Príma szórakozás a hírek figyelése közben a Gyurcsány-blog legfrissebb bejegyzésének kommentjeit olvasgatni. (Ez a poszt három napos, még nem a lemondásról szól persze, de a Tábor ide írja be, ami a szívét nyomja.)

Az igazi kemény mag most próbálja kollektíve feldolgozni, hogy a Reformember ezúttal talán tényleg bedobta a törülközőt. Íme egy megamix a legjobb hozzászólásokból azoknak, akik lusták belenézni. A helyzet persze percről-percre változik, úgyhogy érdemes azért bele-belekattintani.

Kezdésnek itt van talán a legjobb, az MSZPforlife nevű júzertől, picit hosszú, de az első bekezdése olyan csodálatos, hogy pólóra kéne nyomtatni!

Én azt hittem, hogy egy hétvége nem nyújthat annál többet, mint amit péntek este kaptam tőle, amikor egy részeg és őrült csukahorgász puszta kézzel akarta agyonverni a szabad tűzön pörköltet főző Uj Péter főszerkesztőt. Mindezt azért, mert az ismert publicista - bár "fasza jászkun-szolnok megyei gyerek" - állítólag lekezelő modorban darabolta a marhapofát.

Erre itt a szombat délelőtt, és arra ébredek, hogy lemondott Gyurcsány Ferenc.

A hír hallatán persze nem bírtam othhon maradni, jobb híján leszaladtam a Fény utcai piacra bevásárolni, és megnézni, elindult-e már az utcabál.

Az első élményem az, hogy szombat délelőtt Budán nulla százalékos az internetpenetráció, ugyanis még senki sem hallotta a hírt. Mindaddig, míg nem találkoztak az Eleven Indexcímlappal, vagyis velem. Vicces volt az emberek reakciója. Hat-nyolc nővel és férfivel beszéltem pár szót, két csirkéssel, egy fűszerboltossal, egy pékkel, két újságossal és pár vásárlóval.

Írtam egy kiállításkritikát a Természettudományi Múzeumban most nyílt Predátorokról, amivel vérig sértettem a közepesen ismert erőművész párost, a Rippel fívéreket, gondolom azzal, hogy B-listás hírességnek neveztem őket. Csodálatosan szórakoztató levelet küldtek emiatt, karrierem egyik legjobb darabját, ami a légidézőjeles indítástól a pályaelhagyás drámai csúcsáig szédítő ívet húz, és alant olvasható.

Válaszom a Brothersnek:

Tisztelt Rippel Ferenc és Viktor!

A "politikai háttér" a cikkemben kizárásos alapon a következő szakasz lehetett:

A hírességek világában járatlanabb olvasók kedvéért mondom, hogy a feltűnően izmos Rippel fívérek attól irtó híresek, hogy az egyikük megáll stabil terpeszben, a másikuk rámászik, aztán fura, természetellenes pózokban tekeregnek egymáson, de egészen lassú, lajhárszerű tempóban, mintha bekenték volna őket mézzel, vagy valaki Gyurcsány Ferenc-beszédeket suttogna a fülükbe megállás nélkül. Ez talán erőművészet, talán politikai állásfoglalás, egyelőre nem derült ki.

Ezzel nem szándékoztam azt állítani, hogy fellépés közben tényleg Gyurcsány-beszédeket
hallgatnak (ez esetben képtelenek lennének olyan óriási erőt kifejteni), hanem, meglehet
ügyetlenül, vicceltem. Ezennel a nagy nyilvánosság előtt szögezem le, hogy fogalmam sincs, Rippelék hallgatnak-e Gyurcsányt, de igen valószínűtlennek tartom a dolgot.

Az Index most kezdi tagelni, vagyis címkékkel ellátni a cikkeit. Ez a tagelés pompás dolog, mert bár senki sem tudja, igazából mire jó, azt mindenki érzi, hogy rettentően korszerű, és egy magára valamit is adó lap az tagel, mint a katonatiszt. Aki rohanó világunkban nem tagel, az nyomorultabbul pusztul el, mint egy TV2-es vetélkedő. Még szerkesztőségi oktatás is volt nálunk címkézés témában. Nem sokkal ezek után érkezett egy "Gratulalok annak a munkatarsnak" subjectű levél a szerkesztőségi levelezőlistára, egyenes a főszerkesztőtől, ami így folytatódott:

aki nagyszeruen megertette a tagelessel kapcsolatos alapszabalyokat, es kepes volt a "korrupcilovetta" taget adni valamelyik cikknek.

Remegő térddel kerestük, milyen cikk lehetett a csodálatos tag fölött. Hát egy MTI-ből átvett hír a Zuschlag-per utóbbi fordulatairól, tessék rákattintani, legörgetni a végéig és elolvasni a Szentháromságot. Én három napja ezen röhögök, a szezon szava a korrupcilovetta. És büszke vagyok, hogy a legviccesebb online újságíró az Indexben dolgozik, a nevét persze sosem fogom elárulni, sajnos nem én vagyok az.


 

A fenti volt az eredeti címe annak a posztnak, amit a Képviselő Funky blogra írtam a kormány Válságkalauz című propagandafüzetéről. Bikkfanyelv deluksz, együttérzés triturbó, akinek van kedve, itt lazábban kommentálhatja, mint a Funkyn, ahol előmoderáció van és összesen 30 kommentet engednek be.

Na itt a bizonyíték, ebből mossák ki magukat a kis- és közepes majmok!  Bálint fotózta nemrég Indiában, ahol különösen pofátlanok a kis rohadékok. A képért köszönet Dávidnak, gondolni fogok rá, ha alakul valami jóízű cerkófverés.

 

Nem térek magamhoz. Én mindig is mondtam, hogy a majmok túlértékelt, agresszív kis szemétládák, sőt, sokakkal ellentétben én aktívan fel is léptem ellenük. Hiába volt persze, a magyar társadalom még nem érett az ilyesmire. Aztán most tessék, egyszerre két, kísértetiesen hasonló sztori robbant arról, hogy mit érdemel az a homo, aki bizalmaskodik a majmokkal. Hozzáteszem, hogy az igazi ellenség a kis- és középméretű majom (kkm), az emberszabásúakat eddig kedveltem, bár a csimpánz igazán gusztustalan külsejű állat. A két sztoriból az egyiket talán mindenki olvasta. Travis, a gazdája jó barátnőjére rátamadó, annak arcát gyakorlatilag elfogyasztó, Xanaxot szedő, depis házi csimpánz, akit tulajdonosa konyhakéssel sem tudott kicsinálni, uralja az amerikai híreket. Főleg, hogy egy rasszista hangulatú karikatúra miatt a neve Obama elnökével együtt forog.

A másik történet főszereplője a Davis házaspár, olyan fantasztikus keresztnevekkel, mint LaDonna és St. James. A minden elképzelhetőnél szörnyebben bünhődő tökfejek gyerek helyett egy Moe nevű csimpánzot neveltek otthon, több mint harminc éven át. Balfácánék mindent megúszhattak volna, ha egy 1971-es majomperben nem sikerül megakadályozniuk, hogy a vadállatok otthoni tartását szabályozó helyi törvény alapján elvegyék tőlük az akkor még fiatalkorú Moe-t.

"Van-e hülyébb szó annál, hogy pácsó, meg hogy netrióta?", tette föl a kérdést magának nap mint nap az ember, egészen szerdáig, amikor a nol.hu megadta a választ. Még mindig ezt ízlelgetem: "webelit". Undorító szó, az ajánló viszont a maga szerencsétlenségében igazán vicces. Mindjárt megyek is, és kevertetek magamnak egy whisky-szódát Uj Péter webkomornyikával.

Az ember hajlamos arra, hogy a kommunizmust, mármint a kommunizmus alatti életet valami egynemű, szürke masszának lássa. Ez távolról persze igaz is volt, de ha közelebb hajolunk, itt-ott egészen elképesztő (elképesztően szórakoztató) zavarok keletkeztek az Erőben. Itt van például ez a klip (via Bede Márton), amin az ismert énekesnő nem félreérthető, vagy mai füllel vicces, hanem egész egyszerűen arról énekel, milyen jó dolog pszichoaktív gombát - talán légyölő galócát - fogyasztani. Illetve hogy milyen jó azzal kereskedni. Az akciódús klipben a magyar színészek színe-virága mutatja meg, mennyire mókás dolog istenesen begombázni, Garas Dezső ott horgászik, ahol víz sincs (és tényleg, a gomba a messze legszórakoztatóbb horgászdrog), Kibédi Ervin pedig trippelés közben rémarcot rajzol.

Sikerült megszereznem Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédét, a Képviselő Funky blogon olvasható. És minden aprópó nélkül iderakom a legjobb szóvicces nicket ever, ma reggel találtam a Fleshbot pornóblogon:

Come a little Miroslav Klose You're My Kind of Man

 

A veszprémi kézilabdásgyilkosság megintcsak feladta a szokásos leckét a magyar sajtónak: mi a teendő olyan esetben, amikor egy esemény szereplői szinte biztosan cigányok, sőt ez az, amiről "mindenki beszél"? A válasz elméletileg persze egyszerű: ahogy soha nem hangsúlyozzuk egy bűnügyi hírben, hogy a gyanúsítottak hófehér magyarok, ugyanúgy azt sem exponáljuk, ha mondjuk romák.

Izgalmas kérdés, hogy hol az a pont, ahonnan már egy korrekt hírforrás is kénytelen kijátszani a faji kártyát? Mert ilyen pont nyilvánvalóan van. Például akkor, ha rasszista indíttatású tüntetések vagy egyéb akciók következnek, amik egyszerűen értelmezhetetlenek, ha nem tudjuk, mi volt a kiváltó okuk.

Remek, nehezen megválaszolható kérdések, nézzük csak, mi tükröződött ebből a hétfői címlapokon?

A Népszabadság - mintha csak további tápot akartak volna adni a rosszmájú és nyilván igaztalan jobbos elméleteknek, miszerint mostantól a választásokig az MSZP harci terve a cigánytéma folyamatos melegen tartása, terelés céljából - nem habozott a vezető anyag első bekezdésének végén elpöttyinteni, hogy a gyilkosság előzménye az volt, hogy "egy helyi nehézfiú összetűzött egy roma fiatalemberrel."

Sok rosszat lehet elmondani a magyar sportsajtóról, ezért kellemes meglepetés, hogy a Nemzeti Sport halvány célzást sem eresztett el a címlapján, de még a témát felvezető nagy cikkében sem.  Sőt az Istenhez fordulás nagymestere, a nekrológok Paganinije, Sinkovics Gábor sem játszotta dakota húrokon, bár vezércikke tele volt olyan emlékezetes pillanatokkal, mint hogy "a nyugdíjat kézbesítő postások úgy tekernek végig falvakon, városokon, hogy bármikor lesújthat rájuk a végzet", nem beszélve arról, hogy "a primitív televíziós műsorok olykor elkeseredett lépésre sarkallják még a legjózanabbakat is."

Hogyúgyvan, bólintunk, és olvasunk tovább.

Update 1.: Íme egy pompás példa a merész általánosításra: Csáki Zsigmond hevesi polgármester Heves weboldalán éles hangú levélben támad a város cigány kisebbségi önkormányzatának elnökére, amiért egy nagyobb helyi roma társaság rátámadt egy börtönbüntetésre itélt bűnözőért érkező rendőrökre. Csáki szemében a Cigány egyetlen hatalmas organizmus, az egyének csak a gigatikus lény csápszerű karjainak végén megjelenő függelékek.

72 órája nem aludtam, Derrick-szemet növesztettem és erősebben remeg a kezem, mint egy progresszív reformeré, de boldog vagyok: sikerült megcsinálni a gyerekek farsangi jelmezeit.

"Úristen, ez a Kör 6.-ból jött" - ijedezett Szabó Zoli, amikor megmutattam neki Miriam (5 1/4) tarajossül-jelmezét. A szerintem abszolúte vidám sülruha Imola műve, persze fele annyi idő alatt elkészült, mint az én sárkányom Borisznak (6 3/4). A sül egy szőrös kapucnis pulcsi és egy rakás üvegmosókefeszerű, drótra épített szőrös szál házasságából született, a maszk papír. A sárkányfejet papírmaséból gyártottam, olyan idő- és energiabefektetéssel, hogy ennyivel felforralhattam volna 74,6 köbméter szobahőmérsékletű vizet. A mamám kiskoromban egyszer csinált nekem egy gyönyörű papundekli krokodilfejet, mozgatható állkapocccsal, innen jött az ötlet. A papírmasé fantáziadús technikának tűnik, amivel szinte bármilyen alakú tárgyat előállíthatunk. Ez igaz, de pont annyi szarozással, mintha márványból faragnánk ki ugyanazt vékonyra.

Csodás linket kaptam Boditól, a világ legjobban író cégjogászától: egy 1936-ban, svéd turistáknak készült, kedvcsináló filmet Budapestről és a budapesti fürdőkről. A klip legelején érdekes a jó egyperces légifelvétel, aztán sorban jön az összes, már akkor is ásatag közhely a Halászbástyával, a királyi palotával és pártás menyecskékkel, hogy a film második felében ráforduljunk a fürdőkre. Itt azért látszik, hogy nemhiába lett pár évtized múlva Svédország neve a leplezetlen testiség szinonimája. Abban a korban nyilván rémesen vérforraló volt az úszódresszben zuhanyozó leány, a gőzfürdőző csajokról és kandúrokról nem is beszélve. A filmből lényegében annyi derül ki, hogy a legtöbb fővárosi fürdőt akkoriban újíthatták fel utoljára.

Itt az első kritika, a Chew.hu-ról, maga Erik írta és lelkesedik a rég várt helyért. A héten tutira elmegyek és posztolok róla.

Ma egyébként amúgy is igen erős a Chew, elindult a cigány receptsorozat, benne például az ürgepörkölttel, most már tudom, hogy az ürgét hat részre kell vágni.

Természetesen hazug és populista dolog lenne összehasonlítani a Xantus János-féle rövidfilm és egy átlagos, mozikban játszott magyar "művészfilm" számait, azon hengergőzve, hogy az egy személyautó árából forgatott 26 perces vígjáték online támogatással annyi nézőt hozott 48 óra alatt, mint három (13?) szemlenyertes együttvéve. Hazug, populista, de jóleső, hiszen az én horgászkönyvemből írta a filmet Xantus. Pikáns téma idő, online szerző oda, örülök, mint majom a farkának, hogy ennyien megnéztétek, aki nem látta volna, itt néz ki fönt az ablakon. Más, főleg rövid filmeseknek is forrón ajánlom az online premiert, meghökkentő nézősereghez juthatnak el, feedback mint a tenger, ki lehet törni a mégiscsak művi fesztiválközegből.

Olyan történt, ami miatt ki kellett hoznom a raktárból a Napi Borzasztó Szóvicc lilomokkal, angyalokkal és ál 3D-hatású fostalicskákkal hímzett selyemzászlaját, hogy háromszor is meghajtsam a föld felé. Publikálták ugyanis a magyar sajtó történetének legfantasztikusabb címét. Természetesen sporttémában, ami az árutőzsde mellett a legnagyobb hülyeséginkubátor, ki tudja, miért. A helyszín a sporthirado.hu, a művész neve Czövek Oszkár, jegyezzétek meg ezt a nevet, mert arra három részeg, intravénásan bepizzázott programozó sem lenne képes együtt, amit ő csak úgy kirázott a sportszárból, miszerint

Beckham-ényített a Milan, már második

Laperth Mónika, csókolj meg, hogy felébredjek!
 

Az ÉS-ben az a jó, hogy mindenféle véleménynek teret ad. Azaz majdnem mindenfélének. Kizárólag azokat nem közli, amelyek vitatkoznak egy ÉS-törzsszerző cikkével. Ebben az esetben legalábbis így néz ki a helyzet. Az előzmény annyi volt, hogy Koltai Tamás színikritikus írt egy cikket a lapba Miért gyáva a magyar színház? címmel. A vállaltan provokatív írás nyilván egy rakás szerzőt válaszra gerjesztett, közöttük Kárpáti Tamást, a Premier magazin alapítő főszerkesztőjét. Csakhogy Mitől bátor Koltai Tamás? című írását az ÉS nem volt hajlandó közölni, Kárpáti így feltette a terasz.hu-ra. A dolog annál érthetetlenebb, mert azt nyilván az ÉS szerkesztői is tudják, hogy az olvasóközönségük körében Bokros Lajos kormányostorozásai mellett a brutális vitafolyamok a legnépszerűbbek, lehetőleg minél több beszólással. (Főleg azóta, hogy béna szerzőkkel kinyírták korábbi sztárzsánerüket, a tévékritikát.) Ennek a célnak a kicenzúrázott válaszcikk prímán megfelelt volna, hiszen sok más mellett aról is ír, mennyi állami támogatást kapott az elmúlt évek során Koltai színházi lapja, a Színház.
 

Hanem Sinkovics Gábor. Sinkovics eleve a magyar sportújságírás királya, a testedzés Czigány Györgye, aki úgy tud Istenhez fordulni, ahogy előtte csak a legendás temetésközvetítő. De azt eddig nem tudtam, hogy elsőosztályú, naiv-rácsodálkozós fajta buzifaló. A Havas Henriket a buzitrónról letaszító írása a pénteki Nemzeti Sportban jelent meg. Az újság utolsó oldalán egész kolumnás, zsibbasztóan unalmas írást közöl Filipovics Anita röplabdázóról, aki 20 éves, Olaszországban él, jól keres, de keveset játszik. A tucatcikk mértani középpontjában váratlanul a következő, bármiféle előzmény nélkül előpattanó bekezdés olvasható:

A Tena Santeramo edzője valamiért nem favorizálja. A tréner egyébként furcsa pletykák főszereplője, állítólag izgalmasabbnak tarja a borostás, barázdált, férfias arcélt, a 45-ös lábat, mint a finom, kecses, nőies idomokat. Lelke rajta. Ettől még több lehetőséget adhatna a magyar centernek...

Mi is következik ebből?

1.) A buzik legendásan utálják a magyar centernőket.

2.) A buzik utálják a nőket.

3.) A buzik utálják a nőket, de ha ennek ellenére női csapat edzői lesznek, csak a nagylábú, szőrösöket játszatják.

4.) Sinkovics azt hitte, ezt a cikket aztán tényleg senki nem olvassa el a közepéig sem.

Hát ráfaragott.

A gyöngyszem lelőhelye Gyurcsány miniszterelnök blogja. Blogger kollégám kedden délután beposztolt egy vele készült interjút, ami a Mozgó Világ januári számában jelent meg. Íme a győztes kérdés:

– Ahogyan végül történt, a költségvetés szokatlanul sima, a korábbiaknál nagyobb, biztosabb többséggel történt elfogadását hogyan értékeli: diadalnak, győzelemnek, netán a kisebbségi kormányzás sikerének?

Vonatkozó remek sportsztori: a Checkpoint Charlie blog elemzi Sebestyén Júlia műkorcsolyázó rokonszenves húzását, miszerint rendszeresen fellép Kim Dzsong Il, a világ utolsó sztálinista atomdiktátora előtt. Még remekebb fotóalbum Júlia koreai élményeiről itt.
 

Megszerzi-e a jegenyelábú csaj bugyiját a szómenéses balinhorgász?

Jöjjön egy kis gátlástalan, de lelkes önmarketing. Xantus János rendező (Eszkimó asszony fázik, Rocktérítő) tíz év után újra filmet csinált, a legnagyobb elképedésemre az én Etetés című könyvemből. Szerencsére nem valamilyen szolgai adaptációról van szó (bár én remekül szórakoztam volna egy szolgai adaptáción is), hanem teljesen önálló alkotásról. A sztori - elfogulatlanul mondhatom - kiváló: egy elszánt horgász mindenáron meg akarja szerezni egy feslett bombanő bugyiját, hogy megkösse belőle a világ legjobb balinozó műlegyét. Kérdés, hogy melyikünk mire lenne hajlandó egy vastag ajkú ragadozó pontyféle kifogásához szükséges csodacsaliért. Jakab, a főszereplő szinte bármire.

Már eleve lehengerlő volt, hogy Xantus a könyvemből csinált filmet, az meg már hab a csontkukacon, hogy az Etetés világpremierje itt lesz az Indexen, vagyis az Indavideón. A 26 perces rövidfilmet ugyanis január 30.-án pénteken 15:15-kor, 31-én 18:30-kor és február elsején 12:45-kor mutatják be a Filmszemlén, a 31-ei díszbemutatóval egy időben pedig online premier lesz az Indevideón. Addig is előzetesnek itt az előzetes.
 

"Akinek nagyobb az arca az enyémnél, az bőrátültetésen esett át" - mondhatta magában Havas Henrik, majd adott egy interjút a Vasárnapi Blikknek, amiben megmutatta, hogy nemcsak emberkedésben Kárpát-medencei bajnok. (Félreértés ne essék, kicsit sem nézem le Havas teljesítményét. Elég gyenge interjúkat csinál, néha összefércel egy könyvet a tanítványai, hm, erőteljes segítségével, nagy csöcse sincsen és mégis folyamatosan híres, függetlenül a kormányoktól, sőt társadalmi rendszerektől is. Ez pedig nagyszerű eredmény, viccen kívül, és gondolom annak köszönhető, hogy lehengerlően alakítja az önbizalomtól csöpögő mindentudó taxist. Most pedig megmutatta, hogy van, amiben még ennél is jobb, méghozzá a kódolt, perelhetetlen, ugyanakkor félre nem érthető buzizásban.)

Az alany ki lenne más, mint a nemrég megjelent könyvében hősünkről sok-sok rosszat leíró Friderikusz Sándor. A sztorit az teszi különösen bájossá, hogy Havas azt képzeli, ő annyira menő, hogy még a homárok is róla álmodnak. Íme:

- Friderikusz arról is írt, hogy valamikor jóban voltak, csak aztán ő lekopott magáról.

Ez már a pofátlanság teteje! Ő a nyolcvanas évek közepén a rádió vedégházában lakott, és késő este egyre gyakrabban várt meg a Pagodában. Egy csomószor hazavitette magát, pedig már mentem volna haza a feleségemhez, meg a két gyerekhez. Udvariaskodtam, de elég nehezen ment, közben a fél rádió a hátam mögött rajtam röhögött. Aztán amikor leesett a tantusz, azt mondtam magamban, legalább jó ízlése van, ha mása nincs.

Pompás interjú jelent meg az emasa.hu-n a Népszabadság főszerkesztőjével. Az amúgy is monitorhoz szegező íráson belül található egy kis igazgyöngy, egy olyan kis ékszer, amire a Vilámminterjú blog szerzője is büszke lenne:

– Kik olvassák most a Népszabadság Online-t, és kiket szólítanak meg a tegeződő óriásplakátok, az a reklámkampány, ami az átalakítást kíséri?

– Én nem tudom, kiket szólít meg.

Ez aránylag az elején van, de mondom, feltétlenül érdemes folytani az olvasást, hiszen olyan csemegék várják a stratpabíró júzert, mint:

– A statútumban lefektetett elveken és követendő értékeken túl van az egyes kérdésekben – környezetvédelem, kisebbségpolitika, külpolitika – egységes szerkesztőségi álláspont?

– Van, mindenben van egységes szerkesztőségi álláspont.

Öröm lehet ott dolgozni.

Ja, a Népszabadság online-nak sikerült azt a bravúrt végrehajtania, hogy újradizájnolás után, az év vége előtti aranyidőszakban, amikor annak is jelentősen növekedett a nézettsége, aki kizárólag fehér pixeleket helyezett ki az oldalára, nekik csökkent. Az interjú fényében nyilván nem véletlenül.

Reszketnek az érzékenyebb gasztroblog-olvasók, hogy folytatja-e a magyar kajablogolás pápanője, Mautner Zsófi a Chili és Vaniliát, miután feladva a függetlenséget, február elsejével elszegődött a Dining Guide főszerkesztőjének. A mindenre és mindenkire kígyót-békát kiáltók most nyilván kiáltoznak, én a legkevésbé sem, hiszen a blogolás egyik értelme a sok közül, hogy az ember a végén jól fizető mainstream szerződést kapjon. Viccen kívül, erre a modellre épült például Nick Denton New York-i blogbirodalma, a Gawker Media is. Küldtem levelet Zsófinak, úgyhogy amint mond valamit arról, hogy folytatja-e a blogját, iziben kiposztolom.

Mondott valamit, íme:

NEM. A Chili és Vanília megy tovább, folytatom mindenképpen. Mivel biztos, hogy az energiám és idõm nagy részét februártól az új feladatra fogom összpontosítani, talán valamelyest lazul majd - talán személyesebb lesz, kicsit light-osabb -remélem, kialakul. Ügyesen próbálom majd egyensúlyozni a kapacitásaimat, hogy mindenhová jusson, ami nekem fontos. Csak nehogy végül saját magammal kerüljek konfliktusba:)
 

Vigasztalhatatlan vagyok, mert nem jutottam el a Dining Guide csütörtökön tartott éves díjkiosztójára, pedig igazán fantáziadús volt a program, amennyiben a főszereplő, Jesús Almagro spanyol sztárszakács jelenlétében levetítették a Csirke, a hal és a királyrák című dokumetumfilmet, majd mi más következett volna, mint egy jelentős méretű tömeges zabálás.

A legjobb étterem választás szűkített, tízes listája jól mutatja az ilyen díjak jellemző hibáját, miszerint túl nagy az „átfutási idő”, így kimarad egy rakás biztosnak hitt résztvevő, ha nem léteztek már az év elején. Talán emiat történhetett, hogy a meglepetéseket amúgy nem nagyon tartalmazó shortlisten nem találok két olyan éttermet, amelyeknek nyilvánvalóan itt lett volna a helyük.

Ha bárki étterembe járót megkérdezünk 2008 legjelentősebb magyar gasztronómiai eseményeiről, ezer százalék, hogy kettőt említ: a hiper high end, sztárszakácsot és minden nyersanyagot importáló, Gerendai Károly-féle Ráday utcai Costest és a viccesen lepukkant környezetben üzemelő, meghökkentően olcsó áron álomszerű húsételeket kínáló Takács Lajos-féle Olimpiát. Sőt, bár ez nyilván erősen szubjektív megállapítás, de nehéz elképzelni, hogy ha felkerül a listára, ne az Olimpia nyerje a díjat. Ehhez képest föl sem került.

Kiváló weboldal a HAJ, vagyis a Halhatatlan Jimmyért Mozgalom szájtja, sőt közösségi oldala, főleg a termékeny feszültség miatt, ami körüllebegi az egészet, miszerint mi ez az egész. Ha tényleg Jimmy rajongói csinálták volna, hogy választhatták pont a HAJ nevet neki? Ha nem ők, akkor kinek áll ez érdekében? Egyszerű átverés lenne? Ennyi vesződséget nem ér meg az egész és Jimmy már rég nem olyan menő, hogy viccelni legyen érdemes vele. A network.hu közepesen cseles reklámja? Még leginkább ez a valószínű, bár naponta új kamu hozzászólásokat írni izzadságos meló lehet.

A mozgalom célja, hogy utcákat, tereket nevezzenek el a Királyról + szobrokat is állítsanak. Ehhez egy Szólád nevű községben állítólag közel is kerültek. A szájton van szinte minden, ami egy telivér social networkhöz szükséges: