Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A Köztársaság téri emberdaráló emléke kísérti a Magyar Szocialista Pártot.

Az alant olvasható dokumentumgyűjteményből - indirekte - mintha az derülne ki, hogy a párt új, Jókai utcai székházának valamelyik helyiségében egy ártatlan, fiatal leány testére elektródákat kapcsoltak, és napok óta áramlökésekkel ingerlik az idegvégződéseit. Talán maga Kovács László, a pikáns szituációk mestere tekergeti a piros gombot, sátánian mosolyogva az ember nagyságú szekfűhöz kikötözött, nőnemű pártalkalmazottra??

Lehet persze, hogy nem pont így történt. Elképzelhető, hogy egy gonosz, Kádár alatt szocializálódott vörös vegyész amfetamininjekciókkal serkenti Gyarmati Tímeát. Az MSZP sajtóreferense az elmúlt 48 órában ugyanis 13 darab sajtóközleményt küldött az Index szerkesztőségébe. Igen, 13-at. Az igazi perverzek kedvéért a poszt aljára odamásoltam az összeset, időrendben, hogy az értők számára kibontakozhasson a blitzkrieg íve. Van itt minden, a cigányholkauszttól a fejvesztésen át a szakértőktől való félelemig.

A legjobb címek: A fejlesztéspolitika nem csak játék és mese, Orbán most kezdett el dolgozni? Mit csinált eddig?, Ha nincs szennyezés, jöhet a beszennyezés.

A legmegdöbbentőbb szöveg a világoskékkel is kiemelt Jó úton jár Lezsák Sándor? című, ehhez hasonlót még a Cser-Palkovics András fémjelezte magyar mezőnyben is ritkán látni.

Az összes szakértő és megfigyelő értetlenül áll az egyetemes politikatörténetben is példátlan kommunikációs izé előtt. Ki állhat emögött? Vannak olyan pletykák, hogy ezeket a bizarr szövegeket nem is Gyarmati Tímea, a Miskolcon végzett filozófia szakos bölcsész, hanem valaki más írja. Na de ha így van, akkor ki? Csak nem maga Szanyi Kapitány? Aki tud vagy sejt valamit,ne habozzon, és írja meg a kommentek közé, ugyanis rettentően aggódunk Gyarmati Tímea testi épségéért.

Tessék, itt az összes: ---------------------------------------------------------------------------------------
17:03
Ha nincs szennyezés, jöhet a beszennyezés

Németh Szilárd és Wertán Zsolt urak ma különféle városi legendákra hivatkozva azt próbálták bebeszélni a fővárosiaknak, hogy a Közép-Európa szerte irigyelt Budapesti Központi Szennyvíztisztító körül bűzlik valami.

Ahogy várható volt, Pesti Imre hétvégi beindulása után a Fidesz több kipróbált megmondó embere is színre lépett. Németh precízséggel mondhatnánk tréfásan, ám a fővárosi Fidesz mai sajtótájékoztatóján tapasztalt fantáziátlanság inkább sírásra ad okot.

Németh Szilárd és Wertán Zsolt ugyanis ma azt próbálták elmagyarázni, hogy a Közép-Európa szerte irigyelt Budapesti Központi Szennyvíztisztító körül bűzlik valami. Ami rendben is volna, ha a fideszes bebeszélő emberek mindezt arra értették volna, hogy a főváros szennyvizét 100 százalékban lebontó létesítmény tegnap óta teljes kapacitással működik.

Ám ők egész más következtetésre jutottak. „Már most látszanak a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep tervezési és kivitelezési problémái”, mondták, hozzátéve, hogy szerintük a létesítmény nem lesz képes kezelni a főváros szennyvizét.

Az MSZP szerint viszont egyelőre csak az látszik, hogy a Fidesz ugyanazokkal és ugyanott folytatja a kampányát, ahol és akikkel tavasszal abbahagyta. Az őszi önkormányzati választás nagy kérdése így az lesz, hogy a főváros a különböző szennyező anyagok után végre a beszennyező elemektől is megszabadul-e.

Magyar Szocialista Párt

-------------------------------------------------------------------------------------
16:13
A Fidesz újabb szómágiája, tettek helyett

A Fidesz bonyolultnak, túlbürokratizáltnak, látványberuházásoknak, munkahelyteremtésre és a gazdaság élénkítésére alkalmatlannak titulálta azt az Új Magyarország Fejlesztési Tervet (ÚMFT), melyet amúgy egy az egyben felhasználtak az Új Széchenyi Tervnél (ÚSZT), sőt tulajdonképpen alig találtak olyan projektet benne, amit leállítottak volna. A Fidesz ismét bebizonyította, hogy mást mond és mást csinál.

Az MSZP azért üdvözli az ÚSZT-t, mert a Fidesz-KDNP kormányzat belátta, hogy nincs semmi baj a Bajnai-kormány által működtetett ÚMFT-vel, amit kvázi egy új név alatt folytatni óhajt. Azt azonban továbbra is hiányoljuk, hogy ellentétben az ÚMFT kistérségi felzárkóztató programjával és a munkahelyteremtést ösztönző programjaival, ilyen az ÚSZT-ben nincs. Ugyan miből lesz meg így az egymillió új munkahely?

Amúgy stimmel, az MSZP-nek felületesek az információi az ÚSZT-vel kapcsolatban, hiszen a terv rettenetesen hiányos, felületes, hasonlóképpen a jelenlegi Orbán-kormány eddigi slendrián produkciójához. Továbbra sem látjuk benne a fő célt, a foglalkoztatás dinamikus bővítését.

Ami még szomorúbb, hogy annyira felkészültek a Fidesz-KDNP kormány képviselői, hogy következetesen 1800 milliárdról beszélnek, miközben 3000 milliárd forint áll az ország rendelkezésére. Ennyi a különbség a Fidesz szakértelme és az MSZP támogatta Bajnai-kormány teljesítménye között. Valóban lehet egyszerűen fogalmazni, de nem ártana érteni is, amit csinálnak.

Ezért az MSZP azt várja el a Fidesz-KDNP kormánytól, hogy köszönje meg a Bajnai-kormány munkáját és ne ócsároljon olyan programot, amit maga is alkalmaz, mert kissé kellemetlen rájuk nézve és csak a nemzet látja kárát.

Magyar Szocialista Párt
---------------------------------------------------------------------------------------------
15:12
A fejlesztéspolitika nem csak játék és mese

A Fidesz által bejelentett Új Széchenyi Terv feltételei – hála a Bajnai-kormány felelős politikájának – még az elmúlt hetek felelőtlen kormányzati partizánakciói ellenére is adottak. A fejlesztéspolitika azonban nem csak játék és mese.

A fejlesztéspolitika nem játék, hiszen ahhoz, hogy az uniós források segítségével a következő években is folytatódjon az ország modernizációja, tiszta és világos elképzelésekre lenne szükség. A Magyar Szocialista Párt szerint egy általánosságokat tartalmazó 200 oldalas vitairat csupán ingoványos talaja lehet a fejlesztéspolitikának, kitörési pontokra mutató iránytűje semmiképp. Továbbá nem mese, hiszen a hazai közvéleménnyel ugyan esetleg el lehet hitetni, hogy a kormánynak csupán 1800 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésére, Európában azonban pontosan tudják, hogy a gazdaságfejlesztésért felelős Matolcsy Györgynek és Fellegi Tamásnak legalább 3000 milliárd forint közösségi támogatás szabad felhasználására lesz lehetősége.

A száj forradalma helyett az MSZP tehát valódi cselekvést ajánl a kormánynak. Az általa gyanúsnak vélt kiemelt projektek felülvizsgálatát ne lebegtesse, hanem mielőbb zárja le. Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy a már folyamatban lévő pályázatok bírálatát azonnal végezze el, s legfőképpen: a lehető leghamarabb tegyen le egy konkrétumokkal teli fejlesztési koncepciót, amely a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség, valamint az iskolák, óvodák, bölcsődék további fejlesztési irányelveit is tartalmazza. Ezekről ugyanis bántóan keveset mond az Új Széchenyi Terv, holott a leginkább leszakadó térségek felzárkóztatása, illetve a foglalkoztatás-bővítéshez elengedhetetlen oktatásfejlesztés nélkül az egymillió új munkahely is éppúgy mese marad, mint az uniós átlag feletti gazdasági fejlettségi szint.

Magyar Szocialista Párt

---------------------------------------------------------------------------------------------
13:07
Schmitt, az emberek embere mindenkit kirúg

Az MSZP megdöbbenve olvasta a hírt, hogy Schmitt Pál a Köztársasági Elnöki Hivatal több mint ötven dolgozójából szinte mindenkit eltávolít Sólyom László távozása után. Ezzel a szakmaiság távozik a hivatalból. Úgy tűnik Schmitt – hasonlóan a pártjához és különösen Orbán Viktorhoz – fél a szakértőktől.

Az emberek emberének nincs szüksége azokra a szakmailag kifogástalan szakemberekre, akik támogatták a köztársasági elnököt munkájában és inkább olyan emberekkel akarja feltölteni a stábját, akikkel saját semmittevésének megfelelően erősíti a köztársasági elnöki pozíció leértékelődését. Az MSZP és a nemzet számára egyre nyilvánvalóbb, hogy a cél a „minél jelentéktelenebb, annál jobb” szint elérése.

Az MSZP felszólítja a Fidesz-KDNP kormányt és támogatottját, Schmitt Pált fejezze be a szakemberek, hivatalnokok koncepciószerű, indoklás nélküli kirúgását.

Magyar Szocialista Párt
-------------------------------------------------------------------------------------------------
13:07
Vége a kormány nemzeti fejvesztés-politikájának?

A Magyar Szocialista Párt örömmel fogadta azt a lapinformációt, hogy a kormány mégsem akarja felszámolni az uniós forrásokat az elmúlt években megbízhatóan és precízen kezelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget.

Az MSZP arról is megelégedéssel értesült, hogy a Fidesz-kormány – korábbi utalásaival ellentétben – mégsem kíván újabb frontot nyitni az Európai Unióval a közösségi források újraosztása miatt és a hírek szerint immár belátja: óriási felelőtlenség lenne fenekestül felforgatni az elmúlt években a szocialista kormányok által kialakított uniós pályázati rendszert.

A Magyar Szocialista Párt üdvözli, hogy a kormány a párhuzamosságok, valamint a bürokrácia felszámolására törekszik, bár az elmúlt időszakban ennek ellenkezőjét láthattuk. Az MSZP reméli, hogy ez alatt a kormány nem az utóbbi hetekben már kiszolgáltatottá tett közszolgálati szakembergárda további politikai színezetű tisztogatását érti.

Magyar Szocialista Párt
--------------------------------------------------------------------------------------------
augusztus 2., 16:38

Jó úton jár Lezsák Sándor?

Az MSZP ezúton kíván jó utat Lezsák Sándornak és útitársainak, egyúttal a fideszes politikus figyelmébe ajánl egy következő, hasonlóan nemes úti célt.

Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke ma háromnapos zarándokútra indult Kárpátaljára, hogy közel negyven diákkal járja végig a boldoggá avatott görög katolikus püspök, Romzsa Tódor életének főbb állomásait.

Szép dolog egy emléktúra, különösen ha olyan kiváló ember tiszteletére szerveződik, mint amilyen a boldoggá avatott munkácsi görög katolikus püspök volt, ám az se lenne csúnya, ha a „forradalmi” törvényhozás idején pánikszerűen elfogadott törvényjavaslatok nem aszalódnának tovább a Tisztelt Házban, hanem – a földrengésszerű változások eddigi tempójának megfelelően – mielőbb a köztársasági elnök úr elé kerülhetnének.

Az MSZP ezért a következőt ajánlja Lezsák Sándornak: a Kárpátaljáról hazatérve zarándokoljon el a Parlamentbe is, írja végre alá a még júliusban elfogadott gazdasági törvényjavaslatokat és a keresztényi becsületesség jegyében küldje meg őket Sólyom Lászlónak.

Magyar Szocialista Párt

-------------------------------------------------------------------------------------------
augusztus 2. 14:06
Ezt soha többé…

1944. augusztus 3-ra virradóra több mint háromezer cigány férfit, nőt és gyermeket mészároltak le az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor területén. Nincs szó, mely leírhatná ezt a gyalázatot. Az MSZP minden eszközt megragad, hogy ilyen iszonyat soha többé ne fordulhasson elő. Ezért az utóbbi években ismét felerősödő, az etnikumokat támadó verbális erőszak ellen is felemeli a szavát.

A romaholokausztról 1972 óta emlékeznek meg a Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának határozata alapján. A második világháború idején meggyilkolt romák számát félmillióra becsülik. Magyarországról 23 ezer cigányt deportáltak, közülük 21 ezren az auschwitz-birkenaui táborban haltak meg.

Mindezt azonban megelőzték azok a szóbeli vádaskodások, bűnbakkeresések, melyek sajnos a mai Magyarországon ismét megjelentek. Az MSZP elítél minden olyan megalapozatlan támadást, melyet kifejezetten egy népcsoport ellen indítanak. A demokrácia és a politikai eszközök teljes tárházával küzdeni fogunk azért, hogy ezek a gyűlöletkeltők ne juthassanak olyan helyzetbe, amelyek ismét a 75 évvel ezelőtti törvényeket eredményezhetik.

Magyar Szocialista Párt
-------------------------------------------------------------------------------------------
augusztus 2. 13:26

Orbán Bajnait majmolja

A kormányváltásig Orbán Viktor folyamatosan pocskondiázta az MSZP által támogatott Bajnai kormányzását, most meg ott tartunk, hogy bár szóban még mindig Gyurcsány és Bajnai minden bűn okozója, de szinte mindenben azt a vonalat követik, amit Bajnaiék rajzoltak fel. Most például az ócsárolt Bajnai féle banki kódex iránymutatásait folytatják, szinte szó szerint. Már csak az a kérdés, mikor hazudnak Orbánék?

A Bajnai-kormány által létrehozott pénzintézetek működésének törvényi szabályozását óhajtja folytatni az ötlettelen és jellemtelen, de szóban rettentően bátor és „fantáziadús” Orbán-kormány. Ettől várják, hogy az általuk bevezetendő kőkemény bankadót a bankok nem hárítják át majd a lakosságra. Az már más kérdés, hogy úgy látszik a Fidesznél gond van az olvasással és szövegértéssel, ugyanis az inkriminált szabályozásban ilyen jellegű korlátozás nem szerepel.

Az MSZP persze meg sem lepődik azon, hogy fogalma sincs a Fidesz-KDNP vezette kormánynak arról, hogy mit kellene kormányzás címszó alatt csinálni, hiszen az elmúlt 60 napban sem sikerült értékeket felmutatnia a „viktatórikus” kétharmadnak, csak károkozásban jeleskedett.

Az MSZP követeli, az Orbán-kormány szokjon le a mellébeszélésről és nyilatkozzon arról, hogy akarja megvédeni a haza polgárait attól, hogy a bankok áthárítsák a bankadó terheit rájuk.

Az MSZP követeli továbbá, hogy Orbán Viktor és kormánya közölje végre a 2011-es év költségvetésének sarokszámait és elvárja, hogy a kormány kártalanítsa a devizahiteleseket, akiket a Fidesz felelőtlen magatartása miatt ért anyagi csapás.

Magyar Szocialista Párt
-------------------------------------------------------------------------------------------
augusztus 2. 11:34

Orbán most kezdett el dolgozni? Mit csinált eddig?

Orbán Viktor kijelentette, személyesen látogatja meg államtitkárait, hogy elbeszélgessen velük arról, mit fognak csinálni az elkövetkező időszakban. Azaz 65 nappal a kormányváltást követően eljutott a Fidesz-KDNP oda, hogy már van mondanivalója a kormányzásról, amit ugyan a nemzettel nem oszt meg, de legalább már az államtitkárai tudni fogják az elkövetkező hetekben, hónapokban az irányokat. De akkor mit csinált az Orbán-kormány eddig?

Az MSZP eddig is úgy látta – a haza polgáraival egyetemben –, hogy a Fidesz nem kormányoz, fogalma sincs arról, mit kellene tennie, vagdalkozik, tör-zúz, mint elefánt a porcelánboltban és nem érdekli, hogy mindez a hazája polgárai számára jelent kegyetlen terheket, vagy a külföld néz rá riadtan, értetetlenül otromba viselkedése miatt.

Most azonban Orbán Viktor legalább színt vallott és felvállalta, hogy eddig nem csináltak semmit, hiszen csak most óhajt beszélgetni államtitkáraival arról, mit tervez megvalósítani a kormányával. Az MSZP felháborodva figyelte Orbán-kormány eddigi 60 napjának rémisztő károkozását, melyet a „vezér” úgy kommunikált, hogy ők csodát műveltek. Valóban csodálatra méltó, hogy lehet ennyit hazudni egy ország vezetőjének 60 nap alatt és hogy képes ezen rövid idő alatt 600 milliárdos kárt okozni a családoknak.

Az MSZP követeli, hogy Orbán Viktor és kormánya hagyjon fel végre az állampolgárok félrevezetésével, és ne csak államtitkáraival közölje, mit szeretnének tenni ezzel az országgal, hanem mindezt osszák meg a haza polgáraival és közöljék végre a 2011-es év költségvetésének sarokszámait. Követeljük továbbá, hogy a kormány kártalanítsa azokat a devizahiteleseket, akiket a Fidesz felelőtlen magatartása miatt ért anyagi csapás. Követeljük még, hogy nyilatkozzon az Orbán-kormány arról, hogy akarja megvédeni a haza polgárait attól, hogy a bankok áthárítsák a bankadó terheit rájuk.

Magyar Szocialista Párt
-------------------------------------------------------------------------------------------
augusztus 2. 12:10

Pokoli hatvan nap volt

Hatvan nap, nyolcszáz milliárd forint mínusz a magyar családok számára. A lényeget tekintve, e számokkal jellemezhető az Orbán-kormány első két hónapja. Az átlagpolgár számára már-már felfoghatatlan veszteséget ugyanis egyértelműen a Fidesz-KDNP pénzügyi analfabétái okozták.

Az MSZP független szakértők számításaira hivatkozva úgy látja, a Kósa-Szijjártó féle szórakozás mintegy 200 milliárd forint közvetlen kárt okozott, míg a hitelét vesztett Orbán-kormány miatt további 590 milliárd forint felárat fizethetnek a devizahitelt nyögő magyar emberek. Ha ehhez hozzátesszük, hogy az államháztartás helyzete nagyságrendekkel romlott az Orbán-kormány júniusi hivatalba lépése óta, valamint belegondolunk, hogy a bankokra kivetett különadó döntő része is a hitelesekre, illetve betétesekre hárul majd, elmondhatjuk: pokoli hatvan napon van túl az ország, s egyelőre nem látszik, mitől lesz mennyeibb a ciklusból hátralévő három év és tíz hónap.

Az MSZP követeli, hogy Orbán Viktor és kormánya hagyjon fel végre az állampolgárok félrevezetésével és közölje végre a 2011-es év költségvetésének sarokszámait.

Magyar Szocialista Párt

-------------------------------------------------------------------------------------------
augusztus 2. 11:11

Befogatná a nemzet száját az Orbán-kormány

A Fidesz újabb arcátlansággal lépett elő és egy nyilatkozatban hazudtolta meg magát: Schöpflin György fideszes európai parlamenti képviselő közölte, olyan alkotmányt tervez, amely az eddigieknél nagyobb beleszólást szavatol az állampolgárok számára a döntéshozatalba. Majd ezt követően kijelentette: az új alkotmányból kivenné a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézményét. Emellett szűkítené a népszavazások lehetőségét, növelné a parlament ellenőrző szerepét.

Jelképekben gazdag, ámde a nemzet polgárai számára jogosítványokban szegényebb alkotmányt szeretne a Fidesz. Mindezt úgy képzeli megvalósítani, hogy hülyének nézi a haza polgárait: egyfelől közli, hogy nagyobb beleszólást kíván adni az állampolgárok számára, majd pár mondattal később kijelenti, hogy kurtítani akarja a megszólalási lehetőségeiket azzal, hogy szűkítené a népszavazások lehetőségét. Mindezt tetézi azzal, hogy a kétharmados hatalmát tovább erősítendő növelni akarja a parlament ellenőrző szerepét és kivenné az alkotmányból a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézményét. Magyarul minden olyan eszközt, lehetőséget ki akar irtani a demokráciánkból, melyeket azért alkotott meg az első demokratikus parlament a rendszerváltáskor, hogy kontroll alatt tarthassuk a mindenkori kormányokat.

A Fidesz tehát fél, retteg. Retteg attól a nemzettől, melyet átvert, melyet hazugságokkal tömött négy éven át, csakhogy hatalomhoz juthasson és most, hogy ezt a felkérést megkapta a nemzettől, most meg akarja tiltani a nemzetnek, hogy ellenőrizze a kormányzásukat.

Az MSZP követeli, hogy a Fidesz ne korlátozza a nép közvetlen véleménynyilvánításának szabadságát, hagyja meg a demokratikus alapjogokhoz tartozó bizalmatlansági indítvány intézményét és erősítse az ellenzéki kontroll lehetőségét.

Magyar Szocialista Párt
-------------------------------------------------------------------------------------------
augusztus 2. 09:23

Ha kampány van, Pesti van

Az első osztályú labdarúgó bajnokság őszi szezonjának rajtjával beindult az őszi Fidesz-kampány is. Ennek apró, ám csalhatatlan jele, hogy megint színre lépnek a párt nagy bölcsességű megmondó emberei, közülük is elsősorban Pesti Imre.

Az ő előkerülése az MSZP számára korántsem meglepetés, hiszen tavasszal már bizonyította: a legnagyobb hírlapi kacsákról is képes akár napi szinten tájékoztatni a sajtót.

Nem kérdés tehát, a Pesti-napló ismét megindult, az viszont talány, hogy a hatvani kórházról szóló, amúgy igen szórakoztató kormánypárti hadovát követően mi lesz a legújabb „szenzáció”, illetve, hogy Pesti Imre bebeszélő társai, – például a városi legendákra szakosodott Németh Szilárd – hol késlekednek már.

Magyar Szocialista Párt
--------------------------------------------------------------------------------------------

A bejegyzés trackback címe:

https://szily.blog.hu/api/trackback/id/tr552196466

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mission impossible 2010.08.08. 15:31:22

Szanyi Tibornak üzenem, hogy ez így nagyon nehéz lesz. Mármint helyreállítani az MSZP megtépázott becsületét. Majdhogynem egy mission impossible. Ezzel a garnitúrával legalábbis.Egyrészt persze érthető Szanyi képviselő felháborodása, hogy a böcsületes ...

Trackback: Eddig fejenként, napi 1300 forintba került az Orbán-kormány 2010.08.04. 12:15:22

Az MNB végre készített egy összegzést, hogy Kósa, Szijjártó és az egész devizabűvész-kormány 60 napja mennyibe került az országnak. Nos, júniusban a lakossági devizahitelesek hátraléka a 600 milliárd forinttal gyarapodott. Ehhez jött hozzá még a Kósa-S...

Trackback: 48 órája kínoznak egy fiatal lányt az MSZP székházában 2010.08.04. 11:03:01

Az MSZP sajtóreferense az elmúlt 48 órában 13 darab sajtóközleményt küldött az Index szerkesztőségébe.

Trackback: 60 nap alatt 800 milliárd forint adósság 2010.08.04. 06:32:35

  Azt mondja az MSZP, hogy a kormány eddigi munkája katasztrofális és hogy eddig nagyjából 800 milliárd forintot vettek ki devizahitelesek zsebéből. Szekeres Imre még erre is rátett egy lapáttal, miszerint a bankadót az emberek fogják megfizetni. ...

Trackback: ELHUNYT SZILY LÁSZLÓ 2010.08.03. 19:19:17

  Szabadsága alatt, tragikus körülmények között hunyt el Szily László (†40) internetes újságíró, többkötetes szépprózaíró, blogminiszter. Munkatársával, egyben főnökével Uj Péterrel közös horgászhétvégén vettek részt, amikor idáig tisz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sally hoffman 2010.08.03. 18:34:56

nem az az aranyos kis fogyatékos déri balázs utasítja ezt a tímeát? vagy minden összekeveredett bennem?

Rókakígyó 2010.08.03. 18:41:00

A fidesznél is nehezen lehetett megszokni azt, h mindenre nemet mond vagy értelmetlenségeket hord össze és mégis 2/3-a lett, szerintem ezt irigyelte meg az MSZP vagy legalábbis jött rá, h a populizmus milyen klasszul célra tud vezetni. Nincs kérem ebben semmi probléma, 4 éve kellett volna elkezdeni bedarálni az ellenséget. Most már kicsit késő. Még több operettet a népnek!!

Forgács W. András · http://geekz.444.hu 2010.08.03. 18:41:17

Lehet, hogy holnap szabira megy, úgyhogy el kell lőni a heti adagot. :)

Megdobbent 2010.08.03. 18:41:25

Semmi gond nincs, csak masvalaki gyogyszeret vette be szegeny Timike, hamarosan megnyugszik, akkor egy hetig labadozni fog.

erom? 2010.08.03. 18:49:01

ja és szabadságolás van, szóval ügyeleti rendszer

koffing 2010.08.03. 18:58:15

@sally hoffman: de bizony, a déri balázs-szabó péter tandem ezerrel beindult az uborkaszezonban!
szerintem októberre le is nullázzák a pártot teljesen.

kasztor 2010.08.03. 19:00:01

A Köztársaság téri emberdaráló emléke kísérti a Magyar Szocialista Pártot."
Ez viccnek is goromba.
Persze az indexen minden ostoba írása megjelenhet. /pl. az enyém is :-) /

nestrot10 2010.08.03. 19:27:05

EZEKEN CSAK RÖHÖG A FIDESZ BANDA ÉS A GONOSZ TÖRPE....ez kevés nekik amiket írogatnak a jókai utcából! IGAZI FORRADALOM KELL IDE..ÉS FEGYVERREL KELL ELZAVARNI EZT A ROHADT BANDÁT!!!

rosencrantzhu 2010.08.03. 19:27:08

hehe, hozzánk is jönnek, de az elmúlt 48 óra alatt sikerült elérni, hogy már van egy szabály if sender = Gyarmati Tímea move message "Törölt elemek" folder

stratez 2010.08.03. 19:32:14

Nem csak a mennyiség figyelemreméltó, hanem a minőség is. Gondolkoztam, honnan is ismerős ez a nyelvezet. A napokban kezembe kerültek régi Szabad Nép példányok, amiben több haditudósítást is olvastam a Koreai NDK ellen indított Nagy Imperialista Baktériumháború frontjáról...

kicsijuti 2010.08.03. 19:53:05

@Rókakígyó: tehát erről is a fidesz tehet?

ebből meg a hustleres csávóból is látszik hogy a maszop már csak a legocsmányabb embereknek vonzó.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.08.03. 19:53:24

Kizárt, hogy ezeket ne Gréczy Zsolt írja.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.08.03. 20:16:28

Napi 6-7 ilyen "közlemény" megírása nem is sok, havi bruttó 400 ezerért leigazolhatnak.

balfék 2010.08.03. 20:22:53

Szily tényleg a faszt szereti?

fakarikú 2010.08.03. 20:38:22

Én csak a szemüvegem keresem, bocsánat!

Siklósi 2010.08.03. 21:01:27

Vagy Kocsi László súg?

Polgár 2010.08.03. 21:05:06

OK, tedd mellé, hogy mit kaptál más párttól...

votvalamikor 2010.08.03. 21:16:32

Az azert szanalmas, hogy meg most is az mszp-n viccelodtok, de a tartalom az rendben van... Mindenesetre legalabb elerte az mszp, hogy kozzetegyetek egya sajtokozlemenyeit...

Pegero 2010.08.03. 21:47:50

Sőt! Kun Béla és a Szamuely Tibor a proletárdiktatúra élharcosai sem élnek már!

Tita nick 2010.08.03. 21:58:50

Mi az az MSZP? Van még olyan?

belga6 2010.08.03. 22:12:05

Tejóég!!! Mit akarnak ezzel elérni??? Ez a sok hülyeség ömlesztve lesz a párt kommunikációja??? Azt hiszik, hogy ezeket a gyerekes írásokat lehozza a sajtó??? Hűha!

Májking 2010.08.03. 22:24:52

Legalabb a teljesitmenyt ertekeljuk mar! Ha valaki 120%-re teljesiti a tervet, az is baj? Pioker Ignac le van szarva?

Es ha az elso sajtoreferensolimpiara keszul? Amikor hozza majd haza az aranyat also-csingisztanbol akkor majd dulled a honfiui-honleanyi kebel, mi?

Dreedl 2010.08.03. 22:41:32

Pokoli dolog, ha egy újságíró képes leírni azt a szót, hogy szeKfű. Gondolom biciGlivel jársz dolgozni.

tlac 2010.08.03. 22:42:49

döglött állatba rúgdostok..

Orbán a magyar nép ópiuma! 2010.08.03. 22:57:15

Figyejjé má szili! A Hírlap szerint te melyik kategóriába tartozol? A buzi, a füves? A nemházasodó?

Beer-ci 2010.08.03. 23:31:11

GyF kúrcsányra emlékeztető szófordulatok.
Dolgozz fecó!
Az msz(m)p-nek evezőt kellene találni a pártra jutáshoz, ha már nem vették észre eddig hogy a hajó elsűllyedt alattuk.

riennevaplus 2010.08.03. 23:36:14

én egy perverz vagyok, és elovastam, és tetszettek az idézett pontok, olyan értelemben, hogy jobbára azt írják le, ami van, ráadásul jól, sőt helyenként pregnánsan megfogalmazva.

neked nem jöttek be, vagy ahogy jöttek, nem jött be, és ez is rendben van, lehet azért, mert nagynénéd egy szószátyár transzvesztita kan volt és elsőáldozásod ünneplésének meleg kakaója után egész közvetlen, úgyszólván még puha, keserédes ízével a szádban meg akart kettyinteni, amit te még pszichésen nem tudtál feldolgozni, és azóta is hadilábon állsz mindennemű tolakodással, legyen az vélt, valós, verbális, vagy bárminális.

egyébként köszönöm, tőled kaptam a bátorságot, hogy politikai véleménynyilvánítások kommenteléséhez mélyebbre ássak az élet személyesebb, lehetséges dramaturgiáiba, és igen, én is látok benne fantáziát, azonkívül csak remélem, nem tévedtem jobban vele, mint te; érdekes terrain, elnézést, én csak most ízlelgetem, és igazad van, az élet így sokkal izgalmasabb, érdekesebb..

brazileiro 2010.08.03. 23:45:08

Lehet, hogy én vagyok elmaradva, és nem értek valamit, de itt az van mindegyik e-mail alján, hogy Magyar Szocialista Párt. Hogy lett ebből Gyarmati Tímea?

Nehogy már az legyen a válasz, hogy az ő címéről jöttek az e-mailek...

Artaban · http://artaban.blog.hu/ 2010.08.03. 23:46:06

Köszönjük kedves tájékoztatásod.
Ha nem teszed közzé, akkor lemaradunk sokan róla.
Igaz, sokan rákapáltak már a gyűlöletükre.
Ellenkező hatást értek el, mint amit szerettek volna!

Balt 2010.08.03. 23:47:59

Timcsi az a nyiszlett tyúk, aki mindig ott virított otthonkában Fegyenc mellett?

Balt 2010.08.03. 23:48:52

Szép pár együtt a szemellenzős Nyakóval. :)

tiborc2008 2010.08.04. 02:15:52

Ilyen egy bőcsészbő-lett propagandista hülye pcsa

katamara 2010.08.04. 07:33:29

@kicsijuti: Elég ocsmány vagy te, ha ilyeneket írsz másról, aki esetleg nem az orbán seggnyalója, mint ez az eszeveszett szily. Ettől az alaktól csak ocsmányságokat olvastam. Jó tanítványa az orsós-orbánnak. Nyaljatok csak neki.

hááááát 2010.08.04. 07:40:38

Mintha a FIDESZ 8 év alatti közleményeit olvasnám.Mi ezzel a gond?
Viktorék is ezt csinálták.T.J. megmondta:-"Ellenzékben azt csinálhatok és mondhatok amit akarok, hisz nincs miért felellőségre vonni."

szanta 2010.08.04. 07:48:07

Vazze! Hogy a f@szba lehet egy piros gombot tekergetni? Ekkora állatságot! Mint az egész bejegyzés.

dzsolesz (törölt) 2010.08.04. 08:17:48

Számolom, számolom, de mindig 12 jön ki.
A 13. nagyon durva lehetett :)
Az írások tovább süllyesztik a Pártot. Hála istennek!
Sajnálom a cigányok holokauszt tragédiáját, de mikor beszélünk már tizedannyit dédapáinkról, akiknek azt mondták irány két háború, ez parancs!
Isten nyugosztalja őket is!

Csülök 2010.08.04. 08:17:57

Te Szily Laci,
Mit szólsz, hogy mint régi Indexes, milyen prímán le lettél komenista bérencezve, bérférgezve a Magyar Hírlap című termék által? Hiába aki korpákok közé keveredik... :)

Ajtony 2010.08.04. 08:21:02

@nestrot10: lehet, hogy a neked írt gyógyszert nyalta be Timi?

Ajtony 2010.08.04. 08:24:42

@TuRuL_2k2: Gréczyt a városházára! - hogy ez nem jutott eszükbe :-)

Ajtony 2010.08.04. 08:27:52

@katamara: te meg a politikailag korrekt emeszpés vagy - ha jól olvasom.
Csak egy kérdés: ott a Jókai téren dobókockával sorsoltátok ki a tablettákat?

Polgár 2010.08.04. 08:33:36

@balfék: Szily önmagát szereti.

Nem kell mindent az MSZP-vel megbeszélnie - elintézheti házon belül is.

index.hu/gazdasag/magyar/2010/08/03/szechenyi-terv/

A kormány szerint a Széchenyi-terv egy új gazdasági irány alapköve, az MSZP szerint nem több mint az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) újracsomagolva. A Fidesz vitairata az egyszerű emberek nyelvén beszél, néha mégis belegabalyodik.

neemand 2010.08.04. 08:35:46

Mi a f@52 ez? Vörös riadó??? Ha ennyire tudják, hogy mit hogy kéne csinálni az mszmp 'jogutódjánál' munkálkodó nagyokosok, akkor miért csak a lopás meg a 'jóelvtárs'-ozás ment 8 évig a kormányban? Hagyjuk már, nevetséges az egész. Eleve szégyen az, hogy egy ilyen párt létezhet, azok után, ahogy majd' 50 éven keresztül csak szétb@52ni voltak képesek az országot. Arról miért nem beszélnek, hogy mely személyek felelőtlen gazdaságpolitikai döntéseinek következménye az, hogy ma az ország itt tart? Szégyen az, hogy olyan emberek politizálhatnak ma magyarországon akiknek közük volt az előző rendszerhez, meg párttagok voltak. SZÉGYEN!!!

kafferbivalybalamber 2010.08.04. 08:37:10

Lassan itt az ideje, hogy valaki felvilágosítsa az elvtársakat arról, hogy a szocializmus, mint olyan, nem vált be. Totál csőd, agybaj az egész. Kicsiben, nagyban, mindenhol, mindenhogy.
Szóval ha valaki még ezek után is szocialista, akkor az várjon még egy kicsit, amíg újra megnyílik a diliház a Hárshegyen. Addig nehéz kezelni.

Ajtony 2010.08.04. 08:38:44

@riennevaplus: Szárnyakad adtál - titkos - vágyaidnak?
- vagy csak simán önmegvalósitasz

Ajtony 2010.08.04. 08:40:33

@Polgár: Elírtad a neved a regisztrációnál Gyuri'bá

Ajtony 2010.08.04. 08:41:50

@Polgár: elírtad a neved a regisztrációnál Gyuri'bá

ChatMan 2010.08.04. 08:43:46

Komment csak egy szó:

SZÁNALMAS

Csülök 2010.08.04. 08:43:49

@neemand:
"Szégyen az, hogy olyan emberek politizálhatnak ma magyarországon akiknek közük volt az előző rendszerhez"
Mélységesen egyetértek!
Szégyen Stumpf István, szégyen Bihari Mihály, szégyen Schmitt Pál, szégyen Pozsgay Imre, szégyen, szégyen hátán...
(Azért Magyarországot írhattad volna nagy M-mel...)

eszkep 2010.08.04. 08:45:33

Atyavilág... kemény meló ennyi agysorvasztó baromságot végigolvasni.
Végső soron érthető, hogy maradt 1 millió szavazójuk. Ennyi agyhalott van hazánkban.

antiquark 2010.08.04. 08:48:47

Nem igazán értem a blog íróját. Úgy tűnik mintha Szily elfelejtette volna hogy a Fidesz és Orbán az elmúlt két évben kizárólag ezt a fajta kommunikációt folytatta és a magyar nép ezt szépen benyelte. Ennek köszönheti a Fidesz a mostani kétharmadot és köszönhetik majd, az önkormányzati választások után akár a 95%-ot is. Tehát ez a fajta kommunkiáció kis hazánkban sikeresnek mondható!! Az igazi kérdés az hogy vajon az MSZP nek ugyanezt a kommunikációt kellene folytatnia mint Oviéknak? Szerintem nem! Úgyanis ők már annyira hiteltelenné váltak hogy nekik a nép már akkor sem hisz ha csak kérdeznek! A blog viszont kétségtelenül hasznos! Elérte vele azt hogy sokan olvassák immár Gyarmati Timea szösszeneteit! Lehet hogy ez volt a blog írójának valódi célja???? :-)

marós 2010.08.04. 09:04:41

Ez most a való-vílág, vagy csak fikció az egész, így vakítják a parasztot Magyarországon?

freegr 2010.08.04. 09:07:13

hát azért a Szijjártó-Cserpalkó vonulat eszmei színvonalát még mindig felülmúlják (bár ez nem nagy dicsőség...)

is 2010.08.04. 09:07:47

Mas szemeben a szalkat... Rogan Antit hetekig kinozhattak, hogy minden nap adjon be egy egyeni kepviseloit, teljes torvenyjavaslatot, nem am holmi sajtokozlemenyt, kulonben jaj lesz neki. Az a superman nem napi 10 bekezdesrt, hanem heti tobb torvenyjavaslatot, indoklassal, kodifikalassal egyutt adott be.

bocicsoki 2010.08.04. 09:07:59

Déri, rendben - ismerjük, ha másért nem, akkor az apja miatt. De ki a faszom az a Szabó Péter?

dzsolesz (törölt) 2010.08.04. 09:08:24

@antiquark:
Kész vagy!
Nagyon jól kivehető a szoci logika. Még most sem esik le senkinek nálatok, hogy a szoci hiteltelenség miatt lett 2/3? Még egy pár ilyen ütés a halotton és meglesz a 95% is. Nem a fidesznek szurkolok, de ha az mszp eltűnne, bizony-bizony előkerülne a pezsgő.

freegr 2010.08.04. 09:12:13

@dzsolesz: miért, Te jobban fogsz örülni annak, hogy október 4-én elkezdődik a diktatúra ?!

antiquark 2010.08.04. 09:13:37

@dzsolesz: Az MSZP már eltűnt!! A gond az hogy nincs ma az országban olyan párt amely hiteles lenne, és valóban az ország és az emberek többségének az érdekében polititzálna! Magyarországon ma is és az elmúlt 12évben politikai karrierizmus vezérel minden pártot!

Nati Walter 2010.08.04. 09:14:44

Csak hogy aki esetleg nem hallott a Köztársaság téri dolgokrol:

kkbk.blog.hu/2009/09/22/pincebortonok

kultúrpesszimista 2010.08.04. 09:22:43

Hahaha. De vicces. Anyátok picsáját.

is 2010.08.04. 09:28:43

Mas szemeben a szalkat... Rogan Antit hetekig kinozhattak, hogy minden nap adjon be egy egyeni kepviseloit, teljes torvenyjavaslatot, nem am holmi sajtokozlemenyt, kulonben jaj lesz neki. Az a superman nem napi 10 bekezdesrt, hanem heti tobb torvenyjavaslatot, indoklassal, kodifikalassal egyutt adott be.

is 2010.08.04. 09:31:29

@kafferbivalybalamber: jaj, ne kerj ilyet. Magyarorszag 70%-at, aki szocialista eszmeket vall, csak nem lehet bezarni. kezdeve az 53% FIDESZ szavazobol 40%-kal.

madarvedo golyokapkodo 2010.08.04. 09:32:06

@nestrot10: te nem vagy ép, szakadt agyatlan, bérenc. forradalom... rohadt banda...
Tudod Te mit beszélsz? A folyamatos cseszegetés helyett aq tényeket nézd meg (pl. gazdasági mutatók stb.) 2002 előtt és után. Amit lehetett elbarmoltatok. Autópálya, iszonyat hátrányos PPP projektek, hatalmas adósság minden irányba... szuper vagy. Ha túl jó itt költözz Észak-Koreába.

Csülök 2010.08.04. 10:05:58

@madarvedo golyokapkodo:
Hát persze!
8 év alatt elintézték a rohadékok, hogy Magyarországon csaknem átfogó autópálya rendszer épült Nyíregyházáig, Debrecenig, Miskolcig, Pécsig, Szegeden át Röszkéig, a Balaton mellett Nagykanizsán át Letenyéig...
Pfuj, a belem ki jön ekkora rombolás láttán...

kicsijuti 2010.08.04. 10:14:09

@is: "brühühü báncsák az emszpét brühühü.." ahelyett a 6 sor helyett amit írtál ezt is írhattad volna.

DemoJoe 2010.08.04. 10:15:04

Asszem gyerekek van egy ilyen programjuk (szerintem windows-s) amin ha megnyomják a generál gombot, csinál egy ilyen txt-t. Ez után már csak egy e-mail automatával elküldik.

Szerintem.

mucsai 2010.08.04. 10:15:45

@Csülök: Nem dicsőség autópályát építeni ilyen áron...

gombocartur1970 2010.08.04. 10:19:09

Hm... ritka sz@r lesz néhány embernek a narancs ködből való ébredés. (Rosszabb, mint a piros ködből ... )

teknős 2010.08.04. 10:41:35

@Csülök: Tudod, ha egy kicsivel több aszfaltot és egy lapáttal kevesebb korrupciót tettek volna bele, akkor most kormányoznátok.

De hát ilyen finnyás nép a magyar. Megérzi, ha levese 80%-a korrupcióból készült.

nemezisazis 2010.08.04. 10:43:46

nem lesz diktatúra pedig az kéne. valami szittyadiktatúra. másképp itt soha nem lesz haladás.

teknős 2010.08.04. 10:44:16

@gombocartur1970: Ez a ti bajotok, azt hiszitek, hogy csodát várunk a fidesztől. DE hát az Audiból suhanva se nem látszik, se nem hallatszik a való világ.

Nem lesz nehéz jobban kormányozni nálatok, ti ugyanis sehogy sem kormányoztatok. Csak loptatok, loptatok, loptatok...

BandW (törölt) 2010.08.04. 11:05:45

Úgy néz ki, a szocik igazoltak egy vezető fideszes kommunikátort.
Vagy simán csak plagizálnak az elmúlt 4 ellenzéki évből.

gombocartur1970 2010.08.04. 11:07:10

@teknős: szóltam én 1 szót is arról, h kormányoztam ? :))) Autót maximum...
Audim meg bárcsak lenne... Helyette járok 15 éves Corsával.... :)))
Ha meg loptam volna, nem ezzel járnék :)))

A ti bajotok sajnos meg ez, h aki nem ért veletek egyet, az ellenetek van.
Fura egy paranoid világ ez...
Nem gond, majd idővel megtanulod, h a demokrácia lényege, h mi választjuk meg, ki lopjon tőlünk.

Naumov 2010.08.04. 11:13:23

@Csülök: Ja, és lehetőleg azt se felejtsd ki, hogy most háromszor annyi mobiltelefonelőfizetés is van mint a zorbánkormány idején volt

is 2010.08.04. 11:24:25

@kicsijuti: mindenki magabol indul ki. neked csak az erzelmi hisztizes megy, en meg inkabb a dolgok objektiv oldalt nezem.

teknős 2010.08.04. 11:32:21

@gombocartur1970: Aki az emeszpéseket védi, vagy benne van a brancsban és minimálisan bűnrészes, vagy ostoba.
Egyetlen bűnöm, hogy alapértelmezetten ebbe a kategóriába sorolok minden ismeretlen emeszpést. Bocs, ha te ez utóbbi vagy.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.08.04. 11:47:01

@nestrot10: egyetértek

zavarjuk már végre el a komcsikat!
együtt
kar karba téve űzzük ki őket a nacionalista otthonukból, Petőfi és Kossuth velünk van! ki ellenünk?

usernev 2010.08.04. 11:57:26

Én kérek elnézést a sok médián nevelkedett habzó szájú megmondóember miatt. Úgy látom, hogy mindenki nagyon okosnak hiszi magát, de a többség csak a jobboldali propaganda dumát meg a gyűlölködést szajkózza. A sok általánosítás meg egyébként is sértő. Elképzelhető, hogy minden pártban vannak normális emberek, akik esetleg tennének valamit, de egy kalap alá veszik őket a többivel és elve lehúzzák őt is.
A másik dolog, hogy mire alapozzák az emberek azt a véleményüket, hogy mindenki aki nem nacinolista az csak lop? És ők honnan tudják, hogy aki ezt mondta az nem lop? Nincs pártatlan információ forrás, csak egymás ellen acsarkodó oldalak. A nép meg annak hisz, aki hangosabban uszít.
Félresikerült egy ország ez, ahol valakit utálni menő.
Még egyszer elnézést a diktatúrát kívánó gyűlöletet gerjesztő hitvány alakok miatt.

kicsijuti 2010.08.04. 12:19:57

@is: kurva "objektiv" rogánantiról írni egy olyan poszthoz aminek köze sincs hozzá.

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2010.08.04. 12:25:45

Nem is kell a szavazásokat kiírni, egy ilyen blogban tisztán látszik az arány.

Csak azt nem értem, hogy az emberek miért nem próbálják megérteni (és megfontolás tárgyává tenni) a szöveget amit olvasnak, miért nem arra reagálnak, miért inkább csak a saját érzemeiket írják le?

Petrvs II. 2010.08.04. 12:33:32

Vicccccc az egész. Törpe kiabál a fűben, hogy vegyék észre, és rá ne tapossanak. Az MSZP ezzel declarative is megszűnt a magyar közéletet befolyásoló párt lenni, és hivatalosan is átlényegült underground-mozgalommá. Éljen-éljen, útban az egypártrendszer felé!

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.08.04. 12:35:24

Vaze, ezek leigazolták a szijjártó-cserpalkovics csatárduót?

Fos egy ország ez. De azért ti csak dagonyázzatok benne, hátha orbiviki dob egy kis használt slózipapírt néha. (Fletó már nem fog, a maga részét már egy ideje beleszarta.)

Arivistus 2010.08.04. 12:44:47

Egyébként átlagosan heti hány pártközleményt ad ki az MSZP? Csak hogy tudjam mihez viszonyítani ezt a 13db/2nap teljesítményt.

antiquark 2010.08.04. 12:55:32

@vicsigabi: A válasz a kérdésedre nagyon egyszerű: Az emberek nagy része nem racionális, hanem érzelmi alapon politizál. Az érzelmi beállítódása pedig valahonnan jön, elsődlegesen a környezete alakítja, család,baráti kör, munkahely, stb. Ha megfigyeled, számtalanszor olyan emberek kommunistáznak, fasisztáznak zsidóznak, rasszistáznak akik valójában nem is találkoztak ezekkel a társadalmi jelenségekkel, pusztán felveszik s magukénak vallják ezeket az elveket. Ráadásul kevés ember változtatja meg élete során a felvett politikai meggyőződését. Valójában ez az oka az itt folyó anyázó, mocskolódó hangnemnek is. Az emberek ahelyett hogy meghallgatnák egymás véleményét, érvelnének, vitatkoznának, inkább vagdalkoznak, szitkozódnak. Sajnos ez a mai közélet.Hogy mitől változna meg mindez, az egy hosszabb történet..

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2010.08.04. 13:15:02

A válsz krvára egyszerű!

Az MSZP-ben bevezették a teljesítményértékelést és a kommunikációs dógozókat leadott ívek alapján premizálják.

Ha ehhez hozzávesszük az MSZM(P) által korábban már felkarolt (és Sztahanov elvtárs által kezdeményezett) túlteljesítési módszeret, hirtelen világossá válik az igazi ok:

Az MSZP székházában megépítették az időgépet, aminek hatósugara egyenlőre csak az épület belsejére korlátozódik de nemsokára az utca túlfelén majd a kerületben és végül országunkban egyaránt érezhető lesz.

Höhö! Ismétlem a legnagyobb határozottsággal. Höhö!

kündü 2010.08.04. 13:48:25

Hát ezért kár volt filozófia szakot végeznie a leánynak....

Ezt a hülye Nyakó Pityu felkészültség nélkül is tudja...

S ha filozófus, akkor MIÉRT ÁLL BE KOMMUNIKÁTORNAK??!

S aki FILOZÓFIÁT TANULT, hogy dönthet úgy, hogy épp a MASZOP alkalmazottja lesz??

S Tímea, ön gyermeke-e valamelyik GYARMATI nevű ügyvédnek??!

Végül: Tímea-bazmeg - magyarosítsad a NEVEDET VOZNYESZENSZKÍJ-ra, mert kurvára zavar a NÉVAZONOSSÁG, te bolsevista ribi!!!

INkvizitor 2010.08.04. 15:11:02

Úgy néz ki a szocik bekapták a szíjrágó csalit... mert ha nincs a petya akkor bizony 80%-on állna a fidesz, így kell eltüntetni a maradék 18%-ot is végleg a közéletből...
Nem bírták felfogni, hogy a péteres sajtóközlemények csak a közvélemény lehűtésére szolgált, hogy ne kelljen idő előtt kormányozni, és eszébe jutassa a népnek, hogy ki is vár az ajtó előtt. Erre a barmok a legrosszabb receptet kezdik el utánozni. Gratulálok, csak így tovább, még 6 hónap és a történelem könyvekből is kiszorulnak.

gombocartur1970 2010.08.04. 15:14:00

@antiquark: egyetértek...
Ezért nincs kedvem sokszor véleményt nyilvánítani... (meg sokan másoknak sem...) mert mi a vége...? Csak a sok finom jelző: leostobázás (minimum), leemeszpézés (pedig...), csak mert nem akarok a farkasokkal együtt üvölteni. Főleg nem kórusban.
Igazából ezt szerettem volna itt elmondani... hogy éppen csak azt nem szeretném, ha kimosnák az agyam és azt kellene gondolnom, amit az "aktuális többség" akar. Sajnálni tudom mindazokat, akik ettől azt gondolják, h az "ilyenek", mint én, ostobák, nemzetellenesek, és tolvajok. Szánalmas.

antiquark 2010.08.04. 16:29:21

Visszatérve a blog témájához: a parlamenti demokráciákban az ellenzék dolga az hogy rávilágítson a kormány hibáira, tévedéseire, kritizálja vagy támadja azt,
esetleg alternatívát mutasson, javaslatokat tegyen. A hatalmon lévők persze mindezt általában figyelmen kívül hagyják a NÉP által adott felhatalmazásra hivatkozva.
Így volt ez eddig is és így lesz ezután is. Azért jó egy országnak ha van egy hatékonyan működő ellenzéke mert pusztán a jelenléte kordában tarthatja
a hatalmon lévőket,az ellenzék képezi a társadadlmi kontroll egy részét.Ha azért szurkolunk hogy ne legyen ellenzék, ne legyen kritikus hang,
ne kérje számon senki az ígéreteket, hogy a hatalom kritka nélkül tehessen bármit, akkkor a demokrácia csorbul és megyünk a diktatúra felé.

Mindenki tudja hogy ebben az országban választást nyerni ígéretekkel osztogatással lehet. Ígéret szép szó , ha megtartják , úgy jó!
De ha valaki úgy ígér hogy előre tudja hogy az ígéretet sosem tudja majd betartani az hazugság. És a hazugság minkét oldalon hazugság!
Az pedig hogy, ha az egyik hazudott nem jogosítja fel a másikat a hazugságra!
Szerintem ezért sántítanak azok az érvelések hogy, dehát a szocik nyolc évig loptak, csaltak, hazudtak.
Ez azt jelentené hogy akkor az újonann jövőknek is azt kell tenniük? Az új kormánynak bizalmat kell adni. Rengeteg ígéret hangott el, és rengeteg ember bízik.
Akik tárgyilagosan szemlélik az eseményeket azok elismerik hogy már becsúszott pár baki.A baj csak az hogy ezek a bakik tényleg súlyos milliárdokat jelentenek,
amit akár hisszük akár nem, az emberek fizetnek meg.A szoci kormány jókora adósság állományt hozott össze. Ezt nem kéne még teténzni "melléfogásokkal".
Mint korábban már irtam, én nem hiszem hogy feltámad az MSZP, és azt gondolom, nem is baj.A Gyarmati Tímea féle stílussal biztosan nem!:-)
Eljárt felettük az idő, menjenek békével.Viszont az országnak jót tenne ha lenne egy szociálisan érzékeny, nem a hatalmat, hanem a közjót akaró gyűjtőpártja,
olyan párt aki nem megoszt, hanem összefogásra buzdít, azért hogy végre ez az ország ne az örök vesztesek közé tartozzon, ne a magyar a magyarnak legyen ellensége,
hanem végre Mi is egy fejlett gazdaságú Európa élvonalához tartozó ország legyünk!

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.08.09. 08:25:51

"A legnagyobb titokban meg akarta semmisíttetni Gyurcsány Ferenc egykori fotósa, Déri Miklós azokat a képeket, amelyeket havi másfél-két millió forintnyi közpénzért rendelt meg tőle az MSZP vezette kormány. A megsemmisítés végül elmaradt, a fényképeket rejtő lemezeket a napokban találták meg a Parlament alagsorában. A fotók között akad olyan, amelyen Gyurcsány Ferenc a haját vágatja, de olyan is, amelyen egy ismeretlen személy horgászik."- írja a mai mno.hu

Azok számára, akik olvasták az Etetést, nem lehet kérdéses, hogy ki lehet az az ismeretlen horgász azon a képen.

Lebuktál, Szily! Közpénzből fotóztattad a pecázásodat. :-D
süti beállítások módosítása