volt olyan tökös, hogy nem nyúlt le semmit elődjétől az SZDSZ-től. Csak azt a fránya liberalizmust meg a roma integrációt...

Rwindx 2010.04.19. 22:15:04

Kereskedelemben ezt úgy hívnák a vásárlók megtévesztése, ezért a GVH seggenként 1 süncsaládra ítélné az egész pártvezetést, ha a hatáskörébe tartozna az ügy.

fludd 2010.04.19. 22:15:37

@Kilgore Trout:
:))
De van! :))
És azt is tudom, hogy kommunista nem vész el, csak átalakul!

Jó éjt, és jó morgolódást az elkövetkezendő 20 évre... :)

különvélemény 2010.04.19. 22:17:14

Túlhatalmat akarok!!!
Bármit is jelentsen e szó!
Mindenképp ez a jelszó, amit a maszop kijelölt.

fludd 2010.04.19. 22:17:20

@flippant:
Mi az, hogy SzDSz? Hol van olyan?
Mutass egyet! :))))
Jaaaaa...hogy elsorvadt! Na, hála Istennek!!! :))

Orbán a magyar nép ópiuma! 2010.04.19. 22:20:48

Úristen, nem lesz meg a fidesz 2/3, jajj, most mi lesz? :D

flippant 2010.04.19. 22:21:15

@fludd: Elsorvadt, megsemmisült, szétporladt. De a hamuból zöld színű főnix madárként született újjá LMP néven.
Van rá egy ötösöm, hogy ugyanúgy fogják kavarnia sz@rt mint anno a szadesz. Ezeknek a tagoknak még a szemük se áll jól..

Orbán a magyar nép ópiuma! 2010.04.19. 22:21:42

@fludd: A kommunista nem vész el, csak átalakul.
Legrosszabb esetben fideszes politikussá! :)

Orbán a magyar nép ópiuma! 2010.04.19. 22:23:24

Egyébként remélem, hogy a fidesz majd meghálálja szilynek ezt a fenenagy kritikai attitűdöt, ha máshogy nem, hát egy Echo Tv-s horgászműsorral.

szerella 2010.04.19. 22:40:03

@flippant: nekem is van egy ötösöm hogy a fidesz is úgyanúgy fogja kavarni a sz@art mint elödje az mszp. Ezeknek a tagoknak még a szeme se áll jól.
Volt már 4 évük amikor bemutatkoztak. Volt akkor ügyük számos, megtollasodtak, azért is buktak. Miért lennének vajon most mások.

Gyulus 2010.04.19. 22:45:14

Nem értem én se ezt a fenenagy felhördülést. A plakát (a felső) egész egyszerűen meg akarja szólítani a négy nem jobbos párt szavazóit, hogy voksoljanak a fidesz ellen.
Olyan, mintha azt írná: szdsz-esek, mdf-esek, szocdemek, lmp-sek, szavazzatok az mszp-re, hogy a patás ne... stb, stb. Csak ennél szellemesebb próbált lenni. Nincs itt semmi lopás szerintem.
A "túlhatalom" kifejezés pedig szerintem nem létezik a magyar nyelvben.

creativecitizen 2010.04.19. 22:46:18

a 8kerben az ősz időközi polgármester választáson az SZDSZ jelöltje nem merte ráírni a választási plakátjára az SZDSZ nevét ...
lehet, hogy ez itt is már a vég jele???

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.04.19. 22:47:57

Az a második plakát valószínűleg Lendvai "Kisplasztika" Ildikó saját szellemi terméke. Minden passzol benne: aljasság, sötétség, szófosás, nyelvtani hibák.

steaksauce 2010.04.19. 22:48:49

Az MSZP igazi tolvaj párt minden értelemben. :D Először OV szlogenét nyúlták le, majd az LMP-ét. Ennyit is érnek, mint a kreativitásuk. :)

Haary Plotter 2010.04.19. 22:51:48

Bányarémi Ildikó védőbeszédéből: "...mert tisztelt óvébé, mit
is gondol ez a LáMPa-párt, mi már régóta Iljics lámpájával világítunk,
azért volt ez a négy év ragyogás (**1) is, meg a szemlőhegyi
igazságbeszéd (**2) is, ők loptak tőlünk mindent, nem fordítva, hát
nem skandallum, hogy ezek az ifjoncok (**3) némi köznapi szavakhoz,
logókhoz, melódiákhoz annyira ragaszkodnak, mikor mi olyan kreatívak
voltunk, hogy a nyolc hangjegy nélkül is új eleonórás nyitányt
alkottattunk, s bőven kifizettük a tehetség díját (**4), hát mit
gondolnak ezek a zöldfülűek, pardon zöldkörösök na...."

**1: Itt vagyok, ragyogok, mint a fekete szurok (gyermekrigmus)
**2: Nem loptunk a Hegyi Beszédből semmit, sőt "Istennek hála"
( (R) ateista főcenzor eftásnő)
**3: Hol voltak ezek Péterkém, amikor én már az Ifjú Gárda
Kozmodemszkájáját alakítottam a szoci lágerben, vagyis a táborban
**4: Százmillió per százhatvan kiló, az annyi mint 625Ft/gramm,
élősúlyban mindenestől

futura 2010.04.19. 22:57:56

Eléggé felhúztam magam az MSZP legújabb plakátján, de hogy az OVB-re ezt miért kell ráhúzni, mint a legszégyenletesebb döntését, azt nem tudom. Ez az MSZP-től egy sunyi, de mégis csak egy piszlicsáré ügy. Engem a Fidesz régebbi hasonló akcióira emlékeztet.
Szily úr irja, Bodokyról nem ír, mivel "hogy jön ez ide?"
Azt kell mondanom, ha a napokban az Indextől bárki megszólal, erről szót kell ejtenie. (Színvallás!)
Ja, és a Narancs főszerkesztőjére tett utánlövésés megjegyzés szintén "hogy jön ide?" Személyes bosszúk tényleg nem ide tartoznak.
Semmit nem számít, de nálam elkapálta magát.

AnnaKarenina 2010.04.19. 22:58:36

@hairytiger: Elvitatkozhatunk ezen, de mivel nem a saját neve HELYETT használta, ez a közbeszéd c. kategória mégis.

Sisko86 2010.04.19. 23:07:07

I'm lovin' it!
Just do it!
Always!
Connecting people.

MSZP

szerella 2010.04.19. 23:18:20

Össze tudná valaki foglalni pár szóban hogy mi ez a Szily-Bodoky konfliktus?
Erről lemaradtam...

kalapácstollú 2010.04.19. 23:19:49

@AnnaKarenina: Nem egyszerűen a szavakról van szó. Ez már több, mint ráutaló magatartás.
Persze, az OVB-het fordulás fölösleges volt. Talán hiba is. Pontosan elegendő lenne a nyilvánosság. Hadd örüljön egy kicsit az mszp, az az utolsó országgyűlési választásuk.

kalapácstollú 2010.04.19. 23:21:19

@AnnaKarenina: A szórólapon nincs mszp-logó sem, mszp-felirat sem!

eml 2010.04.19. 23:21:44

Who the fuck is Lendvai Ildikó?

kalapácstollú 2010.04.19. 23:26:22

@eladopatron: "anti tótavé."

Ezt nehezebb kimondani, mint azt, hogy eyjafjallajokull.

gramercy 2010.04.19. 23:27:15

"szavazzon jeloltjeire"

ez helyesen szavazzon jeloltjere lenne, ellenkezo esetben voksturizmusra szolit fel :-D

egy ember szavazzont tobb jeloltre! :-)

kalapácstollú 2010.04.19. 23:27:22

@szerella: Szily Nóra egyszer összeveszett a Bozókyval.
Azóta haragulnak egymásra.

kalapácstollú 2010.04.19. 23:29:20

@gramercy: plusz: a szociáldemokraták után felkiáltójel kellett volna, mert megszólítás! Plusz az Igen után vessző. Plusz a megállitjuk helyesen megállítjuk!
Akkor ez eddig négy hiba?

lorantka_a_gall 2010.04.19. 23:32:42

Én valahogy nem értem, miért nevezik unos-untalan bukásnak, ha egy párt 1.340.826-ról 2.306.763-ra növeli a szavazói számát. (Fidesz 1998 és 2002) Ja, hogy kevés volt a győzelemhez? Igen, elveszítették a választást egy hajszállal. De hogy buktak volna, az nagy baromság.
MSZP 2006: 2.336.705
MSZP 2010: 990.428
Na EZ bukás. Ha most úgy vesztették volna el a választást, hogy ugyanannyi (vagy egymillióval több, mint a Fidesznek 2002-ben, vagy max 1-2 százezerrel kevesebb) szavazójuk van, akkor ez sem lenne bukás.

Aki meg a Fidesz "ügyeiről" beszél, az vagy 7/24 ATV-néző, vagy csak szimplán átaludta az utóbbi nyolc évet. Bár a kettő nem sokban különbözik.

nicolas 2010.04.19. 23:34:07

Ha egy pártnak az a neve, hogy "lehet más a politika", hát ne csodálkozzon ha visszaköszönnek ezek a szavak más környezetben is......
Molnáron meg egy utolsót nevetni kell, hogy ilyen szánalmasan próbálkozik!

gramercy 2010.04.19. 23:35:46

amugy meg mindenkinek ajanlom, hogy taroljon be popcornbol

egy ev alatt nagyjabol a lakossag 1,5%-a cserelodik le, negy ev alatt az 6%

meg ket ciklus es kimulik a maszop, de ha szerencsenk van 4 ev mulva mar nem el annyi tamogatojuk hogy bejussanak

Kókuszmenyét 2010.04.19. 23:40:46

Én vasárnap Lendvai Ildikóra fogok hallgatni: Lehet Más A Politika.. X :D

kerbaim 2010.04.19. 23:41:02

"És nem hinném, hogy attól lesz más a politika, ha egy párt levéd szavakat" Na ezért ne ugasson a nemzet anyósa, hogy attól lesz demokrácia ha azt az mszp csinálja. Nem attól lesz demokrácia, hogy ezt a szót (mert tartalmát nem tudja...) levédi, kisajátítja, magáénak akarja az mszp...

MartyMcFly 2010.04.19. 23:42:29

Most mi lehet mondani azon kívül,hogy kurva anyátok MSZP. Kurva anyátok OVB.

Mégis mi kell ettől nagyobb jogsértés,mikor felhasználják más pártok nevét és jelszavát saját céljaikra. Ergo a pénzükkel,reklámfelületeikkel azt mondatnak ki más pártok nevében amit akarnak.

szerella 2010.04.19. 23:43:38

@lorantka_a_gall: márpedig a fidesz 2002-ben bukta a kormányzást ez tény. Nyilván nem ok nélkül. Ja hogy több szavazatot kapott mint elötte? De mégiscsak a szocik tudtak kormányt alakitani. Ahhoz nekik is kellett pár szavazat.

Egyébként pedig nem vagyok ATV néző, sem nem aludtam, én nagyon is figyelmes voltam, meg az emlékezetem is jó. Ha pedig véded őket akkor nagyon naiv vagy, valamikor én is voltam de sajnos csalódnom kellett. De erre visszatérhetünk pár év múlva. Állok elébe.

Egyébként pedig ha nekem irsz akkor bátran cimezd nekem a mondandód.

szerella 2010.04.19. 23:47:35

@lorantka_a_gall: azt egyébként nem tudom honnan szürted le hogy a szocikat pártolom. akkor nem olvastad az elözö irásaimat.
Nagy ivben kerülöm mindkettöt.

Mert lehetne más a politika.

bgp 2010.04.19. 23:52:57

Na most, aki nem fogta fel mi a gond a Molnár Gyula plakáttal: nincs rajta az Maszop neve. Ellenben rajta van egy másik párté, aki nem támogatja őt.
Ez megtévesztés. OVB benézte.

lorantka_a_gall 2010.04.19. 23:57:42

@szerella: Tehát szerinted ha egy meccset (pl kézilabda) mondjuk 27:26-ra veszít el egy csapat, az ugyanakkora bukás, mintha pl 27:10-re vesztene el? Az előbbinél is indokolt az edző/játékos/stb csere? Vagy benne van a győzelem is? Egy-két balszerencsés pillanat megfordíthat egy ilyen meccset. Az utóbbit (27:10) nem. Ez a különbség a bukás és a (szoros) vereség között. Főleg, ha a csapat gólereje drasztikusan nőtt a legutóbbi meccs óta. Vissza a belpolitikához:
1990: MSZ(M)P bukott;
1994: MDF bukott;
1998: MSZP vesztett;
2002: Fidesz vesztett;
2006: Fidesz vesztett;
2010: MSZP bukott.

lorantka_a_gall 2010.04.19. 23:58:36

@szerella: hol írtam, hogy a szocikat pártolod? :csodálkozik:

lorantka_a_gall 2010.04.20. 00:00:35

@szerella: ui: szerintem is lehetne más! :) Csak a szocikkal nem lehet.

stratez 2010.04.20. 00:01:11

Már az, hogy lecserélték a szegfűt szívecskére megért nem hogy kétharmadot, de akár kilenctizedet is. Ezt az OVB-t pedig rögtön Szanyi elkergetése után kell azonnal szétkergetni.

bgp 2010.04.20. 00:01:56

@capor_: Olyan nincs. Mindig van több hatalom.

lorantka_a_gall 2010.04.20. 00:02:51

@szerella: ui(utolsó, nincs több flood): azt vágja mindenki, hogy a Fidesz _most először_ verte meg az MSZP-t listán? :) Eddig egyik választáson (1.forduló) sem sikerült!

szerella 2010.04.20. 00:14:27

@lorantka_a_gall: El lehet filozofálgatni a bukás és vesztés jelentésén persze. biztosan igazad is van ebben.
De a mondandómnak a lényege az volt hogy ha olyan jók lettek volna, akkor nem kellett volna menniük.

Nekem a 4 év fidesz kormányzás igen kiábránditó volt.
Elsösorban is a retorikájuk, a nagy mellényük, és bizony azok a stiklik miatt amik akkor kiderültek. csalódtam bennük.
hozzáteszem gyorsan hogy ezzel nem a szocikat védem. bennük sosem csalódtam mert sosem hittem bennük. csak hozták a formájukat.

asima · http://www.asimind.hu/fooldal01.html 2010.04.20. 00:21:36

No, ha írnék egy könyvet azzal a címmel, hogy "Mire nem válaszolt Gyurcsány Ferenc?" akkor ebben ugyanígy semmi törvénytelen nem lenne.

- Ez a plakát trükk, most ilyen joghatárán billegősre sikeredett. Lenyelhető békára.

lorantka_a_gall 2010.04.20. 00:21:42

@szerella: szerintem bőven voltak olyan jók, hogy a kormányzásuk minősége alapján (legjobb volt, hasonlítsd össze Antall, Boross, Horn, Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai: ezt a mezőnyt utcahosszal verik) nem küldték volna el őket. Az az aljas riogatás (23 millió román, köteles beszéd, stb), amit a szocik műveltek 2002-ben, sok emberben ültetett el (irracionális) félelmet, és ezért mentek el szavazni a maszopra. Ron Werber nélkül nem nyertek volna.

szerella 2010.04.20. 00:31:02

@lorantka_a_gall: én ezt másképp látom. szerintem nemcsak a szocik hanem a fidesz is riogatott, pl gázáremelés, stb.
az a kampány nagyon mocskos volt, legalábbis én igy emlékszem, mindkét részről.
ezért is szeretném ha valami újabb, tisztább, számomra elfogadhatóbb világ jönne. ez lehet hogy utópia, a politika elöbb-utóbb bedarál mindenkit. de az ember mindig reménykedik...

biztos vannak egyébként akiket ilyesmivel lehet riogatni, engem azonban biztosan nem. mint ahogy most sem ezzel a plakáttal.

jóéjt

szerella 2010.04.20. 00:36:22

@lorantka_a_gall: én ezt másképp látom. akkor a fidesz is riogatott, pl gázáremelés, stb.
Az egy nagyon mocskos kampány volt, mindkét részről, én legalábbis igy emlékszem.

Ezért is szeretném ha valami más, jobb, tisztább jönne végre. lehet hogy még mindig naiv vagyok, mert a politika elöbb utóbb mindenkit bedarál. azért szeretném hinni hogy nem igy van.

jóéjt

szerella 2010.04.20. 00:37:05

csak elment kétszer...

lorantka_a_gall 2010.04.20. 01:03:15

@szerella: a különbség csak az, hogy amivel a Fidesz "riogatott", azt a szocik (mintha pontról-pontra olvasnák) meg is valósították. Ezzel szemben a Kövér nem akart senkit lelőni, mert az mszp-re szavaz. A benned élő kép pedig a mindent elöntő szoci propaganda maradványa lehet. Én még friss voltam politikailag (2002-es első szavazó), de elég világos volt a kép. Szánj rá 6 percet pls, és vesd össze azzal, ami azóta történt: www.youtube.com/watch?v=jdimdYuSXQk

Gázáremeléshez:
2002: 40,5 Ft/m3
2010:130,1 Ft/m3
221%-os emelés 8 év alatt;
Infláció: 2002-2010: 53% (2002-es 100 Ft ma 153-at ér)
Lett gázáremelés? Szerintem igen. Méghozzá elég keményen.
Riogatás volt? Nem. Figyelmeztetés. Tagadták? Igen.
Megtették? Igen.

lorantka_a_gall 2010.04.20. 01:04:19

@szerella: kicsit sokáig tartott mire kinyomoztam és kiszámoltam. jóéjt! :)

eml 2010.04.20. 01:23:20

@lorantka_a_gall:

A gáz ára pár hónap késéssel követi az olajét.

2005-ben az olaj 35 USD/hordó
2008-ban 100 USD felett.

Ja és OV mondta azt a júniusi 12%-os gázáremelésről (bizony! a Fidesz is élt ilyen komcsi MSZP-s demagóg eszközökkel), hogy az nem 12, ha elosztod egész évre akkor az csak 6, mert már június van.

"mindent elöntő szoci propaganda maradványa lehet"
Hát a szocik pont a PR-hez nem értenek, de nem baj.

Mikrobi 2010.04.20. 01:25:06

Ezzel a plakáttal már az is baj, hogy tele van helyesírási és nyelvtani hibával.
"Igen, lehet..."
"Megállítjuk..."
És az elég hülyén hangzik, hogy "megállítjuk a kontrollálhatatlant".

:-)

2010.04.20. 01:26:38

Szervusztok!

Bár nem tom, ennyi köze lehet hozzá jogilag, de nekem a gazdasági versenyhivatal jut erről az eszembe. azt sem tom, levédette, vagy egyáltalán, hogy le kéne-e védetnie a szlogenjét, de az LMP-re történő utalás (vagyis a szlogen ellopáse és hadba állítása) számomra nyilvánvaló.

lorantka_a_gall 2010.04.20. 03:12:31

@eml: "MTI, Gazdasági Rádió, 2009. január 7. 11:31
A magyar gázkitermelés jelenleg napi 8 millió köbméter, ám a Mol arra törekszik, hogy ez rövid időn belül 9 millió köbméterre nőjön"

Télen MO napi fogyasztása 60-70M m3, nyáron 8-10M m3. számolhatunk egy kb 25M m3-es átlagfogyasztással. Ebben már az ipari fogyasztók is benne vannak. A lakossági fogyasztás kb teljes egészében fedezhető hazai kitermelésből. Erre pedig miért kellene hogy vonatkozzon az olaj ára? A munkások nem kapnak több bért, a szállítás (vezeték) nem kerül többe, a feldolgozás sem. A profitjuk növelését meg nehogy már a lakosság finanszírozza. A magyar kormány határozza meg a gáz árát. Nyugodtan folytathat inflációkövető árpolitikát a lakossági gázár tekintetében, senki nem rokkan bele.

seusokincs 2010.04.20. 15:25:14

@tollaszerge: Jó, állítsuk azt, hogy az OVB elfogult, de e plakáttal egyetlen OVB-nek sem lesz, mert nem lehet semmi baja. Miért lenne? Mert megszólítja az LMP és az SZDSZ szavazóit úgy, hogy megnevezi őket? Ezért biztosan nem, magyarázd meg, miért, vagy magyarázza meg más.
Kétségbe vonod, hogy felfogtam a demokráciát: nos ebben, nagyon-nagyon-nagyon nagyot tévedsz, látod, én ilyet sohasem teszek senkivel, mert nagyot lehet tévedni. Egyébként Szily valóban lehet elfogult a blogján, de azt állítom, hogy elfogultank is úgy kell lenni, hogy tények ne sérüljenek.
Mondok példát: A 94-98-as ciklusban kb. ugyanannyit költött a magyar állam családtámogatásra, mint a 98-02-esben. Ha azt mondom, hogy a Fidesz családbarátabb politikát folytatott, csak elfogult vagyok, ha azt, hogy többet költöttek családtámogatásra, már minimum csúsztatok (a költségvetésnek ugyanannyi százalékát, de a magasabb gazdasági növekedés miatt abszolút értékben többet, de az első számot illik tekinteni).
süti beállítások módosítása