Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ez itt egy felhívás focibolondoknak:

Az Index és a blog.hu a foci Eb után a világbajnokságra is elindított egy rakás szurkolói blogot. Ghánától Ausztráliáig 24 válogatottat követ indexes vagy Index-barát blogger (A teljes lista itt olvasható nemsokára, most kábé a fele.)

Hét országnak viszont még nincs gazdája. (Uruguaynak van tök jó, létező szurkerblogja, csak egyelőre képtelenek voltunk felvenni a kapcsolatot a gazdájával, ezúton is integetünk neki, hogy hahó!.)

Itt van tehát a lehetőség, hogy te legyél Algéria, Chile, Hollandia, Paraguay, Portugália, Szlovákia vagy Olaszország vezérszurkolója! Látható tehát, hogy a legkevésbé sem a reszlit kínáljuk föl az olvasóknak: a hét országból három a világbajnokság kisebb-nagyobb esélyesei közé tartozik, aztán ott van a pikáns Szlovákia, akiknek szerintem sok magyar fog szurkolni, például én is, és három, adott esetben pont a kicsisége miatt szerethető csapat, Algéria, Chile és Paraguay.

Akinek tetszik az ötlet, az bejelentkezhet vezérszurkoló-bloggernek. Ugyanúgy  írhatnak olyanok, akik egy friss blogot hoznának létre szurkerblognak, és olyanok, akiknek van létező fociblogjuk.

Hogy miért lesz jó a vezérszurker bloggereknek, pedig pénzt se kapnak? Hát mert remélhetőleg jó nagy közönséget tudunk hozni nekik, lehet vadulni, közösséget építeni, kocsmázást szervezni, népszerűséget hajhászni és tele tüdőből fújni a passzátszelet.

A blogok a tervek szerint pörögnek majd sok helyen:

- a vb előtti pár hétben

egyfelől az Index-címlapos blogketrecben jelennek meg, másfelől a Sportgéza főoldal blogválogatásában futnak.

- a vb ideje alatt rendszeresen ott lesznek

az Index-címlap legforróbb fertályán

a blog.hu címlapján, ami a vébé idejére átalakul

az indexes VB-szájt főlapján

a csapatok profiloldalain

Mindezek mellett, ha szeretnéd, egységes, de mégis variálható dizájnt adunk a vezérszurker blogodnak. Ez olyan csinos egyenbőrt jelent, amiben a fejlécben az adott ország zászlója van, de mellette egy egyedi képpel akár tovább kusztomizálható, és persze bármilyen színű lehet. Itt egy remek példa, az én vezérszurker blogom, a Hajrá, Svájc!

Akit érdekel a dolog, írjon a szily kukac mail.index.hu - ra. Gyorsaság alapján fogok dönteni alapvetően, úgyhogy hajrá.

Jelentkezés előtt gondolod végig, hogy akkor érdemes belefognod, ha már a vébé előtti három hétben is lesz a kedved mellett időd is posztolgatni.

Update 1. Felszabadult Új-Zéland! Mármint nincs vezérszurkolója, lehet rájuk is jelentkezni.

Update2. Köszönöm az eddig befutott jó sok jelentkezést, és elnézést, hogy még senkinek sem válaszoltam, holnap, azaz ma, csütörtök délig minden érdeklődőnél kopogtatok levélben.

A bejegyzés trackback címe:

https://szily.blog.hu/api/trackback/id/tr232031906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az évek meg a rutin 2010.05.26. 16:06:33

Szlovákiának szurkolni igazi zoofília, talán csak Észak-Korea veri az érzést.

Muntari · http://muntari.blog.hu/ 2010.05.26. 16:14:05

Kár, hogy Ghána már foglalt. Arra lecsaptam volna...:(

election sc.monitor (törölt) · http://www.valasztas.eoldal.hu 2010.05.26. 16:14:58

Én Chilei vezérszurkoló szeretnék lenni!

CHi-chi-chi
le-le-le,
Viva Chile!

fallen 2010.05.26. 16:41:07

Olaszország, mint címvédő mondjuk, a hollandok valóban jók, de Portugália azért csak nagyon kicsit esélyes. Szóval azért nem a maradék ez, de a legjobb 4 közé szerintem csak a hollandoknak van esélyük bejutni. Bár ők a legutóbbi nagy tornán a csoportmeccseken bombaformát mutattak, aztán elég símán kipukkadtak.

WonderCsabo 2010.05.26. 16:41:48

Ki a fasz fog a szlovákoknak szurkolni?

kalapácstollú 2010.05.26. 16:44:29

@Az évek meg a rutin: Én viszont nekik szurkolok. Akármennyire is fokozódik a nemzetközi helyzet :) velük kapcsolatban, mégiscsak ők az igazi testvéreink! ;)
Slovensko, do-toho!
Vállaljam?;)

maracanazo · http://mindenuruguay.blog.hu/ 2010.05.26. 16:49:28

Sziasztok,

én vagyok az Uruguay-blog írója, az imént válaszoltam a megkeresésetekre.

Vamos arriba la Celeste!

üvöltő dervis 2010.05.26. 17:11:10

minden ország szimpatikus, aki kijutott a VB-re :) most csak a fociról beszélek...

egyedem begyedem tengertánc 2010.05.26. 17:15:42

áh mégse, inkább a braziloknak, most találtam rá erre, ez sokkal jobb egyzene.blog.hu/2010/05/23/airto_moreira_es_flora_purim_o_sonho

Despota 2010.05.26. 17:17:38

Oranje a kedvencem 18 éve, azaz 7 éves korom óta :).

2002 2010.05.26. 17:32:57

Én is szivesen elvállalnám szlovákiát. Vagy kalapácstollú csinálhatnánk ketten is, mert sokan nem jelentkeznek :D

üvöltő dervis 2010.05.26. 17:44:07

@2002: szerencsére a labda ott is gömbölyű :)

docGG 2010.05.26. 18:04:53

Bejelentkeztem Algériára. Arabusul ugyan nem tudok, de tudok fogni nyelvet itt helyben.

cadix · http://www.blog.hu 2010.05.26. 18:14:14

@Despota: Írtam neked mailt, de nem válaszoltál, Hollandia rád vár...

johnyB 2010.05.26. 18:17:37

szerb,mexikó már foglalt?

Styxx 2010.05.26. 18:25:03

Engem Paraguay érdekelne. B+, az már majdnem olyan, mint mi. Nincs tengere és nem határos Uruguay-al, persze a beugratós kvízekben megkérdezik.

Despota 2010.05.26. 18:35:36

@cadix: Komolyan?Nem kaptam meg a mailt :S. Amúgy nagyon örülök és köszönöm :):

toto92 2010.05.26. 18:39:46

@Despota: Meglezőtél egy órával :) Mondjuk alapvetően enm vagyok nagy focibuzi, de a Hollandokat Davids óta kedvelem :)

Despota 2010.05.26. 18:41:48

@toto92: Nálam Edwin van der Sar volt az überkedvenc, illetve a 94-95-ös Ajax Amsterdam.

üvöltő dervis 2010.05.26. 18:44:08

Akárki nyeri Algéria vezérszurkolói posztját, a mesterről nem megfeledkezni, még egy ok miért nyeri Algéria a vébét: http://www.youtube.com/watch#!v=eCqPEw-rQrI&feature=related

hiába lazítani tudni kell...

lupetto 2010.05.26. 18:46:33

Mi elvállalnánk szívesen Olaszországot,ha az Olaszfórum esetleg nem érdeklődik a dolog iránt és nektek is tetszik az ötlet.
Worldpeace

toto92 2010.05.26. 18:48:32

Hehe, nézem a listát, nincsenek olaszok. Namondom akkor bevállalom őket. Írok levelet, visszanézek a listára, hopp, ott figyel az olasz blog. :D

Hilts 2010.05.26. 18:57:22

Kik azok a szlovákok?

docGG 2010.05.26. 19:00:31

Algériának a rai, a humorista Fellag és főleg a mocsadék 1982-es német-osztrák meccs miatt kell szurkolni, nekifutásból. Meg mert a semleges pályás uccsó meccsen az év egyik legnagyobb gólját rúgták Egyiptomnak.

üvöltő dervis 2010.05.26. 19:02:16

@docGG: asszem a 90 sokadik percben, egyiptom már ünnepelt :)

docGG 2010.05.26. 19:18:02

Nem, az az Afrikai Nemzetek Kupáján Ghána ellen volt a negyeddöntő, ez még elég korán az első félidőben esett.
www.youtube.com/watch?v=Tpfq7E63jrk

üvöltő dervis 2010.05.26. 19:58:07

Bouazza 92'
Elefántcsontpart-Algéria 2:3

keverem már a szezont a fazonnal... :)
na én erre gondoltam, Keita és az elefántok kiestek.

üvöltő dervis 2010.05.26. 20:04:04

2010-es_afrikai_nemzetek_kupáján persze

cadix · http://www.blog.hu 2010.05.26. 20:22:05

@lupetto: írjatok mailt Szily Lacinak, jó a blogotok.

Káosz Professzor 2010.05.26. 21:13:58

szily, 16:26-kor küldtem mailt Algériára. Mikor lesz eredményhirdetés? Holnaptól bírnám indítani a sivatagi róka hadműveletet.

Koller 2010.05.26. 21:16:38

Remélem a hollandok meglepetés csapatként megnyerik a vb-t! Hajrá Oranje!

üvöltő dervis 2010.05.26. 21:40:25

Tényleg, mikor lesz eredményhirdetés?

_python_ 2010.05.26. 21:41:56

Chilei vezérszurkoló úrnak szivesen besegítek!! CHILE!!

mr.guargumi 2010.05.26. 22:02:26

@üvöltő dervis: jó kérdés, pláne hogy azt írta szily, hogy a gyorsaság is számít:)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.05.26. 22:13:23

@lupetto: Ne, ne, ne, nincsenek itt előjogok! :)

Csináljátok csak! :)

cadix · http://www.blog.hu 2010.05.26. 22:25:50

@mbemba: többen is lehet ám blogot írni, fentebb volt valaki, aki szintén olaszozott volna

üvöltő dervis 2010.05.26. 22:27:09

@mr.guargumi: majd reggel visszanézek, hogy áll a dolog.

2002 2010.05.26. 22:32:33

jó hát bztosan sokáig tart kiválasztani a a sok jelentkezőt szlovákiára :D

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.05.26. 22:34:49

@cadix: Persze, én írom továbbra is az olaszfórumot, ahogy eddig! A vébé előtt, alatt és után.

Per ora é sempre Moratti presidente! :)

pyrogate · http://laalbirroja.blog.hu/ 2010.05.26. 22:50:59

laalbirroja.blog.hu/

paraguay már van, folyamatosan írjuk a bejegyzéseket, persze lehet csatlakozni :)

mr.guargumi 2010.05.26. 23:18:06

@pyrogate: izé, bocs, de egy darab bejegyzést irtatok eddig, azt is ma;)

pyrogate · http://laalbirroja.blog.hu/ 2010.05.26. 23:57:34

igen, de már van egy csomó (worldben megírt és tárolt post) de annak nem sok értelme van, hogy kirakjuk egymás után, nemde? Régóta megvolt az ötlet, ha lesz másik guaranis blog hát hajrá, max nagyobb a versenyszellem :D

mr.guargumi 2010.05.26. 23:59:11

@pyrogate: Ja értem. jelentkezzetek a felhívásra mailben:)

báró Leopold 2010.05.27. 00:28:23

Picsába h É-Korea nincs, megtettem őket VB-győztesnek (1500X-os szorzó) szívesen lettem volna vezérszurker :-)

pyrogate · http://laalbirroja.blog.hu/ 2010.05.27. 01:05:44

@mr.guargumi: jelentkeztem mailben, bár épp mikor ez a cikk íródott ettől függetlenül csináltam a blogot. Már megjelent egy új cikk is amúgy.
Sok sikert mindenkinek mindenesetre!

szily 2010.05.27. 01:35:37

Köszönöm az eddig befutott jó sok jelentkezést, és elnézést, hogy még senkinek sem válaszoltam, holnap, azaz ma, csütörtök délig minden érdeklődőnél kopogtatok levélben.

szucs.adam 2010.05.27. 03:02:49

@Koller: Hup Holland Hup! Így van!

vontod75 2010.05.27. 03:41:54

@vontod75: http://www.youtube.com/watch#!v=KbPH_jcIsro&feature=related

vontod75 2010.05.27. 03:42:39

http://www.youtube.com/watch#!v=KbPH_jcIsro&feature=related

vontod75 2010.05.27. 03:44:53

Szily! légy szíves töröld már a két ezt megelőző hsz-emet. Köszi!
Szóval Vamos Mexico!
www.youtube.com/watch?v=KbPH_jcIsro

docGG 2010.05.27. 15:16:52

A sivatagi róka hadművelet türelmesen várja a választ...

epsilonx 2010.05.27. 15:43:49

@szily: mindjárt négy óra, és még nem kaptam választ, pedig a poszt után egy órával már ment a mail Hollandiára :(

mr.guargumi 2010.05.27. 15:45:36

Lehet ám, hogy aki nem kapott választ az kimarad, olyan írjon be, aki kapott választ, és akkor tiszta lesz a helyzet:D

Der_rosarote_Panther 2010.05.27. 16:45:03

@Despota: nemár, akkor én igazából te vagyok??? :-)

Der_rosarote_Panther 2010.05.27. 16:47:13

@Despota: ja, és ha már így van, nem toljuk a blogot tandemben, mint az izomtibi meg a nathanp?

Der_rosarote_Panther 2010.05.27. 16:51:05

Vagy bárki, aki elnyerte Hollandiát. Dobjatok mailt is!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2010.05.27. 16:53:35

@szily: Szevasz,
bevállalom a hegyi franciáimat, már csak azért is, mert kém vagyok, igaz csehszlovák, de a csehek hivatalosan is deklarálták, hogy a nekünk fognak szurkolni a VB-n, illetve a kettős állampolgárság topicban is mellettünk állnak!

Üdv: CSK

docGG 2010.05.27. 17:18:49

Én is szívesen együttműködök mással algériai vonalon.

üvöltő dervis 2010.05.27. 17:34:25

@docGG: én például szívesen együttműködnék veled, csak várom Szily válaszát.

docGG 2010.05.27. 19:55:49

@Káosz Professzor: te kaptál már választ Szilytől? Időben előttem vagy persze, de szerintem dervis és én is szívesen működünk együtt.

üvöltő dervis 2010.05.27. 21:49:00

Na én lassan elpárolgok, reggel megnézem hogy és merre állunk.

The Paramour 2010.05.27. 23:02:41

Én vagyok a figyelmetlen vagy tényleg nincs német szurkolói oldal?? Azért az egy vicc, hogy olyan országoknak van mint Algéria meg Új-Zéland.. Ezeket nálunk a kutya nem ismeri és nem szurkol nekik senki, ellenben a németeknek meg sokan...

The Paramour 2010.05.27. 23:06:50

@The Paramour: Megtaláltam, én voltam a hülye :)!!

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2010.05.27. 23:16:19

@The Paramour: ...és kit azok a németek? Kimennek sörözni Afrikába, oszt sírnak, h az egyetlen épkézlán játékosuk Ribéry meg el van még mindig tiltva :D

Pálka 2010.05.28. 00:00:32

Chile már van? Jelentkeztem,de választ még nem kaptam:) De ha szükség van rá,besegítek az olaszban is:)

üvöltő dervis 2010.05.28. 07:21:51

@The Paramour: szerintem a németeknek csak a németek szurkolnak. :)

kalapácstollú 2010.05.28. 08:40:35

@Csehszlovák Kém: azt hiszem, Te lennél a legalkalmasabb a szlovák blogra. Majd kommentellek.
:)

üvöltő dervis 2010.05.28. 09:28:40

nézem a már működő szurkerblogokat, és nagyon jól szórakozok. Szily még nem írt...

docGG 2010.05.28. 10:09:26

A várakozás ideje alatt tekintsék meg "Rgy kabil Algírban" c. kisfilmünket. www.youtube.com/watch?v=LQelOcUS4lo&feature=related

_python_ 2010.05.28. 11:28:31

Chile-fanok, tessék csatlakozni:)
http://www.facebook.com/#!/group.php?gid=120488607991341&ref=mf

Káosz Professzor 2010.05.28. 13:03:14

@docGG: Nem kaptam semmi választ. Ha esetleg én kapnám a lehetőséget, szívesen együttműködnék. Addig is egy kis ízelítő az arab virtusról:
www.youtube.com/watch?v=C4B--qYWIKs

mr.guargumi 2010.05.28. 13:18:33

Szilyt elrabolták az űrmókusok, valószínűleg éppen most bányásszák ki az agyából a föld stratégia fontosságú dió és mogyoró raktárainak a helyét:(

kalapácstollú 2010.05.28. 15:04:50

@mr.guargumi: Bakker, ez most komoly! Remélem, az én mogyoróim nincsenek veszélyben!

docGG 2010.05.28. 15:28:36

Szilyt ismerve inkább az lehetséges, hogy lenyelte egy mexikói pszichedelikus durbinccsal felhizlalt, génmódosított törpeharcsa.

docGG 2010.05.28. 15:32:34

@Káosz Professzor: Bárki, aki kétszer rúg győztes gólt a messze esélyesebb németek ellen tétmeccsen, nálam félisten kategória :)

üvöltő dervis 2010.05.28. 16:05:01

mmindjárt itt a VB és a Szily nincs sehol, csak nem történt valami baj?

docGG 2010.05.28. 17:56:04

Na jó, nekem elfogyott a türelmem... Úgyhogy itt lesz a blog :)
sivatagirokak.blog.hu/ Még kiderítem, hogy lehet másoknak is admin jogot adni, és akkor tolhatjuk közösen a dervissel meg a professzorral.

docGG 2010.05.28. 17:58:38

Mi meg itt leszünk: sivatagirokak.blog.hu Mindjárt megkeresem, hogyan írhatjuk többen is adminként.

docGG 2010.05.28. 18:00:08

Bár most hogy belegondolok, azt ígérték, kapunk szép egyen-skint... Az klassz lenne, szóval most itt a névnél megállok pillanatnyilag.

mr.guargumi 2010.05.28. 18:04:16

öö, de most ti már kaptatok visszajelzést, hogy tiétek a cucc?:) csak mert ha igen, akkor a többi ember nem vár hiába:)

mr.guargumi 2010.05.28. 18:08:58

Ja már látom mit írtál, már kezdtem örülni, hogy kimentek a levelek, s nem kell ide visszanézni állandóan, hátha történik vmi:)

pyrogate · http://laalbirroja.blog.hu/ 2010.05.28. 18:15:04

én kaptam levelet meg egyenskint is

vamos albirroja :)

mr.guargumi 2010.05.28. 18:47:57

Na, akkor ezek szerint megtörtént a kiosztás s aki nem kapott az már ne is várja. Akkor sok sikert a szerkesztőknek, kapcsford:)

üvöltő dervis 2010.05.28. 19:08:51

docGG 2010.05.28. 17:56:04 @docGG: én benne vagyok, rajtam ne múljon. :)

üvöltő dervis 2010.05.29. 10:27:09

@szily: hogy áll a dolog mester?
Látom alakul a dolog, csak nincs infó.

_Colos · http://keseiversek.blog.hu 2010.05.30. 17:19:36

Van már szlovák-blog? Igazán szimpatikusak...

_Colos · http://keseiversek.blog.hu 2010.05.31. 13:45:04

Az argentin csapatnak sincs blogja? Én nem találom.

_Colos · http://keseiversek.blog.hu 2010.06.02. 08:07:41

Ne fáradjatok, megvannak! Azért köszi!
süti beállítások módosítása