Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A nyelv gyönyörű árnyalatai a gyökereimben élnek. (Schmitt Pál)

Hiába szomorú Sólyom László exelnök és ikertestvére, Marcelo Lippi olasz szövetségi kapitány,

Cannavaro már nem lesz gyorsabb, és az is tuti, hogy a Magyar Köztársaság új elnöke a szandálos-zoknis-öltönyös környezetvédő helyett a mosolygós, Harley Davidsonos tata.

Schmitt Pált sokan örömmel, még többen semlegesen, és nem kevesen fanyalogva fogadják. Utóbbiakat őszintén szólva nem értem. Én például semmi rosszat nem mondanék rá, így előre. Igaz, talán befolyásol, hogy az Index legendásan jó viszonyt ápol a joviális politikussal:

Schmitt Pált a közvélemény sokáig úgynevezett unalmas embernek könyvelte el, ami annak a fényében, hogy egy kétszeres olimpiai bajnokról + a tévétorna családfőjéről van szó, legalábbis meglepő dolog. Úgy tűnik, hogy a magyar mega-, makro és mikrobloggerek is osztották ezt a véleményt, a Szavazófülkék Forradalma óta ugyanis sokkal szívesebben készítenek online népművészeti alkotást Schmitt fideszes kollégáiról, például Kövér Lászlóról

sőt olyan ádáz politikai riválisairól is, mint a szó- és képviccre termett nevű Vona Gáborról:

Amikor viszont nyilvánvaló lett, hogy a Vezénylő Tábornok Úr Pál barátunkat fogja elnöknek javasolni, megjött a bloggerek jobbik esze, és végre a súlyához méltóan foglalkoznak Schmitt elnökkel.

Az első mémfecske (vagy fecskemém?) a konszolidált apóka chopperes fotója volt.

Azt persze jó régen lehetett tudni, hogy Schmitt szenvedélyes motoros, aki külföldre is eljár túrázni a haverokkal, de a téma az utóbbi napokban került elő igazán, így a fenti fotót a magyar netezők nagy része megkapta levélben vagy valamelyik ismerős falára kiragasztva. Egyelőre digitális népművészeti bevatkozás nélkül. (Itt olvasható Winkler Róbert morgolódós tesztje Schmitt képen látható motorjáról, a Harley Davidson Crossbones-ról).

A harleys kép farvizén lett népszerű ez a fotó:

A körülményekről hallgassuk meg a szeretgom.hu-t: "A SUZUKI 1800 köbcentiméteres gigachopperét, egy M1800R Intrudert, a 125 lóerős izommotort a MOB elnöke vérbeli motorosra jellemző izgalommal vette át hosszabb kipróbálásra."

Innentől beindult a digitális verkli. Lazacz, a Tumblr Picassója továbbgondolta ezt a képet:

és idáig jutott:

Ez volt talán az első alkalom, hogy Schmitt nem mosolygó vagy berregő nagyapóként jelent meg a szélesebb közvélemény előtt. Lassan kezdtünk ráébredni, hogy az új elnök  Mádl Ferenchez képest kifejezetten egy James Brown. Vagy egy Berkes Gábor? Elő is került gyorsan a következő képi bizonyíték:

Ezzel Pálnak sikerült kipipálnia a Clinton-feladatot, méghozzá ügyesen, hiszen szinti mögött sokkal menőbben lehet mozogni, mint szaxofonvéggel a szájban.

Az online nép ajkán rögtön meg is született az adekvát dalszöveg:

Hallom ma is egyre a zenét
Látom, szinte látom a szemét
Elmúlt, s ami elmúlt sose szép
Rágondolni mégis gyönyörűség.

Schmitt Pál a zongoránál
Fehérebb az orgonánál
Jaj, de szépen játszotta a Liszt-rapszódiát
Schmitt Pál, kit úgy szerettem
Akit soha nem feledtem
Rabja voltam, mint egy kisdiák.

Csókja maga volt a szerelem
Lángolt, mint a hajnal Keleten
Napfény tűnik így el Nyugaton
Elfeledni én őt nem akarom.

Schmitt Pál a zongoránál
Fehérebb az orgonánál
Jaj, de szépen játszotta a Liszt-rapszódiát
Schmitt Pál, kit úgy szerettem
Akit soha nem feledtem
Rabja voltam, mint egy kisdiák.

Láttam néhány nappal ezelőtt
Bizony ő rajta is fogtak az idők
Kócos fejű srácot vezetett
Rám nézett és gyorsan elsietett.

Schmitt Pál a zongoránál?
Ki fehérebb az orgonánál?
Aki szépen játszotta a Liszt-rapszódiát?
Schmitt Pál, kit én úgy szerettem?
Akit soha nem feledtem?
S rabja voltam, mint egy kisdiák?

Rossz kedvűen mentem, az úton
Jobb lett volna nem látni, tudom
Nem tört volna össze az a kép,
Mely összetörten is oly gyönyörű szép

Schmitt Pál a zongoránál
Fehérebb az orgonánál
Jaj, de szépen játszotta a Liszt-rapszódiát
Schmitt Pál, kit úgy szerettem
Akit soha nem feledtem
Rabja voltam, mint egy kisdiák.

Lállá…

Schmitt Pál, kit úgy szerettem
Akit soha nem feledtem
Mindíg jó lesz emlékezni rá.

Az igazi netes sztárságot azonban ez az origós fotó hozta meg az Elnök úrnak:

Sok évvel ezelőtt készült a második virágzását élő fénykép, de akkor még senki sem sejtette, hogy hősünk ilyen magasra jut.

És ha mindez nem lett volna elég, kiderült, hogy még a vicces csokiszemüveget is tovább lehet fokozni, így a Schmitt-kultusz legfontosabb kegyképe e pillanatban még a következő:

És a végére egy meglepetés: Schmitt még nem is volt elnök, és máris sikerült megoldania egy regionális konfliktust! Elmérgesedett, nacionalista konflitust ráadásul, a szlovákokkal. Íme everywherewiththehelicopter képes beszámolója az eseményekről:

Ezzel kívánok élvezetes elnökséget Schmitt Pálnak, aki kap vagy csinált pálos műalkotást, küldje el nekem!
 

update:
Itt egy egész friss példány ssnszk-tól, amely leleplezi, ki is S.P. valójában:


A mesterházys párbaj továbbgondolása prolidepp klaviatúrájából:


Ugyanő, ugyanerről, ezúttal kő-papír-ollóval:

A sok kép közé egy kis szöveges népművészetként íme a "Mondjunk le Schmitt Pálról az árvízkárosultak javára!!!" nevű Facebook-csoport. (via borosjuli)

Annak, aki nem olvassa a kommenteket, itt a legfrissebb, bréking jellegű kép, prolidepptől, Schmitt Pál megválasztására időzítve. Ha lemaradtál volna, az előbb ő lett a Magyar Köztársaság új elnöke!



Hozzá a kötelező szöveg:

Felkelt a napunk, Schmitt Pál a mi urunk.
Árad a kegyelem fénye ránk.
Hálás a szívünk, zengjen az örömünk,
Szép Magyarország, édes hazánk!

Tvfreak fontosnak tartotta egy vaníliáskarika-ellenes poszteren a világ tudomására hozni, hogy S.P. neki nem elnöke. Tvfreaktől elhatárolódunk és értesítjük a remélhetőleg igen hamar felálló médiaszabályozó óriáshivatalt, hogy kapja el az amerikai szerveren garázdálkodó állampolgárt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szily.blog.hu/api/trackback/id/tr82118372

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: "Kedves Négerek!" 2010.07.01. 08:08:11

Schmitt Pál megválasztása sok aggályt okozott a politikai spektrum mindkét(!) oldalán. Az index szerint Kövér „Sámson” László körmeszakadtáig harcolt a Nemzet Palibájának megválasztása ellen, bár figyelembe véve, hogy a komenistákat dús lob...

Trackback: Schmitt Pál: nem a blogoszféra embere - heti szavazásaink 2010.06.29. 16:10:44

Lehet, hogy Schmitt Pál az "emberek embere" lesz, mint Göncz Árpád volt, de a blogoszféra embere akkor is Sólyom László. Heti szavazásösszesítőnk. Ahogy Török Gábor is írta, Schmitt Pál az adottságai miatt minden valószínűség szerint igen né...

Trackback: Köztársasági elnököt választ a parlament 2010.06.29. 15:53:01

Az Országgyűlés ma dönt a Magyar Köztársaság új elnökéről. A Fidesz Schmitt Pált, az MSZP Balogh Andrást jelölte államfőnek. A Jobbik és az LMP nem tudott önálló jelöltet állítani. Az elnökválasztás első fordulójában kétharmados többséget kell szereznie a…

Trackback: Milyen Schmitt Pálos cím nem volt még? 2010.06.29. 15:20:07

A blogok nagyon beindultak a köztársasági elnökös témára; pedig az egésznek semmi jelentősége nincsen, mivel maga az elnöki funkció nagyon gyenge. A legkülönfélébb posztok jelennek meg a témában, a legkülönfélébb nézőpontokból, de a blogunk most egy ki...

Trackback: Schmitt Pált idegsebésznek! 2010.06.29. 14:57:33

ír itt mindenki minderől, ami nem is baj, viszont... Az senki nem jutott eszébe, hogy az új köztársasági elnök kiválasztásakot kinevezésekor egy jogászprofesszort váltanak le egy trampli balfaszra, akinek kb. akkora a szakmai kompetenciája alkotmányjog...

Trackback: Elszólások 2010.06.29. 14:08:38

"Ez az igazság, ami ellen minden erőmmel küzdeni szándékozom!"Jim Hacker miniszterelnök a feleségének Vicces és meglepően őszinte, elképesztő és olykor dermesztően zavaros elszólások tarkították az elmúlt napokban a köztársasági elnök me...

Trackback: Pali bácsi nem lesz velszi bárd 2010.06.29. 14:02:34

Azért ismerjük el, hogy Pali bácsi biztosan jobb lesz a fegyveres erők főparancsnokának, legalábbis megjelenésében: volt sportolóként, egykori olimpikonként legalább katonás tartással végig tud majd menni a díszsorfal előtt. Úgy, ahogyan ez eddig ...

Trackback: Schmitt Pál Caligula lova (film) 2010.06.29. 13:38:40

TheZhrmghg videójához nem kell sok kommentár, azután, hogy Orbán Viktor azt a Schmitt Pált jelöli, aki mellett senki se állt ki a nevét vállalva és, aki még névtelen internetes szavazásokon is csak 3-8 százalékokat kapott). Nos íme a kiváló jelölt bemu...

Trackback: Schmitt Pál Caligula lova (film) 2010.06.29. 13:38:38

TheZhrmghg videójához nem kell sok kommentár, azután, hogy Orbán Viktor azt a Schmitt Pált jelöli, aki mellett senki se állt ki a nevét vállalva és, aki még névtelen internetes szavazásokon is csak 3-8 százalékokat kapott). Nos íme a kiváló jelölt bemu...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZöldMarci 2010.06.29. 13:40:18

A felsorolásból méltánytalanul kimaradt a feliratozott Caligula film. Incitatus for President!

piroslapok.blog.hu/2010/06/24/schmitt_pal_caligula_lova

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2010.06.29. 13:41:17

Enyém a felvidek.tumblr.com és csak annyit tennék hozzá, hogy a legelső kép nem saját találmány: Nerazzurri fórumozó érdeme, aki az nst.blog kommentjei között tárta a nyilvánosság elé :)

Waldi! 2010.06.29. 13:51:33

Inkabb Debreczeni Jozseftol kene bocsanatot kerni az ilyen vidamkodasok helyett, amig a hungaroputyinizmus epulese be nem fejezodik :D

józan' 2010.06.29. 16:36:33

A poszt-szdszes, netes humorkommandó akcióban, juhú. :)
Akkora humorbombák csapódtak itt be, hogy nem bírom kapkodni a fejem.

satho 2010.06.29. 16:37:31

SP lett a prezident :)

Bólogató János a Sándor palotában :)

LegjobbVagyok · http://legjobbvagyok.hu 2010.06.29. 16:58:18

Most miért baj az, ha a zemberek zelnöke fitt és sportos? Solyom bácsi is folyton hegyet mászott hogy megmentse a hegyi füvet, meg a legyeket, meg ami még termett ott.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.06.29. 17:17:17

Bazdmeg, hogy ti mennyire ráértek. Ki nem szarja le SPált?

producer 2010.06.29. 17:33:34

lol. Legyen inkább Lemmy az elnök, a Motörheadből.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2010.06.29. 19:12:49

Jó kis válogatás. Csóró Pali jól megkapja :))

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2010.06.29. 21:16:13

Belgával üzent Orbán Sólyomnak:

te most elhúzol innen
mert láb alatt vagy,
láb alatt vagy,
láb alatt vagy...
te most elhúzol innen
mert láb alatt vaaaagy,
láb alatt vaaaagy,
láb alatt vaaaagy...

SchmittemittemitenmitteSchmittPalitizálsz?
SchmittPalitizálsz? SchmittPalitizálsz?
SchmittemittemitenmitteSchmittPalitizálsz?
SchmittPalitizálsz? SchmittPalitizálsz?

Fricibá' 2010.07.01. 00:33:20

Hűha! Én itt egy liberálbolsi közegbe csöppentem? A szokásos "ha nem tudsz ártani neki, akkor tedd nevetségessé" variáció indult be?
Kedves Szily! Ha már "a nyelv gyönyörű árnyalatai" előkerültek, szégyellheted magad az "updatelve" kifejezésért!
További kellemes, belterjes mocskolódást kívánok a következő évekre...

Nem vagyok fideszes 2010.08.11. 16:02:15

@Fricibá':

Rém kellemetlen lehet látni, hogy nem mindenki nyalja azt a valagat, amiben te oly' kéjesen merülsz el nyakig.