Kedden írtam egy felhívást, általános iskolás szülőkhöz meg gyerekekhez, Álljunk együtt bosszút az általános iskolán! címmel, hogy jelentsék nekünk, hogyan zajlott az évnyitó. Erre futott be az alanti levél, a legjobb anya-lánya-írás, amit valaha olvastam, megható és vicces egyszerre.

Szia!

Mondhatni megihletett lelkes cikked, amelyben arra buzdítod a derékba
tört középosztálybeli szülőket, hogy adják ki magukból az évnyitó
borzalmas emlékeit.
Nem vagyok szülő, gyerek vagyok - voltam. Nem rég!
Itt a történet, tessék:

Úgy általános 6.tól kezdtem elzűlleni, ami gimnáziumi éveimre teljesen
elharapózott. Ha bementem, késve és akkor is csak aludtam órán vagy
dohányoztam valami sötét sarokban - de leginkább nem voltam ott.
Az osztályfőnököm tombolt, a pokolra kívánt.

Édesanyám oszlopos tagja a derékba tört  értelmiségi középosztálynak.
Évnyitóra, szülői értekezletre szinte sosem jutott ideje/energiája.
Ezen neves szülői értekezlet alkalmán azonban az osztályfőnököm
ragaszkodott édesanyám jelenlétéhez és kiemelte, hogy késést nem fogad
el - fontos a mondanivalója.

Édesanyám természetesen olyan 10 perccel kezdés után lépett be az
iskolám hatalmas, márvány-borította épületébe. Az esti portástól kért
eligazítást. Az megkérdezte milyen osztályba jár a gyermeke - merthogy
minden osztálynak egy időben van ám az értekezlete -
Édesanyám annyit tudott, hogy első éves vagyok. Megtippelt egy "B"-t (
"E"-s voltam éppen akkor), elviharzott a teremig, majd ott igyekezett
feltűnés nélkül helyet foglalni. Mindezt egy téli estén - körülbelül
3-4 percig tarthatott a padba üléstől a jegyzetfüzet elővételéig tartó
zörgés és csörömpölés ami az ilyesmivel jár. Nem volt kifejezetten
"feltűnés mentes" akció.

Ezután hosszú percekig igyekezett figyelni, jegyzetelni és egyetérteni
a tanárnővel, aki furcsa módon egyáltalán nem volt ismerős neki...
Állítása szerint fél órája ülhetett ott - legokosabb arckifejezése
mögé rejtőzve - amikor gyanús lett neki, hogy a tanárnő mennyire
kiemeli az angol nyelv tanulásának fontosságát (azt tudta ugyanis,
hogy olasz szakon tanulok). Egyszer csak mennykőcsapás-szerűen
összeállt neki a kép: Nem a saját gyermekének szülői értekezletén ül.
Semmi gond - gondolta - kivárja a végét, csendben elillan, majd
megkeresi az osztályfőnökömet, aki olyannyira beszélni akart vele az
értekezlet után. Majd csak kimagyarázza valahogy miért nem vett részt
magán az értekezleten...

Ekkor adott körbe az idegen osztályfőnök, az idegen osztályteremben
egy kitöltendő ívet az évi osztálypénz meghatározását illetőleg.
Édesanyám becsületes ember. Pánikba esett." Egy ilyen anyagi kérdésben
mégsem vehet részt.... "
Hirtelen felállt helyéről és vérvörös arccal bejelentette, hogy ő már
egy ideje tudja, hogy rossz értekezleten ül. Elnézést kért és minden
megmaradt méltóságát hóna alá csapva kivonult az újgazdag
hidrogén-szülőktől tömött teremből.

Végül a portás segített neki megtalálni az osztályomat a nevem
alapján. Az értekezlet utolsó pillanataiban érkezett, az
osztályfőnökömet épp megrohamozták a szülők az ő mindenféle fontos
kérdéseikkel. Édesanyám megtalálta az osztálypénzes ívet egy padon
heverve (amivel már korábban találkozott, valahol messze, egy
párhuzamos osztályteremben), gyorsan ki is töltötte.
Így, végre megnyugodva, (hogy az ívet csak ki tudta tölteni) mint ki
jól végezte dolgát, gondolta akkor el is oson csendben - talán még
emberi időben hazaér.
Már az ajtóból fordult ki, mikor a tömegből felbukkant az ofőm feje és
utána rikoltott " Kovács Dóra anyukája? Meg tudna várni a folyosón,
kérem?"
Édesanyám mélyet sóhajthatott ekkor de persze megvárta a
felpaprikázott jószágot. Aki persze hosszasan sorolta a megannyi bűnt,
amit elkövettem, fenyegetőzött, vérig volt sértve. Arról nem is
beszélve, hogy én mit kaptam a tanároktól, akik persze megbeszélték
egymás közt az értekezlet élményeit és hamar rájöttek, hogy ki is az a
Kovács Dóra anyukája. Az én nevem már persze már így is ismerősen
csengett mindenkinek...

((Hehe,  megjegyzem sosem rúgtak ki, jól érettségiztem, sőt
magántanulóvá avanzsáltam utolsó évben - amikor már senkinek sem
engedik. Igaz, egyszer ki akartak rúgni, úgy igazán, fél év volt (első
évben) és nekem több, mint 300 óra hiányzásom volt. 250nél kell évet
ismételni, 29 lehet igazolatlan ebből és 3-at igazolhat szülő. Nekem
mind a háromszáz valamennyi igazolatlan volt persze.... De pont
bekerültem a pszichiátriára és nem mertek kirúgni. megsajnáltak, isten
tudja. Megúsztam.))

Na csak azért mesélem el mindezt, mert az én anyukám igazi szülő
próbált lenni, pedig más sem hiányozhatott az életéből. Apám
születésem után lelépett, abszolút magára hagyva az én bohém, ifjú
hősi-édesanyámat. Az ő élete azért tört derékba mert én megszülettem.
Persze ő ezt sosem ismerné el,mindig  azt mondja élete legnagyobb
ajándéka vagyok. Pedig a poklokat megjárta miattam.  És tudod mit? Már
ha tegezhetlek. Akkor este, mindenhonnan elkésve, rossz osztályban
ülve, fáradtan, gondterhelten,a leghalványabb fogalmak nélkül,
nevetség tárgyává válva  az én édesanyám tökéletesen képviselt engem.
Megtette a tőle telhetőt. Így sikerült. Imádom az édesanyámat! Meg ezt
a történetet is. Szülőnek lenni nehéz. De Ő sosem panaszkodott.

kösz, hogy elolvastad.

jó szórakozást az életgyűlölő szülők fröcsögéseihez. biztos lesz egy rakás.

Megtaláltam pár íróasztalfiókba hányt jegyzetfüzetemet és mivel az idők során már egy csomó ismerős kérdezte, hogy milyen érzés az Indexben dolgozni, mostantól elkezdem kiposztolni a tartalmukat, hogy ne kelljen beszélgetnem egy csomó ismerősömmel, hanem a képek beszéljenek helyettem. A jegyzetfüzeteket mitingeken írtam, azaz inkább rajzoltam tele. Az indexes ember az ideje nagy részét ugyanis mitingeken tölti, ami azt jelenti, hogy becsalogatják egy kisebb szobába, ahol csatornaszag van és a szomszédban flexelnek, aztán 45-120 percen keresztül nem engedik ki onnan. Szorult helyzetében az ember firkálgatni kezd, ami állítólag többet elárul rólunk bármi másnál. Kivéve persze a kártyázást, mert azt mindenki tudja, hogy az ember igazi természete abból derül ki, ahogyan kártyázik. Illetve ahogyan focizik. Meg ahogyan eszik. Nem beszélve arról, ahogy táncol. Meg a seggét törli. Meg hogy mit mond előszöt egy kutyának. Utóbbi zavarba hoz, mert én néha azt, hogy "okosokosokos", néha meg hogy "letépem az orrod, ha összenyálazol". De most nem kutyákról van szó, hanem mitingekről.

Nyitásnak itt egy remek, Plazma Médiás jegyzetfüzet egy idén nyár eleji megbeszélésről, aminek a témája végül fel sem írtam, ami azt jelenti, hogy nem lehetett fontos. Az egyetlen szöveges beavatkozás, rögtön az első lapon, a nyitott kipufogós utcai versenymotorok nagy barátjától, Uj Pétertől származó, konyhai falvédőre is méltó "Ahol nem motoroznak, ott flexelnek bazdmeg."

A megbeszélés az erős kezdés után kiábrándítóan ellaposodott, főként a szomszédos helyiség eltört bűzcsöve miatt, amire csakis feajzott sün-mókus-szexszel lehetett reagálni.

És ahol már ez sem segít, ott jön a bürószex nagyasszonya, szigorúan természetes bikinivonallal.

Fogalmam sincs, hogy csak én vagyok ilyen, vagy ez mélyen emberi, ugyanis nem szoktam mások jegyzeteibe lesni, ezért aki szintén firkálós típus, számolja már össze a kedvemért, hogy az utolsó tíz firkájából hányon szerepel nemi szerv vagy hasonló!

A Köztársaság téri emberdaráló emléke kísérti a Magyar Szocialista Pártot.

Az alant olvasható dokumentumgyűjteményből - indirekte - mintha az derülne ki, hogy a párt új, Jókai utcai székházának valamelyik helyiségében egy ártatlan, fiatal leány testére elektródákat kapcsoltak, és napok óta áramlökésekkel ingerlik az idegvégződéseit. Talán maga Kovács László, a pikáns szituációk mestere tekergeti a piros gombot, sátánian mosolyogva az ember nagyságú szekfűhöz kikötözött, nőnemű pártalkalmazottra??

Lehet persze, hogy nem pont így történt. Elképzelhető, hogy egy gonosz, Kádár alatt szocializálódott vörös vegyész amfetamininjekciókkal serkenti Gyarmati Tímeát. Az MSZP sajtóreferense az elmúlt 48 órában ugyanis 13 darab sajtóközleményt küldött az Index szerkesztőségébe. Igen, 13-at. Az igazi perverzek kedvéért a poszt aljára odamásoltam az összeset, időrendben, hogy az értők számára kibontakozhasson a blitzkrieg íve. Van itt minden, a cigányholkauszttól a fejvesztésen át a szakértőktől való félelemig.

A legjobb címek: A fejlesztéspolitika nem csak játék és mese, Orbán most kezdett el dolgozni? Mit csinált eddig?, Ha nincs szennyezés, jöhet a beszennyezés.

A legmegdöbbentőbb szöveg a világoskékkel is kiemelt Jó úton jár Lezsák Sándor? című, ehhez hasonlót még a Cser-Palkovics András fémjelezte magyar mezőnyben is ritkán látni.

Az összes szakértő és megfigyelő értetlenül áll az egyetemes politikatörténetben is példátlan kommunikációs izé előtt. Ki állhat emögött? Vannak olyan pletykák, hogy ezeket a bizarr szövegeket nem is Gyarmati Tímea, a Miskolcon végzett filozófia szakos bölcsész, hanem valaki más írja. Na de ha így van, akkor ki? Csak nem maga Szanyi Kapitány? Aki tud vagy sejt valamit,ne habozzon, és írja meg a kommentek közé, ugyanis rettentően aggódunk Gyarmati Tímea testi épségéért.

Tessék, itt az összes:

Másodszor csináltam herkentyűburgert, ezúttal az Imola születésnapjára, az egyes számú recept tojás nélküli, kicsit módosított verzióját.

Életemben először elmentem Péter Anna kedvencéhez, Gál henteshez a Nagycsarnokban, és szó mi szó, a tetovált bloghentes hamar levett a lábamról. Gyönyörű húsai vannak, remekül néz ki annak ellenére, hogy mintha nonfiguratív tetoválásai lettek volna, viccesen beszél, és úgy tűnt, hogy jó tanácsokat ad.

Sorbanállás közben kiszúrtam, hogy az üvegpult elejébe ki van téve egy aznap estére szóló Suicidal Tendencies-jegy. Aztán kiderült, hogy nem csak én vettem észre. Egyszer csak odafordult hozzám a sorban mögöttem álló, elegáns néni.

- Olyan rokonszenves ez a fiatalember. Maga szerint problémái vannak?

Egy pillanatig értetlenül néztem.

- Ja, az csak egy koncertjegy. Metálosok. (Szerencsére nem állt ott Uj Péter, hogy azt mondja, "crossover trash") A kedélyével a jelek szerint nincsen semmi baj.

- Ó köszönöm, igazán megnyugtatott.

A herkentyűburgerhez ezután vettem egy fél kiló darált disznóhúst. Az alagsori tengeri halasnál meg egy feketetőkehal-filét, húsz deka elég dagadt friss garnélafarkat (jobb lett volna egész) és húsz deka bébipolipot. (A fekete tőkehal a legjobb ár/zamat arányú tengeri halak között van a makrélával és a szardíniával együtt).

A garnélakoncentrátumhoz leszedtem a farkaktól a héjakat-lábakat (ha egész rákom lett volna, a fej sokkal több ízt eresztett volna bele) és jól kisütöttem kevés olivaolajban, majd felöntöttem sörrel és kis tűznél besürítettem.

A tőkehalfilét és a bébipolipokat felvágtam kis darabokra, serpenyőben olívaolajon fokhagymát világosra pirítottam, beleöntöttem a halat, pár percig finoman kavargattam, aztán jött hozzá a polip, amivel még két perig pirítottam.

Egy mély üvegtálba morzsoltam a disznóhúst, megsóztam, ráőröltem vegyes borsot, aztán jött a langyos hült hal-polip-mix, a garnélakoncentrátum, egy kis fej hagymából és két gerezd fokhagymából géppel zúzott, pár kanálnyi püré és némi halszósz. Összegyúrtam nagyjából, aztán a legvégén kevertem hozzá a három darabra vágott, ekkor még nyers garnélafarkakat.

Most nem serpenyőben, hanem kint a kerti tűzhelyen, rácson sütöttem meg. Bioszempontból gondolom halálos bűn, de otthoni dizájnerburgerezéshez annál alkalmasabb plusz rohadt finom a félkész, sütőben pár perc alatt befejezhető császárzsömle, ebben falták fel uborkával, paradicsommal és lila hagymával.

 

Szar volt a döntő sajnos, ellentétben a vébével, ami viszont összességében kiváló lett, izgalmas, pörgős és sok gólos. Fura érzés, hogy világ legjobb csapata nyert ugyan, de nem azzal a szeretetreméltó játékkal, amivel az utóbbi években mindig. Mintha valami olasznátha söpört volna végig a fiúkon, akik annyira jók, hogy még ezt is kihordták lábon.

De most még a döntőről van szó, aminek a legnagyobb sportértékű eseménye sajnos a kezdő sípszó előtt történt: animgifrajongó százmilliók ismerhették meg azt az egyelőre ismeretlen nevű, öltönyös zsenit, akiből a világ legjobb baseballjátékosa lehetne, olyan reflexszel ütötte le a Kupát megérinteni készülő híres berohanóembert, Jimmy Jumpot, a bázistól egy milliméterre:

A nyelv gyönyörű árnyalatai a gyökereimben élnek. (Schmitt Pál)

Hiába szomorú Sólyom László exelnök és ikertestvére, Marcelo Lippi olasz szövetségi kapitány,

Cannavaro már nem lesz gyorsabb, és az is tuti, hogy a Magyar Köztársaság új elnöke a szandálos-zoknis-öltönyös környezetvédő helyett a mosolygós, Harley Davidsonos tata.

Schmitt Pált sokan örömmel, még többen semlegesen, és nem kevesen fanyalogva fogadják. Utóbbiakat őszintén szólva nem értem. Én például semmi rosszat nem mondanék rá, így előre. Igaz, talán befolyásol, hogy az Index legendásan jó viszonyt ápol a joviális politikussal:

Schmitt Pált a közvélemény sokáig úgynevezett unalmas embernek könyvelte el, ami annak a fényében, hogy egy kétszeres olimpiai bajnokról + a tévétorna családfőjéről van szó, legalábbis meglepő dolog. Úgy tűnik, hogy a magyar mega-, makro és mikrobloggerek is osztották ezt a véleményt, a Szavazófülkék Forradalma óta ugyanis sokkal szívesebben készítenek online népművészeti alkotást Schmitt fideszes kollégáiról, például Kövér Lászlóról

sőt olyan ádáz politikai riválisairól is, mint a szó- és képviccre termett nevű Vona Gáborról:

Amikor viszont nyilvánvaló lett, hogy a Vezénylő Tábornok Úr Pál barátunkat fogja elnöknek javasolni, megjött a bloggerek jobbik esze, és végre a súlyához méltóan foglalkoznak Schmitt elnökkel.

Az első mémfecske (vagy fecskemém?) a konszolidált apóka chopperes fotója volt.

Azt persze jó régen lehetett tudni, hogy Schmitt szenvedélyes motoros, aki külföldre is eljár túrázni a haverokkal, de a téma az utóbbi napokban került elő igazán, így a fenti fotót a magyar netezők nagy része megkapta levélben vagy valamelyik ismerős falára kiragasztva. Egyelőre digitális népművészeti bevatkozás nélkül. (Itt olvasható Winkler Róbert morgolódós tesztje Schmitt képen látható motorjáról, a Harley Davidson Crossbones-ról).

A harleys kép farvizén lett népszerű ez a fotó:

A körülményekről hallgassuk meg a szeretgom.hu-t: "A SUZUKI 1800 köbcentiméteres gigachopperét, egy M1800R Intrudert, a 125 lóerős izommotort a MOB elnöke vérbeli motorosra jellemző izgalommal vette át hosszabb kipróbálásra."

Innentől beindult a digitális verkli. Lazacz, a Tumblr Picassója továbbgondolta ezt a képet:

és idáig jutott:

Ez volt talán az első alkalom, hogy Schmitt nem mosolygó vagy berregő nagyapóként jelent meg a szélesebb közvélemény előtt. Lassan kezdtünk ráébredni, hogy az új elnök  Mádl Ferenchez képest kifejezetten egy James Brown. Vagy egy Berkes Gábor? Elő is került gyorsan a következő képi bizonyíték:

Ezzel Pálnak sikerült kipipálnia a Clinton-feladatot, méghozzá ügyesen, hiszen szinti mögött sokkal menőbben lehet mozogni, mint szaxofonvéggel a szájban.

Az online nép ajkán rögtön meg is született az adekvát dalszöveg:

Hallom ma is egyre a zenét
Látom, szinte látom a szemét
Elmúlt, s ami elmúlt sose szép
Rágondolni mégis gyönyörűség.

Schmitt Pál a zongoránál
Fehérebb az orgonánál
Jaj, de szépen játszotta a Liszt-rapszódiát
Schmitt Pál, kit úgy szerettem
Akit soha nem feledtem
Rabja voltam, mint egy kisdiák.

Csókja maga volt a szerelem
Lángolt, mint a hajnal Keleten
Napfény tűnik így el Nyugaton
Elfeledni én őt nem akarom.

Schmitt Pál a zongoránál
Fehérebb az orgonánál
Jaj, de szépen játszotta a Liszt-rapszódiát
Schmitt Pál, kit úgy szerettem
Akit soha nem feledtem
Rabja voltam, mint egy kisdiák.

Láttam néhány nappal ezelőtt
Bizony ő rajta is fogtak az idők
Kócos fejű srácot vezetett
Rám nézett és gyorsan elsietett.

Schmitt Pál a zongoránál?
Ki fehérebb az orgonánál?
Aki szépen játszotta a Liszt-rapszódiát?
Schmitt Pál, kit én úgy szerettem?
Akit soha nem feledtem?
S rabja voltam, mint egy kisdiák?

Rossz kedvűen mentem, az úton
Jobb lett volna nem látni, tudom
Nem tört volna össze az a kép,
Mely összetörten is oly gyönyörű szép

Schmitt Pál a zongoránál
Fehérebb az orgonánál
Jaj, de szépen játszotta a Liszt-rapszódiát
Schmitt Pál, kit úgy szerettem
Akit soha nem feledtem
Rabja voltam, mint egy kisdiák.

Lállá…

Schmitt Pál, kit úgy szerettem
Akit soha nem feledtem
Mindíg jó lesz emlékezni rá.

Az igazi netes sztárságot azonban ez az origós fotó hozta meg az Elnök úrnak:

Sok évvel ezelőtt készült a második virágzását élő fénykép, de akkor még senki sem sejtette, hogy hősünk ilyen magasra jut.

És ha mindez nem lett volna elég, kiderült, hogy még a vicces csokiszemüveget is tovább lehet fokozni, így a Schmitt-kultusz legfontosabb kegyképe e pillanatban még a következő:

És a végére egy meglepetés: Schmitt még nem is volt elnök, és máris sikerült megoldania egy regionális konfliktust! Elmérgesedett, nacionalista konflitust ráadásul, a szlovákokkal. Íme everywherewiththehelicopter képes beszámolója az eseményekről:

Ezzel kívánok élvezetes elnökséget Schmitt Pálnak, aki kap vagy csinált pálos műalkotást, küldje el nekem!
 

update:
Itt egy egész friss példány ssnszk-tól, amely leleplezi, ki is S.P. valójában:

A mesterházys párbaj továbbgondolása prolidepp klaviatúrájából:

Ugyanő, ugyanerről, ezúttal kő-papír-ollóval:

A sok kép közé egy kis szöveges népművészetként íme a "Mondjunk le Schmitt Pálról az árvízkárosultak javára!!!" nevű Facebook-csoport. (via borosjuli)

Annak, aki nem olvassa a kommenteket, itt a legfrissebb, bréking jellegű kép, prolidepptől, Schmitt Pál megválasztására időzítve. Ha lemaradtál volna, az előbb ő lett a Magyar Köztársaság új elnöke!



Hozzá a kötelező szöveg:

Felkelt a napunk, Schmitt Pál a mi urunk.
Árad a kegyelem fénye ránk.
Hálás a szívünk, zengjen az örömünk,
Szép Magyarország, édes hazánk!

Tvfreak fontosnak tartotta egy vaníliáskarika-ellenes poszteren a világ tudomására hozni, hogy S.P. neki nem elnöke. Tvfreaktől elhatárolódunk és értesítjük a remélhetőleg igen hamar felálló médiaszabályozó óriáshivatalt, hogy kapja el az amerikai szerveren garázdálkodó állampolgárt.

Ez itt egy felhívás focibolondoknak:

Az Index és a blog.hu a foci Eb után a világbajnokságra is elindított egy rakás szurkolói blogot. Ghánától Ausztráliáig 24 válogatottat követ indexes vagy Index-barát blogger (A teljes lista itt olvasható nemsokára, most kábé a fele.)

Hét országnak viszont még nincs gazdája. (Uruguaynak van tök jó, létező szurkerblogja, csak egyelőre képtelenek voltunk felvenni a kapcsolatot a gazdájával, ezúton is integetünk neki, hogy hahó!.)

Itt van tehát a lehetőség, hogy te legyél Algéria, Chile, Hollandia, Paraguay, Portugália, Szlovákia vagy Olaszország vezérszurkolója! Látható tehát, hogy a legkevésbé sem a reszlit kínáljuk föl az olvasóknak: a hét országból három a világbajnokság kisebb-nagyobb esélyesei közé tartozik, aztán ott van a pikáns Szlovákia, akiknek szerintem sok magyar fog szurkolni, például én is, és három, adott esetben pont a kicsisége miatt szerethető csapat, Algéria, Chile és Paraguay.

Akinek tetszik az ötlet, az bejelentkezhet vezérszurkoló-bloggernek. Ugyanúgy  írhatnak olyanok, akik egy friss blogot hoznának létre szurkerblognak, és olyanok, akiknek van létező fociblogjuk.

Hogy miért lesz jó a vezérszurker bloggereknek, pedig pénzt se kapnak? Hát mert remélhetőleg jó nagy közönséget tudunk hozni nekik, lehet vadulni, közösséget építeni, kocsmázást szervezni, népszerűséget hajhászni és tele tüdőből fújni a passzátszelet.

A blogok a tervek szerint pörögnek majd sok helyen:

- a vb előtti pár hétben

egyfelől az Index-címlapos blogketrecben jelennek meg, másfelől a Sportgéza főoldal blogválogatásában futnak.

- a vb ideje alatt rendszeresen ott lesznek

az Index-címlap legforróbb fertályán

a blog.hu címlapján, ami a vébé idejére átalakul

az indexes VB-szájt főlapján

a csapatok profiloldalain

Mindezek mellett, ha szeretnéd, egységes, de mégis variálható dizájnt adunk a vezérszurker blogodnak. Ez olyan csinos egyenbőrt jelent, amiben a fejlécben az adott ország zászlója van, de mellette egy egyedi képpel akár tovább kusztomizálható, és persze bármilyen színű lehet. Itt egy remek példa, az én vezérszurker blogom, a Hajrá, Svájc!

Akit érdekel a dolog, írjon a szily kukac mail.index.hu - ra. Gyorsaság alapján fogok dönteni alapvetően, úgyhogy hajrá.

Jelentkezés előtt gondolod végig, hogy akkor érdemes belefognod, ha már a vébé előtti három hétben is lesz a kedved mellett időd is posztolgatni.

Update 1. Felszabadult Új-Zéland! Mármint nincs vezérszurkolója, lehet rájuk is jelentkezni.

Update2. Köszönöm az eddig befutott jó sok jelentkezést, és elnézést, hogy még senkinek sem válaszoltam, holnap, azaz ma, csütörtök délig minden érdeklődőnél kopogtatok levélben.

Fura, de annak ellenére nem voltam még soha a Standban, hogy a régi Sas utcai házunkban már több, mint egy éve megnyitottak. Pénteken aztán majdnem véletlenül oda ugrottunk be, az Imola névnapját ünnepelni, egy vicces, de jó fárasztó parlamenti közvetítés után.

Hiába híres ebédelőhely, a Stand este jó középárú á la carte étteremmé változik, valamivel a Klassz árai fölött, egyszerű ételekkel, de kifinomult konyhatechnikával, és Segal Viktor sztárséf nevével a zászlón.

Csak két főételt ettünk végül, de mind a csirkemell pesto-gorgonzola mártással, zöldspárga rizottóval, mind a Vörösboros marhapofa puy lencsével és vajban sült polentával igen jók voltak, szaftos, puha csirkével és jól fűszerezett, omlós pofával, amihez tökéletesre főzott lencse és jól eltalált állagú, éppenhogy kisütött polentahengerek jártak.

A felszolgálás azonban a hely kaliberéhez képest meghökkentően nihlista volt. Egy ilyen kategóriájú étteremben nem lepne meg valami üdvözlőfalat, mondjuk jó kenyér és vaj. De nem elég, hogy semmi ilyesmi nem került elő, de az egész vacsora alatt feltűnően nem törődtek velünk. Nemhogy nem kínáltak vagy ajánlottak semmit, de tényleg felénk se néztek. Én aztán a legkevésbé igénylem, hogy állandóan vizslassanak, de ez tényleg túlzásnak tűnt. Aztán fizetés táján kiderült a személyzet síri hangulatának az oka. A pincérlány elmesélte, hogy egy hónap múlva bezárnak, egyszerűen mert nem volt elég vacsoravendég. Ebédidőben a remek ár/érték arányú étlap miatt tele van a hely, de este nem jöttek a vacsorázók. Tényleg baromi kevesen lehettek, mert a lány körbemutatva keserűen megjegyezte, hogy amióta eldőlt a bezárás, rögtön milyen sokan lettek. És saccra volt jó esetben negyedház.

Mivel először voltam a Standban, fogalmam sincs, hogy a pincérek a bánatos helyzet miatt voltak ilyen ridegek, vagy eleve ez volt ott a jellemző hangulat. Aki szerette a helyet, még van ideje egyszer-kétszer elmenni.

Vájdlingnyi könnyet fog ejteni bármelyik álzsidó ismerősöd, ha meghívod egy ilyen levesre. Késő tavaszi-nyári szezonételről van szó, az ideális idő a megfőzésére az, amikor egyszerre terem a liba és a zöldfűszer.

Én egy olyan nagyobb családi kaja alkalmával csináltam pár napja, amikor libacombot is sütöttem. Ez alkalmat nyújtott arra, hogy bevessem a Héber Háziasszony trükköt. Ez annyit tesz, hogy a legnagyobb fazekamba a másfél kiló libanyak, a nagy fej egész hagyma, a pár gerezd fokhagyma és a lemezekre vágott nagydarab galangagyökér mellé beraktam a hat egész libacombot, és együtt főztem a kombót egy jó félórán át. A combokat ekkor kivettem, és zsályalevelekkel és barna sörrel kezelve megsütöttem. Dupla haszon!

Az alaplé jellegű levest ekkor kezdtem el ízesíteni. A szárazfűszereket – egész borsok, mustármag, sok szerecsendióvirág, kevés fahéj, közepes mennyiségű szegfűszeg - egy nagyobb teatojásszerű izében raktam bele, a kertben szedtem hozzá 10 egészséges levél zsályát és 5 szál majorannát, ami népdalosan hangzik, de még annál is finomabb. Amikor már jól állt a nyak, beleöntöttem a hosszúkás vékonyra összevágott sárgarépát és fehérrépát, meg a két darab negyedelt zsenge zellert, főztem amíg jó nem lett, utána meg lusta voltam lemerni a zsírt, amit amúgy is szeretek, úgyhogy rajta hagytam, és úgy ettük meg. Mindenki lelkesen mormogott.

Nick, a New York-i bloggenerális barátom hétfőn újabb lépést tett, hogy ő legyen a net római császárja, méghozzá a romlottabb fajtából.

A Nick Gawker nevű blogbirodalmába tartozó Gizmodo hétfőn robbantotta a PI-bombát azzal, hogy megszerezte, szétszedte, és majdnem áramkörről áramkörre bemutatta a szigorú titokban fejlesztett új iPhone-t, ebben a posztban. Az alapsztori igen romantikus, a készüléket állítólag egy kocsmában találta egy vendég, aki hamar rájött, hogy a szokásos tokban nem egy szokásos iPhone lakik. Hallott-e bárki ennél jobb alapot a legvadabb összeesküvés-elméletekhez? Az Edible Apple azt írja, hogy a cuccot 10 ezer dollárért vette meg Nick a megtalálótól. (update 1: Most látom, hogy Denton közben nyilatkozott az AP-nek és azt mondja, csak 5 rugót adott a telefonért.) A bejegyzést még most is elképesztően sokan olvassák, amikor ezeket a betűket kopogom, éppen 2357524 találatnál, és ami még mellbevágóbb, majdnem egymillió új olvasónál járt a fél napja kint lévő gizmodós poszt.

Megkérdeztem Kekit, a Gawker Budapesten található fejlesztőközpontjának a vezetőjét, aki elmagyarázta, hogy a "new vistor" azt jelenti, hogy az illető az utóbbi harminc napban nem járt a Gizmodón.

A Gawker-birodalom eddig is szívmelengetően hasított, bebizonyítva, hogy jó, profi szórakoztató blogokból nemhogy faszán meg lehet élni, de New York Times méretű öreg mamutokat is rémületbe lehet kergetni velük. Nemhogy egy blogtól, de egy kereskedelmi tévécsatornától is szédítő teljítmény lenne egyetlen, relatíve olcsó akcióval milliós nagyságrendben szerezni vadonatúj nézőket/olvasókat.

Nick a blogkonkurenciát is jól megfingatta a jelek szerint. Az iPhone prototípusról ugyanis a Gizmodo legnagyobb konkurense, az Engadget posztolt először, két napja, április 17-én, amikor beraktak egy fotót az állítólag San Joséban talált kísérleti telefonról.

Az igazán nagyot mégis a Gizmodo kaszálta, a cuccot magát ugyanis nekik sikerült megvenniük. Erre nyilván megvolt a lehetőségük az engadgeteseknek is, fura arra gondolni, hogy esetleg annyira rosszul mérték fel a helyzetet, hogy túl keveset ajánlottak a telefonért. Nick úgy tűnik bátor volt - futja is miből, az egész Gawker-istálló félelmetesen hasít - és be is jött neki. (Sőt ebből a 18-ai posztból az derül ki, hogy az Engadgetnek hónapok óta a birtokában volt egy homályos fotó, aminek az egyik sarkán rajta van a prototípus, csak nem vették észre.)

Most, amikor befejezem, a számláló éppen 2438816 PI-n, 1026895 új olvasón, 22780 retweeten és 4531 diggelésen áll. Nick remélem tógában heverészve simogatja az iPadjét, és a Condé Nast kiadó meg a New York Times Group közös felvásárlását tervezgeti, hogy a legendás szerkesztőségi termekben nemsokára cirkuszi játékokat tartson, ahol az arénában félmeztelen twitterezők és tumblr-vitézek csapnak össze, egyetlen, kiélezett mobil eszközzel felszerelve.

Update 2.: Kiderült, hogy a készüléket Gray Powell, az Apple fejlesztőmérnöke hagyta el sörözés közben a Gourmet Haus Stadt nevű helyen.

Az Apple pedig, végképp bebizonyítva, hogy a Gizmodónál egy eredeti iphone van, hivatalos levélben kérte vissza a cuccot a blogtól.

Aki túl korán ellövöldözte a patronjait, az  most sajnálkozhat, mert messze nem a választási este volt az Országos Választási Bizottság történetének legkínosabb szereplése. A pompás testület pár percel ezelőtt 5:2-es szavazataránnyal úgy döntött, hogy nem jogsértő az MSZP plakátja. Arról a plakátról, pontosabban hirdetésről van szó, amin az európai értelemben vett szociáldemokrata főerő, a gonosz Fidesz túlhatalmának leendő ellensúlya, a Magyar Narancs főszerkesztőjének szerelme egész egyszerűen ellopta egy konkurens politikai párt nevét. Vagyis a nevét és fő választási szlogenjét. Nézzétek meg, ennek az értelmezéséhez nem kell OVB-tagnak lenni:

Az OVB pártdelegátusairól az elmúlt hetekben csak az derült ki, hogy az anyjukat is eladnám a többiek megszívatásáért, az egész társaságról meg az, hogy tehetetlenebbek, mint Medgyessy Péter a rapperbajnokságon, de hogy ilyen cinikus idióták, azt ezek után sem gondoltam volna.

Mi volt a legcikibb a 2010-es választásban?

Az OVB összeomlása? A Fidesz-henger? A szakállas szociológusok leváltása multiknál dolgozó, de multiellenes ördögpálcásokkal? A halálosan fejbebotoxozott Lendvai Ildikó kataton kubatovozása? 

Egyik sem jutott a közelébe sem annak a sajtótörténeti pillanatnak, hogy a Magyar Narancs, a magyar újságírás legendás megújítója, a kritikus hang, az okos beszólás, a megvesztegethetetlen majomkodás hazai elterjesztője ez után a nyolc év után szerkesztőségi cikkben szólított fel az MSZP támogatására.

A harminc év alatti olvasó, aki már csak a Narancs kétezres évekbeli, seggnyaló mutációjával találkozott, el sem tudja képzelni, hogy a kommunizmus bukása után ez a lap volt a legnagyobb forradalom a magyar újságírásban. A sajtótörténetben nem is annyira ritka jelenség, hogy titokzatos módon egyetlen szerkesztőségben gyűljenek össze egy generáció legtehetségesebb írói-szerkesztői, hogy pár év közös csillogás után szétszéledjenek, ilyen volt például az amerikai Spy magazin is.

Nyilván nem, de azt azért minden szórakozáskedveló választópolgár pártfüggetlenül megünnepelheti egy szolid levegőbe öklözéssel, hogy az utolsó pillanatban talán érdekes lett a kampány. Na jó, a szenvedélyes fideszesek talán nem örömükben légbokszolnak. A vicces, de maximum középsúlyú jobbikos ügyeken kívül gyakorlatilag semmi sem történt végig, még Gyurcsány Ferenc bizarr visszatérő beszéde sem tudott stadionhangulatot teremteni.

Ez a Kubatov-botrány viszont két napra életre keltheti a demokratikus zombikat. (Aki nem hallotta volna, a kuruc.info leközölt egy hangfelvételt, amin úgy tűnik, hogy Kubatov Gábor fideszes pártigazgató egy belső párteseményen nyíltan beszél arról, hogy Pécsett a saját szavazóikról, de a "komcsikról" is részletes, telefonszámmal és mailcímekkel ellátott adatbázisuk van. Kubatov, ha ő az ugye, konkrétan azzal kérkedik, hogy név szerint meg tudja mondani, kik voltak azok, akik Pécsett nem Páva Zsolt fideszes jelöltre szavaztak. A szövegből nekem nem teljesen egyértelmű, és van benne vágás is, de a beszélő mintha arra utalna, hogy ilyen jellegű adatokból országos online adatbázisuk van.)

A Fidesz az első órákban, mit mondjak, kissé bénultnak tűnt, Szíjjártó Péter hivatalos reakciója az a pompás, részletes cáfolat, hogy "Ismételten, immáron sokadszor leszögezzük, hogy a Fidesz az adatvédelmi biztos által engedélyezett módon, a jogszabályok betartásával kezeli minden esetben az adatokat".

Lesz-e ebből felfordulás? A szó kötelesbeszéd- vagy románvendégmunkás értelmében, vagyis hogy az MSZP képes legyen egy bravúros rohammal megfordítani a választói hangulatot, szerintem semmiképpen. A szocialisták továbbra is nyomasztóan petyhüdtek és egyszerűen képtelennek tűnnek hatékonyan támadni. Amúgy is, most tényleg baromi kevés idejük lenne. és talán még a saját elnökségük sem tekinti őket a Fidesz lehetséges kihívóinak. De az e pillanatban egyáltalán nem kizárható, hogy a Fidesz több intézet szerint 60 százalék körüli várható eredményéből mérhető százalékok morzsolódjanak le. De kihez hullanak az értékes morzsák, hogyha nem az MSZP-hez?

A Jobbik logikus gondolat lenne, de ők meg mintha éppen most roggyantak volna meg finoman az utóbbi napok pár kellemetlen sztorija miatt. Az MDF-nek az élet csókja lenne pár kiábrándult majdnem-fideszes, de csak egy nálam bátrabb jós képzelheti, hogy ez az egész kavarás pont Bokros Lajosék felé indítja el a csalódott tömegeket. Úgyhogy még az sem lehetetlen, hogy a szintén elég gyatra kampányt nyomó LMP-nek másodszor is hihetlen mázlija lesz, és az MDF mókás önfelszámolása után váratlanul a Fidesztől is kapnak pár tízezer ajándék választópolgárt.

Az LMP-nek az is pompás aduász, hogy a Kubatov-módszert nyilván minden nagy párt kábé ugyanebben a formában alkalmazza, ők viszont egészen biztosan nem, úgyhogy az utolsó 48 órában célzás nélkül tüzelhetnek mindenki másra.

A fotelben hátradőlve csak a felszínes szórakozást kereső, felelőtlen állampolgár (például én) annyit máris elkönyvelhet a nyereség rovatban, hogy Lendvai Ildikó, a barnaeső-szakértő progresszív baloldal történetében első alkalommal egy kuruc-infós információ miatt Nemzetközi Sajtótájékoztatót hívott össze. Dörzsölik is a kezüket a "Jobbik = a legfrissebb, titkos MSZP-tagozat"-vonalat nyomó leendő kormánypártiak. Na mondjuk ez az egyetlen dolog momentán, ami miatt dörzsölhetik.

Persze az is lehet, hogy a hangfelvétel ügye csütörtök-péntekre elsikkad. A kuruc további "leleplezéseket" ígért csütörtök délutánra, úgyhogy egy ideig újra van miért figyelni a híreket. De hogy ne csak hímezzek-hámozzak: a Fidesz béna első reakciója miatt bemondok egy középnagy kárral járó két napos botrányt, ami levesz 5 százalékot a Fidesztől, 20 tagú frakciót ajándékoz az LMP-nek, nem hagyja látványosan megrogyani a Jobbikot és extrém esetben annyira megdobja az MDF-et, hogy pár percen át szinte izgalomba jöhessenek a választási központban, hogy aztán Debreczeni József mégis felfekhessen az áldozati oltárra, ahol a parlamenti helyek 72 helyett csak 67 százalékát megszerző Orbán Viktor puszta kézzel kitéphesse a szívét, majd úgy megváltoztassa az alkotmányos berendezkedést, hogy az anyja se ismerjen rá. Hogy kinek az anyja, az 4 nap múlva kiderül.

Húsvétra megint szereztem egy frissen vágott fél bárányt Bugyi környékéről, Bodolai doktor, az egyetlen igazi magyar gonzó újságíró révén. A korábbi években jellemzően a báránylét utolsó hónapjaiban lévő, megnyúzott komondor méretű állatok érkeztek, a mostani viszont eggyel kisebb méretű volt, a fejetlen, kizsigerelt, megtisztított bárány úgy 7 kiló körül lehetett.

Húsvét hétfőn 12 mindenre elszánt felnőtt és 5 gyerek gyűlt össze a Dunakanyarban, hogy végezzen vele. Annyi volt az előzetes terv, hogy a nyakából és az oldalából valami leves típusút csinálok, a gerincet és a combokat pedig egyben sütöm meg. Aztán olyan jót találtam ki levesnek, hogy a kisebbik, első combot is átirányítottam a bográcsba. Egy dolog, hogy csorgott a nyálam a kitalálása közben, de fogalmam sem volt, milyen lesz élőben. Nem akarom lelőni a poént, de jobb volt, mintha Cser-Palkovics András szolgálta volna fel az ebédet egyszál csipkés köténykében.

Az inspiráció az egyik családtag Nyúltól kapott receptkönyvéből jött, de az eredetit alaposan átalakítottam.

A bárány nyakáról és első combjáról levagdostam a húst és az aprónál jóval nagyobb, de a fine dining maffia által erőtetett tenyérnyinél jóval kisebb darabokra vágtam. A bárány oldala csupa borda, kevés hússal, de ez a rész baromi jó ízt ad minden levesnek, úgyhogy a bordákat is beleraktam. A hús levagdosása örömteli, de elég hosszú folyamat, ezért a Rugalmas Alaplétaktikát alkalmaztam, amit minden levesfőző életét boldogabbá teszi. A szeletelés elején feltettem legerősebb lángra egy nagy fazekat tele vízzel, és amint letisztítottam egy csontot, vagy levágtam egy faggyús-zsíros-kötőszövetes cafrangot, beledobtam a zuborgó vízbe. A bő félórás nyesekedés végére volt több liter illatos, finom bárányalaplevem, illetve saccra erős két kiló leveshúsom.

Miért iszik az ember pálinkát? Hogy berúgjon. Miért zuhanyozik? Hogy lemenjen róla a kosz. És miért olvas Debreczeni Józsefet? Hogy jót mulasson egy sértett pulykakakast formázó szerző Orbán Viktor-hisztériáján. Kedvenc politikai pulykánk ezúttal sajnos csalódást okoz, mert olyan könyvet állított elő, aminek a legjobb részei a doktor Kende-idézetek. Gondolná az ember egész pontosan 425 oldalon keresztül, amikor, döbbenetes fordulat történik, és minden idők egyik legfurcsább és legerősebb könyvbefejezésében a szerző felkészül a halálra, de akkora pátosszal, hogy Petőfi Sándor, Kosztolányi Dezső és Petri György elbújhatnak a sarokba. Hibái ellenére a szezon kihagyhatatlan alkotása Debreczeni József Arcmás című könyve, ami soha ki nem találnák, hogy kiről szól.

Rettenetes hír ez.

Mármint hogy azt csiripelik a felpillantó küllők, hogy a Lovasi András Kossuth-díjat kap 15-én.

Rettenetes hír ez a magyar gimnazista lányok százezreinek, nemkülönben ugyanennyi későharmincas-koranegyvenes álfiatal férfinak, (például nekem), akik azt hitték, örök életükben nyomhatják ezt a szívdöglesztő Szomszéd Srác-figurát, hiszen itt van a Lovasi, aki szemüveges meg gyűrött a feje, és hivatalosan tudható, hogy öreg, oszt mégis érte sír az összes jó csaj.

De más dolog őrülten menő negyvenes álsrácnak lenni, és megint más ügy, ha egyszer csak bebalzsamozzák az embert, és fölrakják a polcra a kiszárított Zorán, a zsugorított Szörényi Levente és a formalinba áztatott Bródy Tini mellé.

Én amikor utoljára horgásztam Lovasival, annyira kikészítettük magunkat az első bedobás előtt, abszolúte anti-Kossuth-díjas módon, hogy az autó kipakolása közben véletlenül a mutatóujjába rántottunk egy nagy hármashorgot, amit az Országszerte Híres Érzékeny Trubadúr egy rozsdás fogóval tépett ki onnan magának egy mozdulattal. Ugye, hogy még minimum fickósnak minősíthető kaland volt?

Megmondom őszintén, el sem tudtam volna képzelni, hogy ez a tehetséges, fiatal pergetőhorgász, generációjának egyik süllős-balinos reménysége egyszerűen bezoránosodjon. Mi jöhet ezután? Pontyozás a Bartók vonósnégyes tagjaival? Afrikai harcsázás fizetős tavon Kocsis Zoltánnal? Sőt, ha véletlenül bejut az LMP, akkor hangulatos busázóderbik Áder Jánossal?

De őszintén szólva az izgat a legjobban az egészben, hogy hogyan cidáztat egy Kossuth-díjas a színpad mögött.

A hír - ami persze 15-éig nem száz százalékos, de, mint mondtam, a felpillantó küllők ezt csiripelték - annyira megrázott, hogy el is kezdtem írni egy novellát. Az elejével készültem el, címe még nincs, íme:

Főleg űzött, gyerekprogramra ácsingózó fiatal apáknak szól ez az információ, de küldöm mindenkinek, aki szereti a felháborodottan néző madarakat.

Korábban posztoltam arról, hogy a nagy hideg + nagy hó kombó elől rengeteg erdei fülesbagoly költözött be a Városmajorba. Kiváló lehetőség volt ez azoknak a Kávéházi Konrádoknak, akik még sohasem láttak vadon baglyot. A hó mostanra elolvadt, a fülesek leléptek, viszont elkezdett kotlani a park helyi híressége, a dögös kinézetű macskabagoly.

Az állat jól megközelíthető és jól látható helyen üldögél a tojásain egy pina szilvamag alakú odúban, a Parkszínpad területén. A remek bagoly itt Barakonyi "Shooting Star" Szabolcs fotóművész jóvoltából látható.

A bagoly láthatólag tojik rá, ha nézik. A kutyasétáltató nénik szerint már kotlik, azért ül ott egész nap. Nem tudom, hogy ez igaz-e, a remek gyongybagoly.hu ezt írja a témáról:

Márciustól májusig tart a költési időszak. Enyhe, hóborítás nélküli években már februárban elkezdik a tojásrakást.

A dolog pontosan úgy néz ki, hogy az állat az elmúlt hetekben folyamatosan ott ült az odújában, éjjel-nappal, egy hete viszont megkergült, és néha kirepül, fényes nappal is. Ezt sokáig nem tudtam mire vélni egy kotló madártól, aztán ma megjött a Madártani Egyesület levele és fotóbizonyítéka arról, hogy Budán, a Major közelében már láttak tollas macskabagolyfiókákat. eszerint az én kedvencem is élelemgyűjtés végett röpköd.

A macskabagoly a harmadik legnagyobb magyarországi faj a rokonságból, az uhu és az uráli bagoly után. Akinek akkora mákja van, hogy a majori példány éppen felrebben előtte, készüljön fel a méteres szárnyfesztávolságra. A baglyok mindig kisebbek, mint aminek látszanak.

És jöjjön akkor az Egyesület közleménye:

A napokban érkezett a bejelentés a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület központjába, mely szerint az I. kerületben már tollas bagolyfiókák vannak. Ezt a hírt a Budapesti helyi csoportunk titkára, Morandini Pál is megerősítette, aki a bejelentést
követően többször is megfigyelte őket és sikerült egy felvételt is készítenie a pelyhes fiókákról!

A bagolyfajok a többi hazai madárfajhoz viszonyítva korán kezdenek költésbe, kiváltképp igaz ez az erdei fülesbagolyra, az uhura, a macska- és uráli bagolyra, melyek már február-márciusban kiválasztják költőhelyüket és tojásokat raknak.

Feltételezéseink szerint ez a fiókás család már januárban fészket rakhatott, ha már ilyen szép és nagy, tollas fiókák vannak! Előfordul, hogy a városokban az enyhébb klíma és a több zsákmányállat okán, hamarabb kezdenek költeni, mint szabadban élő fajtársaik.

Fotó: Morandini Pál

Nagyon rossz volt szombaton a Tigris étteremben vacsorázni. Még annál is rosszabb, mintha a keresztrejtvénypályázaton mikrosütő helyett kétszemélyes szextúrát nyernénk Makaóra a mindenkori pénzügyminiszterrel. Ezúton is óvnék mindenkit, hogy valaha kipróbálja, az élményeim ugyanakkor talán általánosabban is megmutatják, miért van iszonyú nehéz dolga annak, aki Budapesten élvezetből szeretne enni. Egy hattagú baráti társaság kalandjai következnek, hat, a gyerekeket ügyesen lepattintó, tehát szinte eufórikus állapotban lévő, mindenre elszánt, jókedvű fogyasztóé.

Az egyik nagy budapesti étteremtitok az, hogy egy hely drágasága itt nemhogy nincs összefüggésben a várható élménnyel, de növeli az igazi pofáraesés esélyét. Ezt pénteken is ugyanígy tudtam, de okoskodásból se jól nem lakunk, se jót nem mulatunk, úgyhogy szombaton mégis rápróbáltunk a Tigrisre, aminek jó neve van, de hatunk közül még senki nem járt ott.

Régi kérdés - hiszen régen a kérdések is jobbak voltak - hogy az Index szabadszájú, laza, fésületlen, kamaszos, vagy egyszerűen beteges, trágár férgek gyülekezete?

Kicsit meg vagyok rendülve, mert éppen most bizonyosodott be, hogy az utóbbi.

A kérdés a mocskos szájú címlapos címek és ajánlók miatt vetődik fel sok-sok éve. Én azt szoktam gondolni erről, hogy én magam ugyan pont megfelelő mennyiségben adagolom az igazán vicces, sőt, mondjuk ki, ironikus trágárságot, de a tökfej kollégáim miatt, akiknek nincsen semmi ízlésük, és lapáttal szórják a pinát a címlapra, az egész már nem annyira üde, mint az első, hamvas faszozások idején.

X Imre, lapunk régi, és megbízhatóan kemény hangú levelezője egy festménykiállításról szóló cikk miatt csodálatos emailváltásba keveredett Valuska kollégával, akinek a neve az összes olyan olvasót, aki az Indexet "bunkósággal" vádolja, instant galuskázásra gerjeszti. Imre barátunkat, aki nem ismeri Salvador Dali A nagy maszturbátor című festményét (odafönt látható), de ezzel azért messze nincs egyedül, szintén.

Egyszer majd írok egy ünnepi posztot kedvenceimről, a "hogy az atkásmellű kurva anyátokba lehettek ekkora bunkók?"-felütéssel indító levelezőkről, de itt most nem olvasó- hanem Indexgyalázás folyik. Méghozzá joggal! X Imre ugyanis összegyűjtötte néhány teljesen átlagos nap Index-címlapos trágárságtermését, a listát pedig hozzácsatolta a leveléhez. Gyűjteményét végig - majdnem azt mondtam, hogy nyálazva, jézusom - szóval végigolvasva azt kell mondjam, hogy ezek sajnos tényleg betegek.

Sok dolog miatt jó blogot írni, az egyik ilyen az, amikor befut egy-egy csodálatos, váratlan, zseniális komment. Tegnap indexes hrügyelet közben írtam egy villámpublicisztika-szerűséget a XXI. század eddig legnagyobb magyar tökfilkójáról, Szabó Jánosról, a Nemzetvédelmi Egyetem rektoráról, aki magas rangú katona és tanár létére nevetséges módon próbálta megzsarolni a DHL-t, (és a Népszabadság szerint más cégeket is), aztán, amikor őrizetbe akarták venni az irodájában, ellenállt a kommandósoknak, hogy még jól le is verjék. A poszthoz e pillanatig több, mint 230 hozzászólás érkezett, ezek között van egy fergeteges, amit nyilvánvalóan egy másik katona írt, aki rettentően rühelli a rendőröket. Íme az évtized legmeglepőbb hozzászólása, manager2008 tollából, örökre hálás leszek érte:

Amikor befutott a Híradó értesülése, majd utána az Index saját információja arról, hogy a nemzetvédelmi egyetem rektora egészen idióta, már-már Darwin-díjas privát zsarolási ügybe keveredett, hirtelen úgy éreztem, mintha ollózásos gólt lőttem volna a Real Madridnak.

Őrülten csapkodtam a levegőbe, a testem pedig könnyűvé vált, mintha maga Székely Tamás egészségügyi miniszter töltené belé a kéjgázt. Felhívtam Haszán kollégát, aki lelkesen végighallgatott, és két perc múlva felszabadultan nevetett velem.

Aztán hirtelen elhallgattunk, zavart csönd állt be, majd megkérdeztük egymást, hogy bakker, minek örülünk olyan nagyon?

Szerdán nyílt meg a kedvenc kortárs magyar festőm, Nagy Gabriella kiállítása, mármint én nyitottam meg. Mivel a helyszín nem klasszikus galéria, hanem egy reklámügynökség - a Café Reklám - székháza volt, a kőkemény műelemzést alpári szexuális célzásokkal és magánéleti kiszivárogtatásokkal igyekeztem elegyíteni, ami a várakozásnak megfelelően egész jó hangulatot teremtett. Főleg, hogy a Férfi az Index fotóriportere, és ott irult-pirult tőlem 3 lépésre. Íme a szöveg, benne a 4 kiállított művel, utána pár remek kép a megnyitóról, a cafés Györgyfi Róbert jóvoltából. Szóval:

Én mindig is tudtam, hogy Nagy Gabriella a XXI. század Caspar David Friedrichje.

Jó, a folyamat igazából úgy zajlott, hogy 1999-ben megismerkedtem Gabó képeivel és rájöttem, hogy ez a női Csontváry valójában az új idősebb Markó Károly. Egy Delacroix, mínusz a figurák. Ne csodálkozzanak, a nagyszabású légköri jelenségek – különös tekintettel a sokmillió voltos elektromos kisülésekre – fura hatással vannak az emberre. Nagy Gabriella pedig a nagyszabású légköri jelenségek mestere. Kevés festőt láttam életemben, aki így tud bánni a térrel, és itt ne a Váli Dezső-féle pár négyzetméteres kis fing terekre tessék gondolni, Nagynál kilométerek tucatjaiban megy a játék, a távlat itt nem üres reklámszöveg, hanem repülőgéppel, de minimum siklóernyővel bejárható távolság. Miközben mások belenéznek a zsebükbe, és elájulnak a mélységtől. És erre képesek életműveket alapozni!

 

(n80qd felvétele, továbbiak a kommentek között)

Baglyot nézni majdnem olyan jó, mint kutyát vakarni, fogalmam sincs, hogy miért. Talán a rokonszenvesen dagadt sziluettje, talán a bizarrul körbeforduló feje, talán a felháborodott tekintete, talán a mesébe illő álfülek teszik. Vagy az a csodás tulajdonsága, hogy tökéletesen hangtalanul, szárnysuhogás nélkül képes repülni, amit kilométerekre elhallatszó, éles visongással ünnepel. A bagoly a való életben igen rokonszenves, de nem annyira bölcsnek tűnik, mint inkább részegnek.

hogy tegnap a Markó utcában volt dolga, elgondolkozva megy a bíróság felé, amikor szembetalálkozik egy párral, akik láthatólag bentről érkeznek, valami perről. A nagynéném felnéz, amikor a nő annyit mond: "Ne harapjál!" A nő egyik arcfele tele van friss, piros harapásnyomokkal, azon az oldalon hiányzik a füléből egy nagy darab és folyik belőle a vér. A csávó átkarolja, ráhajol, mint 1 vámpír, és a nagynéném szeme láttára megint beleharap. Aszongya a nagynéném, hogy húsz és harminc között voltak valahol. Én előítéletes módon automatikusan egy hatvan pluszos alkesz párt vizionáltam.

Frady Endre a neve mellett a költeményével is azonnal lenyügözött. A szóvicces nevű művész az index ügyeleti postaládájába küldte el az alant olvasható, a BKV-sofőrök sztrájkjára reflektáló remeket, ami a politikai-közéleti költészet többszáz éves magyar hagyományát folytatja, méghozzá prímán. Először is olvassátok el a verset:

BKV sofőr

(Petőfi nyomán...)

Elődeim szép kék busza
Rossz, mint romlott túrós csusza,
Aggódásra nincs nagy ok,
BKV sofőr vagyok.

Lusta vagyok, ez a trendi,
Nem maradi menetrendi,
Indulok, ha akarok,
BKV sofőr vagyok.

Pesti sofőr ritkán vezet,
Megvédi a szakszervezet.
Mindegy, a nép mit gagyog,
BKV sofőr vagyok.

Önző sztrájktól szép az élet,
Kárba vész sok havi bérlet,
Utast cserben így hagyok,
BKV sofőr vagyok.

Mit törődöm én a néppel,
Őket árulom most épp el,
Szmogos a Nap, nem ragyog,
BKV sofőr vagyok.

Hol a metróm, villamosom?
Át kell kelnem fél városon,
Csak nem járhatok gyalog?!
BKV sofőr vagyok.

Sztrájkjoggal a buszgarázsban,
Létemet, ha elkártyáztam,
Sírba tesznek italok,
BKV sofőr vagyok.