Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Amikor befutott a Híradó értesülése, majd utána az Index saját információja arról, hogy a nemzetvédelmi egyetem rektora egészen idióta, már-már Darwin-díjas privát zsarolási ügybe keveredett, hirtelen úgy éreztem, mintha ollózásos gólt lőttem volna a Real Madridnak.

Őrülten csapkodtam a levegőbe, a testem pedig könnyűvé vált, mintha maga Székely Tamás egészségügyi miniszter töltené belé a kéjgázt. Felhívtam Haszán kollégát, aki lelkesen végighallgatott, és két perc múlva felszabadultan nevetett velem.

Aztán hirtelen elhallgattunk, zavart csönd állt be, majd megkérdeztük egymást, hogy bakker, minek örülünk olyan nagyon?

Aztán újra elnevettük magunkat, hogy hát annak, hogy mindketten azt gondoltuk, ez megint valami rettentően falmelléki politikai kavarás, egy borzasztóan unalmas megbízom-azt-aki-a-felét-

visszacsorgatja típusú pártfinanszírozós, amin a legkevésbé sem háborodunk fel vagy ilyesmi, még kevésbé kesergünk a magyarság morális állapotán, de amit jobban ununk, mint a katolikus szentmisét.

És végre nem!

Ezért ez a nap híre.

Itt áll hősünk, aki az eddig kiszivárgott hírek szerint tényleg akkora majom volt, hogy maffiamódszerekkel próbált ráijeszteni egy multinacionális cégre, de még csak nem is félelmetes módszerekkel, hanem úgy, ahogy egy Guy Ritchie-film balfácán mellékhőse tenné.

2010 embere eddig Szabó János, akit ennek ellenére nem tudunk sok jóval bíztatni, hiszen ahogy Hancu, az ismert szóviccművész megmondta:  Ábelnek beszédhibája volt. Nem tudta kimondani a "k" betűt. Még a logopédus bátyja se tudott segíteni a káin.

A bejegyzés trackback címe:

https://szily.blog.hu/api/trackback/id/tr761764387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

noirp 2010.02.17. 10:28:24

@Dövan: Ha nem is közvetlenül, mégiscsak...ez a gáz, nem a hélium...

noirp 2010.02.17. 10:29:45

@valkyre: Csak suttogva mondd, hogy "egyenruha ide vagy oda", mert rögvest itt terem manager2008

Doubledeceker 2010.02.17. 10:30:52

@ghalleck:

Azért a cocializmus oda tett ennek rendesen, és az elmúlt 20 év méginkább...

De most, hogy belendült a rendőrség, kár, hogy nem tart ez soká....

Ha minden nap így nyomná a rendőrség, előbb utóbb rend lenne itt kérem...

De nincsenek illuzióim, a takarítási kedv a választások után fél évvel megcsappan, minden marad a régében....

De mégis, hogy lehet valaki ennyire ostoba balfasz, talán tényleg nem igaz a DHL-es szoti...

Doubledeceker 2010.02.17. 10:31:48

@noirp:

Azért ez mégis gáz, hogy egy egyenrúhást így meghurcolni, mentelmi jogot minden egyenruhásnak.... :D

beavereater [AT] 2010.02.17. 10:34:22

@Nandi29: mondjuk ez a megzsaroljuk a DHL-t ötlet nekem annyira életszerűnek tűnik, mint amikor a csivava nekimegy a német dognak, az meg csodálkozva nézi hogy mit szaladgál itt ez a tíz deka hús...

noirp 2010.02.17. 10:39:05

@Nandi29: Jó, de akkor _a kukásoknak is ám!!!!!_:DDDD

Doubledeceker 2010.02.17. 10:39:26

@beavereater:

Életszerűtlen, valóban de ebben az országban, nem oly régen 2 APEH-os dolgozó megzsarolta Csányit.... NA azok is mennyire ott lehettek a topon.... :D

Gondolom azóta már ismerkednek a kisebséggel... :D

beavereater [AT] 2010.02.17. 10:42:52

@Nandi29: na igen, azóta kicsit emelkedtek a tétek és a színvonal is :)

Egyébként az állami alkalmazottak az utóbbi két-három évben valami iszonyú mód elszemtelenedtek, legalábbis a magam és környezetem tapasztalatai alapján...

Doubledeceker 2010.02.17. 10:45:54

@beavereater:

Igen valahol ott van a kutya elásva, hoyg ezek az emberek elhiszik, hogy ők magasabb rendűek, és a hatalmuk ér valamit.

Aztán ha ezt még felszorzod azzal, hogy pizsamagatyóban flangálhatsz egész nap, abból valami bődületes ostobaság is ki tud keveredni...

Ezért aztán a tekintély elv egy szar, az értelmet kell tisztelni nem a tekintélyt, legalább addig még ez a két dolog nem kapcsolódik össze.

Eric_Cartman 2010.02.17. 10:48:17

Szerintem az idézett cikkben annyi az igazságtartalom, hogy "kedd délután".

Porfelhő · http://www.gitartabor.hu 2010.02.17. 10:49:18

Személy szerint örülök a Nemzetvédelmi Egyetemen történteknek. Minthogy örülök a VII. kerületi polgármester esetének és örülök a BKV-s tisztogatásnak. Nem pártpolitikai okok miatt. Egyszerűen az okoz némi örömöt, hogy elindulni látszik egyfajta tisztogatás és fölcsillan picit a remény, hogy annyira azért mégsem vagyunk banánköztársaság, mint amilyennek a rendszerváltás óta - egyre inkább - gondolom. Ha nincs morál, legyen bilincs.

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2010.02.17. 10:52:39

@tiboru: Azt monnya meg jó uram, hogy mi a faxér kellett az irodájában munkaidőben őrizetbe venni? miért nem lehetett szépen csöndben otthon megrendezni az egészet, mikor éppen mamuszban nézi a hiradót?

Aztán pedig az én fejembe se fér bele, hogy aszongya ül az irodájában, tölgyfaasztal, vörös bársonyszőnyeg, a falon Z. Miklós hadvezér tekint le rá, majd nyílik az ajtó, és a titkárnő bejelenti: Tábornok uram, a Királyi Rendőrség van itt. Érted jöttek, nem ellened. Erre berontanak a kommandósok, mire rektorkám a tanult önvédelmi fogások alkalmazásával az egyiket leküzdi, mire a másik három kommandós is ráveti magát, s így kerül a rektor a kicsi a rakás legaljára, ahol valaki véletlenül, mikor szintén elveszejtette az egyensúlyát, beletérdel az orrába...
Ne haragudjatok, de szerintem ez akkora szájenszfiksön, hogy ilyen csak Luke Skywalker szereplésével tudok elképzelni.
Életszerűtlen, na.

ghalleck 2010.02.17. 10:56:44

@Zig Zag: Hogy minél derámaibb legyen a dolog... Példát is köll statuálni, kéjröm 10-telettel...

Doubledeceker 2010.02.17. 10:58:38

@Zig Zag:

Nekem is az jön le, hogy ennek azért van üzenete is, és a mi "nagyjaink" már csak így szoktak üzengetni egymásnak.

De jó is ez, mert tényleg az az üzenete, hogy a pizsma sem szent.

Manager2008 most zokog.... :)

beavereater [AT] 2010.02.17. 11:02:23

@Zig Zag: mondjuk azért, mert esetleg kapott egy fülest és nekiállt megsemmisíteni a bizonyítékokat? Esetleg a lehallgató épp azt hallották, amint telefonálnak neki: "Jani, szarban vagy, dolgozik rád a KBH, lépj le..."

beavereater [AT] 2010.02.17. 11:04:50

@Porfelhő: ezzel csak egy a baj, május elején ez a nagy buzgalom meg fog szűnni, megtörténnek a helycserék, a pénzfolyamokat átterelik az új csatornákba, és megy tovább a business as usual...

beavereater [AT] 2010.02.17. 11:06:36

@Zig Zag: én inkább azt tudom elképzelni, hogy ül az íróasztalnál, titkárnő bejelenti a zsandárokat, erre a csóka elkezdi taposni a DEL billentyűt a gépén. Az egyik swat megkéri, állna fel a géptől és lépne arrébb, ez meg csak nyomja a DEL-t mint az állat...
Na itt jött egy akkora saller, hogy leeset a fejéről a tányérsapka és csomót kötött magára a csík a pizsamáján. Megjegyzem, joggal...

Porfelhő · http://www.gitartabor.hu 2010.02.17. 11:10:49

@beavereater: Adja Isten, hogy ne így legyen! Személyes véleményem és lehet, hogy f@szság, de úgy gondolom, hogy a tiszta közélet, fejlett, de legalábbis fejlődő (vagy erősödő?) morál többet dobna az emberek kedélyállapotán, mint 10 százalékos adócsökkentés.

beavereater [AT] 2010.02.17. 11:13:20

@Porfelhő: ugyan már, hány éves vagy, királyfi/lány? Hol látsz te itt olyan ME jelöltet, aki rendelkezik ilyen erkölcsi kvalitásokkal? Meg aztán azt se feledd, minden király annyira igazságos, amennyire a legutolsó szolgája az...

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2010.02.17. 11:20:26

@tiboru: Ettől még lehetett volna ésszel csinálni az elfogását. Ez a fegyvere van meg akkora baromság. Ha van is neki, akkor is lehet teremteni olyan helyzetet, amikor nincs nála - lásd pl. előbbi kommentem. Még csak az hiányozna, hogy egyenruhában nyomják le, mint ahogy erre volt nem is egy példa a társ fegyveres - rendvédelmi állományból, ami szintén nonszensz, szügségtelen és megalázó a szervezetre nézve is. Csatlakozom @manager2008: céleményéhez annyiban, hogy öncélú, hátsó szándékot feltételez, politikai találgatásokra ad alapot, ha egy egyetemi rektor nyugalmazott tábornokot a saját egyetemén csuklyásan földönhúzzák. Nincs és nem is lehet szó UGYE előzetes büntetésről.
Aztán meg az a helyzet, hogy nem ő lenne az első hatonai vezető, akit őrizetbe vesznek büntető ügyben, azonban tudnék mondani ellenpéldát, amikor az elfogás, házkutatás olyan módon lett megoldva - a nyomozás érdekeinek sérülése nélkül - hogy nem kellett beosztottainak végignézni az egészet, a szervezet becsületén sem esett csorba és a média nem dokumentálta az egészet élő egyenesben. Uff, én beszéltem.

beavereater [AT] 2010.02.17. 11:25:50

@Zig Zag: ez mind igaz is lehet, de nem ismerjük a körülményeket. Mi van, ha a bizonyítékok eltüntetésén dolgozott éppen (alapeset)? Vagy mi van akkor, ha ez tényleg egy ostoba fedősztori és valami nagyon csúnya dologban volt benne, ahol a lebukás után még ez volt a legkevésbbé veszélyes/kínos változat?

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2010.02.17. 11:26:36

@ghalleck: te is tudod, hogy egy jogállamban a statuálás nem lehet szempont. Ez nem a Tanu, meg Pelikán József gátőr.

@Nandi29: Ha a dolog Moszkvában játszódna, meg sem lepődnék ezen. De nem így történt.

@beavereater: Ne vicceljünk már kérem! Hiába nyomja a DEL-t, úgysem lehet eltüntetni ennbyi idő alatt egy gépről semmit. Ha meg valakitől hírét veszi, hogy dolgoznak rá annál jobb, hisz ez újabb bizonyíték ellene és ha nekilát szervezkedni aztán újabb bizonyíték hegyeket kreál maga ellen. Tehát ez sem lehet ok.

steve85a 2010.02.17. 11:31:12

Figyusz, Skacok!

Volt szerencsém pár évet tanulóként lehúzni ebben a műintézményben.
Szerencsére nem volt közünk a honvédséghez, hanem "félcivil bagázsként" koptattuk a padokat.
Főépület talán 6. emeleten beszálltunk a liftbe, tele is lett velünk.

Harmadikon megáll, ajtó kinyíllik.
Ott áll egy pizsamás főmajom és be szeretne szállni. OK, de tele vagyunk a földszintig mennénk. Senki nem mozdul, ajtó lassan csukódik.

A résen még láthattuk azt a meglepődött, megdöbbent pofát és hallatszott a motyogása -akkor megyek a másikkal.

Annyira meglepő volt, hogy másnap az egyik jófej fiatal katona-tanártól meg is kérdeztük az okát.

Úristen! Ti nem szálltatok ki a tábornokúrnak? Ilyenkor ki kell szállni, hogy a tábornorúr használhassa a liftet.

Röhögtünk, de késöbb kiderült, hogy tényleg így van a "rend" a suliban.

Most képzeldjétek el azt a megdöbbenést amikor a tábornokurat betört orral, vérző pofával berugdossák a liftbe miután végéghúzták a folyósón.

Fél életem érte ha láthattam volna!!!

beavereater [AT] 2010.02.17. 11:31:36

@Zig Zag: mondom, nem ismerünk minden körülményt. Lehet, attól féltek, hogy a "szívroham" vagy az "öngyilkosság" előbb találják meg, mint az ügyészek... mármint ha komoly az ügy. Ha tényleg csak DHL-zsarolás, akkor viszont az én DEL-gombos feltevésem teljes passzol a képbe... :)

(Láttam én már olyan nagyon többdiplomás felsővezetőt, aki azt hitte, elegendő védelem, ha a házipornós képeit átnevezi .dll kiterjesztésre...)

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2010.02.17. 11:33:01

@beavereater: És hogyan tüntethette el a bizonyítékokat? Nekiáll telefonálgatni, hogy aszongya: "Fiúk, amit a múltkor mondtam nektek az nem volt komoly." Ennek a beszélgetésnek a szó szerinti átiratát is be fogja csatolni az ügyész, ugye nincsenek kétségeink.
Tehát akkor még mindig nem értem, hogy miért volt erre így szükség? Le kellett járatni az intézményt? A tárcát?
Mert ugye azt nyilatkozta a hatóság, hogy az ügyhöz nincs köze az Egyetemnek.
Akkor pedig miért ott fogták el emberünket? Ráértek volna az elfogás után odaballagni megházkutatni a rektor irodáját, a büfét, meg a fegyverszobát, meg amit akarnak még.

valkyre 2010.02.17. 11:34:48

@noirp: :) nem termett itt...dolgozunk azért közben, vagy csak körbejárja a témát. Ettől függetlenül értem én, hogy mi a lényege annak amit mond, (manager) és van is benne valami, de csak olyan szinten, hogy aki "le tett valamit az asztalra" az nagyon árnyaltan, de megérdemel(het) valamilyen más bánásmódot, de szerintem ő túlértékeli az egyenruhát és általánosan ennek a "bánásmódnak" a társadalmi hatásait és egészében túldramatizálja a dolgot...

beavereater [AT] 2010.02.17. 11:40:47

@Zig Zag: mondom, hogy nem ismerjük a körülményeket. Én nem feltételezem alapból, hogy direkt ekkora cirkuszt akartak csinálni az ügyből. Ha egy több hónapos fedett nyomozás így végződik, akkor ott valami nagy gáz van. Ennek ezer oka lehet, akár emberi mulasztás akár más miatt. Persze ugyanígy az sem kizárt, hogy üzenni akartak valakiknek, de ha így van, az üzenet címzettjei nem a magyar polgárok. És itt a szókapcsolat mindkét tagja fontos...

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.02.17. 11:44:56

@Zig Zag:

Én is csak találgatok, mint mindenki, de:

1.) Ez az egész felhajtás (bevetési egység, paravánok, dulakodás, stb.) látványtervezés volt, ez szerintem nyilvánvaló. A Köztársaság Rendőrsége megmutatta, hogy beosztásra tekintet nélkül lesújt mindenkire, aki megsérti a bétékát.

(Nem röhög!!!)

2.) A tábornok nem szokott hozzá, hogy (teszem azt) egy-két sz*arosf*aszú főhadnagy meg százados túrja fel az íróasztala fiókját, ahol esetleg más cinkes dolog is volt, mint DHL-es borítékok. És eldurrant a feje, felemelte a hangját és odalépett a házkutató nyomozóhoz, de XY főtörzs a bevetési egységtől világos parancsot kapott: a gyanúsított nem lökdösheti a házkutatást tartó kollégáját. Akkor sem, ha ddtbk. és rektor egyszemélyben.

Ez utóbbival amúgy maradéktalanul egyetértek.

3.) Mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, de mártírt azért ne csináljunk Szabó professzorból. Nem hiszem, hogy a KBH és az NNI több héten át tartó, khm, előzetes adatgyűjtése lufi lett volna.

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2010.02.17. 11:47:42

@valkyre: Ez az egyetlen katonai felsőoktatási intézmény kicsiny hazánkban. Már katonai korházunk sincs, megjegyzem, a hadsereggel rendelkező NATO tagállamok közt egyedülálló módon. Nem hiszem, hogy ez annyira túl lenne dramatizálva. Az érintett pedig az egyetem első embere.
Nem tudom mit szólna a rendőrség, ha mondjuk az RTF első emberét vinnék el hasonlóképpen.
Finoman szólva sem szerencsés.
Bűnözni szintén csúnya dolog, nehogy félreértsetek. De talán meg lehetett volna oldani másként is a realizálást.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2010.02.17. 11:50:22

"akkor adják meg neki a lehetőséget hogy vagy lője főbe magát amikor kiderül a bűne" :DDDDD

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.02.17. 11:53:46

@beavereater:

Szerinted egy egyetemi rektor (aki ráadásul világéletében tudományos szocializmust, marxizmus-leninizmust, 1990 óta meg szociológiát tanított és igazi csapattiszt soha életében nem volt) milyen információkkal rendelkezik, amelyek egy idegen hatalom számára érdekesek lehetnek?

Hogy hány örmény és azeri hallgató fog egymásnak esni a következő pesti nyelvkurzuson? Hogy melyik konferenciára melyik oktatót fogják delegálni? Vagy hogy melyik államtitkár-rokonnak kell gyorsan angol nyelvvizsgabizonyítvány vagy külföldi ösztöndíj?

Ne vicceljünk; egy szerződéses szakaszvezető több szolgálati titok birtokában van, mint volt Szabó professzor.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.02.17. 11:57:42

@Zig Zag:

Te úgy látod, hogy az intézkedés módja miatt csorbult az egyetem és az egyenruha tekintélye.

Én meg úgy látom, hogy nem az intézkedés ejtett ezeken foltot, hanem (ha a gyanú megalapozott) az az ember, aki vezette az intézményt és viselte az egyenruhát.

Ha az ELTE vagy a SOTE rektora bűncselekménnyel gyanúsítható, az is nagyon szomorú, de ha erre a ZMNE első emberével kapcsolatosan kerül sor, a több, mint tragikus.

Ha (és amikor) arra kerül sor, remélem, a bíró is így fogja látni.

beavereater [AT] 2010.02.17. 12:01:29

@tiboru: nem is szolgálati titokra gondoltam. Ez a fickó már a 2000-es évek elején helyettes államtitkár volt, ki tudja milyen biznicekben volt benne akár ő maga, akár a közeli hozzátartozói. Egy biztos, soha nem fogjuk megtudni pontosan, mire fel is volt ekkora felhajtás...

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.02.17. 12:01:40

@Zig Zag:

"Az érintett pedig az egyetem első embere."

Az érintett elsősorban egy bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható magyar állampolgár.

Hogy mi a szakmája és beosztása, az már csak súlyosító körülmény.

Hacsak az elmekórtani szakvélemény nem hozza ki a beszámíthatatlanságot.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.02.17. 12:02:41

@beavereater:

Ja, így igen. Személyzeti ügyekért felelt három évig, ergo tényleg lehetnek érdekes információi.

beavereater [AT] 2010.02.17. 12:03:15

@tiboru: nem is szolgálati titokra gondoltam. Ez a fickó már a 2000-es évek elején is államtitkár-helyettes volt, ki tudja milyen biznicekben lehetett benne akár ő, akár a hozzátartozói. Még akár (eredetileg) állami megbízásból is!

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2010.02.17. 12:03:57

@tiboru: möglátjuk. én mindenesetre a mamuszos tv-nézős elfogási helyszínt preferáltam volna.

beavereater [AT] 2010.02.17. 12:04:56

@tiboru: nana, az ilyen beosztások legnagyobb hozadéka ebben az országban a kapcsolatrendszer, az apró szivességek hálója. Ma te intézed el nekem egy rokony állását, holnap én intézek a fiadnak szolgálati lakást... és ha valaki szépen belesimul ebbe a hálóba és jól muzsikál, egyre zsírosabb üzletek jönnek...

beavereater [AT] 2010.02.17. 12:07:14

@tiboru: ráadásul amit te is írsz, abszolút gyanún felül állt.

AdmiralRobert 2010.02.17. 12:12:13

@manager2008: 1. Nem a kommandósok alázták meg a rangot, hanem maga dr. Szabó János, amikor vélhetően elkövette ezt a tettét. Ha egy súlyos bűncselekménnyel vádolt személy tettleg ellenáll a végrehajtói ág egy képviselőjének, akkor igenis vigyék földre, akkor is, ha történetesen akár altábornagy vagy vezérezredes az illető.
2. Főtiszt = őrnagy, alezredes, ezredes. A dandártábornok nem főtiszti rang, hanem tábornoki.

dz02 2010.02.17. 12:19:24

nem értem mit keres ez az íráás a címlapon?

Füredi 2.0 (törölt) 2010.02.17. 12:20:10

Annyit szeretnék megjegyezni, hogy itt a házkutatásnál a "cirkuszt" nem a rendőrök csinálták. A kocsikkal, meg a fóliával a katonák álltak oda.

ionsrác 2010.02.17. 12:25:56

ahogy sejtettem, itt is van 100 hozzászólóból 1 db., aki szerint megalapozott gyanú esetén vannak egyenlő meg egyenlőbb gyanúsítottak.

ez az 1% (manager2008) szerintem kb. reprezentatívan fedi le az olvasni nem, de írni tudó, szerető éjsötét mélybunkók természetes arányát.

ő fordítva látja, megmagyarázza.

kb. hasonló az aránya az egyértelmű tűéles fotókra "szerintem fotosop"-ot beíróknak, a forrással, bizonyítékkal ellátott történetre "szerintem kamu"-val reagálóknak, illetve a 100-ból 99-szer előforduló esemény leírására felháborodottan "ne általánosíts"-csal válaszoló suttyóknak.

szóval ne idegesítsétek fel ilyenen magatokat.

Bellagio 2010.02.17. 12:32:42

Ugysem derul ki soha mi volt a hatterben. Szukseg lenne olyan tokos ujsagirokra, mint anno a Watergate ugyben.

OmegA404 (törölt) 2010.02.17. 12:47:03

Ez az egész vagy fedősztory vagy nagyon gáz, hogy ilyen idióták oktassanak katonákat.

valkyre 2010.02.17. 12:51:05

@Zig Zag: félreértettél. én a túldramatizálást arra írtam amit még manager az elején írt, hogy mileszmostmárakkor ebben az országban, hogyha ilyen megalázóan lehet bánni egy tábornokkal. Ez az egész ügy valóban extra szégyen az egyetemre meg az egész rendszerünkre nézve, de inkább legyen belőle országos botrány, minthogy csendben elsikálják és/vagy lecsukják a főkolompos tábornokot. Én úgy gondolom, hogy ettől függetlenül - a lehetőségekhez képest - megkapja azt bánásmódot amit a rangja voltán esetleg megérdemel(het) hivatalosan vagy emberileg legyen az jó vagy rossz az ö szempontjából pl. határozott, kemény fellépés, paraván, tisztelt, nyilvános meghurcolás. mindenesetre azzal maximálisan egyetértek, hogy önmagában a rang, az egyenruha semmivel sem teszi különbbé bármelyikünknél. a tekintély, a tisztelet az embernek szól az hogy ennek "megszerzéséért" valaki egyenruhában dolgozhat, küzdhet az csak egy lehetőség

nabazzmeg 2010.02.17. 12:51:39

@Bellagio: ne legyél kishitű, a watergate is lelepleződött, hála Istennek, Forest Gump fel is jelentette őket!
Majd megkeressük, hátha itt is látott valami gyanúsat.

ionsrác 2010.02.17. 12:54:53

múltkor valamelyik rádión a "műsor"vezető egy jó erősen okos elemzővel nem tudott rájönni, hogy vajon a magyaroknak miért gondolja jelentős hányada (talán kb. fele?), hogy nem történt rendszerváltás.

tényleg, miért is?
hát jóbarát, azért, a mai igazgatóink, rektoraink, államtitkáraink, akadémikusaink, "jobb" és "bal"-oldali politikusaink, nagyvállalkozóink mind-mind tudjátokkik. ugyanazok, ugyanúgy.
az én haverom szomszédjának a tengerimalacának az állatorvosának az unokatestvére, aki a szomszédom előző szomszédjának egyben a huga, tehát semmi közöm nincs hozzá, pl. olyan állami kutatóintézetben dolgozik, ahol a főigazgató azonos az azonos intézet '89 előtti párttitkárával. namost ez látszik is, nem csak belülről, hanem kívülről is.
módszertan, habitus, szakmai kvalitás, jellem.

szabó jánosok itt is, ott is.

és ez a csávó jobboldali lett '98-ban. ott, ahol a mikola mszmp kb istván is. ott lett jobboldali, és sokan lettek ott jobboldaliak így. és most ezek a jobboldaliak megmentenek majd minket azoktól, akik valójában ők maguk. de mekkora óriási változás lesz 2010-ben! de várom már!

ionsrác 2010.02.17. 13:00:03

jav.: ...azért, mert a...

SimiTomi 2010.02.17. 13:10:39

@Zig Zag: Úgy-úgy, pontosan. Csak értenék is meg azok, akiknek kellene.

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2010.02.17. 13:16:03

@valkyre: igen, én is az extraszégyenre gondoltam. hogy azt mellőzni kellett és lehetett volna. szerintem nem lehet ezt már akkor elsikálni, miután őrizetbe veszik.
a másik ami pedig talán nem teljesen jött át: nincs kifogásom, hogy azzal szemben a törvényes módon járjanak el, aki gyanúba keveredik. ezt azonban többféleképpen lehet megoldani.
nem vagyok híve annak, hogy olyan gyanusítottakat is - mintegy előzetes büntetés - letartóztassanak, akikre valójában a törvényes feltételek nem állnak fenn. ez ugyanis alkotmányos garanciákat sért = ártatlanság vélelme. a törvény ugyanis egy jövőbeli fikcióra alapoz, hogy várható, hogy ez, vagy az a feltétel bekövetkezik. egyszer. majd. talán. de matematikai értelemben az esély soha nem zárható ki, ergo mindenkit le lehet tartóztatni és évekig lehet ültetni előzetesben. egy ötgyerekes családapa pl szintén letartózatható mondjuk azért, "mert szökésétől, elrejtőzésétől tartani kell." de valójában egyáltalán nem valószínő, hogy illegalitásba vonulna, mint Ságvári et. vagy bevennép magát a budai rengetegbe, mint állítólag Budaházy.
nyilvánvaló számomra az is, hogy vannak akik ezeket a szempontokat nem értik és csak egy jó kis mocskolódásra használják ki a lehetőséget, nem pedig vitára. remélem manager2008 nem sértődik meg azon, ha valaki ilyen ordenáré módon próbálja lenyomni, mint ahogy azt ionsrác tette, mert az inkább utóbbit, sem mint előbbit minősíti.

ionsrác 2010.02.17. 13:36:46

@Zig Zag:

ó itt valaki tudni véli, hogy a rendőrségnek nincs bizonyítéka, nincs megalapozott gyanúja, a házkutatást elrendelő rendőrtisztnek pedig nem volt ehhez joga.

mesélj már, kíváncsiak vagyunk a részletekre.

tincze 2010.02.17. 13:41:52

eggyenruha, eggyenruha, eggyenruha! :-)))

nahualle 2010.02.17. 13:59:39

FN.hu : Előzetesbe......11.19

noirp 2010.02.17. 14:00:43

@valkyre: hát ez az, az egyenruhából indult ki, nem abból, mit és mennyit teljesített az ürge, és hol. Na mindegymár, nem offolok.

különvélemény 2010.02.17. 14:02:02

"Tetszettek volna forradalmat csinálni!"

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2010.02.17. 14:12:39

@ionsrác: nem tudom, hogy ezt honnan olvastad ki?

2010.02.17. 14:49:44

@manager2008: A magyar katonatiszt egy lószar évtizedek óta. Tekintélye senki előtt nincs, főleg azok előtt nem, akik voltak sorkatonák.
Mert a magyar katonatiszt iszákos, korrupt, gerinctelen, tunya (egy kilométert nem tudna futni a 98 százalékuk), basáskodó geci.

Nagyon meg vagy tévedve, ha azt hiszed, hogy ezzel az akcióval lesz lejáratva a tisztikar. Lejáratta az már magát régen.

valkyre 2010.02.17. 15:23:17

@Zig Zag: miért kellett volna? már magának az infónak is örülnünk kell, hogy egyáltalán kipottyant a nagy "sötét gépezetből" - hacsak nem álhír szándékos szivárogtatásáról van szó...bár az is jelent valamit :) - országos szinten nincs már nagy jelentősége, hírértéke, presztízsrombolása stb. egy ilyen hírnek, egyrészt, mert nem igazán lepődünk már meg egy ilyenen, edzettek vagyunk. másrészt 1 hónap múlva úgysem fog már rá szinte senki emlékezni illetve a józanabbak tudják, hogy azért még egy rektor sem minősíti az egész egyetemi kart, meg a diákokat. Nemzetközi szinten sem volt/lesz/lehet eddig sem-, eztán sem titok egy-egy ilyen történet akárhogy is intézik ezt a hatóságok. ha már megtörtént még talán jobb is nem sumákba intézni a dolgot, mert az többet árthat. Az meg, hogy "...lehetett volna"-e országos/személyes megszégyenülés mentesen? szerintem: nem lehetett volna. még, ha akarják/tudják is diszkrétebben intézni akkor is kiderül előbb utóbb egy ilyen szintű, rangú hivatalos személy elmozdítása és az a körüli ügy és akkor még több fej hullhat. Vagy legalábbis remélem, hogy kiderülne. Mindenesetre jobb, hogy így történt.

tincze 2010.02.17. 19:18:12

@zulu: téged valahol valaki valamikor nagyon szopóágra tehettek, ha ennyi gyűlölet szorult beléd!
nem irígyellek!

monticello (törölt) 2010.02.17. 21:10:00

Faszomnak mész misére bazdmeg ha unod, még egy ilyen gyíkszart se tudsz megírni anélkül hogy bele ne rúgnál egyet off a katolikusokba? Boldog hamvazószerdát, akadjon a torkodon amit eszel.

manager2008 2010.02.17. 21:26:38

@Lófasz Hadnagy: Nincs egyenruha fétisem, de azért szövegértésből rendesen megbuknál Te is mint a véleményeddel általában egyetértők.

Tudomásul veszem hogy egy fórumhoz minden paraszt hozzászólhat mert ez egy ilyen hely.
A helyesírással szórakozók mint Te is egy troll típus, minden fórumban van ilyen.
Most kezdet ezt a blogolást, mert igen friss az ismereted ezek szerint hogy még nem untad meg ezt.
De azok akik lehülyézik a másikat az esetek 100%-ában nem mernének ilyet csinálni élőben, mert ártana az egészségüknek. De itt csoda bátrak.
Szánalmas vagy.

manager2008 2010.02.17. 21:28:46

@El Topo (Sgt. Elias): Szuper. Ha a Te stílusodban kapsz választ akkor is a másik a hibás igaz?
Megint egy úriember.))))
Baromi unalmas lenne nélküled az élet.

manager2008 2010.02.17. 21:31:04

@Nandi29: Nandi29 2010.02.17. 09:35:49
Nekem tök mindegy hogy hogyan írsz helyesen, ez egy blog, nem vizsga.
Csak a Lófasz mester miatt írtam be, mert téged nem kritizált, pedig volt egy pár hibád ))). Szelektív nála az igazság szolgáltatás )))

manager2008 2010.02.17. 21:44:12

@noirp: noirp 2010.02.17. 09:50:03
Szövegértés kettes.
Nem az egyenruha és nem külön a benne lévő ember érdemel automatikus tiszteletet.
De a dolog bonyolultabb annál hogy néhány blogolónak ez érthető lenne és akkor ha érzik hogy nem értenek valamit akkor jön a kocsmai style.

Ez ugyan az a jelenség mint amikor a 60 éves fizika tanárbácsit megrugdossák az órán a fiatal harcosok, vagy amint a mai hír mutatta, szétvernek porrá egy templomot, mert az olyan jó szórakozás.

Ha a tekintély elv lerombolható, és ennek a megjelenési formái is, mint a tábornok tekintélye, megszünik, akkor elég furcsán fogod venni a levegőt pár év múlva, olyan lesz a köz állapota.
Sebaj, kell a tapasztalat ehez is.
Régebben ha nem volt jegyed a villamoson, akkor az idős ellenőr néni megbüntetett és kész. Ma három kigyúrt rambó ellenőr kell hogy leszedjék a polgárt a villamosról. De a nemzetközi helyzet fokozódik.....))) lesz ez még így se.
Ez a kis esemény csak egy társadalmi pillanatfelvétel, erre próbáltam felhívni a figyelmet de cseppet sem voltam naív hogy ez maradéktalanul átmegy a dróton. Meg egyébként is tökmindegy.

dara55 2010.02.17. 21:45:13

tincze: Érdekes, én a hetvenes / nyolcvanas években voltam szerencsés találkozni azzal a tiszti korosztállyal, akik a mostani vezetö garniturát adják. Kontraszelektált alkoholista, magukkal eltelt kiskirályok lefelé, seggnyalók felfelé (tisztelet a kevés kivételnek ami böven 1% alatt volt). Véleményem megegyezik @zulu-éval.

manager2008 2010.02.17. 21:51:49

@AdmiralRobert: Jól mondod , vélhetően!!!. De már a mai hírek árnyalják a kérdést. Kiderült hogy benne van ebbe a DHL vezető is, és a végén kiderül hogy nem olyan meleg ez a cipó.
Akkor mi lessz?
Bocsánatot kérnek?
Abban meg remélem egyetértünk hogy nem tudni minek állt ellen. A puszta gyanu nem jogosít fel senkit hogy megalázóan viselkedjen, hiába rendőr.
Az ártatlanság vélelméről hallottál már?
Egy jogállam azért jogállam hogy majd a bíróság eldönti mi a helyzet, lefokozzák és becsukják ha megérdemli.
Ez olyan bonyolult képlet?

manager2008 2010.02.17. 22:01:48

@beavereater: és valkyre gondolkodás módjával végre egyet tudok érteni
beavereater 2010.02.17. 10:20:44

Csak ismétlem, ez az ember nem rambó, lőni nem tud, mert civilből öltöztették be tisztnek (polgári egyetemet végzett) Az ilyen fickók nem fognak soha ellenállni mert nem olyan a mentalitásuk, és mert nem olyan súlyú a téma, hogy érdemes lenne. Ha igaz a dolog amit terjesztenek róla akkor kap pár évet. Ha lelőbne valakit akkor meg sokat. Minek???????
Gondolkozni kellene.

beavereater [AT] 2010.02.17. 22:12:50

@manager2008: attól, hogy nem tud lőni, még bepánikolhat (pláne, hogy sosem volt igazi katona), és kicsi egy iroda az ilyesmihez...

cindbl 2010.02.17. 22:27:14

manager2008 arra gondoltal mar, hogy a draga egyenruha, hivatas, miegyeb mar be volt mocskolva? eppen ezaltal a draga kontraszelektalt ikuminusz huje tette mindezt...

manager2008 2010.02.17. 22:31:41

@beavereater: Ezer olyan alkalom van egy ilyen rendszerben is, hogy őrizetbe vegyék minden cirkusz nélkül.
Ez az egész vagy szinház, vagy valami nagyon extra kospiráció (ő ölte meg Kennedyt), vagy egész egyszerűen (én erre tippelnék ) az intézkedés módját meghatározó illetékes sok filmet nézett, de rosszul, mert ott a kábítószer dealereket szokták így elkapni .
De
Elmegy ebédelni, bemegy a HM be akármiért, hazamegy és nézi a tévét, stb stb. Akármibe fogadnék hogy 5 éve nem is látta a PA 63 -at amivel el van látva, ha egyáltalán nem a fegyverszobában tárolja. Ezek a civil egyenruhába bújtatott hivatalnok tisztek nem gondolnak a fegyveres ellenálásra soha. Sokkot kap a lövészeten is és inkább kihagyja. Élő ember nem látott még lőtéren tábornokot.

Ez a dolog égés, egyszerűen.

Ha amint írod bepánikol, akkor ugyanaz lehetne mint Boliviában Rózsa Floresszel, de ott sem az volt amit mondtak. De abban legalább látok logikát. Ebben ki?

manager2008 2010.02.17. 22:42:43

@cindbl: arra gondoltal mar, hogy a draga egyenruha, hivatas, miegyeb mar be volt mocskolva? eppen ezaltal a draga kontraszelektalt ikuminusz huje tette mindezt.."

Nem lehet így általánosítani. A rektor pont nem igazi katona. De az intézkedés minden tábornokra egyformán megalázó.
Természetesen megalázhatják őket, és az nekünk, neked olyan szuper, és elégtételt ad néhány volt sorkatonának az elszenvedett sérelméért?
A történet hatása évekre előre is kihatással lesz, a fiatal most képzés alatt álló tisztekre is.
Azokra is akik nem fognak jelentkezni hasonló dolgok miatt (a történés elemzését egy lélekbúvár tudná teljes részletességgel elemezni).

Megjegyzem a rendőrséggel semmi bajom, végrehajtottak egy parancsot a legjobb tudásuk szerint, eredményesen, és hatékonyan. Sikerült.
Aki ezt a MÓDOT elrendelte, számomra minősíthetetlen.

Kiváncsi lennék hogy más országokban hogyan értékelik ezt a módszert.
(csak ismétlem hogy nem tudom igaz e hogy mit tett és ha bűnös itéljék is el, az egy másik történet)

Karcsika_Szemüveges 2010.02.17. 23:45:37

@manager2008:
Kedves, ugyan mit tennél a kommandós úr helyében, ha egy részeg, fröcsögő nyálú dandártábornok mindenáron leakarná fejelni a mellkasod, miközben Te a személyi adatait próbálod megtudni, már csak azért is, hogy nehogy tévesből ne a megfelelő célszemély ellenében kezdjél az intézkedés foganatosításába? Tisztelettel.

manager2008 2010.02.18. 02:41:33

Tisztelt rigevidon

1. A kommandós úr helyében valószínüleg furcsán venném a levegőt a nevetéstől, ismerve a képzettség, és gyakorlat által létrehozott erőfölényt.
2. Fel kell készülni előre az azonosításra, van az interneten róla fénykép egy tonna.
Egy perc letölteni. Bocs.

Lebbencs 2010.02.18. 08:46:19

Kedves manager2008

1. A kommandós úrnak intézkedés közben tilos a tetszésnyilvánítás (nem röhög-> intézkedik).

2. Az interneten fellelhető fotók civilben egy fess és előkelő úriembert, illetve egyenruhában egy kifogástalan vitézurat ábrázolnak (intézkedés során ilyen jellemzőkkel rendelkező személy nem volt fellelhető a célterületen) Teendő? Tisztelettel.

kukatr 2010.02.18. 09:08:23

@manager2008: bűncselekménnyel nem alázza meg a katonai rendfokozatot?
különben is mit tett ez a tábornok, hogy ennyire fel kéne rá nézni?
tudod tekintélye csak annak van aki példamutatóan viselkedik. az embereknek az egész hatalmi struktúrában rendült meg a bizalmuk a sorozatos korrupciós ésatöbbi balhék miatt. gyakorlatilag mindenki eljátszotta a tiszteletét.
és igen, a nép vért akar látni, ha már lét- és jogbiztonságot nem kap. szóval maradj szépen csendben, és viselkedj tisztességesen!

manager2008 2010.02.18. 14:33:24

@kukatr: Természetesen ha igaz a hír és rábizonyítják, majd a bíróság elitéli akkor nagyon is (lásd Mór).
Írásod alapján a népnek három kivánsága lenne, mint a szép magyar népmesékben.
1. létbiztonság
2. jogbiztonság
és ha a fenti kettő nem teljesül, akkor
3. vért kivánnak látni.

A mesében a három kivánság teljesülni szokott, csak ott is kell várni egy kicsit.

Más: ha a tábornok példamutatóan viselkedik, hatvan tanulmányt írna még a többi mellé, mindezek ellenére valószínüleg a létezéséről sem hallanál, vagy tévedek?
Lehet hogy csak egy kis figyelemre vágyott, mert megirigyelte Kiszeltüncikét, vagy Tasnádit tábornokot. Esetleg szeretne bekerülni a Vacsora Csatába, vagy a Maunika showban szeretne vallani a lelki problémáiról. Ha meg elzárná az Erzsébet hidat délután hirtelen felindulásból, akkor még tüntetnének is a börtön előtt a magyarok.

Egyenlőre közpénz eltulajdonításában nem jeleskedett a hírek szerint.
De
A teljesen jogszerűen, közpénzből havi 1,5 milliós állásokba kerülő (5 évre bebetonozott) klántagok viszont szegények nem számíthatnak ilyen figyelemre, hiába a médiával tudni kell bánni.))) Egy jó kis adrenalin bombás kommandós letartóztatásra nekik még várni kell, lehet hogy az idők végezetéig.

tincze 2010.02.19. 08:58:53

@Nandi29: valamelyik kis hozzászólásomban pont erre gondoltam: a " 20 éves gyerek "ahogy nevezi magát egy picike hatalomhoz jutott , és mindjárt élt is vele- ahogyan ő gondolta.Jól megszopatta a vén köcsögöket! - ugyanez olt/van a seregben amikor a kopaszt megszopatják, alig várta, hogy gumi legyen és jól megszopathasssa ... kit is ? a kopaszt! (természetesen ez az átlag emberre vonatkozik, mindíg vannak kivételek!!!) :-)))

valkyre 2010.02.19. 09:32:21

gyakorlatilag ugyanazon az 1-2 tárgykörön vitázunk/beszélgetünk - hálisten' már relatív kulturáltan - jópár hsz. óta, hasonló-majdnem ugyanazokkal az érvekkel, ellenérvekkel
például,
@kukatr: fenti véleményével maximálisan egyetértek, gyakorlatilag ugyanazokat a dolgokat írta le másképp/tömörebben amit én is fentebb 1-2 hsz.en keresztül fejtettem ki.
Szerintem maradhatunk abban és lezárható akár úgy ez a rész békében, hogy vagyunk néhányan/többen így meg páran/kevesebben úgy, ahogy Manager gondolja. Ezt igazolja az a (nép)szavazás is ami fentebb be volt linkelve és pl. én is részt vettem rajta...
Nem fogunk ezen már dűlőre jutni vagy meggyőzni egymást egyhangúan,100% többséggel. Tiszteletben kell tartani az ellenvéleményt is és azt, hogy a többség ellenére is megpróbált korrektül érvelni Manager

valkyre 2010.02.19. 09:33:53

de azért vissza fogok nézni még ide maholnap 1x2x :)

manager2008 2010.02.19. 09:48:15

valkyre 2010.02.19. 09:32:21
Igazad van és az arány sok mindent megmagyaráz.
Nekem főképpen az fájó, hogy más nemzetek teljesen másképpen itélik meg a saját tisztjeiket és a magyar tisztet is.
Saját tapasztalatom szerint (civil, üzleti delegációk külföldi tárgyalásai során átélt helyzet) török, angol, francia, izraeli, belga, svéd, holland, spanyol, stb. országokban, ha a vendéglátó megtudta magánbeszélgetés során hogy a delegációban van olyan résztvevő (civil volt a feladat, informatika) aki tiszt volt évekkel azelőtt, akkor a személye hihetetlen magas megbecsülést kapott az itthon megszokottakhoz képest, ami nem kis irígységet váltott ki a delegáció esetleg magasabb vezetői státusban lévő tagjainál.
Nagyon meglepett mindenkit, mert itthon nem szoktunk hozzá. Különösen a török reakció, mert itthon a Gárdonyi féle Egri csillagok hangulata maradt meg legtöbbekben. Elképzelhetetlennek tartom hogy náluk így történne egy intézkedés mint itt történt, függetlenül a gyanu tárgyától.
Egy nemzet ne sározza be saját magát.
Elég talán azt érzékelni, hogy a DHL sokkal jobban teszi a dolgát, és védi az embereit, és persze saját magát is, mint a mi sajtónk a magyar tiszt becsületét, amíg nem bizonyított a gyanu.
Sajnos az ellenvéleményeket megfogalmazó csoport saját magát is leértékeli a tisztre vonatkozó véleményével, csak nem veszi észre.

valkyre 2010.02.19. 10:59:13

@manager2008: igen ez valóban szomorúnak tartom én is sajnos ezzel is minősíti magát az ország, de nem mi magunk, a kis vélemény alkotó, kívülállók tehetünk erről. szomorú ez nekem is annak ellenére, hogy egy pacifista, liberális, ember vagyok bár objektív és empatikus - ez gondolom látszik a véleményeimből.
Mindezek mellett tudom tisztelni azt aki szigorú erkölcs mellett, hajlandó kockára tenni az életét értem adott esetben vagy a biztonságunk érdekében, ésszerű keretek közt a rend fenntartását szolgálja. Bár valljuk be, ha egy bizonyos erkölcsi szint-,és értékrend fölött ezekre nem lenne nagyon szükség :) Sajnos tehát - ahogy ezt már mások is említették korábban, - rajtam kívül is - a tekintély és tisztelet mélypontjáról leginkább az adott testület és az állami vezetés tehet. :(

valkyre 2010.02.19. 11:12:27

szóval van nemzeti identitástudatom, annak ellenére, hogy egyeseknek elég annyi ahhoz, hogy ezt "elbitorolják" tőlem pl. csak azért, mert liberális vagyok - de ez már OFF

valkyre 2010.02.19. 11:30:51

@manager2008: ja, még annyit...és most már mennem kell, hogy érdekes amit mondasz azzal kapcs. hogy milyen az ország és a média hozzáállása az ügyhöz. A média olyan amilyen, szar, főleg a kereskedelmi - szereti kelteni a feszültséget, ebben van a "sztori" és főleg a közönséget akarja kiszolgálni "vérrel", Mi magyarok meg sajnos még fogékonyabbak vagyunk erre, meg a pesszimista hozzáállásra, de talán annyi szólhat minimum mentségünkre, hogy nehéz ebből kitörni úgy, hogy nem látunk elegendő példamutatást, utat :( talán ez némi magyarázat a költői kérdésedre

manager2008 2010.02.19. 16:39:35

index.hu/belfold/2010/02/19/az_ugyeszseghez_fordult_az_elfogott_rektor_ugyvedje/

A befolyással való üzérkedéssel gyanúsított rektor ügyvédje a Fővárosi Főügyészséggel vizsgáltatja ki, hogy jogosan teperték-e le, majd bilincselték meg védencét a rendőrök.

Védence elfogásának körülményei miatt a Fővárosi Főügyészséghez fordult Zamecsnik Péter, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorának ügyvédje.
Zamecsnik szerint védence azt mondta: semmilyen ellenállást nem tanúsított, "a rendőrök artikulálatlan üvöltéssel" berontottak az irodájába, a földre lökték, rátérdeltek a hátára és megbilincselték. "A rektoron olyan erősen rögzítették a bilincset, hogy az megsértette a kezét is, majd a rendőrök két órán keresztül nem találták a kulcsokat" - állította Zamecsnik Péter.

valkyre 2010.02.20. 11:52:45

hehe...hát egy kis túlkapás. ezen sem lepődik már meg az ember. pont egy jó példa arra miért nem tudom fenntartások nélkül tisztelni a rendőrséget, persze lehet csak terelés az egész, de én sajnos elhiszem - és valószínűleg az intézkedő "egyenruhás" is egy tiszt volt. Bár korábban valahol azt olvastam, hogy - nem emlékszem pontosan, hogy fogalmazott a cikk, de a lényeg kb. az volt, hogy az ~ őrizetbe vétellel kapcs. nem tett panaszt ~ vagy vmi ilyesmi

preston 2010.02.23. 12:09:34

semmi biztosat nem tudunk.én civil voltam vilagéletemben, de úgy gondolom, hogy a hivatásosoknak jelent valamit az egyenruha és a tábornoki rang is, még akkor is, ha az illetőt az orgyáni idökben fokozták fel. szóval meg kellett volna találni annak a lehetőségét, hogy ne a katonai akadémian és ne tábornokként fogják el.
íirhattok akármit,feltételezve a be nem bizonyitott dolgokat, ez akkor is bunkóság.idézzétek fel annak a fiatal rendőr nyomozönak az ügyét, akit több éve hurcolnak meg -fetételezem partikuláris érdekek miatt- hiába mentették fel többször is, vége karierjének....
szóval az ártatlanság vélelmét komolyan kell venni...

KungMester (törölt) 2010.02.23. 12:23:40

Erről mi a véleményetek?

Három hete kaptak el egy századost a HM-ből, amint éppen az üllői úti kinn a fenében címkézett borítékot vett át másfél millió forinttal. A csávó azonnal köpött, és feldobta két felettesét, két ezredest. Egyikük L.SZ ezredes , a másikat nevezzük W-nek. L. úr egy héttel később került őrizetbe, ő már konkrétan Oláh ezredesre vallott. Oláh az, akit a HM gazdasági osztályának éléről rendelkezési állományba helyeztek február 15-étől, ezt a szaktárca is elismerte, és azt is, hogy több katonát elkaptak. Na ezek azok. Oláh rendelkezési állománya azt jelenti, hogy szolgálati idejét tölti, de annyira saras, hogy be sem engedik az épületbe, inkább a fizetését is odaadják. A nyomozás október óta tart, tehát a HM -nek valaki súgott, azért állították félre a manust.

A közel 2 milliárd forint értékben bűnszervezetben elkövetett vesztegetés a következőképpen történt:

Oláh úr néhány éve a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi akadémiáról került a HM-be. Úgy érkezett, hogy hozott magával néhány ismerős céget. Ezek a társaságok valósak, már korábban az egyetemet is leszopták, a mindenkori közbeszerzési törvény kijátszásával. Értékhatár alá írtak szerződést különféle munkákra, aztán a feléért megcsinálták, a többit elosztották. Tehát Erzsi néni takarító kft.-ben havi 60 ért dolgozott, ők meg 110-et írtak alá, az 50-est szétosztották, A MR.10 %-ék meg Oláh úr volt. Na őt emelték be a honvédelmi minisztérium gazdasági főosztályára. Juhász Maszop miniszter idején, hogy ott maradjon aztán Szekeres Dobos Imre főnöksége alatt is. A közbeszerzés alatti kis ügyeket, 8 millás értékhatárig a B.Zs. százados intézte. Pont egy ilyen esetben ütöttek rajta. Aki feldobta, valami Mészáros nevű ürge, ő topográfiaügyben utazik, térképész lehet, az indítéka nem ismert.

A 20-200 millás ügyeket LSZ és W intézte. Hó végén összedobták a borítékokat, aztán visszaosztottak valamennyit. Oláh nyilván továbbadott pénzt Juhásznak és Szekeresnek is. Oláh kiadta a kisebb katonáknak az ügyeket, azok meg teljesítették.
Amikor L-t, bevitték vádalkut ajánlott, feldobott néhány cégnevet, majd egy nagyhalat. Ez a szerencsétlen Szabó János rektor, aki csak simán korrupt, de ebben a nagy balhéban szerintem nincs benne. Arra játszanak, hogy a Szabón elrágódik a média, ők meg kihúzzák valahogy.

Na ezt a szívességet nem engedjük meg nekik.
Ez nagyobb történet, mint a Zuschlag ügy!
Szép lassan be kell teríteni vele a netet.
Tudják csak meg a katonák, hogy végük!

preston 2010.02.23. 14:00:06

ez nagyon érdekes. a gond ott van, hogy minél nagyobb a jéghegy annál több van a felszin alatt, amit nem látni. ebből a sok érdekes és tényszerünek látszó dologból még kevesebbet értünk, mint a rektori letartóztatásból.
én, mint civil és sokmillió társamtól eltérően skeptikus és kritikus lény , tényeket nem látok továbbra sem. azon rágodtam, hogy akármi is van, aki megalázó módon tartoztat le egy tábornokot, az feleslegesen sérti meg a testületet, ahová tartozik az illető, amig jogerősen el nem itélik, ki nem zárják. ami a zuschlagot illeti, aki emberileg is nagyf@sz volt, csak azt tette, ami szokás volt, ez persze büntetendő. A másik párt zuschlagjait valahogy nem éri el az ügyészség, pedig ott is lenne mit megkaparni.
és persze a te pártod is, gondolom jobbikos vagy, megéri a pénzét, de még csak a kisfazékbe tud belenyulni, viszont pénügyei már homályosak. majd meglátjuk pár év múlva, ha könyökig lesznek a nagy húsosbödönben....

KungMester (törölt) 2010.02.23. 14:13:09

@preston: Én kurvára nem vagyok Jobbikos.

Vesszen a férgese, minden oldalon!

Lebbencs 2012.01.25. 09:55:39

Hogy kerek legyen a történet: Az egykor leteperintett dandártábornok/rektor másodfokon is négy év börtönt kapott

index.hu/belfold/2012/01/13/masodfokon_is_negy_ev_bortont_kapott_a_nemzetvedelmi_egyetem_volt_rektora/
süti beállítások módosítása