Kedden írtam egy felhívást, általános iskolás szülőkhöz meg gyerekekhez, Álljunk együtt bosszút az általános iskolán! címmel, hogy jelentsék nekünk, hogyan zajlott az évnyitó. Erre futott be az alanti levél, a legjobb anya-lánya-írás, amit valaha olvastam, megható és vicces egyszerre.
Szia!
Mondhatni megihletett lelkes cikked, amelyben arra buzdítod a derékba
tört középosztálybeli szülőket, hogy adják ki magukból az évnyitó
borzalmas emlékeit.
Nem vagyok szülő, gyerek vagyok - voltam. Nem rég!
Itt a történet, tessék:
Úgy általános 6.tól kezdtem elzűlleni, ami gimnáziumi éveimre teljesen
elharapózott. Ha bementem, késve és akkor is csak aludtam órán vagy
dohányoztam valami sötét sarokban - de leginkább nem voltam ott.
Az osztályfőnököm tombolt, a pokolra kívánt.
Édesanyám oszlopos tagja a derékba tört értelmiségi középosztálynak.
Évnyitóra, szülői értekezletre szinte sosem jutott ideje/energiája.
Ezen neves szülői értekezlet alkalmán azonban az osztályfőnököm
ragaszkodott édesanyám jelenlétéhez és kiemelte, hogy késést nem fogad
el - fontos a mondanivalója.
Édesanyám természetesen olyan 10 perccel kezdés után lépett be az
iskolám hatalmas, márvány-borította épületébe. Az esti portástól kért
eligazítást. Az megkérdezte milyen osztályba jár a gyermeke - merthogy
minden osztálynak egy időben van ám az értekezlete -
Édesanyám annyit tudott, hogy első éves vagyok. Megtippelt egy "B"-t (
"E"-s voltam éppen akkor), elviharzott a teremig, majd ott igyekezett
feltűnés nélkül helyet foglalni. Mindezt egy téli estén - körülbelül
3-4 percig tarthatott a padba üléstől a jegyzetfüzet elővételéig tartó
zörgés és csörömpölés ami az ilyesmivel jár. Nem volt kifejezetten
"feltűnés mentes" akció.
Ezután hosszú percekig igyekezett figyelni, jegyzetelni és egyetérteni
a tanárnővel, aki furcsa módon egyáltalán nem volt ismerős neki...
Állítása szerint fél órája ülhetett ott - legokosabb arckifejezése
mögé rejtőzve - amikor gyanús lett neki, hogy a tanárnő mennyire
kiemeli az angol nyelv tanulásának fontosságát (azt tudta ugyanis,
hogy olasz szakon tanulok). Egyszer csak mennykőcsapás-szerűen
összeállt neki a kép: Nem a saját gyermekének szülői értekezletén ül.
Semmi gond - gondolta - kivárja a végét, csendben elillan, majd
megkeresi az osztályfőnökömet, aki olyannyira beszélni akart vele az
értekezlet után. Majd csak kimagyarázza valahogy miért nem vett részt
magán az értekezleten...
Ekkor adott körbe az idegen osztályfőnök, az idegen osztályteremben
egy kitöltendő ívet az évi osztálypénz meghatározását illetőleg.
Édesanyám becsületes ember. Pánikba esett." Egy ilyen anyagi kérdésben
mégsem vehet részt.... "
Hirtelen felállt helyéről és vérvörös arccal bejelentette, hogy ő már
egy ideje tudja, hogy rossz értekezleten ül. Elnézést kért és minden
megmaradt méltóságát hóna alá csapva kivonult az újgazdag
hidrogén-szülőktől tömött teremből.
Végül a portás segített neki megtalálni az osztályomat a nevem
alapján. Az értekezlet utolsó pillanataiban érkezett, az
osztályfőnökömet épp megrohamozták a szülők az ő mindenféle fontos
kérdéseikkel. Édesanyám megtalálta az osztálypénzes ívet egy padon
heverve (amivel már korábban találkozott, valahol messze, egy
párhuzamos osztályteremben), gyorsan ki is töltötte.
Így, végre megnyugodva, (hogy az ívet csak ki tudta tölteni) mint ki
jól végezte dolgát, gondolta akkor el is oson csendben - talán még
emberi időben hazaér.
Már az ajtóból fordult ki, mikor a tömegből felbukkant az ofőm feje és
utána rikoltott " Kovács Dóra anyukája? Meg tudna várni a folyosón,
kérem?"
Édesanyám mélyet sóhajthatott ekkor de persze megvárta a
felpaprikázott jószágot. Aki persze hosszasan sorolta a megannyi bűnt,
amit elkövettem, fenyegetőzött, vérig volt sértve. Arról nem is
beszélve, hogy én mit kaptam a tanároktól, akik persze megbeszélték
egymás közt az értekezlet élményeit és hamar rájöttek, hogy ki is az a
Kovács Dóra anyukája. Az én nevem már persze már így is ismerősen
csengett mindenkinek...
((Hehe, megjegyzem sosem rúgtak ki, jól érettségiztem, sőt
magántanulóvá avanzsáltam utolsó évben - amikor már senkinek sem
engedik. Igaz, egyszer ki akartak rúgni, úgy igazán, fél év volt (első
évben) és nekem több, mint 300 óra hiányzásom volt. 250nél kell évet
ismételni, 29 lehet igazolatlan ebből és 3-at igazolhat szülő. Nekem
mind a háromszáz valamennyi igazolatlan volt persze.... De pont
bekerültem a pszichiátriára és nem mertek kirúgni. megsajnáltak, isten
tudja. Megúsztam.))
Na csak azért mesélem el mindezt, mert az én anyukám igazi szülő
próbált lenni, pedig más sem hiányozhatott az életéből. Apám
születésem után lelépett, abszolút magára hagyva az én bohém, ifjú
hősi-édesanyámat. Az ő élete azért tört derékba mert én megszülettem.
Persze ő ezt sosem ismerné el,mindig azt mondja élete legnagyobb
ajándéka vagyok. Pedig a poklokat megjárta miattam. És tudod mit? Már
ha tegezhetlek. Akkor este, mindenhonnan elkésve, rossz osztályban
ülve, fáradtan, gondterhelten,a leghalványabb fogalmak nélkül,
nevetség tárgyává válva az én édesanyám tökéletesen képviselt engem.
Megtette a tőle telhetőt. Így sikerült. Imádom az édesanyámat! Meg ezt
a történetet is. Szülőnek lenni nehéz. De Ő sosem panaszkodott.
kösz, hogy elolvastad.
jó szórakozást az életgyűlölő szülők fröcsögéseihez. biztos lesz egy rakás.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
