Nagyon rossz volt szombaton a Tigris étteremben vacsorázni. Még annál is rosszabb, mintha a keresztrejtvénypályázaton mikrosütő helyett kétszemélyes szextúrát nyernénk Makaóra a mindenkori pénzügyminiszterrel. Ezúton is óvnék mindenkit, hogy valaha kipróbálja, az élményeim ugyanakkor talán általánosabban is megmutatják, miért van iszonyú nehéz dolga annak, aki Budapesten élvezetből szeretne enni. Egy hattagú baráti társaság kalandjai következnek, hat, a gyerekeket ügyesen lepattintó, tehát szinte eufórikus állapotban lévő, mindenre elszánt, jókedvű fogyasztóé.
Az egyik nagy budapesti étteremtitok az, hogy egy hely drágasága itt nemhogy nincs összefüggésben a várható élménnyel, de növeli az igazi pofáraesés esélyét. Ezt pénteken is ugyanígy tudtam, de okoskodásból se jól nem lakunk, se jót nem mulatunk, úgyhogy szombaton mégis rápróbáltunk a Tigrisre, aminek jó neve van, de hatunk közül még senki nem járt ott.
Előtte megnéztem az étterem oldalát, barna fák és fehér terítők látszottak, meg igen izmos árak, magyaros újragondolás libamájspecialitásokkal. És ők a Gere pincészet referenciaétterme. Nem új hely, de egy próbát végül is megérhet.
A Tigrisben szombat este fél kilenckor is csak félház volt, amin késobb már egyáltalán nem csodálkoztam. Az asztal meghökkentő mennyiségű pohárral volt telerakva. Világos, hogy egy csúcsétteremben nem egy aluminium kupával abszolváljuk a vacsorát, de itt annyira átestek a ló túlsó oldalára, hogy a nagy asztal felületének legalább felét sűrűn egymás mellé rakott borospoharak foglalták el, mint valami üvegipari termékbemutatón.
Két szakember foglalkozott velünk, egy sommelier és egy pincér. Előbbi szerint a sommelier feladata az, hogy villámgyorsan eldaráljon több tucat fajtát és évjáratot, majd kérdően nézzen. Képtelenség volt bármit is kiszedni belőle az "ajánlott" borok tulajdonságairól, és feltűnően ódzkodott attól, hogy borlapot adjon nekünk, ahonnan az árakról is tájékozódhatnánk. Kérésre végül hozott borlapot. A pincérünk szerencsére kedvesebb fickó volt.
A társaságból ketten késtek egy jó félórát, addig lelkesen pezsgőztünk és boroztunk, de üdvözlőfalatot az istennek nem kaptunk. Végül rákérdeztünk, mire kiderült, hogy mégiscsak van nulladik fogás. Sok örömünk mondjuk nem volt benne, mert íztelen, zsíros tepertőkrém érkezett rossz kenyérrel.
Előételnek rákkal töltött házi derelyét kértem céklamártással. A fogás csinos volt, nem véletlenül jött mostanában annyira divatba a cékla. A derelyének és a - valószínuleg tarsznyarákhús - tölteléknek azonban sajnos nem volt gyakorlatilag semmi íze, így csak a szolid rágási élménnyel gazdagították a mártás kellemes, de egynemű céklaízét.
A főételem marhafartő volt feketegyökérrel. Maga a hús korrektül volt vákuumsütve, rózsaszín volt, puha és szaftos. Azt viszont nem árulta el sem az étel neve, sem pedig a pincér, hogy a kompozíció mennyiségre legmeghatározóbb eleme a kelkáposzta. Én pedig véletlenül jobban gyűlölöm a kelkáposztát a rokkant árvák sanyargatásánál is. A feketegyökér érdekes volt.
Egy-két ételbe még belekóstoltam: az aranykeszegfilét ügyesen sütötték meg, a bőre ropogott, de belül a vékonysága ellenére megmaradt a szaft. A burgonypüré hozzá jellegtelen volt, a lencse legalább lencseszerű, de semmiképp sem izgalmas. A konfitált borjúpofa viszont végre nemcsak jó állagú, de kifejezetten ízes fogás volt. A borjúkaraj gombás rizottóval kellemes-semleges. Viszont az összes étel hidegen vagy éppen langyosan érkezett. Nem tüzes tálakra vártam persze, de ez így sokat levett az élvezetből.
Aztán a végén jött a magyaros zárszó. Az elejétől kicsit gyanús volt, hogy a sommelier miért ajánlgatja olyan nagy elánnal a relatíve olcsóbb - de persze így is jó minőségű - borok helyett a 12 ezer forintos, 2006-os Gere Kopárt az étkezés olyan részénél, amikor egy testes vörös előrángatása, az árán kívül persze, megmagyarázhatatlan volt. Aztán a számlából megértettük. Három üveg borunk volt, egy másik fajtából 2 palack és 1 Kopár, de ebből a számlán már kettő lett. Jellemző és szomorú, hogy ilyen drága étteremben ilyen olcsó trükkel próbáljanak lehúzni. A szakember a szembesítés után meg sem próbált tagadni, rossz lelkiismerettel makogott valamit arról, hogy jaj, eltévesztettem, aztán elvonult hátra, hogy ha káromkodni támad kedvünk, ne kelljen végighallgatnia.
Egy néhol egész jó, többször közepes és egyes pontjain gyenge vacsoráért a három üveg borral és sok pohár pezsgővel - leírni is rossz - 80 rugó körül fizettünk hatan. Az adókat kivéve soha életemben nem fizettem ilyen aránytalanul sokat ilyen nulla szolgáltatásért. A Tigris elérte, hogy most jó ideig egyikünk sem megy étterembe, be is szereztem tegnap éjjel egy frissen lőtt őzet az olcsóbbik tigrises bor áráért, van 15 kiló pompás őzhúsom, egy hétig csak sütök, bekaphatja minden lehúzós macskaféle.
Aki viszont tud igazán jó őzreceptet, ossza meg velem!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
